Egyszólamú népénekek az egyház szolgálatában
Egyszólamú népénekek az egyház szolgálatában
Közben ugyanis a protestáns énekgyakorlatnak egy másik ágazata vált uralkodóvá. Már 1540 körül benyomult a protestáns (főként református) istentiszteletbe a verses népének, az egész gyülekezet által énekelhető "dicséret". A lelkipásztorok szinte egymással versengve költötték (vagy fordították) a sok-sok versszakból álló, az oktatást-buzdítást hosszadalmasan kifejtő, megokoló (s bár nyelvileg patinás, de poétikailag éppen nem tökéletes) énekeket. Az így felhalmozódott repertoárból a század 70-es éveiben terjedelmes (sajnos kotta nélküli) nyomtatott gyűjteményeket szerkesztettek (pl. Bornemissza-énekeskönyv, Váradi énekeskönyv stb.). A gyülekezeti ének az egyszólamú istentiszteleti éneklésnek új fajtája: míg a gregorián egyszólamúság magas műzenének számít, emez a népdalok rövid formáival élt. Mintái között találni középkori vallásos népénekeket, Luther énekeit, németektől, csehektől, lengyelektől átvett darabokat, a humanista iskolákban divatossá vált, az ókori versformákat gyakorló tandallamokat, de legfőképpen új dallamkompozíciókat. Nem törekedtek e dallamok zenei tetszetősségre, de éppen egyszerűségük, szerénységük, ódon hangvételük nagy hatást gyakorolt a régi emberre is, a mai hallgatóra is. Nem is maradtak meg a protestáns istentisztelet keretei között. A katolikusok is átvették, majd utánozták ezt az új énekanyagot, legföljebb a szövegeken igazítottak itt-ott a hitelvi különbségekre való tekintettel.
Érdekes, hogy az első kottás egyházi népénekeskönyv éppen katolikus szerkesztésben jelent meg 1651-ben, Cantus Catholici címmel. Ezt gyors egymásutánban követték újabb és újabb kiadványok (pl. Szegedi Lénárd, Illyés István, Náray György munkái, és sajnos kotta nélkül a legfontosabb, az Erdély népénekgyakorlatát rögzítő Kájoni János-féle Cantionale). A reformátusok továbbra is csak a szövegeket adták ki, énekeiket csak a 18. század közepén nyomtatják ki kottával Debrecenben és Kolozsváron. A kéziratokon és nyomtatványokon kívül azonban van még egy fontos forrása a 16. századi magyar dallamoknak: a mai népzenei gyűjtésekből előkerült, szép, szabad ritmusú előadásban megörökített változatok igazolják, mennyire magáévá tette a nép ezt az énekstílust.
