Bernatzik,* mely «Unsere neuen Wappen und Titel» czimmel jelent meg az Österreichische Zeitschrift für öffentliches Recht-ben. (J…

Teljes szövegű keresés

Bernatzik,* mely «Unsere neuen Wappen und Titel» czimmel jelent meg az Österreichische Zeitschrift für öffentliches Recht-ben. (Jahrg. II. 1915–16. S. 652.)
«Der Zentralismus und die Neujahrsrede des Ministerpräsidenten» czímü czikkemben (Pesten Lloyd vom 18. Januar 1916. Abendblatt) kimutattam, hogy Bernatzik «Neues über die pragmatische Sanction» czimü tanulmányában (Österreichische Zeitschrift für öffentliches Recht. Jahrg. II. 1915, S. 125–204.) szakitva régi objektiv álláspontjával, a czentralisták táborába lépett.
Erre most birált tanulmánya után «Eine Entgegnung» czímmel egy kis választ jelentetett meg (S. 653–656), a melyben gonosz naivságnak nyilvánitja, ha valaki azt hiszi, hogy annak, a ki nem lelkesedik a dualizmusért, ezért aczentralistának» kellene lennie. Még más lehetőségek is vannak. Alkalmas időben fog majd róluk beszélni.
Egy külsőségből indul ki. Nevezetesen kifogásolja, hogy a rendezésnél meghagyták a régi pajzstartókat: az osztrák czímerhez a griffet, a magyarhoz pedig a lebegő angyalt. Szerinte mintegy a paritás sérelme, hogy mig a magyar államot angyal, addig az osztrákot egy ragadozó madár oltalmazza.
Államjogi szempontból azon az észrevételen kezdi, hogy az önmagában zárt két czímernek egymás mellé állitása s az uralkodóházénak fölibük helyezése nem fedi a jogállapotot. Mindössze azt fejezi ki, hogy a két államot csak az uralkodóház közössége köti össze. Ámde hiányzik a közös kormánynak, a közös hadseregnek, sőt még a függetlenségi párt által is elismert kölcsönös védelmi kötelezettségnek is a jelképezése. Ez a kifogás azonban épen államjogi szempontból helytelen. A két czímernek önálló szembeállitása s tisztán a fölébe helyezett uralkodóházi czímerrel való összekapcsolása tökéletesen megfelel az unió jogállapotának. Az uralkodó közjogi és államtani felfogás szerint ugyanis az intézmények közössége nem jellemző a reálunió mivoltára. A közös intézmények az unióban lévő államok megegyezése szerint szaporithatók vagy teljesen megszüntethetők, a lényeg az uralkodónak jogilag szándékolt közössége. Ezt pedig a közös ügyek uj czímere tökéletesen kifejezésre juttatja.
Miután a választott kép Bernatzik szerint nem 65fejezi ki eléggé a két állam összeköttetését, valószinüleg azért alkalmaztatta a magyar kormány a két czímert összekötő devizaszalagot az 1723 : 2. t.-cz.-ből kiszakitott idézettel: «Indivisibiliter ac inseparabiliter.» E szavak azonban szerinte a törényszövegből kiragadva, ellentétben vannak az érvényes joggal. Az unió ugyanis jogilag megszüntethető. A magyar törvény nevezetesen csak I. Lipót leszármazóiig bezárólag biztositott trónöröklési jogot. A deviza felirásának tehát szerinte igy kellett volna hangzania: Inseparabiliter usque ad exitum sexus Leopoldini. Az egész szőrszálhasogatás. Mindenki tudja, hogy a magyar törvényből vett idézet milyen feltételhez kötötte az elválaszthatatlanságot. Hisz kétség sem férhet hozzá, hogy a felbontó feltétel bekövetkeztével a két állam és a két czímer teljesen elválik egymástól.
Különben jellemző Bernatzik következetlenségére, hogy a jelmondatot nem az unió tartalmára, hanem csak tartamára tekinti karakterisztikusnak. Holott előző pamfletjében* kifejtett álláspontja szerint, ellentétben az uralkodó felfogással, nem a monarcha személyazonosságának létesitésére irányuló jogi akaratot, hanem épen az elválaszthatatlanságot jelöli meg a reálunió lényegéül.* Épen ezért szerinte az osztrák-magyar viszony csak perszonálunió, mivel benne van az elválhatóság jogi lehetősége. De akkor azt kérdezzük, miért meri az új czímer hibájául felróni, hogy a közös ügyeket heraldikailag nem ábrázolja, a mikor szerinte «A reálunió lényege épen az elválaszthatatlanságban van és csak abban»?* Micsoda következetlenség volna ily felfogás mellett az unió fogalmi meghatározása szempontjából teljesen irreleváns külső járulékoknak a czímerbe való felvétele?
Neues über die pragmatische Sanction. S. 144 f.
V. ö. erre nézve Csekey István: A magyar trónöröklési jog. Budapest, 1917, 464. s köv.
U. o.
Nem akarom ezuttal Bernatzikot ama hosszas fejtegetései során követni, a melyeket a magyar pragmatica sanctio és az 1867 : XII. t.-cz. jogi természetének,* valamint a «birodalom»* és «monarchia» kitételeknek szentel. Csak egész röviden akarok egyik hozzánk intézett kérdésére megfelelni. Nem érti azt a «groteszk következetlenséget», hogy mig magunk használjuk a két állam kapcsolatának megjelölésére a «monarchia» kitételt, addig irtó háborut viselünk a «birodalom» és «összmonarchia» kifejezésnek ugyanilyen vonatkozásban való használata ellen. Hát erre igazán egyszerü a felelet. A magyar aggodalmaskodás pusztán visszahatás azzal az irányzattal szemben, a mely Ausztria történelmi és közjogi irodalmában még mindig mint valami visszajáró rossz szellem üli meg az elméket. A mikor ötven évvel a paritásos dualizmus megszervezése után még ma sem képesek Ausztria és Magyarország jogi viszonyának megitélésében a régi centralista birodalmi és összmonarchiai fogalmaktól menekülni. Ellenben a «monarchia» kitételnek eredeti közjogi tartalma alakult 1867 óta ki. Nem az állam uralmi formáját jelöli, hanem a fejedelmi unió leglényegesebb jegyének: az uralkodó természeti személyazonosságának kifejezése. Ausztria és Magyarország, dualisztikus kapcsolatára alkalmazva, nem egy olyan államot jelent, a melyben a főhatalom birtokosa egy természeti személy, hanem két olyan államot, a mely fejedelmi unióban van egymással, vagyis a két állam jogilag különböző uralkodója egy fizikai személyben egyesül. Ennek a jogi állapotnak pedig klasszikus kifejezője az új közös czímer, a mely az unióban élő két államnak külön-külőn zárt egészet alkotó czímerét helyezi egymással szembe és köti össze az uralkodóház genealógiai czímerével.
Ez irányu bővebb czáfolataimat l. A magyar trónöröklési jog. 439. s köv.
Erre nézve v. ö. v. Csekey: Über das handschriftliche Original der ungarischen Pragmatischen Sanktion. (S.= A. aus d. Archiv des öffentlichen Rechts. Bd. XXXVI. H. 2.) Tübingen 1916, S. 56, N. 102.
Helyszüke miatt nem akarok itt kitérni Bernatzik ama kifogásaira, a melyeket az erdélyi emlékczímernek a magyar középczímerben való bennhagyása továbbá a dalmát és a bosnyák-herczegovinainak, mindkét állam középczímerébe való fölvétele ellen felhoz. E kérdésekkel szemben megvan az egységes magyar jogi felfogás.
*
Ellenben szinte jól esik, hogy a mikor odaát a tudományos czentralizmus uj virágkorát éli, egy fiatal osztrák tudós rá mer mutatni ez irányzatok eltévelyedésére.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT