A MAGYAR CÍMER KETTŐSKERESZTJE.
45A MAGYAR CÍMER KETTŐSKERESZTJE.
Felolvastatott a Szent István Akadémia II. osztályának 1941. október 10-én tartott ülésén.
Magyarország (kis) címere: hasított pajzs; jobbról vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező, balról vörös mezőben zöld hármashalomnak aranykoronás, kiemelkedő középső részén ezüst, talpas kettőskereszt. A pajzson a magyar szent korona nyugszik.
Címerünk kialakulásával és értelmezésével sokan foglalkoztak, s a kérdésnek nagy irodalma van.* Legértékesebbek azok a heraldikai értekezések. amelyek az 1915–16-i címerrendezés után láttak napvilágot.* Íróik ugyanis hatalmas és csaknem hézagmentes numizmatikai, címer- és pecséttani anyagra támaszkodhattak, s ezért nem befolyásolhatták őket a korábbi címerszimbolikának gyakran fantasztikus kombinációi. Különösen Csánki Dezső,* Dőry Ferenc* és Hóman Bálint* tanulmányaira kell itt utalnom. Dőry és Csánki a régebbi irodalom eredményei és saját kutatásaik alapján egységes képet rajzoltak a magyar címer kialakulásáról, Hóman Bálint pedig kivételes numizmatikai tudásának; címertani értékesítése révén éppen a lényegre vonatkozólag tudott újabb megállapításokat felmutatni. Mégis a magyar címer kérdésének a végleges lezárásához sok munkára van még szükség. Még szükséges több részletkérdésnek a tisztázása, fontos az időközben napfényre kerülő mozaikszemeknek a nagy képbe való illesztése és nagyon kívánatos címerünk történeti és külpolitikai vonatkozásainak a felderítése, tisztázása. A közelmultban Hóman a magyar kettőskeresztes címer kialakulását tisztázta, Donászy Ferenc a vágásos címerhez szólt hozzá érdemlegesen,* a hármashalom kialakulásának és hazai szimbolikájának az ismertetésére pedig nem régen magam vállalkoztam.* Most a kettőskereszt régmultjára és jelenére szeretnék fényt deríteni. S éppen a mai problémák miatt fejtegetéseimet a legrégibb multban, a Krisztus keresztjénél kell elkezdenem.*
A régebbi irodalom eredményeit Donászy Ferenc foglalta össze Az Árpádok címerei című, 1937-ben megjelent értekezésében.
Ezek a Századok és a Turul 1916. és 1917. év- folyamaiban ta1álhátók.
Csánki Dezső: Az új magyar és úgynevezett közös címerekről. Századok, 1916.
Dőry Ferenc: Magyarország címerének kialakulása. Turul, 1917.
Hóman Bálint: A magyar címer történetéhez. Turul, 1918–21.
Ld. az 1. jegyzetet.
A magyar címét hármashalma. A bécsi Gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet Évkönyvének IV. évfolyamában. Megjelent különlenyomatban is.
A mai problémák miatt szükséges, hogy a kereszthasználat kérdését, ha vázlatosan is, lehetőleg a maga szerves egészében, hézagmentesen tárgyaljuk. Ezzel a történeti alapnélküli címermagyarázatokat már eleve megfosztjuk tudományos igényüktől.
*
A kereszt az ókornak a legkegyetlenebb büntető eszköze volt. A föniciaiaknál és púnoknál volt különösen divatos. A görögök csak ritkán alkalmazták, rendszerint rabszolgák, veszedelmes gonosztevők és szökevények kivégzésénél. Fölbeszúrt cölöpre szegezték vagy függesztették a halálraítéltet. A rómaiak a púnoktól vették át, s szintén csak a rabszolgasorból származó gonosztevők kivégzésénél használták.* A római írók útálattal írnak a keresztrefeszítésről. Cicero szerint ez a legszörnyűbb és legútálatosabb halálnem, 46mert, mint Seneca mondja, nem egyszerre, hanem csöppenként vesztették el életüket. A pogány rómaiak nem ismerték az irgalmat. A részvétet a gyenge ember alacsonyabbrendűsége ismertető jelének tartották. Legjobbjaik mégis elítélték a keresztrefeszítést.* Konstantin császár törölte el ezt a kegyetlen halálbüntetést.
Hynek, R. W.: Krisztus kínhalála a modern orvosi tudomány világánál. Budapest, 1937; Ford. Czékus Géza. 50. l.
U. o. 51. l.
A római keresztnek már új a formája: egy földbe rögzített cölöpre (palum) húzták fel a patibulumot, vagyis a keresztgerendát, amelyhez kinyújtott karral, háttal és vállmagasságban előbb odaerősítették az elítéltet.* A lábak megrögzítése csak azután történt meg. A keresztrefeszítés lényege tehát a kifeszített karon való függés volt, s a láb odaszegezése csak arra szolgált, hogy az áldozat ne lóbálódzék.*
Enciclopedia Italiana s. v. Croce XII. 1. l. (E. It.)
Hynek i. m. 41. l.
A legújabb történeti és orvosi megállapítások szerint Krisztus keresztje is ilyen palumra ráerősített patibulum volt. A karok odaerősítése úgy történt, hogy a szögeket a kézfej gyökerének első homorulatába ütötték bele.* Egyetlen hosszú szeggel verték át Krisztusnak előbb a ballábát, s aztán az ugyanilyen módon átvert jobblábához szegezték, amely erősen ki volt nyújtva. Ennek következtében a balláb térdben kissé meg volt hajlítva, s rövidebbnek látszott.* Krisztus keresztjén nem volt subpedaneum.* A lábtámasztó gerenda könnyítésül szolgált. Krisztus esetében csak késleltette volna a halált, pedig a zsidók éppen siettetni kívánták. Az evangélium tanúsága szerint Pilátus a zsidók nagy bosszúságára három nyelven írt táblát, a causat vagy titulust helyeztette a keresztre. Ez egy vékonyabb lécen, a patibulum fej mögötti részére volt szegezve.
U. o. 43. l.
U. o. 45. l.
U. o. 61–62. l.
Ez Krisztus keresztjének a semiotikája. Mivel ez elég korán feledésbe ment, azért keletkezett a kereszténység első századaiban a keresztnek és keresztrefeszítésnek oly sok és egymástól annyira elütő ábrázolása. Az antik keresztény művészet a pogányból fejlődött ki, és alakult önálló és sajátos szellemű művészetté. Így kezdetben ez is idegenkedett a kereszt és a «keresztrefeszített» ábrázolásától, s még a kereszt diadala után is soká tartott, míg ez az idegenkedés megszűnt.* A katakombákbeli liturgia is óvatosan bánik a kereszttel. Történt ez óvatosságból is: a pogányok bálványimádással vádolják a keresztényeket, pedig szerintük: Cruces iam non sunt adorandae, sed subeundae. Gúnyt is űztek a felfeszített Krisztusból. Minutius Felix például azzal vádolta a keresztényeket, hogy egy keresztre feszített szamarat imádnak.* Ez az oka annak, hogy a katakombákban eddig csak öt keresztrajzot találtak,* feszületábrázolást pedig egyet sem.* Ehelyett Krisztusnak és a keresztáldozatnak csak szimbolikus ábrázolásait használták.
Wilpert, Giuseppe: Roma sotterranea. Le pitture delle catacombe romane… Roma, 1903. 445. l. 210. jegyzet.
E. It. XII. 1. l.
Wilpert i. m. 210. és 454–455. l.
Volbach, F. W.: La Croce. Gitta del Vaticano, 1938. 1. l.
A fordulat Konstantinnak a kereszt jegyében kivívott győzelme után következett be. Ő a császári zászló rúdjára, a labarumra, a régi sas helyére tűzte ki a keresztet. Konstantin óta a kereszt az immár szabaddá lett keresztény hit nyilvános és általános szimbolumává lett, s a császári koronának, a katonák pajzsának, s az állam pénzeinek is a kereszt a dísze.*
U. o. 1. l.
A kereszt liturgikus tisztelete azóta kezd elterjedni a keresztény világban; amióta Szent Ilona császárnő fáradozása eredményeképpen napfényre került Krisztus keresztje.* (320. vagy 325.) 348-ban Jeruzsálemi Ciril már mint régi szokást említi a kereszt tiszteletét.* A IV. század végén az Inventio (május 3.), 30 VII. században pedig az Exaltatio S. Crucis (szept. 14.) kerül be a keresztény naptárba, s a VIII. században mind a kettő a nyugati területeken is meghonosodik. A szertartás fénypontja az a pillanat volt, amikor a pap az oltárra tűzte a keresztet. Jeruzsálemben nagypénteken tették ki adoratióra a valódi keresztet (IV. század). Sokan reliquiákat szereznek a szent keresztből. Ezek szintén tiszteletben részesülnek a világ minden részében.* A kereszt dicsőítésére megszólal az egyházi költészet, nyugaton és keleten egyaránt. Lactantius (Signum 47Domini, signum caeleste… 325.), Prudentius (413.), Sedulius (494.), Nagy Szent Gergely (600.). himnuszai és Venantius Fortunatus (IV. század közepe) ma is kedvelt Pangue lingua gloriosija, vagy Vexilla Regis produentja a szent kereszt misztériumát zengi.* A művészet templomokat és oratóriumokat emel a szent keresztnek. Ilyen a jeruzsálemi bazilika, Rómában a Basilica Sessoriana, a Laterán (Hilarius pápa. 461–468.), a Szent Péter bazilika (Symmachus pápa, 498–514.), Ravennában a Galla Placidia 450. e.), s Poitiersben a Radegonda által épített egyház, mely II. Justinustól (565–578.) nyert keresztreliquiát.*
E. It. XII. 2. l.
U. o.
U. o.
Volbach i. m. 4. l.
E. It. XII. 1.l.
A IV. század óta a kereszt ereklyévé, szimbolummá lesz, és tiszteletben részesül. Az aszketika a mortifikáció és a keresztény türelem jelképének, a hívek pedig a vígasz és remény jelének tekintik, s a művészetnek is mindenkor kiapadhatatlan forrása.
*
A kereszt ikonográfiája rendkívül változatos. Oka ennek egyrészt a sokrétű liturgikus használat, másrészt a művészi ábrázolásnak különböző területeken való évszázados egyéni fejlődése. Krisztus legrégibb szimbolumai: a hal (ιχϑυς), a kenyér, a galamb és a horgony stb. Beszédesebb a bárány (agnus Dei), vagy a vállán a: bárányt tartó Jópásztor.* A szarkofágokon szintén szimbolikus ábrázolásokkal találkozunk. Itt rejtve, rendszerint a halott nevében T (tau) formájában már a kereszt is előfordul, például: ΔΙΟΝΤϒCΙΟϒ. Ez az úgynevezett crux patibulata vagy commissa. A T mellett fellép Krisztusnak a görög X és P-ből alkotott monogrammja 
formájában. Egy vízszintes vonás alkalmazásával a monogrammból keletkezett az egyenlőszárú vagy görög kereszt (+). Görögnek azért nevezték, mert a görög írásból származik. A legrégibb ilyen kereszt a II. századból való, és a Callixtus-katakombában van. Formája: körbe szerkesztett vonalas rajz, közepén a feszület helyett a Jópásztor képével.* Később önállóan, világos formában és festve is előfordul.* A IV. században a szarkofágokon és a katakombákban, de másutt is fellép a latin kereszt Eleinte szimbolumok és mellékalakok kísérik. Csúcsán koszorúba foglalva a X és P-féle monogramm áll, a patibulum végén egy-egy galamb látható, törzse mellé pedig nagy alfát és omegát rajzoltak: Néha a kereszt mellett a kínzás egyéb eszközei is láthatók, oldalára pedig katonákat helyeznek. A szarkofág fennmaradt üres részét apostolok töltik ki. A lateráni múzeumban ennek sok példáját szemlélhetjük. Így például a 164. számú szarkofág középső mezejében a csupasz latin kereszt tetején a koszorúba foglalt Krisztus-monogramm áll (), a patibulumnak mind a két végén egy-egy kiterjesztett szárnyú galamb nyugszik, a kereszt tövében katonák alszanak. Ez a kereszt tehát nem a felfeszített, hanem a feltámadt Krisztus keresztje. A többi fülkében a tanító, a fogságba ejtett, megkötözött és a. Pilátus elé vezetett Krisztus domborművű képe látható. A tanító jelenetben az egyik apostol bárányt tart a kezében.* Más szarkofágokon a szenvedés történetének más jeleneteit örökítették meg. A kereszt szárairól többnyire az alfa és omega függ, s az áldozati bárány is alig hiányzik. A szarkofágplasztikának egy harmadik és nagyon kedvelt témája a mandorlaban (szivárvány, dicsfény) ülő Krisztus, jobbról és balról az odafigyelő apostolokkal.*
formájában. Egy vízszintes vonás alkalmazásával a monogrammból keletkezett az egyenlőszárú vagy görög kereszt (+). Görögnek azért nevezték, mert a görög írásból származik. A legrégibb ilyen kereszt a II. századból való, és a Callixtus-katakombában van. Formája: körbe szerkesztett vonalas rajz, közepén a feszület helyett a Jópásztor képével.* Később önállóan, világos formában és festve is előfordul.* A IV. században a szarkofágokon és a katakombákban, de másutt is fellép a latin kereszt Eleinte szimbolumok és mellékalakok kísérik. Csúcsán koszorúba foglalva a X és P-féle monogramm áll, a patibulum végén egy-egy galamb látható, törzse mellé pedig nagy alfát és omegát rajzoltak: Néha a kereszt mellett a kínzás egyéb eszközei is láthatók, oldalára pedig katonákat helyeznek. A szarkofág fennmaradt üres részét apostolok töltik ki. A lateráni múzeumban ennek sok példáját szemlélhetjük. Így például a 164. számú szarkofág középső mezejében a csupasz latin kereszt tetején a koszorúba foglalt Krisztus-monogramm áll (), a patibulumnak mind a két végén egy-egy kiterjesztett szárnyú galamb nyugszik, a kereszt tövében katonák alszanak. Ez a kereszt tehát nem a felfeszített, hanem a feltámadt Krisztus keresztje. A többi fülkében a tanító, a fogságba ejtett, megkötözött és a. Pilátus elé vezetett Krisztus domborművű képe látható. A tanító jelenetben az egyik apostol bárányt tart a kezében.* Más szarkofágokon a szenvedés történetének más jeleneteit örökítették meg. A kereszt szárairól többnyire az alfa és omega függ, s az áldozati bárány is alig hiányzik. A szarkofágplasztikának egy harmadik és nagyon kedvelt témája a mandorlaban (szivárvány, dicsfény) ülő Krisztus, jobbról és balról az odafigyelő apostolokkal.*
U.o. XII. 3. l.
Wilpert i. m. 38. tábla.
U. o. 455. l. 46. ábra.
Ábrája az Anderson-fényképsorozat 24,191. sz. felvételén látható.
Wilpert, Giuseppe: I sarcofag Christiani antichi. I–IV. Roma, 1929–1932. Passim.
A latin keresztet rendszerint gemmákkal díszítve ábrázolták (crux praetiosa, gemmata). A gemmás kereszt a templom előkelő helyeire, főleg az oltárra kerül. Ilyen van a S. Maria Maggiore főívén, Ravennában a Galla Placidia mauzoleumában, az orthodoxok Baptisteriumában, s az Apollinare in Classeban stb., de találkozunk vele a katakombákban, a templomok egyéb helyein és a szarkofágokon is. A kereszt itt Krisztus istenségének, méltóságának a szimboluma s egyúttal dekoratív elem.
A katakombák keresztjei közül az egyiken (gemmás) Α és Ω függ,* a legrégibben pedig (vonalas: görög kereszt), a szárak metszőpontjában a jó pásztor alakja látható.* Más kereszteken 48ugyanezen a helyen Krisztus mellképét alkalmazták medaillon formájában. Ilyen például a ravennai S. Apollinare in Classe apszismozaikjának a gemmás keresztje. Ezt is monogramm, írásjegyek és szavak kísérik (fent ΙΧΘUC; oldalt ΑΩ, lent SALVS MVNDI). A S. Pudenziana 390-ből való híres apszismozaikján jelképes és koronás Kálváriából hatalmas gemmás kereszt az apostolok között trónon ülő, tanító Krisztus háta mögött emelkedik a magasba.
Wilpert: Le pitture… (i. m.), 454. l., 255. tábla.
Ld. a 27. jegyzetet.
Krisztus a keresztfán legkorábban azokon az ábrázolásokon fordul elő, amelyek a Kálvária drámai jelenetét örökítik meg. Ezek között akad fafaragvány, legnagyobb részük azonban misekönyvi vagy más szerkönyvi és evangeliariumi miniatura, keresztreliquiák dipticháin vagy tripticháin vagy könyvek tábláin alkalmazott ötvösmunka. A megoldás változatossága mellett is úgyszólván valamennyi emlékünk, kivéve a S. Sabina (III–IV. sz.) portájának fareliefét,* egy típusba sorozható. Ez utóbbin Krisztus a két lator között egy T alakú kereszten függ. Ruházatuk 1–1 keskeny cinctorium. Egy IV. századi elefántcsont reliefen az élő Krisztus T-alakú keresztre van szegezve, suppendaneumon nyugvó lába párhuzamosan van kinyújtva, glóriás feje fölött két léccel a patibulumhoz erősített titulusgerenda áll. (H. Rex. Jud.) Az átszegzett kezek fölött a Nap és Hold látható. A kereszt két oldalán mellékalakok állanak: jobbról Szűz Mária és Szt. János, balról Longinus kezében kópjával. jobbról oldalt az öngyilkos Júdás függ egy lehajló fán.*
Vavala, Evelyn Sandberg: La croce dipinta italiana e l’iconografia della passione… Verona, 1929. 28. l. 1. ábra. Ld. még: Anderson, 4,017. sz.
U. o. 28. l. 2. ábra.
A Kálvária-jelenet miniatür ábrázolásainak legrégebbike (586.) a Rabúla evangéliumában látható.* A tunikába öltözött és gloriolás Krisztus itt is él. A kereszt a ráerősített titulus miatt latinnak látszik. Jobbról Longinus, balról ecetes spongyát nyújtó katona áll, a kereszt tövében a Krisztus ruhája fölött sorsot húzó katonák ülnek. Ezután következnek a latrok cölöpökkel rögzített kereszteken. A jobb lator mellett Mária és János, a baloldali mellett a sirató asszonyok állanak. A háttérben a Kálvária hármas tagolású hegye s a Nap és Hold látszik. A Kálvária-jelenet alatt a feltámadás és epizódjai vannak megfestve.
Firenze, Biblioteca Laurenziana. Fényképe: Alinari, 44,153. sz.
Időrendben a következő ilyen emlékünk a római S. M. Antiqua egyik freskója.* (VIII. sz.) Ez bizánci jellegű festmény, de az előbbinél nemesebb és egyszerűbb. Dombon, három cölöppel rögzített kereszten az élő, gloriás és tunikába öltözött Krisztus függ. A titulus görög; a Nap és Hold sem hiányzik. Mellékalakok: Szűz Mária és Szt. János, Longinus és a spongyát nyújtó katona. A latrok itt már hiányzanak, s ezután másutt is csaknem végleg elmaradnak. A további egyszerűsítés már csak Szűz Máriát és Szt. Jánost tartja meg, de itt-ott a kereszt szárai fölött, ú. l. a kompozíció élénkítésére 1–1 angyalt helyeznek el, mint például a velencei S. Marco egy VIII. századi misszáléján.*
Fényképe: Anderson, 4,706. sz.
Anderson, 24,564. sz. – Boock, Franz: Die byzantinischen Zellenschelze… Aachen, 1896. VIII. tábla, 1. sz.
A bizánci ötvösipar különösen a keresztreliquiák tékáit díszítette a Kálvária-jelenet szebbnél szebb képeivel. Egyes darabjaival már a VIII. század óta találkozunk, a későbbi időben, főleg a X. század óta azonban se szeri, se száma a sztaurotékáknak. A keresztesháborúk idejében szinté szériában készülnek, s a Szentföldről hazatérő zarándokok és vitézek egész Európában elterjesztik őket. A középkor derekán Nyugat-Európában is készülnek Kálvária-ábrázolások. Legtöbbjük bizánci hatásra mutat. A különbség csak annyi, hogy keleten Krisztus már halott, nyugaton még nem. Itáliában különösen Szent Ferenc korában festenek sok Kálvária-jelenetet, főleg Toscanában és Umbriában, s van közöttük Giunta Pisanótól, Cimabuetől és Giottotól való is. A további fejlődés már nem párhuzamos: a bizánci modor továbbra is merev maradt, a nyugati a kör művészi stílusával együtt változott.
A Kálvária-jelenetek tanulmányozása a mi szempontunkból azért fontos, mert ezek az ábrázolások hozták létre a keresztnek egy újabb és tipikusan bizánci jellegű alakját, a kettőskeresztet, amelyből viszont az orosz kereszt formája alakult ki. Más tárgyakon, különösen a bizánci pénzeken, a IX. század óta használják következetesen. (Theophil császár 829–842.). Bár Hóman szerint 49már I. Leó (457–474.) egyik pénzén is előfordul,* véleményem szerint ez a kereszt még nem kettőskereszt. Sajnos, csak a rajzát ismerjük, de ez is azt mutatja, hogy ez a kereszt két egymástól eltérő rajzi jellegű elemből áll (1. kép). Az első egy aránytalanul nagyobb és stilizált lapot mutat, mely a nyélre van erősítve, s ezen nyugszik egy külön rajzbeli egységet képviselő kisebb latin kereszt. A kettő együtt első pillantásra kétségtelenül a kettőskeresztnek a benyomását kelti a szemlélőben. Mégis az alsó szár a labarumnak egyik szokásos, a zászlót tartó s a jelen esetben stilizált elágazásával mondható azonosnak. Ha ez tényleg kettőskereszt, akkor mivel magyarázható a pénzeken éppen a Hóman által kimutatott s egészen Theophilig, tehát a IX. század elejéig észlelhető hiánya? Hóman a keletkezés vizsgálatára nem kívánt kiterjeszkedni, de felteszi, hogy a pénzverőbélyegek és pecsétnyomók készítőinek vésője alatt, talán egészen öntudatlanul alakult ki a kereszt díszesebb formáiból, melyek kétségtelenül a labarum hatása alatt öltöttek díszesebb formát.* De ha tényleg a labarum stilizálására volna visszavezethető a keletkezése, a fejlődés egyes fázisait a pénzeken meg kellene találnunk. Ezek azonban hiányzanak. Megfigyelésem szerint a IX. századig a pénzeken előforduló keresztvariációk párhuzamosak a művészeti alkotások keresztformáival.* Amikor a kettőskereszt a pénzeken első ízben fellép, ez már kifejlődött és határozott forma, de a labarum is mindig tökéletes labarum. A kettő között tehát a pénzeken átmenet nincs. Több mint valószínű, hogy a pénzverők művészete, mint később is, nem volt kezdeményező jellegű. Én a kereszt újabb, tehát második szárának az eredetét a titulusnak a Kálvária-típusú, tehát korpusos kereszteken való újszerű, vagyis a cölöpnek nem a tetején, hanem felső szárának a felezőpontján (vagy valamivel feljebb) való alkalmazásában látom. A feszület nélküli kereszteken a titulus nem fordul elő, mert nem is volt rá szükség. Ezt a magyarázatot, anélkül azonban, hogy a kérdést tüzetesebben megvizsgálták volna, az olasz és görög művészettörténészek is vallják. C. K. Például így ír: «Nel rito bizantino, la croce aveva anticamente due rami trasversali, l’uno per il titolo, l’altro per le braccia».* A görög Antoniadoi meg így: «Már pedig közismert dolog, hogy ez a titulus egy nagy deszkából állott, s egy alacsony függőleges gerendával, a törzsnek a vonalában erősítették a T-alakú kereszthez».* Ennek a megfontolásnak az alapján kettőskereszt formájára restaurálta a Krisztus keresztjének hihető képét (2. kép). Ez a magyarázat, mint később látni fogjuk, csak részben helyes, s Antoniadoi abban is téved, hogy suppedaneumot rajzol rá.
Hóman i. m. (ld. az 5. jegyzetben) 8. l.
U. o. 9. l.
Van rajtuk például egyszerű vonalas, de gemmás keresztforma is.
E. It. XII. 2. l.
Antoniades, Eugenios: A Hagia Sophia leírása. (’'Εκϕρασις της Αγιας Σοϕιας.) Athén, 1907. I. 113. l.: «'Εν τω σταυρω συν διπλαις κεραιαις αι ανωτεραι κεραιαι παρισιανον, ως εικος, τον τιτλον.»
A fennmaradt Kálvária-jelenetek keresztjein a VI. század óta mindig van titulus. Elhelyezését tekintve háromféle megoldást különböztethetünk meg. Az első csoportba tartoznak azok az emlékek, amelyeken a kereszt tetején tábla nélkül van az írás. Ilyen a Rabula-féle (VI. század). Itt azért maradt el a tábla, mert hártyára írták, s ez fölöslegessé tette a megrajzolását.* Több ilyen megoldással nem is találkozunk később.
Ld. a 35. jegyzetet.
A második csoport példányain a felírásos gerenda, illetve deszka párhuzamosan fut a patibulummal, s így a keresztnek a kettőskereszt formáját adja. Legrégibb ilynemű emlékünk egy VIII. század elejéről való bizánci sztaurotéka.* Rajta a régi tradíciók ismerete is meglátszik: a titulus a fej fölött van, s a széles patibulumhoz vékonyabb léccel van hozzáerősítve. Az I és C betű látható rajta. Időrendben a következő velencei Szent Márk bazilika egy VIII. századi misekönyve fedelének zománcművű és drágakövekkel ékesített Kálvária-jelenete.* A kereszt itt már határozottan kettős: a titulus IC XC-betűs keskeny lapja a keresztcölöp felső szárának a második harmadában nyugszik. Ugyanilyen, tehát kettőskereszt formájú a Palazzo Venezia sztaurotékájának a X. századból való feszülete (3. kép).* Tipikusan kettőssé teszi a titulus a studenicai freskó keresztjét.* A X–XI. századból való 50ilyen képek: a párizsi Bibliothčque Nationale egy elefántcsontból faragott triptichonja,* a vatikáni múzeumnak egy reliquiáriuma* (4. kép), a párizsi Bibliothčque Nationale egy kéziratának a miniaturája,* a bresciai sztaurotéka,* a Louvre-nek az úgynevezett szír zománcfeszületje;* a consenzai katedrális zománckeresztje;* a XII. századból: a velencei S. Marco egy misekönyvének arany- és zománcművű fedele,* a Britisch Múzeum egyik psalteriumának a miniatúrája,* a szentpétervári Eremitage egyik lemeze,* a rďzani kereszt;* a XII–XIII. századból: a lucignani múzeum egy festett táblája,* s a pízai dóm portálreliefjének egyik részlete.*
Boock i. m. (37. jegyz.) VIII. tábla, 1. sz. ábra.
Ld. a 37. jegyzetben (Anderson).
Vavala i. m. 31. l. 6. ábra.
Diehl, Charles: Manuel d’art byzantin. Paris, 1926. 823. l. 410. ábra.
Schlumberger, Gustave: L’épopée byzanthine a la fin du dixičme sičcle. Paris, 1896. I. 17. l.
Volbach, W. F.: L’arte bizantina nel medioevo. Roma, 1935. 11. I. II. tábla.
Omont, Henri: Miniatures des plus anciens manuscrits grecs de la Bibl. Nat. du VI–XIV. sičcle. Paris, 1929. XXI. tábla.
Valentini, Andrea: Le santissime croci di Brescia, 1882. I. és II. tábla.
Kondakow, N.: Histoire et monuments des émaux byzantins. St. Péterbourg–Frankfurt a/M., 1892. 132. l. 36. ábra.
Muńoz, Antoine: L’art byzantin a l’exposition de grottaferrata. Roma, 1906. 163. l. 119. ábra.
Anderson, 24,563. sz.
Dalton, O. M.: Byzantine art and archeology. Oxford, 1911. 661. l. 419. ábra.
Kondakow i. m. 170. l. 13. tábla.
U. o. 337. l. 105. ábra.
Vavala, i. m. 44. l. 22. ábra.
U. o. 43. l. 21. ábra.
A felsorolt kereszteket a titulus táblája alakítja kettőssé. A két keresztszár és a cölöp arányai nem mindig kifogástalanok, tökéletes kettőskeresztek azonban azok az egykorú ábrázolások, amelyek Krisztus, kezében a kereszttel ábrázolják, vagy korpus helyett Krisztus mellképe (éremszerűen) van a kereszten. Ilyenek: a Vatikáni könyvtár egyik X. századi miniaturája, a híres Menologion, mely két dombon álló kettőskeresztet mutat, suppedaneummal, az alsón, a főkeresztszár metszőpontján Krisztus mellképével;* a párizsi Bibliothčque Nationale egy X. századbeli görög miniatúrája;* (5. és 6. kép) egy XI. századi görög miniatúra, mely három jelenetben a poklokra szállott Krisztust ábrázolja;* a trocellói egyház ugyanilyen korú és tárgyú mozaikja.* Kettőskeresztet tart a kezében a föltámadt Krisztus a dafnii mozaikon* (XI. század vége). A XII. századból való a British Museum egy anastasis-miniatúrája* (7. kép), s ilyen a feltámadt Krisztus az orosz ábrázolásokon. Egy görög elefántcsonttáblán (X. század) oltárszerű térdeplőn, gyertyák között nyugszik a csupasz kettőskereszt.* Titulus és korpus hiányában a keresztarányok megtartása könnyű volt. Ilyen mindig a bizánci pénzek kettőskeresztje is.* Rajtuk sincs korpus, s a titulus szövege már helyhiány miatt sem kerülhetett a kereszt kisebbik gerendájára. Szép és arányos kettőskereszteket foglalnak magukban a keresztreliquiák is. Rendszerint két keresztet is tartalmaznak: a Kálvária keresztjét és a keresztformájú reliquiát.*
Schlumberger, L’époée, II. 349. l.
Omont i. . LXXIV. tábla.
Schlumberger, L’époée, II. 320. l.
Dalton i. m. 675. l. 427. kép.
U. o. 663. l. 420. kép.
U. o. 254. l. 157. kép.
Schlumberger, L’épopée, III. 81. l.
Schlumberger, G.: Sigillographie de l’empire byzantin… Paris, 1884. Passim.
Ld. a 111–112. jegyzetekben jelzett keresztreliquiáikat.
Az Itáliában és Európa nyugati országaiban készült, de szintén bizánci hatásra mutató Kálvária-jelenetek a kettőskeresztábrázolás harmadik csoportját alkotják. Feltűnő és jellemző sajátságuk az, hogy a titulus táblája a régi hagyományoknak megfelelően a fej fölött, a keresztcölöp tetején van. Legrégibb példája ennek a típusnak a római S. Maria Antiqua egy Kálvária-freskója (VIII. század).* Lehetséges, hogy a művész a T-alakú passio-keresztre gondolt, azonban a fej eltakarja a tartólécet. A későbbi emlékeken azonban ez a léc már határozottan a kereszt cölöpjének a folytatása. Ilyenek: a X. századból a gothai múzeum egy evangéliumának a borítólapja (aranydombormű);* a X–XII. századból a gaetai és fondii Exultet-tekercsek egy-egy miniatúrája,* néhány karolingi és III. Ottó 51korabeli szerkönyvi miniatura,* a Louvre egy itáliai elefántcsontreliefje* (XI. század), egy fondii Exultet miniaturája,* Enrico di Tedice pisai falfestménye* (XII. század), a S. Angelo in Formis egy freskója* (XII–XIII. század), a velencei S. Marco múzeumának egy aranytáblája* (XII–XIII. századi dombormű) és más középkori keresztfestmények.*
Anderson, 4,706. sz.
Schlumberger, L’épopée, I. 441. l.
Documents pour l’historie de la miniature. Mont-Cassin, 1890. – Les miniatures des rouleaux d’Exultet. III. vol. 1. pl.
Goldschmidt, Adolph: German illumination… I–II. Carolingian Period. Firenze–Paris (1928.), 62., 63., 74.; II. 3., 6., 75., 85., 88. és 106. sz. (Fulda?)
Vavala i. m. 38. l. 16. kép.
Documents pour l’histoire de la miniature. – Les miniatures des manuscrits du Mont-Cassin. Mont-Cassin, 1890. Pl. III.
Vavala i. m. 37. l. 15. ábra.
U. o. 36. l. 14. ábra.
U. o. 32. l. 8. ábra.
Például Assisiben, a Szent Klára-templomban és Siracusában a régészeti múzeumban. (Vavala, i. m. 50. l. 30. ábra.)
A bizánci keresztből úgy keletkezett a háromágú úgynevezett orosz kereszt, hogy a suppedaneumot egy léccel helyettesítették.* A középkor végén ezt ferdén kezdték alkalmazni. Állítólag a két latrot jelképezi: az egyik a paradicsomba, a másik a pokolba került.
Hynek i. m. 45. l. – Enc. It. XII. 2. l.
A mondottak alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a kettőskereszt a bizánci művészet sajátos terméke, s a kálváriai jelenet ábrázolásával kapcsolatban, görög területen, a titulus táblájának a különleges elhelyezéséből keletkezett, használata pedig más művészi centrumokban nem terjedt el. Szkematikus formája a tárgyalt korszakban szintén csak a bizánci birodalom területén volt használatos.
*
A keresztkultusszal párhuzamosan alakult ki a kereszt liturgiája.* Legkorábban a bazilikák apszisába került mint crux gemmata, többnyire mozaikokba komponálva. Nagy Konstantin császár a labarumra tűzve vitette maga és serege előtt. A katakomba-korszak után a keresztények is így viszik a nyélre tűzött keresztet, a crux processionalist. A templomba érve a nyélről leveszik és az oltárra tűzik. Ez a crux hastata. Később állandóan az oltáron marad, vagy függve (crux pensilis), vagy (III. Ince pápa óta) talapzattal ellátva magára az oltárra helyezve (crux altaris, crux pedumculata) a mise ideje alatt. Ez a szokás aztán állandósul. A körmeneti keresztnek több fajtája van. Vigiliákon gyertyákat helyeztek rá. Ez a crux radians. Ha stációkat gyülekeztek, keresztjük a crux stationaria volt. A temetési menet élén a crux funerariat vitték, mégpedig felnőtteknél hastán, gyermekek temetésénél hasta nélkül. Elég korán a templomok tornyaira is kitűzték, míg a templom előtt és a temetőben a crux monumentalis állott. Virágvasárnap a templom átriumában levő keresztet virággal szórtak tele. Ennek crux buxata volt a neve. Ezenkívül még sok más alkalommal használták a keresztet. Így a keresztelési kápolnákban, a templom felkent helyein (crux consecrationis), a paramentumokon és szerzetesi ruhákon. Az eskü és fogadalmak letétele is kereszt előtt történt. Sokan az egyházaknak adományoztak fogadalmi kereszteket. A keresztény sírokban is találtak értékes keresztecskéket. Ezek a halotti keresztek. Az élők a mellükön hordták a crux pectoralist. A főpapok pectoraleja már újabb keletű. A keresztereklyéket sztaurotékákba foglalva az oltáron őrizték. Az utóbbiak bizánci eredetüknek megfelelően többnyire kettőskeresztek, de van közöttük sok latin kereszt is. Eleinte nincs rajtuk feszület. Ezt többnyire a szimbolikus báránnyal vagy Krisztus mellképével pótolták. A kálváriai kereszt hatására a középkor derekán a liturgikus kereszteken is kezdik alkalmazni a korpust. A trullai zsinat tételesen előírja (692.), hogy a kereszten nem szimbolikus bárány, hanem corpus szükséges. Használata azonban csak a XI–XII. században válik általánossá.
A kereszt liturgiája itt csak röviden térek ki. Bővebben az Enc. It. (s. v. Croce), a Kat. Lex. (Kereszt) és a liturgikus szakkönyvek tájékoztatnak bennünket. Ld. még a 19. és 114. jegyzetben idézett munkákat.
A liturgiában használt keresztek Itáliában a latin formát mutatják, Bizáncban azonban a kettőskereszt is gyakori. A Hagia Sophiában az egyik oltár mögött áll ilyen feszület.* Ez azonban alighanem újabb keletű. Konstantinápolyban az Exaltatio S. Crucis napján a főpap a népnek megmutatta a keresztreliquiát. A Vatikáni könyvtár egy XI. századi görög kéziratának egyik minitúrája ábrázol ilyen keresztelevatiót.* Ez a kereszt feszületnélküli és kettős. Valószínűleg ez 52a sztaurotékák mintájára készült és ezért volt kettőskereszt. De az is lehetséges, hogy csak a miniator rajzolta így.
Antoniadoi i. m. I. 114. l. 259. ábra.
Képe a Szent István emlékkönyv I. 185. lapján látható.
De nemcsak az egyházi liturgiában, hanem a pápai és császári udvar ceremóniáiban is helyet kapott a kereszt, mégpedig a körmeneti kereszt, a crux processionalis.
A római, majd bizánci császárok hatalmi jelvénye a labarum volt, vagyis hosszú nyélen függő hadizászló, a nyél végén a római sassal. Nagy Konstantin a sas helyére, a zászló fölé a keresztet és Krisztus monogrammját tűzte. Így keletkezett a vexillum crucis, a keresztes zászló. Nicephorus szerint Konstantin császár maga vitte a keresztet, amikor győztesen bevonult Rómába.*
Fiuizanius, F. Augustinus: De ritu sanctissimae crucis romano pontifici praeferendae commentarius. (F. A. Fiuizanio Romano Palatii Apostolici sacrista et ord. Eremit. S. Augustini vic. gen. conscr.) Romae, 1592. 59. l.
A bizánci pénzeken a kereszt különféle formában és különböző helyen látható. Eleinte a labarum még általánosan használt császári jelvény, a kereszt inkább az országalmán van. Hóman megfigyelése szerint I. Leó korában (457–474.) végleg a kereszt váltja fel a labarumot. Ezóta a hosszúszárú kereszt nem egyházi szimbolum többé, hanem a keresztény császári hatalom jelvénye.* Mint ilyen kerül rá a császári koronára is. Más koronák, mint például a caesar stephanosa, kereszt nélkül valók («στεϕανος χωρις σταυρικου τυπου).»* A korona keresztjére vonatkozik Konstantinos Porphyrogenitos ceremóniás könyvének a koronázással kapcsolatos következő formulája: «εν τουτψ βασιλευτε, εν τουτψ νικατε»* A kereszt stilizált, s a IX. század elejéig egyes latin kereszt. A kálváriaképek hatására Theophil óta (829–842.) az országalma és a hosszúnyelű kereszt a pecséteken és a pénzeken is használatos (8. kép). A császári pecsétek hatására a IX–X. században a császári tisztviselők, különösen a kardhordók (spatharius, prothospatharius) is vésetnek pecsétjeikre kettőskeresztet.* A XI. század óta a szent császárok és császárnők ruházatán újabb formában, pajzsalakú lelógó szövetdarabon találjuk a stilizált kettőskeresztet, például a Konstantinos Monomachos-féle koronán (XI. század eleje) Theodóra és Zoé császárnő lemezén;* a Stavelot–Walz-sztaurotékán, Heléna császárnő alakján;* Eiréné császárnő aranylemezén;* XI–XII. század); a bresciai* és esztergomi sztaurotékán* (XII. század). Néha egyes ez a kereszt, mint például II. Basileos Menologionján, Theodóra császárnő ruháján,* néha azonban hiányzik ezen a pajzsalakú ruhafoszlányon a kereszt.* Arra azonban nincs adatunk, hogy Bizáncban az egyes vagy kettőskereszt valódi címerpajzsba foglalva, valaha is állami címerré fejlődött volna.
Hóman i. m. 8. l.
Bárányné Oberschall Magda: Konstantinos Monomachos császár koronája. (Archeologia Hungarica. XXII.) Budapest, 1937. 36. l.
Eichmann, Eduard: Zur Symbolik der Herrscherkrone im Mittelalter. Notter-Emlékkönyv (Budapest, 1941.), 195. l.
Hóman i. m. 9. l.
Bárányné i. m. IV. és V. tábla.
U. o. XI. tábla, 8. sz.
U. o. XII. tábla, 5. sz.
Valentini i. m. 11. l.
Szent István-Emlékkönyv, I. 417. l.
Bárányné i. m. XV. tábla, 4. kép.
U. o. XIV. tábla, 2. és 4. kép.
A nyugati egyházban a hordozható kereszt a pápának és nagyobbrangú egyházi méltóságoknak volt a jelvénye. A korábbi századokból használatára vonatkozólag nincs értesítésünk. Mivel a körmeneteken és stációkon az egyházfejedelmek is résztvettek, külön méltósági jelvényre nem is volt szükségük: elég volt nekik a körmeneti közös kereszt. A Liber Pontificalis szerint IV. Leó pápa (847–855.) kezdte el a hordozható, úgynevezett pápai keresztnek a használatát. Ez az adat megbízható, mert éppen ebben az időben Itália már formailag is hátat fordított Bizáncnak, s a pápaság az egyházi államban, de nyugaton is jelentős vezető szerephez jutott. Méltóságát külső jelvénnyel is kívánhatta kifejezni. IV. Leó engedte meg a kereszt használatát Szent Ansgár hamburgi püspöknek, mint pápai legátusnak.* Valószínűleg más legátusok is megkaphatták ezt a kitüntetést. Joannes Diaconus szerint Szent Ágoston, Anglia apostola is kereszttel vonult be székhelyére.* II. Honorius óta (1061–1072.) per antiquam consuetudinem a hordozható kereszt a főpapi iurisdictiónak a jelvénye.* Az «antiqua consuetudo» itt hosszabb időt jelenthet, de általánossá is csak hosszabb idő elteltével válhatott.
Enc. It. XII. 2. l.
Fiuinzanius i. m. 67. l.
Enc. It. XII. 2. l.
53III. Sándor pápa (1159–1187.) a yorki püspöknek megengedte, hogy ő és utódai «per totam Angliam» vitethetik maguk előtt a keresztet, annak ellenére, hogy a kenterburi érsek tiltja.* A patriarchák még régebben élhettek ezzel a kiváltsággal. Az Extravagantes a privilégiumokról szólva megjegyzi, hogy Dominicae vero crucis vexillum ante se facient ubique deferri, nisi in urbe Romana, et ubicunque summus Pontifex praesents extiterit, aut eius legatus utens insignibus Apostolicis dignitatis.* A XIII. század folyamán a fejlődés véglegesen megállapodhatott. Az egyházi főméltóság jelvénye a középkorban az egyszerű kereszt volt, s Itáliában, mint már láttuk, a X. századig nem is használtak mást. Egyes, hordozható kereszt van II. Orbán óta (1085–1099.) a pápai bullákon és a pápai pénzeken is.* A kettős és a még későbbi hármas kereszt csak a késő középkorban és szórványosan tűnik fel, de nem jut nagyobb jelentőséghez.* A XV. század végén Fiuizanius arról elmélkedik,* vajjon miért egyes a pápai, érseki és legatusi kereszt, és miért kettős a patriarchális? Megjegyzi, hogy sok olyan főpappal találkozott, akik megfordultak a keleti patriarchák és érsekek udvaraiban, de nem láttak ott csak egyszerű kereszteket. Szerintük sohasem is volt náluk meghonosodva a kettőskereszt használata. Ő azonban nem fogadja el ezt a véleményt, s Joannes Molanusra hivatkozva kijelenti, hogy az érsekek keresztje egyes, a patriarcháké kettős, a pápai, mint némelyek állítják, a patriarchákkal való versengés miatt a hármas kereszt.* Azt azonban megengedi, mert maga is sok ilyen képet látott, hogy a régi gyakorlat nem volt következetes.* A pápai hármaskereszt kialakulását ő a hármas tiarával hozza összefüggésbe. Kétségtelenül igaz, hogy ez a keresztforma csak a középkor végén honosodott meg s a patriarchák képein is az egyszerűbb kereszt is a gyakoribb.* Valószínűleg a császári kettőskereszt analógiájára használhatták időnként a konstantinápolyi és más patriarchák.
Fiuizanius i. m. 69. l.
U. o. 68. l.
Hóman i. m. 7. l. Ld. még a 171. jegyzetet.
U. o. 7. l.
Fiuizanius i. m. 78. l.
U. o. 79. l.
U. o. 80. l.
Olv. például Gedeón Mánuel könyvét a konstantinápolyi pátriárkák képeiről. (Patriarkhikoi pinakesz. Konstantinápoly, 1884.)
Nyugaton és Itáliában tehát az egyszerű kereszt a divatos. A kettőskereszt kivételesen előfordul egy-egy pénzen, például VII. Benedek pápa (974–983.) ezüst dénárján s a XII. és XIII. század fordulóján Ludolf magdeburgi érsek (1192–1205.) pénzén.* A nyugati szfragisztikában és heraldikában is igen ritka. S ez a ritka használat is bizánci hatásra vezethető vissza, s vele a nyugatiak a keresztesháborúk korában kerültek közvetlen vagy közvetett kapcsolatba. A XII. századi bizánci dekoratív plasztika alkotása például az a szép kettőskereszt, melyet a velencei S. Marco portikuszában, két oszlopfő felett, a párkányzaton még ma is szemlélhetünk.* (9. kép.) A sekrestye bejárata fölötti mozaikmezőben is van egy nagyobb kettőskereszt. Ez régebbi lehet. Vajjon csak díszítő elemei ezek a bazilikának, vagy van-e közük a velencei patriarchához, nehéz eldönteni. A görög művészek ilyesfélére is gondolhattak.
Hóman i. m. 7. l.
Képe: Anderson, 22,597. sz.
Közvetlen bizánci hatásra vezethető vissza a lovagrendek kettőskeresztje. A Johanniták pecsétjein a XIII. században következetes a talapzaton nyugvó, alfával és omegával díszített kettőskereszt.* Ugyancsak kettős a Szentlélek-rend keresztje, s későbbi pecséteken már pajzsba van foglalva.* Fiuizanus szerint a spanyolországi Calatrava-rend jelvénye is kettőskereszt.* E lovagrendek keleten ismerték meg a bizánci keresztet, s éppen a keleten való működésük hangsúlyozására vehették fel jelvényükül, majd címerükül.
King, E. J.: The knights Hospitallers in the Holy Land. London, 1931. 102., 182. és 280. l. s a mellettük adott táblák.
Brune, P.: Histoire de l’ordre Hospitalier du Saint Esprit. Paris, 1890. VII. és VIII. tábla (a 160. és 176. l. mellett).
Fiuizanius i. m. 78. l.
Európában, különösen nyugaton, sok templom tornyán díszeleg a kettőskereszt. Ezek valószínűleg a keresztesháborúk folyamán Európaszerte elterjedt sztaurotékákkal hozhatók kapcsolatba. 1204-ben a keresztes hadak kifosztották Bizáncot, s a nyugati lovagok minden kincset elhurcoltak. A francia, német, olasz templomok leltáraiban számos utalás történik a templomi kincseknek 54bizánci vagy görög származására.* A híres vatikáni kettőskereszt alakú keresztereklyét 1204-ben egy holland pap hozta Maastrichtba. A maastrichti egyház tulajdonjogát maga a császár is megerősítette. A mult században Rómába vitték, s helyébe egy hű másolatot kaptak. A feliratból kitűnik, hogy Romanos császár készítette.* Ezzel az ereklyével egykorú a kölni S. Maria egyház hasonló sztaurotékája.* Ugyancsak a X. századból való a római Sancta Sanctorum ereklyéje.* A nonantolai apátság keresztreliquiája a X–XI. században készült.* Kettőskeresztes reliquiát tartalmazott a XII. századból való esztergomi sztaurotéka* (10. kép) és a XIII. századi namüri ereklyékereszt.* 1204-ben került el Bizáncból a híres limburgi sztaurotéka.* Braun a reliquiáriumokról írt könyvében 20 keresztreliquiát ismer. Ezek ma Európa különféle gyűjteményeiben őriztetnek, s közülük több kettőskereszt alakú.* Nálunk az esztergomi ismeretes, de ez Gerevich szerint csak a XVI. században kerülhetett hozzánk.* De nekünk is volt a XI. és XII. század fordulóján néhány bizánci holmink. III. Béla és a Magyarországon letelepedett görögök sok mindent hozhattak magukkal. III. Ince pápa 1205-ben kéri a magyar királyt, származtassa vissza azokat a tárgyakat, melyeket Bizáncból neki szántak, mégpedig szöveteket, elefántcsontkazettákat, gyűrűket, evangeliariumokat stb.* Nem lehetetlen, hogy ezek közül a kincsek közül való Kunigunda királylánynak a zománcos lemezekkel, filigránnal, drágakövekkel és gyöngyökkel díszített, VIII–IX. századból származó aranyozott kettőskeresztje, amelyet a magyar királyi kincstárból Anna, IV. Béla leánya, Kunigunda anyja vitt Csehországba.* De az is lehet, hogy III. Béla hozta magával Magyarországra.
Bárányné i. m. 42. l.
Thewissen, M. A. Fr. Ch.: Twee byzantinische h. krius relicken vit den schat der voormalige kapittelkerk van onze lieve vrouw te Maastricht. Maastricht, 1939. 6. l. Most a vatikáni kincstárban őrzik.
Schlumberger, L’épopée, 193. l.
Volbach, W. F.: L’arte bizantina nel medioevo. Roma, 1935. II. tábla.
Schlumberger, L’époée, II. 18. l.
U. o. I. 81. l. – Boock, Franz: Die byzantinischen Zellenschelmze der Sammlung Dr. Alex. von Swenigorodskoj. Aachen, 1896. 269. l. – Peirce, Hayford…: L’art byzantin. Paris, 1934. Melléklet.
Boock i. m. XX. tábla; Schlumberger, L’épopée, II. 177. l., Kondakow i. m. 159. l.
Bárányné i. m. 42. l.
Braun, Josef: Die Reliquiare des christlichen Kultes und ihre Entwicklung. Freiburg in Bresigau, 1940.
Gerevich Tibor: Magyarország románkori emlékei. Budapest, 1938. 237. l.
Bárányné i. m. 42. l.
Gerevich i. m. 237. l.
Ezek révén a bizánci reliquiák révén a X–XIII. században a bizánci kettőskereszt Európaszerte lett ismeretessé. A lotharingiain kívül,* amely magyar eredetű, minden más európai kettőskereszt ezeknek az emlékeknek a hatása alatt keletkezhetett.
Hóman i. m. 7. l.
*
Hóman megállapítása szerint a magyar királyi hatalom jelvénye a XI. század közepe óta kimutathatóan – tehát minden bizonnyal Szent István óta – a nyélre tűzött, hordozható kereszt volt. Minden bizonnyal, mert az obulusain látható kereszt a hordozható kereszttel van kapcsolatban. A hosszúszárú kereszt ugyancsak Salamon és Szent László pénzein fordul elő először,* ez azonban alig lehet bizonyíték ilyen keresztnek a korábbi hiánya mellett. A pápák például már a IX. század eleje óta használják, a bullákon azonban csak II. Orbán idejében (1085–1099.) fordul elő először.* Ugyanilyen a helyzet a német földön is. A német pénzeken szintén kicsi és nem nyeles a kereszt,* a császárok mégis régóta használják a hordozható keresztet. Thietmarnál olvassuk, hogy I. Ottó császár 973-ban nagy pompával ünnepelte meg a húsvétot. «Namque solebat – írja – in sollempnitatibus universis ad versperam et ad matutinam atque ad missam eum processione episcoporum venerabilique denique ceterorum ordine clericorum cum crucibus sanctorumque reliqiis ad ecclesiam usque deduci. Hicque cum magno Dei timore, qui est principium sapientiae, staret atque sederet, usque finita sunt universa, nil loquens nisi divinum, sed ad caminatam suimet cum luminaribus multis comitatuque 55magnó sacerdotum, ducum ac comitum remeabat».* A pápákat gyámolító renovator imperii külsőségekben nem maradhatott el a pápa és a bizánci császár mögött: használta ő is a keresztet, de utódai is. Ha Thietmar a saját korának, esetleg II. Henrik szokását vetítette a 973-as időbe, a mi szempontunkból nem gyengül az átvétel lehetősége. IV. Henriknél a kereszt már a birodalmi insigniák közé tartozik, de így lehetett az elődeinél is, csak sohasem emlegették a dolgot.* Szent Istvánról pedig tudjuk, hogy országa megszervezésében a német, főként a bajor mintát követte. A német udvarra való személyes vagy közvetett érintkezése alkalmával nem kerlhette el figyelmét a keresztény uralom általánosan használt szimboluma, a kereszt. Pénzein, melyeket a regensburgi bajor érmék mintájára veretett, a középső, egyenszárú kereszt mellett van hosszúszárú is.* (11. kép.) A középső görög kereszt ugyanis folytatódik a körirat keresztjében, s azzal együtt egy latin keresztet ad. Itt ugyan teljes bizonyossággal csak a figurák összekapcsolásáról beszélhetünk, hiszen a középső keresztszár is kapcsolódik a körirat betűihez,* mégis feltételezhetjük, hogy Szent István királysága kezdetétől ismerte és használta is a hordozható keresztet.
U. o. 8. l.
U. o. 7. l.
Hóman Bálint: Magyar pénztörténet. Budapest, 1916. 174. l.
Chronicon Merseburgense, lib. III: cap. 30. Ed Kurze.
Kitűnik ez a IV. Henrik császárnak a francia királyhoz intézett (1106.) panaszos leveléből, melynek idevágó része így hangzik: «…a filio meo missus venit ad me quidam principum Wicbertus, dicens nullum vitae meae esse consilium, nisi sine ulla contradictione etiam regni insignia redderem, ex voluntate et imperio principum. At ego, etsi omnis terra, quantum inhabitatur, regni mei esset terminus, volens vitam regno commutare; quia vellem nollem sic agendum et sic definitum intelligebem, coronam, crucem, lanceam, gladium misi Moguntiam…» M. G. H. Pertz: Sigiberti chronica, cap. 4. – Humann, Georg: Die Kunstwerke der Münsterkirche zu Essen (év n.) c. művében sok ilyen keresztet ír le és többnek az ábráját is közli. A legrégibb a X. századból való. (II. Taf. 12.)
Réthy László: Corpus nummorum Hungariae. Budapest, 1899. I. 1. I. tábla. – Hóman: Pénztörténet, 171. l.-
Réthy i. m. I. tábla, 1. sz.
Szent István keresztje csak egyszerű latin kereszt volt, mint a pápáé vagy a német császáré. Kettős abban az időben csak a görög császár keresztje volt. Ilyet Szent István csak Bizáncból vehetett volna át. De Szent István nem a keleti, hanem a nyugati egyházhoz csatlakozott. Különben ellentmondás lett volna az átvett nyugati új életformának az ellenlábas kelet szimbolumát adni. Nem is tette. Ezt legjobban a Szent László pénzein feltűnő, határozottan nyeles és egyszerű kereszt bizonyítja legjobban. A Szent István korabeli magyar művészet nem igen ismerte a kettőskeresztet. Ha ilyen lett volna valóban a királyi jelvény, akkor a koronázási palástra is ezt hímezték volna,* s valószínűleg Gizella királyné is ilyet csináltatott volna udvari ötvösével az anyja sírjára.*
Gerevich i. m. CCLXIV. tábla.
U. o. 238. l. Képe u. o. CCLIII. tábla.
A kereszt kettős formájában nálunk III. Béla pénzein fordul elő első ízben, mint az egyik vagy mind a két lapot betöltő főéremrajz. Lemezpénzei közül az egyiken még mindig pajzs nélkül, az 1190. táján vert éremfajon már pajzsba foglalva, mint valódi címerkép szerepel a kettőskereszt. (12. kép.) Ez a nagyjelentőségű megállapítás Hóman Bálint érdeme.* Hóman a III. Béla-féle címeralakítás történeti és politikai okára is rámutatott. Béla Mánuel császárnál a bizánci udvarban nevelkedett. A császárnak örököse, vőjelöltje és deszpotész volt, majd Manuel fiának a megszületése után jóideig caesar.* Bizáncban, mint már láttuk, a kettőskereszt ebben az időben már nem egyházi szimbolum, hanem a keresztény császári hatalom jelképe. III. Béla, amikor a magyar királyi hatalom jelvényét, a hordozható latin keresztet a bizánci kettőskereszttel fölcserélte, szintén nem egyházi szimbolumot vett fel, hanem a bizánci császárt utánozta. Használhatta már a bizánci udvarban, s ehhez király korában is ragaszkodott. Bizonyára volt ebben politikai tendencia is: a kettőskeresztes címerrel a magyar királyi hatalmat a bizánci császári hatalom mellé állította.* Emellett szól az a körülmény, hogy külpolitikájában szakított Bizánccal, s Róma felé orientálódott.
Hóman i. m. 4. l.
Hóman i. m. 10. l. – Donászy i. m. 10. l.
Hóman u. o. 10. l.
A kettőskereszt ezóta következetesen használt jelvénye és címere a magyar királyságnak nemcsak pénzeken, hanem a pecséteken is. A későbbi 56dinasztiák sem hagyták el, s ma az állami címernek lényeges alkotórésze.*
Itt még csak azt jegyezzük meg, hogy Imre nagypecsétjének a keresztje egyes és nem kettős! A részletekről az 1., 3., 4. és 5. jegyzetben jelzett értekezések tájékoztatnak.
A magyar címer másik részét, a vágásos címerpajzsot Imre vette fel családi jelvény gyanánt 1198. és 1202. között.* Első ízben az 1202-i aranybulláján fordul elő. Kilencszer vágott pajzsot ábrázol, melyben a páros számú mezők, a legalsót kivéve, jobbra haladó oroszlánokkal vannak megrakva: a két elsőben 3–3, a harmadikban 2–2, a negyedikben 1 oroszlán van.* Ezt a címert találjuk II. András aranybulláján és kettős viaszpecsétjén, több vágással és oroszlánnal. 1235-ben második kettős pecsétje már csak hétszer vágott és 3–3–2–1 oroszlánnal van megrakva. IV. Béla nagyatyja hagyományait követi, és visszatér a kettőskereszthez. A vágások (oroszlánok nélkül) az Anjouk alatt térnek vissza, és maradnak meg végleg a magyar címerben.* A főcímer továbbra is a kettőskereszt. Címerünk mai alakja a hasított pajzs jobboldali mezejében a vágásos, a baloldali mezejében a kettőskeresztes címerrel I. Ulászló pénzein fordul elő először.* (13. kép.) Az elhelyezés nála még nem következetes: néha fordított sorrendet követ a két címer.* A gyakorlat csak később szilárdul meg. Mátyás óta a vágásos címer a főcímer. Nyugalom csak II. József idejében áll be. Ezóta a közjogi felfogás az, hogy Magyarország címerét a vágásos címer s a hármashalom kiemelkedő kettőskereszt egy pajzsban egyesítve fejezi ki.*
Donászy i. m. 12. l.
U. o. 3–4. l.
U. o. 5. l.
Hóman i. m. 11. l.
Réthy i. m. 145. C, 146. C stb.
Dőry i. m. 26. l.
*
A heraldikusokat régóta érdekelte, de csak legutóbb jutott nyugvópontra az a kérdés, vajjon «kinek vagy minek a címere volt egyrészt a nyolc vörös-fehér csík, másrészt a kettőskereszt, illetőleg mit akartak e kétféle címernek az idők folyamán változó használatával kifejezni?» Mert a felvétel korában volt csak tudatos az eredet kérdése, később pedig feledésbe ment.*
U. o.
A középkori magyar felfogást legtudatosabban Werbőczi fogalmazta meg. Szerinte a pápa nálunk az egyházi hivatalok adományozásában a megerősítés hatalmán kívül semmi joghatóságot nem gyakorolt. Négy argumentuma közül a második: a kereszténység felvétele. «A magyarok Szent István intézkedésére keresztelkedtek meg, aki legelőbb alapított ez országban püspökségeket, apátságokat és prépostságokat; ugyanezen egyházak főpapi állásait és hivatalait a pápa engedélyéből egymaga adományozta. Erről szól az ünnepi ének, s ugyanezt tették közzé könyveikben a római és egyházi jog magyarázói. Innen érdemelte ki a király és apostol nevét… És ugyanezért a pápa adományából címerként szentsége jeléül a kettőskeresztet is méltán érdemelte ki, hogy királynak és apostolnak joggal mondjuk. Innen az ő idejétől kezdve szokta meg a magyar nemzet is saját címeréül tartani és használni. Mert a négy folyó, tudniillik az Ister vagy Duna, Tisza, Dráva és Száva ábrázolását Pannóniától sajátította el, ahol most a magyarok laknak és élnek».*
Tripartitum, I. 11.
Mennyiben helyes Werbőczi elmélete? Az invesztitúraharc koráig a keresztény király, királyi hatalmánál fogva országában Krisztus helytartója volt. Nagy Károly például még hitbeli ügyekben is foglalt állást.* Viszont az egyház ezt a jogot valamilyen hallgatólagos megbízásra szerette volna visszavezetni. II. Henrik korában az uralkodó a pápa kívánságával is kénytelen már számolni, de a XI. század elején a dolog még nem fejlődött oda, hogy püspökségek alapításában pápai engedélyre lett volna szükség. Szent István is így járt el a veszprémi püspökség alapításánál.* A pécsi alapításnál pápai követ is szerepel, de követ jelent meg 1091-ben is, a somogyvári apátság alapításánál, de az oklevél nem említ pápai engedélyt. II. Orbán pápa engedélyét csak később kérték ki.* A király tehát önállóan cselekedhetett, s Szent István olyan egyházi joghatóságot gyakorolt, mint német kortársa, II. Henrik császár. Így volt ez Szent László korában is. Tehát az sem volt szükséges, hogy Szent István keresztet 57kérjen. Nem is kért, hanem, mint a német császárok, maga vette használatba. Ellenben kért és kapott koronát, miként ezt Thietmar* és a Legenda maior mondja. A Hartvik-legenda beszél először a keresztküldésről: Crucem insuper ferendam regi, velut in signum apostolatus misit.* Hartvik itt és más helyeken is, már a Gregoriánus-eszméknek megfelelően, a király egyházi működését a pápa előzetes jóváhagyásához kapcsolja.* Az mindenesetre kétségtelen, hogy népe Szent Istvánt a maga apostolának tartotta, s később is minden üdvös intézkedést Szent Istvánra szerettek visszavezetni. Ez a hagyomány diktálta Hartvik tollába a pápa szavait: ego sum spostilicus, ille vero merito Christi apostolus… Ezt a hagyományt ismerte a magyar középkor, s belőle merített Werbőczi is. Ellenben nem ismerhette Werbőczi a kereszt történetét és formafejlődését, azért Szent István korában is kettősnek vélte azt. Abban helyes Werbőczi felfogása, hogy az ország címere elsősorban a kereszt, de nem ismerte a vágásos címer multját, azért vonatkoztatta azt az ország nyugati és középső területére.
Váczy, Peter: Die erste Epoche des ungarischen Königtums. Pécs, 1935. 92. l.
U. o. 94. l.
U. o. 95. l.
U. o. 102. l. 22. jegyzet.
U. o. 113. l.
U. o. 107. l.
A vágásos címer az Árpádok családi címere volt. Ez a címer elemeiben, szerkezetében spanyol mintákat követ, hihetőleg spanyol ember szerkesztette, ki a királyi asszonnyal, annak kíséretében jött Magyarországra.* Amikor a keresztes címer újból vezető szerephez jut, t. i. IV. Béla alatt s a század további folyamán, a vágásos címert családi jellegének megfelelően a királyi herceg, a későbbi V. István használta, de korábban is András herceg,* végül pedig a trónra igényt tartó és külföldön élő hercegek, III. András és az Anjouk.* Ők tehát csupán a családi származást hangsúlyozták a vágásos címerrel, de mihelyt az uralmat átvették, a királyi hatalom birtokosát megillető kettőskereszt használatára tértek át. Az Anjouk iure geniturae pályáztak a magyar trónra, az ország ellenben választást kívánt. Tehát az Árpád-házzal való rokonság kifejezésére, mint mellékcímer, kerül pecsétjeikre a vágásos címer. Nagy Lajos herceg korában a vágásos árpádházi és a liliomos anjou összetett családi címert vésette pecsétjére. A magánjogi jellegű kisebb és titkos pecséteken az Anjouk korában a kereszt hiányzik, címerük itt a két családi címer.
Donászy i. m. 38. l.
U. o.
Hóman i. m. (Turul) 11. l.
Ez a közjogi különbség tudatos volt már a XIII. században is. V. István, aki herceg korában a vágásokat használta, nagypecsétje hátlapján a rendes köriraton kívül még egy apróbetűset is vésetett a következő szöveggel: Corona et crux sit virtus sigilli.* Az ábrázolás meg is felel ennek a mondatnak, mert a kettőskereszt egy koronás bástyán nyugszik. Eszerint a kereszt közjogi természetű szimbolum, azaz állami címer, a vágásos címer ellenben csak családi. V. István sokáig volt ifjabb király. Amikor végre trónra került, külön is hangsúlyozta a keresztes címer közjogi tartalmát.
Kumorovitz Bernát: A pecséttan eredményeinek értékesítése a történetkutatásban. (Különlenyomat a gödöllői Szent Norbert-gimnázium 1939–40. Évkönyvéből. 14. l.)
A zászlókon a vágások jobban érvényesültek, mint a kereszt.* De meg is felelt a hadsereg királyi jellegének. Nagy Lajosnak még a tornaöltözéke is a színeket mutatta.* A külföldi élő heraldika talán már kezdettől fogva nem tudott különbséget tenni a két címer jogi tartalma között, s a vágásokat inkább nemzeti színeknek tartotta. Így látjuk ezt például Dalimilnál, a XIII. és XIV. század fordulóján élt cseh krónikásnál. Krónikája egyik helyén III. István és II. Ulászló cseh király egyik háborújáról beszél. Itt Jurik Staňko kitüntette magát, ezért a cseh királytól engedélyt nyer arra, hogy pajzsán a magyar színeket viselje.* Egy másik helyén a német-magyar háborúról beszél (XI. vagy XII. század?). A császár a csehek segítségével győz, mire a magyar király kénytelen megkeresztelkedni 58és pajzsára a keresztet felvenni.* Dalimil adatai történeti szempontból bizonytalanok, belőlük mégis a XIII. és XIV. század fordulóján vallott heraldikai felfogás tükröződik: a keresztes címer a magyar kereszténységgel függ össze. Ez a tulajdonképpeni országcímer, míg a vágások a nemzeti színei. Értékes ez az adat azért is, mert Dalimil, ha céloz is a kereszténység felvételével kapcsolatos cseh-morva tradíciókra, azokat nem a Ciril és Metód idejére vetíti, mint ezt később a szlovák történészek tették. Ő Adalbertre célozhatott, bár a kereszttel kapcsolatban tévedett.* Érdekes az elűzött Ottó király heraldikai eljárása. Otthon, mint rajnai palotagróf és bajor herceg következetesen magyar királynak, felesége pedig magyar királynénak címezi magát, s pecsétjeiken a trónus baoldalán elhelyezett pajzsban a kettőskeresztet viselik.* Ő magyar királynak tartja magát, a kettőskereszthez joga van! Megillette a vágásos címer is, de számára a kettőskereszt fontosabb, mert közjogi tartalma van.
Váczy, Peter: Die ungarische Nationalfahne. Ungarn, 1941. IX. 534. l. A Képes Krónikában más uralkodón, például Szent Istvánon is van ilyen öltözék. (39. l.)
A Képes Krónika több miniaturáján kettőskeresztes a zászló. Ilyeneket vitt magával III. András özvegye, Ágnes is Svájcba. Váczy, Fahne, 532. l. Az egyik táblán képét is közli.
Chaloupecký, Václav: O znaku Slovenska. 161. l. «Kněz je sě Juřika ctíti | jeho dětem kázan a ščité | ćervené a biéle prúhy nositi». Chaloupeckýnek id. cikkét csak különlenyomatban ismerem. Ezen nincs megjelölve, hogy milyen kiadványból való.
«Do Hřěk krále uherského král český zapudi | i ktomu připudi, źe musi kŕest přijieti | a za znamenie križ ščít vzieti». Chalopuecký i. m. 161. l.
U. o. 162. l.
Donászy i. m. 39–40. l.
A két címer között való közjogi különbség az Anjouk alatt halványulni kezd, s az újabb házakból való dinasztiák alatt lassan teljesen eltűnik.* Ezóta mind a kettő egyenrangú része a magyar királyi vagy országos címernek. Werbőczi korában már csak a keresztre vonatkozó tradíciókat ismerik, s a vágásos címer új, szimbolikus tartalmat adnak, amely aztán véglegesen meggyökeresedik a magyar közfelfogásban. A magyar tudományos heraldika ebből a Werbőczi-féle tanításból él, s magyarázataiban újabb elem csak az, amit a koholt Szilveszter-bulla nyújtott. XVIII. és XIX. századi heraldikusaink nem tudtak a Werbőczinél kielégítőbb magyarázattal szolgálni. Oka ennek a mult ismeretének akkori fogyatékos volta s a szükséges forrásanyag hiánya. Ez utóbbi okozta, hogy még később is tudósaink félmegoldással és valószínű elmélettel kellett megelégedniök. Elfogadható eredményre csak a legújabb kor kutatói juthattak, kik új, hézagmentesebb, s így szervesebben összefüggő anyaggal dolgozhattak és munkájukban nem rekedtek meg a heraldika szűkebb keretei között.
Hóman i. m. 11. l. – Zsigmond egyik titkos kisebb pecsétjén azonban még mindig a kettőskeresztet találjuk. Ezzel egy ideig a specialis praesentia regia idézőleveleit pecsételték meg. Ez a bíróság már elszakadt a király személyétől, tehát közjogi jellegű. Bizonyára ezért került egyik pecsétjére (1919–21.) a kettőskereszt. Erre vonatkozólag ld. «A specialis praesentia regia pecséthasználata Zsigmond korában» c. értekezésemet. (Domanovszky-Emlékkönyv, 1937. Különlenyomat, 11. l.) – Az 1444. után megalakult országos tanács a királyi sedisvacantia ideje alatt szintén kettőskeresztes pecsétet használt. Az 1455-i törvény szerint a kettőskereszt a magyar állam címere: Item, quod nunc disponatur unum sigillum, in quo sit signum crucis, sicut signum Regni Ungariae: Et illud sigillum servetur in Civitate Budensi… (Corpus Juris, 1851. 206. l.)
*
A magyar heraldikai irodalom hiányos voltának köszönhető végül az is, hogy a hármashalmon álló kettőskeresztes címert a mult század romantikus korszaka óta a szlovákok a magukénak vallják. Időszerű tehát, hogy röviden a magyar címernek ezekre a vonatkozásaira is kitérjünk.
A szlovákok 1848-ig a hármashalomra helyezték a fősúlyt, mert ez a magyar címerben a Tátrát, Fátrát és Mátrát jelképezte. A hatvanas években a Tátra romantikája gyengül, s a kettőskereszt felé fordítják figyelmüket. A kezdeményező Moyses István besztercebányai püspök volt. A szláv gondolatnak ez a lelkes propagátora, a szláv apostoloknak, Cirilnek és Metódnak a kultuszát kívánta elterjeszteni a Felvidéken, amihez az impulzust a két hittérítő közeledő milléniuma szolgáltatta (1863.).*
A továbbiakban Chaloupeckýből nyujtok néhány szemelvényt szabad fordításban (a 157. jegyzetben i. m. 171–176. l.).
A Ciril- és Metód-féle hagyományok iránt a szlovák körökben a XVIII. században ébredt föl az érdeklődés. A XIX. században Kollár, Hollý és Stúr nemzedék már határozottan csatlakozik a nagymorva és Ciril–Metód-féle hagyományokhoz. Moyses püspök a besztercebányai székesegyházat a szláv apostolok védnöksége alá helyezte, s az ő kezdeményezésére indította meg Chrástek a «Ciril a Method» című, cseh, szerintük ószláv nyelven szerkesztett folyóiratot. Vele ugyan jelentős lépést tett a szlovák irodalomnak a csehtől való elkülönülése felé, politikailag mégis a 59Felvidéknek Cseh- és Morvaországgal való egyesítését szolgálta. Egyelőre azonban csak annyit tehetett, hogy az egész Felvidéket Ciril és Metód oltalmába ajánlotta, s a mozgalom szimbolumául a kettőskeresztet, vagy miként azt Moyses és történész munkatársait tévesen magyarázták, Ciril és Metód keresztjét választotta.*
Chaloupecký i. m. 171. l.
Mindez a velehradi millenáris ünnepségek és az októberi diploma kibocsátásának az idejében történt (1860.), amikor a szlovákok azt remélték, hogy a monarchiának tervezett átszervezésekor legalább olyan önállósághoz jutnak, mint amilyen volt akkor a Horvátországé a magyar alkotmány keretében. Azt bizonyítgatták, hogy történeti éniségüknél fogva ha nem is államképesek, de nemzetet mindenesetre alkotnak. Az a körülmény azonban, hogy a monarchia tervezett átszervezésében Bécsben az ő közreműködésükre is gondoltak, az államképesség gondolatát élesztgette bentük. Arról ábrándoztak, hogy koronatartománnyá alakulnak akár mint vajdaság Magyarország testében, akár mint kerület (oberungarischer slowakischer Distrikt) a monarchia határai között. Ezeknek a vágyaknak a jelképe a szlovák címer volt. Sasiknek magyarázata szerint ez a középkori szlovák hercegségnek az emléke és szimboluma Szlovenszkó különleges alkotmányjogi helyzetének a magyar birodalomban.*
U. o. 172. l.
Amikor a Matica 1862-ben megalakult, ezt a kettőskeresztet választotta címeréül. Hiszen használták már 1848-ban, megfelelt tehát egyrészt az időközben kialakult szlovák hagyományoknak, de jó volt taktikai szempontból is: a magyar részről mindig magyarnak ismert jelvény alkalmas volt arra, hogy a felmerülhető (hűtlenségi) vádaknak az élét tompítsa. Eltérés csak a színekben mutatkozott: a magyar zöldszínű hármashalom itt kék lett, de az egész mégis a szláv színeket tartalmazta. A szimbolikus tartalom új magyarázatát Hostinský adta «K dejepisu härbu slovenského» című cikkében. Mottója: «Na troch vrškoch bielý kríž». A bevezetésben elmondja, hogy a Matica első gyűlésén első ízben került napfényre a szlovák nemzeti jelvény, s ez az egyesület címerével azonos. Megmagyarázza, hogy a szlovák nép miért választotta ezt a címert. Szerinte ez a jelvény egészen új, s jelenti a kereszténység megdicsőülését a keresztény emberben. A magyar szakirodalom alapján kimutatja, hogy mióta használták Magyarországon a kettőskeresztet, és kijelenti, hogy a kettőskeresztes magyar emlékek a kereszténységnek szlovák címerrel díszített emlékei. Ez a szimbolum Bizáncba vezet, s azt mondja, hogy a dunáninneni területeken a keleti egyház dominált. Hostinksý szerint Bizáncban már Nagy Konstantin császár idejében használták a kettőskeresztet, s hogy ez a magyar címerbe is bekerült, nem jelenthet mást, mint a magyar területen lakó népeknek a Ciril és Metód működése nyomán a keresztény hitre való térését. A továbbiak során arról elmélkedik, miképpen változott meg eredeti jelentése, mert a hármashalom hozzáadásával már nemcsak a Szent Háromságot jelképezi, hanem a Tátrát, Mátrát és Fátrát is. A kereszt ugyanis ezeken a tájakon legelőbb a Tátrában győzedelmeskedett, ezért a megváltásért hálás nép tartó talapzatul a saját bölcsőjét ajándékozta neki. Ez a jelkép tehát először a nép tudatában alakult ki, s csak Mátyás király idejében lett országos szimbolummá, aki azt Magyarország címerébe felvette. De Hostinský romantikus fantáziája még tovább játszik, és tagadja a kettőskeresztes címer magyar értelmezését. Szerint a napnál is világosabb tény, hogy a patriarchális keresztet Ciril és Metód hozta a Duna tájaira, s használata itten olyan régi keletű, mint a keresztény vallás és egyház. A kettőskereszt, azaz a szlovák címer nagyon régi, de mindenesetre Ciril és Metód korából való. Ezt nem is szükséges bizonyítani, azért Hostinský nem is bizonyít. A germánság a kereszt jegyében pusztította a szomszédos népeket, ezzel szemben a szlávság ugyanebben a jelben üdvözítette a dunamelléki területeket, s e történeti missziójának szimbolumául a hármashegyen álló kettőskeresztet választotta. Hostinský szerint tehát a magyarság Ciril és Metód révén a szlovákok közvetítésével jutott a keresztény kultúra birtokába, s küldetésüknek ez az emléke egyformán lehet a magyarok és szlovákok címere. Ilyenformán ez a címer a szlovák alkotmányjogi törekvéseknek is lehet támasza. Ez a címer Mátyás koráig mindig megtalálható a hercegi pecséteken. A királyi pecséten mindig ott szerepel a magyar koronához csatolt országok címerei között, mint 60önálló (szlovák) nemzeti címer. Ebből pedig az a fontos tény következik, hogy a szlovák népet a magyarok mindig saját külön nemzeti individuitással bíró népnek ismerték. Miként Dalmácia, Szlavónia, Galícia, Horvátország, Bulgária stb. választhatott magának címert, így tett Szlovenszkó is, amikor a kettőskeresztet vallotta magáénak. Végeredményképpen ez Hostinskýnek a felfogása: a kettőskereszt a magyaroknak és szlovákoknak közös címere, melyhez azonban nekik mégis több joguk van, mert eredete a Ciril–Metód-féle hagyományokhoz kapcsolódik.*
U. o. 173. l.
Hostinkský elmélete elejétől végig csak elképzelés, s az előadottak után nem is szorul cáfolatra. Helyesen jegyezte meg róla a cseh Chaloupecký: nem más ez, mint a hatvanas évek szlovák politikájának az alkotmányjogi «pium desideriuma».*
U. o. 174. l.
Megfontoltabb, szellemesebb, de ugyancsak téves Sasineknek a címermagyarázata. Az ő felfogása Chaloupecký szerint az 1862-i szlovák memorandum történeti dokumentációjának mondhat. Sasinek korának legkiválóbb szlovák hisztorikusa volt. Különösen a középkorral foglalkozott, s arra törekedett, hogy kimutassa Szlovenszkó alkotmányjogi különállását, mert szerinte ez Privina nagymorva birodalmától kezdve egészen a középkor végéig folytonossági hiányban nem szenvedett. Azt állította, hogy a nyitrai terület a nagymorva birodalomban hercegség volt, mely államjogilag akkor is fönnmaradt, amikor Szent István azt konföderáció formájában Magyarországhoz csatolta. Mint pars regni-t az elsőszülött királyi herceg, mint vajda vagy megkoronázott ifjabb király kormányozta, aki természetesen alattvalója volt a magyar királynak. Szlovenszkónak Magyarországhoz való ez a viszonya legpregnánsabban. Csák Máté és Giskra korában mutatkozott. Ennek a politikai kapcsolatnak a szimboluma a magyar címerben használt s nagymorva örökségből származó Ciril- és Metód-féle kereszt, főként pedig az alatta levő hercegi korona, nemkülönben a Tátrát, Mátrát és Fátrát jelentő talapzata, a hármashalom.
Ezt a történelmi találmányát Sasinek 1866-ban fogalmazta meg legvilágosabban «Izaslav, vel’ký vojvoda sloveský» című tanulmányában. A pecséthasználatból indul ki. Miként minden pecsétes címerábrázolásnak van külső és történeti természetű értéke, jelentése, hasonlóképpen a vörös, fehér és zöld színben tartott hercegi koronás szlovák címer is, a hajdani szlovák vajdaságot jelképezi. Trencséni Csák Máté, miután ezt a vajdaságot új életre támasztotta, s kormányzását kezébe vette, pecsétjén szintén élt ezzel a címerrel. Ez pedig áll: 1. egy hegyes területből, melyet két nagy völgy (a Vág és a Garam völgye) három hegyláncra oszt, vagy a Tátrából, Fátrából és Mátrából, de mind a két esetben a Felvidéket jelenti; 2. a kettőskeresztből, mely azt jelenti, hogy a keleti származású Ciril és Metód hozta Szlovenszkóra a kereszténységet, de ugyanakkor arra is utal, hogy akkor, amikor Pannónia a római patriarchátushoz tartozott, Szlovenszkót a konstantinápolyihoz fűzték az egyházi kötelékek; 3. a magyar szent korona alatti hercegi koronából, mely az egykori s a magyar királynak alávetett szlovák vajdák hercegi méltóságát szimbolizálja.*
U. o. 174. l.
Sasinek fantasztikus elméletéből Chaloupecký szerint csak annyi az igazság, hogy a Nyitravidék lehetett a nagymorva birodalomnak valamilyenfajta hercegsége, s hogy ez a terület az Árpádok korában többször kerülhetett a királyfiak kormányzata alá. A többi csak erőszakos és téves magyarázata néhány homályos történeti adatnak. Csák Máté is csak egyike az akkori magyar oligarcháknak, kik maguk között szerették volna felosztani az országot. De nemcsak a kettőskereszt nem Ciril és Metód keresztje, hanem arra vonatkozólag sincs történeti bizonyítékunk, hogy Ciril és Metód a mai szlovák földön működött volna. A Tátra-, Fátra- és Mátra-magyarázat is csak XVIII. századi heraldikai legenda. Ami pedig a vajdaság kérdését illeti, Sasinek csak a Felvidékre értékelte át a horvát és szlavón XI. és XII. századi történelmi adatokat. Ilyen jellegű szláv terület (Chaloupecký szerint a XI. század óta) nem volt, azt sem Csák Máté, sem a magyar címer nem jelképezhette.*
U. o. 175. l.
A kettőskereszt történetével Chaloupecký a magyar eredmények figyelembevételével, magyarellenes érzelmi ellenére, elég behatóan és elég tárgyilagosan foglalkozott. A kereszttel kapcsolatban 61arra az eredményre jut, hogy a XI. században a címer még ismeretlen dolog volt, Ciril és Metód keresztje pedig csak egyes kereszt lehetett. De még ha kettős is lett volna, a XII. század végénél korábbi használata sem a nagymorva birodalom, sem pedig Közép-Európa területén nem mutatható ki.* Szerintem, ha Metód használt volna keresztet, ez csak egyes lehetett volna, hiszen végső fokon nem Bizánc, hanem Róma megbízásából működött. A német püspökökkel baja is támadt, s Rómában két ízben is kellett védekeznie.* De ott is csak egyes keresztet* láthatott. A kettőskereszt használata feltűnt volna az érdekelt német főpapoknak, s a forrásokban okvetlenül maradt volna nyoma.* A magyar címerbe tehát nem a Ciril- és Metód-féle hagyományokból, hanem a XII. század végén, közvetlenül Bizáncból került.
U. o. 165. l.
III. Mihály császár ugyan a morva Rastislav kérésére küldte el a hittérítőket, működésük mégis Róma intenciói szerint folyt le. Erre von. olv. Váczy Péter: Magyarország kereszténysége a honfoglalás korában. Szent István-Emlékkönyv, 254–256. l. – Hóman: Magyar történet. Budapest, 1935. III. kiad. I. 85–86. l. – De ezt írják a csehszlovák tankönyvek is, például Bidlo–Dobiáš–Šušta: Vseobecný dejepis. Praha, 1936. 8–10. l.
867-ben Ciril és Metód II. Adorján pápát kereste föl, s Szent Kelemen ereklyéivel kedveskedtek neki. (Bidlo… i. m. 9. l.) Az ereklyék később a Szt. Kelemen bazilikába kerültek. Az átvitel jelenetét a bazilika egy IX–X. századi freskója örökítette meg. A két apostol közreveszi a pápát, a menet utánuk halad a keresztekkel. A pápai kereszt egyszerű (egyszárú), a másik három zászlós. A zászlók egy, a keresztszárral párhuzamosan futó lécről függnek. Ezek a keresztek tehát csak látszólag kettősek! Erre már Chaloupecký is figyelmeztet. (I. m. 165. l. 42. jegyzet.) A freskó képét ld. a Szent István-Emlékkönyv 255. lapján.
Chaloupecký i. m. 165. l. 42. jegyzet.
A hármashalom középkori eredetű, s a heraldikában címeralakok és címerképek talapzatául használt Európaszerte.* Általában talajt jelent. Egy 1175. körüli időből való északfranciaországi miniatúrán a hármashegyre rá is írták, hogy: terra.* A barokk-korban parabólikus alakot vesz fel, később sziklás hegység formáját mutatja. A Tátra-Fátra-Mátra-féle szimbolikus magyarázattal a portugál származású jezsuitáknak, Antonius Macedonak Divi Tutelares… című, 1687-ben megjelent művében találkozunk először,* közvetlenül utána Kollernél és Timonnál.* Az eszme tehát a nagyszombati jezsuita íróknál születhetett meg. Voltak, akik Pannonhalma dombjaiban,* mások pedig másutt keresték eredetét. A prioritás mindenesetre a felvidéki magyar íróké, kik országrészük három nagy hegyére vonatkoztatták. A török megszállás idejében a Dunántúl mellett ebből állott Magyarország zöme. Erdélyben más volt a címer, ott nem is kereshettek a hármashalomnak címertani magyarázatot. Világos tehát, hogy honnan táplálkozott a romantikus szlovák heraldika.
Kialakulására vonatkozólag olv. «A magyar címer hármashalma» c. tanulmányomat. (Ld. a 7. jegyzetet.)
Herrade de Landsberg: Hortus deliciarum. Publié aux traits de la société pour la conservation des monuments historiques d’Alsace… Strasbourg, 1899. LV. bis. tábla.
Divi Tutelares Orbis Christiani. Opus singulare, in quo de Sanctis Regnorum, Provinciarum, Urbium maximarum Patronis agitur… Ulyssipone, MDCLXXXVII. Fol. 369.: «Insignia Hungariae… Clipeus a summo deorsum per medium in duas areolas dividitur; in sinistra quatuor albi tractus totidem Hungariae flumina clarissima repraesentant, Danubium, Tibiscum, Dravum, Savum. In dextra mons assurgit numero triplex, qui tres praecipous ejusdem Regni montes significat. Super montem medium eminet corona, insignis cruce transversis brachiis duplicata.» Macedo 20 évig élt Rómában. Bizonyára magyar rendtársaitól kapta adatait, mert a szentekről szólva egyedül Magyarországnál részletez. (Ezt az értékes újabb adatot Gábriel Asztrik rendtársamnak köszönöm.)
A magyar címer hármashalma, 17–18. l.
Chaloupecký i. m. 166. l.
A hármashalmon nyugvó korona a királyi hatalom szimboluma, de egyúttal heraldikai dekorum, sőt bizonyos mértékben talán talapzat is. II. András egyik dénárján a kettőskereszt kétágú (a harmadik el van takarva) koronából nyúlik ki.* Ezután V. István és IV. László kettőspecsétjeinek hátlapján, III. András érmén, majd Vencel és Ottó nagypecsétjeinek hátlapján találjuk a koronát. V. István és IV. László pecsétjeinek, valamint III. András dénárjának a koronája nyilt. V. István koronájának szélső levelei sasfejet utánoznak. Ilyen IV. László pecsétjének a koronája is.* Kivétel csak V. István koronája, mely a kettőskereszttel együtt egy bástyán nyugszik.* Mellékkörirata szerint ez a korona 62határozottan a királyi hatalom szimboluma (corona et crux sit virtus sigilli). Ellenben ezekétől eltérő alakot mutat Vencel* és Ottó* koronája. Az eredetiken, de az eddig publikált ábrákon is határozottan koronára ismerünk rá benne. Hasonlókép szabadabb formát mutat Ottó pecsétjének koronája. Feltűnő körülmény az is, hogy Nagy Lajos hármashalma nem követi a Vencel- és Ottó-féle mintát, nyilván azért, mert koronát láttak benne, vagy ami még valószínűbb, nem is látták e királyok pecsétjeit, s teljesen önállóan új kereszttalpazatot konstruáltak. Mindezeknek a tüzetesebb megbeszélésére azért van szükség, mert Vencel és Ottó koronáit heraldikai irodalmunkban eddig, természetesen tévesen, hármashalmoknak tekintették.* Az Anjouknál már határozottan hármasívű halmon áll a kereszt, de korona nélkül.* Újból a XVII. században tűnik elő a korona, következetesen azonban csak Mária Terézia óta használják.*
A magyar címer hármashalma, 4. l.
U. o.
Dl. 610. és 825. sz. (1272.)
M. N. Múzeum levéltára az Országos Levéltárban törzsa. 1302. IX. 21.
Dl. 1,701. sz. (1307. III. 4.)
A magyar címer hármashalma, 5. l. 45. jegyzet. Chaloupecký is annak tartja még. I. m. 159. l. Hogy itt nem erőszakos magyarázattal állok elő, utalnom kell Heinrich von Veldeke Aeneisére (kiadta Albert Boeckler, Leipzig, 1939.), melynek XIII. századi illusztrációi úgyszólván csak ilyen koronát tüntetnek fel. (Pl. Fol. 4., 25., 27., 32., 36., 46., 50., 52. stb.)
A magyar címer hármashalma, 6–11. l.
U. o. 14–15. l.
Mint országcímer tényleg specialitás a kettőskereszt, még akkor is, ha Chaloupecký ezt tagadja.* Lotaringia címere ugyanis a magyarból származik,* a Magyarországon előforduló más kettőskeresztes címerek szintén, s királyi adományon, kitüntetésen vagy kegyuraságon alapulnak.
Chaloupecký i. m. 163. l.
Hóman i. m. (Turul) 7. l. 3. jegyzet.
Sasinek címermagyarázata mélyen meggyökeresedett a Felvidék szlovák nemzetiségű társadalmában. Ez a magyar címerrész továbbra is a szlovák nép egykori nagyságának és népi különállásának a jelvénye maradt szemünkben, olyannyira, hogy a világháború idejében az ellenség földjén alakult cseh légiók is fölvették jelvényeik közé, majd az összeomlás után az eddigi históriai tévedések betetőzéseképpen, a csehszlovák állam címerében is kapott helyet,* sőt a mai szlovák államnak is ez a hivatalos címere. A csehek már a huszas években észrevették, hogy idegen heraldikai elem került címerükbe, s 1928-ban, az új állam fennállásának tizedik esztendejében mozgalmat indítottak ennek a számukra kissé kényelmetlen tévedésnek a kiküszöbölésére.* Ezért írta meg Chaloupecký is emlegetett cikkét. De Chaloupecký kesernyés megállapítása szerint a szlovákok csökönyösen ragaszkodnak a negyvennyolcas idők e romantikus forradalmi emlékéhez, s nem tudnak lemondani az akkor átvett «Signum Hungariae»-ről, vagyis a magyar címerről, mert a mai szlovák címer a történeti igazság szerint mégis csak magyar címer, még akkor is, ha a hármashegyet átfestették a szláv trikolór harmadik színére, a kékre.*
Chaloupecký i. m. 154. l.
U. o. 175. l.
U. o. 159. és 175. l.
KUMOROVITZ L. BERNÁT.
