A többiek

Teljes szövegű keresés

A többiek
Brandenstein Béla Pauler tanítványa, a 30-as években a Magyar Filozófiai Társaság elnöke. Pauler platonizáló szemléletével ellentétben ő az arisztotelészi filozófiai kategóriákat építi be rendszerébe. Metafizikája így a létezőben a tartalom és a forma dinamikáját látja; a létező lényege szerint szellem, amely abszolútként Istennel azonos. Brandenstein a II. világháború után Németországban fejezte be rendszere kidolgozását, miközben egyre közelebb került a modern katolikus neotomizmus metafizikai felfogásához.
Palágyi Menyhért (1859-1929) filozófiájának középpontjában első időszakában logikai és ismeretelméleti kérdések – főleg a tér és az idő értelmezésének problémái – álltak, később viszont Planck és Einstein fizikai eredményeinek bölcseleti értelmezésére vállalkozott. Ismeretelméleti munkásságának fő célja egy olyan – Kant véleményével szemben álló – monizmus kidolgozása, amely az érzékelést és az értelmet, a teret és az időt nem választja el mereven egymástól. Élete utolsó éveit Palágyi Németországban töltötte, ahol filozófiája élénk visszhangot váltott ki; különösen Klages és Scheler tekintették mesterüknek, de hatása még ma is eleven.
Prohászka Lajos (1897-1963) életműve pedagógiai, vallás- és kultúrfilozófiai témákat is tárgyal, de legnagyobb visszhangot kiváltott írása műfaja szerint nemzetkarakterológia. Valamennyi nemzet rá jellemző vonásai egyetlen kategóriába sűríthetők mégpedig néplélektani, történetbölcseleti és metafizikai alapon; a magyar nemzet karakter-kategóriájának elemzésében a "bujdosó" fogalma bizonyul ilyen meghatározónak.
Somló Bódog (1873-1920) jogfilozófusként és jogszociológusként fejtette ki tevékenységét. Pályája elején a pozitivizmus jogbölcseleti felfogását osztotta, később a kantiánusok nézetéhez közeledett. A jog általános fogalmára vonatkozó elméletet dolgozott ki, magának a jognak a vizsgálatában pedig egyre határozottabban emelte ki a társadalmi hatalom szerepét és a szociológiai vizsgálat jelentőségét. Az önálló szociológia pszichológiával szembeni alárendeltségét, önálló szocilógiai törvények hiányát hangsúlyozta, és alkalmazta tárgyára pályatársa, Pikler belátásos elméletét.
Pikler Gyula (1864-1937) ugyancsak jogfilozófus és jogszociológus, pályája elején Spencer pozitivista fejlődéselméletét a jog területén is érvényesnek vélte. Később politikai felfogásában a polgári radikális nézetekhez, jogszemléletében a pozitivista jogszociológiához közeledett, és megalkotta belátásos elméletét, amelynek lényege, hogy a társadalom és benne a jog fejlődésének motorja az ember öntudatos cselekvése, illetve az érdekei és a céljai eléréséhez szükséges optimális eszközök megtalálása. Az – organikusan felfogott – társadalom belátja, mely eszközökkel érheti el érdekei kielégítését, a jog pedig nem egyéb, mint ezen belátás egyik terméke.
Alexander Bernát (1850-1927) is a pozitivizmusból indult, és egyéni jellegű neokantianizmust dolgozott ki. Alapítója volt a Filozófiai Írók Tára forrássorozatának, amelyben sok egyéb mellett Kant-művek is hozzáférhetővé váltak. Kiterjedt filozófiatörténészi működését az európai gondolkodás nagyjairól készített monográfiák jelzik, de esztétának is jelentős volt. Élete java részében Bánóczy Lászlóval dolgozott együtt, és munkatársai közé tartozott Szemere Samu. A későbbiekben Hegel és Spinoza műveinek kutatója és fordítója.
Bartók György (1896-1980) Bőhm Károly tanítványaként lépett a filozófiai élet nyilvánossága elé – Kant életművét feldolgozó monográfiákkal. Érdeklődésének középpontjában az etika kérdései álltak; rendszerét is nagy, az erkölcsi értékeszme történetét feldolgozó művében fejtette ki. Etikai felfogásának fő princípiuma az önérték fogalma; az önérték a szellemben valósul meg, és az igaz, a jó és a szép fogalmaival jellemezhető.
Tavaszy Sándor (1888-1951) a hazai protestáns teológiai és bölcseleti gondolkodás képviselője. A vallásbölcseletben a romantikus Schleiermacher nyomában halad, majd K. Barth dialektikus teológiájának lesz hazai szószólója, azaz azé a felfogásé, amely a hívő teológus és bölcselő helyzetének paradoxonát abban látja hogy tárgyáról, amelyről szólnia kell – Istenről – valójában emberi fogalmakkal nem lehet beszélni. A vallás tárgya a hit és nem az értelmi úton nyerhető tudás bizonyossága.
Makkai Sándor (1890-1951) ugyancsak protestáns gondolkodóként Bőhm tanítványi köréhez tartozott; a hit és a vallás filozófiai értelmezésére tett kísérletet, valamint arra, hogy tudásunk összességét, a világképet elvi, nem tapasztalatai alapjától, a világmagyarázattól megkülönböztesse.
Halassy-Nagy József (1885-1976) pályája is a pozitivizmus jegyében indult, később azonban a pozitivizmus, a neokantianizmus és a katolikus bölcselet egyeztetésének szándéka hatotta át. Rokonszenvezett a biologizmussal, a filozófia mibenlétéről pedig azt vallotta, hogy az lényegében antropológia, embertan, emberkép. Ismeretelmélete szerint a tárgyi világ igazodik, alkalmazkodik az azt megismerő szellemhez; a valóság "idomul" gondolkodásunkhoz. Jelentős fordítói és filozófiatörténészi munkát is folytatott.
1945 után a magyar filozófiai élet útkereső próbálkozásai nem folytatódhattak. A korábbi időszak bölcselői közül néhányan emigrációba kényszerültek, a többieket pedig, akárcsak a katolikus bölcselőket, száműzték a tudományos életből.

A modern gondolkodó ironikus ábrázolása De Chirico: A nagy metafizikus című absztrakt festményén

Kant magyar követője, Alexander Bernát a századforduló magyar bölcselőinek egész nemzedékét nevelte

Halasy-Nagy József a két háború közötti időszak legismertebb filozófiai közíróinak egyike volt. Egyik népszerű munkája A filozófia

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT