RASZTISZLÁV CSALÁDJA BULGÁRIÁBAN
13RASZTISZLÁV CSALÁDJA BULGÁRIÁBAN
Az első orosz dinasztia, melyet alapítójáról, a 862-től 879-ig uralkodott normann születésű Rurik novgorodi fejedelemről neveztek el, s amelyből IV. Iván 1547 óta, a cári címet viselte – Godunov Borisnak és fiának, II. Fjodornak 1598-tól 1605-ig terjedő uralmát s az utánuk következett zavaros esztendőt leszámítva IV. Vazul cárnak és sujai fejedelemnek 1610-ben a trónról történt letételéig uralkodott.*
Baumgarten, N. de: Généalogies et mariages occidentaux des Rurikides russes du Xe au XIIP sičcle, közölve: Orientalia Christiana, IX. köt., Roma, 1927., 1–95. Baumgarten, N. de: Généalogies des branches régnantes des Rurikides du XIIIe au XVIe sičcle. közölve: Orientalia Christiana, XXXV. köt., Roma, 1934., 1–152. IV. Vazul cár származását l. az utóbbi kötet 45. lapján. Isenburg, Wilhelm Karl Prinz von: Stammtafeln zur Geschichte der Europaeischeii Staaten. II. köt., Berlin. 1936., 89–99.
Az orosz, a magyar és a bolgár történelemnek hosszabb időn keresztül vitás kérdése volt Georgios Akropolites bizánci történetíró Rossos Urosának azonossága a Rurik-családbeli Rasztiszláv halicsi fejedelemmel, Macsó urával, aki később a bolgár cári címet viselte. Ez a probléma ma már tisztázott, mert e személyazonosság többek hozzászólása után igazolást nyert. Elintézetlen kérdés ellenben még a Georgios Pachymeres és Nikephoros Gregoras bizánci íróknál szereplő Mytzes (Micsesz) bolgár trónigénylő származása és Rasztiszlávnak Mihály nevű fiával való azonossága, amely probléma megoldásához, fűződik a középkori orosz, magyar és bolgár történet egyik kapcsolatának felismerése.
A Rurik-család és az Árpád-ház tagjai között számos házasságkötés történt. A két utolsó ilyen összeköttetés IV. Béla király leányaival létesült, akik közül Anna az imént említett I. Rasztiszláv halicsi fejedelemhez, Macsó későbbi urához, majd bolgár cárhoz, Konstancia pedig I. Leó későbbi halicsi királyhoz ment feleségül. Mivel a Rurikok IV. Béla most említett vejeinek egyikével, I. Rasztiszlávval Magyarországon keresztül kerültek Bulgáriába, ezért elöljáróban szüleinek, majd saját magának és gyermekeinek személyi adatait foglaljuk össze.*
Ezt megelőzően az orosz dinasztiának egy bolgár kapcsolatáról tudunk: az 1015-ben elhalt I. Szent Vladimir kievi nagyfejedelem egyik felesége Bulgáriából származott, v. ö. Baumgarten id. m., Orientalia Christiana, IX., 7., 8.
I. Rasztiszláv atyja, a szentként tisztelt Mihály, Halics és Csernigov fejedelme, Kiev nagyfejedelme, 1185 körül született s 1246-ban a tatárok áldozata lett; anyja, Eurik Román volhiniai és halicsi fejedelemnek a leánya, 1211 körül ment férjhez és 1241 után halt meg.* E szülők fia:
Strahl, Philipp: Geschichte des russischen Staates, II. köt., Hamburg, 1839., 48–50. Baumgarten id. m., Orientalia Christiana, IX., 19., 21., 47., 48., 54. Isenburg id. m. II., 91., 93.
I. Rasztiszláv (Bizáncban: Eossos Uros), előbb Novgorod, majd Halics, Luczk és Csernigov fejedelme, ezután Macsó ura, végül 1258 után bolgár cár, 1225 előtt született és 1262-ben halt el; felesége Árpádházi Anna hercegnő, IV. Béla király leánya, Macsó és Bosznia hercegnője, 1226–1227. évek táján született, 1243-ban ment férjhez, s férjét 1276 után követte a sírba.* Gyermekeik:
Du Fresne – du Cange. Carolus: História Byzantina, Paris. 1680., I. Familiae Byzantinae, 320–321. Du Fresne – du Cange, Carolus: Illyricum vetus et novum, Pozsony, 1746., 108. Acropolita, Georgius: Annales, közölve: Corpus Scriptorum Historiae Byzantinae. Bonn, 1836., 134–137., 162. Strahl id. m., II. 50. Századok, IX. köt., 1875., 366–368., XXXVI. köt., 1902., 679. XLIII. köt., 1909., 400–402. Wenzel Gusztáv: Rosztizlaw galicziai herczeg, Budapest, 1887., 1–20. Monumenta Germaniae Historica, Scriptorum qui vernacula lingua usi sunt, V/1. köt., Hannover, 1890., 106., 122., 135., 150–152., 520., 536., V/2. köt., Hannover, 1893., 914. Nagy Imre: Hazai okmánytár, VIII. köt., Budapest, 1891., 98. Wertner Mór: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története, Temesvár, 1891., 165–168. Wertner Mór: Az Árpádok családi története, Nagy-Becskerek, 1892., 463–475. Archív für Slavische Philologie, XXI. köt., Berlin, 1899., 622–626. Thallóczy Lajos-és Áldásy Antal: Magyarország melléktartományainak oklevéltára, II. köt., Budapest, 1907., 456. Jireček, Constantin: Geschichte der Serben, I. köt., Gotha. 1911., 311–316., 320., II. köt., Gotha, 1918., 9. Slatarski, W. N.: Geschichte der Bulgaren, I. Teil, Leipzig, 1918., 135.r 138–139. Turul, XXXVII. köt., 1922–1923., 12., 13., 22–25. Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. köt., Budapest, 1923., 257: 853., 293: 946., 313: 1011. 375–376 1226. 428: 1403., 431: 1406., 449–450: 1481., 489–490: 1605., II. köt., Budapest, 1943., 51: 1908. és 1909. Baumgarten id. m., Orientalia Christiana, IX., 54.. 55., 86. Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet, 1. kiad., II. köt., Budapest, é. n., 162. Isenburg id. m. II., 91., 105.
a) Mihály (Bizáncban: Mytzes = Micsesz) – akiről bővebben szólunk – Bulgária egy részének ura, 1244 körül született és 1265 után halt el; 1258 körül feleségül vette Aszen Mária bolgár hercegnőt, aki 1240 körül született;*
A reá vonatkozó forrásokat l. alább. Anyai nagyatyja IV. Béla és ennek fia, V. István hasonló ifjú korukban házasodtak.
b) …leány, 1245 körül született és 1258 után halt meg; 1255 körül férjhez adták Aszen I. Mihály bolgár cárhoz, aki az 1238–1239. években született és 1257-ben rokona, Aszen Kálmán által agyonveretett; majd másodszor talán a most említett Aszen II. Kálmán cár – akit 1258-ban levertek – tette őt nejévé;*
Du Fresne – du Cange: História Byzantina, 320–321. Du Fresne – du Cange: Illyricum retus et novum, 108 Wertner: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története, 165–170. Wertner: Az Árpádok családi története, 473–474. Slatarski id. m. I., 135., 138–139. Turul, XXXVII., 12. Baumgarten id. m., Orientalia Christiana, IX., 54., 56. Isenburg id. m. II., 91. Téves egyes íróknak az a véleménye, hogy Rasztiszlávnak ez vagy valamelyik másik leánya azonos volt Mózes (Majs) nádor feleségével, v. ö. Wenzel id. m. 20. Genealógiai Füzetek I. köt., 1903., 50., III. köt., 1905., 38., IV. köt., 1906., 40.
c) Kunigunda, született 1246 körül, meghalt 1285-ben; először 1261-ben mert férjhez Przemysl II. Ottokárhoz, Csehország királyához, aki 1230 körül született és 1278-ban halt el; másodszor 1284-ben Bosenberg-Falkenstein Zavis troppaui herceg felesége lett, akit. 1290-ben kivégeztek;*
Wenzel Gusztáv; Árpádkori új okmánytár, IX. köt., Pest, 1871., 474. Archív für österreichische Geschichte, XLV. köt., Wien, 1871., 142. Wertner: Az Árpádok családi története, 474., 531–534. Baumgarten id. m., Onen. talia Christiana, IX., 04., 56. Isenburg id. m, I., 24., II., 91.
d) Margit, 1248-ban született, 1252-ben szülei a szerzetesi életre ajánlották fel; felvéve a fátyolt, Szent Domonkos rendjének nyulakszigeti kolostorában élt, s 1290 után halt meg;*
Magyar Sión, V. köt., 1867., 928., VI. köt., 1868., 482. Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár, IX., 519., Nyelvemléktár, VIII. köt., Budapest, 1879., 22., 52., 74. Wertner: Az Árpádok családi története, 474. Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis, I. köt., Budapest, 1896., CXXI–CXXII., 181–184., 186., 187., 191., 192., 193., 209., 211., 212., 214., 223., 227., 228., 234., 243., 252., 255., 262., 275., 281. Turul, XXXVII., 5., 6., 20–24. Baumgarten id. m., Orientalia Christiana, IX., 54., 56. Isenburg id. m. II., 91.
e) Grifina, született 1250 körül, s az 1303 és 1309. évek között halt el; 1265 óta felesége volt Piast Lesko kujáviai hercegnek, aki az 1240 és 1242 évek között született, s 1288-ban halt meg;*
Wertner: Az Árpádok családi története, 474. Balzer Oswald: Genealógia Piastów, Krako. 1895., 9., 331– 334. Baumgarten id. m., Orientalia Christiana IX.. 54., 56. Isenburg id. m. II., 83., 91.
f) Béla, Macsó és Bosznia hercege, 1252 körül született; a Héder nemzetségbeli Kőszeghy Henrik volt nádor és szlavóniai bán 1272-ben a Nyulakszigetén megölte.*
Századok, IX., 368., XXIX. köt., 1895., 48. Archív für österreichische Geschichte, LXV. köt., Wien, 1884., 192. Wertner: Az Árpádok családi története, 473. Jahrbuch der k. k. Heraldischen Gesellschaft Adler. Neue Folge, IV. Band, Wien, 1894., 58. Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis, I., 149. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, II. köt., Budapest, 1901., 147. Thallóczy és Áldásy id. m. II., 5., 456. Jireček id. m., I., 322. Turul, XXXVII., 5., 17., 23. Szentpétery id. m. I., köt., 449–450: 1481., 489– 490: 1605. Baumgarten id. m., Orientalia Christiana, IX. 54., 56. Hóman és Szekfű id. m., 1. kiad., II. 211–212. Isenburg id. m. II., 91.
I. Rasztiszláv idősebbik fiáról az irodalomban ingadozó nézettel találkozunk. Ezért a következőkben az idevonatkozó problémát ismertetjük.
Rasztiszláv (Rossos Uros) – mint említettük – 1243-ban feleségül vette Anna magyar hercegnőt, s 1262-ben meghalt. Idősebbik fiukkal, Mihálylyal, magyarországi családi kapcsolataival vonatkozásban az 1262. és 1264. években találkozunk.* Legidősebb leányuk 1255 körül Aszen II. János bolgár cár és Angelosz Irén szaloniki hercegnő fiának, I. Mihály bolgár cárnak a felesége lett. Férjét annak rokona, Aszen Kálmán 1257-ben agyonverette, az özvegyet pedig talán nejévé tette. I. Mihály cár meggyilkolása után Rasztiszláv sereggel vonult Bulgáriába, leányát kiszabadította és magát bolgár cárnak nyilvánította.* A Bizáncban Rossos Urosnak nevezett Rasztiszláv bulgáriai igényeinek folytatólagos fenntartójaként Mytzeszszel (olv. Micsesz) találkozunk, akinek ottani dolgairól az 1242-ben. született és 1310 körül elhalt Georgios Pachymeres, valamint az 1295 körül született és 1359–1360 táján elhalt Nikephoros Gregoras munkáikban bővebben megemlékeztek. Micsesznek a most említett 14bizánci történetírók által ebben az alakban fenntartott nevét Miča-ből (olv. Micsa) – a Mihály név szláv rövidítéséből – képezték görögös végződéssel.* Rossos Uros és Micsesz, bár ez utóbbi a meggyilkolt I. Mihály cár Mária nevű édestestvérét feleségül vette,* a másik párt által cárrá tett Konstantinnal szemben (aki Vatatzesz-Laszkarisz II. Tivadar nikeai császár és Aszen Ilona bolgár hercegnő Irén nevű leányát vette nőül s az Aszen nevet is viselni kezdte) uralmukat nem tudták fenntartani. Micsesz az 1262-ben kiújult trónversengés és ennek során kezdődött belháború elvesztése következtében Görögországba menekült, ahol 1265 körül saját és felesége közeli rokonainak, a Laszkarisz-családot detronizáló Palailogosz VIII. Mihály bizánci császárnak és nejének, Vatatzesz–Dukasz Teodórának* a védelme alatt élt, s előbb Mesembriát bírta, majd a Szkamander-folyó környékén kapott jószágot.
Fejér, Georgius: Codex Diplomaticus Hungariae, IV/3. köt., Buda, 1829., 76., 210., 236. Wenzel: Árpádkori új okmánytár, III. köt., Pest, 1862., 99., 101. A gróf Zichy-család okmánytára, I. köt., Pest. 1871., 5. Wenzel: Rosztizlaw galicziai hcrczeg, 10., 18. Wertner: Az Árpádok családi története, 473. Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis. I., 149. Mihály macsói és boszniai hercegségének vagy bánságának nincs okleveles nyoma, magyarországi családi kapcsolata alapján 1264-ben csak IV. Orbán pápa okleveleiben szerepel.
Du Fresne – du Cange: História Byzantina, 320–321. Du Fresne – du Cange: Illyricum vetus et novum, 108. A gróf Zichy-család okmánytára, I., 5. Wenzel: Rosztizlaw galicziai herczeg, 12., 20., Jireček Konst. József: A bolgárok története, Nagy-Becskerek, 1889., 251. Wertner: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története, 165–168., 170. Wertner: Az Árpádok családi története, 466–469., 473–174. Jireček: Geschichte der Serben, I., 315–316. Slatarski id. m. I., 139.
Du Fresne – du Cange: Historia Byzantina, 320–321. Du Fresne – du Cange: Illyricum vetus et novum, 108–109. Gregoras, Nicephorus: Byzantina Historia, közölve: Corpus Scriptoruni Historiae Byzantinae, I. köt., Bonn, 1829., 60–61., 132. Pachymeres, Georgius: De Michaele et Andronico Palaeologis, közölve: Corpus Scriptorom Historiae Byzantinae. I köt., Bonn, 1835., 348–350., 434–441. Weczel: Rosztizlaw galicziai herczeg,, 15., 17. Jireček: A bolgárok története, 254. Wertner: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története, 171–172., 174., 182–184. Wertner: Az Árpádok családi története, 521–523. Slatarski id. m. I., 139. és 141. lapjain a Mytzes nevet Mitzo alakban írta. E név nem származott a Demeter névből, mert ebben az esetben a jellemző r hangot – a Szávaszentdemeterből alakult Mitrovicához hasonlóan – megőrizte volna.
Gregoras id. m., I., 60. Pachymeres id. m., I., 349.
A kétoldalú rokonság a következőképen állott fenn: l. az előző lapon közölt táblázatokat.
Micsesznek s Máriának János nevű fiát és egy leányát ismerjük. János, aki az 1260–1261. években született, 1278-ban VIII. Mihály bizánci császár és Teodóra császárné Irén nevű leányát kapta feleségül. Konstantin cárnak és az alább említett Szvjatoszláv-Jakabnak 1277-ben bekövetkezett halála, valamint a közben fellépett Lachanas vagy másként Ivajló nevű kalandornak* leverése után 1279-től 1280-ig III. János néven Bulgária cárja, volt, s nagyatyja után az Aszen nevet is viselte. Országának elvesztése után a bizánci birodalomban „deszpota” címmel élt. Ivadékai, akiknek nevét a mellékelt leszármazási tábla tartalmazza, a bizánci birodalomban tovább is Aszen-nek nevezték magukat és ott enyésztek el.* Jánosnak leánytestvére az 1262–1263. évek táján született és 1280-ban ment feleségül a következő bolgár cárhoz, Terterij I. Györgyhöz,* aki 1284-ben elvált tőle.
Bizáncban Gregoras (id. m. I., 131., 132.) és Pachymeres (id. m. I., 431., 432., 441., 445., 446., 466., II. köt., Bonn, 1835., 188., 192.) Lachanasnak nevezték. Ivajlóval való azonosságára 1. Jireček: A bolgárok története 259–261., Wertner: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története, 178–179. Jireček: Geschichte der Serben, I., 329. és Slatarski id. m. I., 146–147.
Du Fresne – du Cange: Historia Byzantina, 234., 260., 321–322., 325. Du Fresne – du Cange: Illyricum vetus et novum, 109–110., 114. Gregoras id. m. I., 132. Pachymeres id. m. I., 350., 434–441., II., 57. Jireček: A bolgárok története, 260–263. Wertner: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története, 172– 174., V. és VIII. táblák. Pauler Gyula: A magyar nemzet története, 2. kiad., II. köt., Budapest, 1899., 528. Slatarski id. m. I., 147–149. Isenburg id. m. II., 144.
Du Fresne – du Cange: Historia Byzantina, 322. Du Fresne – du Cange: Illyricum vetus et novum, 110. Gregoras id. m. I., 133. Pachymeres id. m. I., 446–449., II., 57. Jireček: A bolgárok története, 262–266. Wertner: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története, 172., 189–190, és V. tábla. Slatarski id. m., I., 148–156.
Az Aszen-dinasztia kihaltakor Rasztiszláv a, férfiágon kiapadt uralkodócsaládból származott Aszen. I. Mihály cár özvegyének, s e mellett két fiúnak, Mihálynak és Bélának volt az atyja. Megérthető tehát az a szándéka, hogy a Macsóhoz közeli Bulgáriában új dinasztiát alapítson, s idősebbik fiát oda helyezze be, aminek folytán a szülői örökséget ifjabbik fia majd osztatlanul vehesse birtokába. Ezért arra törekedett, hogy Bulgáriát családjának megszerezze. Ezt a szándékát az bizonyítja; hogy veje meggyilkolása után nemcsak leányát szabadította ki, hanem a cári címet is viselni kezdte. Micseszt – helyesen Mihályt – nyilvánvalóan I. Rasztiszláv tette az uralma alatt álló bolgár terület urává, amelyet részére a meggyilkolt I. Mihály cár édestestvérével létesített házasság útján igyekeztek biztosítani. Ezeknek a körülményeknek a figyelembevétele mellett nem vitatható az, hogy Micsesz vagy Mihály a legszorosabb családi kapcsolatban állott – a Konstantin cárral hozzá hasonlóan szembenálló – Rossos Urossal, vagyis Rasztiszlávval. Ezért őt Rurik I. Rasztiszláv cár családjában kell keresnünk, s ennek 1244 körül született hasonlónevű idősebbik fiában ismerjük fel. Ő az, akiről atyja 1258 után kelt oklevelében a következőképen szólt: „Nos Razlaus dux Galacie ac imperator Bulgarorum ét Anna ducissa uxor eiusdem ac Mychael filius eorundein…”* S István ifjabb királynak és erdélyi hercegnek – a későbbi V. Istvánnak – ő az a Mihály nevű rokona, akivel kapcsolatosan István az atyjával 1262 december havában kötött békéről kiállított okiratában azt ígérte, hogy ha Mihály segítségére hadsereget küld, azt nem fogja az atyja – IV. Béla – földjén keresztülküldeni. Rasztiszláv idősebbik fiában, Mihályban a bolgár trón örökösét látta, míg ifjabbik fiára, Bélára Macsó birtoka várt. Amennyiben Mihály 1276 után – édesanyjának halálakor – életben volt, valószínűleg gondolt arra, hogy a macsói és a bosnyák hercegségeket, amelyek öccsének halála folytán őt illették, megszerezze. Ennek érdekében azonban valószínűleg sem ő, sem családja nem tett lépéseket. A hercegségeket ugyanis az akkori magyar király, IV. László saját édesanyjának, Erzsébet özvegy királynénak szánta, és adta. Ebben az időben Bizánc több biztonságot és reményt nyújtott nekik, mint Magyarország, ahova Mihály anyja, Anna hercegnő évekig nem térhetett vissza és ahol ezalatt öccsét, Bélát 1272-ben meggyilkolták. Bizáncban viszont még mindig VIII. Mihály császár és felesége, Teodóra uralkodtak, akik ekkor szántak szerepet Micsesz (Mihály) fiának, a későbbi III. János cárnak és adták hozzá 1278-ban Irén nevű leányukat feleségül. Mihály és ivadékai további sorsát ezek a szempontok és események irányították.
A gróf Zichy-család okmánytára, I., 5. Fejér id. m. IV/3., 76. lapján említett az a tény, hogy István 1262-ben Mihály katonai megsegítését tervezte és kötelezettséget vállalhatott aziránt, hogy segélyhadát hozzá Erdélyből IV. Béla földjének elkerülésével küldi le, ugyancsak azt bizonyítja, hogy Mihály azonos volt az 1262-ben Bulgáriában váltakozó szerencsével hadakozó Micseszszel. Wenzel Gusztáv szerint is Rasztiszlávnak a pártfogoltja volt: Árpádkori új okmánytár, VIII. köt., Pest. 1870., 425.
Micsesznek és Rasztiszlávnak családi kapcsolatát Engel János-Keresztély már 1811-ben,* majd Bedeus József 1851-ben megjelent munkájában állította.* Nevezettek ugyanis Micseszt Rasztiszlávnak Mihály nevű fiával azonos személynek tekintették. Engelnek a megállapítását, amelyet Bedeus is magáévá tett, Wenzel Gusztáv,* Wertner Mór* és Baumgarten* – a kérdés bővebb indokolása, híján – nem látták kellően megvilágítottnak. Jireček Konstantin-József azt a kombinációt is megemlítette, hogy Micsesz talán I. Mihálylyal volt azonos.* Ez a feltevés azonban nem vehető tekintetbe, mert I. Mihály cár az 1257-ik évet nem élte túl. Strahl Fülöp, Bahnson Vilmos* és Isenburg Vilmos-Károly* szintén tudnak Rasztiszláv későbbi férfiági ivadékairól, de ilyenekül tévesen a bosnyák uralkodókat jelölték meg.*
Engel, Johann Christian von: Geschichte des Königreichs Ungern, I. Theil, Tübinqien 1811., 291., 299. és Zweyte Genealogische Tabelle. Engel, Johann Christian von: Geschichte des Ungrischen Reichs, I. Theil, Wien, 1813. és u. ott 1834., 373., 383. és Zweyte Genealogische Tabelle.
Bedeus von Scharberg, Joseph: Historisch-geneaiogisch-geographischer Atlas zur Ubersicht der Geschichte des Ungrischen Reichs, Hermannstadt, 1851., 2. Theil. IV. Tafel, IV. Tabelle.
Wenzel: Rosztizlaw galicziai herczeg, 18.
Wertner: Az Árpádok családi története, 473.
Baumgarten id. m., Orientalia Christiana, IX., 54., 56.
Jireček: A bolgárok története, 254. lap, 1. jegyzet. Ezt az azonosítást cáfolták Werner: A középkori dél-szláv uralkodók genealógiai története, 171–172. és Pauler id. m., 2. kiad., II., 229–230., 528. Az a körülmény, hogy Georgios Akropolites (sz. 1217, † 1282) bizánci történetíró Konstantin cár megválasztását Mytzes (Micsesz) megemlítése nélkül mondta el, nem teszi indokolttá ez utóbbi szereplésének a kétségbevonását, v. ö. Acropolita id. m. 162.
Strahl id. m., II. 50. Bahnson, Wilhelm: Stamm- und Regententafeln zur politischen Geschichte, III. köt., Berlin, 1912., 77.
Isenburg id. m. II., 91.
A bosnyák Kotromanics-dinasztia őse a XIII. század első felében élt Prijezda bán volt, v. ö. Thallóczy Lajos: Tanulmányok a bosnyák bánság kezdetéről, Budapest, 1905., 37–40., 53–55. Vjesnik kr. hrvatsko-slavonsko-dalmatinskoga Zemaljskog Arkiva, VIII. köt., Zagreb, 1906., 235–239., XX. köt., Zagreb, 1918., 93–94., 99. és 3. tábla. Századok, XLIII., 474–478.
Szentpétery Imre „Bolgárország. IV. Béla királyi címében'' címmel írt értekezésében a 15rendelkezésre álló eredeti oklevélanyag alapján kétségbevonhatatlan biztossággal megállapította azt, hogy a „Bolgárország királya” címet IV. Béla 1255-ben vette fel és eddig ismert emlékeink szerint 1263-ban használta utoljára.* E címhasználat kezdőpontja és időtartama arra vall, hogy IV. Béla leány unokájának I. Mihály cárral kötött házassága révén Bulgáriát Magyarország hatalmi körébe óhajtotta vonni, s ezt az igényét az Aszen-ház férfiágának kihalása után a szóbanforgó cím használatával mindaddig kifejezésre juttatta, amíg reménye volt arra, hogy Mihály (Micsesz) nevű unokája a bolgár trónt elfoglalhatja, így IV. Béla bolgár királyi címe is közvetett bizonyítéka annak, hogy a bizánci történetírók Micsesze: Rurik Mihály herceg, IV. Bélának az unokája volt.
Közölve: Emlékkönyv dr. gróf Klebelsberg Kuno negyedszázados kultúrpolitikai működésének emlékére, Budapest, 1925., 225–240.
Engel és Bedeus megállapítását a feljebb vázolt tények és egyéb körülmények mind támogatják, s azzal ellentétes adatok nem merültek fel. Így a bolgár történetben az eredeti Aszen-ház férfiágának kihalta után szerepelt I. Rasztiszláv (Rossos Uros) cár mellett Mihály (Micsesz) trónigénylőt és III. János cárt is a Rurik-család ivadékaiként kell tekintetbe venni.
A Rurik-család szóbanforgó ágának nemzedékrendjét szemléltető táblát, amelyet az elmondottak figyelembevételével állítottunk össze, idemellékeljük. A táblán az Aszen nevet viselt III. János cár gyermekeit és unokáit is felsoroltuk. Ez a felsorolás azonban nem teljes, mert a bizánci császárságban Aszen néven később még számosan szerepeltek, akik nyilvánvalóan szintén tőle eredtek.*
Du Fresne – du Cange: Historia Byzantina, 325. Du Fresne – du Cange: Illyricum vetus et novum, 114. Wertner: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története, 173–174. Jireček: Geschichte der Serben, I., 426–427., 439.
*
A bolgár történelemben a felsoroltakon kívül még egy orosz kapcsolattal bíró uralkodó szerepelt. Ez Szvjatoszláv-Jakab deszpota, aki 1262-ben orosz fejedelmek ivadékának vallotta magát,* 1270–1271. években a bolgár cári címet viselte* és 1277-ben utódok hátrahagyása nélkül halt meg. Georgios Pachymeres bizánci történetíró Sphentisthlabos néven emlékezik róla.* A trónhoz való igényét szintén bolgár vonatkozású házasságra alapította. Felesége ugyanis Vatatzesz–Laszkarisz II. Tivadar nikeai császárnak Aszen Ilona bolgár hercegnőtől született egyik ifjabb leánya – Konstantin cár feleségének testvérhúga – volt. Ez az uralkodó a Rurikok nemzedékrendjén ezidőszerint ismert Szvjatoszláv nevű családtagok egyikével sem azonosítható.* Mivel pedig szüleit eddig nem határozhattuk meg, ennek következtében az is bizonytalan, hogy a Rurikoknál egyébként szokásos keresztnevét vajjon nem anyai ágon történt leszármazás révén kapta-e?*
Jireček: A bolgárok története, 259. Wertner: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története, 184. Wertner: Az Árpádok családi története, 523. Jireček: Geschichte der Serben, I., 320. Slatarski id. m. I., 140., 145–146. Baumgarten id. m., Orientalia Christiana, IX., 94. Hóman és Szekfű id. m. 1. kiad., II., 164.
Fejér id. m. V/1. köt., Buda. 1829., 126. Wenzel: Árpádkori új okmánytár, III., 255., XII. kőt., Budapest, 1874., 8. Szendrei János: Miskolcz város története, III. köt., Oklevéltár, Miskolcz, 1890., 18. Szentpétery id. m. II., 53 : 1914., 82: 1991.
Pachymeres id. m. I., 181., 430., 433.
V. ö. az 1. jegyzetben felsorolt munkákkal.
Karácsonyi János azt állította, hogy Szvjatoszláv Jakab atyja egy általa Terternek nevezett kun fejedelem, fia pedig Terierij I. György cár lelt volna, amit Jakubovich Emil adatok híjján elvetett, v. ö. Turul, XXXVII., 11–13., 26–27.
Szvjatoszláv-Jakab cárt V. István magyar király 1270-ben kelt oklevelében „Zuetizlaus Bulgarorum imperator, karissimus gener noster”-jének mondta,* amely szövegből Wertner Mór arra következtetett, hogy általa feltételezett második felesége V. István leánya volt.* E rokonságot illetően két szempontra kell figyelmet fordítanunk. Az egyik az, hogy a kérdéses időben a „gener” szót nemcsak a leány férjének, de általában olyan hozzátartozonak a megjelölésére használták, akivel a fennálló kapcsolat nem közös leszármazás, hanem házasságkötés útján keletkezett.* A másik tekintetbe veendő kérdés pedig az, hogy Szvjatoszláv-Jakab feleségét milyen vérrokonság fűzte V. Istvánhoz, IV. Béla király és Laszkarisz Mária nikeai hercegnő fiához? E rokonság meghatározása céljából összeállítottuk Szvjatoszláv-Jakab feleségének nagyszülőkig terjedő őstábláját, amely a következő:
Wenzel: Árpádkori új okmánytár, XII., 8. Szendrei id. m. III., 18.
Wertner: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története, 179–189. Wertner: Az Árpádok családi története, 521–526.
Pauler Gyula: V. István bolgár hadjáratai, közölve: Hunfalvy-Album, Budapest, 1891., 173. Pauler: A magyar nemzet története, 2. kiad., II., 537, Fejér id. m. V/1., 126. Wenzel: Árpádkori új okmánytár, III., 254– 255. Az itt V. István király generjeiként említett Leó, mindkét Boleszláv és Henrik hercegek neki nem vejei, hanem leánytestvéreinek férjei voltak. Nagy Imre: Anjoukori okmánytár, II. köt., Budapest, 1881., 255. Az itt Bodiszló, Pál és Gergely testvérek generjeként említett Nelipics ezeknek nem veje, hanem leánytestvérük férje volt, v. ö. Rád Jugoslavenske Akademije znanosti i umjetnosti, CXXXIV. köt., Zagreb, 1898., 192–193. lapok közötti leszármazási tábla, 198–200. Turul, XXV. köt., 1907., 142.
Szvjatoszláv-Jakab felesége: Vatatzesz–-Laszkarisz …nikeai hercegnő; szülei: 1. Vatatzesz–Laszkarisz II. Tivadar Nikea császára és 2. Aszen Ilona bolgár hercegnő; nagyszülei: 1. Vatatzesz–Dukasz III. János Nikea császára és 2. Laszkarisz Irén nikeai hercegnő (Laszkarisz Máriának, V. István anyjának testvére), 3. Aszen II. János Bulgária cárja és 4. Árpádházi Mária magyar hercegnő (IV. Bélának, V. István atyjának testvére).
Ez az őstábla azt mutatja, hogy Szvjatoszláv-Jakab feleségének atyja Laszkarisz Irén útján, feleségének anyja pedig Árpádházi Mária útján V. István magyar királynak elsőfokú unokatestvére volt. Így e két ágon fennálló közeli rokonság alapján mondta őt V. István 1270-ben generjének, tehát olyan hozzátartozójának, aki házasságkötés folytán került vele családi kapcsolatba. Ezért azt a feltevést, hogy Szvjatoszláv-Jakab másodszor is megházasodott és V. István leányát vette feleségül, mellőzzük.
Az elmondottak azt tanúsítják, hogy a Rurik-család egy ága Rasztiszláv (Rossos Uros) személyében Magyarországon keresztül Bulgáriával kapcsolatba került. Ebből az ágiból Mihály (Micsesz) az Aszen-ház egyik tagjával kötött házassággal igyekezett a bolgár trónt saját és családja részére megszerezni. Ez a törekvés csak fiának, III. Jánosnak sikerült, akinek ivadékai – uralmuk elvesztése után – Bizáncban enyésztek el. Rasztiszláv és fia bulgáriai törekvéseit IV. Béla védőszárnyai alá vette és támogatta, s felettük való főhatalmának kifejezéséül a bolgár királyi címet ugyanakkor ő maga vette fel. Ebből sarjadt a magyar királyok későbbi bulgáriai igénye, aminek emlékeként maradt benn címükben a „Bolgárország királya” cím.
Szilágyi László
16Rurik Szent Mihály Halics és Csernigov fejedelme. Kiev nagyfejedelme, sz. 1185 körül, † 1246. – Rurik … volhiniai és halicsi hercegnő, esk. 1211 körül, † 1241 után.;I. Rasztiszláv Novgorod, Halics, Luczk és Csernigov fejedelme, Macsó ura. 1258 után bolgár cár, sz. 1225 előtt, † 1262. – Árpádházi Anna magyar hercegnő, Macsó és Bosznia hercegnője, sz. 1226–1227., esk. 1243., † 1276 után.;Mihály, Bulgária egy részének ura, sz. 1244 körül, † 1265 után, – Aszen Mária bolgár hercegnő, sz. 1240 körül, esk. 1258 körül.;……leány sz. 1245 körül, † 1258 után. – 1) Aszen I. Mihály 1246: Bulgária cárja. sz. 1238–1239., esk. 1255 körül, † 1257. – 2) ? Aszen II. Kálmán, 1257: Bulgária cárja, † 1258.;Kunigunda sz. 1246. körül, † 1285. – 1) Przemysl II. Ottokár, Csehország királya, sz. 1230 körül, esk. 1261., † 1278. – 2) Rosenberg – Falkenstein Zavis troppaui herceg esk. 1284., † 1290.;Margit domonkosrendi apáca, sz. 1248., † 1290 után.;Grifina sz. 1250 körül, † 1303–1309. – Piast Lesko kujáviai herceg, sz. 1240–1242., esk. 1263., † 1288.;Béla Macsó és Bosznia hercege, sz. 1252 körül, † 1272.; Aszen III. János 1279: Bulgária cárja, ez. 1260–1261., † 1280 után. – Palailogosz Irén bizánci hercegnő, esk. 1278, † 1280 után;……leány sz. 1262–1263 , † 1284 után. – Terterij I. György. 1280: Bulgária cárja, esk. 1280 elv. 1284., † 1298 után.;……leány – Angelosz Mihály neopatrai herceg, † 1295.;Mária – de Flor Roger caesar, tengernagy, a kataloniai zsoldosok vezére, esk, 1302., † 1305–1306,;Mihály;Andronikosz protovesztiariosz;Konstantin;Izsák;Teodóra – Tagaresz Mánuel;János 1347: szebasztokrator. – Apokaükosz…..;Mánuel 1347: szebasztokrator. – Szinadenosz Anna.;Irén † 1355 után mint apáca Eugénia néven. – Kantakuzenosz VI. János, Bizánc császára, † 1383. mint szerzetes Ioasaph néven.;Mihály 1355.;András 1355. Andronikosz
17a) Angelosz III. Elek bizánci császár – Kamaterosz – Dukasz Eufrozina;Irén – Palailogosz Elek deszpota;……….leány – Palailogosz Andronikosz;VIII. Mihály 1201: bizánci császár, † 1282. – Vatatzesz-Dukasz Teodóra esk. 1258. előtt, † 1304.;Anna – Laszkarisz I. Tivadar nikeai császár;Mária – Árpádházi IV. Béla magyar király;Anna – Rurik I. Rasztiszláv bolgár cár;Mihály (Micsesz) – Aszen Mária
b) Ángelosz Tivadar szaloniki császár epiroszi doszpota – Petraliphasz…;János szaloniki császár epiroszi deszpota;Endokia – Vatatzesz-Dukasz János;Teodóra † 1304. – Palailogosz VIII. Mihály 1261: bizánci császár, esk. 1258. előtt, † 1282.;Irén – Aszen II. János bolgár cár;Mária – Rurik Mihály (Micsesz)
b) Ángelosz Tivadar szaloniki császár epiroszi doszpota – Petraliphasz…;János szaloniki császár epiroszi deszpota;Endokia – Vatatzesz-Dukasz János;Teodóra † 1304. – Palailogosz VIII. Mihály 1261: bizánci császár, esk. 1258. előtt, † 1282.;Irén – Aszen II. János bolgár cár;Mária – Rurik Mihály (Micsesz)
