A KANIZSAIAK A XV. SZÁZADBAN. Második közlemény.
71A KANIZSAIAK A XV. SZÁZADBAN.
Második közlemény.
Második közlemény.
István királyi főajtónálló ágán, ennek László nevű fiától és Garai Dorottyától születet másik unokája, ugyancsak (II.) László, aki 1431. december 19-én fordul elő első ízben, atyjának 1434. február 15. augusztus 26. között bekövetkezett halála után testvérével, Miklóssal együtt anyja és idősebb unokatestvére, Kanizsai Imre befolyása alá került. Az Albert halálát követő trónküzdelmek közepette ő is Erzsébet özvegy királyné pártjához csatlakozott. A családi befolyásoktól azonban hamarosan függetlenítette magát: Hunyadi János híve lett. Hunyadi kormányzóvá választása után az országos tanács is igénybe vette szolgálatait, midőn 1449. március 10-én Mihályi Jánost, Benedeket és Istvánt különös védelmére bízta.* Vitézül harcolt az 1456. évi hadjáratban Hunyadi János seregében Nándor-Fehérvár alatt.* A hős hadvezér halála után pedig Hunyadi Lászlóhoz csatlakozott. Mikor V. László király Hunyadi János két fiát, Lászlót és Mátyást elfogatta, Kanizsai László is osztozott sorsukban. Az elfogatás híre, mely az egész országot megdöbbentette, csakhamar elterjedt. János főesperes Győrből 1457. március 16-án értesíti erről Eilinsgrab Egyed soproni polgárt.* Budai Ferenc szerint Kanizsai László Hunyadi László kivégeztetését követő éjjel két lepedőt összetoldozván, az ablakból lebocsátkozott. Kétségtelen, hogy Kanizsai László kiszabadult, mert már 1457. június 11-én Sárvárról keltezi levelét, melyben Miklós fivérével együtt a Fertő tava ügyében a soproni tanácsnak egyességet ajánl fel.* V. László halálának hírére (1457. november 23.) Szilágyi Mihályhoz csatlakozik s nagy tevékenységet fejt ki Mátyás királlyá választása érdekében.
Hazai okmt. II. 297.
Budai Ferenc: Magyarország Polgári Históriájára való Lexicon, III. 395.
Házi: I. 4. 171.
U. o. I. 4. 193.
Midőn Mátyás király diadallal vonult Budára. Kanizsai Lászlót is ott találjuk környezetében. A király Kanizsai Lászlót, egykori fogolytársát, főlovászmesterré, Vas és Zala vármegyék főispánjává nevezte ki. E hármas méltóságban találjuk már 1458. április 28-án.* Ez év tavaszán Mátyás király, miután III. Frigyes császárt a korona kiszolgáltatására nem tudta rábírni és ezért hadat üzent neki, Kanizsai Lászlót 4000 ember élén az osztrák határszélre küldte.* Utóbb azonban, mikor az 1458. évi országgyűlés után az elégületlenek Garai László és Újlaki Miklós vezetése alatt szervezkedni kezdtek, majd Németújvárott egybegyűltek, ezen az összejövetelen megjelent Kanizsai László is, s ez alkalommal, mint erdélyi vajdát azok között sorolják fel, akik a magyar trónt 1459. február 17-én a császárnak ajánlották fel.*
U. o. I. 4. 277, 293.
Fraknói Vilmos: A Magyar Nemzet Története, IV. 188.
Kaprinai István: Hungaria Diplomatica Temporibus Mathiae de Hunyad, II. 249.
Mátyás király hadai Szentmártoni Nagy Simon, a későbbi macsói bán vezérlete alatt vonultak a pártütők ellen, akiknek seregével Körmendnél találkoztak. Bár a Rába mentén április 6- és 7-én vívott ütközetben Mátyás seregét a pártütők és III. Frigyes császár segédhadai visszaszorították, Újlaki Miklós és III. Frigyes hadvezére Grafenecker (Gravenecker) Ulrik között kiélesedett ellentétek miatt a kivívott sikert nem tudták kihasználni. Kanizsai László április 7-ét követő egyik éjjel megszökött a pártütők táborából és 6egykori bajtársához, Rozgonyi Sebestyénhez fordult, akivel együtt raboskodott Budán, hogy számára a király bocsánatát kieszközölje. Mátyás király kegyesen fogadta a megtérőt. 1459. április 24-én Budán kelt oklevelében, annak előrebocsátása után, hogy Kanizsai László erdélyi vajda édestestvére Miklós meghódoltak, addig is, míg váraik Frigyes császár kezén lesznek, a zalavármegyei kamarahasznot nekik adományozza.* Kanizsai László, hogy hibáját jóvátegye, május havában Kőszeg ellen vonult, majd Miklós testvérével együtt egész Kirchschlagig nyomult előre.*
Zala vm. II. 574.
Házi: I. 4, 355, 382.
Amint Frigyes császár ellen a küzdelem kissé elcsendesedett, birtok ügyeit igyekezett rendbehozni. 1460 elején imént nevezett testvérével együtt zálogba veszi Kanizsai Imrétől Újudvar, Ságh, Újnép és Zsigár (ma Zsigárd puszta) nevű birtokokat. Ez év vége felé pedig Tejedi Imre győri és szombathelyi várnagytól és társaitól Jánosgerezsd és Zunyagerezsd birtokokat veszi meg.* Az előbbi alkalommal erdélyi vajdának, Zala és Vas vármegyék főispánjának, az utóbbi esetben ezenfelül még Sopron vármegye főispánjának is címezik. A soproni főispánságot azonban csakhamar átadta testvérének Miklósnak. 1461. augusztus 1-én Sopron vármegyének már az utóbbi a főispánja.* Nemsokára, még ez év szeptember 27-én pedig Mátyás király arról értesíti Vas vármegyét, hogy Kanizsai László erdélyi vajdát felmenti a vármegye főispáni teendői alól és helyébe Gersei Pethő Miklós királyi pincemestert és Györgyöt nevezte ki.* Ám, a következő év augusztus 17-én, amikor Miklós testvérével Gelse (Zala vm.) és Iharos (Somogy vm.) helységekben levő birtokrészeiknek Polányi Tamás Vas vármegye alispánja részére már előzőleg történt elzálogosítása után, Füles nevű birtokukat (Sopron vm.) is zálogba adják Klankó Jánosnak, ismét Vas, Sopron és Zala, vármegyék főispánjaiként említik őket.* Vas és Zala vármegyék főispánságában találjuk Kanizsai Lászlót 1464. február 19-én és utoljára április 25-én is,* de már egy nappal utóbb (április 26-án), midőn Mátyás király Kismarton és Sárvár polgárai részére az elődei által kiállított kiváltságleveleket átírja és megerősíti, Kanizsai Lászlót csupán Zala vármegye főispánjának címezi.* Nemsokára visszakapta a főlovászmesteri méltóságot. Mátyás király kiváltságleveleinek záradékában ugyanis 1464. július 2-tól 1465. augusztus 3-ig bezárólag Ellerbach Bertolddal együtt ebben a minőségben sorolják fel a méltóságok között.* Egyidejűleg Zala vármegye élén is megmaradt néhány évig. Elek sárvári plébános 1564. június 4-én Sopron város polgármesteréhez intézett levelében főlovászmesternek és Zala vármegye főispánjának nevezi őt.* A Frangepán István részére, 1466. augusztus 28-án kiállított kiváltságlevél záradéka arra mutat, hogy Kanizsai László ekkor egyedül töltötte be a főlovászmesteri méltóságot.* De Mátyás királynak 1467. május 23-án kelt leiratában már hivatali méltóságainak megjelölése nélkül fordul elő.*
O. L. Dl. 15437, 15515. Sopron vm. II. 408.
Zala vm. II. 577.
O. L. Dl. 15644.
O. L. Dl. 15740, 15764.
Házi: I. 5, 99, 116.
O. L. Dl. 15681.
Frangepán Cs. oklt. II. 79. – Tört. Tár 1907. 115. – Gr. Zichy Okmt. X. 325. – Alsó-Szlavóniai Okmt. 195. – Teleki: X. 103, 114. – Frangepán Cs. oklt. II. 87.
Házi: I. 5, 191.
Frangepán Cs. oklt. II. 105.
Házi: I. 5, 264.
Bátyjának, Miklósnak 1470. január 21. előtt bekövetkezett halálával László, mint a család feje, az összes birtokügyekben önállóan intézkedik. 1471. május 13-án a veszprémi káptalan előtt Debrenthey Tamás nyitrai püspökkel, valamint ennek rokonaival egyezkedik. Úgy ebben az egyességlevélben, mint a csornai konvent 1472. szeptember 1-én kelt kiadványában, mely szerint Tamási nevű birtokukat Ládonyi Istvánnak elzálogosították, Lászlón kívül a családnak akkor élő összes férfitagjai mind fel vannak sorolva; ú. m. László fiai: László, János és István, továbbá Miklós fia György és Imre fia Miklós.* Fiai a budai káptalan előtt tiltakoznak az ellen, hogy Csornai István magszakadása esetére birtokait vejére, Poki Ferencre hagyhassa. Még ebben az évben Kanizsai Lászlónak Bodonhely birtoka és az ottani vám a következőben pedig Pereszteg és több más birtok jutott zálogképpen Csupor Demeter győri püspökhöz.* 1476. április 7324-én Guthi Ország Mihály nádor előtt fiai és unokaöccsei nevében is protestál az ellen, hogy a király Újudvarra a János-lovagrend székesfehérvári konventje részére adománylevelet állítson ki.* Ebben az évben harmadízben töltötte be a főispáni méltóságot Vas megyében.* 1477. február 22-én meg ő ellene emelnek óvást említett fiai és két unokaöccse a csornai konvent előtt, tiltván őt, hogy csornai birtokrészüket Csornai Istvánnak és vejének Thuróczi Györgynek eladja.* Midőn Mátyás király Csupor Demeter győri püspök és a Kanizsai család között szovát birtok miatt már évek óta húzódó perben a püspököt 1478. december 9-én megidézteti, Kanizsai Lászlót már néhainak mondja.*
O. L. Dl. 17218. – Sopron vm. II. 479.
Sopron vm. II. 488, 490. – Teleki: XI. 548.
O. L. Dl. 17789.
Csánki i. m. II. 860.
Sopron vm. II. 513.
U. o. II. 517.
Neje, Magdolna nevű asszony volt, akivel még 1461 május 12. előtt kötött házasságot.* Ebből a házasságból született már ismert három fia: László, János és István.
A veszprémi püspökség római oklt. III. 176.
1. László első ízben a vasvári káptalannak Pereszteg és Vámoscsalád elzálogosítása ügyében 1468. szeptember 1-én kelt hiteles helyi kiadványában fordul elő.* 1471–1481 években a többi családtagokkal együtt szerepel a közös birtokügyekben. A közéletben első ízben 1485. július 4-én tűnik fel, midőn Mátyás király a bécsi táborban kelt leiratában arról értesíti Sopron városát, hogy a város és környékének védelmével Kanizsai Lászlót bízta meg, s ezért a városi tanácsnak meghagyja, hogy rendelkezéseinek engedelmeskedjenek.* Ezután Mátyás király haláláig csak a vármegye törvényszékének 1488. március 10-én kelt bizonyságleveléből értesülünk arról, hogy bogyoszlói jobbágyai Kisfaludy Benedek Sopron vármegye alispánjának erdejében károkat okoztak.* Mátyás halála után Corvin János pártjához csatlakozva, 1490. június közepén Ujlaki Lőrinc hadával ő is Budára vonult, de hogy a további küzdelmekben részt vett volna, erre nem találtam adatokat. Tubero ugyan a Szabaton falu határában, a Csonthegy lejtőjén július 4-én vívott ütközetben elfogottak között Kanizsai Mihályt is felsorolja, de mivel Mihály nevű tagja a családnak nem volt, lehetséges, hogy László esett fogságba.*
O. L. Dl. 16700.
Házi: I. 6, 33.
Sopron vm. II. 551–552.
Ludovici Tuberonis Dalmatiae Abbatis Commentariorum de rebus suo tempore. Kiadta Schwandtner János: Scriptores etc. II. 134. – Schönherr Gyula: Hunyadi Corvin János. 138–148.
Corvin János kudarca után Kanizsai László egyidőre visszavonult, csak az 1493. július 4-én kelt levélben szerepel ismét, amikor Kanizsai Miklós halála után a király által megbízott választott bírák közbejöttével egyfelől Kanizsai Miklós fia György, másfelől ő és testvérei Sárvár, Léka, Kapuvár és Kanizsa várakat a hozzájuk tartozó uradalmakkal együtt maguk között két részre felosztják.* 1494. február 6-án már dalmát-horvát-szlavón bán, s ezt a méltóságot a következő évben (1495. március 1.) is viseli.* Mint horvát bán nagy gondot fordított a véghelyek karbantartására.* 1495. június 29-én jajczai (boszniai) bán lett. Ezt az akkori viszonyok között rendkívül fontos és felelősségteljes méltóságot Pelsőczi Bebek Jánossal együtt töltötte be.* Abban a leiratban, amelyben II. Ulászló király 1496. december 8-án meghagyta a Kanizsai-család tagjainak, hogy a soproni polgárokat a Fertő tavi halászásban ne akadályozzák és a náluk fogságban levő polgárokat bocsássák szabadon, már hivatali méltóságainak megjelölése nélkül fordul elő. De az 1498. október 11-én kelt oklevél ismét dalmát-horvát-szlavon bánnak címezi.*
Sopron vm. II. 567. – O. L. Dl. 20032.
Thallóczy: Jajcza története 124. – Blagay oklt. 435.
U. o. 107–118.
U. o. 130–139. – Alsó-Szlavóniai okmt. 249.
Házi: I. 6, 147. – O. L. Dl. 20745.
Ugyanennek az évnek végén zálogbaveszi Petőházi János, Petőháza nevű birtokának harmadrészét, de ezt 1500-ban odaadja hűséges familiárisának, Kulcsár Péternek.* Mikor II. Ulászló király 1500. május 15-ére Budára egybehívta az egyházi és világi országnagyokat, hogy a törökök által szorongatott Jajcza vára megerősítési költségeinek fedezésére Thúz Oszváld zágrábi püspök által végrendeletileg létesített alapítványból 2000 forintot felvehessen, őt is azok 74között találjuk, akik a kölcsön felvételét javasolták és érte kezességet vállaltak.* Ebben az évben december 16-án Csepregen, egy tanukihallgatás alkalmával felvett jegyzőkönyvből kivehetőleg még életben volt, de már alig egy év mulva, 1501. december 6-án, amikor II. Ulászló Tamás szentgyörgyi és bazini gróf panaszára ennek sopronmegyei birtokán elkövetett hatalmaskodások miatt vizsgálatot rendeltek el, a székesfehérvári konvent ezt már csak a két testvére, János és István, valamint unokatestvére, György ellen tartotta meg.* Özvegyét, Erzsébetet, egy év nélküli, július 15-én (divisio apostolorum) kelt választott bírósági ítélet szerint, néhai férje javaiból járó hitbére és hozománya fejében testvérei: János és István elégítették ki.*
Sümeghy Dezső: Sopron vm. levéltárának oklevélgyüjt. 154.
Podmaniczky-család oklt. I. 347. – Thallóczy: Jajcza tört. 146.
Házi: I. 6, 194. – O. L. Dl. 22542.
O. L. Dl. 24613. Az O. L. az oklevél keltét 1506 tájára teszi.
2. János-sal a vasvári káptalannak 1468. szeptember 1-én kelt kiadványában találkozunk először.* Ettől kezdve Mátyás király haláláig túlnyomóan csak birtokügyekben és hatalmaskodások kapcsán szerepel. Amikor 1490. év őszén Miksa római király Székesfehérvárig nyomult előre, testvérével, Istvánnal együtt, pusztítva és rabolva követte a német hadakat. II. Ulászló király 1492-ben ugyan megbocsátott neki,* de féktelen garázdálkodásai ezután sem szűntek meg. 1493-ban testvéreivel, Lászlóval és Istvánnal együtt pert indít unokatestvére Miklós fia György ellen az elhúnyt Imre fia Miklós hagyatéka miatt, de ez az ügy akként nyert elintézést, hogy a családi várakat a hozzájuk tartozó uradalmakkal együtt a király által megbízott választott bírák közbejöttével egymás között két részre osztották.* 1496-ban ő reá is vonatkozott a királynak az a figyelmeztetése, hogy a soproni polgárokat, a Fertő taván a halászatban ne akadályozza.* De ez csak kezdete volt azoknak a királyi leiratoknak, amelyeket II. Ulászló hatalmaskodásai ügyében kibocsátott. 1499-ben rövid időközben a király négy ízben is szigorúan meghagyja neki, hogy a soproni polgárokat ne zaklassa és többé ne adjon alkalmat arra, hogy a polgárok panaszaikkal a királyt újból felkeressék.*
O. L. Dl. 16700.
O. L. Dl. 19851.
O. L. Dl. 20032, 20068. – Sopron vm. II. 567–570.
Házi: I. 6, 147.
U. o. I. 6, 179, 180, 184, 185.
Folytonos garázdálkodásai ellenére Ulászló a XVI. század első éveiben Sopron vármegye főispánjává, majd jajcai bánná nevezte ki. Főispáni működéséről egyébként csupán egyetlen oklevél tanúskodik, amelyben őt és Ladonyi János alispánt Bakócz Ferenc győri püspök ellen foganatosítandó végrehajtásra küldik ki.*
O. L. Dl. 21002. Az oklevél kiállításának időpontját Thallóczy (Jajcza tört. 151.) 1500, Sopron vm. oklt. (II. 598.) 1505 tájára helyezi; az utóbbi valószínűbb, mert Ládonyi Jánost egy 1505 szeptember 15-én kelt oklevél mint Sopron vm. alispánját említi. (Sopron vm. II. 597.) Garbonoki István 1504 július 28-án viselte a jajczai bán méltóságot, (Thallóczy: Jajcza 193.) Kövendi Székely Miklóst II. Ulászló az 1505. évi szentmihálynapi országgyűlés után nevezte ki jajczai bánná (Závodszky Levente: Századok, 1913 343.). Az oklevél keltét 1504 július 28 és 1505 szeptember 29. közé tehetjük. Az Országos Levéltárban még egy Perényi Imre amelyben Kanizsai Jánost jajczai bánnak címezi, de a kelet az oklevél rongált volta miatt nem állapítható meg. Lehet, hogy ez is 1504 július 11. között lett kiállítva, mert az utóbbi évekből nem találtam oly oklevelet, amelyben a jajczai bán meg volna nevezve.
II. Ulászló királynak Miksa császárral 1506-ban Innsbruckban végbement békekötése alkalmával a magyar király követei között Kanizsai János neve is szerepel.* Míg távol volt, 1506. március 25-ig Weitmüller Benesius, utána Ákosházi Sárkány Ambrus, majd 1506. június 24-étől Ostffy Ferenc viselték a főispáni méltóságot. A vasvári káptalan 1507. január 19-én kelt kiadványában ismét Sopron vármegye főispánjaként van említve. De 1508. július 9-én ismét Ákosházi Sárkány Ambrus a vármegye főispánja.* Miksa római királlyal, utóbb császárral, már Mátyás király halála óta összeköttetésben állott. Miksa 1498-ban kelt oklevelében hívei közé számítja, 1510-ben pedig mint császár az osztrák örökös tartományokra kiterjedőleg honfiúsítja.* Időközben megszerezte Neuburg várát, majd Bécsben házat vett, ahol sok drágaságot halmozott össze. Ettől 75kezdve az Inn folyó feletti Neuburg és Kanizsa örökös grófjának, lékai és kapui (kapuvári) bárónak címezik.*
Frangepán Cs. oklt. II. 270.
Sopron vm. II. 599., 601., 601–602., 605.
O. L. Dl. 20769, 22029.
Sopron vm. II. 616.
Visszatérése után sűrűn foglalkoztatja a hatóságokat és a bíróságokat.* Többek között 1513-ban Sopron város polgáraival keveredett viszályba hatalmaskodásai miatt. II. Ulászló, minthogy figyelmeztetése ellenére* sem hagyott fel velük, 1515. évben március 5-től december 3-ig egymásután öt ízben kénytelen Sopron várossal támadt vitás ügyeiben intézkedni. Végül kifogyván a türelemből, Zápolyai János erdélyi vajdát nevezte ki Sopron vármegye főispánjává és december 4-én utasította, hogy a soproni polgárokat Kanizsai Jánossal szemben védelmezze meg.* A nagyravágyó erdélyi vajda, aki Kanizsai Jánost, mint Miksa császár hívét halálosan gyűlölte, legalkalmasabbnak bizonyult megfékezésére. Ez tehát jobbnak látta, ha Ausztriába tér vissza. Előbb azonban anyagi ügyeit kellett rendeznie. Még 1515-ben unokatestvérének, Györgynek özvegyétől és fiától Lászlótól 15,000 forintot vett fel kölcsön, melynek fejében Sárvár, Kapu (Kapuvár) várakat, Kanizsa várát és a várost, Szepetnek, Becsehely stb. és más Vas, Zala és Somogy vármegyékben fekvő helységeknek őt illető részét zálogosította el; 1517-ben pedig Léka vár és a csepregi kastély fele részét, a hozzátartozó birtokkal, továbbá Fertő felét adta zálogba 8000 forintért, Kanizsai Lászlónak, aki ekkor Vas vármegye főispánja.* Időközben lépéseket tett aziránt is, hogy jajcai bánsága idejében a vár fenntartására fordított költségei megtéríttessenek. Szalkai László váci püspök, kincstartó utasítására ugyanebben az évben a szolnoki sókamara költségei fejében 300 forintot fizetett ki neki.*
O. L. Dl. 22142, 22185, 22148, 22351, 26146.
Házi: I. 6., 298.
U. o. I. 6., 314–329.
O. L. Dl. 22656., 22698., 22816., 26162. – Sopron vm. II. 616.
Thallóczy: Jajcza tört. 261.
Bécsben 1522. május 14-e előtt bekövetkezett halálának hírére unokatestvérének Györgynek fia László, a vasmegyei főispán, királyi kincstartó és unokatestvére Dorottya, Perényi Imre nádor özvegye, jelentkeztek Alsó-Ausztria marsalja előtt, mint örökösök.* Neje egy 1525-ből való oklevél szerint Guthi Ország László leánya, Katalin volt.*
O. L. Dl. 23634.
O. L. Dl. 24090.
3. Istvánt, akivel első ízben 1471-ben találkozunk, 1499-ig testvéreivel együtt,* majd önállóan csupán két alkalommal szerepel: 1504-ben egy hatalmaskodási ügyben és 1505-ben, midőn II. Ulászló a csornai konvent útján csepregi jobbágyai ügyében vizsgálatot tartat.* A modenai Hyppolit-Codexekben jegyzett számadások szerint 1507-ben az egri püspök bandériumában szolgált.* Ez az utolsó, előttem ismeretes adat róla. Sem Lászlónak, sem Jánosnak nem voltak gyermekei, Istvánnak pedig 1507 után nyoma vész.
O. L. Dl. 17218, 20811.
O. L. Dl. 21236, 21408.
Száz. 1872. évf. 295.
A XVI. század harmadik évtizedében, már csak Miklós főispán utódai vannak életben. Neki a már említett György nevű fián kívül ég két leánya volt: Katalin, aki Ferenc szentgyörgyi és bazini grófhoz ment nőül,* és Dorottya. György, aki Mátyás király halálakor legfeljebb 22 éves lehetett, ifjúi hévvel, önzetlenül csatlakozott Corvin János pártjához. Ifjúkora ellenére az egykorú tudósítások és utánuk történetíróink Újlaki Lőrinc, Váradi Péter kalocsai érsek, Csáktornyai Ernuszt Zsigmond pécsi püspök és Beriszló Bertalan vránai perjel mellett Corvin János pártjának vezérei között emlegetik. A július 4-én a Sárvíz partján, a Csonthegy lejtőjén vívott ütközetben Kanizsai György hetvenketted magával, Báthori István országbíró fogságába került, aki július 12-én vonult be a foglyokkal Buda várába, ahol azonban Beatrix özvegy királyné közbenjárására Kanizsai Györgyöt, miután a hűségesküt letette, szabadon bocsátották.*
1510. O. L. Dl. 295.
Katona István: Historia Critica Regum Hungariae, X. ord. XVII. 435. – Horváth Mihály: Magyarorsz. Tört. II. kiadás, III. 238., 242., 244. – Schönherr Gyula i. m. 138., 148., 151. – Hóman: Magy. Tört. I. kiadás, III. 414., II. kiadás, II. 565.
Még 1493. január 3-a előtt nőül vette Alsó-Lyndvai (Lendvai) Bánffy Erzsébetet, Bánffy Pál és Báthori Margit leányát, Rozgonyi László 76özvegyét.* E házasság révén megszerzi a debrői uradalmat Hevesben, melyet még Albert király 1438-ban és Mátyás 1461-ben adományozott Rozgonyi László fiainak, illetőleg Rozgonyi Sebestyén erdélyi vajdának. Rozgonyi másként Monyorósi János fia István, az 1493. szeptember 16-án kötött egyezség értelmében 10,000 aranyforintért engedte át neki Debrő várát, Debrő, Csal, Tótfalu, Kál helységekkel és Jánosd pusztával, úgyszintén a hozzátartozó többi birtokokkal együtt. Ezekbe kevéssel utóbb (október 9.) az egri káptalan nejével együtt beiktatja.* Sempthe várának átvétele, melyet a Rozgonyiak zálogban bírtak, s amelyet a középkorban Nyitra, néha Pozsony vármegyéhez számítottak, már nem ment ilyen simán. A Rozgonyi-család tagjainak tiltakozása következtében csak 1495. szeptemberében történhetett meg Kanizsai György beiktatása a nyitrai káptalan által a vár és a hozzátartozó uradalom zálogosbirtokába.* A család tagjai között 1493. július 4-én létrejött osztály alkalmával Sárvár, Léka, Kapuvár és Kanizsa várak, valamint a hozzájuk tartozó uradalmak felerésze jutott Györgynek.* Ez a hatalmas vagyon azután lehetővé tette, hogy az ország főurai között foglaljon helyet.
O. L. Dl. 19936., 20065. – Turul 1898. 65., 1926. 20–25. – Magyarország és Szerbia közti összeköttetések, oklt. 327. – B. Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei, 308–308.
O. L. Dl. 20067. – Ébre Gábor: A debrői uradalom birtoklási tört. 7–9. – Iványi Béla: A Teleki család gyömrői lt. 176.
O. L. Dl. 20355.
Sopron vm. II. 567.
Hivatali pályáját elég szerényen kezdi. 1493-tól 1497-ig főpohárnok. II. Ulászló 1494. szeptember 4-én Zala vármegye főispáni tisztsége felével, amelyet eddig Gersei Pethő Miklós viselt, őt ruházta fel.* Első neje 1495. augusztus 31-én még él, de 1496. március 21-én már nincs az élők között.* Még e házassága alatt ismerkedett meg felesége nővérének, Bánffy Dorottya, Rozgonyi Jánosnénak leányával, Klárával, aki akkor Egervári László dalmát-horvát-szlavon bán felesége volt. Utóbbi 1495. szeptember 18-án szerepel utoljára 1496. január 27-én már ő is néhai.* Klára asszony hamar letette az özvegyi fátyolt. 1496. április 18-án még mint özvegy jelenik meg Vingárti Geréb Péter országbíró előtt,* de röviddel ezután nőül ment Kanizsai Györgyhöz. A házasságot azonban anélkül kötötték meg, hogy előzőleg a közöttük fennálló másodízigleni rokonság alól a felmentést kieszközölték volna. Rómában csakhamar értesűltek erről, s egyházi fenyíték (excommunicatio) alá helyezték őket. II. Ulászló pedig 1496. június 17-én kelt oklevelével, az egyházból kiközösített Kanizsai György debrői uradalmát Bakócz Tamás egri püspöknek és kancellárnak, valamint Bálint, Péter és János nevű rokonainak adományozta.* Azonban mégsem jutott annak birtokába. Kanizsai György ugyanis 1497. január 17-én Debrő várát Szapolyai István nádor előtt Bélteki Drágffy Bertalan erdélyi vajdának adja cserébe Vasmegyericse váráért (Körös vm.) és a hozzátartozó uradalomért.* Időközben a jóakarók is közbeléptek Rómában érdekében. Ifjabb Vitéz János veszprémi püspök VI. Sándor pápától 1496. december 18-án nyert felhatalmazás alapján 1497. április 28-án őt és nejét az egyházi fenyíték hatálya alól feloldotta és házasságukat érvényesnek nyilvánította.* Ezután Ulászló is visszafogadta Kanizsai Györgyöt a kegyeibe. 1497. április 10-én ismét főpohárnokmesternek címezi.* 1498-ban pedig már dalmát-horvát-szlavon bán.* Ugyanez év október 11-én azonban már unokatestvérét Kanizsai Lászlót címezik dalmát-horvát-szlavon bánnak.* 1500. május 15-én ő is részt vett azokban a Budán tartott tanácskozásokban, melyekből kifolyólag II. Ulászló király Jajca várának helyreállítási költségeire, az országnagyok kezességére, a Thúz Oszváld zágrábi püspök által létesített alapítványból 2000 forintot vett el kölcsön.* Pesty Frigyes szerint már ebben az évben nándorfehérvári bán volt. Okleveles adatok azonban erre nézve csak 1501-től kezdve 77állanak rendelkezésemre.* Hat és féléven át volt ennek a nemzeti történelmünkben oly nagy szerepet vitt végvárnak a kapitánya. Ez idő alatt Csulai Móré György volt a társa.*
O. L. Dl. 19936., 20251. – Zala vm. II. 635.
O. L. Dl. 20353., 20398.
Turul, 1900. évf., 119.
O. L. Dl. 20406.
B. Szabó László: Pest m. tört. okl. eml. 308–309.
Éble Gábor i. m. 9.
O. L. Dl. 20514.
O. L. Dl. 20556.
Thallóczy: Jajcza tört. 141.
O. L. Dl. 20745.
A Podmaniczky cs. oklt. I. 347. – Thallóczy: Jajcza tört. 146.
Szász. 1875. 132., 465. – O. L. Dl. 24618.
Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklt. 306.
Ez a hat és félév a törökök elleni folytonos küzdelem között telt el. Eleinte II. Ulászló király nem volt vele megelégedve. 1502. március 17-én is szemrehányást tesz neki, mert parancsa ellenére hadait nem küldte a törökök ellen, egyúttal meghagyja, hogy a nádor újabb rendelkezéseinek engedelmeskedjék. Majd szeptember 23-án figyelmezteti, hogy Szalánkemén polgárait ne zaklassa és az elfogottakat bocsássa szabadon.* Ennek az évnek április 24-től május 12-ig terjedő szakában a Budán egybegyűlt országnagyok között találjuk, midőn a Thúz Oszváld által létesített alapítványból Jajcza és a többi végvár fenntartására átadott összegeket elszámolták.* A kincstár súlyos helyzete következtében még illetményeit sem kapta meg. A király 1502. július 5-én adóslevelet állított ki számára 3400 forintról, mellyel illetménye fejében tartozott, s amelyet 1503. február 14-én ígért vagy neki, vagy nejének, Rozgonyi Klárának megfizetni.* 1504. március 21-én a királyi kincstartó a szegedi sókamrát utasította, hogy Kanizsai Györgynek járó illetmény fejében 500 forintot fizessen ki, június 10-én pedig a kincstartó a Pozsony várostól beszedendő adóból utalt ki számára 300 forintot.*
U. o. 302–303.
Thallóczy: Jajcza tört. 159., 161.
Magyarország és Szerbia közti összekötetések oklt. t. 305.
U. o. 313–314.
Mint nándorfehérvári bán vett részt az 1505. év őszén Rákosmezején megtartott országgyűlésen.* Amikor fontos államügyek elintézéséről volt szó, II. Ulászló Kanizsai Györgyöt máskor is Budára rendelte. Így 1503-ban és 1506. augusztus 5-én, midőn felhívja, hogy azonnal jöjjön fel Budára, mert jelenlétére szükség van.* 1506. év elején a nándorfehérvári őrség, minthogy nem kapott zsoldot, nem akart tovább szolgálni. Kanizsai György ekkor nem tartózkodott Nándorfehérvárott. Ezért Bakócz Tamás 1506. március 26-án meghagyja neki, hogy a katonaság megnyugtatása végett siessen vissza a székhelyére, egyúttal felkéri, hogy a jövő országgyűlésig legyen türelemmel, amikor is a zsoldhátralékok fedezésére nézve intézkedés történik. Időközben társa, Csulai Móré György elhúnyt, mire a magára maradt Kanizsai György nem akarta a felelősséget tovább vállalni, bár mint Somi Józsa temesi főispánhoz 1507. április 9-én kelt leveléből értesülünk, a törökök fölött újabb fényes győzelmet aratott.
Jászay Pál: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után, I. 154–156. – Turul, 1890. 197.
Fogel József: II. Ulászló udvartartása, 51. – Magyarorsz. és Szerbia közti összeköttetések oklt. 309.
A törökök előnyomulása következtében 1507 tavaszán Nándorfehérvárra egyre több menekült érkezett, akinek elhelyezéséről Kanizsai Györgynek kellett gondoskodnia. II. Ulászló 1507 június 3-án részére Sempthe várára, úgy is mint első nejének zálogos birtokára, úgy is mint hátralékos illetményei fejében, új adománylevelet állított ki.* És néhány nappal utóbb (június 7-én) felmentette állása alól.*
U. o. 323., 325., 326., 327.
U. o. 329.
Nándorfehérvárról való távozása után második házasságából származó fiának, Lászlónak jövőjét igyekezett biztosítani. Klára asszony magával hozta első házasságából született fiát, Egervári Istvánt, Egervári László bán vagyonának örökösét. Ennek a nagy vagyonnak a megszerzése volt a házastársak fő törekvése. Evégett Kanizsai György kölcsönös örökbefogadási szerződést kötött Egervári Istvánnal, és ennek alapján 1508-ban beiktattatta magát László fiával együtt Csókakő (Fejér vm.), Velike (Welyke, Körös vm.) és Stynysnyák (Zhennychnyak, Zágráb vm.) várak és a hozzájuk tartozó uradalmak birtokába.*
O. L. Dl. 21818., 34263., 34262.
Az 1509. év elejétől kezdve ismét a dalmát-horvát-szlavon báni méltóságot töltötte be, egyúttal pedig Zengg várának kapitánya is volt.* Ebben a felelősségteljes állásban ismét a törökök elleni küzdelem volt legfőbb feladata. A király már 1509 elején meghagyta neki, valamint bán társának: Csáktornyai Ernuszt Jánosnak, hogy Jajcza vára számára megállapított segélyt ne fordítsák más célra. Az év tavaszán a törökök elleni harcaiban Beriszló János rác despota 200 78lovassal csatlakozott hozzá. Ezekben a csatározásokban már a fia is részt vett. A harcokról értesítette sógorát, Perényi Imre nádort, aki 1509. november 6-án Siklós várában kelt levelében a törökökről írt tudósításait megköszönve, hibáztatja, hogy fia a fegyverszünetet megszegve, a törökökkel csatába bocsátkozott.* Ez az utolsó ismert adat róla. 1510. augusztus 10-én már nincs életben.*
Thallóczy: Jajcza tört. 222–223. – O. L. Dl. 32826.
Magyarorsz. és Szerbia közti összeköttetések oklt. 330–337.
O. L. Dl. 22056.
Kanizsai György másik nővére, Dorottya, először Vingárti Geréb Péterhez ment nőül, aki már Mátyás király alatt mind hadvezér tűnt ki, majd 1478–79-ben erdélyi vajda, székely ispán, 1486–94-ben főajtónálló, 1495–97-ben országbíró volt, végül 1500. április 24-étől a nádori méltóságot töltötte be.* Első férjének 1503. június 10-e előtt bekövetkezett halála után 1504. május 24. előtt férjhez ment Perényi Imréhez.* Perényi Imre már Abaúj vármegye örökös főispánja volt, amikor 1504. április 24-én az ország nádora lett. De fényes állásával nem állottak arányban birtokviszonyai, amikor hivatali elődének gazdag özvegyét nőül vette. Első nejétől, Báthori Borbálától két fia született: Ferenc és Péter, akik ekkor még gyermekkorban voltak.* Kanizsai Dorottyánál senki sem volt alkalmasabb, hogy koránt elhúnyt édesanyjukat helyettesítse. Mostohafiai közül különösen Ferencet kedvelte, aki egészen fiatalon a váradi püspökséget nyerte el.* Emellett nem feledkezett meg családjáról sem. Kanizsai György halálával egyetlen fia minden támasz nélkül maradt. A családnak ekkor már csak egy nagykorú férfitagja élt: János, azelőtt Sopron vármegye főispánja, majd jajczai bán, aki azonban leginkább külföldön tartózkodott és folytonos anyagi zavarokkal küzdött, minélfogva a gyámi tisztség betöltésére alkalmatlan lett volna. Ezt tehát Dorottyának kellett pótolnia, aki teljes mértékben megfelelt ennek a feladatnak. Mint nádorné tekintélyével, befolyásával és összeköttetéseivel meg tudta védeni az ifjú László érdekeit. Férjének, Perényi Imre nádornak 1519. február 5-én bekövetkezett halála után II. Lajos királytól abban a ritka kitüntetésben részesült, hogy ősi címerét első férje címerével egyesíthette. Az 1519. június 23-án Budán kiállított címereslevél különösen kiemeli kiváló tulajdonságait és erényeit.* Ehhez a kitüntetéshez néhány év mulva újabb járult, midőn Gergely, a pálosrend főperjele, különösen a bajcsi monostor része tett adományaiért 1521-ben a rend tiszteletbeli tagjává avatta. A nagyasszony 1525-ben kelt végrendelete szerint a bajcsi monostorhoz kápolnát óhajtott építtetni és oda akart temetkezni.*
Turul, 1893. 52; 1911. 147–157.
O. L. Dl. 21296.
O. L. Dl. 23034., 23083.
1514 november 19-én fordul elő elsőízben mint váradi választott püspök. X. Leó pápa a következő évben adatta ki a megerősítést. Bunyitay: A váradi püspökség tört. I. 370.
Báró Nyáry Albert: A Heraldika Vezérfonala 131. – Ghyczy Pál: Kanizsai Dorottya címeres levele. Turul, 1932. 68.
Kisbán Emil: A Magyar Pálosrend tört. I. 161.
Midőn 1526 tavaszán a török hadak közeledésének hírére közfelkelést hirdettek, Dorottya mindkét mostohafia hadbavonult. Amint Szulejmán hadai átlépték a Drávát, Dorottya Siklós várából Németújvárra, Batthyány Ferenc várába menekült.* Az 1526 augusztus 29-én vívott mohácsi csata után a törökök elözönlötték Baranyát, Valpót és Siklóst is megrohanták, de hamarjában bevenni nem tudták.* Mikor Szulejmán hadai elhagyták az országot, Dorottya visszatért Siklós várába. Bár a nép az átélt szerencsétlenségek hatása alatt a legnagyobb elkeseredéssel fordult a nemesség ellen, Dorottyának mégis sikerült 400 embert felfogadnia, hogy a mohácsi csatában elesetteket eltemettethesse. A hőslelkű asszonyt nem riasztották el a csatatér borzalmai, pedig ekkor már a heteken át temetetlenül fekvő holttesteket kóbor ebek, dúvadak, ragadozómadarak kezdték marcangolni. Mialatt emberei az elesettek ezreinek sírokat ástak, azalatt ő sorbajárta a halottakat, mostoha fiának, Perényi Ferenc váradi püspöknek holttestét keresve.* Megtalálta-e mostohafia holttestét, erre nézve nem találtam adatokat, de azzal, hogy a csatában elesetteket eltemettette, örökre bevéste nevét nemzeti történelmünkbe.
U. o.
Várady Feenc: Baranya múltja és jelene II. 394.
Jászay Pál: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után I. 104. – Bunyitay i. m. I. 377.
79A mohácsi vészt követő években Dorottya Siklós várában tartózkodott.* Amint az átélt szenvedések után magához tért, ismét családjának érdekeit igyekezett előmozdítani. 1528-ban a kapornaki konvent előtt mint testvére György unokáinak Ferencnek és Orsolyának gyámja, 1529-ben pedig Budán mint Kanisay Ferenc birtokainak a kezelője jelenik meg.* Utoljára 1531. február 5–6-án szerepel, midőn a pécsi káptalan előtt mostohafiával, Perényi Péterrel Abaúj vármegye örökös és Baranya vármegye főispánjával egyezkedik a Mohácsnál elesett másik mostoha fiának hagyatéka ügyében, egyúttal visszaadja neki azt a 6000 forintot, mely második férje, Perényi Imre nádor halála óta nála volt.*
Várady F. i. m. II. 394–95.
N. R. A. fasc. 251. 1., fasc. 21. nr. 30.
U. o. fasc. 19. nr. 31; fasc. 643. nr. 30.
György egyetlen fiát, Lászlót első ízben II. Ulászlónak föntebb említett, 1507. évi, Sempthe várát adományozó oklevele említi. 1512-ben meghalt mostohatestvére, Egervári László bán fia István, akivel atyja még az 1508–1509. években kölcsönös örökbefogadási szerződést kötött, miáltal a bán hatalmas vagyon is őreá szállott.* Perényi Imre nádor már 1512 szeptember 5-én kiküldte a zágrábi káptalant, hogy Kanisay Lászlót Velike (Welyke, Körös vm.) és Stynysnyák (Zthynychnyak, Zágráb vm.) várak és a hozzájuk tartozó uradalmak birtokába iktassa be.* Ellenben Sempthe várát, melyet atyja György első házassága óta zálogban bírt, s amelynek megtartása érdekében annyi áldozatot hozott, II. Lajos király rendeletére 1522-ben vissza kellett adnia a kincstárnak.* Nagynénjének, Perényi Imrének pártfogásával korán magas méltóságokba jutott. Alig 17 éves korában, 1513. július 5-én már Vas vármegye főispánja volt.* Ezt a méltóságot egészen 1524. év végéig Felsőlendvai Széchy Tamással együtt töltötte be. II. Lajos 1519. március 12-én, őseinek érdemeit jutalmazandó, címereslevelet adományozott neki, amelyben a nemzetség ősi címerét két sárkányrendtartóval ékesítette fel.* 1522-ben rövid ideig egyúttal királyi kincstartó is volt.* 1523. június 12-én Budán tartózkodott. Ő is ellátta pecsétjével az országnagyok által a nürnbergi birodalmi gyűlésre menő Dóczy Ferenc, Bars vármegye főispánja részére kiállított követi megbízólevelet.* 1524. március 11-én Budán II. Lajos király előtt és jóváhagyásával, Ferenc fia nevében is, kölcsönös örökbefogadási szerződést kötött Bélteki Drágffy János Temes vármegye főispánjával és ennek fiaival, melynek értelmében minden birtokukban megszakadás esetére egymást kölcsönösen örökösül és osztályos atyafiakul fogadják. Eszerint Kanisay László budai házán kívül Kanizsa (Zalában) Egervár, Léka, Sárvár (Vasban), Kapu (Sopronban), Csókakő (Fejérben), Stynychnyák (Zágráb megyében), Velike és Vasmegyericse (Körös megyében) várakat bírta, tartozékaikkal. Övé volt még Csepreg város és a Fertőtó.*
O. L. Dl. 22365., 22339.
Hazai Okmt. V. 409.
O. L. Dl. 23682.
Magyarorsz. és Szerbia közti összeköttetések oklt. 340–341. – Vas vármegye tisztikara a középkorban. 21–22.
O. L. Dl. 24772.
O. L. Dl. 23634., 23641.
Tört. Tár, 1906. évf. 359.
Gróf Károlyi oklt. III. 150. – Sopron vm. II. 620.
Az év végén zarándokútra készűlődvén, II. Lajos király 1524. december 21-én az ország bíráihoz intézett leiratában elrendelte, hogy Kanisay László összes pereit, míg loretói zarándoklását elvégzi, tartsák függőben.* A következő év elejéig zarándokútjából már visszatérhetett. Erre mutat az a körülmény, hogy 1525. február 28-án özv. Frangepán Mihályné Borbála asszonytól a zágrábi káptalan előtt kötelező ígéretet kap arra nézve, hogy az ennek élete fogytáig általa haszonélvezetül adományozott Lippie falut halála után visszaadja.* Az 1525. év nyarán Hatvanban tartott országgyűlésen ő is megjelent. Miután II. Lajos király hozzájárult a nádori állás betöltéséhez, július 4-én közfelkiáltással Werbőczy Istvánt választották nádorrá. A nemesség felbuzdulva is szétosztotta kegyeltjei között. Országbíróvá Drágffy Jánost, kincstartóvá Kanisay Lászlót kiáltotta ki. Másnap azonban mégis Nagylucsei Dóczy János lett a kincstartó. Kanisay 80László valószínűleg nem is vágyódott felelősségteljes kincstartói méltóság után.*
Egyháztört. eml. a magyarorsz. hitújítás korából, I. 183. – Magy. Tört. Tár, IX. 90.
Frangepán család oklt. II. 376.
Fraknói Vilmos: Werbőczy István a mohácsi vész előtt. Száz. 1876. – 609. Fraknói V.: Magyar Nemzet Tört. IV. 467–474.
A hatvani országgyűlés szétoszlása után Kanisay László hazatérőben a Csepelszigeten Drágffy János országbíró előtt 1525. augusztus 31-én Batthyány Ferenc dalmát-horvát-szlavon bánnal, Németújvár urával, szerződést kötött, melynek értelmében Magdolna leányát eljegyezte Batthyány Ferenc testvérével, Kristóffal.* Alig néhány hét mulva szeptember 21-én II. Lajos király, Drágffy János országbíró közbenjárására már özvegye Drágffy Anna, valamint gyermekei: Ferenc, Magdolna és Orsolya részére állít ki oklevelet.* Özvegye, aki Bélteki Drágffy János leánya volt, a mohácsi vész utáni években másodszor Frangepán Kristófhoz ment nőül. Egy hibás keletű oklevél szerint Frangepán Kristóf dalmát-horvát-szlavon bán, Zengg, Veglia és Modrus kapitánya, Sopron vármegye főispánja, továbbá neje Drágffy Anna és ennek gyermekei: Kanisay Ferenc és Magdolna, Ember Demetert Egervár visszaadásáról nyugtatják. Ez az oklevél a Frangepán-család oklevéltárában (II. 270–271) 1507. május 13-i kelettel lett közzétéve. Ez a keltezés azonban helytelen, mert Drágffy Anna első férje, Kanisay László 1507-ben legfeljebb 11 éves volt. Az Országos Levéltár, ahol az eredeti oklevél őriztetik, annak keltét 1527. május 30-ra helyesbítette.* I. Ferdinánd királynak Drágffy Anna fia Kanisay Ferenc és fivére Drágffy Gáspár részére 1528. január 30-án Budán kiállított oltalomlevélben Drágffy Anna mint Kanisay László özvegye szerepel.* És ugyanő 1528. március 7-én Sárvárott kelt végrendeletében második férjéről, Frangepán Kristóftól is mint már néhairól emlékezik meg.* Ő maga különben még 1542-ben is életben volt.*
O. L. Dl. 24183.
O. L. Dl. 24190.
O. L. Dl. 32864.
O. L. N. R. A. fasc. 19. nr. 22.
Egyháztört. eml. a magyarorsz. hitújításkorából, I. 366–370.
O. L. N. R. A. fasc. 27. nr. 68.
Kanisay László és Drágffy Anna házasságából öt gyermek született: Farkas, Katalin, Magdolna, Ferenc és Orsolya. Legidősebb gyermeküket, Farkast csupán egyetlenegyszer, 1518. március 22-én említik szüleivel együtt.* Katalin és Orsolya ugyancsak szüleikkel kapcsolatban, 1523. évi oklevelekben,* fivérükkel, Ferenccel együtt pedig 1524 elején fordulnak elő.* Magdolnáról 1525. augusztus 31-én esik először szó, midőn atyja őt eljegyzi Batthyány Kristóffal. II. Lajos király 1525. szeptember 21-én kelt védlevelében, úgyszintén az Egervár átadásáról szóló oklevélben az ő nevét is megtaláljuk, de anyja Drágffy Anna 1528. március 7-én kelt végrendeletében már csak Ferenc és Orsolya nevű gyermekeiről emlékezik meg. Ferenc 1529-ig többnyire testvéreivel és rokonaival együtt fordul elő.* Az 1532. június 9-én kiadott oklevél szerint, mellyel Zápolyai János király Kanisay Orsolyát, ekkor már Nádasdy Tamás jegyesét fiúsítja, Ferenc néhány nappal azelőtt húnyt el.*
O. L. Dl. 23012.
O. L. Dl. 23761., 23769., 24788. N. R. A. fasc. 11. nr. 32.
O. L. Dl. 32872.
Haz. okmt. V. 428–430.
Károly János: Fejér vm. tört. III. 575–577.
Orsolyát fiúsítása után János király rendeletére a székesfehérvári káptalan, az 1533. július 3-án és 24-én kiállított oklevelek tanúsága szerint, ekkor már férjével, Nádasdy Tamással együtt beiktatta néhai atyja Kanisay László, valamint az időközben elhúnyt fivére Ferenc összes birtokaiba: Kanizsa, Egervár, Sárvár, Léka és Kapuvár várakba és a hozzájuk tartozó uradalmakba.* Nádasdy Tamás odahagyván János király pártját, Szalaházy Tamás Veszprém püspök és Thurzó Elek I. Ferdinánd megbízásából 1534-ben egyezményt kötöttek vele, mely neki és Kanisay Orsolyának adja át, teljes birtokjoggal a Kanisay-javakat. Nádasdy Tamás 1535. február 25-én már «ex casrto nostro Sárvár» keltezi levelét.* Ezután gyorsan emelkedett. 1536-ban királyi tanácsos, 1537-ben tárnokmester, 1538–40-ig egyúttal dalmát-horvát-szlavon bán és Vas vármegye főispánja, 1541–42-ben tárnokmester és Vas vármegye főispánja, 1543–1545-ben egyúttal országos főkapitány, 1546-tól pedig országbíró. 811554 március 1-én nádorrá választották, s ezt a méltóságot 1562 június 2-án Egervárott bekövetkezett haláláig viselte.* Orsolya ezután még csaknem egy évtizedig élt özvegységben. 1571. március 2-án még életben van, május 2-án azonban már néhai.*
O. L. N. R. A. fasc. 634. nr. 10.
Egyháztört. eml. a magyarorsz. hitújítás korából, III. 17.
U. o. III. 95, 121, 232–233, 244, IV 3., 65., 129–130. stb. O. L. N. R. A. fasc. 27. nr. 68. – Hóman–Szekfű: Magyar Történet, II. kiad. III. 630. – Horváth Mihály: Nádasdy Tamás élete, 118.
O. L. N. R. A. fasc. 977. nr. 9.; f. 500. nr. 27.
Az elmondottak alapján a Kanizsai-(Kanisay) család leszármazása a következő:
Imre 1262–1281; Lőrinc 1308–1330 13210-ben Kanizsa várát kapja adományba 1321–23 Zala, 1324 Varasd vm. főispánja Elesett 1330 XI. 9–12. között; János 1330–1370 1337 kir. apród, udv. vitéz 1365 Orbász és Szána, 1366 Varasd és Zágráb vm. főispánja ~ Pozsegai Gilétfi Miklós leánya; István 1330–1376 1343 bácsi olvasókanonok 1347–1357 óbudai prépost 1356 kinevezett, 1357 felszentelt zágrábi püspök; Miklós 1330–1372; Lőrinc vagy Levkó 1330–1372; Benedek mester 1337–1363; Miklós 1367–1405 1385 magyaróvári várnagy 1387–1393 Vas és Sopron vm. főisp. 1388–1393 Zala vm. főisp. tárnokmester 1398–1400 Vas, Zala és Sopron vm. főisp. ~ Katalin; Lőrinc 1367–1376; János 1367 † 1418 V. 20. 1369 zágrábi kanonok 1376 egri, 1377 esztergomi prépost 1384 egri püspök 1387 főkancellár, esztergomi érsek, Magyarország prímása; István 1369–1429 1386–1390 udvari vitéz 1392–1395 székely ispán 1395–1401 főajtónálló 1395 Somogy vm. főisp. 1398 főudvarmester 1413–1427 Sopron vm. főisp. ~ Orsolya; János mester 1406–1428 1428 Sopron vm. főisp. ~ Anasztázia 2. férje: Thamássy Henrik 1432; István 1406–1411; Anna ~ Lossonczy Albert; László 1411–1434 1429–1434 Sopron vm. főisp. ~ Garai Dorottya; Imre 1428–1465 1442 Vasvm. főisp. 1458 Vas, Zala, Sopron és Veszprém vm. kapitánya ~ Alsólendvai Bánffy Dorottya; Miklós 1431–1469 1461 Sopron vm. főisp. 1462 Sopron, Vas és Zala vm. főisp. ~ 1. Veronika 1461 ~ 2.Krisztina 1513; János 1431–1434; László 1431–1478 1458 főlovászmester, Vas és Zala vm. főisp. 1459–61 erdélyi vajda 1460–1464 Sopron, Vas és Zala vm. főisp. 1464–1466 főlovászmester 1476 Vas vm. főisp. ~ Magdolna 1461; Miklós 1471–1491 1484 Zala vm. főisp. ~ Katalin 1493; Margit ~ Pankyrcher Vilmos; György 1471–1510 1493–1497 főpohárnok 1494 Zala vm. főisp. 1501–1507 nándorfehérvári bán 1509–1510 dalmát-horvát-szlavon bán és Zengg kapitánya ~ 1. Alsólendvai Bánffy Erzsébet ~ 2. Rozgonyi Klára; Katalin ~ Ferenc szentgyörgyi és bazini gróf 1510; Dorottya 1504–1531 ~ Vingárti Geréb Péter nádor 1500–1503 ~ 2. Perényi Imre nádor 1504–1519; László * 1476 † 1525 1513–1524 Vas vm. főisp. ~ Bélteki Drágffy Anna 2. férje: Frangepán Kristóf 1527; László 1468–1500 1494–1495 dalmát-horvát-szlavon bán 1495 jajczai bán 1498–1499 dalmát-horvát-szlavon bán ~ Erzsébet; János 1468–1522 1504–1505 jajczai bán, Sopron vm. főisp. 1507 Sopron vm. főisp. ~ Guthi Ország Katalin; István 1471–1507; Farkas 1518; Katalin 1523–1524; Orsolya 1523 † 1571 ~ Nádasdy Tamás nádor † 1562 VI. 2.; Ferenc 1524–1532; Magdolna 1525–1527
REISZIG EDE.
