A MAGYAR CZÍMER TÖRTÉNETÉHEZ.
A MAGYAR CZÍMER TÖRTÉNETÉHEZ.
A magyar államczímer kialakulásával s az egyes czímerrészek eredetének kérdésével foglalkozó heraldikusok és történetírók a czímeres pecsétek mellett kevés figyelemre méltatják a czímeres érmeket. Az érmeket másodrendű forrásokként használják fel s ha ezek czímerábrázolása a pecsétekének ellentmond, a felett – többnyire minden indokolás nélkül – napirendre térnek. Pedig a középkori czímertörténetnek a pecsétekkel teljesen egyenrangú forrásai a czímeres pénzdarabok s a czímerek numizmatikai ábrázolásának vizsgálatával értékesen egészíthetjük ki heraldikai ismereteinket. A magyar heraldikában még nagyobb jelentőséghez jutnak a numizmatikai források azáltal, hogy az Árpád-házi királyok korából aránylag kevés czímeres pecsét jutott korunkra.
A következőkben a numizmatikai források felhasználásával igyekszem a magyar czímertörténet nehány homályos kérdését megvilágítani.*
Az érmeket Réthy: Corpus Nummorum Hungariae (= C. N. H.) alapján idézem. A chronológiára lásd az újabb szakirodalom, a leletbizonyítékok, tipológiai és metrológiai sajátságok együttes vizsgálatával megállapított, Réthyétől sokban eltérő éremchronológiai eredményeimet: Magyar pénztörténet. 1916. 236–254., 299–301., 318–321., 332., 335–338., 346–348. l.; II. András és IV. Béla-kori szlavón denárok. Numizm. Közlöny. 1919–20. 33–42. l. A pecsétekre vonatkozó adatokat és a régebbi irodalmat l. Döry Ferencz: Magyarország czímerének kialakulása. Turul, 1917. 17–33. l.
A középkori magyar pénzek első csoportján – Szent Istvántól II. Gézáig (C. N. H. I. köt. I–VI. sorozat) czímeres ábrázolással nem találkozunk. 4Az éremrajzok nem nagyon változatosak; valamennyiük, három a XI. században kialakult, illetőleg meghonosodott típikus rajzra (kereszt karjaiban jegyekkel; három magas hordozható kereszt; koronás fő) vezethető vissza.* Csak II. Géza óta találkozunk változatosabb éremrajzokkal. A XII. század második felében és a XIII. század legelső éveiben kibocsátott finomabb technikájú érmeken* (VIII–X. sorozat) a régi rajzok erősen módosult változatai mellett a bizánczi és arab pénzverők működésére visszavezethető, keleti motivumokkal ékes ornamentális ábrázolásokat, latin és kufikus betűkre emlékeztető jegyeket találunk. Az éremrajzok képzésében a megelőző kor konzervativizmusával szemben szubjektivebb elemek érvényesültek. Ez éremcsoport rajzai közt találkozunk először a kettős kereszttel. Első királyunk, ki pénzeire kettős keresztet veretett, III. Béla. Több – metrologiai és typologiai okokból egyaránt első veretei közé sorolandó – éremfaján, mint az egyik vagy mindkét lapot betöltő főéremrajz (C. N. H. I. 128, 127, 163, 164: előlap, Pótlék 112 B.: hátlap, 112: mindkét lap) fordul elő a kettős kereszt.
Id. művem 242–246. l.
Id. m. 236–258. v. ö. még Harsányi czikkét (Közlemények a M. Nemz. Múzeum érem- és régiségtárából. I. 1916. 43–44. l.) Réthy e csoportot tévesen III. Béla, Imre és II. András nevével jelölte, holott annak időrendben utolsó darabja András legelső verete. (116. sz.)
Közvetlenül ehhez az éremcsoporthoz csatlakoznak III. Béla lemezpénzei (C. N. H. XV. sorozatból:
271–281. sz.) és kettős keresztes czímert ábrázoló, «Bela rex» feliratú pénze (263. sz.). A kettős kereszt a brakteáták egyikén, mint az éremrajz része (279.), az 1190 táján vert 263. sz. éremfajon pedig pajzsba foglalva, mint valódi czímerkép szerepel.*
V. ö. id. m. 238–239., 253–254., 258., 267. l., hol Réthyvel szemben s a régebbi numizmatikusok – Schönwisner, Weszerle, Rupp – helyes megállapításához csatlakozva, ezek III. Béla-kori eredetét mutattam ki. Réthyt, midőn ez érmeket IV. Béla korára tette, a 263. sz.-on látható czímer felvételét IV. Bélának tulajdonító heraldikusok (v. ö. Réthy megjegyzéseit a kettős keresztről: Arch. Ért. XII. 96. és C. N. H. I. 30. l.), továbbá ugyanez éremnek IV. Béla korában vert, amannál fejlettebb technikájú utánzata, a C. N. H. I. 266. sz. érem (v. ö. Arch.. Ért. VI. 1886.) vezették félre. Az előállítási technikából, a betűk és pajzs alakjából vont következtetései (Arch. Ért. VI. 1886. 40., XI. 1891. 42., XII. 1892. 96. l.) határozottan tévesek és tévedése még nagyobb méretet öltött, mikor II. Géza primitiv lemezpénzét (C. N. H. I. 269.) és a II. András-kori friesachias veretű brakteátákat (282., 283. sz.) is IV. Bélának tulajdonította.
5A magyar czímer másik alkotórésze, a pólyás vagy csikolt czímerpajzs, a XII. és XIII. század fordulóján, egyidőben tünik fel Imre király pecsétjén és András herczeg szlavóniai denárján (C. N. H. I. 203.). II. András korában mind a pecséteken, mind a Szlavoniában vert denárokon (C. N. H. I. 201., 202., 204., 206., 207., 303., 304., 307., 308. sz.) állandóan szerepel.*
Id. m. 299–301., 332. l. és Numizm. Közl. 1919–1920. 33–42. l. E pénzek egy részét – C. N. H. I. 299–309. sz. – Réthy kideríthetetlen okból, de talán a 309. sz. érmen szereplő, pajzsba foglalt kettős kereszt miatt, tévesen V. István korára teszi, noha maga emelte ki, hogy ezek István és apja pénzeitől minden tekintetben különbözők.
A pólyás czímer mellett a kettős kereszttel is találkozunk ugyanez időben. Imre királynak heraldikai szempontból eddig nem méltatott nagy viaszpecsétjén a király jobbjában kettős keresztes országalmát tart.* II. András pénzein is gyakran fordul elő a kettős kereszt, mint az éremrajz része (C. N. H. I. 173., 174., 175., 189., 191., 212., 213., 221., 222. sz.), mint az egész lapot betöltő éremrajz (116., 224., 225., 179., 180. sz.), az egyik szlavóniai denáron és a hozzátartozó oboluson (C. N. H. I. 309. és Pótlék 308/A. sz.) pedig pajzsba foglalva.
Pray: Syntagma. 58. l. VIII. t. 3. sz., Knauz: Mon. Strigon. I. 5. tábla. A Bécsi udv. levéltárban levő pecsét, melyről Knauz a rajzot készítette, Szekfű Gyula barátom szíves közlése szerint, ma már annyira kopott, hogy rajta a kereszt második ágát egyáltalában nem lehet kivenni. A M. Nemz. Múzeum pecsétgyűjteményében levő, más oklevelek pecsétjéről vett viaszlenyomatok egyikén azonban egész világosan, egy másikon homályosan látszik a kettős kereszt.
Báni denár.
Ugyancsak pajzsba foglalt kettős kereszt van Gutkeled István bán, styriai kapitány (1254–1258.) Styria részére vert czíme (C. N. H. I. 356.) előlapjának jobboldalán, míg baloldalt a bán nemzetségének – a Gutkeled-nemnek – czímere látható. Ugyanő a szlavóniai Pekreczen 1255 óta vert báni denárok hátlapjáról is a kettős keresztet alkalmazta, az egész lapot betöltő éremrajzként, alsó vízszintes szára alatt két egymással szembenéző koronásfővel. E rajz jellemző maradt a báni pénzekre, melyeknek előlapján a későbbi szlavón czímer főalakja – futó nyest – és a Moneta regis (v. ducis) pro Sclavonia körirat látható.
Az utolsó Árpádok pénzein épp úgy, mint pecséteiken a pólyás czímerpajzszsal nem találkozunk. A kettős kereszt viszont IV. Bélától III. Andrásig, mint az egész lapot betöltő éremrajz (C. N. H. I. 248., 251., 284., 317., 318., 323., 373., 374., 375.), mint az éremrajz része (344., 345.), mint a királyi alak kezében tartott jelvény (315.) és pajzsbafoglalva, mint valódi czímerkép (266., 267., 363., 376., 377.) gyakran fordul elő az érmeken. Venczel érmein a király kettős keresztes országalmát tart kezében.
Károly Róbert korában a kettős kereszttel már csak a báni denárokon s az ezek mintájára vert királyi bániakon (banales regales: C. N. H. II. 51–55. sz.), valamint az úgynevezett keresztes denárokon (cruciti: C. N. H. II. 47., 49., 50.) – az egyiken pajzsbafoglalva – találkozunk. Többi pénzein, köztük az aranyforint egyik típusán és az összes garasokon ismét a II. András óta használatból ment pólyás czímer tünik fel, de már nem egyedül, hanem az Anjouk liliomos czímerével hasított pajzsban egyesítve (C. N. H. II., I–III. tábla.).*
Az Anjouk liliomos czímere már István ifjabb királynak egy valószínűleg 1269-ben vert obolusán is szerepel. V. ö. Numizm. Közl. 1916. 1–3. l.
A numizmatikai és sphragistikai források együttes vizsgálata alapján megállapíthatjuk, hogy a kettős kereszt, mint magyar királyi vagy országos jelvény negyedszázaddal előbb tünik fel a pólyás czímernél s már 1190 táján pajzsba foglalva, mint valódi czímerkép fordul elő. Ez idő óta az Árpádok kihaltáig a kettős kereszt, mint királyi jelvény és czímer állandóan használatos, még Imre és II. András korában is, mikor a pecséteken az újabb, pólyás czímernek adott helyet. A pólyás czímerpajzs – Imre és II. András korát kivéve – az Árpád-korban sem pecséteken, sem érmeken, sohasem volt használatos.
E tények megállapítása czímertörténeti szempontból igen nagyjelentőségű, mert heraldikusaink, 6Palma óta IV. Bélának vagy II. Andrásnak tulajdonították a kettős keresztes czímer felvételét s bebizonyítottnak vélik a pólyás czímer idősebb voltát. E felfogás kialakulását kétségtelenül elősegítette a rendszeres és megbízható éremchronologia hiánya. Ez tette lehetővé, hogy a numizmatikában járatlan és Imre nagypecsétjét figyelembe nem vevő heraldikusok, sőt az ő elméletüktől megtévesztve, maga a kiváló numizmata Réthy is – Schönwisner, Weszerle és Rupp tanításával szembehelyezkedve – III. Béla és II. András kettős keresztes érmeit minden alap nélkül IV. Bélának vagy V. Istvánnak tulajdonítsák, vagy egyszerűen hallgatással mellőzzék.* A pecsétek czímerhasználatából egyoldaluan levont következtetések téves voltát azért nem ismerték fel, mert nem gondolták meg, hogy a czímer szükségszerűen jelentkezik előbb az érmeken, semmint a pecséteken. A pecsét jogi természetével és rendeltetésével minden változtatás és újítás ellentétben áll. Középkori uralkodók pecsétjüket csak nagyon fontos, kényszerítő okok miatt változtatták meg. Új pecsétnyomót – visszaélések megakadályozása végett – csak akkor verettek, ha a régi elveszett, vagy tömeges oklevél- és pecséthamisításokra jöttek rá. Ha tehát valamelyik uralkodó czímer felvételére határozta el magát, meglévő pecsétnyomóját nem dobta el, hogy a czímert belevésesse. Viszont pénzt a XII–XIII. században minden évben újat bocsátottak ki s az új pénznek a rajza is folyton változott. A pénzekre tehát minden nehézség nélkül ráverethették a czímert. Úgy látszik, ez volt az eset III. Béla korában is. Időrendben első pénzeinek tanusága szerint, III. Béla a kettős keresztet, mint jelvényt, uralkodása kezdete óta használta, de pajzsba foglalva, mint valódi czímer, csak uralkodása vége felé került pénzére. Pecsétnyomóját azonban ekkor már nem változtatta meg. Ez a magyarázata annak, hogy a czímer numizmatikai használata megelőzte a sphragistikai használatot.*
Palma: Herald. specimen. 33–35. l.; b. Nyáry: A heraldika vezérfonala. 29.–30. l.; Bárczay: A heraldika kézikönyve. 363–374., 389. l.; Varjú Elemér még III. Bélának a XIII. századi érmektől egészen elütő, C. N. H. I. 112. sz. érmének XII. sz. eredetét is kétségbevonta. (Turul, 1900. 196. l.) V. ö. még Réthy id. dolgozatait.
Érdekes analógiát ad a szlavón czímer, melynek nyestje sokkal előbb tűnik fel a báni denárokon, mint a pecséteken. Itt különben a czímer numizmatikai eredete is nyilvánvaló, mert a pénzen látható nyest éppúgy, mint az ősi római pénzen a bika, a régi terménypénz – a nyestbőr, illetőleg bika (pecunia!) – jelképe.
A heraldikusok megtévesztésében nagy része volt annak, hogy Imre és II. András – bár a kettős keresztet, mint királyi jelvényt és czímert kimutathatóan használták – pecsétnyomóikba más czímert, az oroszlánokkal megrakott pólyás czímerpajzsot vésették. A helyett, hogy a czímercsere okát igyekeztek volna felderíteni, figyelmen kívül hagyva a numizmatika helyes megállapításait, egyszerűen kétségbevonták a III. Béla- és II. András-kori hiteles numizmatikai emlékek tanuságát.
Abból, hogy III. Béla pecsétjén még nincs czímer s hogy fiai pecsétjükön más czímert használták, semmiesetre sem következik, hogy III. Béla és II. András pénzein és Imre nagypecsétjén a kettős kereszt, mint királyi jelvény és czímer ne volna helyénvaló. Az a feltevés, mintha III. Béla nem használt volna czímert s a kettős keresztes czímert IV. Béla vette volna fel, a pecsétekből egyoldaluan vont következtetés, aminek a III. Béla- és II. András-kori hiteles numizmatikai emlékek és Imre nagypecsétje határozottan ellentmondanak.
*
Késő-középkori magyar felfogás szerint a kettős kereszt, mint apostoli czímerjelvény, II. Sylvester pápa adományából illette meg Szt. Istvánt és utódait.*
Pflugk-Hartung: Specimina. III. Sigilla. Stuttgart, 1887. és Pflugk-Hartung: Die Bullen der Päpste. Gotha, 1901. 44–58. l.: II. Orbánt megelőzőleg a bullákon egyszerű kereszt látható.
Ennek az elméletnek alapvető hibája az, hogy a XI–XII. században az apostoli vagy patriarchai kereszt nem volt kettős. Általában a nyugati egyházban a kettős keresztnek semminő szimbolikus jelentősége nem volt. Az apostoli vagy patriarchai, később érseki kereszt csupán abban különbözött a többitől, hogy hadijelvények és zászlók módjára hosszú nyélre volt tűzve. Ilyen hordozható keresztet látunk az összes pápák bulláin II. Orbán (1085–1099.) óta.* s a pápai pénzeken is hiába 7keresünk kettős keresztet.* A patriarchai kettős és a még később előforduló pápai hármas kereszt a késő középkorban czímereken, pénzeken és képeken itt-ott már előfordul, de szimbolikus jelentőséghez még nem jutott.* A legtöbb egyházi archeologus meg sem emlékezik róluk, noha a kereszt változó formáival lapokon keresztül foglalkoznak.
Hármaskönyv. I. R. 11. cz. 3. §.V.ö. Das Concilium so zu Constanz ... 1413. Jar. (Augsburg, 1536.) XCIX. lev., hol a kettős keresztet Szent István czímerének mondják.
V. ö. Serafini Camillo: Le monete e le bolle plumbee pontificie. I. Milano, 1910.
Kraus: Kreuz (Real-Encycl. d. christl. Altertümer. II. Freiburg i. B. (1886. 236. l.); Barbier de Montault: Traité d'iconographie Chrétienne. 1890. I. 328., 329., II.. 258. l.; Wetzer-Welte's Kirchenlexikon. 2. Aufl. VII. 1080. has.; Thurston, Herbert: Cross. (The Catholic encycl. IV. 1908. 533–534. l.)
Pápai bulla.
A kettős kereszt nyugaton a XIII. századig egyszerű heraldikai és numizmatikai ábrázolás volt, de mint ilyen is szokatlan. A Karoling-kori, valamint a X – XII. századi itáliai, franczia- és németországi pénzeken a kereszt igen nevezetes szerepet tölt be.
Alig van éremfaj, melyen a kereszt akár mint főrajz, akár mint mellékjegy vagy díszítő motivum ne szerepelne. Kettős alakjával azonban a XII. század végéig nem igen találkozunk.* Kivételesen fordul elő egy-egy pénzen, az egyházfők érmei közül a X. században VII. Benedek pápa (974–983.) ezüst dénárján s a XII. és XIII. század fordulóján Ludolf magdeburgi érsek (1192–1205.) pénzén.*
V. ö. Prou: Les monnaies Carolingiennes. 1896.; Serafini id. m.; Blanchet-Dieudonné: Manuel de numismatique franç. I–II. Paris, 1912–1916.; Dannenberg: Die deutsche Münzen. I–IV. Berlin, 1876–1905. közölt éremrajzokat, melyeken a kettős kereszt egyáltalában nem szerepel.
Schlumberger: L'epopée Byzantin, ŕ la fin du Xos. 1896. 273. l. és Luschin: Allg. Münzkunde. 50. l.
A nyugati heraldikában is teljesen alárendelt szerepet játszik. A heraldikusok a patriarchai kereszt elnevezés mellett lotharingiai és magyar keresztnek nevezik.* Ez is mutatja, mennyire szokatlan heraldikai alakzat volt. A lotharingiai czímerbe a XV. században a magyar czímerből került* s valószínűleg az arragoniai uralkodóház is II. András leánya révén kezdte a kettős keresztet czímer-jelvényül használni.*
V. ö. egyebek közt: Biedermann: Die Kreuze in der Heraldik. (Adler. I. 1874. 65. l.); Stockbauer: Kunstgesch. d. Kreuzes. 1870. 123. l.; Bárczay id. m. 117. l.
Maier: Das Lothringer Kreuz. (Im Süden von Metz. Ein Erinnerungsblatt. Metz, 1917. 64–66. l.)
V. ö. Rómer Flóris: A kettős kereszt. Arch. Ért. IV. 1870. 298–300. l.
Nyugaton a XII. századig a kettős kereszt sem mint egyházi szimbolum, sem mint uralkodói jelvény nem használatos s a mennyiben itt-ott előfordul, egyszerű díszítő ábrázolás. II. Sylvester pápa nem ajándékozhatott Szt. Istvánnak kettős keresztet és nem jogosíthatta fel ilyennek használatára, mert ő maga s vele korának egyetlen nyugati egyházfejedelme sem használt jelvényül kettős, hanem igenis hosszú nyélre tűzött, hordozható, apostoli keresztet.
XII–XIII. századi forrásainkból kétségtelenül bizonyítható, hogy a magyar királyokat megillette – a hagyomány szerint Szt. István óta s a pápa adományából – az apostoli kereszt használatának joga, melyet ünnepélyes alkalmakkor előtte hordoztak.* Ez a kereszt történeti, archćologiai és numizmatikai emlékeink tanusága szerint csupán a hordozható egyes kereszt lehetett.
IV. Béla 1238: Item ut intra Ungariam, super terram Asoani procedentes, crucem nobis et nostro exercitui anteferre liceat. Fejér IV/1 114. Hartvik leg.: Crucem insuper ante regi ferendam velut in signum apostolatus misit (t. i. papa). Hartvik a XII. sz. elején írta művét s a legendának ezt a részét a legskeptikusabb kútfőkritikusok is legkésőbb a XII. század végén vagy a XIII. sz. elején (1213–1230 közt) keletkezettnek mondják.
Salamon pénzei.
A Gizella királyné környezetében hímzett koronázási paláston, a XI–XII. századi összes pecséteken és Salamon egyik érmén (C. N. H. I. 22. sz.) a király egyszerű 8kereszttel díszített országalmát tart a kezében. A kettős keresztes országalma először Imre nagy pecsétjén tünik fel, használata csak IV. László óta folytonos. A koronázási jelvények közt levő kettős keresztes országalma az Anjou-korban készült, a koronázáskor használt apostoli kereszt azonban ma is egyszerű hordozható kereszt. Sem Hartvik, sem IV. Béla oklevele nem mondja a király előtt hordozott keresztet kettősnek, a mit – ha ilyen lett volna s a kettősségnek bárminő jelentőséget tulajdonítottak volna – semmiesetre sem mulasztanak el. Bizonyos az is, hogy ha királyaink III. Béla előtt kettős keresztet használtak volna jelvényül, annak legalább itt-ott a változó rajzú pénzeken is szerepelnie kellene, melyeken Szent István óta az egyes kereszt állandó, Szent László, sőt már Salamon óta a hordozható apostoli kereszt is (Szt. László: C. N. H. I. 33., 34., Kálmán: 42., II. István: 53., II. Béla: 56. sz.)* állandóan visszatérő éremrajz volt.
A chronologiára id. művem 246., 249–252. l. E pénzeken három hordozható kereszt látható, minek eddig numizmatikusaink nem tudták magyarázatát adni. Nyél nélküli hordozható kereszteket látunk már Salamon C. N. H. I. 21. sz. érmén is a királyi fő mellett.
Forrásaink alapján megállapíthatjuk, hogy a magyar királyi hatalom jelvénye a XI. század közepe óta kimutathatóan – tehát minden bizonnyal Szt. István óta – a nyélre tűzött, hordozható egyes apostoli kereszt volt, melyet III. Béla cserélt fel a kettős kereszttel.
*
A kettős kereszt a XII. században nyugatról nem kerülhetett hozzánk. Figyelmünket tehát kelet felé kell fordítanunk.
A római, majd a bizánczi császárok hatalmi jelvénye a hosszú nyélen csüggő hadilobogó, a labarum volt, nyelén a római sassal, majd Nagy Konstantin óta Jézus Krisztus monogrammjával.
A bizánczi császárok arczképes pénzein az V. századig rendesen a labarumot látjuk a császár kezében.* Más pénzeken – a hordozható kereszt és a kereszttel ellátott országalma is előfordul.* A labarum használata az V. század első felében gyérülni kezd és I. Leó császár (457–474.) utódai alatt teljesen eltünik. Helyét a kereszt foglalta el, mely korábban egyházi szimbolumképen szerepelt a császári érmeken. Ez időtől a IX. századig az egyes kereszt legtöbbször lépcsőzetes talapzatra állítva fordul elő. A császári alak kezében is rendszerint hosszúnyelű, hordozható kereszt vagy kereszttel ellátott országalma látható.* Az országalma és hordozható kereszt a pénzeken e korban már nem egyházi szimbolum, hanem a keresztény császári hatalom jelvénye, a divatjátmult labarum helyett.* A keresztet gyakran díszesebben, kettős vonalakból alkotva ábrázolták. I. Leó, II. Leó, Zeno és I. Anasztáz (457–518.) pénzein a labarumra emlékeztető, kettős vonalakból alkotott kereszteket látunk.* Néha a kettős vonalakból rajzolt kereszt, a közbülső vonalak eltünvén, a kettős kereszthez hasonlít,* sőt I. Leó egyik pénzén már valóságos kettős keresztté alakult.* I. Justinianus (527–565.) óta azonban e díszesebb kereszt nem fordul elő. Annál gyakoribb III. Konstantin (641–642.) óta a vízszintes szárára merőleges vonalakkal díszített kereszt, mely a VII–IX. században, Theophil idejéig állandóan használatos.* A labarumot I. Mihály (841–813.) pénzén látjuk ismét viszont* s ez idő óta használata általánossá vált.
Stockbauer id. m. 90. s köv. és 114–115. l. Sabatier. Description générale des monnaies Byzantines. 1862.
Sabatier: IV–VII. t.
Sabatier: IX–XLIII. táblák. V. ö. Schlumberger: Sigillographie. 81. l.
V. ö. Stockbauer id. m. 103–104. l.
Sabatier: VI. 22., VII. 12., 16., 18., VIII. 14., 19. 20., 25. sz. érem.
U. ott. VIII. 23.
U. ott. VI. 20.
U. ott. XXXIV–XLIII. tábla.
Sabatier: XVII. 1. sz.
Theophiltól (829–842.) Komnenosz Manuelig (1143–1180.) az összes bizánczi császárok verettek pénzeket, melyeken a kezében labarumot tartó császári alak látható,* s a császári pecséteken is megjelenik a labarumot tartó császári alak.*
Sabatier: XLIII–LVII. tábla.
Schlumberger: Sigillographie. 418., 419., 423. l.
9Ugyanekkor tünik fel újra és állandósul a pénzeken és pecséteken a kettős kereszt. Legtöbbször a császár kezében, ha két kép van az érmen vagy pecséten, az uralkodótársak kezében, vagy arczképeik közé állítva látjuk a hosszuszárú, hordozható kettős keresztet.* Ugyanily alakban fordul elő egy XI. század elejéről való mozaikon Krisztus kezében* és egy X. századi kéziratnak bolgár czárt ábrázoló miniaturején.* Más pénzeken a császár kezében, de országalmára tűzve látjuk.* Önállóan, mint egész lapot betöltő rajz, császári pénzeken ritkán fordul elő,* de ily alakban szerepel a IX–XII. századi császári tisztviselők, különösen a kardhordók (spatharius, protospatharius) pecsétein.* A kettős kereszt a császári numizmatikában és sphragistikában ez időben már teljesen háttérbe szorította az egyes keresztet, mely Theophil óta csak kivételképen fordul elő.*
Sabatier: XLIII., XLIV., XLVI., XLVII, L., LII, LVII. t.
Diehl: Études Byzantines. 1905. 381. l. E mozaik utánzata a velenczei Szt. Márkus-templomban látható. Ld. u. o. 275. l.
Schlumberger: Un empereur: Nicéphore Phocas. 1890. 341. l.
Sabatier: XLIV., XLV., XLIX., LV., LVI. t.
Sabatier: XLV., XLVIII. V. ö. még III. Alexis és a latin császárok pénzeit. U. ott. LVIII., LIX. t.
Schlumberger: Sigillographie. 385., 393., 493., 504., 539., 596. l.
U. ott. 23., 81. l. – Hazai archaeologiai emlékeink közül az esztergomi főszékesegyház XI. századi bizánczi művű ereklyetartóján díszes kettős kereszt látható. Czobor–Beszédes: Az esztergomi főszékesegyház kincstára. I. tábla. V. ö. még Századok. 1901. 1032. l.
Bizánczi pénzek.
A kettős kereszt kezdetben valószínűleg semminő külső jelentőséggel nem bírt. A pénzverőbélyegek és pecsétnyomók készítőinek vésője alatt, talán egészen öntudatlanul alakult ki a kereszt díszesebb formáiból, melyek kétségtelenül a labarum hatása alatt öltöttek díszesebb alakot. Nem lehetetlen az sem, hogy a kettős kereszt közvetlenül a labarumból alakult. Keletkezésének vizsgálatára itt nem terjeszkedhetünk ki. Meg kell azonban állapítanunk, hogy a kettős kereszt Bizánczban tünik fel; speciálisan bizánczi jelvény* s a IX–XII. században a labarumhoz és a korábban használatos hordozható, egyes kereszthez hasonlóan a kelet-római császárság hatalmi jelvénye volt. A császárok kezdetben bizonyára az általánosan és közönségesen használt egyházi szimbolumtól való megkülönböztetés végett használták jelvényül a kettős keresztet, mely azután a keleti egyházban, mint egyházi szimbolum is elfoglalta az egyes kereszt helyét.
V. ö. Stockbauer id. m. 123. l.; Kraus: Reallexikon. 236. l.; Wetzer–Welte: VII. 1080. has.
A nyugati egyházi férfiak a XII. században, keresztes hadjáratok idején ismerkedtek meg a bizánczi császárok kettős keresztjével s azt, mint valami kitüntető egyházi szimbolumot, az egyszerű keresztnél magasabbrangú jelvényt fogták fel. A pápák és érsekek, nem akarván a bizánczi császár mögött maradni, bár egyházi jelvényül továbbra is az egyszerű hordozható keresztet használták, a XII. század vége óta pénzeikre, czímereikbe néha kettős keresztet alkalmaztak, melyet a késő-középkorban – téves okoskodással – a magasabb egyházi hatalom, a patriarchátus, 10majd az érsekség szimbolumaként kezdtek tisztelni.*
A VII. Benedek pápa (974–983) említett pénzén elszigetelten szereplő kettős kereszt is bizonyára a II. Ottó császár és felesége révén a nyugati egyházban érvényesült bizánczi kultúrhatásra vezethető vissza.
A kettős kereszt IX–XII. századi bizánczi használatát és III. Béla bizánczi összeköttetéseit ismerve, nem lehet kétségünk a felől, hogy előtte, midőn a magyar királyi hatalom hagyományos jelvényét – a hordozható apostoli keresztet – a kettős kereszttel cserélte fel, semmiféle egyházi szimbolum nem lebegett. Csupán a görög császárt utánozta, kinek családjával közel rokonságban volt, kinek udvarában töltötte élete legszebb éveit s kinek kettős keresztes jelvényét, mint a bizánczi trónnak hosszú ideig hivatalosan elismert örököse, a császár veje s őt rangban közvetlenül követő deszpotész, majd Manuel fiának születése után: caesar – más méltóságviselőkhöz hasonlóan – már a görög udvarban jelvényként használta. A kettős keresztet ifjú kora óta az uralkodói hatalom szimbolumaként ismerte. Nem csodálhatjuk, hogy király korában is ragaszkodott hozzá. A magyar királyság hagyományos jelvényének, a keresztnek megkettőzése kétségtelenül bizánczi hatásra vezethető vissza.
Lehetséges, hogy a kettős kereszt használatában bizonyos tendenczia is megnyilvánult a bizánczi hatalmi törekvésekkel szemben. A kettős kereszt a császári hatalom szimboluma volt s mikor Béla ezt a magyar királyság jelvényévé, majd czímerévé tette, ezzel a magyar királyi hatalmat a bizánczi császári hatalom mellé állította. Ha e feltevés helyes, a kettős keresztes czímer a magyar királyság III. Bélától oly féltve őrzött önállóságának is szimboluma volt.*
A magyar kettős kereszt bizánczi eredetére a császári pénzek alapján először az éles iudiciumu Schwarz Gottfried mutatott rá ezelőtt száznyolczvan esztendővel (Initia religionis Christianć. 1740. 47–48. l.). Ő azonban a magyar kereszténység keleti eredetét vitatva, Szt. István-korára teszi annak átvételét. Ez volt az oka, hogy véleményét ellenlábasai – köztük Palma – könnyűszerrel megczáfolták s mainapig sem igen fordítottak rá figyelmet. Ujabban Anthony von Siegenfeld szintén a bizánczi eredet mellett szól, de az átvételt IV. Béla korára teszi. (Forschungen z. Verwaltungsgesch. d. Steiermark. III. 12. l.)
*
A magyar czímer másik főalkotórésze, az Imre és II. András idején – s az Árpád-korban csakis akkor – használatos pólyás czímer a kettős keresztes jelvénynél negyedszázaddal, a kettős keresztes czímernél kb. egy évtizeddel később tünik fel. Felvételét heraldikusaink többnyire Imre királynak,* mások azonban III. Bélának tulajdonítják.*
Legutóbb Döry. Turul. 1917. 18. l.
Jakubovich Emil a M. Herald. és Geneal. Társ. 1916 decz. 16-iki ülésén a nápolyi igényczímerről tartott felolvasásában, mely – sajnos – mindeddig nem jelent meg nyomtatásban, a III. Béla-kori eredetet vitatta. V. ö. Forster: III. Béla emlékezete. 1., 57. l. s ezzel szemben Döry ellenvetéseit (id. h.).
A kettős czímerhasználat okát és a pólyás czímer eredetét kutatva, mindenekelőtt tisztáznunk kell a két czímer viszonyát. Döry szerint a IV. Béla óta használt kettős keresztes és az Imre, II. András használta pólyás vagy csíkos czímer közt közjogi jelentés tekintetében határozott különbség nincs. Használatukban csupán chronologiai különbségek állapíthatók meg. A két czímer különböző korban «egyaránt a magyar királyság jelképe volt, értve alatta úgy a királyi hatalmat, mint annak substratumát az országot (regnum Hungarić)».
Ezt a felfogást teljes egészében nem fogadhatjuk el, mert a két czímer chronologikus egymás utánjának feltevésén alapszik. Kimutattuk, hogy a két czímer Imre és II. András korában egyidőben volt használatos s hogy a pólyás czímer sem III. Béla korában, sem IV. Bélától az Árpádok kihaltáig pecséten vagy pénzen nem fordul elő s bár Imre és II. András-korában háttérbe szorította, a használatból kiszorítani sohasem tudta a XI– XII. századi királyi jelvény, a hordozható apostoli kereszt helyébe lépő és III. Béla óta folytonosan használt kettős keresztes czímert. Ezek a körülmények kétségtelenné teszik, hogy a két czímer közt bizonyos közjogi különbség volt.
A kettős kereszt, illetőleg a kettős keresztes czímer, mint korábban az egyszerű, de hordozható apostoli kereszt III. Béla óta a keresztény magyar királyság – a királyi hatalom és az ország – jelvénye volt. Viszont a másik czímer, bár Imre és András pecsétnyomóikba vésették – III. András herczegkori czímerének az Anjouk igényczímerének és Anjou királyainak liliomokkal egyesített 11pólyás czímerének tanusága szerint* – az Anjou-korig sohasem volt országos czímer, hanem az Árpád-ház családi czímere, mely később a kettős kereszttel egyesítve országos, királyi czímerré lett ugyan, de mint családi czímer második helyre került a királyi hatalmat jelképező kettős kereszt mellett.
V. ö. Döry id. h. 29–32. l.
E családi czímer felvétele épp úgy, mint a királyi hatalom jelvényének, a kettőssé lett apostoli keresztnek pajzsra alkalmazása, vagyis czímerré alakítása természetes következménye volt a kornak és környezetnek, melyben III. Béla élt. A XII. század harmadik negyedében kezdik a keresztes vitézek a családi jelvényeket a hadilobogók mellett a pajzsra is alkalmazni. Béla a bizánczi udvarban állandóan érintkezett a czímerviselő franczia fejedelmi és főúri családok keletre szakadt tagjaival. Felesége, Chatillon Anna, is egy ilyen család, az antiochiai uralkodó herczegek ivadéka volt. Természetesnek kell tartanunk, hogy a külsőségekre, a szertartásokra oly nagy gonddal vigyázó bizánczi udvarban felnőtt magyar király már prestige-kérdésből is szükségesnek tartotta a királyi jelvénynek pajzsra alkalmazását és a külön családi czímer felvételét, ha nem akart felesége rokonságánál alábbvalónak látszani.
Imre és II. András a régi királyi jelvény rovására ujításképpen használták pecsétükön és pénzükön a családi czímert. A második czímercsere IV. Béla konzervativ politikájában leli magyarázatát. Nagyapjáról reámaradt hagyományokhoz ragaszkodva, helyezkedett szembe a II. András-korában tért hódító újító törekvésekkel. Nagyapja példája lebegett szeme előtt, mikor a királyi hatalom régi fényének, a királyi vagyon régi teljességének visszaállitására törekedett. A czímerkérdés rendezésében is hű maradt magához. Elvetette a nagybátyja és apja által használt családi czímert s visszahelyezte jogaiba az első országos czímert, III. Béla királyi hatalmának jelvényét, a kettős keresztet.
IV. Béla óta a pólyás czímer többé nem szerepel, mint a királyi hatalom s az ország jelvénye. Csak az Árpád-ház tagjai s különösen az Árpád-házi származás alapján a magyar trónra igényt tartó, külföldön élő herczegek, III. András és az Anjouk használták.
A két czímer közjogi különbsége a magyar Anjouk-korában, kik mindkettőt használták, halványodni kezd, de teljesen csak Zsigmond halála után tünik el. Ez idő óta a két czímer egyenrangú része a magyar királyi vagy országos czímernek. Zsigmond-korában, a konstanzi zsinat krónikájában négyelt pajzsot látunk, első és negyedik negyedében a kettős kereszttel, második és harmadik negyedében a pólyákkal,* I. Ulászló pénzein és pecsétein pedig már a mai czímert: hasított pajzsban jobbról a nyolcz pólyát vagy csíkot, balról a kettős keresztet.*
Das Concilium, so zu Constanz gehalten. ..... etc. 2. kiadása: Augsburg, 1536. CXLII. b) lap. – V. ö. Bárczay id. m. 460. l.
Döry id. h. 22–23. l. és jelen füzet 32. l., a hol I. Ulászló általa azóta felfedezett hasított pajzsos czímerét ismerteti.
HÓMAN BÁLINT.
