II. A kanczellária fejlődése IV. Béla uralkodása alatt.
II. A kanczellária fejlődése IV. Béla uralkodása alatt.
Bélának ifjabb királykodása idején kiadott oklevelei nagyobbrészt nem uj kegyet tartalmazó levelek, mert legtöbbje a birtoklások jogczimének felülvizsgálatával összefüggésben kelt; már ezért sem törekedtek kiállításukban nagyobb diszre. A hártya nagyságát a tartalom bősége szabta meg, szélei rendetlenül vannak levágva, az irás elsietett és dísznélküli; a kiállítást az iró csak mellékes teendőjének nézte többi udvari teendőivel szemben. És az ifjú királyi kanczellária mégis zártabbnak mutatkozik, mint várhatnók; ugyanis az ő szerényebb udvarában nem élhetett nagyobb számu bennfentes papság, a midőn az országos biráskodás gondjai vállára szakadtak; az ezzel összefüggő irásbeli teendők ennek a kisebb számu papságnak váltak feladatává. 11 eredetiben látott oklevelén határozottan mindössze 4 irást választhattunk széjjel, de ezek közt az egyik 4–6 levelet irt,* mig a többi csak egy-egyet.* 1227-től 1233-ig találunk leveleket ettől a vezető irótól, a legkülönbözőbb ügyekben, az ország különböző részeire. Ez tehát nagyon szoros értelemben vett udvari ember; vele ellentétben a többiek szinte csak «ad hoc» megbizott irók lehettek; pl. az egyik, Nyitra megyére szóló oklevél irása nagyon hasonló az akkor a nyitrai káptalannál divó irásokhoz.* Az ifju király mellett van tehát kanczellárja, Mátyás, neki gyermekkorától bizalmas barátja, azután még egy pap, a kit csaknem nótáriusának nevezhetnénk, ezeken kivül pedig állandóan sürögnek-forognak udvarában kevésbbé szorosan odakötött tanácsadó egyházi férfiak.
1227. Eszt. kápt. ladula 66. fasciculus I. Knauz I. 291.; 1228–32. Kisfaludy lt., F. III 2. 254.; 1230–33. Dl. 779. F. III. 2. 87.; 1230 körül, Dl. 780. F. III. 2. 356.; valószinüleg még: 1230. Dl. 160. W. 6. 485.; 1233. Dl. 185. F. III. 2. 363.
I.: 1227. Dl. 131. F. III. 2. 117.; 2.: 1230. Dl. 79. W. II. 139.; 3.: 1231. Dl. 168. W. II. 234. Nem tudtuk biztosra megitélni: 1229. DI. 149. F. III. 2. 193.; 1229. Dl.: 144. Knauz I. 305.
1230. Dl. 79. W. 11. 139.
I. A királyi kanczellária a tatárjárásig. A királyi udvar Béla trónraléptével hirtelen kibővült, a régi udvari papokon kivül a meghalt király papjai* és más ujak is szerepet kértek benne; nincs már olyan iró, a kinek kezéből nagyszámú oklevél került volna ki és ez a körülmény is arra mutat, hogy az ifjú király alatt szereplő nótárius állása nem intézményes, hanem csak a specziális viszonyok következménye volt. Bár az oklevelek külalakjukban rendesebbek, sőt van eset, hogy egyik iró a másik szokásait, inicziáléját eltanúlja, vagy talán egymásnak segitenek rajzolni azt,* a kanczellária szervezete elég laza. Az öt esztendő 15 eredeti oklevele közül csak két iró irása fordul elő kétszer; az egyik, I A, 1236-ban és 1240-ben;* nincs kizárva, hogy azonos az ifjabb király vezető irójával; a másik I B, 1237-ben és 1240-ben; majd később a tatárjárás után 1243-ban is feltünik.* Irása, szokásai elég elütők a többi iróétól, azonkivül e hétévi időközben ugyszólván egy vonásában sem változott meg és mindegyik levele Nyitra megyére és a szomszédos vidékekre szól. Ha e három levél után indulhatunk, nem vehetjük hát specziális királyi irónak. Ha a többi irást lehetőség szerint összevonjuk, még mindig legalább 7–8 kéz irása a 15 oklevél összesen, de lehet, hogy 11–12 kézé. Érdekes példa az egyik irás, mely 1237 nov. 15-én kelt,* egy napon az I B egyik levelével: mind a hártya kiállításában, mind irásban utánozza a nevezett irót, gyakorlatlansága egy «ad hoc» iró papra mutat.
István, Zéland. L. alább.
1239. Dl. 3629., 1240. Dl. 12796. nem egy irások, az inicziálé mégis egy.
Kisfaludy lt. W. 7. 8. és u. o. W. 2. 191.
Eszt. kápt. lt. lad. 40. fasc. I. W. 7. 33.; Dl. 12796. W. 7. 104.; Dl. 257. W. 7. 133.
Eszt. kápt. lt. lad. 27. fasc. I. W. 7. 32.
Ezekben az években feltünő nagy számmal szerepelnek a királyi kápolna tagjai. Tamás, a 9kápolnaispán, már 1233-ban háj-.szt.-lőrinczi prépost és kérésére a kalocsai érsek, majd a pápai legátus, végül maga a pápa egyesíti jövedelmének fokozása czéljából prépostságát a bodrogi esperességgel; 1238-ban és 1240-ben emliti a király mint kápolnaispánt a tanuk között.* Márton káplán 1242-ben földet kap a királytól,* tehát valószinüleg már a tatárjárás előtt is működött; János káplán, titeli kanonok, 1238-ban a királyi udvarban két peres fél között biró;* Pál káplán, pápai plébános, 1237-ben a király megbizásából határokat itél meg,* a tatárjárás után is gyakorta szerepel. Ákos káplán, Pest plébánosa, valószinűleg már ekkor kezd szerepelni, bár csak a tatárjárás után történik emlités róla.
Theiner I. 124., F. IV. I. 132., F. IV. 3. 550.
F. IV. I. 271.
F. IV. I. 136.
W. 7. 36.
A káplánok nagy számával szemben csak két papot emlit a király határozottan klerikusának: István mestert, fehérvári kanonokot, a ki már Endre királynak is klerikusa volt és akkoriban Trencsénben, most Béla megbizásából Zalában és Veszprémben igazitott határokat* és Sylvestert, a kiről a pécsi káptalan egy levele emliti, hogy a király klerikusa volt.* Királyi megbizatásokban járnak el: Zéland mester, a Kaplyon nemből, fehérvári olvasókanonok, valamikor Endre király kanczellárja; 1236-ban a Dráva mellett, majd Zalában jár el királyi küldetésben, 1236-ban és 1239-ben oklevelet kap a királytól; ezután nem emlitik a levelek és a király neheztelve ir 1245-ben a pápának, hogy Zélandot megkérdezése nélkül választották veszprémi püspökké.* Mátyás mester, pécsi kanonok, 1236-ban a Dráva mellett homo regius,* Oziás, váczi esperes ugyanez évben Bars megyében királyi biró. Kézzelfoghatóbb Albeus mesternek az udvarhoz való tartozandósága: ő honti, majd nyitrai esperes és mégis a Tiszánál lenn, Bács megyében találjuk 1237-ben, a mint a királytól rábízott ügyben jár el. 1237–40 közt a pannonhalmi apátság birtokai összeirásának nagy munkáját végzi el királyi megbizásból 1240-ben az esztergomi káptalant a pápához küldi, Mátyás volt kanczellár érsekké választásának ügyében.*
F. III. 2. 402., H. Okmt. 6. 37., W. 2. 100.; róla szól W. 2. 91. is.
W. 7. 113.
Fejérpataky i. m. 96., W. 7. 23., Zalai O. I. 10., H. Okmt. 6. 30., 6. 37., Theiner I. 193.
W. 7. 26.
W. 6. 533., W. 2. 71., W. 2. I., Theiner I. 174. Meglehet, hogy ő az az Albert esztergomi esperes, a ki Rogerius szerint Mohinál elesett.
Mindez nagyjában megfelel annak, a mit az irások összehasonlitása mond; nem látunk egy embert sem, akiről feltételezhetnők, hogy a kanczelláriai teendők elsőrendü teendői közé tartoznak. Leggyakrabban a mindig kéznél levő káplánoknak és a királyi klerikusoknak juthattak megbizatások és valószinüleg közöttük kell keresnünk az IA és IB irás gazdáját; de sem ezek, sem a többi papok nem látják főhivatásukat az irásbeliek elintézésében. Ők azok a kanczellárok, a kikre Rogerius szerint Béla kisebb ügyek önálló elintézését bizta, ők állottak eléje az udvarba kéréssel jövő nemesnek, a ki sértődötten és zugolodva hangoztatta, hogy ő a királylyal jött beszélni és nem ezekkel és neki csak egy királya van. Béla csak annyiban követte a római curia szokásait,* hogy az ügyeket előkészitésre ezeknek adta ki, mielőtt az ő szine elé vitték volna; semmi más ujitásnak nyomát nem találhatni ez időben.
«Ad instar Romane Curie» intézkedett Béla, mondja Rogerius.
II. A tatárjárástól 1253 tájáig. Semmi nyoma sincs annak, hogy a tatárjárás lényegesebben hatott volna a kanczellária fejlődésére, mégis uj korszak bevezetője az; utána rendkivüli virágzásnak indult a magyar jogélet és szaporodtak az oklevelek; ennek a körülménynek hatása már érezhető a kanczellária szervezetének történetében, épen úgy, mint Béla ifjabb király idejében. Az oklevelek egységesebbekké válnak külsejükben; olyasféle hatást tesznek, mintha egy-egy vezető iró mintájára igyekeznék a többi dolgozni. 1245 táján állapodnak meg véglegesen a formulák is, melyek eddig, különösen az intitulatio, ingadozók; ezentul mind halványabb árnyalatokban térnek el egymástól.
Egyuttal megismétlődik az ifjabb királykodás alatt tapasztalt jelenség: fellép ismét egy iró, aki állandóbban készit okleveleket, sőt kedvét leli abban, hogy művésziesen készitse azokat; még ő az egyedüli, a kiről elmondhatjuk ezt, a 10mikor azonban eltünik, helyébe lép egy másik és annak eltávozta után egy harmadik; van tehát már valaki, a ki mintegy intézményesen foglalkozik a kanczelláriában. Másrészt azonban az oklevelek, a melyek ezeknek kezéből kerültek ki, nagyon csekély részét, összesen alig egy harmadát teszik az összes oklevelek számának; tulnyomó többségüket még mindig számos többé-kevésbbé idegen kéz irja. Egyik iróról be is bizonyitható, hogy az esztergomi érsek, később a káptalan leveleinek irója volt és a királyi leveleket, a melyek ezeknek szóltak, ő készitette.
Az állandóbb irók már nagyobb gyakorlatra tesznek szert az oklevelek kiállitásában; ha fényüzőbbek is lettek hártyában és rajzban, mégis nyomok vannak arra, hogy, ha szabad e kifejezéssel élnünk, kezdték már gyártani a leveleket. Egyik jele ennek a napi dátumok bejegyzése körül divatba jövő eljárás; egyike a ritka eseteknek ez, a midőn a kanczelláriai üzem az Árpád-korban életjelt ad magáról és azért szabadjon vele kissé bővebben foglalkoznunk. 1245-ben fordul elő először, hogy a napi dátumot, a mely a római naptár szerint irva rendesen az annus domini és annus regni között foglal helyet, az alsó hártyafelhajtáson, plicaturán cursiv betükkel följegyezve találjuk, még pedig először csakis a II A-val jelölt vezető iró oklevelein, később már másoknál is, végül szinte általános szokássá lesz; magban az oklevélben pedig helyét üresen hagyják, hogy aztán később oda bevezessék, a mit azonban gyakran elmulasztanak megtenni. Az egyik magyarázat lenne, hogy a midőn a leirandó okleveleket átadták az írónak, az átadó tisztviselő irta volna rá a dátumot a még üres hártyára; ez azonban nem állhat meg, mert miért nem másolta be mindig az üresen hagyott helyre az iró? A plicaturára vetett dátum nem volt érvényes még az egykoru iró előtt sem; van rá eset, hogy egy ilyen oklevelet, a hol a napi dátum helye üres és az a plicaturára van irva, még Béla átirat és a félreirt dátumot egyszerüen nem veszi figyelembe a másoló.* Nem magyarázhatjuk úgy sem, hogy az az actum napját jelentené az irás napjával szemben, hiszen az actum napjának a fogalmazványon rajta kellett lennie, azt fejben nem tartotta senki; azután meg, ha olyan érzékenyek voltak a megkülönböztetés iránt, hogy van az, hogy később a napi dátum bejegyzése egyáltalán megszünik, csak az évet adják meg? Ugyanez a körülmény teszi lehetetlenné azt a feltevést, hogy az oklevél kiadásának keltét akarták megkülönböztetni az irás keltétől. Csakis ugyanolyan okból magyarázhatjuk ezt a szokást, mint a szöveg kezdőbetüinek kihagyását: az iró kényelmi szempontból hagyta a keresztény nap átszámitását rómaira utoljára.* A kezdő iró, mielőtt hozzáfogna a másoláshoz, teljesen előkésziti a fogalmazványt arra, átszámitja annak keresztény napját rómaira; a hivatásosabb iró ellenben nekilát az irásnak és mindent, a mi abban megakadályozhatná, inicialekat, napi dátum átszámítását, a végóra hagyja; ez az oka, hogy a szokás a hivatásosabb irók megjelenésével egy időben lép fel. A keresztény nap átszámitása rómaira nem volt épen egyszerü dolog; a visszaszámitás könnyebb és mégis még ma is a legjobb oklevéltárakban is találkozunk hibákkal magánál Knauznál is. Megesik, hogy a plicaturára irt dátumot helytelenül másolta be az üresen hagyott helyre az iró;* hogy hibásan vezette már a plicaturára is, és kénytelen volt áthuzni és helyesen leirni.* Különösen a «Nonas» és «Kalendas»-t tévesztik össze; megesik, hogy a plicaturán nonas van, a szövegben kalendas;* sőt az is előjön, hogy csak a «nonas» vagy «kalendas» szó számára hagy helyet az iró és irja be utólag.* Előfordul, hogy a napot és az uralkodási évet is utólag jegyzi be.* A hatvanas években egyre inkább elsietik az oklevél kiállitását; rendes dolog, hogy a hely üresen marad és a dátum még sincs a plicaturára 11vezetve; azután a helyet már csak konventióból hagyják ki, hogy, ha akarnák is, sem tudnák bevezetni, végül pedig a napi dátumnak még nyomát sem találjuk, teljesen elhagyják, csak a régi irók tartanák ki a régi szokás mellett, pedig a cursiv leveleken, a hol csak keresztény számitással fejezik ki, sohasem hiányzik.
Forgách lt. 1249 ápr. 18., 1256 máj. 15. Pedig az átiró gyakorlott, rendes irója a kanczelláriának és maga is ki szokta hagyni a napi dátumut.
Breslau i. m. I. kiad. I. 860. legnagyobbrészt szintén ilyen okokból magyarázza ezt, a német uralkodói leveleken is előjövő szokást, másrészt a Mon. Germ. Dipl. IV. kötetében emlit eseteket, a midőn valószinűleg a korrekt datálás érdekében irták be utóbb a napot.
1247. Dl. 307.
1245. DI. 283.
1247. Dl. 307.
1268. Dl. 645., 1256. Dl. 441. és 442.
Primási lt. 1263. fasc. I. n. I. A.
Ha tehát e szokás tisztán technikai okokra vezethető is vissza, a kanczellária szervezetét illetőleg mégis mutat annyit, hogy hivatásosabb irók kezdenek már szerepelni.
A tatárjárás után, 1242-ben maga Benedek kanczellár ír egy oklevelet:* ez mindenesetre a kivételes állapotok jele; 1243-ban pedig az I B;* egyébként más iróról nem tudtuk bizonyosra venni, hogy a tatárjárás előtt irt volna. 1243-ban lép fel a többször említett II A iró; az év januárjában irt két levelet, majd 1245-ben az oklevelek felét, 4-et, ő irja; ezután eltünik, hogy csak 1252-ben lépjen elő egy oklevéllel.* A kiállitásban tökéletes mindjárt kezdettől, nagy finomsággal rajzolt kezdőbetüivel, soraival meglehetősen elüt a többi irótól, szinte azt hinnők, hogy nem a magyar kancaelláriában tanulta az irást; különösen 1252-iki levele készült remekbe, a csalódásig hasonlít a legdiszesebb pápai levelekre, már azért is, mert hártyája kikészitésében hasonló a déli hártyákhoz. Ő az első, a kinél a plicaturára jegyzett dátum előfordul. A mig ő működik, nem találunk mellette mást, a ki egynél többször irt volna; a mikor eltünik, nemsokára, 1247-ben átveszi örökét a II B irás, mely azonban formára messze marad mögötte; 1247-ben két, 1248-ban egy levelet ir; lehet, hogy az övé két egy kézzel irt 1249-iki levél is.* Ez évben különben eltünik, de már működik helyette egy másik, a II C, a ki 1249-ben egy, 1250-ben szintén egy, 1251-ben két levelet ir.* Irása nagyon hasonló elődjééhez, de a II A-t ő sem közeliti meg.
1242. aug. 14. Dl. 33,913. F. IV. I. 201.
1243 máj. 23. Dl. 257. W. 7. 133.
1243 jan. 24. Dl. 255. F. IV. I. 274.; jan. 29. Békássy It. W. 7. 131.; 1245 ápr. 11. Nemz. Muz. kiállitás, F. IV. 2. 395.; ápr. 20. Dl. 283. W. 7. 191.; jun. 12. Dl. 297. W. 7. 187. és Dl. 29658. H. Okmt. 8. 45.; 1252 jun. 15. Dl. 366. W. 7. 342.
1247 ápr. 4. Dl. 307. F. IV. I. 444.; jun. 22. Nemz. Muz. középk. okl. 17., W. 7. 228.; 1248 jul. 19., Eszt. kápt. lt. lad. 34. fasc. I. F. IV. 2. 14.; a két kétes: 1249 ápr. 13.. Dl. 337. W. 7. 281.; ápr. 18. Forgách. F. IV. 2. 54.
1249 jan. 20. Dl. 33.566. F. IV. 2. 47.; 1250 aug. 11. Dl. 343. F. IV. 2. 67.; 1251 máj. 10. Dl. 354. W. II. 373.; dec. 29., Soós lt. F. IV. 2. 65.
Ezeken a vezető irókon kivül, a kik egymás nyomdokaiba léptek, egy iró, II B, ir 1248-ban, 1249-ben és 1252-ben egy-egy levelet, mind a hármat az esztergomi érsek számára vagy kérésére, 1252-ben az érsek ad ki egy levelet, a melyet ugyanez az iró ir, pedig az érseknek akkor semmi része sincs már a kanczellária vezetésében és igy nem valószinü, hogy a kanczelláriából vette volna az irót oklevele számára, hanem forditva. Különben is szerepe nem szünik meg, bár az érsek, Váncsa István, biboros lesz és Rómába megy 1252-ben. 1258-ban ismét ir egy királyi levelet Sükösd esztergomi lector számára, 1263-ban az esztergomi érsekek számára egy másikat; egy 1264-iki levele, a mely Zozimas váradi püspök adományát tartalmazza az esztergomi káptalan számára, a mely tehát nem királyi levél, szintén az ő irásával van irva. Más királyi levelet, mint a melyek esztergomi érsekek, papok számára voltak, nem irt; a királyi leveleken, a melyek kezéből valók, a formulákon, de különösen a dátumon meglátszik, hogy nem királyi iró.*
1248. Eszt. kápt. lt. lad. 51. fasc. I . N. 3. Cursilis levél, hátán nem a királyi pecsétnek, hanem mandulaalakú, papi pecsétnek halvány nyoma, F. IV. 2. 14. 1249. márcz. 15., Primási lt. fasc. I. N. 2. I., F. IV. 2. 37.; 1252. Eszt. kápt. lt. lad. 49. fasc. I. F. IV. 2. 138.; 1252. Eszt. kápt. lt. lad. 51. fasc. I. N. 7.; 1258. Primási lt. fasc. I. N. 13. 1263. Primási lt. fasc. I. N. I. A.; 1264 máj. 25. Eszt. kápt. lt. lad. 67. fasc. I. N. 3.
Még egy iróról kell emlitést tennünk, a kit II E-vel jelölünk; 1252-ben ir két levelet, és talán az ő irása egy 1265-iki levél is.* Az 1252-iki oklevelek formuláikban és kiállitásukban rendkivül gyakorlatlan iróra mutatnak, pedig különböző, világi személyeknek szólnak; a 13 évvel későbbi oklevélen irás tekintetében van ugyan némi változás, de kanczelláriaszerüségében alig észlelhetni haladást; rendkivül ritkán juthatott hát kezébe leirásra oklevél; jellemző példája annak, hogy mennyire nem 12állandó alkalmazott az irók legnagyobb része. A felsorolt irókon kivül még legalább 8–9 irás választható el határozottan; e 12 esztendő félszáz oklevelét tehát legkevesebb 15 iró irta, de lehet, hogy számuk a 20-at is meghaladja.
1252 márcz. 26. Eszt. kápt. lt. lad. 34. fasc. I. W. 7. 34.; ápr. 22., Dl. 363 W. 7. 338.; 1265 okt. 17. Eszt. kápt. lt. lad. 67. fasc. I. n. 5. F. IV. 3. 256.
A kanczelláriában tehát a két kanczelláron kivül még egy harmadik férfiu dolgozik állandóbban, a többiek lehetőleg alkalmazkodnak a fejlődő szokásokhoz a kiállitás körül, de az irás csak mellékes foglalkozásuk.
Feltételezhetjük, hogy az alkanczellárok tisztségük elnyerése előtt működtek oklevelek kiállitása körül. Benedek, mint láttuk, kanezellár korában is irt; Achilles, a Hunt-Paznan nemből, 1253-ban, mielőtt alkanczellárrá lett, homo regius; Béla egy levele szerint már atyjának is szolgált.* Midőn alkanczellár lett, a gyakoribb irások között az I B szünt meg, a mely Béla uralkodása legelejétől szerepelt. Midőn Jób lesz a viczekanczellár (1251.), a II B tünik el, midőn Tamás (1252.), a II C. Hogy ezek az ő irásaik voltak, semmi adattal nem bizonyitható; tény, hogy 1252-ben, miután az alkanczellárok gyakorta váltakoztak, nem maradt a kanczelláriában állandó iró.
1243 jan. 13. F. IV. I. 272., 1251 jul. 23. F. IV. 2. 95.
A királyi megbizásokat jórészt még mindig a kápolna tagjai végzik; Tamás alkanczellársága előtt kápolnaispán volt és valószonü, hogy Jób is.* Márton káplán, mint már emlitettük, 1242-ben adományban részesül,* András káplán, győri kanonok, 1247-ben Bolondócz mellett homo regius.* Pál káplán, Pápa plébánosa, 1237-ben is szerepelt már, 1245-ben adományban részesül, 1250-ben a király procurátora, majd pedig saját birtokai ügyében szerepel; lehet, hogy azonos a későbbi pozsonyi préposttal, a király bizalmas emberével, majd alkanczellárjával.* Ákos káplán 1241-ben pesti plébános, Horvátországban, 1149-ben fehérvári őrkanonok és királynői kanczellár, Szepesben királyi ember; még 1268-ban is Béla káplánjának mondja magát, de úgy látszik, nem ez a tiszte köti az udvarhoz, hanem azért találjuk ott gyakorta, mert 1248–59-ben a királynő kanczellárja, később, mert, mint budai prépost, a nyulszigeti monostor procuratora.* Egészben véve a 40-es évek haladtával ritkább lesz az emlités a káplánokról, 1250 után teljesen eltünnek.
Tamásról az előbbi fejezetben szóltunk; 1252-ben szerepel egy Jób budai prépost, ha ez azonos a volt kápolnaispánnal, akkor az nem lehetett 1251-ben alkanczellár. Karácsonyi, Magyar nemzetségek, III. 1. 145., azonositja a kápolnaispánt a későbbi alkanczellárral és pécsi püspökkel; a Zách nemzetségből való volt.
F. IV. I. 271.
W. 2. 194.
W. 7. 36. F. IV. I. 377., W. 2. 217., W. 2. 218.; W. 2. 296.
W. II. 333., F. IV. 2. 45., 1254.: W. 7. 372. 1255-ben F. IV. 2. 287., F. IV. 2. ,336., 1257.: W. II. 442., 1261. 2 Dl. 25755., 1264.: W. 8. 271., Sörös, A szent Benedek-rend tört. I. 326., 1268.: W. 8. 193., 215., 1272. W. 9. 6.
Egyenesen klerikusának csak egy embert nevez a király ebben a korban: Miklós mestert, a ki 1242-ben a király poroszlója a Száva mellett; valószinüen azonos Miklós egri préposttal, a ki 1244-ben meglepően hasonló körülmények között szintén a Száva mellett királyi ember.*
F. IV. I. 267., W. 2. 53., 7. 170.
Érdekes egy másik homo regius szereplése 1247-ben felhivja a király a veszprémi káptalant, küldje ki egy tagját, a ki előtt «Magister Sykardus de Usa homo noster specialis, de curia nostra protonotarius» a türjei egyház számára birtokot iktasson; ő lenne tehát Bélának legkorábban emlitett jegyzője. Azonban már czime is gyanut kelt, protonotariusnak a király a XIII. században sohasem nevezte jegyzőjét, hanem a főbirákat jelölték ezzel az elnevezéssel; nem mutatja belső embernek az sem, hogy származáshelyét is megnevezi a király. Küldetésének magyarázata: a birtokok, Barbáshida, és Vitenyéd, a melyekbe iktatnia kell, Usa szomszédságában fekszenek, és a király őt, valószinüleg valamely főbiró itélőmesterét, «itélőmestert a mi udvarunkból», ezért bizza meg e feladattal. 1268-ban Csák bán, zalai ispán emliti Sigardus nevü protonotáriusát, a ki annak a birtoknak szomszédságában iktat, a melyen az 1247-ben emlitett Sykardus működött.*
Zalai O. I. 18., W. 8, 210.
Gerard mester voltaképen soha sincs említve a király megbizottai között; valószinüleg ő az a selmeczbányai plébános, a kit 1240-ben az esztergomi káptalan a pápához küld; 1244-ben 13mosonyi esperes, és a pápa kettős beneficiumra ad engedélyt neki, «attendentes laudabile testimonium quod tibi de litterarum sciencia, vite mundicia, nobilitate generis et bonis moribus perhibetur». 1252-ben Németországban kap beneficiumra engedélyt, valószinüleg, mert akkor már elhagyta az országot, még pedig mint az emlitett István biboros káplánja. Midőn István rá egy évre, 1253-ban visszajön, Gerard is ujra magyarországi beneficiumot kér, ugyanabban a diocoesisben, a melyet elhagyott, a győriben. Származására nézve olasz és Albert pápai notárius testvére; 1254-ben «Mgr. Gerardus de Parma»-nak nevezi a király. Emlitettük, hogy a II A irás gazdája valószinüleg idegen és irása nagyon hasonló a pápai oklevelek irásához; azonkivül ez az irás is a negyvenes évek elején, majd pedig 1252-ben szerepel, a mikor Gerard is, és 1252 után, a midőn Gerard István biboroshoz szegődött, eltünik;* lehetséges tehát, hogy ez az ő irása. Ez a feltevésünk azonban semmiféle positiv adattal sem támogatható.* Lehet, hogy Gerardnak semmi köze sem volt az udvarhoz és a pápai kegy nótárius testvére kedvéért érte; viszont épen az, hogy testvére notárius, valószinüvé teszi, hogy ő is jártas volt és foglalkozott a kanczelláriában.
Theiner I. 174., F. IV. I. 355., F. IV. 2. 131., Theiner, I. 216., u. o. I. 228.
A német diplomatikának néhány esetben sikerült az anonym irók kilétét megállapitani (l. Erben-Redlich i. m., I. Teil, 90. l.); mi azonban az oklevelek szükszavúsága és az eredetiben látott levelek csekély száma miatt a legtöbb esetben nem tudtunk tovább jutni a sejtelem bizonyosságánál.
Ipoly nyitrai kanonok 1245-ben,* Vince nyitrai esperes 1240- és 49-ben* királyi emberek; Miklós nógrádi esperes pedig 1252-ben.* Smaragd mestert e korszak végén emliti a király, szerepének javarésze a következő kis időszakra esik.
F. IV. 3. 276. (1265. év alatt; eredetije Dl. 287., 1245 alatt.)
F. V. I. 306., F. V. I. 309. Lehet, hogy azonos a II. Endre környezetében szereplő sasvári esperessel.
F. VII. 5. 297.
III. Ezt az 1253-tól 1263-ig terjedő időszakot egységessé teszi az oklevelek kiállitásában kifejlődött egyöntetüség, de még inkább, hogy keretein belül egy ujabb irói generatio futotta meg pályáját.
Az az irány, a mely az előző korban kezdődik az oklevelek kiállításában, most teljes uralomra jutott: az egész Árpád-kor legpompázóbb oklevelei most készülnek, bár még mindig kinek-kinek egyéni tehetsége szerint; olyan egyöntetűségről, mint a pápai leveleknél, még szó sem lehet:
Az irók számával és csoportosulásával eleinte épen úgy állunk, mint az előző korban. 1253-ban kezd irni a III A, 1254-ben csaknem kizárólag ő ir, 4 levelet; a következő évben ez az irás hirtelen eltünik, csak 1257-ben szerepel még egy levéllel;* helyette azonban fellép III B, a kinek rendkivül hosszu és nagy szerep jut osztályrészül. 1255-ben 2, 1256-ban 3, 1257-ben 2, 1258-ban 2 levelet ir, azután két évi szünet után 1260–62-ig egy-egy levelen, majd három évi szünet után 1265-ben és 1266-ban egy-egy levélen találkozunk kezeirásával, végül az ő irása az 1267-iki, az első eredetiben fennmaradt magyar törvény. Irása rendkivül egyéni, energikus; szabályos és rendes, de minden disz nélkül való leveleket ad; formulákban, kiállitásban mind a 13 éven át megmarad szokásai mellett.*
1253 márcz. 13. Forgách lt., F. IV. 2. 206.; 1254 márcz. 24. Dl. 2514. F. IV. 2. 211., ápr. 23. Nemz. Muz. kpkori Okl. 31. sz.; és u. o. 32. sz., H. Okmt. 7. 43. és F. IV. 2. 213., junius 28., Békefi, A pilisi apátság tört., facsimile. F. IV. 2. 214.; 1257 okt. 18., Dl. 456. W. II. 434.
1255 febr. 21. Dl. 392. W. II. 410.; okt. 2., Bartal lt., H. Okmt. 7. 47.; 1256 márcz. 24. Dl. 430. W. 7. 421.; jun. 21. Dl. 434. W. 2. 269.; nov. 10. Dl. 443 W. 7. 427.; 1257 jul 8. Dl. 454. W. 7. 452.; aug. 10., Ocskay lt., 1258 febr. 28. Dl. 467. W. 7. 480.; ápr. 17., Dl. 471.; 1260 márcz. 10. Nemz. Múzeum kpkori okl. 44. W. 2. 319.; 1261 aug. 11., u. o. 46., H. Okmt. 8. 81.; 1262 jan. 9. Eszt. kápt. lt. lad. 31. fasc. I. W. 8. 29.; 1265 decz. 23. Forgách lt. F. IV. 3. 256.; 1266 máj. 5. Dl. 604. F. IV. 3. 315.; 1267 Dl. 622. (oklevélkiállításon), F. IV. 3. 391.
Ámde már az ő felléptét követő évben, 1256-ban; egyenrangu szerephez jut két másik iró; ezzel megszünik az az állapot, a mely a tatárjárás óta folyton észlelhető, hogy egyidőben csak egy állandóbb iró legyen. A III C 1256-ban 5, 1257–58-ban egyet-egyet ir, azután évekre eltünik s csak 1265-ben jelenik meg ujra 14egy levéllel; 1268-ban és 69-ben szintén egyet egyet ir, sőt V. István egy 1270-iki levelét is ő irja.* A III D 1256-ban 1, 57-ben 3, 58-ban 5, 59-ben 1, 61-ben 1, 62-ben 1, 63-ban 3 levéllel szerepel, tehát abban az évben, a melyben a másik kettő eltünik, ő lesz a vezető iró. Kezéből remekbe készült levelek kerültek ki, hártyában, rajzban a legpazarabb mindannyi között.* A midőn III B ritkábban kezd irni és III D eltünik, jelentkezik a III E iró; 1259-ből láttuk egy levelét, az 1262–63-iki télről három levelét, és 1263-ban egy napi kelet nélkülit. Felléptekor szokásai a külső formákat illetőleg igen elütők a kanczelláriaiaktól; nagyon hasonlitanak a fehérvári káptalan ez időtájt kiadott leveleire, ha ugyan nem azonosak azokkal.* 1258-ban és 63-ban ir a II D, az esztergomi iró; a felsorolt hat irón kivül még 11 irás szerepel ebben a korban, mindegyik egy levéllel. Az irók száma tehát nem nagyobb, mint az előző korban, bár az oklevél jóval több; még feltünőbb a változás, ha megfontoljuk, hogy az előbbi korban az állandó irók alig egy harmadát irták a leveleknek, mig most alig egyharmaduk jut nem állandó iró kezére.
1256 máj. 15., Forgách lt., H. Okmt. 8. 88.; jun. 12., u. o. F. IV. 2. 365.; okt. 30. Dl. 441. F. IV. 2. 379. és Dl. 442. F. IV. 2. 377.; nap nélkül, Forgách lt. F. IV. 2. 366.; 1257. Nemz. Múzeum kpkori Okl. 38., H. okl. 32.; 1258. Dl. 478., W. 7. 484.; 1265. Dl. 33333., W. 11., 543.; 1268 aug. 1., Dl. 645. F. IV. 3. 436.; 1269. Dl. 678. F. IV. 3. 494.; 1270. Dl. 486.
1256. Eszt. kápt. lt. lad. 18. fasc. I. Knauz I. 434.; 1257. Dl. 458. W. 7. 453.; Dl. 459 F. IV. 2. 427.; decz. 18. Dl. 440., F. IV. 2. 421.; 1258 márcz. 9. Dl. 470. F. IV. 2. 461.; jun: 15., Görgey lt. F. IV. 2. 463.; jul. 27. Dl. 462. W. 7. 486.; aug. 15., Szinyei lt. F. IV. 2. 463.; nap nélkül, Gőrgey lt. F. IV. 2. 450.; 1259. máj. 29. Dl. 485.; 1261., Dl. 517. W. II. 503.; 1262. Dl. 528. W. 8. 22.; 1263 jan. 7. Dl. 540. F. IV. 3. 100.; jan. 29. Dl. 38.476., F. IV. 3. 129.; aug. 29., Nemz. Múzeum, 1897/49. sz.
1259. Dl. 492. W. II. 458.; 1262 okt. 28. Primási lt. capsa. I. I. 1. N. 1. F. IV. 3. 133.; 1263 márcz. 19. Dl. 535. W. 8. 62.; Rl. 37,359.; nap nélkül Eszt. kápt. lt. lad. 19. fasc. 1. W. 8. 61.
Az irások tehát arra mutatnak, hogy már nem igen szeretnek idegen embert, a kinek nem megszokott munkaköre az, oklevélirással megbizni; az oklevelek emlitései is kezdik már az udvari papokat határozottabban a kanczelláriához tartozóknak tekinteni. A káplánok, a kik az uralkodás első éveiben olyan nagy számmal szerepeltek, teljesen eltünnek; és a korszak végén fordul elő először, hogy udvari papot nótárius névvel illet a király: 1262-ben László «notarius aule nostre», majd ugyanazon évben «notarius noster familiaris»; később: «notarius specialis.»* Mindezek a jelzők nem czimek, hanem a természetes állapot jelzői; egyetlen egy külföldi kanczelláriában sem fordulnak elő. Azt hiszem, nem tévedünk, ha ebben a nótáriusban a régi vezető irók örökösét látjuk; igazán notarius specialis, familiaris, szemben a többi papokkal, a kiknek nótáriusi szerepe udvari foglalkozásuknak csak betetőző része; ezek a jelzők még később is csak azt a 2–3 jegyzőt illethették meg, a kiknek főszerepe tényleg a jegyzés volt, a többiek egyszerü nótáriusok.* A czimzés nem rangfokozatot jelent tehát, még legfeljebb csak mutatója annak, hogy ilyen fokokba oszlás fejlődőfélben van; ezt a fejlődést elősegiti az a körülmény, hogy az állandóbb nótáriusra bizza a király valamelyik, valószinüleg a gyürüs pecsétjét.* Mint gyakorlottabb iró, valószinüleg utbaigazitásokkal látja el a többit; hiszen már elejétől kezdve figyelhetjük, mint válnak a speciálisabban irók szokásai általánosakká.
L. alább László élete tárgyalásánál.
1286-ban egyszerre két notarius specialis van, Tódor és Pál, de ez év körül még többet is emlitenek igy. L. 5. l. I. jegyzet.
A királyi pecsétnek csak előlapját hordta az alkanczellár magával; a midőn egy izben távol volt, a hátsó lappal, a pajzszsal pecsételték meg a levelet. 1252 Dl. 367. Ha tehát «apocrisiarius», pecsétőrző, czimmel szerepel a nótárius, érthetjük tán erre a pecsétre is; a gyürüs pecsét őrzése mintha inkább a kápolnaispán tiszte lett volna.
A korszak derekán (1255–58) Smaragd mester az alkanczellár, délvidéki ember; 1244-ben hantai prépost, tehát valószinüleg premontrei; 1253-ban pápai engedélylyel elfoglalja a pozsonyi prépostságot is. Ez év tavaszán a király mellett látjuk, még pedig lenn Szlavóniában; 1254-ben a király Rómába küldi, a következő évben alkanczellárrá lesz;* ez időben szünik meg a III 15A irás, bár 1257-ben még egyszer előjön. Fülöp mester 1257-ben István ifju király első kanczellárja, 1258-ban Béla alkanczellárja; valószinüleg dolgozott a királyi kanczelláriában, mielőtt a 18 éves István mellé beosztották. Különben a két királyi kanczellária csak 1258-ban válhatott teljesen külön; 1258-ban még István nótáriusa oklevelet kap Bélától; de már ez évben Fülöp visszamegy Bélához alkanczellárnak, Smaragd pedig átmegy Istvánhoz kanczellárnak, az emlitett nótárius pedig István alkanczellárja lesz. Benedek, Pál, Farkas mestereknek, Béla egymásután következő alkanczellárjainak tisztjüket megelőző szerepéről nem tudunk; felléptükkel egy gyakoribb irás sem szünik meg.
W. 7. I. 298., Theiner I. 216., Tkalčić I. 98., Theiner I. 229. A kanczellárok pályájára nézve l. Fejérpataky idézett művét.
Lászlo mesterről először 1262-ben emlékezik meg a király, a midőn egy birtokvételéhez beleegyezését adja; «notarius noster familiaris»-nak emliti, tehát már bizonyosan régóta szolgált; ugyanez évben szerepel a sági konvent előtt is, a mely udvari tisztjét nem említi, csak az egyházit: honti esperes volt László; deczember 5-ikén az ifjabb király szól róla, «familiaris clericus genitoris nostri»-nak nevezvén őt. 1263 aug. 3-án a király mellett van Lipcsén, csak egyházi czimével jelölve; októberben már ismét «notarius familiaris»-ának nevezi a király és birtokot ad neki; valószinüen ebben az évben kelt az a levél, a melyben egyszerüen nótátiusnak nevezve együtt biráskodik Tamás janitorral. 1264-ben a pápától kettős beneficiumra nyer engedélyt, mert tudománya, tisztessége és alázatossága miatt ajánlották; «clericus ... Bele regis» a czimeres levélben. 1265 tavaszán Béla Rómába küldi és ajánló levelében «fidelis clericus noster mgr. Ladislaus, capellanus vester, archidiaconus S. Eustachii in ecclesia Strigoniensi, familiaris notarius et apocrisiarius aule nostre» az elnevezése. Ettől az időtől megszünnek róla az említések, a mi nagyon feltünő, ha eddigi gyakori szereplését nézzük; pedig azzal sem magyarázhatjuk ezt meg, hogy valamely nagyobb egyházi tisztséghez jutván, megvált volna az udvartól, mert kilencz év mulva még mindig csak honti esperes. Lehet, hogy egészen Béla haláláig Rómában volt állandó követül, úgy, a mint később látni fogjuk, Sükösd mester is. 1274-ben tehát, mint emlitettük, még mindig esperes; Kun Lászlótól kap földet és az «dilectus et fidelis clericus noster»-nak nevezi. Ettől kezdve megint gyakortább szerepel, 1274-ben ujra földet vesz, 1277-ben már esztergomi prépost, a királytól ujabb adományban részesül; ugyanez évről reánkmaradt egy végrendelete is, a mit a király még ez évben megerősít. 1278-ban és 79-ben káptalanja érdekében szerepel; 1279-ben a királyi udvarban betegágyban fekszik és a király egy sebtében irt levéllel szabad rendelkezési jogot ad neki. Valószinüleg ez évben halt meg; 1283-ban a király mint udvarának volt familiaris clericusáról emlékezik meg róla; egyik végrendeletéről szó van 1290-ben is. Rendkivüli műveltségéről tanuskodik 1277-iki végrendeletében részletezett könyvtára, a melynek nagysága különösen akkor tünik szembe, ha összehasonlitjuk Motmér szepesi prépost könyvtárának szintén végrendeletben fennmaradt jegyzékével. A III D-vel jelölt iró szereplése meglehetősen összevág László pályájával; a midőn Lászlót mint specialis notariust először emlitik, ez az irás viszi a vezetőszerepet, és sürü szereplés után ennek az irásnak is nyoma vész, igaz, hogy már 1263-ban.*
1262.: F. IV. 3. 66., Knauz I. 482., F. IV. 3. 69.; 1263.: Theiner I. 244., Knauz I. 491., év nélkül: F. VII. I. 364., 1264.: Theiner I. 266., 1265. F. IV. 3. 258., 1274.: Knauz 2. 41., 2. 47., 1277.: W. 2. 202., F. V. 2. 410., V. 2. 405., 1278–79.: Knauz 2. 241. (1288 a.), W. 9. 246., W. 9.245., 1283.: Knauz 2. 161., 164. 1290.: W. 9. 532.
Pécsi Benedek mester pályája nagyon változatos, 1252-ben Achilles pécsi püspök, volt alkanczellár embere, Magister Benedictus de Quinqueecclesiis néven; 1255-ben a király szintén pécsi Benedek néven hű clericusának mondja és a délvidéken biz rá egy elég kényes ügyet; 1256-ban egy nagy ügyben, a melyről hat oklevél maradt fenn, a királytól küldött birótársa a somogyi ispán officialisának. Egyenes bizonyitékunk nincs reá, de nagyon valószinü, hogy azonos az ifjabb király Benedek nevü nótáriusával, a kiről először 1257-ben történik emlités, épen, a mikor Pécsi Benedekről a levelek elhallgatnak; láttuk, hogy az ifjabb királyi kanczelláriája Béláéból vált ki, azonkivül Béla ad számára oklevelet, hangsulyozván érdemeit. Ha ez a feltevésünk áll, úgy régi nemesi, zalai 16családból való, a mely a tatárjárás után elszegényedett. 1259-től 1264-ig István alkanczellárja; akkor visszatér az öreg királyhoz és minden czim nélkül szolgál nála; 1265-ben szolgái számára nyer levelet, egy évnélküli oklevélben pedig királynői biró; mégis mihelyt trónralép, magához veszi István alkanczellárnak. László alatt is viseli e tisztet és esztergomi electus lesz; 1276 végén meghal. A III B irás ugyanaz évben lép fel, a midőn őt először emlitik az udvarban és két alkalommal is szerepel olyan ügyekben, a melyekben a III B irja az okleveleket; 1258-ban az irás is eltünik, de csak két évre és 1260–62-ig megint szerepel, hogy azután három évre megint eltünjön; ez összeesnék az idővel, a midőn Benedek Istvánnál volt, de akkor az 1260–62-iki levelekről fel kell tételeznünk, hogy István alkanczellárja létére ő irta azokat Bélának, a mi, bár bebizonyitható, hogy e levelek kelte idején a két király együtt volt, sokkal erősebb bizonyitékokra szorulna. Közvetitő szerepének, a melyben, mint látszik, a két király között állott, megfelelne az, hogy, ha a III B irása az övé, az 1267-iki egyezséget ő irta; ez az oklevél gondtalan, gyors kiállitásával arra vall, hogy rögtön a tanácsban foglalták irásba.*
Benedek életrajzát l. Knauz. II. k. 33–39. 1256-ban, egy ügyben kiküldött és erről egy levelet a III B ir; W. 7. 427. Dl. 443.; 1257-ben Csák bán az ő testvérei (unokatestvérei?) számára, az ő közbenjárására levelet ad, ugyanekkor ezek szomszédjainak a III B kezéből készül egy levél. W. 7. 463., 465. Dl. 454., 461.
Sükösd mester, papnak fia, valamikor Jakab biboros klerikusa volt; 1245-ben esztergomi pap; lehet, hogy azonos azzal a Sükösddel, a ki 1249-ben fehérvári karpap, 1255-ben budai kanonok. 1255-től 72-ig esztergomi olvasókanonok, 1257-ben a király engedélyt ad, hogy nővére fiaira hagyhassa birtokát. 1260-tól 64-ig sem az esztergomi levelek záradékában, sem másként nem szerepel; 1264-ben a király, királynő és pápa elárasztják kegyeikkel és egyúttal megmagyarázzák eltüntét: a király állandó követe volt Rómában éveken keresztül; «per multos annos,» «per multos annos moram trahendo ibidem» mondja a király és a királynő. A pápa őt «clericus et nuncius Regis»-nek nevezi, [káptalanjává] teszi és a nyitrai püspököt felszólitja, adjon neki komáromi esperesség helyett másikat: tehát esztergomi lektorságán kivül már más beneficiuma is van, a mire még követsége előtt nyerhetett engedélyt a pápától. Béla ez évben hetényi földet ad neki és «clericus noster»-nek nevezi, a királynő pedig ugyanott királynői földeket; 1266-ban ujra kap a királytól oklevelet, mely szószerint egyezik az 1264-ikivel, de clausurával van ellátva; 1267-ben ismét kap földet; Béla halála után, 1272-ben, az ország udvarnoki földeinek birája. Talán származása az oka, hogy magasabb méltósághoz nem jutott. Az irások közül a III C lép fel az ő szereplése kezdetén és megtalálható egész Béla haláláig, sőt V. István alatt is; és gyakori jelentkezése után 1259-ben, az időtájt, mikor Sükösd Rómába megy, eltünik, hogy csak 1265-ben lépjen fel ujra, tehát a midőn ő is itthon van már. Mindazonáltal kétséges, hogy az ő irása, mert az esztergomi káptalan levelei 1255–60. és 65–72-ig rendesen az ő kezéből keltek; lehet azonban, hogy a lector nevének emlitése akkoriban már csak formalitás.*
1245.: Theiner I. 192. 1249.: W. 2. 211., 1255.: W. 2. 258., 1255–72.: Kollányi, Esztergomi kanonokok, 8–17. ll., 1258. Knauz I. 451., 1264.: F. IV. 3. 200., Theiner I. 274., u, o. I. 277., F. IV. 3. 254.; 1266. Knauz I. 534., 1267.: Knauz I. 542.; 1272.: Knauz I. 606.
Felicián mester, fehérvári őrkanonok csak az 1263. évben található a királyi környezetben; aug. 3-án Zólyom megyében, majd máskor Zalában.* A III E irás már 1259-ben megjelenik ugyan, de 1262 telén és 1263-ban nagy számmal szerepel; mint emlitettük, csalódásig hasonlit a fehérvári káptalan leveleinek irására;* és e III E irásával irt levél közül kettő a fehérvári káptalantól kiadott levelek átirása; egy a nyulak szigetének szól, a másik kettő az esztergomi érseknek és egyháznak; mindezek alapján valószinü, hogy ez az irás valami összefüggésben van Feliczián szereplésével. A Hermann nembeli Mátyás mester szepesi prépost, 1260-ban homo regius,* utóda, Mutmér mester, 1263-ban a királynő kanczellárja, ugyanez évben Lipcsén van a király mellett, 1264-ben 17egyháza érdekében jár a királynál, a ki őt hű clericusának nevezi.* Dömötör mester, borsi esperest 1263-ban emliti a király maga mellett, de szerepének java ugy látszik későbbre esett.* 1261-ben Móricz mester, nyitrai kanonok kap megbizatást.*
Theiner I. 244., W. II. 525., 8. 64.
l. a Nemz. Múzeum törzsanyagában.
1258., testvére földet kap. W. 7. 480., 1260.: F. IV. 3. 21.
Theiner I. 244., 1264.: F. IV. 3. 196. 1273-ból fennmaradt végrendelete, Knauz 2. 27.
Theiner, I. 244.
F. IV. 3. 48.
IV. 1263–70-ig mind a külalak, mind a jelentkező irások és papok szerepében nagy a változás. A kiállitásra sokkal kisebb gondot fordítanak már; az irás elsietett, pongyola; közeledik a cursiva felé, a formulák a legegyszerübbek és egyöntetüek, a napi dátummal már nem érnek rá vesződni, teljesen elhagyják; a hártya elkészitésében megvannak még az egyéni szokások, de már ezek is simulnak egymáshoz. Olyan hatást tesznek ezek az oklevelek, mintha már aktaszerüen kezdenék kezelni az ügyeket és elmult volna az a kor, melyben az oklevélkészités művészet. Nincs is már az oklevélnek olyan nagy becse, persze nem jogi erejét, hanem mint kanczelláriai terméket értve egy ügyről kérnek már befejezte előtt is, utána is levelet.
Ugyane korban jelentős a változás az irók csoportosulásában is: a hét esztendő alatt mintegy 12 iró szerepel, azonban ezek tulnyomó része olyan, a ki állandóan irt; már ritka, hogy idegennek tetsző kéztől találjunk levelet. Nevezetes változásra mutat ez: már csak olyanok juthattak iráshoz, a kik az udvar állandó tagjai; azonban azt még nem mondhatjuk, hogy kanczelláriai testületté tömörültek volna össze, azaz gondjuk főként az oklevélirás lett volna, hiszen egyidőben legalább 7–8 ilyen iró szerepel, pedig az oklevélirás munkáját sokkal kevesebb is elvégezhetné. Ezek az irók még mindig benn ülnek a tanácsban, de már talán főként azzal a czéllal, hogy legyen jelen irástudó ember, ha szükség van rá; épen ezért kezdik már őket nótáriusoknak nevezni; de nem scribák ők, hanem jegyzők és egyuttal oklevélirók is. Van köztük egy, a ki «apocrisiarius», pecsétőrző másfél évtizeddel később rangban már határozottan elkülönül a többi nótáriustól,* ebben a korban azonban ennek még semmi jelét sem találjuk. A nótáriusok között megkezdődik hát a differentiálódás; vannak nagyobb szerepre hivatottak, viszont vannak, a kiknek hosszu hivatalnokélet jut osztályrészül.
1283 decz. 22. F. V. 3. 180. László király középső foknak mondja a nótárius és alkanczellár közt.
A régi irók közül szerepel még ebben a korban is a III B és a III C, úgy látszik, mindkettő az uralkodás végéig; az előbbi szokásaiban conservativ, az utóbbi azonban enged a kornak; kivülük azonban teljesen uj irói kar lép fel. IV A 1263-ban háromszor ir, 1267-ben egyszer; azonkivül három cursiv levélkében ismerhetünk rá kezevonására.* A IV B 1263-ban, 64-ben, 67-ben és 68-ban egyszer-egyszer ir.* A III C irásával egyizben már 1254-ben találkozunk, utána csak most 1264-ben; az a tiz évvel előbbi levél azonban minden vonásában annyira pontosan megegyezik az 1264-ikivel, és szokásaiban teljesen a 60-as évekéire emlékeztet, hogy valószinüleg ez időben irták és csak előbbre datálták. Ir ezeken kivül még 1266-ban és 1269-ben egy-egy levelet.* A IV D levelei nagyon hanyag kiállitásuak, vonásaikban igen spontának; valamennyi iró közül legtöbbet szerepel: 1265-ben 1, 1267-ben 2, 1268-ban 5, 1269-ben 2 levél van tőle.* A IV E szép kerek vonásaival 1265- és 69-ben ir egy-egy levelet;* a IV F 1267-ben egy előzőt és ugyanannak végleges levelét;* 1265-ben ir a II E is egyet; szerepéről annak idején már szóltunk. Ezen a kilencz irón kivül határozottan külön kéz irása még egy 1263-iki, nagyon kezdetleges levélé,* egy 1264-iki* és 18egy 1265-iki* levélé, a melyek szintén rendetlenül kiállitvák; a többi két-három levelet nem tudtuk biztosra megitélni. Mindenesetre feltünő, hogy már csak megszokottabb kezek vonásaira akadunk.
1263.: Dl. 545. W. 8. 64.; Dl. 550. W. 8. 50.; Dl. 33. 715.; 1267.: Dl. 625. W. II. 567.; Cursivák: Dl. 784.; Nemz. Múz. 1268 kör. jul. II. W. 8. 263.; u. o. 1270 körül H. Okmt. 7. 122.
1263.: Dl. 548. W. 8. 58.; 1264 ápr. 13.: Dl. 559. F. IV. 3. 196.; 1267.: Dl. 624. H. Okl. 51.; 1268.: Dl. 648. W. 8. 190.
1254.; Akad. lt., W. 8. 360.; 1264.: Dl. 564.; 1266.: Dl. 609. F. IV. 3. 320.; 1269. Dl. 677. F. VII. 5. 356.
1265.: Dl. 585.; 1267.: nov. 16., cursiva, Dl. 25759.; nap nélkül: Dl. 626. W. 8. 167.; 1268.: Dl. 649. I–II., W. II. 572.; Forgách lt., F. IV. 3. 432., I–II.; u. o. F. IV. 3. 430. 1269.: Dl. 669. F. IV. 3. 505.; Nemz. Múzeum, Héderváry oklt. I. 5.
1265 máj. 25. Dl. 35831.; 1269. decz. 16. Dl. 676. W. 8. 228.
1267 nov. 26. Dl. 621.; Dl. 3795., W. 8. 166.
Dl. 553. W. 8. 63.
Dl. 563. W. 8. 86.
Dl. 1591. H. oklt. 45.
A mult kor papjai közül sokan szolgálnak ebben a korban is, igy László, Sükösd, Benedek; az irások közül is, a mint láttuk, folytatja szerepét egy-kettő.
Dömötör mestert már 1263-ban a király mellett látjuk; 1266-ben Béla herczeg nejének kanczellárja és a király a pápához küldi, a ki előtt ékesszólóan, de merészen beszél; talán ezért nem hagyja az jóvá kalocsai érsekké választatását. A pápai káplán czimet azért megkapja; 1268-tól Béla alkanczellárja.* Tamás mester testvérével együtt az udvarban nevelkedett; 1265-ben, még egyszerü nótárius, egyházi czim nélkül; már azelőtt kapott egy szlavóniai földet a kiráytól, melyet aztán tévedésből másnak adott az, ezt nyeri most vissza 1267-ben specialis notarius, még mindig egyházi czim nélkül; ujból szlavóniai földet kap a királytól. Később hantai prépost és mint ilyen nyer 1270 előtt egy zalai birtokot, majd egy mosonyi földet, a miről István ad levelet, mert Bélától halála miatt nem kaphatott, ugyanis ő ezdőben Ottokárnál járt követségben; István az oklevelekben «familiaris clericus aule nostre», majd «specialis clericus nostero»-nek nevezi. Délvidéki ember lehetett, mert csak az ott lenn kapott földeit tartja meg, a többit eladja vagy elajándékozza. László király, 1275-ben átirja az 1265-iki levelet, de nem nevezi nótárusának; 1277-ben már «notarius seu apocrisiarius noster specialis et comes capelle nostre»; ez évtől a királyné alkanczellárja, majd kanczellárja, később a király kanczellárja. 1283-ban a királynő elmondja egész élettörténetét, viszontagságait követjárása közben, még csatában szerzett érdemeit is felhozza. Testvéreit is mind udvari szolgálatba találjuk.*
1263. Theiner. I. 244. 1265. Theiner I. 281., 1266.: F. IV. 3. 311. Theiner I. 281., u. o. I. 288. 1267.: F. IV. 3. 360.
1265.: Dl. 35,831. 1267.: W. 8. 164., 170. 1270., W. 3. 235. W. 8. 303. 1275.; Smičiklas, 6. 117., 1277.: F. V. 2. 378.; 1283.: W. 9. 350., F. V. 3. 180. 1284.: F. V. 3. 210.
Pósa mester, testvérével, Benedekkel együtt nótárius; atyjuk Márk, rajki (Zala m.) comes. Családja történetét 1251-től figyelemmel kísérhetjük. 1266-ban Benedekkel együtt saját kérésükre földet kapnak; az erről szóló levél hideg, tárgyilagos hangu. 1267-ben Pósa Zalában osztályttevő királyi ember. Az a memorialis levél, a mely erről a szerepléséről készült, igen hosszu, rendetlen szerkezetü és ki nem javitott hibák fordulnak elő benne, tehát első fogalmazára készült s igy valószinü, hogy ő irta; ez az irás a IV D-vel jelölt. Ettől kezdve Pósát nem emlitik a levelek, mig testvére tovább is notáriuskodik; 1266-iki levelüket László 1275-ben megerősiti, de semmiféle czimüket nem emliti; nem is lehetnek bennfentes emberek, mert Sükösd királyi biró háborgatja őket birtokukban. Később, 1289-ben, Benedek földet kap és ekkor Pósát csak mellékesen említi az oklevél, mesteri czim nélkül. 1296-ban a két volt nótárius testvér fiai földet vesznek és ez a levél sem mondja mesternek Pósát, mig Benedeknek még megadja ezt a czimet; tehát Pósa családot alapitott. Ő már nem az az udvari pap, a kinek szavát a tanácsban is meghallgatják; inkább a scriptoroknak korai elődje.* Benedek mester, Pósa testvére 1289-ben még mindig egyszerü nótárius, 23 év alatt nem ment előre.* Az 1296-iki levél mutatja, hogy ő is családot alapitott.
Zalai O. I. 21., I. 24., I. 38. 1266.: F. IV. 3. 312., 1267.; F: IV. 3. 404., Dl. 25759., 1274.: F. V. 2. 157., 159. 1275.: F. V. 2. 276., 1289.: Zalai O. I. 97., 1296. Zalai O. I. 112.
L. az előbbi okleveleket.
Marczell mester 1282-ben királyi clericus és a király emliti, hogy már Bélának is szolgált.* Mihály mester Nógrádban iktat 1269-ben és személyesen referál; lehet, hogy azonos V. István, majd IV. László nótáriusával.* Márton mester, budai esperes, 1268-ban Pozsony megyében királyi ember; talán azonos az 1277-ben emlitett nótáriussal.* Saul mester, fehérvári kanonok, 1266-ban királyi ember.*
H. oklt. 96.
F. IV. 3. 519. W. 8. 301. F. V. 3., 509.
F.IV. 3. 458., Thalčić I. 183.
F. IV. 3. 320.
22Feltünő dolog, hogy II. Endre uralkodásának második felében aránylag milyen sok udvari pap van pontosabb czimmel jelölve; mintha helyzetük megszabottabb lett volna, mint Béla uralkodásának első idején.* V. István és IV. László alatt viszont a rég letünt káplánok jutnak ismét némi szerephez, a mi arra mutatna, hogy a szervezet lazább, mint Béla utolsó éveiben.* Ezekből a jelekből következtethetünk arra, a mi különben már a dolog természetéből is folyik, hogy az egyes királyok papi környezetének megvolt a maga egyéni fejlődése is; különösen, ha olyan királyról van szó, a ki már kiskirály korában gyüjtötte maga köré a papokat és nemcsak trónraléptekor rendezte be, elődje példájára, udvarát. A német birodalmi kanczellária fejlődésében is van példa ilyen külön kisebb periodusra.
Királyi klerikusok: 1222: János, F. III. I. 392.; 1223.: Gocellin mester, F. III. I. 397. 1229.: Babus győri kanonok, W. 6. 466. 1231.: Plaudus mester, w. I. 182. 1234.: István fehérvári kanonok, F. III. 2. 402. Királyi káplánok: 1222. R. crucesignus, Theiner, I. 33. 1227 előtt: Naason sacerdos, W. 6. 445.
1272. Chépán zágrábi kanonok V. István. 1283. Jakab, olaszii plébános, IV. László káplánja. W. 12. 48. H. Okmt. 5. 66.
Azonban a főbb eredmények, a melyekhez a IV. Béla-korabeli fejlődés elért, általános érvényüek voltak és állandók maradtak; mutatják ezt a következetes elnevezések, az oklevelek és törvények megemlékezései.
Ez a fejlődés nem tisztán egy király rendszeretetének következése, de nem is a külföldi divat hatásáé.
A század elejéről gyér számmal fennmaradt magyarországi levelek, királyiak és más kiadványok, gyakorlatlan, talán inkább könyviráshoz szokott kezekből kerültek ki, különösen a félreesőbb helyeken kelt levelek. Pár évtized alatt rendkivüli fejlődés megy végbe; az okleveles gyakorlat képe teljesen megváltozik. Nemcsak hogy számban megsokszorozódnak a levelek, hanem alakjukban, kiállitásukban is a legmodernebb formákat veszik lel. Ez a változás pedig nem valami külföldi fellendülés idáig elért hulláma, hiszen odakint ez időben ilyen rendkivüli fejlődést nem tapasztalhatunk, hanem teljesen idebenn született és okai a hazai jogi élet megizmosodásában rejlenek.
Ennek az általános fejlődésnek egyik jelensége a királyi okleveles gyakorlat fellendülése; több izben rámutattunk arra a kölcsönös kapcsolatra, a mely a vidéki és a királyi okleveles gyakorlat között megállapitható. Ez a fellendülés kényszeritette ki magának a kanczellária szervezetének gyors kialakulását.
HAJNAL ISTVÁN.
