Vécsey Zoltán: A Szinyei Merse-család történetéből. A Néptanítók Lapja 1942. évi számában megjelent cikk kibővítésével készült kü…
Vécsey Zoltán: A Szinyei Merse-család történetéből. A Néptanítók Lapja 1942. évi számában megjelent cikk kibővítésével készült különlenyomat. Budapest, 1942. 17. l.
Ez a füzet, mint címe is mutatja, a Sáros vármegyében törzsökös s oklevelekkel kimutathatólag az Árpád-korban hősi tetteik által kimagaslott ősökre visszatekintő és története folyamán a mai napig nemzeti életünk és művelődésünk számos ágában kiváló hazafiakat adó Szinyei Merse-család múltjából csupán vázlatokat és szemelvényeket ad. Ezeket azonban a szerző a tőle ismert tetszetős stilusban, megkapó, mindenki számára élvezetes előadásban rajzolja meg, s noha forrásaiból csak néhányat emlit fel, megállapítható, hogy szorosan a történeti valósághoz ragaszkodik.
Bevezetőül röviden összefoglalja a Sáros vármegyéről, mint a magyarság egyik legrégibb szállásterületéről napjainkig kialakult megállapításokat. Ezek és Karácsonyi fejtegetései alapján valószínűnek tartja, hogy a Mersék a megszálló mátraaljai magyarok közül kerültek fel Sáros vármegyébe. Oklevélből ismert első ősük Sáma fia Benedek comes, akinek egyik fia, a családnévben megőrzött Merse (másik fia csatában elesett) hősiességéért IV. Béla királytól 1262-ben Zwinyefalvát kapta, a hozzátartozó Újfaluval (ma Szinyeújfalu) és Jernyével. Ettől a szinyei birtoktól vette a család előnevét. Vécsey a család további történetét is tömör összefoglalásban, mindamellett világosan és áttekinthető módon szemlélteti. A XVI. sz. elején a Mersék szinyei váruk körzetében 22 falu birtokosai. A Boldogságos Szűz tiszteletére épült várbeli nemzetségi templomuk ma is Sáros egyik legszebb műemléke. A XVII. sz. küszöbén három ágra válnak: A jernyei ág, melynek Szinyei Merse István az alapítója, a XVIII. sz. végén kihal; a második, a szinyei ág, Miklóstól indul ki, a harmadik pedig, a szinyeújfalusi, Kristóftól. Utóbbi ismét két alágra oszlott: Kristófnak első nejétől, Berzeviczy Klárától született fia, Zsigmond alapította az idősebbik, a második feleségétől, Bárczay Ilonától való Kristóf pedig az ifjabb szinyeújfalusi ágat. Az idősebbikből származik Szinyei Merse Jenő jelenlegi vallás- és közoktatásügyi miniszter, közelebbről Zsigmondnak, Mária Terézia idejében Sáros vármegye kiváló alispánjának egyenes ivadéka. A szerző részletesebben mutatja be a család nevezetesebb tagjait; például a három ágalapitó testvérnek nagytehetségű és műveltségű György nevű fivérét, aki a magyar politikai és kultúrtörténetben is nagyjelentőségű egyéniség volt; az ifjabb szinyeújfalusi ágból László sárosi alispánt és pozsonyi követet, a kitűnő jogászt, s ennek fiát, Félixet, megyéje kiemelkedő vezetőegyéniségét, kinek fia, Pál a művészettörténetben biztositott örök nevet magának, stb. Egyesek nejeiről is bővebben emlékezik meg így a jernyei ágat alapító István feleségéről, Ibrányi Zsófiáról, a szellemi és kulturális értékek, templomok, iskolák gondozójáról; a szabadságharc idején és az elnyomatás alatt a magyar irodalom, dal és érzés fenntartásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Jekelfalussy Máriáról, a fenti Szinyei Merse Félix nejéről, és még többekről.
Vécsey e mindössze tizenhét oldalnyi összefoglalásban természetesen csak nagy vonásokban adhatta elénk a Szinyei Merse-család történetét; de mindenesetre fölkeltette a figyelmet arra, mily nagy hasznára válnék nemcsak a család-, hanem a köztörténetnek is, ha ennek a kiváló, ősrégi, Sáros vármegye többi előkelő családaival is rokonsági kapcsolatokban álló családnak történetét kimerítően megírnák. A különben nagyobb szorgalmat igénylő terjedelmes munka hálás is lenne, mert felépitéséhez a családnak az Országos Levéltárban letett levéltára és a kiadott, valamint más levéltárakban őrzött forrásanyag bőségesen tartalmaz adatokat.
Czobor Alfréd.
