Szentpétery Imre. A borsmonostori apátság Árpád-kori oklevelei. 1916. A Tud. Akad. kiadása. 1–134. l. és négy táblán 22 oklevélrő…
Szentpétery Imre. A borsmonostori apátság Árpád-kori oklevelei. 1916. A Tud. Akad. kiadása. 1–134. l. és négy táblán 22 oklevélről írásmutatványok.
Ezzel az oklevélcsoporttal a szerző a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából készülő Árpád-kori királyi oklevelek kritikai kiadásának és diplomatikájának munkálatai kapcsán foglalkozott. Műve példája azoknak a részletmunkáknak, a melyek kisebb kérdéseket minden vonatkozásukban éles világítás alá helyezvén, fogalmat adnak a kor általános gyakorlatáról. Biztos ítélettel és gyakorlott kézzel alkalmazza az oklevélkritika összes eszközeit s a hazai diplomatikában először aknázza ki az írásösszehasonlítás módszerének minden előnyét. E módszerrel hol az oklevelek hitelességére szerez döntő bizonyítékokat, a mennyiben más, kétségtelen hitelű oklevelekkel egy kézírást fedez fel, hol a hamisításra s a hamisítóra sikerül ráakadnia, megtalálván a hamis levél írójának kezevonását az érdekelt fél későbbi korból eredő oklevelei között; máskor pedig fontos megállapításokat von le a királyi kanczelláriai gyakorlatot illetőleg, a midőn kimutatja, hogy az Árpádok alatt nem volt még külön fogalmazói és külön másoló testület a kanczelláriában, s hogy az oklevelek jórésze még mindig a fogadó fél írását mutatja, tehát nem a kanczelláriában készült. A tárgyalt oklevélcsoport 83 darabja közül 16 hamisnak bizonyult. Aránylag nagy ez a szám, de a szerző megjegyzése szerint e csoport különösen megbízhatatlan, s a többi Árpád-kori oklevélnél sokkal kisebb a hamisítványok aránya. E 16 hamisítvány túlnyomó nagy része a XIII. század második negyedében készült, valamint négy más heiligenkreutzi hamis magyar királyi oklevél is; a rend kebelében tehát ebben az időben sokat hamisítottak. Nem egyedülálló ez a jelenség az akkori európai gyakorlatban. Ezek az évtizedek az oklevelezés hirtelen fellendülését mutatják, s számos jel szerint az egyetemi tanultságnak hirtelen elterjedését is. A szellem, a mely az egyetemi vitatkozásokban uralkodott, s a mely arra szoktatta a klerikusokat, hogy vélt igazukat bármely eszközzel diadalra segítsék, áthatotta az oklevélkészítés studiumát is. Pompás készségű oklevélírók bukkannak fel, – Mitis az osztrák Szt. Flórián papjai között mutatott ki ilyeneket, – a kik képzettségüket testületük rendelkezésére bocsájtották és nem okoztak maguknak lelkiismeretfurdalást 45azért, ha rendjük igaznak vélt jogait költött oklevélbe foglalták. Az oklevél még ujdonság volt e korban, feladata, rendeltetése nem állott még a maga realitásában a papság előtt, mely azt tartotta, hogy készítésének hosszú tanulással elsajátított tudományát jogosan felhasználhatja czéljaira. Ennek az általános jelenségnek egyik példája lehet a Szentpéterytől megvilágított borsmonostori és heiligenkreutzi hamisítványcsoport. A mű függelékében a tárgyalt 83 oklevélnek pontos regesztáját és a kiadások hibajavítását adja a szerző.
Hajnal István.
