PÉTERFALVI NAGY ALBERT UGOCSAI ALISPÁN NEMESSÉGE (1514.)
PÉTERFALVI NAGY ALBERT UGOCSAI ALISPÁN NEMESSÉGE (1514.)
I.
Közvetlenül a mohácsi vész előtt Ugocsa megye főispáni tisztjét Perényi Gábor töltötte be.* Ez a nagytudású férfi, a ki hazánk nagy kárára Mohácsnál hősi halált halt, az ugocsamegyei alispáni székbe egy ignobilis embert, Péterfalvi Nagy Albertet, ültetett be. Törvénytelen dolog volt ez, mert alispánnak csak nemes embert lehetett megválasztani,* de azért nem lett belőle semmi baj, mert mellette Veres György is működött, mint társalispán, 12a ki valódi nemes ember volt. A megye nemessége elfogadta a megválasztást és nem is emelt kifogást ellene egy darabig, de később új választást rendezett Perényi Gábor főispán, s mikor ezen egyedül Nagy Albertet ültette az alispáni székbe, egyszeriben kitört a zivatar. Azaz, hogy a restauráczió még csak lefolyt békében – úgy látszik, Perényi Gábor személyesen jelen volt a megye közgyűlésén és így nem mertek tiltakozni stante sessione – vagy talán még nem felejtették el a jó ugocsaiak azt a parázs verekedést (prćlium et conflictum), a mit 1484-ben rendeztek a sedrián,* tüntetésképpen Perényi János főispán ellen. Perényi Gáborral is állandóan háborúskodásban állott a nemes vármegye.* Az említett restauráczió után összeült egy pár ugocsai nemes, Sasvári Veres György, a kibukott alispán, azután Sasvári Veres Gergely és Benedek, Sasvári János, Fáncsikai Ferencz és Máté, Ujhelyi Boldizsár, Parlaghi László és Werbőczy Ferencz, a nagy Werbőczy István fivére és Ulászló király előtt panaszt emeltek Perényi Gábor főispán ellen.* Elmondták a panaszukban, hogy Perényi Gábor törvényellenesen tartja Nagy Albertet az alispáni székben, mivel ez, mikor az előírt hivatali esküt letette, az esküformából ezt a szót: «timore»* kihagyta; továbbá felpanaszolták, hogy az alispán a megyei nótáriussal együtt a megye székén kiadott okleveleket tilalmas időben («in hora suspecta») pecsételte meg; végül pedig kifogásolták Nagy Albert alispánságát különösen azért, mert hogy nem nemes ember, tehát nem is lett volna megválasztható.
Perényi Gáborra nézve v. ö. Fógel: II. Ulászló udvartartása, 69. l. és Fógel: II. Lajos udvara, 50. l. (tévesen 1521-re teszi ugocsai főispánsága kezdetét.) 55., 57. és 73. ll.
Az 1290 : IV. t.-cz.
Leleszi konv. orsz. levéltára: Actor. anni 1484. (Fasc. 9.)
Kun Rosáli János panaszára 1500-ban Perényi Gábor ellen vizsgálatot foganatosít a leleszi konvent, a melyen a panasz teljes alaptalansága derül ki. (Perényi-csal. levt. N. Múz.)
A tanuvallomások bizonyítják, hogy csak a panaszosok és csak a perindítás után tiltakoztak Nagy Albert megválasztatása ellen.
Az ú. n. bírói esküről van szó (juramentum judicum regni), melynek szövegét az 1492 : XXXIII. t.-cz. közli. A bíró arra tesz esküt, hogy az előtte perlekedőknek «prece, prćmio, favore, timore, odio, amore et complacentia remotis et postpositis», igazságot fog szolgáltatni. Ebből az esküformából hagyta ki a «timore» szót Nagy Albert.
Perényi Gábor és Perényi István ellen a máramarosi és ugocsai nemesség özönével zúdította a panaszokat,* minélfogva II. Ulászló király Bellyén Albert személynöki ítélőmester és Pogány Zsigmond kir. zászlós személyében kiküldött bírákat rendelt ki, hogy csináljanak rendet a két vármegyében.*
«Quia multć et varić ac multiplices differentić et controversić ... exortć et concitatć sunt», – mondja a király 1513 nov. 4-én kelt bíróságot delegáló parancsa. (Leleszi convent lvt. Actor. anni 1514. Nr 10. Proth. F. pag. 735. et. ssqu.)
Megbizatásuk volt az ügyet «fine debito determinare», de ők az ügyet nyilván az alperes személyére való tekintetből a királyi személyes jelenlét bírósága elé terjesztették.
Ki is szállott a két delegált bíró Sasvárra, Ugocsa megye akkori székhelyére és egybehíván a feleket, a panaszosok előadták fent ismertetett keresetüket. Felállott erre Daróczy Márton, a Perényi Gábor prókátora és előadta, hogy a kereset teljesen alaptalan. Mert igaz, hogy Nagy Albert az eskü letétele alkalmával először kihagyta a «timore» szót, de azután nyomban újra megesküdött és akkor már hozzátette a «timore» szót is. A mi a Nagy Albert nemessége, helyesebben ignobilitása tárgyában emelt kifogást illeti, az szintén alaptalan, mert Nagy Albert a felesége után, meg az anyja után nemes ember és azonfelül pénzen nemességet vásárolt magának.* Nem is mondott ellen senki sem a választás idején Nagy Albert alispánságának, hanem az egész nemesség őt valóságos alispánul elfogadta és hivatala gyakorlásában az ő okleveleit úgy használta, mint más nemesekét, miáltal kifejezését adták annak, hogy Nagy Albert bíráskodásával és hivatalviselésével egyetértenek.*
«... quoniam idem vicecomes tam post uxorem, quam etiam post matrem suam esset nobilis .... etiam pecuniis nobilitatem pro se emisset», – mondja Perényi prókátora.
«... litteris eiusdem instar ceterorum nobilium ipsius [comitatus Ugocha] usi fuissent et per hoc iudicatui et honori officiolatus ipsius consensissent.»
Az ügy a királyi személyes jelenlét bírósága elé jutván, ott a felek megismételték előterjesztéseiket, s miután úgy a panaszosok, mint Perényi Gábor ügyvédje a maguk igazának bizonyítására köztudományt (communis inquisitio) ajánlottak fel, a bíróság a bizonyítási eljárást el is rendelte és annak 1514 május 19-én leendő foganatosítására a leleszi konventet utasította, a bizonyítás, illetőleg az inquisitio tárgyául a következő kérdéseket 13jelölvén meg: 1. vajjon igaz-e, hogy Perényi Gábor az alispánt és a megyei jegyzőt a törvény rendeletei ellenére tartja?*
Az oklevél nem elég szabatosan írja körül a kérdőpontot: «de eo, utrum tempore in praescripto prefatus Gabriel de Peren vicecomitem et sedis iudiciarić notarium non iuxta contenta decreti tenuerit». Nincs megmondva, hogy a dekrétum melyik sérelméről van szó? Miután a nemesség kérdése külön kérdőpontnak van fenntartva, úgy látszik, hogy az első kérdőpont arra vonatkozott, hogy az alispán megválasztatása ellen a megyei nemesség tiltakozott-e? Az alispánra nézve értjük. De hogy a jegyző választása mennyiben ütközött a dekrétumba, az nem világlik ki. Az első conprovinciális tanu «de electione et de constitutione vicecomitis et notarii» examináltatik, de vallomását, sajnos, nem ismerjük. Komáromy András (Jobbágynemesítés, Nagy Iván: III. köt. 4. l.) azt véli, hogy a jegyző is paraszt volt és ezt panaszolják a felperesek.
2. Igaz-e, hogy az alispán és a jegyző a megyei széken kelt ítéletleveleket tilos órában és nem a megszokott időben pecsételte meg?
3. Igaz-e, hogy az alispán nem valódi nemes, hanem ignobilis?
4. Igaz-e, hogy az esküformából ezt a szót: «timore» kihagyta?
A tanukat ki is hallgatták.* A vallomások felől felvett jegyzőkönyvek közül, sajnos, csupán a conprovincialis nemesekkel, számszerint 30-czal felvett jegyzőkönyv került eddigelé napfényre. Kétségtelen azonban, hogy már ezen jegyzőkönyvet megelőzőleg is vétetett fel egy jegyzőkönyv, mert a fennmaradt jegyzőkönyv első tanujáról az van mondva, hogy az alispánválasztás felől úgy vallott, mint az «első» tanu (fassus est, sicut primus testis), míg az oklevelek pecsételése dolgában úgy vallott, mint a «hatodik» tanu. Ennek a korábbi jegyzőkönyvnek az elveszése annál sajnosabb, mert az ottani tanuk vallomásában bizonyára részletesebben körül voltak írva a fennforgó jogi kérdések.
N. Múzeum levt., Törzsanyag, XVI. sz. év nélk. Ezt a jegyzőkönyvet Komáromy András még nem ismerte. Azért írja fentidézett munkájában, hogy a tanuvallatás a pórlázadás miatt elmaradt.
A tanuvallomások Perényi Gábort teljesen tisztázták. Beigazolást nyert,
ad 1. hogy Nagy Albertet kétizben választották meg alispánnak. Elsőizben Veres György volt az alispántársa. Akkor nem emelt kifogást senki. De második megválasztatása is a nemesség akaratával és beleegyezésével történt, az ellen senki sem tiltakozott s maguk a felperesek is már csak ezen per megindítása után tiltakoztak;
ad 2. hogy az okleveleket a megye székén nappal, a szokásos időben, az esti harangszó táján* pecsételték meg. Megtörtént ugyan egyizben, hogy gyertyavilág mellett pecsételtek, de ez nem este történt, hanem nappal, csakhogy köd támadt, a mi sötétséget okozott, a nótárius pedig be lévén rúgva, nem látott olvasni;*
«... quod fuisset sigillatio ipsa in bono tempore, circa pulsum vesperarum», vallja a 4-ik tanu; – «... non tamen vespere, sed ante pulsum vesperarum» (22-ik tanu.)
...quod lumen candele accendissent ex eo, quia notarius sedis fuisset vino inebriatus et litteras legere non videbat». (22-ik tanu.) «... quod licet penes lumen candele sigillassent, propter obscuritatem nubium, non tamen hora suspecta et vesperili tempore, sed in die et hora debita». (12-ik tanu.)
ad 3. hogy az alispán apja paraszt volt ugyan, de ő maga az anyja és a felesége után nemes, mert mind a kettő nemes asszony volt; hogy az anyja után Szatmár megyében öröksége van és Ugocsa megyében a felesége után bír egy nemesi sessiót.* Különben mindig a megye nemesei között forgolódott, mint a ki a nemesek közül való;
«... post matrem esset nobilis» (2-ik tanu); «... post consortem suam esset nobilis» (8-ik tanu); «... quod fuisset ignobilis, nunc vero post consortem suam esset nobilis» (13-ik tanu); «... quod in comitatu Zathmariensi haberet aliqua bona et iura hereditaria, in isto autem comitatu (t. i. Ugocsában) post consortem suam esset nobilis» (23-ik tanu); «... quod post patrem fuisset ignobilis, post consortem vero nobilis et unam sessionem nobilitariam rehabitasset» (24-ik tanu).
ad 4. végre beigazolást nyert, hogy az eskütétel alkalmával Nagy Albert el kezdett scrupulizálni; arra meg mer esküdni, hogy senkit sem fog gyűlölni, senkit sem fog favorizálni stb., de már arra, hogy senkitől sem fog félni, bizony nem esküszik, mert úgymond: «A félelem nagy dolog!» De azután újra letette az esküt és akkor mégis bele vette esküjébe a «timor» szót is.*
«... licet ipse vicecomes illud verbum timore exmiserit, dicens, quod timor est magna res, sed expost notarius sedis eundem in debita forma iurari fecit.» (16. és 25-ik tanu.)
A kihallgatott harmincz conprovincialis nemes közül még csak említést sem tesz egyetlen egy sem Nagy Albertnek II. Ulászló király által történt nemesíttetéséről.
14Ime, ennyi az eddig felderített peranyag. Mi lett a per befejezése, hozatott-e benne egyáltalán érdemleges döntés, azt nem tudjuk. Legvalószínűbb feltevés, hogy a felek megbékültek. Nagy Albert nemesíttetésével a per tulajdonképpeni substratuma megszünt,* annál is inkább, mivel a panaszolt egyéb szabálytalanságok nem nyertek bizonyítást. Feltevésünket leghatékonyabban támogatja az a körülmény, hogy Nagy Albert még 1524-ben is viseli Ugocsa megye alispáni tisztjét.*
«... s ezen ügy úgy intéztetett el, hogy Nagy Albertet Ulászló király megnemesítette.» (Doby Antal id. m.) «1513. et 1514. Ignobilis quispiam per supremum comitem subtrusus exponitur §. 21. in querela provincialium, qui indubie Albertus Nagy esse videtur, velut arcis Nyalabić Pereniorum prefectus et ideo favore eorum ad hunc honorem eluctatus, deinde vero, ut expostulatio provincialium de eo tollatur, in nobilem ordinem adlectus». (Szirmay: Notit. comit. Ugocs. pag. 52.)
Lajos király 1524. feria 5-a post festum beate Anne matris Marie virginis idéző parancsot intéz a leleszi konventhez Bekényi Benedek panaszára Hethényi Feyes László és Péterfalvi Nagy Albert alispánok s a szolgabírák ellen, bizonyos hatalmaskodási ügyben. Az idéző parancson olvasható a konvent kiküldöttjének feljegyzése: «1524. sabbatho in festo beati Stephani regis executio facta est, Alberthum Nagh de Petherfalwa vicecomitem ex domo habitationis suae, in eadem Petherfalwa ...» beidézte. (Leleszi conv. Prot. H. pag. 27. Anni 1524. nr. 10. A.) – 1521 julius 14-én és 1524. mart. 15-én Hetényi Fejes László társalispánnal együtt adnak ki okleveleket. D. L. 38464., 38466. (Újhelyil-t.)
II.
Végezvén ekként a pertörténeti megállapításokkal, vonjuk le a peranyagból meríthető tanulságokat.
Processuális szempontból nem nyujt az eset túlsok érdekes adatot. A személyes jelenlét bíróságának hatásköre megfelel a per tárgyának, mely a megye bíráskodási hatáskörét meghaladta. A bírák delegálása elég ismert és gyakori intézkedés már a XVI. század elején. Felperesek actoratusát megállapítja az a körülmény, hogy ugocsai nemesek.
Némi érdekességet nyujt az alperesség kérdése. Modern felfogás szerint Nagy Albertnek kellene az alperesnek lenni, hiszen az ő hivataláról van szó. Ámde a középkor felfogása más. Az alispán nem a megye hivatalnoka, hanem a főispán megbizottja, a ki közfunctiót végez ugyan, de magánmegbizás alapján. Nem a megye választja őt, hanem a főispán, s a megyének csak ahhoz van joga, hogy a főispán választásához hozzájáruljon vagy az ellen tiltakozzék.* Innen van az, hogy a per nem az alispán ellen indul, mivel az a törvényes qualificatióval nem bír, hanem a főispán ellen, a ki nem qualificált helyettest «tart magának».*
Az 1504 : II. t.-cz. 3. §-a elrendeli, hogy a főispán az alispánt a megye igazi nemesei sorából válassza (eligat), a mihez a 4. §. hozzáteszi: «Quem tamen absque consensu et voluntate nobilium illius comitatis eligere nusquam valeat, neque possit.» Természetes azonban, hogy a tiltakozás csakis az iktatáskor történhetett meg. V. ö. Holub: i. m. 25. l.
A mint az oklevelek mondják: «Quod ipse Gabriel de Peren vicecomitem juxta contenta decreti teneret». (V. ö. 1290 : IV. t.-cz.)
A bizonyítási eljárásnak a felek által felajánlott és a bíróság által elrendelt módja, t. i. a köztudomány (communis inquisitio) az 1., 2. és 4. pont alatti kérdések tekintetében egészen perrendszerű. Másként áll azonban a dolog a 3. kérdőpont tekintetében. Feltünő ugyanis, hogy azt a kérdést, vajjon nemes ember-e Nagy Albert, tanuvallatás útján óhajtják tisztázni, holott nyilvánvaló, hogy nem ősrégi, hanem a lehető legfiatalabb nemességről van szó, annyira fiatal nemességről, hogy a megye közönsége még nem is tudhatott róla,* s a mint láttuk, nem is tettek róla említést. Ilyen esetben a legbiztosabb bizonyítási módszer az okirat általi bizonyítás lenne. A czímeres levél felmutatásával a vitás kérdés el lett volna döntve s csodálatos, az alperes prókátora, a ki pedig maga allegálja, hogy Nagy Albert időközben nemességre tett szert, ezt az egyszerű bizonyítási eszközt fel sem ajánlja, holott ebben a korban az okiratok általi bizonyítás hazai perjogunkban teljesen otthonos.* A dolognak az lehet a magyarázata, hogy az armális még nem készült el a tárgyalások során. Az első tárgyalás ugyanis, a melyen Perényi Gábor, illetve prókátora a nemesítést felhozza, 1513 deczember 16-án tartatott,* míg a czímeres levél dátuma 1514 január 23.* A második tárgyalás a kir. 15táblán 1514 április 11-én folyt le.* Az első tárgyaláson tehát legfeljebb a király kieszközölt nemesítő ténye, esetleg igérete volt meg, de az oklevél kiállítása, a czímer megfestése és a czímereslevél registrálása a királyi könyvekbe, valamint az expeditio a kir. cancelláriáról 1514 április 11 utánra tolódott ki, s ezért nem ajánlotta fel a prókátor a felmutatását.
Az armálisoknak egy év alatti kötelező kihirdetését csak az 1630 : XXXIII. t.-cz. 5. §-a írta elő.
Hajnik: Perjog. 341. és köv. ll.
Feria quinta proxima post festum beate Lucie virginis et martiris.
«sub dato Budć, ferić 2-dć proximć ante festum conversionis beati Pauli apostoli, anno dni 1514.» (Investigatio nobilium comitatus Ugocsa. B. 1725. Orsz. Levt.)
Feria tertia proxima post dominicam Ramis palmarum.
Sokkal tartalmasabb a peranyag materiális szempontból. Eltekintve a dolgozat tárgyát közelebbről nem érdeklő helyhatósági szokásjogtól, hogy az est beállta után a megye székén tilos az okleveleket megpecsételni,* két igen érdekes jogi kérdés merül fel a per során:
Valószínűleg azért, hogy a sötétség leple alatt valami csalást el ne kövessenek az oklevelekkel. Törvényeinkben nincs efféle rendelkezés, az csak helyhatósági szokás lehet. Talán csakis Ugocsa megyében volt elfogadva. Ilyetén partikuláris szokásjogra v. ö. Gábor. A megye Nagy Lajos alatt.
1. van-e alapja az alperesi ügyvéd s a kihallgatott tanuk egybehangzó abbeli kijelentésének, hogy Nagy Albert, noha apja ignobilis, az anyja és felesége után nemes ember?
2. mit kelljen érteni a nemesítésnek azon módja alatt, melyet Perényi Gábor ügyvédje allegál, mondván, hogy Nagy Albert pénzen nemességet vásárolt magának?
A mi az első kérdést illeti, kétségtelen, hogy a szóbanforgó kijelentések határozottan ellenkeznek az ország jogával. Nemességet a magyar jog szerint születés révén csak nemes apától való törvényes leszármazás útján lehet megszerezni.* A kinek nem nemes az atyja, az maga sem nemes, még ha az anyja nemes asszony volna is. Ez Werbőczy tanítása,* mely a mai napig is érvényes. A Tripartitum nem létezett ugyan még akkor, mikor ez a per folyt, de a jogszabálynak léteznie kellett, különben Werbőczy nem vehette volna fel a Hármaskönyvbe.
«Item illi, qui ex nobili duntaxat matre et rustico patre sunt propagati, veri nobiles non dicuntur.» Hk. I. R. 7. cz. – V. ö. Quadripartitum I R. 15. cz. – Ezen szabály alól egyedüli kivétel az, ha a nő praefecta.
Frank: Közigazság. I. 111. l.; Kelemen: Tanítások. I. 143. l.; Kövy: Elementa. 15. l.; Wenzel: Magy. magánjog. 275. l. és a közkézen forgó magánjogi és közjogi tankönyvek.
És mégis fel lehet-e tételeznünk, hogy a középkor végén, mikor a nemesi minőségnek, mint az állampolgári jogok teljessége symbolumának akkora fontossága van, egy egész vármegye nemessége egybehangzóan tájékozatlan lett volna a nemesség megszerzésének ezen legtermészetesebb módja felől? Azt sem tételezhetjük fel a megye nemességéről, hogy a parasztságnak való kedvezési vágy vezette volna őket, mert hiszen éppen azokban a napokban dühöngött legborzalmasabban a pórlázadás.
A kérdés mélyebb megvizsgálást igényel. Lássuk tehát, ki is volt ez a Péterfalvi Nagy Albert, perünk hőse? Azok után, a miket Szekfü Gyula «Serviensek és familiarisok»* czímű alapvető munkájában és Holub József «A főispán és alispán viszonyának jogi természete» cz. dolgozatában* megállapított, egész kétségtelenül kijelenthetjük, hogy Nagy Albert Perényi Gábornak, a király főkamarásmesterének és Ugocsa megye főispánjának a – familiarisa volt.* Ezen minőségében a Perényiek birtokai közé tartozó Nyaláb várának várnagyi tisztében látjuk szerepelni.* Hogy a várnagy nem más, mint a földbirtoknak és népeinek az úrhoz személyes viszonyban álló kezelője és felügyelője; hogy urával, mint más familiaris, szerződéses viszonyban áll; hogy ura nevében a jobbágyok felett bíráskodik s hogy a XIV. századtól kezdve mind több és több szerepet hárít reá a dominus – nemcsak tisztán magánjogiakat, hanem mindinkább közjogiakat is – azt Szekfü Gyula fentidézett munkájában teljesen megvilágította.* Hozzájárul ehhez a várigazgatás, mint 16fontos hadi szolgálat.* Kétségtelen tehát, hogy Nagy Albertnek bőséges alkalma nyílott személyes képességeit érvényesíteni. Így nyeri meg Perényi Gábor bizalmát, a ki őt teszi meg a vármegye megbizottjának, a mikor valami fontos ügyről van szó. Abból a fentemlített vizsgálatból, a mit Kun Rosáli János panaszára 1500-ban foganatosított a leleszi convent, kitünik, hogy a megye valaminő pénzt küldött a királynak. Ezt a pénzt és a kisérőlevelet Nagy Albertre bízza a vármegye, ő viszi fel a királynak és pedig az egész vármegyei közönség hozzájárulásával.* Nem alispán még, de már «megyei ember» (homo comitatus),* a kiben a közbizalom összpontosul.
Szekfű Gyula: Serviensek és familiarisok. Értek. a tört. tud. köréből. XXIII. köt. 3. sz.
A Fejérpataky-Emlékkönyvben (Bp., 1917. 186– 211. ll.) és különlenyomatban.
Valószínű, hogy már Perényi Gábor főispánsága előtt is a Perényi-család szolgálatában állott.
Hogy mikor lett nyalábi várnagy, nem tudjuk. Szirmay (Not. com. Ugocs. pag. 144.) forrás megjelölés nélkül említi, hogy Albertus Magnus nyalábi várnagy 1514-ben. Ugyanő (pag. 51.) 1510- és 1514-ről «castellanus de Nyalab»-nak említi. Forrását (Prot. 1740. pag. 30.) nem sikerült feltalálnom. Nyalábvár régen a Perényieké volt (Anjou: I. 149.), de per alatt állott. (V. ö. Pallas Lexicon. XIII. köt. 275. l.) Nyaláb nova doniatóját 1492-ből átírja és megerősíti Perényiék részére II. Ulászló 1505-ben. (Perényi-cs. levt. N. Múzeum.) Nyaláb fontosságát kiemeli Csánki: Földr. I. 430. V. ö. Komáromy: Nyalábvár és uradalma. Századok. 1894.
Szekfű: i. m. 41. és 42. l.
A várnagyi tisztség előkelőségét mutatja, hogy a királyi várakban a magyar vártartás szerint udvarbíró (egyértelmű a várnagygyal) csakis jónevű és birtokos nemes ember lehetett. (Takáts: Rajzok a török világból. II. 93.) Rangban a várkapitány után következett.
«... ac Albertus Nagh de Peterfalwa homo ipsius comitatus erga vestram. Majestatem fuisset electus»; – másik tanu: «... de homine autem, quem in legacionem misissent, dixisset, ut homo eorum, cui comitatus pecunias dedisset, Albertus de Petherfalwa fuisset»; – másik tanu: «... communitas tota prćfatum Albertum de Petherfalwa, elegisset et ipsi Alberto pecunias dedissent, cum litteris sigillo comitatus consignatis.» (Perényi-cs. levt. N. Múzeum. 1500.)
A megyei emberre nézve v. ö. Gábor: i. m. 88. l.
Ezután emelkedik az alispáni székbe. De még mint ilyen is benne maradhatott Perényi Gábor familiárisai körében.* A főispánoknak érdekükben volt, minél inkább tőlük függő, kezükben tartható egyént nevezni ki alispánnak* s így esik Perényi választása Nagy Albertre.
Példákat l. Holub i. m. kny. 30–31. l.
Szekfű: id. m. 108. l.
A vármegye közönsége ilyen körülmények között annál érthetőbben tekint el az alispán ignobilis voltától, mivel nemesi birtok van a kezében.* Kettő is. Az egyik az anyja révén Szatmármegyében, a másik a felesége révén, Péterfalván.* Ez a két asszony ugyanis nemes asszony volt s természetben hozta magával férjhezmenetelekor az őt illető quartalitiumot. Ezt a módját a nemesi birtok átszállásnak parasztkézre, a törvény és joggyakorlat egyaránt ismerte és megengedte.* Ez a 17nemesi birtok azután átszállván az ignobilis utódokra, megteremt egy különös társadalmi osztályt, melynek tagjai – a mint Nagy Albert esetében is láttuk – nemesi foglalkozást űznek, a vármegye nemesei között mozognak, a jobbágyi röghözkötöttség alól fel vannak oldva, nemesi birtokon gazdálkodnak, otthonukban a nemes úrasszony révén nemesi családok tagjai fordulnak meg, a nélkül, hogy ők maguk a «populus Werbőczyanus» zárt keretébe tartoznának. Egy szóval, előttünk áll az Ulászló korabeli félnemes, az – agilis.*
Érdekes, hogy a leleszi konvent Nagy Albertet egy 1491-ben kelt fassio perennálisban s egy 1512-ben kelt inhibitióban «nobilis»-nak nevezi. (Leleszi Elenchusok. IV. Litt. N. Protoc. 2. és Litt. P. Protoc. 2.) Az eredeti bejegyzéseket, sajnos, nem volt még alkalmam megtekinteni.
A fentidézett tanuvallomásokon felül abból a jelentésből tudjuk ezt, amelyet a leleszi konvent 1499-ben a királynak felterjeszt, mikor is a király Perényi Gábort beiktatni rendeli több olyan nemes birtokába, a kiknek a birtokát egy hatalmaskodási ügyből kifolyólag a király elkoboztatni rendelte. A leleszi konventnek az iktató parancsra vezetett feljegyzése: «Item porcionis Alberty Nagh in eadem Peterfalwa habite, solus ipse Albertus in persona domine Margarethe consortis sue contradixisset». (Proth. 13. pag. 571. Lelesz.)
A kérdés mélyebb tanulmányozásra volna érdemes. Az okleveles anyag kétségtelenül fennálló törvényes gyakorlatról tesz tanulságot. Pl. az egri káptalan előtt 1390-ben Lévai László fiai: «... quia prćfata domina Anna soror eorum annotato Petro, homini advenć et impossessionato, matrimoniali copula interveniente tradita esset, ex eoque ipsa nobilis domina quartam suam puellarem iuxta huius regni consuetudinem cum possessione posset rehabere», ennélfogva a negyed birtokot «dederunt, donaverunt atque contulerunt, memoratć dominć Annć sorori ipsorum et per eam dicto Petro, domino et marito suo, ac utriusque sexus heredibus eorum». (Fejér: X. 3. 108.) További példák: Sztáray-oklt. I. 307., 503. «... quia dictus Andreas ... filias suas ... hominibus impossessionatis et ignobilibus ... copulasset», a testvérek a negyedet «jure nature et de huius regni consuetudine debentem», természetben kiadják. – Különösen érdekesen indokolja ezt a jogszabályt Miklós nádornak 1346-ban kelt ítéletlevele: «Verum quia regni consuetudine requirente, ymo et sacrorum canonum sanccione exposcente, nobilium puellarum seu dominarum ignobilibus et impossessionatis matrimonialiter copulatarum, ne heredes, quos propagacio nobilitatis in lucem produxit, degeneres efficerentur, quarte puellares pecunia redimi non posse dinoscebantur, sed ut ipsa nobilitas super heredes nobilium puellarum seu dominarum ignobili conjugio copulatarum, semper persistere valeret, in possessionibus quarte talium nobilium puellarum seu dominarum dari debere videbantur ...» miért természetben ítéli meg a leánynegyedet. (Hazai okmánytár. I. 191. l.) Nyilvánvaló a törekvés, hogy a nemesi vért, még az ignobilis férfival való keverődés után is bizonyos kiváltságban kivánja a joggyakorlat részesíteni.
Kevésbbé világos a kérdés törvényhozási szabályozása. A leánynegyed kihasítási módját elsőízben az 1435 : XX. t.-cz. szabályozta. Ez a czikkely elrendeli, hogy a leánynegyed pénzben adandó ki a férjhezmenetel alkalmával. Ha azonban a leány testvéreinek, avagy rokonainak beleegyezésével birtoktalan emberhez menne férjhez (homini impossessionato maritata fuerit), akkor ki kell adni neki a negyedrészt természetben. Ugyanígy intézkedik az 1486 : XXVI. t.-cz. 11. és 12. §-a is. (Sajátszerűleg fejezi ki a törvény az örökül adást: «nobilitetur». Vagyis nemesi jogon adassék ki a leánynegyed!), továbbá az 1492 : LXIII. t.-cz. 7. §-a is.
A most idézett három törvény egyike sem beszél «nem nemes»-hez (ignobili), hanem «birtoktalan ember»-hez (domini impossessionato), férjhezment leányról. T. i. a törvények szövegét értem. Az egyes czikkelyek rubrikája, czíme nem a törvényhozás munkája, azokat a Corpus Juris Hungarici compilatorai fűzték az egyes czikkelyek elé (V. ö. a millennaris törvtár fordítóinak észrevételét. I. 130. l.), azok tehát nem is hitelesek.
Werbőczy a Hk. I. R. 29. czím alatt szóról-szóra közli az 1435 : XVII–XX. t.-cz.-eit, mint az általa használt forrást. E helyütt maga is híven «impossessionatus»-ról szól. Már a következő czím alatt (tit. 30. §. 2.), a hol t. i. magyarázza az előző titulust, az «impossessionatus» kifejezés helyére «ignobilis» kerül. Ezen semmiképpen nem indokolt szövegváltoztatás hatása alatt a Corpus Juris compilátorai az 1435 : XX. t.-cz. elé egy a szöveget nem fedő rubrikát írtak: «De filiabus nobilium, homini rustico nubentibus». És ilyen módon nyert látszólag törvényhozási szabályozást a paraszthoz férjhezment nemes leány quartalitiuma.
Tartalmaz ugyan még az 1514 : LXII. t.-cz. is egy speciális rendelkezést a parasztok által meggyilkolt nemesek leányairól, a kik paraszthoz mennek férjhez. Ezek bűntetésből csak a leánynegyedet kapták meg, holott különben az egész birtok rájuk szállott volna.
Ha ezek szerint helyreigazítjuk Werbőczy változtatását és az 1435 : XX. t.-cz. rubrikáját, akkor megállapíthatjuk, hogy Werbőczy előtt a paraszthoz férjhez ment nemes leány quartalitiumának kérdése törvényhozásilag nem volt szabályozva, hanem csupán a joggyakorlatban élt, mint jogszokás, hogy a birtoktalan paraszt felesége természetben követelhette a leánynegyedet. Werbőczy után és különösen a Corpus Juris Hungarici első kiadása után (1584) a gyakorlat úgy fejlődik, mintha a fentidézett törvény tényleg a paraszthoz férjhezment leányokra vonatkoznék. Ebben a gyakorlatban sok a kontroverzia, de ennek fejtegetése nem tartozik többé ezen dolgozat keretébe.
Agilis = szabados, félnemes, nőnemes. Vagyis olyan egyén, a kinek az anyja nemes. V. ö. Komáromy András: Jobbágynemesítés. 10. l. Kövy szerint (Elementa. 35.): «Libertini alias Agiles vocantur, quod libere abire possunt, quo volunt». Valószínűbb, hogy az elnevezés abból a megszólításformából eredt, a mivel őket illették: «Providi et agiles» = gondos és serény. (V. ö. még: Bartal: Gloss. 21. l. Ugyanott tévesen van idézve Georch. Honny törv. 271. «nemes anyától ízült» (szült helyett.). Általában a libertinust értették alatta. (Libertini, seu agiles. Kelemen, I. 244/5.) Agilis = gyorsalkodó. (Magyar Nyelv, 1915. XI. köt. 130. l.); gyorsaságos. (N. Múzeum Törzsanyag. 1559.).
Hogy az agilis, másként libertinus alatt mit kell érteni, mik az ő jogai, hogyan helyezkedik el a glebć adstrictus jobbágy és a nemes ember között, arra Werbőczynél hiába keresünk választ. Werbőczy nem ismer mást, mint nemes embert, városi polgárt és jobbágyot, holott maga a röghözkötöttséget kimondó 1514 : XIV. t.-cz. is különböztet bűnös parasztok és olyanok között, kik a pórlázadásban részt nem vettek. Az élet azonban ismert, 1514 előtt is, utána is. A későbbi jogfejlődés kialakítja a helyzetüket. A XIX. század íróinál divat volt a libertinusok szabadságainak megállapításánál a Tripartitumra hivatkozni, de ezek az utalások mind tévesek. Így az I. R. 113. czímére szoktak utalni annak igazolására, hogy Werbőczy szerint a libertinusra az anyja útján jutott nemesi jószág a nemtelen ivadékra is leszáll, holott Werbőczy, a ki a libertinus szót az egész Tripartitumban egyszer sem használja, az említett jogszabályt minden parasztra érti. Hiszen a házasságkötés egyházjogi szabályoknak volt alávetve. Nem kellett ahhoz sem a király, sem a földesúr beleegyezése. Manumittálás nélkül is feleségül vehetett a paraszt nemes asszonyt is. Ugyanilyen téves az utalás a III. R. 29., 30., 31. czímeire, az I. R. 10. czímére stb.
Hogy azután ebből a joggyakorlatban és jogi irodalomban milyen confusiók támadtak, annak elég bizonyítékául fog szolgálni néhány példa:
1. Azt a kérdést, lehet-e a libertinusra anyai részről reászállott nemesi jószágra contributiót kivetni, a hány megye volt, annyiféleképpen oldotta meg. Kelemen panaszolja, hogy sokszor még két határos megyének sem egyforma a praxisa.*
Kelemen: i. m. I. 248. l. * jzet.
2. Frank Ignácz szemrehányással illeti a régi Curiát, hogy az ignobilis által örökölt nemesi jószág jogi természetét illetőleg nem világos törvényekre támaszkodik és tévesen utal a Hk. III. R. 29. és 30. czímeire.*
Frank: i. m. I. 205. l. k) jzet.
3. Wenzel megtámadja Kelement és a XVIII. század azon «balvéleményét», mely a nem nemesek 18birtokképtelenségét tanítja s többek között azt mondja, hogy Kelemen utalása a H. K.-re téves, továbbá felhozza, hogy «Werbőczy Hármaskönyvének azon helye (III. 30.) ... a melyet e végett idézni szoktak, egészen mást bizonyít.»*
Wenzel: Magyar és erdélyi magánjog. I. 349. l.
De ne bocsájtkozzunk disputákba. Elégedjünk meg annak a leszegezésével, hogy az élet és a Tripartitum nem egészen fedik egymást. Igenis létezett már II. Ulászló korában is «agilis» és miután az előkelő főurak udvarán szolgálatot tevő «agilis-familiaris» már csak egy lépcsőfokkal áll az igazi nemes alatt, az ugocsai nemesek kijelentését bátran minősíthetjük menthető elnevezésbeli tévedésnek, csak Mokolai Gergely diák, a prókátor, a ki Perényi Gábort a második tárgyaláson képviselte, tévedett erősen, a mikor azt állította, hogy Nagy Albert az anyja és felesége révén «valódi nemes» (verus nobilis).
A mi a második kérdést illeti, kétségtelen, hogy jogilag a nemességnek pénzért való vásárlását hazánk soha sem ismerte. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy társadalmilag sem létezett. Sőt igen is többször találkozunk olyan panaszokkal, hogy némelyek hazafias érdemek helyett pénzen szerzik meg a nemességet.* Ha tehát az ellenfél állítaná Nagy Albertről, hogy pénzen szerezte az armálisát, akkor egyszerűen gúnyolódásnak, kötözködésnek, lekicsinylésnek tekinthetnők s napirendre térhetnénk felette. Ámde a Nagy Albert, illetőleg Perényi Gábor prókátora maga teszi a kijelentést s a bíróság a hivatalos okiratba is felveszi, kell tehát, hogy annak valami mélyebb jelentősége is legyen.
«Az én szegény atyám, édes Thurzó uram, a mi hazánkban nagy főember vala, s legközelebb való sógora az ő ideje után igen hamar lett palatinusnak; e mellett édes hazájának hasznos szolgája, s fia, kinek nemzetsége ezelőtt negyedfélszáz esztendővel is szép nemességben fénylett, kit még akkor vérekkel és hazájoknak szolgálva nyertek, nem pénzen vettek, mint sokan. S nem is valami idegen és jövevény nemzetből, hanem hazájában igaz magyar vérből való volt.»
Merényi – Bubics: Herczeg Esterházy Pál Nádor. 9. l. Lásd még Komáromy: «Jobbágynemesítés» cz. dolgozatát, melyben említi, hogy az armális vásárlás már Ulászló korában társadalmilag szokásos volt.
A nemesség eredeti (originaria) megszerzési módja Werbőczy szerint kétféle: egyszerű nemesség adományozás, fekvő jószágok és birtokadományozás nélkül, a mi rendszerint czímeradományozás mellett történt (armalista nemesség), de még a czímer sem volt lényeges kellék, mert ez utóbbi a nemességnek «nem szükséges kelléke, hanem csak ékessége»,* míg a másik módja a nemesi birtok adományozása a király által, a mely adomány ipso facto nemesítő erejű.* A Quadripartitum tovább megy. A nemesi jószágnak akár vétel, akár bármi más törvényes czímen való megszerzése nemessé tette a birtokszerzőt, ha a király a vételhez vagy a más jogczímen való átruházáshoz a consensust megadta és a törvényes birtokbaiktatás (statutio legitima) bekövetkezett. Ezen utóbbi mód tulajdonképpen csak látszólag forog fenn. Ebben az esetben, t. i. nem magában a birtokszerzésben, hanem a királyi consensusban kell a nemesítő actust keresnünk.* Innen van az, hogy a paraszthoz férjhezment nemes asszony leánynegyedének a paraszt-örökösre való átszállása – noha teljesen jogszerű vagyonáthárulási jogczím – nem nemesített, ehhez ugyanis, mint fentebb említettem, királyi hozzájárulás nem volt szükséges s illetőleg a király meg sem akadályozhatta a quartalitium átszállását.
HK. I. R. 6. cz. 1. §.
HK. I. R. 4. cz.
Maga a nemesség mindazonáltal kényes a nemesség megszerzésének minőségére. Így kikötik az esküre kötelezett perfelek, hogy az eskütársak «... nobiles, non tamen jobagiones castri, nec per mercationem, sed vera nobilitate» nobilitáltak legyenek. (Zichy-okmt. II. 587.) Máskor pedig egyenesen czímeres nemességhez kötik az eskütársi minőséget. Így Ung megyének egy 1498-ban kelt ítéletében olvassuk, hogy alperes «25-o se nobilibus, certis armorum insigniis ab antiquo privilegiatis et decoratis, vulgari sermone czímeres nuncupatis» köteles az esküt letenni. (Magy. orsz. levt. Dl. 20492.)
Az első kérdés, a mit tisztáznunk kellene, hogy Nagy Albert csakis armális levelet kapott-e, vagy birtokot is? Előre bocsájtom, hogy a ma élő generáczió ezt a czímeres levelet sohasem látta. Péterfalván és Tivadar községben élnek ugyan hétszilvafás nemesek, a kik azt állítják, hogy ők Nagy Albert ivadékai, de a czímeres levél nincs a kezükben. Leleszen sincs nyoma a protocollumokban.
A Péterfalvi Nagy-család armálisát utoljára kihirdették 1714-ben és 1720-ban Ugocsa megyében, de Komáromy András, a ki vérszerinti ivadéka Nagy Albertnek (mert dédanyja Péterfalvi 19Nagy Erzsébet volt), mindezideig maga is hasztalanul nyomozott utána.*
Dr. Komáromy András úr szíves közlése.
Szirmay Antal azt állítja, hogy Nagy Albert a királytól «nemességet és nemesi birtokot» nyert.* Forrásul «Prot. 1740. pag. 30.» jelzetet használ. Hogy miféle Protocollumról van szó, azt nem mondja meg. Az ő adata tehát – ha ugyan van valami tényleges alapja, mert Leleszen nincs nyoma – arra utal, hogy birtokot is kapott.
Not. Ugocs. 51. l.
Megerősíteni látszik ezt a feltevést a Nagy-család részére 1750 június 7-én Királyfalván kelt nádori új adomány.*
Orsz. Levt. Protoc. Donationum palatinalium ab anno 1744 usque 1750. Lad. 23. Prot. 2. pag. 747. «Donatio nova super portionibus possessionaris in possessionibus Péterfalva, Tivadar, Forgolan ... cottui Ugocsiensi adjacentibus.» Az adományosok között említvék: Stephanus senior Nagy, Johannes senior Nagy, Johannes junior Nagy, Sigismundus Nagy, Nicolaus Nagy és Stephanus junior Nagy. A családnak már a nádori új adomány felkérésekor nincsenek az ősi adományozást igazoló okiratok a kezében. Sőt a donatáriusok azt állítják, hogy ezek az oklevelek a tatárok betörésekor elpusztultak. (A tatárok a XVIII. század elején tényleg betörtek Csíkszékbe s onnan felkalandoztak Ugocsába is.) A felkérők csupán az emberemlékezetet meghaladó folytonos és békés birtoklásra tudnak hivatkozni: «... in quarum nimirum pacifico usu et quieto dominio ab immemorabili tempore absque ulla interruptione antenatos suos utriusque sexus prćextitisse, seseque in parte actu existere, in parte vero per extraneos titulo pignoris possideri, litteras nichilominus et litteralia instrumenta desuper habita injuria et vicissitudine temporum, prćsertim vero Tartarica irruptione et ignis voragine periisse assererent, perhiberentque ...» mondja a nádori adománylevél. A felkérők ezen előadását azonban óvatosan kell kezelni. A tatárok pusztításai után oly tömegesen kértek hasonló jogczímen nova donatiót a nádortól, hogy az idézett passus tisztán «formula» értékű. A jelen esetben megfontolandó, hogy nem a felkérők vannak birtokban, hanem Nagy Miklós, a ki az iktatás ellen tiltakozott s a ki ennélfogva a kir. táblára perbe idéztetvén, az idéző levél: «generoso domino Nicolao Nagy in fata possessione Péterfalva in domo sua residentionali personaliter reperto die eadem 12-a Decembris» kézbesíttetett. (Processus tabulares, 4–1437. Orsz. Levt.) Felperesek azonban nem szorgalmazták a pert s így az nem is nyert érdemleges befejezést. – Az itt említett Nagy Miklós, a ki a nemesi ház birtokában van 1750-ben, még 1725-ben birtokában volt az armálisnak is. Ő mutatta fel azt az investigáló bizottság előtt: «Series investigationis dominorum nobilium armalistarum cottus de Ugocsa, quam ex gratioso mandato Excelsi Regii Locumtenentialis Consilii et intuitu taxć limitationis sensu articuli 6-ti novissimć dietć in generalibus congregationibus nostris, diebus videlicet 28. novembris 1724. itidem die 2. januarii anno 1725. binis vicibus in possesione Péterfalva, necnon cum continuatione laboris in possessione Fancsika, tertia vice die 22. januarii 1725. consimiliter in particulari congregatione nostra taliter, ut sequeretur peracta et instituta est investigatio.» Következik 28 oldalon át az investigatio leírása. A 28-ik oldalon a következő feljegyzés:
«NB: Nicolaus et Michael Nagy de Péterfalva produxerunt foelicis memoriae Vladislai regis Hungariae in originalibus benigne elargitas litteras armales, praedecessori eorundem nobili Alberto Nagy, attum hujus cottus vicecomiti et castellano arcis Nyaláb sub dato Budae, feriae 2-dae proximae ante festum conversionis beati apostoli, anno domini 1514. emanatas.»
Nem szól a birtokadomány feltevése ellen az a körülmény, hogy a mohácsi vész után Péterfalván «Nagy» nevű család nem szerepel a birtokosok között. Az Országos Levéltárban őrzött dicális conscriptiók szerint Péterfalva csak részbirtok (portio), mindössze hat nemesi sessióval, de birtokosaik között Nagy-család nem említtetik. Ennek azonban érthető magyarázatát adják a mohácsi vész utáni zavaros állapotok. Maga Nagy Albert minden valószínűség szerint szintén elesett Mohács mezején, gazdája, Perényi Gábor oldalán. Mint várnagy valószínűleg maga is kivonult a várkatonasággal s tudjuk, hogy Perényi Gábor az első csatarendben harczolt. Lehetséges tehát, hogy idegenek occupálták a péterfalvi curiát vagy elzálogosították az örökösök.
Ha már most elfogadjuk a birtokadományozás tényét, akkor a fennforgó kérdést az Ulászló korabeli birtokadományozási rendszerbe úgy illeszthetjük be, ha azt tételezzük fel, hogy Nagy Albert úgynevezett «vegyes adományt» (mixta donatio) nyert a királytól. Werbőczy ismeri a vegyes adományt, mely abban áll, hogy az adományosnak az érdemeken felül még fizetnie is kellett valamit.* A mohácsi vész előtti oklevelekben nem találtam 20ugyan eddig példát a mixta donatióra és feltünő, hogy az Ulászló-kori formuláriumokban sem találunk vegyes adományra vonatkozó formulát, de viszont az 1608. évi kor. el. 15. t.-cz. bizonyára nem ok nélkül rendeli el, hogy a király a fekvő javakat «non pecuniis (prout antea factum)», hanem jól érdemesült személyeknek ingyen adományozza.
HK. I. R. 13., 3. §. A vegyes adomány hatásáról Werbőczy nem szól, de a későbbi kor okleveleiből tudjuk, hogy ez abban állott, hogy az adományos férfiág kihaltával a fiscus a leányágtól a birtokot csak a befizetett összeg visszafizetésével válthatta magához. (Példák: Lib. Reg. III. 1082. lap. 1574-ből; III. 619. l. 1560-ból.) A későbbi korban egészen bevett intézménnyé válik. (Kelemen: i. m. II. 97., 98. ll.) Formulákat czímeradományozással kapcsolatosan közöl Kassich: Praxis polit. 197. és köv. ll.
A kérdést mindazáltal nem tekintem lezártnak. Ha alkalmam lesz Leleszen személyesen kutatásokat végezni, be fogok számolni az eredményről.*
A fenti dolgozatban említett rendkívül érdekes és tanulságos okleveleket tartalmazó függelék közléséről, sajnos, ez alkalommal le kellett mondanunk, de a viszonyok javultával, reméljük, visszatérhetünk reá.
Szerk.
Dr. GÁBOR GYULA.
