Állattan és mezőgazdaságtan

Teljes szövegű keresés

Állattan és mezőgazdaságtan
Nagyszombat egyetemének professzora volt Jaszlinszky András is, aki kétkötetes tankönyvében (1756) az állatvilág egyfajta rendszerezésével is megpróbálkozott, de mivel akkor Linné rendszere még nem volt ismert, saját maga igyekezett önálló osztályozási rendszert kidolgozni. Ő már összefoglalta azokat az eredményeket, amelyek az európai biológiában is a középpontba kerültek, pl. Malpighi publikációit. Ismerteti Harvey vérkeringés-elméletét is, s ez is tankönyvének modernségét igazolja. Hasonló jellegű munkát adott közre kortársa, Reviczky Antal. A másik tanszéket vezető Piller Mátyás jutott talán a legmesszebbre a faunisztika tanulmányozásában, s nem véletlen, hogy az orvosi kar speciális természetrajzi tanszékét ő vezethette.
A jelen kötet mezőgazdasággal foglalkozó részében olvashatók azok az intézkedések, amelyek a 18. századi agrárkultúránkat kívánták emelni, s ezek nyomán jelentek meg nagy számban magyar nyelvű munkák a méhészetről s a selyemhernyó-tenyésztésről is, ezek nyomán a mezőgazdaságtan szakembereinek, köztük Piller Mátyás egykori tanítványának, a mérnök-matematikusnak, Mitterpacher Lajosnak fontos állattani vonatkozású megállapításokat is köszönhetünk.
Erdély jellegzetes állatairól Benkő József munkája szól (1778), míg a magyar nyelven írt első nagyobb természetrajzot az idősebbik Gáti Istvánnak köszönhetjük (1795), s ebben az állatvilágot így osztja fel: barmok, madarak, vízi állatok, kétéltűek, bogarak, férgek. Nem túl modern rendszerezés, hiszen ő pl. minden kígyót is kétéltűnek tekint. Az 1790-es évek közepén ennél modernebb rendszerezésre törekedett, de e feladattal nem tudott megbirkózni. Piller Mátyás tanszéki utódát, Schönbauer Józsefet szokták a honi madártani kutatások úttörőjének tekinteni az 1795-ben Budán kiadott műve alapján, s ebben 273 fajt említ, ami impozáns szám, bár a rendszerezésben a szerző több ponton is tévedett.
A lovakkal foglalkozó tudomány a hippológia, amelynek egyik első honi szakkönyvét alkotta meg Tolnay Sándor 1804-ben, e megható címmel: "A lovak külső szép vagy rút termetek, s hibái megesméréséről és azoknak belső s külső betegségeik orvoslásáról." Sikerkönyv lett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem