KI ÉS MIÉRT HAMISÍTOTTA A SZILVESZTER-BULLÁT? Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1941. október 23-án tart…
63KI ÉS MIÉRT HAMISÍTOTTA A SZILVESZTER-BULLÁT?
Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1941. október 23-án tartott közgyűlésén.
Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1941. október 23-án tartott közgyűlésén.
Most múlt félszázada annak, hogy Karácsonyi János Szent István király okleveleit kritikai vizsgálat alá vonva, foglalkozott azzal a közönségesen Szilveszter-bullának nevezett oklevéllel is, amelynek hitelessége körül ekkor már másfélszázados irodalmi vita dúlt.* Ez az oklevél II. Szilveszter pápának István magyar fejedelemhez intézett s 1000. március 27-éről keltezett adománylevele, amelyben a pápa megajándékozza Szent Istvánt a koronával (diadema), királyi névvel (nomen regium), az apostoli szentszéknek felajánlott országot neki visszaadja, egyúttal megengedi, hogy maga előtt keresztet vitethessen és az egyházakat rendezhesse. Ezt a bullát Inchoffer Menyhért adta ki Rómában 1644-ben «Annales Ecclesiastici Regni Hungariae» című munkájában. A kiadó nem látta a bulla eredetijét, annak szövegét Levakovich Rafael ferences szerzetestől kapta; Levakovich viszont Georgiceo Atanáztól, II. Ferdinándnak egy spalatói születésű diplomatájától, aki horvát nyelven verseket is szerzett. Georgiceo pedig a szöveg birtokába úgy jutott, hogy a bullát «Verancsics Antal 1550-ben a traui egyház levéltárában találta és Memorialis című művébe sajátkezűleg leírta».* A Szilveszter-bulla hitelessége körül másfélszázados irodalmi harc volt, míg végre Karácsonyi János, összehasonlítva azt az egykorú hiteles oklevelek adataival és formáival, megállapította, hogy a bulla azokkal határozott ellentétben áll. Továbbmenve Karácsonyi azt is kiderítette, hogy a bulla egyes helyei Hartvik Szent István életrajzának Surius által 1575-ben készült és átstilizált szövegű kiadásából valók. De fellelhetők a Szilveszter-bullában VII. Gergely pápa leveleinek egyes kifejezései is, közülök a legnevezetesebb VII. Gergelynek 1075. március 23-án kelt és Géza királyhoz intézett leveléből való és azt mondja, hogy a római anyaszentegyház «que subiectos non habet ut servos, sed ut filios suscipit universos». A diplomatikai kritika eredményeképpen a temperamentumos Karácsonyi nem habozik kimondani, hogy a «Szilveszter-féle bulla cudar koholmány»*. Ehhez még azt a megjegyzést fűzi, hogy «a többi számos idevágó kérdést, például miféle irodalmi vitatkozások történtek e bulla ügyében? ki volt a hamisító? mi volt annak a célja? stb., mind nyugodtan elhagyjuk. Minket egyelőre nem érdekel… Ha valaki külön értekezést ír róla, előszedheti, megbeszélheti s esetleg talán azt is kimutathatja, hogy Levakovichot magát is lóvá tették e koholmánnyal.» Mindenesetre meglepő, hogy másfélszázados irodalmi vitára volt szükség, amíg a csupán nyomtatott szövegkiadásban ismeretes lett Szilveszter-bulla hitelességének kérdését eldöntötte Karácsonyi János a diplomatikai kritika elvei szerint. Annál meglepőbb, hogy az éles kritikájú Pauler Gyula még 1884-ben sem talál semmi gyanúsat a bullán, sőt úgy nyilatkozik, hogy nincs benne «még valamire való interpolatio sem». A bulla tüzes védelmezője volt Fejér György, hitelesnek tartja azt Ipolyi Arnold is, míg Mátyás Flórián és Balics Lajos a szöveg interpolált voltát vitatták. A diplomatikai kritika sekélyes voltát jellemzi Horvát Árpád skepsise, aki szerint «a bulla hitelessége felől absolute megdönthetetlen véleményt mondani nem lehet.»*
Szent-István király oklevelei és a Szilveszter-bulla. Budapest, 1891. 178–216. ll.
Karácsonyi u. ott 182. l.
Karácsonyi u. ott 209. l.
Karácsonyi id. m. 179. l.
64Amidőn egy XI. század elejéről való pápai bullának csupán a XVII. közepén nyomatott szövegével szemben, amelynek az eredetijét senki sem látta, a történeti kritika sokáig ilyen erősen ingadozó álláspontot foglal el, joggal feltehető a kérdés: mi volt az oka az indokolt kritika ilyen lassú és nehéz érvényesülésének?
Aligha tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a Szilveszter-bullát a magyar történetírás azért tartotta oly sokáig hitelesnek, mert tartalmában kifejezte, sőt összegezte mindazokat a jogokat és kiváltságokat, amiket a magyar közfelfogás az apostoli király főkegyúri jogának attributumaként ismert el. Ezért tekintették történetíróink a bullát oly sokáig hitelesnek, legfeljebb interpolatiókat, vagy stiláris változtatásokat tételeztek fel benne, ezért némult el a kritika szava annak a pápai bullának hitelességével szemben, amelynek nemcsak az eredetijét nem látta soha senki, de még az ismert szöveg története is elegendő gyanúra ad okot.
Azt a kérdést, hogy a Szilveszter-bulla késői hamisítvány, Karácsonyi János eldöntötte. De nyitva maradt még a kérdés: ki volt a hamisító? Erre a kérdésre már Kerchelich Boldizsár feleletet keresett és a hamisítót Levakovich Rafael személyében vélte felfedezni, de állítását nem tudta bebizonyítani, és így felfogásával magára maradt.
Karácsonyi kritikájának elhangzása után Lánczy Gyula: Magyarország az Árpádok korában című értekezésének függelékében a hamisítót a bulla közlőjének, Inchoffer Menyhért jézustársasági atyának a személyében véli felfedezni, de állításának bizonyítására csupán közvetett bizonyítékokat hoz fel. Helyesen állapítja meg azonban Lánczy Gyula, hogy a Szilveszter-bulla a magyar püspöki karnak a főkegyúri jog kérdésében 1620 és 1644 között vallott nézetét juttatja kifejezésre.
Csaknem két évtizeddel a Szilveszter-bulláról írt alapvető fontosságú tanulmánya után 1909-ben foglalkozott Karácsonyi János a bulla hamisítójának kilétével.* Abból a helyes elvből indult ki, hogy a bulla hamisítóját Levakovich és Georgiceo körében kell keresni, s ezen az úton elindulva meg is találta Marnavics Tomkó János boszniai püspök személyében.
Ki koholta a Sylvester-bullát? Századok, 1909. 361–76. ll.
Karácsonyi feltevésének igazolására Tomkó életének és irodalmi működésének igen jellemző adatait sorakoztatja fel.
Tomkó a törökök elől Sebenicóba menekült bosnyák családból származott. Előbb a sebenicói kisszemináriumban tanult, de a tehetséges ifjú már 17 éves korában, 1597-ben a római illir kollégium növendéke. Tanulmányainak elvégzése után is az Örök Városban marad, ahol egyházpolitikai ügyekkel és tudományos kérdésekkel egyaránt foglalkozik. Ekkor kerül kapcsolatba az ugyancsak sebenicói származású Verancsics Faustus csanádi püspökkel, a nagy műveltségű humanistával, Verancsics Antalnak, akit a Szilveszter-bulla felfedezőjének és szövegmásolójának mond Inchoffer, az unokaöccsével. Verancsics Faustus barátságába fogadja kiváló képességű honfitársát és nemcsak a glagolit szertartáskönyvek új kiadásának előkészítését bízzák a nagy összeköttetésekkel bíró Verancsics ösztönzésére Tomkóra, de Verancsics Faustus a maga és nagybátyja könyveit és iratait is reá hagyományozza. Amikor a csanádi püspök 1617 elején Velencébe meghalt, Tomkó mond felette gyászbeszédet a sebenicói székesegyházban. Ez nyomtatásban is napvilágot látott és szerzője Pázmány Péternek, az új esztergomi érseknek ajánlotta, akivel Tomkó római tartózkodása alatt éppen Verancsics Faustus közvetítésével kötött ismeretséget, amint ezt a csanádi püspökről szóló életrajzunkban részletesen kifejtettük.* Tomkó ezen a réven került közvetlenebb kapcsolatba a magyar klérussal. 1628-ban zágrábi kanonok lett, 1631. július 15-én pedig II. Ferdinánd magyar király boszniai püspökké nevezte ki. Mivel a török uralom alatt sínlődő püspökségből javadalma nem igen volt, azért kapta meg a csornai prépostságot is. 1635-ben Zágrábba hozta Szent István ezüst mellszobrát, amelyet Francesco Barberini bíbornok ajándékozott a zágrábi székesegyháznak. Ebben az időben vizitálta római megbízásból a magyarországi pálos kolostorokat is. Rómában halt meg 1639 elején, anélkül, hogy püspökségét, családjának ősi földjét, Bosnyákországot valaha is látta volna.
Verancsics Faustus csanádi püspök és emlékiratai V. Pál pápához a magyar katholikus egyház állapotáról. Budapest, 1933.
Karácsonyi azt, hogy a Szilveszter-bulla Tomkó 65hamisítványa, elsősorban Tomkó irodalmi munkásságával bizonyítja. Tomkó a hős veszprémi püspök, Beriszló Péter életrajzában, amelyet 1620-ban adott ki Velencében, már a hamisítás útjára lépett, amikor Beriszló Péter egyik ősanyjának megteszi Marnavich Sztoiszlava zvorniki hercegnőt. 1628-ban Rómában kiadott munkájában, amelynek címe: Unica gentis Aureliae Valeriae Salonitanae Dalmaticae nobilitas, ugyancsak genealógiai falsumokkal dolgozik. Caius pápát megteszi Diocletianus császár unokatestvérévé és a szolgacsaládból származó császárt a augustissima gens Valeria tagjává. A földrajzi fogalmakkal is a legnagyobb könnyelműséggel operál, munkájából hiányzik a történetírás egyik leglényegesebb kelléke: a megbízhatóság. Valótlan álltásoktól hemzseg Tomkónak az a munkája is, amelyben saját családja történetét írja meg. Ez Indicia vetustatis et nobilitatis familiae Marciae vulgo Marnavitiae címmel 1632-ben jelent meg Rómában. Itt Tomkó azt akarja bebizonyítani, hogy Vlkaszin szerb király testvérétől ered, ennek családfáját pedig a 969 táján élt Sztanisa nisszai hercegig vezeti vissza. Ebben a művében Tomkó nemcsak fantáziáját ereszti szabadjára, hanem már hamisított oklevelekkel is igyekszik családja fényét emelni. Munkájában 1394, 1426, 1448, 1458 és 1459 évekből származott, kétségtelenül hamis oklevelekkel akarja családjának előkelő származását bebizonyítani akkor, amidőn a kétségtelenül hiteles oklevelek mit sem tudnak a Marnavics-család dicsőségéről. A fantázia szüleménye volt mindez Tomkónál, akinek atyja egy sebenicói iparoscéh tagja volt. Tomkónak ez a családtörténeti munkája bizonyítékul szolgál arra, hogy írója kellő jártassággal bír a középkori okleveles anyagban ahhoz, hogy azok frázisainak felhasználásával maga is középkori okleveleket költsön.
De ismerte Tomkó – mint Karácsonyi szépen bebizonyítja – a középkori legendairodalmat is. A Szilveszter-bulla VII. Gergely levelein kívül, amelyeket Tomkó az 1591-iki római kiadásból ismerhetett, Hartvik Szent István-legendájából merített igen jellemző adatokat és kifejezéseket. Tomkó a Hartvik-féle életrajznak 1576-i kölni, Surius-féle kiadását nemcsak jól ismerte, de le is nyomatta egyik munkájában. Ez a műve Rómában 1630-ban jelent meg, a címe: Regiae sanctitatis Illyricanae foecunditas és III. Ferdinándnak, Magyarország apostoli királyának van ajánlva. Ebben a munkájában Tomkó az illyr szentek sorába felveszi Szent Istvánt is és közli Hartvik Szent István-legendáját a Surius-féle változat nyomán. Ezekből az adatokból Karácsonyi joggal vonta le azt a következtetést, hogy a Szilveszter-bulla Tomkó János hamisítványa, aki a hamisítás leleplezésére találta ki azt, hogy a bulla szövegét Verancsics Antal 1550-ben Trauban másolta. A Verancsics-iratok Faustus hagyománya révén Tomkó birtokába kerültek. Ezen az úton könnyűszerrel és a hitelesség látszatával hozhatta a tudományos köztudatba Tomkó az általa koholt Szilveszter-bullát.
Karácsonyi megállapításával szemben, hogy Tomkó a Szilveszter-bulla hamisítója, Lánczy Gyula megmaradt azon régebbi álláspontja mellett, hogy a bullát Inchoffer Menyhért jezsuita hamisította, de állításának bizonyításával adós maradt. Lánczy tanulmánya, amelyben bebizonyítani kívánta, hogy a Tomkó szerzősége melletti érvelés nem tartható fenn, napvilágot sohasem látott.*
Ki koholta a Sylvester-bullát? Egy kis helyreigazítás. Századok, 1909. 495–98. ll.
Tomkó műveit tanulmányozva Karácsonyi újabb bizonyítékokat is talált amellett, hogy ő a bulla hamisítója. Így megtalálta Tomkónak egy kéziratban maradt munkáját, amelyet Rómában 1627. január elsején fejezett be és benne a magyar szent koronának színes rajza után annak rövid történetét is előadja.*
Új adat a Sylvester-bulla koholásához. Századok, 1910. 315–6. ll.
Tomkóra vonatkozó kutatásait Karácsonyi egy 1913-ban megjelent, Világbolondító Tomkó János című értekezésével zárta le.* Itt Tomkó újabb hamisításaira derít fényt. A déliszláv származású hamisító 1619 körül Theophil püspök neve alatt egy életrajzot szerkesztett Justinianus császárról, amellyel azt akarta bizonyítani, hogy a császár ősei szlávok voltak. Ennek az állítólagos Theophil-féle életrajznak hamis volta csak a XIX. század végén tisztáztatott teljes határozottsággal, miután kiderítették, hogy csak Tomkó XVII. századi kéziratából ismeretes az életrajz, a szláv személynevek XVII. századbeli írásmódja és egyéb adatok 66pedig kétségtelenné tették, hogy az egész mű XVII. századi hamisítvány.
Világbolondító Tomkó János. Századok, 1913. 1–11. ll.
A szláv egyházi szertartási nyelv elismertetését célozta Tomkónak egy másik műve, egy glagolita zsoltárfordítás, amelyet egy 1222-ben élt Miklós arbei pap nevére költött. Erről Jagič állapította meg, hogy elejétől végig Tomkó hamisítványa. Joggal mondja Jagič Tomkóról ezt az elitélő véleményt: «Még ha a szláv liturgia iránt való szeretetből tette is Marnavics e lépést, akkor sem szabad őt a hamisítás szemrehányásától felmenteni, a hamisítás hamisítás marad, ha vallásos és hazafias céloknak szolgál is».
A Szilveszter-bulla hamisításához azonban a legjelentősebb adalék Tomkónak egy másik munkájában található. Abban, amelyet 1634-ben írt és Gazottus Ágoston, a XIV. század elején élt, később boldoggá avatott zágrábi püspök életrajzát tartalmazza. Ebben az életrajzban Gazottus püspök szájába ad egy beszédet, amelyet az az 1308. november 27-én tartott pesti királyválasztó országgyűlésen mondott volna el. Ebben az apostoli szent szék iránt való hűségre buzdítja a magyarokat. Azután azt vallja Tomkó ebben a munkájában, Gazottus szájába adva, «hoy az apostoli széknek joga van Magyarország királyait e méltóságukban megerősíteni, hogy a magyar király a pápa helyett az egyházakat rendezheti, hogy a magyar nemzetnek joga van a szabad királyválasztáshoz, s hogy az érvényes koronázás Szent István koronájához van kötve». Karácsonyi a Gazottus-életrajz és a Szilveszter-bulla egyező helyeinek párhuzamba állításával meggyőzően bizonyítja, hogy mindkettő azonos eszmekörben mozog, ugyanazon két alkotása. Joggal állapítja meg Karácsonyi, hogy «e bulla nagy történeti tanulmánnyal s valóságos művészettel készült». Tomkónak meggyőződése volt, – Karácsonyi szerint – hogy a magyar királytól kinevezett püspöknek az illető püspökség területén külön pápai megbízás nélkül is egyházi joghatósága van. Ennek a meggyőződésnek igazolására, miután mások ezt tagadásba vették, hamisította alapos ismeretek és előtanulmányok után a Szilveszter-bullát. Ez volt Karácsonyi végső következtetése a Szilveszter-bulla hamisítása és a hamisító személyének megállapítása kérdésében és ezzel az 1913-ban megjelent tanulmányával Karácsonyi több mint két évtizedes kutatást zárt le eredményesen.
Az, hogy a Szilveszter-bulla hamisítvány, nem volt vitás többé. A magyar történettudománynak ezt a megállapítását átvette a külföld is. Brackmann újkori hamisítványnak mondja, a XVII. század irodalmi termékének. Ugyanezen a véleményen vannak Hauck és Schramm is.*
Albert Brackmann: Zur Entstehung des ungarischen Staates. Berlin, 1940. S. 8. «Das angebliche Privileg des Papstes, das dieselbe Nachricht enthält ist eine Fälschung der Neuzeit…» Brackmann itt Hauck és Schramm műveire hivatkozik. Hauck szerint (Kirchengeschichte Deutschlands, III5, 1920, S. 272) «dass die Bulle Silvesters eine junge Fälschung ist, scheint mir sicher». Schramm pedig (Kaiser, Rom und Renovatio. I. 1929. S. 153) ezt írja: «Die angebliche Bulle Silvesters II. Jaffé-L. Nr. 3909 ist eine erst dem XVII. Jahrhundert angehörende Fälschung, s. Joh. Lange, Das Staatenystem Gregors VII, Greifswald, 1915, S. 76–81». – Karácsonyi kutatásainak eredményeit a német tudomány felé Heinlein István közvetítette: Neuere ungarische Forschungen zur Sylvester-Bulle. Ungarische Rundschau, 1913.
A Szilveszter-bulla hamisítvány-volta és az, hogy a hamisító Marnavics Tomkó János volt, ezzel átment a tudományos irodalomba.
A múlt évben jelent meg Galla Ferencnek terjedelme munkája Tomkó Jánosról,* amivel új lendületet adott a kérdés vizsgálatának: vajjon tényleg Tomkó hamisította-e a Szilveszter-bullát?
Marnavics Tomkó János boszniai püspök magyar vonatkozásai. Budapest, 1940.
Gallának alkalma volt beható kutatásokat folytatni a római egyházi levéltárakban, nemcsak a vatikániban, de a sokkal kevésbbé hozzáférhető hitterjesztési kongregációi levéltárban is. Módszeres kutatásai révén nagyon becses anyagot hozott napvilágra éppen a XVII. század történetére vonatkozóan. Hiszen a török hódoltság alatt álló Magyarország a század végéig, ha nem is jog szerint, de tényleg a Propaganda Kongregáció hatáskörébe tartozott.
A római levéltárakban kutatva Galla sok és sokféle adatot talált Tomkó János változatos életsorsára és egyházi meg irodalmi működésére vonatkozóan is. Ezek indították őt műve megírására. Galla, mint ezt munkájának címében is jelzi, nem életrajzot ír Tomkóról, hanem magyar vonatkozásait fedi fel igen nagy számú új adat és az irodalom eredményeinek összegezése alapján. Galla munkájának értékes eredményeit Tomkó életének három főmozzanata köré csoportosítja. 67Az egyik: szerepe a glagolita szertartáskönyvek új kiadásánál s általában irodalmi munkássága, amely tele van a hamisítások gyanújával. A másik Tomkónak, mint a pálosrend apostoli viziátorának a szereplése, ahhoz a megbízatáshoz Tomkó Pázmány előterjesztésére jutott. Végül Tomkó tevékenysége Rómában Pázmány és a magyar püspöki kar megbízásából a magyar király által kinevezett címzetes püspökök pápai megerősítése ügyében. E három kérdés tárgyalása alkotja Galla munkájának a gerincét.
Tomkó hamisításainak kérdésében Galla csupán az eddigi vélemények ismertetésére szorítkozik, anélkül, hogy állást foglalna. Csupán a Szilveszter-bulla hamisításának kérdésével foglalkozik bővebben és itt az az álláspontja, hogy Karácsonyinak Tomkót a bulla hamisításában elmarasztaló nézete revízióra szorul.*
Balla id. m. 185–9. ll.
Ehhez a revízióhoz kívánunk most hozzászólni, annál is inkább, mert volt Galla könyvének kritikusai között olyan is, aki a könyv adataiból azt a határozott következtetést vonta le, hogy Tomkó nem is gyanúsítható többé a bulla hamisításával.* Ez olyan állítás, amire Galla adatai, könyvének megfogalmazása okot nem ad, csupán szkepsisre int Karácsonyi állásfoglalásával szemben.
Katolikus Szemle, 1941. 51–2. ll. Továbbá: Theologia, 1941. 86–8. ll. V. ö. tőlem: Századok, 1941. 97–9. ll.
Galla hangsúlyozza, hogy nem kíván a Szilveszter-bulla kérdésével bővebben foglalkozni, csupán néhány megjegyzést akar fűzni Karácsonyi érveihez. elismeri, hogy «Karácsonyi megállapításai Tomkó történeti módszeréről és célzatosságáról minden bizonnyal feljogosítanak bennünket arra, hogy a rábizonyított hamisítványokon kívül egyéb történeti koholmányok kibocsátására is képesnek tartsuk». Mindez azonban – Galla nézete szerint – nem több gyanúnál és valószínűségnél.
Ezután cáfolja Karácsonyinak azokat a nézeteit, amelyekkel a motívumot keresi, hogy miért hamisította Tomkó a Szilveszter-bullát. Valóban Karácsonyi érveléseinek ezek a leggyöngébb pontjai. Igaza van Gallának abban, hogy Tomkót nem indíthatták személyes momentumok a bulla hamisítására. Tényleg Tomkó megerősítése a boszniai püspöki méltóságban olyan rövid idő alatt és símán ment végbe, hogy Tomkónak semmi oka se volt saját ügyének előmozdítására bullát hamisítani. De nem ösztönözhette erre Tomkót az sem, hogy a bullával általában elősegítse a címzetes püspökök megerősítésének ügyét, amely körül nehézségek támadtak a magyar király és a római kúria között. Nem serkenthette erre Tomkót királyi tanácsossá történt kinevezése sem, mert ezt a csekély javadalommal járó méltóságot megkapta valamennyi magyar püspök röviddel kinevezése után. Önös érdekek, vagy éppen a magyar címzetes püspökök helyzetének tisztázása tehát nem vezethették Tomkót a bulla hamisításában.
Joggal cáfolja Galla Karácsonyinak azt a nézetét is, hogy Tomkó minden áron Boszniába akart menni püspöki székének elfoglalására. Ellenkezőleg Tomkó, a pápai levéltárak adatainak tanúsága szerint, mindent elkövetett, hogy ne kelljen a török által megszállva tartott bosnyák földre utaznia, ahová a Szent Szék őt egyidőben küldeni akarta.
Galla legfőbb érve mégis Tomkó szerzőségével szemben az, hogy egy magyar főpap nem vetemedhet arra, hogy pápai bullát hamisítson. Galla elismeri Tomkó egyéb hamisításait, de arra képtelennek tartja, hogy pápai bullát hamisítson. Hiszen ezek hamisítóit a Bulla in Coena Domini a bűn elkövetésének pillanatában, külön ítélethozatal nélkül, a pápának különlegesen fenntartott kiközösítéssel sujtotta. Ezt a rendelkezést, amelyet VIII. Orbán pápa 1627-ben meg is újított, bizonyára jól ismerte Tomkó is. «Vajjon feltételezhető-e, – teszi fel a kérdést Galla – hogy Tomkó felszentelt püspök létére a bullában foglalt szörnyű lelki büntetésekkel nem törődve, pápai okirat koholására vállalkozott?»
Ez a kétség már Karácsonyinál is felmerült, hiszen a pápai bullák hamisítóira nem csupán javadalomfosztás, hanem a degradatio, esetleg a máglyahalál várt. Karácsonyi ebből magyarázza, hogy Tomkó a hamis bullaszöveget maga nem merte nyilvánosságra hozni, amint az egyéb hamisítványaival tette, «hanem nagy lopva odadugta egy világinak, egy régiségkedvelő tudósnak, Georgiceo Atanáznak iratai közé!» Amint tudjuk, tőle jutott azután a szöveg Levakovich közvetítésével a kiadó Inchoffer Menyhért kezeihez.
68Karácsonyi és Galla egyébként jól indokolt aggályaival szemben felvethetjük azonban azt a kérdést: Vajjon tényleg bullát hamisított-e Tomkó János, illetőleg olyan formában tette-e azt, hogy reáillenek a Coena Domini bulla büntető rendelkezései? A hamisító – nézetünk szerint Tomkó – amikor a Szilveszter-bullát megalkotta, nem készített egy külsőleg is az eredeti és hiteles pápai bullához hasonló oklevelet, amint azt a középkori hamisítók gyakran tették, vagy például a legújabbkori hamisítók közül is a magyar Litteráti Nemes Sámuel. A Szilveszter-bulla szövege egyszerű, a hitelesség minden ismertető jegyét nélkülöző formában került elő. A történeti hitelesség szempontjából természetesen mindegy, hogy a szöveg minő jogi érvényű formában jelentkezik, de a hamisítás jogi megítélése szempontjából igen is döntő fontosságú, hogy a hamis bulla a hitelesség külső ismérveivel jelentkezik-e, vagy pedig olyan formában, hogy az jogilag véve a megtévesztésre nem alkalmas. A hamis Szilveszter-bulla kétségkívül ez utóbbi kategóriába tartozik és egy pillanatig sem kívánta azt a látszatot kelteni, mintha külső formájában hitelességével is az igazi pápai bullákéval egyező jogi érvénnyel bírt volna.
Világosan bizonyítja ezt Jakusich György egri püspöknek III. Ferdinándhoz 1645-ben tett jelentése. Az egri püspök azért küldetett Rómába, hogy a főpapi kinevezések taxájának elengedését, vagy legalább mérséklését kieszközölje. Megbízatása a királyi kegyúri jog, névszerint a címzetes püspökségek tekintetében felmerült kérdésekre nem terjedt ki. De ezek figyelmét nem kerülték el. Gyakran tárgyalt Levakovich Rafaellel, aki kérésére összeállította a magyar király kegyuraságához tartozó főpapi székek teljes sorozatát. Amidőn ezt a jegyzéket Jakusich felterjesztette a királyhoz, reámutatott a kinevezett főpapok pápai megerősítése körül újból és újból mutatkozó nehézségekre. Előterjesztését így fejezte be: «Mondják, hogy Dalmátiában, a traui káptalan levéltárában feltalálható II. Szilveszter pápa bullája, melyben Szent István királyra széleskörű hatalmat ruház, és őt a magyar koronához tartozó összes egyházak ügyeinek intézésében helynökévé rendeli. Ezt a bullát Verancsics Antal esztergomi érsek, mikor egyik követsége alkalmával Trau városában tartózkodott, lemásolta, Inchoffer Menyhért jezsuita atya pedig munkájában közzétette. Hogy a szent korona jogait minél hathatósabban megvédeni lehessen, méltóztassék Felséged követe Rabatta Antal gróf útján, a fenséges velencei köztársaságnál a bulla eredeti példányát vagy legalább hiteles másolatát megszerezni, minthogy ezt a traui káptalan, a köztársaság különös meghagyása nélkül nem adhatná meg. Különben is értésemre esett, – írja Jakusich – hogy a fontosabb kiváltságlevelek a káptalanból a velencei levéltárba vitettek át. Mindenképpen szükségesnek tartom, hogy Felséged ennek a bullának hiteles példányát mielőbb megnevezze, ezzel ugyanis csodás módon fogjuk az ügyet elősegíteni és Felséged jogait a szent-széknél biztosítani». Jakusich szavaiból is világos, hogy a Szilveszter-bullának csak akkor lenne jogi érvénye, ha eredetiben vagy arról készült hiteles másolatban felmutatható lenne. Egyébként Fraknói közléséből tudjuk, hogy a bécsi diplomátiai iratokban semmi nyoma sincs annak: vajjon a Szilveszter-bulla eredetijének megszerzésére Rabatta velencei császári követ kapott-e utasítást? s ha igen, milyen eredménnyel járt el?*
V. ö. Fraknói Vilmos: A magyar királyi kegyúri jog, 342–8. ll. és Oklevéltár, 176–83. ll., továbbá: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római szent székkel, III. kötet, 296–31. ll.
Nagyon is kétséges tehát, hogy a Szilveszter-bulla hamisítójára érvényesek lettek volna-e a Coena Domini bulla szigorú büntetései? Hiszen itt csak egy történetkedvelőnek középkori modorban készült oklevél fogalmazványáról van szó, amely nem ís arogálja a hitelesség külső ismérveit. Mai morális mértékkel nézve talán túlságosan szabadosnak látszik a Szilveszter-bulla hamisításának ez a jogi értékelése. De nem szabad elfelejteni, hogy a XVII. század a kazuisztika virágkora. A bűnök erkölcsi kiértékelése ekkor fejlődik valóságos tudománnyá a morális mellett. Ezek az esetgyüjtemények gazdag példatárai a bűnök súlyosabb vagy enyhébb megítélésének. Ez az analízis a kor szellemében volt, a nagy tehetségű Tomkó tehát szabadulni vélt hamisításainak morális súlya alól, ha hamisítványait, elsősorban a Szilveszter-bullát, de a többi hamis oklevelét is, nem ruházza fel a jogi érvényesség attributumaival, hanem csupán a történeti hitelesség 69látszatával és így megmenekül a hamisítási bűnök súlyos jogi következményei alól. Ilyen szemszögből nézve Tomkó hamisításait, maguktól eloszlanak azok a morális nehézségek, amelyeket Karácsonyi és különösen Galla a püspök Tomkó személyével szemben támasztottak.
Mindezek alapján nem tartjuk kétségesnek, hogy a Szilveszter-bulla apokrif és Tomkó műhelyében készült. A Verancsics-iratok az ő birtokába jutottak, a bulla szövege pedig itt bukkan fel. Tomkó, mint más kétségtelen hamisításai bizonyítják, képes volt erre, azonkívül a tudományos felkészültsége is megvolt hozzá. Más és tisztázatlan kérdés, hogy került a bulla forgalomba? Az sincs kizárva, hogy csak Tomkó halála után találták meg és így az ő tudtán kívül került az ismert úton Inchofferhez. Az csak Karácsonyi feltevése csupán, hogy maga Tomkó csempészte azt Georgiceo íratai közé. Nem állapítható meg az sem, hogy Georgiceo és Levakovich tudtak-e a bulla hamis voltáról, illetőleg arról, hogy az Tomkó műhelyében készült. Mindez csak Tomkó, illetőleg Verancsics iratainak módszeres vizsgálatával volna eldönthető, ennek szükséges voltára, más szempontok miatt is, reámutattam már Verancsics Faustusról írt tanulmányomban.
Hátra van még, hogy arra a kérdésre feleljünk, miért hamisította Tomkó a Szilveszter-bullát, miután bebizonyítottnak látjuk Galla előadása nyomán, hogy ezt Tomkó nem önérdekből tette. Erre a kérdésre feleletet azok az egyházpolitikai harcok adnak, amelyek ekkor a magyar királyi főkegyúri jog érvényesítése körül Bécs és Róma közt folytak. A XVI. század végétől állandóan szőnyegen lévő kérdés, joga van-e a magyar királynak azokat a püspöki székeket betölteni, amelyeknek területe a tényleges felségterületén kívül esik. Tomkó, aki előbb Verancsics Faustus, majd Pázmány Péter bizalmasa volt, be volt avatva ezekbe a tárgyalásokba és jól ismerte a római légkört is, látta a mindkét oldalon tornyosuló nehézségeket. Látta, hogy a kérdés rendezését mennyire megnehezíti, hogy nincsen olyan alapokmány, aminek birtokában a főkegyúri jog vitás kérdései tisztázhatók volnának.
Arra, hogy Rómában miként értelmezték ekkor a magyar király főkegyúri jogát, van egy az okmányoknál is ékesebben szóló művészeti emlékünk. V. Pál pápa a vatikáni levéltárat három teremmel bővítette. Ezek falát huszonhat freskóval díszítette, amelyek a pápaság világi hatalmának dicsőítésére szolgálnak és azt akarják ábrázolni, hogy a keresztény országok hűbéri függésben állnak a római szent-széktől. Ezek egyike, amelyet Péter András kutatásai szerint Annibale Durante festett 1613-ban, azt a jelenetet ábrázolja, amidőn II. Szilveszter pápa legátusa, Asztrik, átadja István fejedelemnek a pápától hozott koronát és az apostoli keresztet.* A freskót jogi és történeti szempontból először Illés József méltatta,* aki helyesen állapította meg, hogy az apostoli kereszt átadása Istvánnak ékes módon ismeri el a magyar királynak, Szent István utódainak apostoli jogát. De azt, hogy a Szent Szék miként értelmezte ezt az apostoli jogot, világosan kifejezi a freskó felirata: Stephanus primus Ungariae dux a Silvestro secundo pontifice maximo regia corona et cruce per legatum insignitus regnum ungaricum sedi apostolicae donat. (Első István magyar fejedelem II. Szilveszter pápa legátusától királyi koronával és kereszttel feldíszítvén, Magyarországot az apostoli széknek ajándékozza). A freskó és felirata valósággal úgy hatnak, mintha illusztrálni akarnák a Szilveszter-bullát.
Magyar vonatkozású XVII. századi freskók a Vatikánban. Országos Magyar Régészeti Társulat Évkönyve, II. évfolyam, 1923–26. Budapest, 1927. 239–49. ll.
Történeti Szemle, 1927.
Alig másfél évtizeddel később az apostoli királyság dolgában a római álláspontot kifejező freskó elkészülte után Magyarország részéről történik kísérlet az apostoli királyi cím felvételére és elismertetésére. III. Ferdinánd, akit még trónörökös korában 1625-ben királlyá koronáztak, 1627-ben kísérletet tesz arra, hogy megszerezze az apostoli királyi címet. Az erre vonatkozó tárgyalások ismeretesek Fraknói és Pastor előadásából. Ezekre itt nem térünk ki, csak azt említjük, hogy Pázmány nem rokonszenvezett a gondolattal, különösen, mert attól tartott, hogy az apostoli cím elnyerése után a királyi hatalom még erősebben avatkozik az egyház ügyeibe. Rómával a tárgyalást III. Ferdinánd nem is Pázmány útján vette fel, hanem először udvarmesterét, Thun bárót, majd később a csehországi katolikus restauráció vezetőférfiát, a Szent Széknél is nagy befolyású és előkelő származású 70kapucinus szerzetest, Valerio Magnot bízta meg azok vitelével. III. Ferdinánd törekvése azonban így is eredménytelen maradt. A Szent Szék arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha használták is régebben a magyar királyok az apostoli címet, ez azóta elenyészett. Most pedig újra adományozni nem lehetséges, hiszen Magyarország nyolctized része a pogányok és eretnekek kezén van. Az apostoli cím adományozását akkorra kel fenntartani, – Róma véleménye szerint – «amikor Isten kegyelméből a király, szent István példájára országát a hitetlenek és eretnekek kezeiből kiragadta, abban a katholikus vallást újból uralomra emelte». Ezzel az apostoli királyi cím megszerzéséért indított akció 1629-ben el is aludt, s ezt a címet csak Mária Terézia nyerte el, miután a Szent Szék feltételeinek jórésze megvalósult.*
V. ö. Fraknói fentebb idézett munkáival.
Tudjuk, hogy Tomkó kapcsolatban volt III. Ferdinánd bizalmasával, Valerio Magnoval is. Ez és Pázmánnyal való bizalmas viszonya, valamint római kapcsolatai bizonyossá teszi, hogy Tomkó tudott az apostoli cím megszerzéseért indított akcióról is. Ennek bonyodalmai csak újabb ösztönzésül szolgálhattak arra, hogy felvesse önmaga előtt a gondolatot, hogy milyen kár, hogy nincs meg az a pápai bulla, amellyel Szilveszter pápa a Szent Szék és a magyar király viszonyát szabályozta. Tomkó lelki adottságai és tudós felkészültsége mellett már nem sok kellett ahhoz, hogy megkísérelje megszerkeszteni azt a bullát, amely Szilveszter pápa tollába adja mindazt, amit a XVII. század közvéleménye Magyarország és a Szent Szék jogi helyzetéről a XI. századra visszavetítve gondolt. Így lett a Szilveszter-bulla egy eklektikus alkotás, összegezése a papisztikus és regalista felfogásnak, kiegyenlíteni akarva mind a kettőt. Ez megfelelt Tomkó egyéniségének is, aki egész életén át Róma és a magyar királyi udvar között állott. Ilyen szellemi atmoszférában jöhetett létre a bulla szövege, amely megszerkesztése után is teljességgel nélkülözte a hitelesség látszatát. Nem tudjuk, hogyan került Tomkótól Georgiceohoz a bulla és kinek mi része volt vagy lehetett a hamisításban vagy a továbbterjesztésben. Ezek még felkutatásra váró titkai Tomkó műhelyének.
Annak, hogy ez a kétes provenienciájú, a hitelesség minden külső ismérvét nélkülöző bullát oly sokáig tartották becsben, mint eredetit, még történetírásunk kitünőségei is, ismételjük az volt az oka, hogy a bulla kifejezője volt mindannak, amit a magyar közfelfogás a királyi főkegyúri jog eredetéről és terjedelméről nemcsak a XVII. században, de később is, csaknem napjainkig vallott. Tomkó éles elméjének, nagy tudásának fényes bizonyítéka, hogy ilyen hosszú életű alkotásban fejezte ki kora egyházpolitikai eszméit.
TÓTH LÁSZLÓ.
