J. Roman: Manuel de sigillographie française. Paris, 1912. 401. l., XXX. tábla.
J. Roman: Manuel de sigillographie française. Paris, 1912. 401. l., XXX. tábla.
A franczia pecséttani irodalom hijával volt eddig jó összefoglaló munkának, mert Lecoy de la Marche kisérlete (Les sceaux, 1889) nem mondható sikerültnek. Pedig előmunkálatokban nem volt hiány; elég Blanchet-nak bibliografiai összeállitását végiglapoznunk (Bibliographie critique de la sigillographie française), mely 1902-ben jelent meg s a Revue des questions historiques-ben időről-időre megjelenő összefoglaló ismertetéseket látni fogjuk, mennyi részletkérdés nyert már feldolgozást; köztudomásu továbbá az is, hogy franczia tudósok dolgoztak legszorgalmasabban középkori pecsétforrások kiadásán.
Szerző pótolni akarta ezt a hiányt s világosan megzerkeszlett kis gyakorlati könyve utján ismertebbé tenni a pecséttant; azt czélozta vele, hogy helyes fogalmát adja a pecséttannak s megvilágitsa. fontosságát történeti és müvészeti szempontból. R. régi munkása a franczia sphragistikai irodalomnak s ezen összefoglaló tanulmányához számos részletkérdéssel való foglalkozása közben gyüjtötte az anyagot.
Kézikönyvről lévén szó, felesleges volna tartalmát részletezni, csak beosztását mutatjuk be.
Az első fejezet a pecsét történetéről, a II. és III. a pecsétek tanulmányozásának hasznáról s a pecsétekkel való foglalkozásnak s megőrzésüknek történetéről szól. A IV. fejezetben a pecsétek használatáról olvasunk, 142az V-ben különféle fajairól, majd a VI., VII. és VIII-ban a pecsétek anyagáról, alakjáról, nagyságáról s alkalmazásának módjairól. A IX. fejezet a pecséttipusokat ismerteti meg a következő csoportositásban: a) világi pecsétek: 1. 1025 előtti pecsétek, 2. typus maiestatis, 3. lovas, 4. gyalogos, 5. czimeres, 6. topographikus, 7. önkényes vagy fantasztikus, 8. ellenpecsétek; b) egyházi pecsétek: 1. papi, 2. hagiologikus, 3. czimeres, 4. önkényes vagy fantasztikus, 5. ellenpecsétek.
A X. fejezet a pecsétfeliratokat ismerteti, a XI. a gyürüs pecséteket, a XII. pedig a vésett kövek használatáról szól. Igen terjedelmes a XIII. fejezet, a melyben részletesen leirja Francziaország egyes vidékeinek pecsétjeit s a velük foglalkozó irodalmat (Sigillographie régionade). A XIV. fejezet a pecsétvésés müvészetével és az ismert pecsétvésőkkel foglalkozik, az utolsó, XV. fejezet pedig a pecsétek konzerválásával és reprodukálásával.
A munkához csatolt 30 tábla 80 pecsétképet foglal magában s nélkülözhetetlen szemléltető anyagot nyujt a mű tanulmányozásához.
H.
