Erdély címere.

Teljes szövegű keresés

Erdély címere.
Magyarország Trianonban széttört címerének legdrágább részét adta vissza a bécsi döntés: Erdély címerét. Az arany napos, ezüst holdsarlós, fekete sasos, hétbástyás címert, hogy újra elválaszthatatlanul egyesüljön a négy ezüst folyóval és a kettőskeresztes zöld halmokkal. Ez az alkalom késztetett arra, hogy Erdély címerét rövid összefoglalásban ismertessük. Noha jórészt már ismert dolgokat elevenítünk fel, mégis a címer székely részénél rámutatunk néhány jelenségre, ami további kutatásnak lehet a tárgya.
Erdély külön címerével a mohácsi vészig nem találkozunk. De nem is találkozhatunk, mert Erdély a XVI. századig nem volt különálló rész, s így önálló címere, mint például Szlavóniának, Horvátországnak, Dalmáciának, nem is lehetett. Csupán Báthori Zsigmond fejedelem alatt, 1590-ben alakult ki a magyar, székely és szász nemzet címeréből.* A fejedelem pecsétjén ott látjuk Erdély címerének mind a három alkotó elemét: a napot és holdat, a növekvő sast és a hét bástyát.* Ettől fogva ez az összetételű címer minden erdélyi fejedelem pecsétjén rajta van, hol külön, hol családi címerével, vagy más címerekkel 89egyesítve. A Barcsai fejedelemség alatt 1659-ben Szászsebesen tartott országgyűlés a három nemzet címeres pecsétjéről így rendelkezik: «Az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insignájok légyen egy fél sas… A székelységnek légyen egy fél hold és nap… A szászságé légyen hét kolcsos város…»* Ez az első írásos rendelkezés, amely hivatalosan foglalkozik a három erdélyi nemzet címerével. A három alkotó elem helye nem lévén meghatározva, a fejedelmek címerein különböző elosztásban és különböző helyen jelenik meg.
Erdély címerével Sebestyén József foglalkozik a Turul 1917. évfolyamában, 33–48. l.
Rajza u. o., 37. l.
Erdélyi Orszgy. Eml. XII., 295. l.
A helyzet megváltozik és Erdély címere határozott alakot ölt akkor, midőn Mária Terézia Erdélyt 1765-ben a nagyfejedelemség rangjára emeli. Ezóta használják Erdély címerét a mai alakjában és így szerepel ma is hazánk állami középcímerében.*
Erdély címerében a holdat fogyó és nem növekvő holdnak kell ábrázolni. Lépten-nyomon találkozunk helytelen ábrázolásokkal, melyek a holdat növekvőnek ábrázolják. (L. Egyetemi Nyomda kiadványai.)
Hogy a három nemzetnek 1590 előtt volt-e különálló címere, erre nincsenek határozott bizonyítékaink. Az azonban nem kétséges a heraldikában járatos előtt, hogy a címer három alkotó elemének régebbi eredetűnek kell lennie és nem keletkezhettek a XVI. század végén, amikor Báthori Zsigmond felvette őket címerébe.
A magyar nemzet sasos címerére több adatot hoz fel Jakab Elek. Ezek történeti hitelessége azonban nem bizonyítható. Bár tény, hogy a legrégibb magyar vármegye, Alsófehér, a sast használja címerében és az erdélyi magyar vármegyék címerét e vármegye ispánja őrizte századokon át.*
Századok, 1867. évf., 336–352. l.
A szász nemzet hét bástyás címere beszélő címer (= Siebenbürgen). Ennek első nyoma szintén az 1590-es fejedelmi pecséten található. Eredete még szintén további kutatásra szorul, bár jelentése kétségkívül a hét szász székre utal.
A székelyek napjáról és holdjáról 1590 előtt nincs adatunk. Dugonics ugyan említi, hogy Zsigmond 1437-ben megváltoztatta a székelyek címerét és, «mivel ők mind a törökre, mind a parasztok feltámadásában szorgalmatosan vigyáztak: ezek jeléül adatott nekik a nap és hold, melyek szintúgy vigyáznak az égen».* Ez a közlése azonban nem bizonyítható. Mindenesetre a címer régi eredetére mutat, hogy az ősi székely családok címereiben igen gyakran előfordul a nap és a holdsarló,* továbbá, hogy több székely város is használja mindmáig címerében.* Véleményünk szerint a címer napjában és holdjában a székelyek ősi, még a pogánykorba visszanyúló vallási jelvényét kell tekintenünk.
Jakab i. h.
L. Siebmacher erdélyi kötetét.
Pl. Aranyosszék, Alsóboldogasszonyfa, Csíkszentkirály, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy.
Hóman mutat rá, hogy Anonymusnak a székelyeket érintő állításai nagyon is közel járnak az igazsághoz. A székelyek, a nyugati határszél székelyei és az erdélyi székelyek, az avarok, vagy egy avar uralom alá tartozó keleti nép – talán egy az avar uralom honfoglalásával idesodródott onugor-magyar töredék – ivadékai lehettek. Vérségi szervezetük, ősi intézményeik bizonyítják, hogy Erdély földjét, mint zárt tömegben települő nép, legkésőbb és legnagyobb részben a XI. század elején szállták meg s nem a királyok telepítették őket oda. Vannak nyomok, amelyek arra mutatnak, hogy erdélyi megtelepedésük előtt máshol is laktak s onnét a X–XI. században vándoroltak erdélyi hazájukba. Hallunk a nyugati határszéleket őrző székelyekről is.*
Hóman–Szekfű: Magyar tört., I., 75., 123–124. l.
Kallós Zsigmond* sokat foglalkozik regősdalainkkal és ezzel kapcsolatban a székelyek eredetével is. Kutatásait, ha ezek néha – éppen a lelkesedésből származó – túlzásokba is mennek, nem lehet figyelmen kívül hagyni.* A regősdalokból vont következtetései ugyanis megerősítik Hómannak fent idézett állításait. Feltűnő, hogy regősdalainkat csak a Dunántúlon, Erdélyben a székelyek és a csángók között találjuk meg, s oly nagy hasonlatosságot mutatnak, hogy föltétlenül közös forrásra kell őket visszavezetnünk.* Kallós ebből azt következteti, hogy a nyugati székelység egy része felkerekedett és Erdélybe költözött. Ezt különben a Dunántúl és az erdélyi székelység egyes nyelvjárásainak feltűnő hasonlósága is megerősíti.* Ez a nyugatról keletre való költözés pedig a XI. század elején mehetett végbe, mikoris a nyugati székelység egy része a kereszténység felvételébe nem tud beletörődni és Erdély bércei közé húzódik, hogy itt még egy ideig megőrizze régi pogány vallását és szokásait. A kapcsolatok azonban még egy ideig fennmaradnak, az erdélyi atyafiak felkeresik a dunántúliakat. Ebből származik a regölés szokása. Erre a nagy távolságból történő látogatásra céloz a regősénekek egyik állandóan ismételt megnyilatkozása: «a regös nagyút,» «nagy régi hosszú út,» «nagy hosszú régi út». Innen az alsó- és felsőhahóti változatokban a «csiki csákány botjának» emlegetése. Kallós, Vikár és Sebestyén Gyula* szerint is a regősök nemcsak énekmondók, hanem egyúttal sámánok, illetve ezek utódai is voltak.
A nyugati székelység eredete a dunántúli regősénekekben. Vasi Szemle 1935., 3. sz. – Ősjogi és ősvallási vonatkozások a regősénekek motívumaiban. Vasi Szemle, 1935., 4. sz. – Hejtegetés. Szombathely, 1940.
Ezzel szemben l. Viski Károly: Magyarság néprajza. III. k., 371. l.
Amint ezt már Vikár Béla is megállapította: Magyar Nyelvőr, 35. évf. 99. l.
Erdélyi Lajos: Udvarhelymegyei székelység nyelvi kapcsolatai. M. Ny. 23. évf., 176. l.
Népk. Gyüjt., VIII. k.
Ezeknek a regősdaloknak van egy érdekes visszatérő motivumuk. És itt kapcsolódunk bele újra a heraldikába. A vasmegyei Dozsmat és Rucsu regősénekváltozatában ezt olvassuk:
«Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap,
Oldalomon vagyon árdeli (v. erdeli) szép hold…»
Csángó változata: «Sz e fejében vala ed sziep feniesz napfén…»
Hasonló utalásokat találunk az erdélyi és dunántúli «Julia» balladákban:
«A napot s hódat szarva között hozva,
A fényes csillagot a homlokán hozta».*
L. Kallós idézett tanulmányait.
A nap és hold, meg a csillagok a magyar sámáni eredetű regősénekekben, az «árdeli» (=erdélyi) sámánok és sámánfiak ruházatának ékességeit ábrázolják. 90Ezeket a díszítéseket az ázsiai pogány népek sámánjának ruházatán különféle változatban ma is megtaláljuk.* A székely és csángó sámánok, kik a Dunántúlról vándoroltak el a keresztény térítés elől, évenkint visszatértek «a regös régi nagy úton», hozva a «régi törvént» atyafiaiknak és felújították a pogánykor és vallás emlékeit. Később mindez már csak szimbolum. Szimbolum lett aztán a regős dalokban a napnak és holdnak az emlegetése, mint a régi pogány székelység sámánjainak jelképe.
Kallós több fényképet közöl.
Ime, ebben látjuk mi Erdély címerében a székely napnak és holdnak az eredetét. Mindenesetre e rövid vázlat további kutatásoknak lehet alapja. A következő feladat lehetne e székely elemeknek rajzban és ábrázolásban való előfordulását visszakísérni megjelenésükig. Nagyon lehetséges, hogy e kutatások az ősi vallás misztériumáig fognak visszavezetni.
Donászy Ferenc.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT