Az utolsó tízezer év története Magyarország növényzetében

Teljes szövegű keresés

Az utolsó tízezer év története Magyarország növényzetében
Mintegy 15 ezer évvel ezelőtt ért véget az utolsó eljegesedés. Ennek az időszaknak jellemző tundra növénye volt Európa északi felében a magcsákó. Azóta, ha ingadozva is, folyamatosan melegedett az éghajlat, és az utolsó tízezer év (holocén) folyamán formálódott a Föld és hazánk növényzete is olyanná, amilyennek ma látjuk.
A jégkorszakok tundravegetációja és hidegsztyepp-növényzete után a nyír és a fenyő volt az első betelepedő. Évezredekig (Kr. e. 7000-ig) fenyő-nyír tajgaerdők uralták a tájat. Legtöbb tőzegmohás nyírlápunk ebből az időszakból maradhatott fenn, havasi égerrel, hidegkedvelő, sarkvidéki, illetve jégkorszaki eredetű, ritka maradványfajokkal együtt, amilyenek pl. a szibériai hamuvirág vagy a tőzegeper.
Ezután kb. Kr. e. 5500-ig meleg, száraz éghajlat uralkodott. Ekkor volt utoljára igazi fátlan puszta az Alföld lösz- és homokterületein, s minden bizonnyal ekkor terjeszkedtek a keleti sztyeppnövények, például a tátorján vagy a pozsgás zsázsa hazánkba a közép-ázsiai területekről. Mogyorókornak is szokták nevezni, mert Nyugat-Európában és a hegyvidékeken ez idő tájt nagyon elterjedtek a mogyorócserjések, de ez a magyar Alföldön nem jellemző.
Maradvány löszpusztarétjeink (pl. Békésben), homokpusztáink (Duna-Tisza közén) ezt a tájképet őrzik számunkra, igen kis, féltve őrzött foltokon. Talán ekkor keletkezett néhány ritka bennszülött fajunk, amilyen pl. az erdélyi hérics, a magyar kökörcsin, vagy a század elején már kipusztult magyar mézpázsit.
Újabb 3000 év (Kr. e. 5500-2500) enyhe, csapadékosabb éghajlata kellett ahhoz, hogy hazánkban ismét az erdők uralkodjanak. Mivel az Alföldön és a hegyvidéken egyaránt a tölgyes volt a leggyakoribb erdő, ezt az időszakot tölgykornak is szokták nevezni. A hegyvidéken zárt tölgyesek, az Alföldön a jellegzetes tölgyes-erdős sztyeppek uralták a tájat.
Mintegy 2500 évvel Kr. e. az éghajlat újra hűvösebbé vált. Ez a bükk terjedésének kedvezett annyira, hogy ez a hegyvidéki fa akkor az Alföldre is lehúzódott. Bükk-kornak is nevezik.
Kr. e. 1000 évvel az éghajlat kissé szárazodott, s hazánkban ekkor alakult ki a növénytakaró mai természetes képe, ami hegyvidékeinken még jobbára megőrződött, de az Alföldön már csak nyomokban van meg. A történelmi események és a több ezer éves mezőgazdasági művelés szinte az Alföld egészét kultúrtájjá alakította. A letűnt idők apró, mezőgazdaságilag művelt területek közé ékelődött reliktum tájai, maradványnövényei a hazai flóra és növényzet féltve őrzött kincsei. Óvásuk mindannyiunk feladata.
Napjainkban a növénytakaró megváltoztatására legnagyobb hatással, s sajnos egyáltalán nem kedvezően, az emberi tevékenység van. A civilizáció egyre nagyobb területet hódít el a természettől és egyre nagyobb mértékben szennyezi azt. Ennek következtében fa ok, sőt egész biocönózisok tűnnek el Földünkről, egyre alkalmatlanabbá téve azt saját magunk, s az egész élővilág számára.
A következő lényeges közös sajátosságok alapján a Földön élő összes növénynek, így a legfejlettebb zárvatermő növények őseinek is a zöldmoszatok tekinthetők.
1. A növényi színanyagok közül a klorofill-b a hajtásos növényeken kívül kirázólag a zöldmoszatok és ostoros moszatok csoportjában van.
2. Azonos a legáltalánosabb tartalék tápanyag, a keményítő.
3. Azonos a legjelentősebb sejtfalanyag, a cellulóz.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT