Állattan Linné rendszere alapján

Teljes szövegű keresés

Állattan Linné rendszere alapján
A századvég, illetve a századelő legfontosabb állattani szakkönyvét ugyanaz a Földi János írta, akiről a botanikatörténeti részben már szóltunk. Ő valóban a természetbúvárlás kiemelkedő tudású személyisége volt, amit állattana is igazol. E műve 1801-ben jelent meg, s Linné rendszere alapján készült. A szerző nagy tudású nyelvész, s kitűnő nyelvújító volt, amit remek szakkifejezései is igazolnak. Az emlősök rendszerét így osztja fel: kétkezűek, négykezűek, lassúlábúak, fedeles bőrűek, egérneműek, vérszopó vadállatok, merőkörműek, hasadt körműek, izmoslábúak, tenyérlábúak, halszárnyúak, szárnyas elsőlábúak. Sorolhatnánk még tovább szép szóalkotásait, de meg kell jegyeznünk, hogy pl. a madarak rendjének nevei között negyven olyan szerepel, amelyet ma is használunk.
Azt hihetnénk, hogy e művel már megindult a honi állattani irodalom a modern irányzat felé, s hogy Földi követői majd valóban a friss eszmék híveivé lesznek. Nem így történt. Elég sok elavult, túlhaladott munka jelent meg a 19. században hazánkban, mind a fordítások, mind az itt készült művek egy része igencsak gyengécske volt. Bonnet kötetét a 10-es években fordítják le, a könyv akkor már fél évszázados volt, s szerzője nemigen tud a közben elterjedt lamarckizmusról, s bizony csak Vajda Péter Cuvier-fordítása, no meg Petényi János Salamon fellépése hozta meg a változást, amelyhez kapcsolódik a Magyar Nemzeti Múzeum Állattára megalapítása is. A hazai reformkor hozza magával tehát a biológiai kutatások reformját, s erről szólunk majd a következő fejezetben.

Rézkarc 1837-ből

Egy lap Grossinger természetrajzából
G. I.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem