Ányos Pál: Kónyinak
Kónyinak
| Hibáson itéltél barátod szivéről, |
Hol a halandóság ezer gyötrelméről
Hallom panaszidat Muzsáid öléről.
| Gyakran, midőn az éj fekete szárnyával |
Nyögve beszélgetek szivem fájdalmával,
Ó! akkor mulatok Kónyim árnyékával.
| Hallom a zuhogó Dráva folyásait, |
Melly csendesen mosván alacson partyait,
Euxin tengerben önti hét ágait.
| Ott, ott látom Zrinit Bellona karjában, |
Ó! hány magyar fekszik most ottan hamvában,
Kinek már nevét sem tudgyák hazájában!
| Elmultak! s nemesen kiontott vérekkel |
Mellyen most gerlicék a fárodt szelekkel
Röpdöznek, s sirattyák őket nyögésekkel!
| Kifolyó véreknek párázó gőzéből |
Mellyet Zefir kapván Eszék térségéből,
Mostan Hiblán rózsa nő nedvességéből.
| Ez barátom zsoldja a nemes lelkeknek; |
Melly, hogy megjegyezze helyét nagy sziveknek,
Borostyán árnyékot készitt tetemeknek.
Buda, 25-dik Februarius 1780.
