A török kor egyszólamú zenéje

Teljes szövegű keresés

A török kor egyszólamú zenéje
Mi maradhatott meg e zenekultúrából a végigpusztított, kétharmad részében megszállt, legfontosabb városaitól megfosztott, elszegényedő országban? Mi maradhatott annak az egyháznak zenéjéből, melynek intézményrendszere az idegen uralom és a vallásújítás következtében összeroppant? Mi lehetett annak a műzenének sorsa, melynek királyi és főúri mecénásai idegenben voltak, ha voltak? És mi lett azzal a fejlődéssel, melyet a polgáriasodás ígért, ha magának a polgáriasodásnak is megálljt mondott a történelem?

Tinódi Lantos Sebestyén Cronica-jának címlapja. Megjelent: Kolozsvár, 1554
A gregorián zenekultúra még vegetált néhány évtizedig. Az esztergomi érsekség Nagyszombatba menekült, ott próbálta fenntartani a korábbi gyakorlatot. A többi püspökség nagyrészt megszűnt, a kolostorok kiürültek: kis városkákba, falvakba szorult vissza a magyar gregoriánum, s amit előbb díszes kóruskönyvekben örökítettek meg, az most szegény tanítók jegyzetfüzeteiben bújt meg. Végül a 17. század közepére a magyar gregoriánum elnémult, s ha még akadt kórus, mely gregoriánt énekelt, immár a külföldön nyomtatott "római" kották útmutatását követte.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem