A glosszák és a szójegyzékek
A glosszák és a szójegyzékek
A glosszákat más igény hozta létre, mint a szórványemlékeket. A glossza funkciója az volt, hogy a latin szöveg olvasóját, használóját támogassa, segítse egyes szavak, szókapcsolatok megértésében, vagy éppen azoknak magyarul való tolmácsolásában. Ennek a célnak megfelelően a glosszák nem szerves részei a szövegeknek, mint a szórványok voltak, hanem azt „külsősként” értelmezik, magyarázzák. Igen gyakran későbbi kéz, a használóé írja be őket, bár származhatnak a latin szöveg írójától is. Elsősorban szókincstani, etimológiai, jelentéstani szempontból jelentősek a kutatás számára. Elhelyezkedésük is jellemző keletkezésükre: lehetnek a lap szélére írt marginálisok, vagy a sorok közé beírt interlineáris glosszák. A szótárak, szójegyzékek és glosszák egyesített anyagát tartalmazó Régi Magyar Glosszárium mintegy ötven ilyen jellegű nyelvemléket dolgoz fel. Mi most csak néhány példát említünk.
A Sermones Dominicales 15. századi latin prédikációgyűjtemény, amelynek több, magyar glosszákkal teleírt példánya is forgalomban volt. A glosszázás az anyanyelven prédikáló pap igényeit szolgálta, a beszédre való előkészülést segítette. A mű ma ismert két kötetének, a Budapesti és a Németújvári Glosszáknak (1456 körül, illetve 1470) magyar glosszáiban eltérések vannak; a két kötet összesen 6200 szót tartalmaz.
A Szalkai-glosszákat Szalkai László, a későbbi esztergomi érsek készítette még sárospataki diák korában, 1490-ben (440 szó).
Korabeli útiszótárhoz hasonlítható talán leginkább az a mindössze egy lapot kitevő magyar szó és mondat, amelyet Rotenburgi János német diák jegyzett fel hallás után 1420 táján Budán, hogy képes legyen megértetni magát. Rokonságnevek, élelmiszerek, ruhadarabok nevei, továbbá a mindennapokban használatos kérdések, kérések alkotják a feljegyzés anyagát. Németes füllel és helyesírással készültek ezek: ette bart ‘adj te bort’, Thiet he es ‘tied-e ez?’, Hoa meyt ‘hová mégy?’ a∫∫en mu∫∫et ‘asszony, mossad’ stb. Rotenburgi János néhány obszcén szót is fontosnak tartott feljegyezni.
Az ómagyar korban alfabetikus szótárak helyett fogalomkörök szerint csoportosított szójegyzékeket használtak. A latin szavak fölé írták be a magyar megfelelőket. Ilyen típusú szójegyzékeink az 1535 körülről származó Besztercei, valamint az 1405 körül keletkezett Schlägli Szójegyzék; az előbbi 21 fogalomkörrel és 1316 magyar szóval, az utóbbi 32 szócsoporttal és 2140 magyar szóval. A kettő feltehetően közös eredetire megy vissza. Az egyes fogalomkörök (vizek, halak, kutyák, füvek, ruhák stb.) szavai nyelvészeti (etimológiai, jelentéstani, alaktani), továbbá kultúrtörténeti szempontból is rendkívül jelentősek.
