ESZE TAMÁS SZÁRMAZÁSA
19ESZE TAMÁS SZÁRMAZÁSA
Esze Tamás (IV.), II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának híres ezereskapitánya, majd brigadérosa, a fejedelem és a kortársak tudomása szerint jobbágycsaládból származott: a Rákóczi-ház örökös-jobbágya volt az ecsedi uradalomhoz tartozó szatmármegyei Tarpán.* A fejedelem, midőn 1703. november 20-án „a jobbágyságnak terhe alól s abban való paraszti állapatokbul” felszabadította, okleveles bizonyítékát is szolgáltatta annak, hogy a nagyhírű szegénylegény, aki a szabadságharcot elindító tiszaháti felkelést megszervezte, s „első eszköze volt” a haza felszabadításának „a német hatalmas és törvénytelen igája alól”, nem tartozott az ország privilegizált fiai közé, hanem történeti jelentőségű pályafutásának kezdetén „több hasonló jobbágyokkal egyaránt” szülőföldjén jobbágyi állapotban élt.*
Rákóczi Emlékiratai: „Thomas Esze Paysan, mon Sujet de Tarpa.” (Histoire des Revolutions de Hongrie. V. 31.) – Károlyi: „Esze Tamás tarpai lakos, Rákóczinak jobbágya.'” (Emlékiratai a Rákóczi-háború kezdetéről. Századok, VIII/1874. 318.)
Stylus manumissionis domini Thomae Esze cum suis. (Prothocollum expeditionum ab anno 1703 ad annum 1706. 42. Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában: Fol. Hung. 978.) – A tiszaháti felkelésről l. A szegénylegény Esze Tamás c. tanulmányomat. (Műveltség, I/1946. 62–69.)
Esze Tamás nem egyetlen olyan alakja történetünknek, akire az utódok – nyilvánvaló jobbágyszármazása ellenére – megpróbálták a nemesi eredetet rábizonyítani. Nagy Iván szerint veszprémmegyei eredetű familia sarja, elei a XVII. században származtak át Szatmárba.* Thaly Kálmán szintén azt írja Esze Tamás vázlatos életrajzában, hogy „az Esze-család régi nemességű és veszprémmegyei eredetű; a XVII. században azonban egyik ága, alkalmasint a török elől, Tarpára, a Rákóczi-ház birtokára menekült, ott jobbágytelkeket szállván meg; ezekből származnak János és Tamás testvérek”.*
Magyarország családai. IV. Pest, 1858.) 100–101.
Vasárnapi Újság. XV/1868. 317–318.
Az Esze-család nemesi eredetének fikciója azokból az iratokból táplálkozott, melyek a családnak 1793-ban. Veszprém megye előtt indított nemességigazolási peréről maradtak fenn a perindító Esze Tamás szatmárnémeti szenátor (VI.) unokája, Esze Ferenc szatmári ügyvéd birtokában. Midőn Nagy Iván ,a család múltjáról, majd tíz esztendővel később Thaly Esze Tamásról kért adatokat tőle, a család társadalmi tekintélyének emelése érdekében is – a régi nemességű és előkelő származású Cserey-családból nősült – szívesen hivatkozott ezeknek az iratoknak a bizonyságtételére.*
A per iratai és a velejáró levelezés ma is megvannak a család tulajdonában. – Nagy Iván minden értesülését a családtól szerezte: „Beküldött tudósítás szerint az e tárgyú oklevelek az Esze-családnál Szathmáron léteznek.” – Thaly Kálmán és Esze Ferenc találkozásáról Thaly ír az Adalékok bevezetésében.
A perindítás előzménye az a levelezés, melyet Esze Tamás (VI.) szenátor 1778-ban kezdett a veszprémmegyei Kiskovácsi községben lakó nemes Esze Ferenccel.* Tudomást szerzett arról, hogy Veszprém megye Peremarton nevű falujában – de a Dunántúl más részein is* – él egy régi s kétségtelen nemességű Esze-család,* s felvetődött benne a gondolat: nincs-e vérségi kapcsolatban az ő famíliájával, mert ha ezt bizonyítani lehet, nemesi jogok birtokába juthatnak a Szatmár megyében élő Esze-családbeliek is. A másfél évtized múlva megindított perben Esze Tamás – egyetértve a Tarpán jobbágysorban élő Esze Mihállyal (II.) és Esze Istvánnal (IV.) – azt akarta bizonyítani, 20hogy a szatmári Esze-család a XVII. század vége felé a veszprémiből ágazott ki.
Esze Tamás életrajzi adatait l. A református Esze Tamás c. dolgozatom 6. jegyzetében. (Budapest, 1941.) – Esze Ferenc 1785 július 28-án halt meg 80 éves korában. A kiskovácsi református egyházközség halotti anyakönyvében nemes származása is fel van tüntetve.
Esze Ferencnek Ferenc nevű fia azt is vallotta a perben, hogy ,,egykor bizonyos Vas Vármegyei Esze nevezetű ember kívánta édes attyához magát kapcsolni, de csak azt felelte, Attyáitól soha nem értette, hogy Vas Vármegyébe szakadott volna valamely Attyafiok.”
„Esze Mihály, Esze István és Esze György az 1713. évi nemességvizsgálat alkalmával igazolták nemességüket, mint akik Peremartonban mindig nemesi szabadságban éltek és erről az 1717. évben bizonyságlevelet kaptak.” (Schneider Miklós, Fejérmegyei nemes családok. Székesfehérvár, 1935. 59–60.)
A veszprémiek örömmel fogadták a jómódú és tekintélyes szatmári szenátor atyafiságos közeledését: „vannak e még ebből a Genealógiából?”, hiszen szegények voltak és földönfutók. A peremartoni református kisnemesek hosszú pereskedés után vesztesek lettek abban a perben, melyet a veszprémi káptalan indított ellenük, s el kellett hagyniok atyáik földjét. Esze Ferenc 1778. április 3-án kelt levelében így számol be erről a csapásról: „Isten eő Felsége maga tetszése szerént az ő ítéletit rajtunk által vitte, mivel a’ régi Atyáinkról maradott örökségünkből ki kellet bujdosnunk most tizenegyedik esztendőbe; a’ Veszprémi Ns Káptalannal 28 Esztendeig való törvénykezésünk után a’ T. Királyi Tábla nékik adjudikálta (Peremartont). Már most Isten eő Felsége a’ föld porára vetett bennünket, mivel már a’ más Uraság földén lakunk árendába, jóllehet a’ Nemesi Privilégyumunk meg vagyon, de már sem Sessio sem Curia semmi sintsen, hanem Árendát adunk a’ Mlgos Gróff Nádasdi Ferencz Excellentiájának Kis Kovátsiba.” A szatmáriakkal való rokoni kapcsolatukban annyira nem kételkedtek, hogy régi családi iratokat is kerestek náluk: „ha valami Documentumok találtatnának Esze Tamás Uramnál vagy Desâ kálaz felől vagy Túzok Telek felől vagy is Börtsön telek felől, fognánk jó szívvel, mivel ezen három pusztákat keresnénk”.
Mire alapította a szatmári Esze Tamás (VI.) a veszprémi Esze-családdal való rokonságát? Esze Ferenc levelére adott válaszában, május 18-án, azt írja, hogy nincsenek náluk családi iratok, s ezen ne is csodálkozzanak: nagyapjának az apja – a Peremartonból Szatmárba származott ős – prédikátor volt, Isten szolgájának pedig kevés gondja van az efféle írásokra. E levélben vetődik fel először a kuruc Esze Tamás (IV.) származásának kérdése: „Hallották é a régiektül, hogy egy atyok fia erre a földre le származott és nevezetesen hallották é a kurutz világba igen híres Esze Tamásnak hírét, a ki volt a pap fia?” A család nemesi származású prédikátor atyától származtatta az országos nevezetességre jutott parasztvezért.
Nemességigazolási perükben a tanúkihallgatások során ezt a rejtélyes prédikátor-őst akarták valószínűsíteni. A reá vonatkozó kérdést nem egyforma szöveggel tették fel a két helyen lefolytatott vizsgálat alkalmával. A beregmegyei tanúkkal azt akarták bizonyítani, hogy „a Nagy Attyoknak Édes Attya Esze Lőrinc Tarpai Predicator volt, ’s feleségül Márton Leányt tartott és a’ Dunán-túl Peremartonbul Weszprém Vármegyébül származott”. Veszprémben, néhai Nemes Esze Tamás felől érdeklődtek, „a’ ki ez előtt Peremartonban lakott, s az All-földre nevezetessen Szathmár Vármegyébe Tarpára le szakatt és ott Predicátorrá lett”. Már ez is gyanút ébreszt. Gyanúnkat a vizsgálatok eredménye még növeli: míg a messzi Veszprémben bőbeszédűen szólnak róla a vallomások, addig a kuruc Esze Tamás (IV.) szülőföldjén senki sem emlékezett a prédikátor ősre. „Mivel az Esze Familia igem meg sokasodott, úgy hogy egész egy Udvarral voltak, ezen hadból egy Esze Tamás le szakadott a’ Tiszán-túl a’ Debretzeni Oskolákra és onnéd valahol a’ Tisza mellett Praedicatorrá lett” vallják a veszprémi tanúk, de nem szólnak arról, hogy mikor is történt hát Esze Tamás útraválása a debreceni kollégiumba? A beregi vizsgálat csak azt tudta igazolni, hogy a felperesek nagyatyái édestestvérek voltak; Mihályé (II.) és Istváné (IV.) János (II.), – az ő nevét a Rákóczi-kor irataiból is ismerjük: bátyja volt az ezereskapitánynak és ezerének alezredese, – Tamás (VI.) nagyatyjának a nevét nem tudták megmondani.*
Az első tanúkihallgatás a beregmegyei Hete községben folyt 1793. február 11-én Esze István és Esze Mihály kérésére. Azért Hetében, mert a felperes Esze Tamás édesanyja özv. Esze Tamásné Síró Panda ura halála után „Márton és Tamás nevezetű két fiacskáival” ide költözött Tarpáról, mivel „ott a’ Nemesi Szabadcságával nem élhetett”. – A második Esze Tamás kérésére Veszprémben 1793. auguszus 23-án.
A hetei vizsgálat jegyzőkönyvét olvasva, méltán csodálkozhatunk azon, hogy Esze Tamás szenátor (VI.) nem emlékezett nagyatyja nevére, s idegenektől akarta azt is megtudakolni, hogy vájjon az ő nagyapja valóban édestestvére volt-é a tarpai Esze-testvéreknek. Igaz, kisgyermek korában maradt árván, de anyja, Esze Tamásné Síró Panda, magas kort ért, 1780-ban halt meg fia szatmári házánál 75 éves korában;* lehetetlen, hogy ő ne emlékezett volna apósa nevére, s ne ismerte volna férje egész atyafiságát. Mi a magyarázata a családi emlékezet e különös kihagyásának?
A szatmári református egyházközség halotti anyakönyve szerint.
A perre tartozó iratok között van egy genealógiai táblázat, mely azt bizonyítja, hogy az Esze-család másfélszáz évre visszamenőleg ismerte leszármazását. És pedig nem szájhagyomány alapján, hanem, két olyan oklevélből, melyeket éppen azért nem használt fel a perben, mert velük csak jobbágyszármazását bizonyíthatta volna. Az egyik a család II. Rákóczi Ferenctől nyert manumissziós-levele 1703-ból, a másik armálisuk, melyet a fejedelem 1708-ban adományozott.
A manumisszióból kiderül, hogy a kuruc Esze Tamás (IV.) szülei: Esze Tamás (III.) és Márton Anna. Feleségét Bíró Annának hívták, volt egy Erzsók nevű leánykájuk. Rákóczi érdemes hívei közé számította az ezereskapitány fitestvérét is: Mártont Mihály és Tamás nevű fiaival, Jánost István és Tamás nevű fiaival szintén felszabadította a jobbágyság terhe alól. A manumisszió hatálya kiterjedt anyjának férfitestvéreire is: Márton Istvánra, Márton Andrásra és Márton Mihályra.
Az armális már nem említi a szülőket. Nincs szó benne az Erzsók leányról. Márton (I.) és János (II.) már csak egy-egy fiúval részesül a nemesítésben, mindkettőjük Tamás nevezetű. Márton Mihály egymagában, Márton András négy fiával (Márton Tamás, István és János), Márton György eggyel (István) fordul elő benne.*
Az armális eredetije a család tulajdonában van. Fogalmazványba az Országos Levéltár kamarai lymbusában: Ser. I. fasc. 71.
A család nemességéért perbeszálló Esze armálisban említett Márton (I.) unokája, Esze Mihály (II.) és Esze István (IV.) pedig a János (II.) unokái. A nagyatyák tehát valóban testvérek voltak, a kuruc Esze Tamással, együtt fiai a manumisszióban előforduló Esze Tamásnak (III.) és Márton Annának. János (II.) vénséget ért, 1740 körül még élt, s „öreg, igen siket és nagy szakállú” ember volt; fia, Tamás (VI.), is vén korában, a per megindítása előtt három évvel tért meg atyáihoz. A családi hagyomány bőségesen buzgó forrásából meríthettek volna a tarpaiak is, mikor a család eredetéről érdeklődtek. S hogy még sem innen merítettek, hanem egy kétes, eredetű és értékű veszprémi hagyományból, ez nyilván mutatja, hogy a perben nem az igazság kiderítése, hanem elfedezése volt a céljuk; a rangban és vagyonban szépen gyarapodó szatmárnémeti Esze Tamásnak a nemesi állapot újabb anyagi és társadalmi előnyöket hozott volna, a tarpai Eszék meg szívesen szabadultak volna a jobbágyság unt nyűgétől, s ezért kapóra jött nekik a nemes veszprémi Esze-családdal való összeköttetés, s mivel ezek között élt egy Tiszántúlra szakadt s prédikátori hivatalra lépő családtagról valami hagyomány – ha ugyan élt, s nem koholmány az egész –, jobbágyőseiket megtagadva ehhez a „délibáb-ős”-höz kötötték magukat ,,az ősi Nemességeket kereső perben”.*
A per 1793. november 13-án indult meg Veszprém megye polgári törvényszéke előtt Osváld Zsigmond vármegyei tiszti főügyész ellen, közel egy esztendeig folyt; sokáig „halgatásban” volt. 1743-ban Esze Gábor szatmári főbíró, a perkezdő Esze Tamás fia, kísérletet tett felélesztésére.
A kuruc Esze Tamás tehát kétségtelenül jobbágy-ivadék volt, s mivel társadalmi osztályát öntudatosan vállalta, hozzá hűséggel ragaszkodott akkor is, mikor már kiemelkedett belőle, bizonyára tiltakozott volna ilyen módon való megnemesítése ellen.* A történeti kutatásnak az a feladata, hogy megkeresse valóságos őseit a tarpai jobbágyok között.
A tarpai Eszék közölt úgy maradt fenn a per emlékezete, hogy abban a „Hunyadi Mátyás király által kiadott, s II. Rákóczi Ferenc felszabadító levelében is említett nemeslevelükön” alapuló nemességüket keresték. Nemesi származásuk hagyománya a perre vezethető vissza, nem pedig a múltból származó hagyományra. (Esze János levele a szerzőhöz: Tarpa, 1923. június 24.) – 1696-ban a biharmegyei Félegyházán élt egy Esze Tamás nevű 60 esztendős nemes ember, aki tehát kortársa volt a kuruc Esze Tamásnak. (Vallomást tett 1696. augusztus 9-én abban a perben, melyet gr. Csáky Zsigmond kezdett Benkovics Ágoston váradi püspök ellen. Országos levéltár. Be nem fejezett táblai perek. Fons. 14. no. 247.) Bár neki Irregistrator. Félegyházához közeleső bihari falvakból Albis. Ottomány, Bogyoszló, Mihályfalva) is volta ktalpasai, sőt egy (Bajnai István) Félegyházáról is, mégsem valószínű, hogy tudott volna nemesi eredetű névrokonairól. A felkelés ezrednévsoraiban nevükre én sem akadtam. (A biharmegyei jobbágy-katonák 1704. április 29-én kelt névsora: Országos Levéltár. Conscriptiones Portarum. Fasc. 1.)
Jobbágycsaládok történetének kutatása nehéz feladat a források elégtelensége miatt is. A tarpai Esze-család nemzedékrendjét uradalmi összeírások, tized jegyzékek és néhány más irat segítségével hozzávetőlegesen mégis össze tudjuk állítani egészen a XVI. század utolsó negyedéig, visszafelé haladva a Rákóczi-okmányokból jól ismert családtagoktól az egyre nagyobb homályba vesző ősökig.
Első fontos feladatunk Esze Tamás (IV.) életkorának megállapítása. Alakját a szépirodalomban és az újságcikkekben annyira bealkotott 21kép már nem is hasonlít a valósághoz. Komáromi János, a kurucvilág epikusa, úgy tudja, hogy öreg ember volt már, amikor a tiszaháti paraszt-felkeléssel felidézte II. Rákóczi Ferenc szabadságharcát, s nagy múlt állott mögötte: ott volt Thököly csatáiban és résztvett Buda visszavívásában is. A „kegyetlen és nagyerejű öreg” a költő leleménye csupán, Buda ostromakor legfeljebb húsz esztendős volt. Születésének idejét elég jól meg tudjuk határozni ezredének 1706. március 14-én készített mustrakimutatásából, melyen a katonák születési helye és életkora is fel van tüntetve.* Ekkor 40 éves volt, tehát 1665-ben vagy 1666-ban született. Bátyját, Jánost (II.), 45 esztendősnek írták, az ő születését 1660-ra tehetjük. Másik bátyjának, Mártonnak (I), életkoráról nincs adatunk, annyi azonban bizonyos, hogy hármuk között ő volt a legidősebb, mert már név-szerint említett házasembernek írják akkor, midőn testvéreit még csak szám szerint említik az összeírások. Első gyermekének életkorából következtetve arra kell gondolnunk, hogy Jánosnál jóval idősebb volt. Ha a kettejük között lévő korkülönbséget öt-nyolc esztendőre becsüljük, közel járunk a valósághoz, midőn atyjuknak Márton Annával kötött házasságát a század ötvenes éveinek elejére tesszük.
Károlyi Sándor tiszántúli vezénylő generális 1706 évi mustrakönyvében található a 481. laptól kezdve. (A gr. Károlyi-nemzetség levéltárában.)
A tarpai lakosok 1674. évi összeírásában* meg is leljük az apát: a Kandia-utcában lakik, három fia van. Szegénysorsú gyalog, szolgáló jobbágy, egyetlen állata sincs, még disznója sem. Ez az adat magában is elég arra, hogy teljesen leszámoljunk a veszprémi legendával, mely a kuruc Esze Tamás (IV.) apját prédikátornak mondja, aki ,,circa finem saeculi praeteriti transmigravit ex Peremartony ad Tarpa”. íme, 1650 körül már házas tarpai jobbágy, s ha prédikátori tisztet viselt volna, nem is vették volna fel az összeírásba. A századvéget nem is éri meg, az 1683. évi urbárium* már csak özvegyét említi három fiával. Márton (I.) már felnőtt ember, bodnármesterséggel keresi kenyerét (,,faber lignarius”) és együtt él özvegy anyjával. 1686-ban megjegyzik róla, hogy házas, Jancsi nevű fia tíz esztendős.* Még mindig egy kenyéren van anyjával.
Connumeratio colonorum ad curiam F. Gyarmathiensem pertinentium. Giarmat die 9. Januarii. (Országos Levéltár. U. et C. Fasc. 10. No. 16.)
Urbarium pertiens ad curiam Fejér Gyarmat ex speciali commissione Celsissimi Principis D. D. Ernerici Thökölyi. A dje 9. Aug. A. 1683. (U. et C. Fasc. 43. No. 54.)
Conscriptio Bonorum Szathmariensium anno 1686. facta. (U. et C. Fasc. 47. No. 16.) Ez az összeírás Márton öccseit, Jánost és Tamást nem említi, pedig a fi nemen lévő családtagokat, a kicsiny gyermekeket is, névszerint felsorolja. Bizonyára azért, mert már elmentek a szülői háztól.
Az anya, Márton Anna, maga is régi tarpai jobbágycsaládból való, valószínűleg annak a Márton Gergelynek a leánya, akivel az 1648. évi urbáriumban találkozunk.* 1694-ben még élt, mert ez év március 26-án írásba foglaltatja azt az osztályos egyezséget, melyet gyermekei között a Hideg-oldalban lévő szőlejükre nézve' létesített: Márton (I.) a maga részét 6 forintért és 6 polturáért átengedte anyjának, Tamás (IV.) öccsének és Erzsók húgának; János (II.) elismerte, hogy ő már kivette részét a Hideg-oldal szőlőből, mert anyja neki adta a hegyszorosban lévő Hajtásszőlőt.* Ez az egyezséglevél a családfát új adattal gazdagítja: egy Erzsébet nevű leány is volt a családban. Esze Tamás (IV.) leánykája azért lett Erzsók, mert a nagynénje nevét kapta. Csak az ő fia lehetett az az Antal Miklós, aki 1705-ben „Ezeredes Feő Kapitány Esze Thamás Uram Eöttsé”-nek írja magát.* 1703 tavaszán Marok községből állott Esze Tamás kurucai közé, a dolhai csatán elfogták, hosszú rabság után Szatmár kapitulációjával szabadult meg, s 1707-ben Esze Tamás ezerének kompániás főhadnagya volt.*
A manumisszió szerint testvérei: István. András és Mihály, az armális szerint: Mihály András és Gergely. Az eddigelé felbukkant adatok nem elégségesek a Márton-család származási rendjének elkészítésére.
E Memoriale a tarpai Esze-család régi iratai közül került elő.
A fejedelemhez intézett folyamodványában, melyre Rákóczi 1705. március 11-én Egerből adott választ. (Országos Levéltár. Lyirbus. Ser. I. fasc. 72–73.)
A Bereg megye tiszaháti járásának katonáskodó jobbágyairól 1704. április 16-án készült megyei összeírás szerint Esze Jánossal együtt mentek hadba Marok községből, s rab Szatmárt. (U. o. Lymbus. Ser. I. fasc. 68–69.) – A tiszaháti felkelésben hadnagyi rangot viselt Esze Tamás ezredében, az 1707. június 2-i medgyesi mustrán a 12. compania főhadnagya. (Extractus Formalis Inclyti Regiminis Esze Thamassini Ordinis Pedestris. U. o. Lymbus. Ser I. fasc. 84–86.)
A XVII. század vége felé, 1698-ban, e népes családból már csak Márton (I.) él Tarpán. János (II.) és Erzsók Marok községbe költöztek át, Mikor mentek el és mi húzta oda őket? – nem tudjuk megmondani.* A készülőben lévő hegyaljai felkelés sodra még az előző évben magával ragadta, Károlyi Sándor szatmári főispán azonban még idejében – a felkelés kitörése előtt – elfogatta, s mikor az összeírás készült, tán még Szatmáron raboskodott, Rajta kívül még 15 ilyen elidegenedett jobbágyot tartanak nyilván Tarpán, mely félszázaddal előbb még a futójobbágyok menedékvárosa volt,* Alighanem Esze Tamás mozgolódásának részestársai valamennyien.
János a kuruc szabadságharc lezajlása után Marokpapiban lakott és ott, mint taxás nemes, nemesi szabadságban élt – mondja az egyik tanú a hetei vizsgálat alkalmával.
„Ez faluban szabad menetele jövetele vagyon az ki akar ki menni lakojul, egy forintot tészen le, ha ki viszont megh akar itt telepedny, annak is egy forintot kell disponálny, ha ki másunnot megyen ide lakny. Ha nem hites, kezes, mert nem szokták ki adny.” (Urbarium seu connumeratio colonorum sive jobbagionum ad Arcem Eched pertinentium, et ad rationem Principis Georgii Rakocii devolutorum et occupatorum anno 1648. U. o. Lad. 45. no. 59/a.)
A Felsőtiszavidék századvégi jobbágymozgalmaiban évtizedek során felgyűlt elégedetlenség tör ki a békén, polgárosodásra hajlamos tiszai parasztság lelkéből. 1662-től 1703-ig – Báthory Zsófia rémuralmától a Rákóczi felkelés kitöréséig – a német uralom katonai és gazdasági elnyomása következtében a kurucvilág zűrzavarai között a falvak fogynak és szegényednek, s a jobbágyok megérnek a forradalomra. A kuruc Esze Tamás (IV.) e megpróbált nemzedék gyermeke, s e rossz kor hatása famíliája elszegényedésében is megfigyelhető. Az 1674-es urbáriumból láttuk, hogy atyja földhözragadt szegény, pedig negyedszázaddal előbb nagyapja még jómódú gazdaember, hat ökre, egy tehene és hét disznaja van. A család társadalmi helyzete is romlott: „az öreg Esze Tamás” (II.) 1647-ben kilenc jobbágytársával egyetemben szabados darabont, még 1648-ban is az, de nem sokáig. Az ecsedi uradalom ekkor kerül át az igen emberséges Bethlen Istvánról a kemény Rákóczi György kezére, s a fejedelemnek szemet szúr a sok exempció. melyeket az öreg gróf oly bő kézzel osztogatott. Amidőn megszünteti a régi kiváltságolásokat, őt is visszaveti a szabados állapotból a marhával szolgáló jobbágyok közé.*
„Ezeknek nagyobb része fél eztendeőteől fogva, miolta hetes Drabant, mind Jobbágioknak kellene tenni eőket” – írja Rákóczi az 1648-as urbárium széljegyzetében. Esze Tamás azonban már az 1647. évi urbárium szerint is „szabados drabant”. (Az Eczedi jóság particularis urbarioma anno 1647. Országos Levéltár. U. et C. Fasc. 13. no 10.)
Ebben az évben, midőn nevével már másodízben találkozunk, mintegy 50 éves. Életkorát maga mondja meg egy 1667-ben készült Memorialéban: „Én Tarpán lakó Eöreg Esze Thamás vagyok 70 Esztendős.”* Vagyis 1597 körül született. Az 1647-es összeírás szerint két fia van, 1648-ban három. Mivel „öreg Esze Tamás”-nak nevezték, nyilvánvaló, hogy egyik fiát szintén. Tamásnak (III.) hívták. Ez az ezereskapitány korán elhalt apja. A másik 22fiú valószínűleg amaz István (II.) mester, kinek szánandó esetét egy 1680. szeptember 2-án végbement vizsgálat jegyzőkönyve beszéli el: Midőn Báthory Zsófia fejedelemasszony karabélyosai Tarpán megszálltak, „veszekedés, ütés, verés, vágás” keletkezett a katonák és a lakosok között, „két karabélyos István kovácsra ment, az akolhoz szorították, agyban főben verték”.* Az 1686. évi Conscriptio is említi, de nem a jobbágyok között, mert exemptusnak tartották.*
Szathmári Kata és Szathmári Erzsébet annyukról való örökségének határát mutatta meg. „Nap Nyugattul Esze Thamás risze a ki viggel rá Migyen.” (Az Országos Levéltárban a Perényi család levéltárában.)
Országos Levéltár. Lymibus. Ser. I. fasc. 26. „Esze István Tarpán lakó hiti után vallya: Tudgya azt, hogy Kis Ferencz nevű Karabélyos ütet elsőben meg korbácsolta, és kardot fogván hozzája. ő csak el szaladot, semmi bűne neki nem volt.”
„Az (Badaló) Ucza között is vagyon három ház: Borbély Pálé, Szabó Mihályé, István Kovácsé. A’mint mondgyák, ezektül se adózni, se szolgálni nem tartoznak. Ki adot illy szabadcságot, nem tudatik.” 1648-ban Miklós kovács is ,,exempta, kiről extál levele”.
1647-ben és 1648-ban az öreg Esze Tamás (II.) családja mellett egy másik Esze-családdal is találkozunk Tarpán; közös telken, egy kenyéren él három Esze-testvér: Mátyás, Lőrinc és Miklós (II.)* Szép gazdaságuk van, nyolc ökör, három tehén és tíz disznó tartozik hozzá. Lőrinc házasember, egy fia van. Mátyás is nős volt már, feleségét azonban a „sacra corona”, a beregi traktus törvényszéke elválasztotta tőle „propter adulterium”.* Úgy látszik megint megnősült, mert 1674-ben előfordul egy Esze Mátyásné nevű gyalog szolgáló szegényasszony egy fiával, aki kétségtelenül azonos az 1683-as urbárium Esze Katájával. A Badaló-utcában saját telkén lakik kiskorú fiával; az 1686-os összeírás özvegynek mondja, Jancsi fia nyolc esztendős. Feltehető, sőt bizonyosra vehetjük, hogy amaz Esze János (III.), akit 1707-ben a dikális összeírás alkalmával a zsellérek közé vesznek fel, egy személy ezzel a Jancsival.* A zsellérek között ő a legvagyonosabb, tehát részes az Esze-család Rákóczi-korabeli anyagi boldogulásában, de nem részesül a manumisszióban és a nemesítésben. Különös, hogy ezt az atyjafiát az ezereskapitány nem foglaltatta bele a kiváltságlevelekbe, holott még anyja testvéreit és ezek fiait is felszabadította.* Esze Lőrincnek nem maradt fi ivadéka, bár 1674-ben van egy fia. 1686-ban már öregember. Leányát férjhez adta Lőrincz Mihály kisbíróhoz, egy kenyéren van velük, s neve mellett az áll, hogy saját telkét „más telekrül bírja”. Az ítéletidőben, a XVII. század utolsó harmadában ez az ág is elszegényedik: Esze Mátyásnénak 1674-ben csak két disznója van, később már egy sem; Lőrincnek 1674-ben öt, 1686-ban a vejével közös háztartásban kettő és egy tehenük.* Hogy milyen rokoni kapcsolatban volt ez az ág a kuruc Esze Tamás (IV.) ágával, erre a kérdésre a távolabbi adatok tárgyalása során egy feltevéssel próbálunk feleletet adni.
1647: Matthias Esze, eöcze Laurentius Esze. 1648: Eöszi Leőrincz, Mátthyás, Miklós. – A 30. jegyzetben említett Miklós kovács alighanem az itt említett Esze Miklós, s ez esetben István kovács talán az ő fia. – A perben említett Lőrinc név innen vette eredetét, de Esze Lőrinc sem volt prédikátor.
Protocollum secundum actorum publicorum Tractus Beregiensis ab anno 1646 usque ad 1753. In fragmentis et eorum paribus opera Andreae Széles ordinarii notarii anno 1824. 5.
Actum in oppido hajdonicale Tarpa die 5. Augusti 1707. (Országos Levéltár. Conscriptiones Portarum. Fasc. 4.
2 személy. 4 ökör, 2 tehén és 2 köblös búzavetés után 5 dikára veszik fel. – Nem lehet azonos személy az ezereskapitány János nevű bátyjával, mert az Marok községből vonult hadba, s bizonyára Bereg megye összeírásába vették fel. Egyébként is nehéz elképzelni, hogy egy alezredest, akinek Rákóczi lovas ezereskapitányságot ígért, odahaza a zsellérek sorában tartsanak nyilván. Vagyonos ember is volt: Hegedűs Sámuel 85 éves botpaládi ember azt vallja a Gulács és Tarpa határperében (1791–1808) 1794. július 29-én, hogy „Tarpán laktában Esze János nevű embernél pásztorkodott, de a’ Kőrös erdőre a’ Kerülők mia keze alatt lévő sertéseit fel merte hajlani.” (A per hites másolatának 172. lapján a gr. Károlyi-nemzetség levéltárában.)
Neve az 1683. évi összeírásban nem fordul elő.
A nagyapa, az öreg Esze Tamás (II.) az utolsó olyan családtag, akit még hitelesen hozzá tudunk fűzni a família nemzedékrendjéhez, pedig a feltételezett születési évét megelőző, majd félszázadra terjedő, időből is találunk Esze-nevezetűeket a tarpai jobbágyok között. Ezek azonban .már mind tizedjegyzékekből származó nevek, s mivel a decimatorok nem törődtek a jobbágyok rokoni kapcsolataival, s megelégedtek az adózók nevének, termésük és a kivetett tized mennyiségének keresztenként (gelima frugum) és kévénként (manipulus frugum) való feljegyzésével, a zselléreknél (Christiani) pedig a hat dénár kivetésével, a tizedjegyzékeket egymagukban alig lehet családtörténeti kutatásokban értékesíteni, s legfeljebb az egyes személyek előfordulásának időrendjéből vonhatunk egészen problematikus következtetéseket arra nézve, hogy talán apa és fiú, vagy talán testvérek nevére akadtunk. Felsorolásukat mégsem szabad mellőznünk, mert a később előkerülő mástermészetű adatok támogatása mellett értékesíthetők.
Az is megnehezíti családtörténeti felhasználásukat, hogy a decimatorok ugyanannak a családnak a nevét többféleképen írták le, talán azért is, mert számadásaikat a helyszínen készült jegyzések alapján utólag állították össze. Az 1648-as urbáriumban is megfigyelhettük az Esze családnév kétféle írását: Tamás családját Esze, Mátyásét Eöszi alakban írták, holott az előző évi urbáriumban mindkét család neve egyformán Esze. Bereg megye kaszon-vári járásának regestumaiból egész sorozatát állíthatjuk össze a családnév változatainak: Esze, Esz, Eze, Ezze, Ese, Eöz, Eöze, Eöse, Eösse, ewsse, Óse, Eöszi. Mindezek a nevek az Esze-család tagjait jelölik, hiszen még hasonló nevű család sincs Tarpán, s a vezetéknév ugyanazon családtagoknál is hol ebben, hol abban az alakban fordul elő.
Az 1616-tól 1565-ig terjedő félszázadból a tizedjegyzékek ezeknek az Esze-nevű tarpai jobbágyoknak nevét őrizték meg:*
A felhasznált tizedjegyzékek az Országos Levéltár Regesta Decimarum című sorozatában találhatók a Comitatus Beregiensis B. 964. (1565–1583), B. 965. (1597–1605) és B. 966. (1616) rakszámú kötegeiben.
1616: Esze (Eöszi) János. Esze (Eöse) Miklós.
1605: Esze (Eze) István özvegye.*
A zsellérek közé vették fel és csak 6 dénár keresztyén-pénzt (pecunia Christianitatis) fizetett.
1604: Esze (Esze) István özvegye.
1602: Esze (Eöz) István özvegye.
1579: Esze (Esz) István özvegye.
1583: Esze (Eze) István. Esze (Ezze) Tamás.
1582: Esze (Esze) István. Esze (Esze) Tamás.
1581: Esze (Eze) Balázs. Esze (Eöze) Tamás.
1580: Esze (Ese) Tamás. Esze (Eöse) Balázs.
1577: Esze (Eze) István. Esze (Eösse) Balázs.
1576: Esze (Eösse) Balázs.
1565: Esze (ewsse) Balázs.*
A családnevek eltérő írására nézve l. Ila Bálint megjegyzéseit A dézsma adminisztrációja című igen hasznos tanulmányában. (Levéltári közlemények XVIII–XIX/1940–1941. 246.) – A névváltozatok egyeztetéséből könnyen bizonyítani lehet azt, hogy ezek mind az Esze név különböző írásmódjai Például Eosse (ewsse, Őse) Balázst 1581-ben Eze Balázsnak írták, tehát ugyanúgy, mint több éven át Istvánt, akit 1582-ben Esze néven írtak be a dézsma jegyzékbe.
E névsor voltaképen csak hét esztendőre (1577–1583) nyújt folyamatos tájékoztatást a család felnőtt férfi tagjairól. Balázs sokáig egyedül képviseli a családot a tizedfizető tarpai jobbágyok között, 1565-beli és 1676-ban még csak őt említik. Ő az, idősebb generáció. Az 1577-ben megjelenő István (O.) és az 231580-tól ismert Tamás (I.) az ifjabb nemzedék. Az imént osztottuk azt a felfogást, hogy a dézsmaelszámolásokat genealógiai táblázatok készítésére nem lehet felhasználni,* mégsem vétünk talán a tudományos módszer követelményei ellen, ha az 1597 körül született Esze Tamás (II.) nagyapját és apját közöttük keressük. A nagyatyát kutatva csak Balázsra gondolhatunk, az apát keresve Istvánra is, Tamásra is. Ők ketten Balázs fiai lehetnek. A Tamás név nemzedékeken keresztül apáról fiúra öröklődik a családban, őt mégis el kell ejtenünk, mert 1583-ban nyomavész, s nem is kerül elő többé. Az Istvántól való származtatásnak is van némi nehézsége: 1597-ben már nem él, özvegye azonban folyamatosan kimutatható egészen 1605-ig.* Nem lehetetlen, hogy 1597-ben vagy az előző évben még fia született, s ez a Tamás (II.) nevű fiú ifjabb testvére az 1616-ban felbukkanó Jánosnak (I.) és Miklósnak (I.). János nyomtalanul tűnik el, harminc esztendő múlva sem róla, nem maradékairól nincs emlékezet. Miklós sem élt már 1647-ben, de fel kell figyelnünk arra, hogy az ekkor előkerülő három Esze-testvér közül az egyik Miklós nevet visel. Nem az apa neve élt-e tovább a fiú ritkán előforduló nevében?
Ila Bálint így nyilatkozik erről a kérdésről 2. számú jegyzetében: ,,Az utóbbi időben megtörténik, hogy túlbuzgó családkutatók a dézsmaelszámolásokat genealógiai kutatásokra akarják felhasználni. Megjegyezzük, hogy ezek ilyen célra egyátalán nem alkalmasak, mert bennük leszármazási azonosításra épen semmi adat sem található.” Midőn azonban parasztcsaládok leszármazásához gyűjtünk adatokat, a tizedjegyzékek adatait mégis tekintetbe kell vennünk.
1597-ben 1 keresztet, 12 kévét fizet, 1602-ben 10 kévét, 1604-ben hatot, 1605-ben már nincs vetése. Egyre jobban szegényedő özvegyasszony.
Mindez feltevés csupán, az értelem játéka azért, hogy a család nemzedékrendjébe beoszthassunk öt olyan tagot, akiknek egymással való vérségi kapcsolatára és a következő nemzedékekkel való összefüggésére egyetlen adatunk sincs. Egyetlen új adat érintésére az egész építmény összeomolhatik. De remélhetünk-e még új adatot e távoli időből? Balázs, az utolsó ismert ős, már élhetett akkor, midőn a középkori magyar állaim Mohácsnál összeomlott. Meg kell elégednünk azzal, hogy a család múltját napjainktól – hol biztosabb, hol bizonytalanabb adatokra támaszkodva – majd négyszázadnyi messzeségbe tudjuk visszakísérni. A legrégibb adat feltűnése éppen egy századdal előzi meg „a kurucvilágban igen híres” s azóta is nagy-emlékezetű Esze Tamás születését.
A tanulmányunkban felsorolt adatok alapján, ha csak a nevük szerint is ismeretes családtagokat veszük tekintetbe, így alakul az Esze-család valószínű nemzedékrendje:
Balázs;I. István;I. Tamás;I. János;I. Miklós;II. Tamás;Mátyás;Lőrinc;II. Miklós;III. János;Lőrincz Mihályné
Balázs: 1565, 1576, 1577, 1578, 1580, 1581.
I. István: 1577, 1578, 1582, 1583. Özvegye: 1597, 1602, 1604, 1605.
I. Tamás: 1580, 1582, 1583.
I. János: 1616.
I. Miklós: 1616.
Mátyás: 1647: feleségét elválasztják tőle. 1648. 1674: Esze Mátyásné egy fiúval. 1683: Catherina Esz egy fiúval. 1686: Esze Kata nyolcesztendős Jancsi fiával.
Lőrinc: 1647: Mátyás öccse. 1648: egy fiával, 1674: egy fiával. 1686: Lőrincz Mihály ipa.
II. Miklós: 1648. Valószínűleg Miklós kováccsal azonos.
III. János: 1686: Nyolcesztendős. 1707.
II. Tamás;III. Tamás;II. István;I. Márton;II. János;IV. Tamás;Erzsók;Erzsók;Antal Miklós;IV. János;I. Mihály;V. Tamás;VII. Tamás;II. Márton;III. Márton;a család szatmári ága
II. Tamás: 1647: két fiával. 1648: három fiával. 1667: 70 éves.
III. Tamás: felesége Márton Anna. 1674; három fiával. Özvegye: 1683, 1686, 1694,
II. István: 1680, 1686.
I. Márton: 1683: faber lignarius. 1686: tízéves Jancsi fiával. 1694. 1697. 1703. 1704: hadnagy.* 1707: Mártonné. 1708.*
Zemplén község 1704. január 3-án Esze Márton hadnagynak pálinkára, borra 1 forint 9 dénárt adott. A szőlöskeiek 1703-ban „az Esze uram fiának” 2 icce bort adtak. Ez valószínűleg Márton Tamás nevű fia volt. (Rákóczianae militiae excessus. Zemplén vm. levéltára. Loc. 145. no. 160. A–C.)
1807. április 8-án II. János maradékai panaszt emelnek a gr. Károlyi-uradalom fehérgyarmati úriszéke előtt I. Márton maradékai: Huszti János és Huszti József ellen, mert ezek háborgatják őket azoknak a jószágoknak birtokában, melyeket János – nagyatyjuknak atyja – Esze Tamás brigadéros özvegyétől vásárolt. (A panaszirat, rajta az úriszék ítéletével, az Esze-család iratai között maradt fenn. Az úriszék jegyzőkönyve a gr. Károlyi-nemzetség levéltárában van: Fiscalis Acták. 1002.)
IV. Tamás: 1694. 1697.* 1702: sókereskedő.* 1703. május 6-án II Rákóczi Ferenc Bržezanban gyalogezredessé nevezte ki.* 1706: 40 éves. 1707 április 18-án Marosvásárhelyen brigadérossá teszi.* 1708. május 27-én Czelder Orbán hajdúi Nyitrán megölték.* Felesége: Bíró Anna.* Leánya: Erzsók.*
Ebben az évben a hegyaljai felkelésben való részvétele miatt a szatmári várban raboskodik. Kiszabadulva „csendesen viselte magát otthonn. adózásainak eleget tett, s bizonyos Pap János nevű nagy rablót, ki különben rokona volt, megölt. A most nevezett mindkettőnél – Kis Albertről és Esze Tamásról van szó – gonoszabb volt és ravaszabb, több nyelven tudott, úti és egyéb leveleket hamisított.” (Károlyi Sándor emlékiratai a Rákóczi-háború kezdetéről. Századok. VIII/1874. 320.) Esze Tamás rokonságából csak a Márton-családbelieket, s ezt a Pap Jánost ismerjük. Az eset alighanem 1701-ben történt. Ez év április 26-án gr. Lőwenburg Frigyes szatmári kommendáns elfogatása ügyében ír Nagybánya városának. (A város 1701. évi iratai között. Ad numerum 10.)
Maga élelmét sóval való kereskedésre adván, jött ment Debretzenben.” Midőn a tiszaújlaki sótisztek belekötöttek, s üldözőbevették „családját Debreczen tájékára vitte”. (Pásztor Lajos, Károlyi Sándor önéletrajzának ismeretlen részlete. 1698–1703. Magyar Könyvszemle. LXIX/1945. 113., v. ö. Emlékiratai-val, i. h. 321.) 1702-ben tehát már családos ember volt, s mivel felesége nem tarpai, talán Debrecen tájáról nősült.
Károlyi Emlékiratai, i. h. 328.
Protocollum Rákóczianum I. 297–299. (A br. Jeszenák-család levéltárában az Országos Levéltárban.)
Haláláról egyetlen hiteles tudósítás maradt fenn: Steöszel Kristóf levele Károlyihoz Egerből 1708. június 3-án. (Károlyi-levéltár. Kuruckori iratok. 1708. Jun. Fasc. 1. no 22.) Az a történet, melyet Kolinouich mond el (Commentariorum de rebus Hungaricis libri XIII. ab anno 1701–1720). 153–154. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában. Fol. Lat. 389.), s melyet Thaly minden kritika nélkül elfogadott (Bottyán János II. Rákóczi Ferencz fejedelem vezénylő tábornoka. Pest, 1865. 215–217.), tetszetős mese.
Származásáról semmit sem tudunk. Egyetlen ismert rokona „egy meg elemedet betsületes Bíró Gáspár nevő atyafia”, akit 1708. április 29-én, midőn útban volt, egy csavargó katona megöli. (Károlyi-levéltár. Kuruckori iratok. 1708. ”Máj. Fasr. A. no 27.) – Megözvegyülvén, férjhez ment Csekébe Kemechey György birtokos nemeshez, ki a felkelés folyamán Szabolcs vármegye katonáinak hadnagya, majd Sennyey Ferenc ezerének főstrázsamestere volt. (Esze János maradékainak az úriszékhez intézett folyamodványában van szó második házasságáról.) 1713-ban még özvegy volt. (A csonkapapi, somi és zapszonyi szökött jobbágyokról 1713. augusztus 26-án készült jegyzőkönyv szerint Panátz Istók papi Barkóczy-jobbágy 1710-ben ment el és Esze Tamásnénál lakik. Károlyi-levéltár. Lad. 25. no 68.)
Csak a manumisszió említi 1703-ban. Korán elhalt, mert az imént említett folyamodványban az áll, hogy ,,Esze Tamás mag nélkül halálozott meg”.
Erzsók: 1694. Antal Miklós: 1704,1705,1707,
IV. János: 1686.
I. Mihály: 1703.
V. Tamás: 1703, 1708. Özvegye: Síró Panda 1750 körül Tarpáról Hetére, innen pedig mintegy három esztendő múlva Szatmárnémetibe költözött fiaival. † 1780. június 8-án 75 éves korában.
II. Márton: f 1783 körül. Felesége 1795. február 25-én 56 éves korában.
VII. Tamás: ő indítja meg a nemességigazolási pert 1793-ban. † 1807. május 28-án 65 éves korában.
II. Márton: † 1817. június 1-én. Özvegye: Jenei Papp Mária 1817. november 24-én. Fiúutóduk nem maradt.*
Az itt előforduló halálozási (helyesebben: temetési) adatok a szatmári református egyházközség anyakönyvéből valók. A családfára csak azokat vettük fel, akik a perhez tartozó genealógiai táblán még rajta vannak.
24II. János,III. István;VI. Tamás;II. Mihály;IV. István;a család tarpai ága
II. János: 1694.1703: Márok. 1706: alezredes Esze Tamás gyalogezredében, 45 éves. 1708. augusztus 25-én Rákóczi Tarpa hajdú város kapitányává nevezte ki.* 1740 körül még élt.
Privilégium Tarpaiensium. Az egri táborban kelt.. (Prothocolon Dominii Ecsed. U. el C. Fasc. 13. no 27.)
III. István: 1703.
VI. Tamás: 1703, 1708. 1790 táján halt meg.
II. Mihály: 1793.
IV. István: 1793. II. Mihály társaságában felperes a tarpaiak részéről a nemességigazolási perben. † 1826. január 9-én 95 éves korában.*
A tarpai református egyházközség halotti anyakönyve szerint.
Esze Tamás
