A Bocskai-család címereslevele 1414-ből.
A Bocskai-család címereslevele 1414-ből.
(Színes címerképpel.)
A Bocskai-családnak itt bemutatott címereslevele nem ismeretlen szakköreink előtt. Bárczay Oszkár ugyan nem ismerte még az armálist, de Csoma Józsefnek a mohácsi vész előtti eredeti címeresleveleket tartalmazó jegyzékében már bennfoglaltatik. Társaságunk egyik nagygyűlésén Varjú Elemér tagtársunk a magyarországi lovaspecsétekről szóló felolvasásában megemlékezett ez armálisról és méltatta annak jelentőségét. Nagyértékű tanulmánya, miután a tárgyra vonatkozó kutatásai nincsenek teljesen lezárva, nem láthatott még napvilágot, s ezért attól függetlenül ismertetjük meg folyóiratunk olvasóit e ritka becsés heraldikai emlékkel, nem akarván a régóta közlésre váró színes hasonmást még tovább is hevertetni.
Az armális eredetije a gróf Erdődy-család monyorókeréki levéltárában őriztetik. Leszámítva a szövegnek egy-két hiányát, melyet a hártya összehajtogatása okozott, valamint a hártya megsérülését a címerkép szélén, az oklevél jó állapotban maradt reánk. Függő pecsétje az idők folyamán elveszett.
Az armális Aachenben 1414 november 8-án kelt, Bocskai Péter fia István részére szól, kinek kilétéről és érdemeiről azonban részletesebben nem emlékezik meg.
A BOCSKAI-CSALÁD CIMERE 1414.
Az oklevél szövege a következő:
Sigismundus Dei gratia Romanorum rex semper augustus ac Hungarie etc. rex omnibus Christi fidelibus, tam presentibus, quam futuris, presentium notitiam habituris salutem in eo, qui dat regibus regnare et victoriose triumphare. A claro lumine throni regii, velut e sole radii nobilitates legittimo iure procedunt, et omnium nobilitatum insignia a regia dignitate dependent, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniet regie dignitatis. Sane ad universorum, tam presentium, quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod fidelis noster Stephanus filius Petri de Bochka, coram nostra celsitudine personaliter constitutus, propositis et recensitis suis fidelibus servtiis et fidelium obsequiorum gratuitis meritis sincerisque complacentiis utique acceptis et laudandis, quibus ipse sacro dyademati ac celsitudini nostre a longinquis temporibus in prosperis nostris agendis et adversis, persone et rebus suis non parcendo indefesse complacere studuit, reddiditque se gratum et acceptum, arma seu nobilitatis insignia, in presentium literarum nostrarum capite depicta, maiestati nostre exhibendo, ab eadem maiestate nostra eadem arma seu nobilitatis insignia sibi ac heredibus et posteritatibus suis universis ex liberalitate nostra dari et conferri humiliter et devote supplicavit. Unde nos prefati Stephani gratis affectibus intuentes obsequiorum merita, quibus studiis diligentibus ac indefessis hactenus erga nostram claruit maiestatem cottidieque claret et inantea eoquidem studiosius clarere poterit, quo se et suos singularibus honorum gratiis sentiet decoratos, animo deliberato et ex certa scientia eidem Stephano et suis heredibus ac posteritatibus u[niversis a]d prefati Stephani suppli[cation]is instantiam prescripta arma seu nobilitatis insignia hic depicta ac p[ictoris ma]gisterio distincte descripta [virtu]te presentium conferimus, ymmo de habundantiori plenitudine specialis nostre gratie, ad [maiorem] eiusdem Stephani et suorum [her]edum nobilitatis gloriam proprio motu concedimus ac presentibus elargimur, ut idem [Steph]apus ac sui heredes et posteritas universa nata et nascitura hec arma seu nobilitatis insignia prout [presenti]bus literis circa principium apropriatis coloribus diversis inserta pictura denotat et declarat, amodo inantea in preliis, hastiludiis, torneamentis et in omni exercitio militari gestare valeant atque deferre. Gaudeat igitur favore regio ac de tanto munere singuiaris gratie antefatus Stephanus suique heredes et prosteritates merito exultent tantoque fideliori studio ad homorem regium eorundem inantea solidetur intentio, quanto ampliori favore preventos se conspiciunt munere gratiarum. Presentes autem ad premissorum memoriam perpetuam cum pendenti secreto nostro regio sigillo, quo ut rex Hungarie utimur, prelibato Stephano et suis heredibus universis duximus concedendas. Datum Aquisgrani octavo die festi Omnium Sanctorum, anno domini millesimo quadringentesimo quartodecimo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. XXVIII°, Romanorum electionis quinto, coronationis vero primo.
Az oklevél élére festett címerkép balra dőlt, ezüsttel damaszkolt kék pajzsban ezüst szerszámzatu fekete lovon ülő, teljes páncélzatú vitézt ábrázol, fejét leeresztett ellenzőjű sisak fedi, jobbjával sárga nyelű, ezüsthegyű dárdát szegezve előre. A vállpáncél és a derékvért alól fekete posztó ruházat buggyan ki. A pajzsra illesztett kék-ezüst takaróval ékített sisak díszében kiterjesztett szárnyú, kiöltött nyelvű, arany koronás kinövő fekete sast mutat. A címerkép vörös szőnyegre van helyezve, melyet az ekorbeli Zsigmond-féle armálisokat jellemző négyes karélyú széles aranykeret vesz körül, melyet belül kettős fekete, kivülről egyes vékony sárga vonalkeret vesz körül. Az egész kék alapra van helyezve, melyet belül fekete, azután fehér, kívül pedig ismét fekete vonalkeret határol. A belső négy sarokban ezüst damaszkolás látható.
A címerkép nem szorul bővebb magyarázatra. A Zsigmond első éveiből származó címerek között egyike a legszebb kivitelünek, mely színcompositiójával, a sisakdísz lendületes ábrázolásával és méretei arányosságával egyaránt előnyösen válik ki a többi közül. A címerkép főérdekessége, de egyúttal fontossága a címeralakban rejlik, mely a Zsigmond-korabeli lovas fegyverzetet mutatja be. Viselet- és fegyvertörténeti szempontból szinte megbecsülhetetlen, mert azok a Zsigmond-kori armálisok, melyek fegyvertani szempontból figyelmet érdemelnek, mint pl. a Leszteméri- vagy Irsay-család címereslevelei csak egyes fegyverzetdarabokat ábrázolnak. Fegyvertani tekintetben a 33Bocskaival fontosságra nézve csak a Bothfalvi Both-családét hasonlíthatjuk össze 1460-ból, mely a Mátyás-korabeli gyalogkatonaság fegyverzetét mutatja be.
E címerkép bemutatásával sajnos egyelőre le kell zárnunk a középkori címerek színes hasonmásainak közlését. Nem mintha nem állana elegendő anyag rendelkezésünkre. A mohácsi vész előtti eredeti címereslevelek száma immár jóval a 200-on felül van, melyeknek tekintélyes része még közlésre vár. A levéltárak rejtekeiben nem egy ismeretlen armális várja minden bizonnyal a felfedezést, hiszen csak nemrégiben jutottunk nyomára Hunyadi Mátyás négy címereslevelének, melyet a nagy király svájci polgároknak adományozott. Anyagi eszközeink fogyatékossága, a nyomdai és reprodukciós költségek végnélküli emelkedése egyelőre lehetetlenné teszi Társaságunk részére, hogy tudományos programmjának ezt a pontját továbbfejlessze. Talán megérjük még az időt, midőn a viszonyok jobbrafordultával ezirányú kötelességünknek újból eleget tehetünk.
Társaságunk a folyóiratunkban megjelent középkori címerek hasonmásait a Monumenta Hungariae Heraldica-ban külön is közrebocsátotta. E vállalatból 1902-ben jelent meg a második kötet nagyérdemű néhai elnökünk, Fejérpataky László szerkesztésében. Azóta egy újabb kötetre való anyag gyűlt össze, melynek sajtó alá rendezésével igazgatóválasztmányunk legutolsó ülésében e sorok íróját bízta meg. Talán akadnak történeti multunknak áldozatkész mecenásai, kik ezen harmadik kötet mielőbbi megjelenését áldozatkészségükkel lehetővé teszik.
Áldásy Antal.
