ARANY JÁNOS HERALDIKÁJA.
ARANY JÁNOS HERALDIKÁJA.
A heraldika – a czimerek jogi jelentősége mellett – főképen mint diszitő elem jelenik meg. A czimer megkülönböztetés volt és komolyan vették. A pompa a középkor jellemző vonásai közt foglal helyet s ha elitélhetjük, mint henye czifrálkodást, másfelől a középkori ember művészi érzéke épen e pompában nyer jellemző és érdekes kifejezést. Ruskin figyelmeztet erre és nagyon igaza van.* Modern korban utánzott felvonulások, diszmenetek, jelmezes ünnepélyek csak halvány fogalmat adnak róla, mert hiányzik belőle a pompának úgy gazdagsága, mint őszintesége. A középkori fényüzésben a heraldikának igen fontos szerep jut.
Velencze kövei. III. k.
Lassan kifejlődik a czimerfestés művészete. E művészet némi kezdetleges, ősi jellemvonásokat mutat. A szinek csupa élesen elütő, határozott szinek. Föllépnek a heraldika jellemzetes ábrái, formái, a czimerek különböző tipusai. Egész külön szakasz a czimerek állatképei. Az igazi heraldikus ábrázolás a stilizált, ellentétben a természetessel. Kivált két állatnak látjuk szebbnél szebb, művészi módon stilizált formáit: az oroszlánnak és a sasnak, főkép ez utóbbinak szárnyczifrázatai rendkivül érdekesek. Magasabb művészi törekvést látunk a Dürer mesterkeze rajzolta czimerekben. Ilyen szempontból még megiratlan a magyar heraldika, pedig érdekes volna úgy a magyar formák kikeresése a legrégibb ábrázolatokon kezdve, valamint művészi szempontból való tárgyalása ama gyönyürü czimereknek, melyeket a Jagellók korában festettek.
E kérdés mellé állitjuk a másik kérdést, minő szerepet vihet a heraldika a költészetben? A költészet szines leirásaiban föltétlenül kell jutnia szerephez egy olyan decorativ jellegü dolognak, mint a heraldika. Ama munkák, melyek a hősökről dalolnak, leirják személyeik külsejét, viseletét is. S annak, a ki a csaták koszorus bajnoka, vajjon mi lehetne öltözetén jellemzőbb, mint a czimer? Mindjárt classikus példát találunk rá Aischylos «Hetekjében». Az ostromló sereg Thebát vivja s a hiradó harsányan jelenti a czimerképeket, melyek egy-egy ellenséges vezér rohamát hirdetik. A középkori lovagvilág egyik legjellemzőbb költeménye a nemes és hóbortos Liechtenstein Ulrik versezete, a «Frauendienst». 70Jelentékeny rész jut benne a tornának, lovagjátéknak, vitézek ragyogó czimereinek, fegyvereinek, mely sorok selyemfonál, gyöngysor gyanánt szövik át a régi költemény koczogó rimeit. És hogy modern költőt is emlitsünk, Hugó Viktor, ki olyan ragyogóan tudta visszaadni a mult idők pompáját, hüséges herold módjára számol be hősei jelmezeiről, czimereiről.
A heraldika szerepét próbáljuk vázolni a mi Arany Jánosunk költeményeiben. Bizonynyal minden idők egyik leglelkiismeretesebb irójáról van szó, a ki oly hiven vissza tudta adni a középkort, ugy az emberi lélek akkori állapotában, mint valahány külsőségében egyaránt.
* * *
Adatainkat majdnem kizárólag a Toldi-trilogiából böngészszük ki. A «Toldiban» a korrajz csak nagy vonásokban jelentkezik, mig a «Toldi szerelmében a legaprólékosabb pontossággal, mint valami gyöngyökkel kirakott keret, foglalja be a költeményt. A magyar középkor igazi rajza ez, találóbb, szinesebb, mint akárhány komoly történelmi munka. Arany, történelmi érzékének és pontosságának fejlődését jellemzően tünteti föl a trilogia három részének egybevetése.
Még «Toldiban» a heraldikának igen kis szerep jut. Az egyetlen bajvivás ez Toldi és a cseh vitéz között. Arany némileg hőse naiv, egyszerü lelkén keresztül nézi a világot. Nem rendes lovagi játék folyik itt. A cseh bajnok egyenként hivja ki a magyarokat s az elesetteknek halál a bérük. Teljes készülettel megyen minden: a király is nézi a viadalt, nagy korlát van emelve a viadalra és lobogó – hihetőleg az ország zászlója – van fölütve. De ez a viadal teljesen barbár mindennek daczára, mint egykor a magyar vitézeké, a kik a sváb lovagokkal úgy verekedtek, a hogy Isten tudniok adta, minta Hornecki Ottokár beszéli. Toldi Miklós nemes ember, de névtelenül, czimertelenül jelenik meg, fehér tolla az egyetlen jel rajta. Ez egyébként a tornákon akárhányszor előforduló eset. A viadalra hivás szabályait ilyetén képen mondja el a költő:
«Sisakellenzője le vagyon bocsátva,
Csúcsáról fejér toll libeg-lobog hátra;
Toldi (mert hisz' ő volt) a tollat levészi,
Mindjárt ott teremnek a király vitézi,
S eveznek a tollal, minthogy tisztök tartja,
A cseh bajvivóhoz a budai partra;
Vérszin a cseh tolla, fölcseréli vele:
A bajra hivásnak volt e dolog jele.»
Csúcsáról fejér toll libeg-lobog hátra;
Toldi (mert hisz' ő volt) a tollat levészi,
Mindjárt ott teremnek a király vitézi,
S eveznek a tollal, minthogy tisztök tartja,
A cseh bajvivóhoz a budai partra;
Vérszin a cseh tolla, fölcseréli vele:
A bajra hivásnak volt e dolog jele.»
(XI. é.)
A toll kicserélését Ilosvaiból vette. Ugy látszik, ez sajátlag magyar szokás volt, mert máshol nem tudunk felőle semmit.*
Ilosvainál:
«Hamar cseh vitéznek küldé azért ő tollát,
Mert ő vele akar kisérteni szerencsát.»
Mert ő vele akar kisérteni szerencsát.»
A tollcserét, mint bevett szokást emliti Takáts Sándor is. (Toldi estéje. Magyarázta Lehr Albert. Jeles irók iskolai tára XC.)
«Toldi estéjében» a részletesebb lesz az udvari élet rajta. Lajos király fényes udvart tart, igazi lovagi udvart nyugati mintára. Budán lovagjáték van: egy olasz vitéz marad a győztes, a ki viadalban elnyerte a magyar czimert s ha nem akad, a ki nyergéből kiüsse, haza is viszi. A forrás itt is Ilosvai. A középkori lovagi élet szabályainak teljesen megfelel, hogy a győztes birtokába vegye a legyőzött fegyverét, lovát, akár czimerét is s ha úgy tetszik, váltságért kiadja vagy megtartja magának.* De hogy az országczimert is koczkára bocsátották volna, alig hihető.
Schultz Albin: Das höfische Leben zur Zeit der Minnesänger. Leipzig. 1889. II. Bd.
A tornának már részletesebb leirását kapjuk. A korláton belől nyargal az olasz fekete lován, karján a paizs az ország czimerével, maga jelvénye fekete sasszárny a sisakján és csufolódva mérgesiti harczra a magyar vitézeket. Eddig folyik a játék. Most két magyar lovag kérésére a király párbajjá változtatja a tornát: használjanak haláladó fegyvereket. A kihivók a Gyulafi testvérek; tolluk vérvörös. Elestük után folytatódik a viadal. Arany plastikusan irja le a heroldot (fecialis, prćco; magyarul czimernök; e roszszul hangzó szó helyett Arany a hirdetőt használja):
«Nyargalódzik fejér lován a hirdető,
Bő köpönyeg rajta, mint egy nagy lepedő;
Bő köpönyeg rajta, mint egy nagy lepedő;
Köntösén islóggal, arany-ezüst hímmel
Irva és kivarrva sok szép jeles czímer.»
Irva és kivarrva sok szép jeles czímer.»
(III. é. 1.)
A leirás teljesen talál: a bő misemondó-ruha forma öltöny a király és az ország czimerével s a mindjárt szembetünő fehér ló. Toldi megjelenése 71álczás: a középkor egyik legkedveltebb álruhájában, a barátéban jelenik meg. A viadal lefolyása elég szabályos: dárdával kezdik, karddal folytatják; öklelő-fájával hanyatt buktatja ellenét s a legyőzött bajnokot kivégezi. Csak az szabálytalan, hogy közben a kápáról buzogányát kapja elő s az olasz felé dobja. (A buzogány előfordul a torna-fegyverek közt,* de szabátytalan, ha a felek különböző fegyverrel vivnak.)
Schultz i. m.
Kár, hogy nem tudjuk Arany minden forrását. Pedig Arany – a mint e rövid leirásból látszik – teljesen tisztában volt a dolgával.
Hosszu évek teltek el, mig a Toldi középső része is elkészült. Nincs meg benne az első: rész hős-idilli s az utolsó humoros-elégiai hangulata. Beleszőtt subjectiv részei daczára is objectivebb az egész költemény, mint ama másik kettő. Imént utaltam amazok egy-két erős vonásban való leirásaira; itt a részletrajz teljes és oly gazdag, mint sehol másutt. Ugy látszik, nagy emlékezőtehetség meg biztos tudás fegyverezték Arany képzeletét. Toldi szerelme bús történetéhez széles keretben festette le a középkort, immár nemcsak a magyar középkort. Az egész ragyog a leirásoktól, vitézek csillogó fegyvereitől, pompás köntöseitől, czimeres pajzsaiktól, czimeres zászlóiktól. S itt olvassuk egy torna pompás rajzát a tudós tudásával s az epikus homerosi nyugalmával leirva.
Előbb visszamegyünk a «Daliás idők» első két dolgozatára, e két ragyogó töredékre, a melyből a bőkezü költő alig egy-két szálat huzott ki harmadik formájához. A torna dijja a szép Rozgonyi Piroska keze.
«Legottan a birák igazlátás végett,
Elfoglalák a nagy vörös bársonyszéket;
A mester pedig fölnyitván a korlátot,
Hangos kürtjébe futt, s arra így kiáltott.»
Elfoglalák a nagy vörös bársonyszéket;
A mester pedig fölnyitván a korlátot,
Hangos kürtjébe futt, s arra így kiáltott.»
(II. é.)
A formaságok mind megtartva:
«Először is tehát bevallani mentek
Kicsodák, micsodák és miféle rendek;
Sugva gyónták ezt be s a viadal birák
Személy szerint egy nagy öreg könyvbe irák.
Azután a nyilat húzták ki sorjába,
Hogy szép rendbe' menjen, ne csak bolondjába;
Majd a két elsőnek, a mint a sors érte,
Külön péczéit a bajmester kimérte.»
Kicsodák, micsodák és miféle rendek;
Sugva gyónták ezt be s a viadal birák
Személy szerint egy nagy öreg könyvbe irák.
Azután a nyilat húzták ki sorjába,
Hogy szép rendbe' menjen, ne csak bolondjába;
Majd a két elsőnek, a mint a sors érte,
Külön péczéit a bajmester kimérte.»
(U. o.)
A költő eltette a kéziratot. Mire előveszi, jobban kiszinesedik. A torna misével kezdődik.
Sorompó felvonva, festett korláttal bekeritve a tér:
«Majd az igazlátók, a sorompó felett,
Egy magasabb polczon foglalának helyet;
Fölnyitá a gémfát a tanult bajmester,
Futkos ide-oda, látszik hogy nem restell.
Régi szertartásból a fövenyet bottal
Turkálja, ha nincs-e – tőr vagy hurok ottan?
Hirdeti, hogy nincsen, igazán megy a sor;
Most kürtjébe fúvall és kiált háromszor:
Egy magasabb polczon foglalának helyet;
Fölnyitá a gémfát a tanult bajmester,
Futkos ide-oda, látszik hogy nem restell.
Régi szertartásból a fövenyet bottal
Turkálja, ha nincs-e – tőr vagy hurok ottan?
Hirdeti, hogy nincsen, igazán megy a sor;
Most kürtjébe fúvall és kiált háromszor:
«Vitézek, daliák, a sorompó nyitva!
Nevezetes harczi játék leszen itt ma,
Királyi pecséttel, a szép Piroskáért,
Rozgonyi uramnak kedves egy lyányáért.»
Erre minden bajnok, ki magát jelenti,
Zárt sisakkal, némán a királyt köszönti,
Néma főhajtással; mig a torna-birák
Lobogója szinét s czimerét beirják.»
Nevezetes harczi játék leszen itt ma,
Királyi pecséttel, a szép Piroskáért,
Rozgonyi uramnak kedves egy lyányáért.»
Erre minden bajnok, ki magát jelenti,
Zárt sisakkal, némán a királyt köszönti,
Néma főhajtással; mig a torna-birák
Lobogója szinét s czimerét beirják.»
(II. é.)
A viadalra nyilat huznak és páros viadal kezdődik. Egyik vagy akár mindkét vitéz is a porba esik.
«Van olaszdöfés, hogy magas deszkapalánk
Választja el őket, mintegy udvar gyanánt;*
Van német-rohanás: ember, ló kitömve,
Hogy röpít a szalma velök egyetembe;
Hanem a legtöbb rész, ősi magyar módon
Hegyes aczélt hordoz a bajvivó rúdon
Mirevaló a pajzs? védje kiki magát,
Vagy, ha ezt nem tudja, ám hadd szegje nyakát!»
Választja el őket, mintegy udvar gyanánt;*
Van német-rohanás: ember, ló kitömve,
Hogy röpít a szalma velök egyetembe;
Hanem a legtöbb rész, ősi magyar módon
Hegyes aczélt hordoz a bajvivó rúdon
Mirevaló a pajzs? védje kiki magát,
Vagy, ha ezt nem tudja, ám hadd szegje nyakát!»
Ez az ú. n. Puneis. Egymás mellett való ellovaglás közben döfnek egymásra. Schultz i. m.
(U. o.)
A válfajok nem a költő leleménye. Freydal Turnierbuchja a torna hét neme közt emliti ki a Deutsche Gestech-et és a Wälsche Gestech-et. A magyar módról is van emlékezet, ámbár már a XVI. századból, mikor Maximilián király koronázásakor huszár-tornát is tartottak. Ehhez a tornához különleges, diszitett pajzsokat használtak, de a viadal mibenléte nem ismeretes.*
Br. Nyáry Albert: A heraldika vezérfonala. Budapest 1886. Bárczay Oszkár: A heraldika kézikönyve, Budapest 1897.
Toldi második összecsapásnál Balassával viv. Egymásnak nyargalva, oldalt ugratnak s Miklós oldalról döfi le ellenfelét. Ez a nehezebb gyakorlatok egyike, a minek a lovagi szótárban travers a neve. A harmadik vitézt, Lököst, az öklelő-ruddal 72hanyatt löki lovastul együtt. Ez ellenkezőleg a legegyszerübb forma, a hol a testi erő s a gyors lovaglás föltétlen győzelmet szerez. Neve hurte.* A negyedik viadal elmarad, mert Rozgonyi Máté megszalad. Itt csak egy finom mozzanatot irunk ki, egy igazi heraldikai hasonlatot, a mi stilszerüen illeszkedik be a fényes lovagi jelenetek rajza közzé:
Schultz i. m.
«Feszesen a dárdák meszire kinyúlnak
Mint egyenes szarva csődör egyszarvúnak.
Mint egyenes szarva csődör egyszarvúnak.
(U. o.)
Harmadszor is elővette Arany kéziratát. Mint a szappanbuborék minden fuvására új, ragyogóbb szineket vált, igy van e költemény is. Látnivaló, hogy Arany ismerte már a tárgyat egész teljességében. Nem tudom, hol és mit olvasott hozzá; pedig érdekes volna, ha ennek is nyomára lehetne akadni.* Most már a lovagok fölvonulása még igazibb lett. Toldi Tar Lőrinoz czimerét hordja. Beszélő czimer: tar-varju.* Lobogója zöld-fehér. Nem czimeres lobogó, hanem az ú. n. étendard, a kétágu, fecskefarku zászló, a mit a kisebb nemesek viselnek.* Azonban igy is a czimer szineit kellene viselnie. De a zöld-fehér aligha az: a varju rendesen fekete s a zöld nem heraldikai szin. Az első ellenfél Butkai, czimerén három sárkányfog és fark-harapó kigyó fekete mezőben. A viadal neme a hurte, mint az előbb láttuk. Kompolti Adorján a másik küzdő. Ime a viadal leirása:
Szinnyei Ferencz (Arany Toldi szerelmének forrásai: Magyar Irodalömtörténeti Értekezések 6.) nem ismer részletesebb adatokat. Arany Szilágyi Istvántól kért, felvilágositást, de nem kapott. Riedl Frigyes (Arany János. Budapest, 1887.) Walter Scott «Ivanhoe» tornaleirását tekinti forrásnak. Szinnyeivel tartunk, hogy közvetlen hatása Scottnak nem érzik.
Arany Glossariuma szerint vizi-varju.
Br. Nyáry A. I. m.
Össze a két bajnok fele úton roppan,
Megrendül a mienk, ellenfele jobban,
Toldi akaratból visszacsuklik ferdén,
Kompolti akarva sem marad a nyergén.
Megrendül a mienk, ellenfele jobban,
Toldi akaratból visszacsuklik ferdén,
Kompolti akarva sem marad a nyergén.
Szép viadal volt ez, senki se mondhatja,
Helyesli a nézők mind kicsije, nagyja;
Csendes ugyan, csendes; de hibától mentes
Még az irigység is megvallja, hogy «rendes.»
Helyesli a nézők mind kicsije, nagyja;
Csendes ugyan, csendes; de hibától mentes
Még az irigység is megvallja, hogy «rendes.»
(II. é. 26.)
Ennek a viadalnak «z'entmouten» a neve.* Ugyanigy bukik ki a nyeregből Lórántfi Lóránt, a harmadik.
Schultz i. m.
Át meg áthimezi az egész verset a sok heraldikai apróság. Már Toldi is czimeres: a csehfőt viseli pajzsában, emlékczimer első vitéz tette emlékére. Mikor Lajos király Nápolyba indul bosszu-hadjáratra, fekete lobogót emeltet a hadak előtt; melyen öcscse «halálképe vagyon irva». Mikor Toldira megharagszik, megfenyegeti, hogy czimerét ki fogják dobni a könyvből. A király a Nápoly elleni hadjáratban rosszalja, hogy Laczfi saját czimeres zászlóját, a fehér sárkányt tüzéti ki. Nagy szerep jut az Anjou czimernek: arany liliomokkal (Arany szerint tévesen ezüst) meghintett kék mező s patkót tartó struczmadár, a magyar Anjouk oromdisze:
Király, lova is már ott áll vezetéken,
Rojtos takarója csülkét veri épen,
Ezüst liliommal tele írva selyme,
Üstöke gyémántján strucz lobogó pelyhe.»
Rojtos takarója csülkét veri épen,
Ezüst liliommal tele írva selyme,
Üstöke gyémántján strucz lobogó pelyhe.»
(III. é. 4.)
Olvassuk, hogy a király hadba induló vitézeit a strucz vezérletére bizván, elmondja, hogy oda valamikor Etele király turulja vezette a magyarokat.
Emlitsük végül azt a plastikus leirást, mikor Taránti Lajos párbajra hiván ki a magyar királyt, a két herold (itt kajdásznak* nevezi Arany) czimer-köpönyegben, fehér paripán találkozik.
A. m. kikiáltó.
Az epikus költészet egyik stereotyp alakzata a seregszámla. Ősrégi eposokban nemcsak költői forma, hanem nagyobb jelentőségü: valamelyes nemesi névsor. Homeros katalogusa (II. é.) okmányszerü fontosságra emelkedett. Ebből érvelt Solon is, Athén jogára hivatkozván Salamis fölött. A régiek épen azért igen nagyra becsülték. Költői értéke persze kevesebb, az irdatlan hosszu névsor nehézkesen fekszik belé ez eposba. De a költő azért e száraz részbe is tudott valamit vinni, a nevek egyhanguan zengő áradatába egy-két sort szúrt belé: egy-egy bájos ősi mondát, egy-egy gyilkos tragédiát.
Idő multával a seregszámla költőibb formát ölt. 73Firduzi «Sáh-Náhméjában» van tán a legszebb alakban. Szohráb mesziről szemléli az irániak felütött sátrait s egy fogoly vitéztől kérdezi: ki kicsoda? Az alakok összefolynak, csak a sátrak és zászlók válnak ki s a zászlók czimerei. Izelitőül vessünk futó pillantást a régi perzsa heraldikára, mely a délszaki ég alatt a szinek pompájával lep meg. Ime a sáh sátora:
«Tekintsd ott a sátort, ezer szinben ég,
Tigrisbőr födi dús aranyszövetét.
Az ajtó előtt száz elefánt pihen,
A trón benne türkisz, kéklő, mint a menny.
Sárog zászlaján fönt a nap képe ring;
Felebb rajt aranyhold azurkörben ing.
A tábor-középen kinek van helye
Irán rendiből? Mondd, mi e hős neve?»*
Tigrisbőr födi dús aranyszövetét.
Az ajtó előtt száz elefánt pihen,
A trón benne türkisz, kéklő, mint a menny.
Sárog zászlaján fönt a nap képe ring;
Felebb rajt aranyhold azurkörben ing.
A tábor-középen kinek van helye
Irán rendiből? Mondd, mi e hős neve?»*
Szohráb. XV. Ford. Fiók Károly (Olcsó Könyvtár),
A Túsz czimere elefánt, Guderzé kék oroszlány, Givé aranyfejü fehér farkas, Gurászé vadkan fején ezüst holddal s Rusztemé, a legnagyobbé, fekete mezőben sárkány és kivont kardu arany oroszlány. Mindezekhez a sátrak és zászlók különféle szine czimersátor módjára szolgál hátterül.
Arany seregszámlája ismét más formát mutat. Abban egyezik Firduzival, hogy ő is a czimereket irja le és nem a vitézeket. A had fölvonul s a czimerek egymásra sorakoznak. A feladat kevéssé költőinek és krónikaszerünek látszik, de Arany csodás művészettel oldotta meg. Két versszakba foglalja a leirást, melyekben fájó szivvel szólitja meg az utódokat, kik annyira elfajzottak vitéz elődeiktől. A leirás jellege egészen szemléletes, festői: egy-két sorban irja le a pajzsokat, illetve czimerképeiket, itt-ott rövid magyarázattal kisérve, úgy hogy szinte magunk előtt látjuk a czimereket, közben egy-egy csatakép vagy egy-egy marczona régi magyar alakja villanván meg. Ime a czimerek:
Laczfi fehér-sárkány, Giléti rózsa fehér-fekete négyelt pajzson (ebből jelkép-czimer lesz: a négy Giléti közül kettő elesik, kettő visszatér), Druget hét seregély, Széchenyi keresztet emelő oroszlány, Bánfi ökör-fő, Andrási két oroszlány és kardos vitéz (emlékczimer az ős Andorás vitéz tette emlékére), Drágfi horgony, Nádasdi nád (beszélő czimer) és koronás kacsa, Bebek tündér, Hédervári három fehér szalag fekete mezőben, Ujlaki kereszt koronás angyal pajzsőrzővel, Szécsi kétfejü sas, Zrinyi két szárny és kő-bástya (jelképczimer: Zrinyi serénység és keménység), Kanizsai fekete sasszárny vörös mezőben, Rozgonyi phoenix-madár, Draskovics két sas, két oroszlány, Forgács hableány, Berényi mókus, Révai farkas, Bátori sárkányfog, Csáki levágott fej, Lorántfi fatörzs, Balassa ökör kék mezőben, Frangepán sas, Garai és Bethlen kigyó, Zudar sejtes-ablak, Telegdi galambot fogó sólyom, Gersei-Pető rucza, Bocskay oroszlány, Majthényi teve, Viczay sasszárny, Büdi bujdosó (azaz vándor), Csetneki halak, Kisvárdai farkharapó kigyó, Szentgyörgyi csillag, Apafi szőllő és kardra szurt sisak, Derzsfi oroszlány, Szirmai rák, Rajcsányi medve. Csupa mester-alak, a heraldika virágkorából való czimerképek, egytől-egyig az Anjouk alatt élő családok.* Hosszabb kitérés egy van a Forgách czimernél. A Forgách czimer kiemelkedő koronás női alak két szembenéző arany félholddal kék mezőben. A régibb Forgách czimer csak a félholdat mutatja. (Nagy Iván még egy formáról is tud: növekvő farkasról.)* Ez a női alak állitólag Mária királyné, Nagy Lajos leánya s azótától viselik a Forgáchok, mióta Forgách Balázs leütötte a királyt Mária iránti alattvalói hűségből s talán egyébből is, ha a hagyománynak hihetünk. Arany elveti e hagyományt, ő már e czimert hordatja Nagy Lajos alatt is s hableánynak nézi:
Arany forrásai Nagy Iván: Magyarország nemes családai és Rudai Ferencz Polgári Lexikona.
I. m. IV. k. De Nagy Iván maga se látta, csak Mocsáryra hivatkozik (Nógrád vm. ismertetése IV. k.).
«Pajzsukon a tenger aranyhaju lánya
(Nem Mária, bizony, magyarok királya!)
(Nem Mária, bizony, magyarok királya!)
VII. é. 42.
Aztán egyszerüségében megkapó mondát mesél el, hogy találkozott a hableánynyal Forgách Andor az Ádria partján. Úgy látszik, ez a költő leleménye, legalább is nem tudni a monda egyéb gazdáját.*
Szinnyei. F. I. m.
Az ország czimere a «Toldi estéjében» kap plastikus leirást. Arany emlékezett a magyar czimer régi formáira, az Imre vagy az Endre király pecsétjére, a hol az Árpád-oroszlányokat látta és Szilágyi István barátját kérdezte felőle, volt-e még az Anjou-kori czimerben is oroszlány 74s volt-e már akkor nemzeti szin? Szilágyi maga se tudta biztosan. Arany előbb igy formálta ki a czimerrajzot:
«Im az országczimert keresztes halmával,
Oroszlánynyal írott fehér szalagjával,
Csatatért jelentő veres mezejével»
Oroszlánynyal írott fehér szalagjával,
Csatatért jelentő veres mezejével»
E sorokat aztán igy cserélte meg:
«Im az országczímert, négyes szalagjával,
Négy ezüst szalagján hét oroszlánjával,
Koronás, keresztes, hármas zöld hegyével.»
Négy ezüst szalagján hét oroszlánjával,
Koronás, keresztes, hármas zöld hegyével.»
(II. é. 11.)
Kimaradt belőle a vörös mező, de az egyes ábrák szinesebben lettek leirva. Az oroszlány az egy anachronismus benne. Arany maga következőképen vélekedett róla: «A mi a czimert és annak szineit illeti: hát csak megmaradok a már kész vers mellett; a kinek tetszik, hadd törje rajta a fejét.»*
Levelezése I. 1. V. ö. Lehr Albert jegyzetét. I. m.
A magyar czimer még egy helyen fordul elő. Arany egyik legvonzóbb töredékében, a «Mátyás dalünnepében». De itt már nem az egyszerü magyar czimer, hanem a nagy, a teljes, pompás czimer, mely birodalminak is beválik, közepén a hollós paizszsal, a király családi czimerével. Itt már könnyebb a költő helyzete: pecsétek, Korvin-kodexek, műemlékek ábrázolataiból könnyen kiszedhette a szükséges czimerképeket, hogy csodásan zengő rimeivel festői csoportba szedje:
«Ott a négy ezüst csik szép vörös mezőben,
Látszik, hogy piros vér megáztatta bőven,
De a hét oroszlány nincsen immár közte
(Hét magyar vezérünk) mint egykor-időben.
Hanem ott az András érseki keresztje,
Jéruzsálemnél azt ő maga szerezte.
Látszik, hogy piros vér megáztatta bőven,
De a hét oroszlány nincsen immár közte
(Hét magyar vezérünk) mint egykor-időben.
Hanem ott az András érseki keresztje,
Jéruzsálemnél azt ő maga szerezte.
Mind ez ábrázolva mesterül egy képen,
S Hunyadi hollója gyűrüvel középen.
S Hunyadi hollója gyűrüvel középen.
Ott lebeg Csehország büszke oroszlánja,
Jóllehet mérgében a nyelvét is hányja;
Koronás fő három, melylyel bír a dalmát,
S a szomszéd horvátok egyszerü koczkája.
Kardos kar jelenti Ráma birodalmát,
Vadkan feje s négy hold a szerbek uralmát;
Hármas koronával Gácsország dicsekszik,
A szerémi szarvas zöld fa tövén fekszik.
Jóllehet mérgében a nyelvét is hányja;
Koronás fő három, melylyel bír a dalmát,
S a szomszéd horvátok egyszerü koczkája.
Kardos kar jelenti Ráma birodalmát,
Vadkan feje s négy hold a szerbek uralmát;
Hármas koronával Gácsország dicsekszik,
A szerémi szarvas zöld fa tövén fekszik.
Hát ama nap és hold, a hét sziklavárral,
S aranyos mezőben a turul madárral?
Te vagy az, te vagy az, gyöngy kis ország, Erdély!
Aztán a bolgvár föld a három agárral.
Azután Etelköz, melyet ősi kard-él
Szerze a Bog mellett, a szőke Szerednél;
Jő Kunország ebe, s a moldvai marha,
S Havas-el hollója, kis keresztjét tartva.»
S aranyos mezőben a turul madárral?
Te vagy az, te vagy az, gyöngy kis ország, Erdély!
Aztán a bolgvár föld a három agárral.
Azután Etelköz, melyet ősi kard-él
Szerze a Bog mellett, a szőke Szerednél;
Jő Kunország ebe, s a moldvai marha,
S Havas-el hollója, kis keresztjét tartva.»
Tudta, hogy az oroszlányok immár nem voltak a czimer-alakok közt, de nem az Árpád-czimernek fogja föl, hanem a két vezér jelképének. Festmény módjára szemléletes a szerémi szarvas s meg inkább a cseh oroszlány, mely az irott könyvben is stilizált gót formát mutat; a mig Erdély czimerénél a költő alanyi érzése, szeretete vonzóan lobban föl. Ennyi czimer, ennyi ország hódol a magyar királynak s valóban a magyar irodalom egyik legpompásabb alakja az Arany Mátyása, a melynél örökké sajnálhatjuk, hogy tizenkét versszakban töredéknek maradt.
Nem róhatni föl a szerény költőnek, hogy ennyi pompás czimerkép közé odafestette a magáét is. Tudnivaló, hogy Arany nemesi családból származott, armálisa 1634 május 10-én kelt az öregebb Rákóczy György adománya képen.* Márki Sándor* a család ősi fészkét a biharmegyei Nagyfaluban keresi s a czimerszerző két Arany testvért Toldy György jobbágyainak mondja, a hires Toldi ivadékáénak. E poétikus találkozást azonban a költő fia, Arany László, tévedésnek tartja* s szerinte Nagyfalu is a krasznavármegyei Nagyfalu.
Jelenleg a M. Nemz. Múzeum levéltárában.
A Nagyfalusi Aranycsalád (Századok 1879.).
Arany J. hátrahagyott iratai I. k. Jegyzetek az önéletrajzhoz és a bevezetéshez X.
A költő a «Toldi Szerelme» melancholikus záró soraiba foglalta a czimer rajzát:
«Kinek én ezt irám tört czímere mellett
Zárt sisakon s pajzson kézbe' kivont kardú
Nagyfalusi Arany, szalontai hajdú.»
Zárt sisakon s pajzson kézbe' kivont kardú
Nagyfalusi Arany, szalontai hajdú.»
(XII. é. 112.)
Igy zárja be utolsó nagy munkáját e merengő emlékezéssel arról a czimerről, melyet ősei karddal szereztek, s melynek ő lantjával adott soha el nem muló dicsőséget.
* * *
Próbáltuk vázolni a fentebbi sorokban, hogy a költészet hogy használja eszközül a heraldika festői és művészi elemeit. De egyuttal e tanulmány foszlány is Arany János forrásaihoz s ahhoz 75a gondhoz és ügyességhez, hogyan ölt nála mindén apróság költői mezt. A «Toldi Szerelmében» művészi példáját látjuk az oklevél s a régi esküszöveg alakba öltöztetéséhez is. Ő Shakspere-re hivatkoztatta a zsoltár sorait, hogy «Nagy vagy, Uram, a nagyokban és nagy vagy a kicsinyekben». És ezt ő róla is elmondhatni.
VÉRTESY JENŐ.
