A szellemi utódok
A szellemi utódok
Hunyadi Jenőt a sors valamelyest a kegyeibe fogadta, hiszen az ő matematikai elképzelései már életében meghozták számára a sikert. Hunyadi a determinánsok elméletének jeles művelője volt a Műegyetemen, míg kortársa, Kőnig Gyula a halmazelméletben ért el fontos eredményeket. Az utóbbi tudósról elnevezett egyenlőtlenség máig a számosságok aritmetikájának egyik legfontosabb, klasszikus eredménye.
Nem messze a Bolyaiak városától, Kolozsvárott – ahol 1872-ben nyílt tudományegyetem – a neves természettudós, Farkas Gyula a lineáris programozás egyik módszerét gondolta ki, felismerése csak néhány évtizedre rá vált valóban jelentőssé. Kortársa, Vályi Gyula a parciális differenciálegyenletek szakértője lett. A századforduló ígéretes tehetsége volt Geöcze Zoárd, aki az I. világháború során szerzett betegségébe 43 éves korában belehalt – akárcsak a fizikus Zemplén Győző -, pedig Geöcze volt a felszínszámítás modern elméletének megalapozója.
Kőnighez hasonlóan Beke Manó is sokat tett a hazai matematikaoktatás korszerűsítéséért, remek tankönyveket írt, új tantervet dolgozott ki, s emellett a differenciálegyenletek elméletében új felismerései voltak. Mellettük Arany Dániel tett még sokat a fiatalokért, s 1894-ben megindított lapja, a "Középiskolai Matematikai Lapok" talán a világ első ilyen jellegű folyóirata volt, amely szerencsére azóta is megjelenik.
A Műegyetemre visszatérve, Kürschák József nevét kell említenünk, aki szintén kiemelkedő tanáregyéniség volt, s emellett a ma absztrakt algebrának nevezett szakterület jeles művelője. Aranyhoz hasonlóan az ő nevét is őrzi napjainkban egy évente megrendezésre kerülő tanulmányi verseny.
A századelőn a matematika óriásai is megjelennek a honi tudományban. Riesz Frigyest, a szegedi matematikai iskola létrehozóját például az analízis és a geometria módszereit egyesítő funkcionálanalízis megteremtőjeként tartja számon a világ matematikusközössége. Mellette kollégája, Szőkefalvi-Nagy Béla nevét kell említenünk, aki az analitikus függvények kutatója volt, s tan- és szakkönyveit máig idézik.
Matematikánk óriása volt Fejér Lipót is, aki az interpoláció elméletében ért el valóban csodálatra méltó eredményeket, s a Fourier-sorokkal kapcsolatos dolgozatait azóta is lépten-nyomon idézik. Természetesen csak azok, akik ilyen sorok mentén is tudnak lépdelni, hiszen a jelen század matematikája már egy kicsit a kiváltságosaké, az új tételek megértése nem mindenkinek adatik meg. Fejérnek igen.
A francia becsületrend lovagja volt, a göttingeni, a calcuttai tudóstársaság, a bajor és a lengyel tudományos akadémia tagja, sőt zsidó származása ellenére tagjává fogadta őt a Magyar Tudományos Akadémia is 1908-ban (ugyane gesztust pl. Neumann Jánossal néhány évre rá már nem tették meg). Az 1933/34-es chicagói világkiállításon a rendezők a négy leghíresebb európai tudóst ingyen látták vendégül. Az egyiküket Fejér Lipótnak hívták.
Lipi bácsi, Ady barátja, Ottlilk Géza és még számosak tanára matematikai iskolát hozott létre. És ez is keveseknek adatott meg.
Kortársa volt a Szegeden élt Haar Alfréd, a nevét viselő Haar-rendszer kidolgozója; az egyik legnagyobb felismerésének azt a tételét tartják, amely szerint a trigonometrikus ortogonális rendszer felépítésében alapvető az a tény, hogy a körív hosszúsága a körvonal forgásaival szemben invariáns mértéket ad.
