Bartal Aurél: A csallóközi Karcsák és a Karcsaiak a középkorban. Budapest, 1941. 195 l. + 6 térkép + 2 címerrajz + 8 leszármazási…
Bartal Aurél: A csallóközi Karcsák és a Karcsaiak a középkorban. Budapest, 1941. 195 l. + 6 térkép + 2 címerrajz + 8 leszármazási tábla.
Bartal Aurél történetírói munkássága, mely műkedvelésből fakadva családja történetének megirásával indult útnak, közbeeső állomások után ismét visszakanyarodott a csallóközi Karcsák vidékére, ahhoz a talajhoz, ahonnan a Bartal-család is származik. A közben megtett út erőteljes fejlődést mutat mind módszertani kérdésekben, mind a tudás fejlődése, mind pedig a problémák felismerése tekintetében.
A munka bevezetése a Karcsák vidékét is magában foglaló nagyobb földrajzi egységnek, a Csallóköznek nevével és annak eredetével foglalkozva, bő történeti adatok alapján, megcáfolva minden ellentétes találgatást és a történeti fejlődést nem ismerő fejtegetést, megállapitja, hogy a Csalló folyó nem más, mint a Duna felső (északi) ága, vagyis a mostani Kisduna és hogy a Csalló folyóról nevezték el a Csalló és Duna közti szigetnek azt a nagyobbik részét, mely a Kisduna és a Vág összefolyásáig, a mai Guta község vonaláig terjed. A Csallóköz és annak közepe táján fekvő Karcsa nevű falvak legrégibb ismert lakossága, mint azt a Beled név is bizonyítja, a VIII. század végén hun-avar volt, mely töredékeiben fennmaradva feloldódott a szintén erősen törökös jellegű honfoglaló magyarságban. Arra azonban, hogy a Karcsák, mint egyesek állítják, valaha is bessenyők lettek volna, semmi adat nincsen. A Karcsa szó eredetét és jelentését illetőleg, főleg a szó összetett alakjai alapján, Vámbéry megállapításai után arra az eredményre jut, hogy a karcsa közszó török eredetű, és megerősített, kisebb udvarházat jelent. A Karcsa helynév, mely 1215-ben tűnik fel elsőízben, nem jelent egységes települést, hanem a magyarságot annyira jellemtő apró településeknek gyűjtőneve volt, mely már a középkor folyamán 16 különböző jelzős összetétellel megkülönböztetett birtokot 87foglalt magában. Mint ahogy a Karcsa helynév különálló települések összefoglaló neve volt, úgy a települések lakossága a legkorábbi időben társadalmi tekintetben a legszélesebb rétegeződést mutatja. Legelőkelőbb réteg volt és legkorábban jutott el a teljesfokú nemességig Egyházas- vagy Lászlókarcsa, Diák- vagy Bartalkarcsa, Beledkarcsa és Lucakarcsa serviensi eredetű birtokossága. A következő réteg volt Etre-, Guta-, Királyfia- és Damasakarcsa lakossága, mely a szentkirály jobbágyai és a várjobbágyok sorából emelkedett a természetes társadalmi fejlődés útján az országos nemességig. Az esztergomi érsekség prediálisai közé tartoztak Vagya-, Pinke- és Morockarcsa lakosai, akiknek nagyrésze később szintén az országos nemesség soraiban foglalt helyet. Göncöl-; Igric- és Népekarcsa lakói csaknem kivétel nélkül a várnépek és várszolgák rendjébe tartoznak. Ezeknek egy része a nagy társadalmi átalakulás befejezésekor, a XIV. század elején szintén nemessé vált. A sok Karcsa közül csupán Erdőhátkarcsa birtokosainak korábbi rendi hovatartozását nem ismerjük.
A társadalmilag különböző eredetű, de a XIV. században már egységesen országos nemességű Karcsák népének korán kialakult központja Egyházaskarcsa volt, mint Szent Bertalan apostolról elnevezett egyházas hely, melynek temploma szerző szerint minden valószínűség szerint Szent István közismert parancsa következtében épült.
Az a széleskörű, úgyszólván minden szempontot felölelő anyaggyűjtés, mellyel Bartal munkájának részletes, mozaikszerűen összerakott alapját megteremtette, lehetővé teszi a Karcsák népe társadalmi fejlődésének nyomról nyomra történő végigkísérését. Látjuk adatai alapján a még conditionalis állapotból történő lassú emelkedést, az eredeti társadalmi állapotnak mindinkább gyérülő emlegetését, végül pedig az országos nemességnek teljes élvezetét. Apró, a nagyközönséget nem annyira, mint inkább a tudósokat érdeklő adatok és a fejlődés menetét ábrázoló fejtegetések ezek, és annál értékesebbek, mert olyan fejlődésre világítanak rá, melyet eddig úgyszólván tértől függetlenitve feltevések alapján időbelileg mutattak be, nem pedig egyes családok társadalmi fejlődésének menete kapcsán Egy-egy család vagyoni állapotának hullámzását azok birtoktörténetének rajzával szemlélteti. Apró, kisbirtokú nemességet jelentett mindig a Karcsák népe, melyből ha fordulnak is elő a nemességen belül társadalmi és gazdasági tekintetben kisebb kiugrások, azok nem állandósulnak és a Karcsák nemessége a tárgyalt kornak, a középkornak a végéig megmarad a kisbirtokosság keretei között. A Karcsaiak között már a XIV. században fordulnak elő comesek, később szolgabírák, királyi emberek, várnagyok, alispánok, sőt a családnak két ága Zsigmond királytól 1418-ban Konstanzban, illetve 1434-ben Baselben címereslevelet is kapott, ami valószínűvé teszi, hogy az adományosok előkelőbb környezetben éltek, ahol a címerviselésre szükségük volt. Utódaik ennek ellenére ismét mint kisbirtokú nemesek szerepelnek tovább. A Karcsák mai területe 4500 kat. hold, ami nagyjában megfelel a középkori állapotnak. Bartalnak részletes adataira támaszkodó, az összes helységeket sorra vevő megállapítása szerint egy-egy helységben átlag 5–6 kúria volt, ami a XIII. században 40–50 családot, kb. 200 lelket jelentett. Az egy családra eső terület tehát kb. 100 hold volt, ami tekintve azt, hogy a határnak legfeljebb fele volt szántó, a többi pedig kaszáló, rét, nádas és mocsaras hely, tényleg csak a kisnemesi életmódhoz szükséges feltételeket adta meg. Terjeszkedésre a föld csekélysége miatt alkalom nem kinálkozott, kiválás a Karcsaiak közösségéből nem történt, így az emelkedés feltételei nem nyiltak meg az itteni nemesség számára.
A kisnemesi életmódra, fogalkozási ágakra, birtokügyletekre, örökségi, birtokpereikre, hatalmaskodásaikra területükön belül és kívül, a szomszédos nagybirtokosok elleni védekezésükre, olykor azok támadásait megbosszuló vagy megelőző hatalmaskodásaikra, általában a kisnemesi életmód sokféle megnyilatkozására bő adatokat találunk az egyes ágak leszármazását és történetét tárgyaló fejezetekben.
A társadalmilag is különböző eredetű Karcsai-családok települési területe, ha a Karcsa nevű falvak zárt tömböt alkottak is, nem állott egyetlen összefüggő birtoktestből. Így a serviensi eredetű Karcsaiak birtoka három különálló, területileg nem érintkező darabban terült el a nagy karcsai határon belül. Ez a területi megszakítottság természetesen továbbtagolta a többi Karcsai-családok birtokát is; így a várjobbágyi, valamint a várnépi eredetű Karcsaiak birtoka is két-két össze nem függő tagból állt, melyek közé hosszú ék alakban nyúlott be a prediális eredetű Karcsaiak egységes területet alkotó birtoka. Ilyen tagoltság mellett természetesen határsértések és határperek sűrűn fordulnak elő. Az ezekkel, valamint a birtokosztályokkal és egyéb oklevelekkel kapcsolatban előforduló határjeleket ügyesen és módszeresen használja fel a szerző az egyes ágak birtokainak megállapításánál és szemléltetően érzékelteti, amikor térképre vetíti a különböző eredetű Karcsaiak települési területét és az azokon előforduló nevezetesebb határjeleket, szembeállítva a vidék mai térképével.
A kisnemesség életrajzának megírására legújabban kisérletet tett Révay József a Tajnay család kapcsán. Azonban Bartal munkája az első, mely egy aránylag kis zárt egység úgyszólván kizárólag nemesi eredetű lakosságából álló népének rajzát adta a legrégibb okleveles előfordulásától kezdve. Az ideális egység mellett a feladat sikeres megoldását és a kép teljességét nagyban megkönnyítette az okleveles anyag bősége is; ám az ehhez szükséges előfeltétel megteremtése: az okleveles anyag lelkiismeretes összegyűjtése, fáradságos összeállítása és érzékeltető képpé formálása a szerző érdeme. Viszont éppen a forrásanyagnak rendkívül nagy gazdagsága, a Karcsai családoknak kiterjedtsége és a Karcsáknak késő korokig elnyúló jelzőtlen említése jelentették a munka nehezét és a rendszerezés nehezen leküzdhető akadályait. A szerző főérdeme abban nyilvánul meg, hogy a karcsai földhöz ragaszkodó nagy szeretetével le tudta küzdeni ezeket az akadályokat és a történetírói munkássága során gyakorlatilag elsajátított módszerességével részleteire felbontott és mégis egységes képet ad a táj és lakossága fejlődéséről.
Munkája végén külön mellékletként 8 táblán 88adja a különböző, vérségileg és társadalmi eredet tekintetében közös nevezőre nem hozható Karcsai-családok leszármazását, gondosan mérlegelve és összeállítva forrásanyaga alapján az egyes ágak közötti kapcsolatokat. A munka ízléses kivitelét még 6 térkép és a Karcsai családok két középkori címerrajza fokozza.
Fekete Nagy Antal.
