A "graduálkönyvek"
A "graduálkönyvek"
De száz éven át volt még egy esélye e nagy múltú énekrepertoárnak. Amikor a vallásújítás 1540 táján hazánkban megindult, az első reformátorok (többségükben korábbi papok, szerzetesek) a köztiszteletben álló latin liturgikus énekekből válogatták össze az új istentiszteletek énekeit, de persze már az új igények szerint: magyar nyelvre fordítva a régi himnuszokat, antifónákat. Egy-két évtized alatt sok száz gregorián eredetű dallamhoz készült jó-rossz fordítás, s ezeket az énekes gyermekek, tanítók, lelkészek használatára szánt "graduálkönyvekbe" gyűjtötték össze. Az első és utolsó ilyen gyűjtemény nyomtatott volt, a többi csak kéziratos. Az első és utolsó között közel száz év van. Huszár Gál protestáns lelkész 1574-ben nyomtatta ki énekeskönyvét (a gregorián dallamokon kívül verses népénekeket is belefoglalt), az utolsót a fejedelem akaratából és nagylelkű adományából Erdélyben nyomtatták ki 1636-ban ("Öreg Graduál"). A kettő közt vagy kéttucatnyi fennmaradt kéziratos graduál mutatja az utat; legtöbbjüknek elég gyarló kottázása a zenei művelődés hanyatlásáról is tanúskodik. Említést érdemel közülük az 1600 körül, elég gondosan leírt Batthyány-graduál, s az 1630 után másolt Eperjesi-graduál (az utóbbi nemcsak a gregorián dallamok felvidéki változatai, hanem verses népénekhez adott könnyű többszólamú feldolgozásai miatt is nevezetes). Mégis, a gregorián eredetű anyagot a későbbi reformátornemzedék fölöslegesnek (s talán bántóan katolikus ízűnek) érezhette, egyre inkább elhanyagolta, vagy éppen üldözte, így 1650 körül ennek a gyakorlatnak is vége szakadt.
Magyar nyelvű Te Deum kottája a protestáns Batthyány-kódexből (1600 körül)
