Fejérpataky-Emlékkönyv. Írták tanítványai. Budapest, 1917. 8-r. 372 l.
Fejérpataky-Emlékkönyv. Írták tanítványai. Budapest, 1917. 8-r. 372 l.
Szép és dicséretes szokás, mely nálunk német mintára csak nem rég honosodott meg, tudományos és tanári jubileumokat emlékkönyvvel is maradandóvá tenni az irodalomban, a hol is a tanítványok tudásuk javával hódolnak Mesterük szellemének. A háború annyi sok dicséretes szokást tépett szét kegyetlenül, epochalis ünnepek és évfordulók mentek feledésbe a nemzet szörnyű megpróbáltatásai alatt. Ezért is különös figyelmet érdemel az az Emlékkönyv, a melylyel Fejérpataky Lászlót életének hatvanadik, történetírói működésének negyvenedik, szemináriumi vezetőtanárságának harminczadik évfordulója ünnepére tanítványai meglepték.
A Turul olvasói előtt, azt hiszszük, felesleges egy szót is ejteni arról, hogy mit köszönhet a magyar történeti segédtudományok köre Fejérpataky Lászlónak, s mit köszönhet neki Társaságunk, a melyet szerető gonddal kisért végig bölcsőjétől fennállásának négy évtizedén. Bizonyos, hogy a magyar tudománytörténet jövendő írója egész lapot kell, hogy szenteljen 44Fejérpataky László azon munkássága méltatásának, a melylyel ő a magyar történeti segédtudományokat, elsősorban a diplomatikát és a heraldikát, nemcsak kiemelte, arról az ingoványos talajról, a melyen az még Horvát Árpád tanársága idején is tespedt, hanem szigorúan módszeres alapra fektetve művelésüket, az általános magyar történetírásnak is új és hatalmas lendületet adott azzal, hogy fiatal tanítványait reávezette a közvetlen forrásokból való anyag használatára. Benne nemcsak a tudós diplomatikus és heraldikus az, a ki minden elismerésre méltó, mert benne csodálatos készséggel egyesült a nagy tudós a kiváló pedagógussal. Előadásának közvetlenségével, szigorúan tudományos módszerének a gyakorlatba való szerencsés átültetésével tanári működésének három és fél évtizede alatt oly kiváló diplomatikai iskolát sikerült neki teremtenie, hogy úgy a magyar diplomatikusok, mint az általuk készített publicatiók, méltó díszt és elismerést váltottak ki messze a haza határain túl az európai szakirodalomban is. Ez a tanítványi gárda érezve azt, hogy mit köszönhet tudásából mesterének, benne látja, tudja a magyar történettudomány egyik leghatalmasabb oszlopát.
Ez a soha meg nem szűnö hála hozta létre ezt az Emlékkönyvet is, mely azóta már rég olvasóink kezén forog. Tartalmáról és íróiról épen ezért aligha kell bővebben szólnunk. A tizenhat czikk illusztris írói tulajdonképen képviselői a tanítványok összeségének, kik mindannyian egyforma szeretettel és hálával tekintenek a bölcs tanító felé. Csak természetes, hogy az Emlékkönyv épen a folyóiratunk által művelt tudományok köréből tartalmazza a legtöbb értekezést. Eckhart Ferencz a Vay-család berkeszi levéltárából közöl érdekes kiadatlan Árpád-kori okleveleket; Ernyey József Oroszlánkőváráról és annak urairól egész kis monografiát nyújt; Gárdonyi Albert a középkori latin írás rövidítéseit foglalja rendszerbe. Holub Józsefnek a főispán és alispán viszonyának jogi természetéről írott dolgozata új mesgyét vágott vármegyei közigazgatásunk középkori történetébe. Becses kis adalék Madzsar Imre dolgozata a Kaplony-nemzetség és a Vetési-család kapcsolatairól. Mélyenjárók és egészen a mester szellemében írottak Szentpétery Imre fejtegetései II. Endre királynak a topuszkói apátság részére adott, összesen tizenkét darab okleveléről. Ezen elsősorban diplomatikai és genealogiai természetű dolgozatokon kívül a többiek is mind méltán számíthatnak olvasóink érdeklődésére.
Immár öt esztendeje mult az Emlékkönyv megjelenésének, a melyről áldatlan viszonyaink miatt csak most emlékezhetünk meg e néhány sorban. Az öt hosszú és vészterhes év alatt Fejérpataky László folytatta tovább ifjúi frisseséggel írói és tanári működését. Isten adja, hogy ez a működés még hosszantartó legyen a szegény haza és mindnyájunk, kik őt mint igaz tanítványai tiszteljük és szeretjük, javára és örömére. Ad multos annos!
-th.
