A Deák-család armálisa.

Teljes szövegű keresés

A Deák-család armálisa.
Genealogiai irodalmunknak alig megmagyarázható mulasztása, hogy Deák Ferenc leszármazásának kérdésével eddig még behatóan nem foglalkozott. Nagy Iván* mindössze annyit mond a Deák-családról, hogy előkelő zalamegyei familia, de szót sem említ a címer- és nemességadományozás idejéről, a családtagok közül is mindössze kettőt említ fel, Ferencet és testvérét Antalt. Azonkívül valószínűleg ő volt annak a téves nézetnek első hirdetője, mintha a Deák-családnak joga lett volna a kehidai előnév használatához és azt használta is volna. Pedig ezen előnév használata sem adománylevéllel, sem más hiteles okiratokkal nem igazolható, csupán megkülönböztetésül szolgált a család másik ágától, a zalatárnokitól.
V. ö. Nagy Iván: Magyarország családai. III. kötet, 260. l.; Nagy Iván ezen állítását, amelyet tőle Siebmacher is átvett, megcáfolta már Eötvös Károly (Összegyüjtött munkái. XIII. 41. l.). A Deák-családról minden tudományos igény nélkül írtak: Füssy Tamás D. F. gyermek- és ifjúsági életéből. Budapest, 1892. (Kny. a Szabad órákra c. gyüjteményes műből) és Szent István-Társulat Naptára 1894. évre. (Miként került Kehida a Deák-csald birtokába?)
A Deák-család eredetét borító homály hozzájárult azután ahhoz, hogy egyesek költői ihlet szülte túlzásból, mások meg nacionalista túlbuzgóságból a mesék és mondák világába vitték vissza a család eredetét. Garay János a «Szent László» IX. énekének hősévé teszi a jobbágyi sorban lévő Deák Balázst, akit hűségének jutalmául nemcsak a nemesek sorába emel a szent király, hanem nagy birtokot is adományoz neki.* A román nacionalisták lapja, az Albina pedig Deák Ferenc halálakor megemlékezvén származásáról, azt írja, hogy családja oláh vagy macedon-oláh eredetű és eredeti neve Pescariu volt, amelyet csak akkor cserélt fel a mostanival, amikor megváltoztatta nyelvét és nemzetiségét. Ezek persze mind a költői képzelet, vagy épen a nemzeti túlbuzgóság szülte mesék birodalmába tartoznak.
Garay János e szép monda elemeit Podlusani Zsigmondnak: «De rebus gestis Hungariae Regum» c. Győrött 1742-ben megjelent munkájából (35. l.) vette.
Ez a bizonytalanság a család eredete felől okozta azután, hogy Deák Ferenc életírói is szinte a homályban tapogatóznak, amikor őseiről és leszármazásáról írnak. Ferenczi Zoltán említi Deák életrajzának első kötetében,* hogy a család ősei a XVII. század elején marhahajcsárok voltak és így tettek szert némi kis vagyonra. A család első ismert tagja Mihály, I. Leopold alatt mint katona vitézül harcolt és az ezredesi rangig emelkedett. Mint ilyen alapította meg azután Bécsben a XI. huszárezredet. Érdemei elismeréseül emelte azután őt és öccsét, Pétert, a király 1665 december 22-én a nemesi rangra. Ferenczi Zoltán állításainak, valamint a közölt leszármazási tábla helyességének igazolására semmiféle forrásra nem hivatkozik. Már ez is bizonyos óvatosságra késztet állításaival szemben, különösen, ha meggondoljuk, hogy abban a korban nem nemes embernek huszárezredessé, sőt ezredtulajdonossá felemelkedni, valami egészen rendkívüli okok és tényezők hatóereje nélkül, valóban lehetetlen volt; Deák Mihályról pedig valami messze kimagasló vagy az uralkodóval közvetlen személyi kapcsolatot teremtő haditényt nem jegyzett fel a történelem.
Ferenczi Z.: Deák élete. I. Budapest, 1904. 4. l.
Nagyon érdekes; amit Eötvös Károly mond Deák Ferenc őseiről, ami annál figyelemreméltóbbnak látszik, mert neki alkalma volt közvetlenül is adatokat szerezni Deák Ferenctől, illetőleg a család többi tagjától. Szerinte a család első ismert tagjai Péter, Mihály, István és János voltak, akik az 1620-as évek táján születtek Zsitkóczon, Zala megyében. Közülök ketten, Mihály és Péter, gróf Nádasdy környezetébe kerültek és az ő befolyása révén emeltettek nemesi rangra. A másik két testvér, István és János, valamint leszármazottaik, mint nem nemes emberek éltek, úgy látszik, elég jó körülmények között. Eötvös Károly közli ugyanis munkájában* a nem nemes Deák János dédunokájának 34Istvánnák, aki Budán a kamaránál volt valamiféle alkalmazásban, egy, 1768 március 19-én kelt levelét Deák Gáborhoz, Ferenc nagyatyjához. Leveléből művelt, tanult embernek látszik, s elmondja, hogy maga és családja megszerezni kívánja a család nemesi ágának jóindulatát, miután épen azon fáradozik, hogy ő is nemességet kapjon. Leveléhez egy leszármazási táblát is mellékelt, amely a család nemes és nem nemes ágának egységes leszármazását van hivatva bizonyítani. Ennek a genealógiai táblának is, amelyet Eötvös a levéllel együtt szintén közöl munkájában,* az a hibája, hogy jóformán sehol sem közli a közelebbi életadatokat, valamint a házassági kapcsolatokat. Tett-e valamit Deák Gábor nem nemes rokonainak nemesítése érdekében, nem tudjuk, de Deák István fáradozásainak eredménye végre is nem lett. A Deák-család eredete és leszármazása irodalmunk jelen állása szerint erősen homályba van burkolva, ezeknek a kérdéseknek végleges megfejtését csak a zalamegyei levéltár és talán gróf Nádasdy Ferenc iratainak alapos átvizsgálása után remélhetjük.
Deák Ferenc paraszt vérei. Összegyüjtött munkái. XIII. 41–53. ll.
Ennek a levélnek és a hozzámellékelt genealogiai táblának eredetije ma valahol lappang. Eötvös Károly hagyatékából ugyanis kb. 120–150 drb irat került a M. N. Múzeum levéltárába a Deák-család iratai közül, ezek azonban jórészt a XVIII. század legvégéről és a XIX. század legelejéről származnak, csupa apró gazdasági feljegyzést tartalmaznak, családtörténeti szempontból nem igen bírnak beccsel.
De nemcsak a család eredete és további leszármazása homályos, hanem nemességének legfőbb bizonysága is ismeretlen volt mostanáig. Az 1665 december 22-én Bécsben kelt címer- és nemesség-adománylevél nem került feljegyzésre a királyi könyvekbe sem.
Siebmacher* a család címerét és annak leírását a következőképen közli: Kék mezőben egy piros ruhába öltöztetett, hajlított, balra fordított kar, kezében írótollat tart, s azzal félig felnyitott könyvbe ír. A sisakdísz merőlegesen kiemelkedő kar, amely öklében balfelé irányzott buzogányt tart. Honnan vette a Siebmacher magyar átdolgozója ezt a címert, illetőleg annak leírását, nem mondja meg. Ellenben a már említett Deák Gábornak egy 1762-ből származó pecsétjét, amelynek leírása: kék mezőben könyökével nyitott könyvre támaszkodó, páncélos, hajlított kar, öklében görbe kardot tartva, élénken jellemzi, hogy ebben az időben a családban már mennyire elhomályosodott a címer helyes használatának az emléke is.
Der Adel v. Ungarn. Tafel 98, Text 126.
Egy szerencsés véletlen, Deák Károly* zalaegerszegi ügyvéd nagylelkű ajándéka, most a címereslevél eredetijének birtokába juttatta a Magyar Nemzeti Múzeumot. A szépen megőrzött függő pecséttel ellátott armális mindenben a XVII. század heraldikai ízlésének nyomait viseli magán. A szokásos formulákon kívül csupán általánosságban emlékszik meg a nemesi rangra emelt Deák Mihály és testvére, Péter érdemeiről. A címer leírása, amely tökéletesen egyezik a jobb felső sarokban elhelyezett képpel, a következő: «Scutum videlicet militare erectum coelestini coloris, a cuius dextra parte brachium humanum rubra manica indutum, manu ipsa calamum scriptorium tenens, libroque scribentis instar applicans, eminere visitur; a superiori porro sinistro scuti angulo radiis ad ipsum librum scribentis coruscantibus et tendentibus. Scuto incumbentem galeam militarem craticulatam sive apertam regio diademate, ex eoque aliud brachium inferiori conforme eminens, pugnoque clavam ferream dea uratam compressam sursum ostentans, seu protendens, proferente ornatum. A summitate vero sive cono galeć laciniis sive lemniscis hinc flavis et coeruleis, illinc autem candidis et rubris, in scuti extremitates sese diffundentibus scutumque ipsum decenter exornantibus.»
A címeres levelet Deák Ferenc adta át halála előtt néhány évvel unokaöccsének, Deák Mihálynak, Károly atyjának. V. ö. Ferenczi: Deák élete. I. 4.
A címernek ez a hiteles, a képpel teljesen megegyező leírása: kék mezőben balfelé fordult vörös ruhás kar, kezében írótollat tartva, nyitott könyvbe ír; a pajzs bal felső sarkából arany napsugarak lövellnek a könyv felé; a sisakdísz: cölöpösen kiemelkedő kar, kezében aranyozott buzogányt tart felfelé; takarók: kék-arany, vörös-ezüst – lényeges eltérést mutat a Deák-címer eddig ismert ábrázolásaival és leírásaival szemben. 35A Siebmacher közölte címerképből teljesen hiányzik a könyv felé lövellő aranysugár kéve; Deák Gábor 1761-ből származó pecsétképe pedig már szinte torzalakja az eredetinek, nemcsak az aranysugár kéve hiányzik ott is, hanem a címerképet valósággal militarizálja, mert a páncélba öltöztetett kar öklében görbe kardot markol. Anélkül, hogy a címerszimbolika útvesztőjébe kívánnánk eltévedni, még sem hallgathatjuk el azt a megjegyzést, hogy Deák Mihály és Péter címeres levele, már ábrázolásánál fogva is inkább vall egy nagyúr (gróf Nádasdy Ferenc?) hűséges sáfárjára, mint egy harcokban különösen kiemelkedő, érdemeket szerzett és ezért ezredtulajdonossá lett és nemesi rangra emelt katonára. Bárha ez talán a család leszármazottainak kellemesebb emlék lett volna (Deák Gábor pecsétképe 1762-ből).
A Deák-családnak most előkerült címeres nemesítő levele, amelyet a rajtalevő feljegyzés tanusága szerint 1666 november 18-án hirdetett ki Zala vármegye hatósága, legalább a családi címer helyességének kérdését dönti el véglegesen. A leszármazás kérdése a további kutatások számára még nyilt kérdés maradt.
Dr. Tóth László.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT