BASARABA CSALÁDJA.
BASARABA CSALÁDJA.
Basaraba nevét mindenki ismeri, aki a Dunavidék középkori történetével foglalkozott. Ő volt az a kiváló szervező, aki a XIV. század első felében politikai egységbe fogta a Kárpátok és az Al-Duna, közének széthulló nép törmelékeit s ezzel megvetette az első román állam, a havaselvi vajdaság alapjait, amelynek további fejlődése egyenes vonalban vezet el napjaink román királyságáig. Történeti jelentősége elvitathatatlan. A román államélet elindítása elsősorban az ő érdeme; politikájának alapelvei évszázadokig érvényben maradva meghatározták utódainak magatartását és a románság állásfoglalását Kelet és Nyugat hatalmi érdekeinek ütközővonalán; dinasztiát adott népének, amely több mint kétszáz – sőt az egyre homályosabb igényű oldalági leszármazókat is figyelembe véve: mintegy negyedfélszáz – esztendeig kormányozta azt, s puszta meglétével óriási értéket jelentett a román államfejlődés kezdeti szakaszán – egy jeles román szakember, P. P. Panaitescu meghatározása szerint a „dinasztikus” korban –, amikor a belső rend folytonosságát egyetlen erő, az uralkodó személyes tekintélye biztosította s a vajdacsalád elhivatottságába vetett hit volt jóformán az, egyedüli szilárd pont, amely körül a fiatal alakulat élete kikristályosodhatott.
Annál különösebb, hogy ennek a nagyjelentőségű egyéniségnek életéről, személyi viszonyairól aránylag igen keveset tudunk. Sem eredetét, sem családi összeköttetéseit, sem leszármazóinak személyi adatait nem ismerjük pontosan. Ezért a sajnálatos állapotért, amely – hozzáértőknek nem szükséges külön kiemelnünk – számtalan nehézséget, félreértést, súlyos tévedést okoz aj román és dunatáji történet kutatásában, nemcsak a forrásanyag fogyatékossága felelős. A román tudósok, akiket elsősorban illetne az a feladat, hogy megvilágítsák az első román állam alapítójának és továbbépítőinek életrajzi adatait, ezeknek a kérdéseknek nem szenteltek elegendő figyelmet. A genealógiai kutatások meglehetősen elhanyagolt volta okozza, hogy – bár Basaraba s utódai életét, tevékenységét és ezeken belül személyi viszonyaikat is rengeteg kisebb-nagyobb munka 20érinti alapos feldolgozás híján lépten-nyomon ellentétes véleményekkel, s azokat legalább látszatra alátámasztó, ellentmondó adatokkal találkozunk.
Minthogy a havaselvi vajdák története, főleg a középkorban, amikor a magyar és a román államélet számtalan ponton érintkezett, magyar szempontból is fokozott figyelmet érdemel, nem csodálkozhatunk azon, hogy magyar tudósok részéről is történtek kísérletek a Basaraba-nemzetség, vagy legalább első ízei megvilágítására. Wertner Mór 1901-ben, Karácsonyi János 1910-ben szentelt külön tanulmányt ennek a problémának.* Néhány eredményük ma is megállja a helyét, a legtöbb azonban helyesbítésre vagy kiegészítésre szorul, egyrészt azért, mert azóta nemcsak az irodalom, hanem a forrásanyag is jelentős mértékben bővült, másrészt azért, mert ők még a korukbeli román anyagot sem ismerték kielégítően. Ujabban nem foglalkoztak magyar részről Basaraba családjával. Személye nyomult az érdeklődés előterébe, az is kizárólag származásának szemszögéből nézve. Családi összeköttetéseiről, leszármazóiról s ezek rokoni kapcsolatairól keveset tudunk, holott ezek a vonatkozások nemcsak azért igen fontosak, mert több ponton érintik a magyar genealógiai kutatások anyagát, hanem főként azért, mert ismeretük nélkül teljességgel lehetetlen eligazodnunk a középkori román történet, különösen azonban az államfejlődés sokat vitatott s gyakran bizonytalan adatai közt. Ebben az időben az uralkodó személye szorosan összefügg az állam életével, egyéni és családi kapcsolatai pedig egyszersmind a politikai tájékozódás iránymutatói. Az a kép, melyet a román államfejlődés kezdeti szakaszáról ilyen adatok segítségével alkothatunk, annyival nélkülözhetetlenebb, mert e forrásszegény korban, a román írásbeliség hajnalán a politika elemi fontosságúnak érzett tényei, is gyakran maradtak írásos megörökítés híján. Ilyenkor a vajdák egyéni összeköttetései adják az egyetlen útmutatást államuk orientálódásának meghatározásához. Másrészt – ezt az elvet talán szintén nem lesz fölösleges hangsúlyoznunk, hiszen oly régi, hogy már szinte elavultnak tetszik – a személyi adatok ismerete nélkül lehetetlen megállapítani az események pontos egymásutánját. S ha a történetírás új iskolái más utakon járnak, ezt csak azért tehetik, mert az elődök kutatásai megteremtették ahhoz a biztos alapot: a személyi és időrendi adatok vázát, amelyre a fejlődés modernebbül értett vonásainak szövevényes rajza ráhelyezhető. Ahol az hiányzik, ott ez, sem lehetséges. Mindezek után: nem lesz haszontalan, ha röviden áttekintjük Basaraba személyére és családjának közvetlenül utána következő ízeire vonatkozó ismereteinket. Munkánk beosztása a tárgyból következik: előbb Basaraba személyével, azután leszármazóival foglalkozunk.
Wertner Mór: Az első havasalföldi vajdák, Századok, 1901. Karácsonyi János: Az oláhországi (havaselvi) vajdák családfája, uo. 1910.
