IV.
IV.
Ha egyszer nem olyan kétségtelen igazság Sz. István anyjának a lengyel fejedelmi házból való származása, a mire, mint tényre, lehet épiteni a további következtetéseket: akkor semmi szükség sincs arra, hogy a hildesheimi évkönyvek «rex Julus»-át Sz. István apai nagybátyjának vegyük föl s fölösleges a Gyejcsa alatt megkezdődött és csupán Sz. István alatt befejeződött közjogi átalakulást olyan szempotból itélni meg, mintha a X. század végén is az lett volna az Árpádház helyzete Magyarországban, a mi a XI. század folyamán, a mikor Árpád családjának tagjai megosztották ugyan az ország területét, de abban már egy más, alattvaló családbelit nem részeltettek, ennélfogva csakis Árpád ivadéka lehetett az 1003-ki rex Julus, kinek némi tekintetben független országrésze volt.
Akármilyen kemény uralkodó volt is Gyejcsa, mégis csak fokozatosan történt mindazon hatalomnak egy kézben való egyesitése, a mit a X. század közepén még a nagyfejedelemmel együtt gyakoroltak a gyulák (gylas), harkák (karchas) és a törzsek fejei. Nem ismerjük ugyan az átalakulás részleteit, de fokozatossága eléggé kitünik abból, hogy előbb a «község» régi hatásköre szünt meg, mely hagyományaink szerint egész Gyejcsáig tartott, vagyis Gyejcsa magához ragadta a község, az ősök nemzetgyülésének jogait és hatalmát s ezzel valódi uralkodóvá tette magát, a ki nem volt többé egyszerü végrehajtója a község határozatának, nem osztotta meg a végrehajtó hatalmat a másik két fejedelmi személylyel; ebből azonban még nem következik az, hogy már ő egyesitette egy fejedelemségben az egész magyarságot s véget vetett a társfejedelmek, a gyulák és harkák minden hatalmának.
Csak a nemzeti végrehajtó hatalomban való osztozkodás szünt meg Gyejcsa alatt, de azért úgy a gyulák, mint harkák megmaradtak a saját törzsük körén belül az általuk birt országrész fejedelmeinek mindaddig, mig Sz. István le nem verte előbb a somogyi Koppányt, tehát nyilván a Balaton körül székelő harka – nemzetség ivadékát*, utánna Gyulát, majd pedig Ajtont és csak ekkor következett be a nemzeti egység, ekkor nevezhette csak magát «egész» Magyarország királyának, χραλ πασης Ουγγριας, mint a veszprémvölgyi apáczák alapitó levelében olvassuk.
A harkák – karchasok – közül ismerjük a 955-ki augsburgi ütközet egyik vezérét, Bulcsut s apját, Kált. Bulcsu nemzetségét még a XIII. században is emlegetik okleveleink a Balaton vidékén, apja, Kál nevét pedig egy pár szintén Balaton melléki zalamegyei község neve őrizte meg: (V. ö. Dr. Sebestyén Gy. A magyar honfoglalás mondái. II. 38–40.) A Béla király jegyzője által Bulcsu apjának mondott Bogát neve ugyancsak a Balaton környékén a somogyi oldalon található fel a helynevekben.
A gyulák és harkák fejedelemsége ugyanis nem üres czim volt, hanem az Árpád nemzetsége alatti «turk» törzsekkel egyesült külön politikai nemzetek külön szervezetének a saját fejedelmeik alatt való megtestesülése; a gyula nyilván a honfoglalókhoz csatlakozó előbbi kozár alattvalók, a bolgár-kabarok fejedelme,* a harka pedig – tekintve, 57hogy Ibn Roszteh még nem tud róla s csak a Dsilát emliti a madsgarok másik fejedelme mellett, a pannóniai avar-maradványoké. A fejlődés természetes menete hozta magával, hogy el kellett tünniök ezen külön fejedelemségeknek; Gyejcsa azonban a hatalmuk birtokában találta s ha vesztettek is előbbi befolyásukból, Gyejcsa halálakor még megvoltak s egyszerüen a létezésük bizonyitja, hogy Árpád nemzetségének hatalma ekkor még mindig csak a byzancziak által «turkoknak» nevezett törzsekre terjedt ki. Bármilyen ok tartotta is vissza Gyejcsát, a mi miatt nem fejezhette be a magyarság egy fejedelemségben való egyesitésének művét, a jelleméből és a helyzetből levont következtetés csak az lehet, hogy ha már ő neki sikerült volna erőt venni a gyulák és harkák régi nemzetségén, akkor meg is szüntek volna azok a külön fejedelemségek, melyek leveretése Sz. Istvánra várt s Gyejcsa semmi esetre sem adott volna rá alkalmat – azzal péld., hogy az öcscsét megteszi gyulának – hogy más alakban bár, de továbbra is fennmaradjanak.
Akubán melléki onogur – vagy unugur – bolgárok fejedelme, Batbaján a VII. század dereka táján hódolt meg a kozároknak, kiknek hatalma fölöttük tartott még a IX. század kezdetén is. Batbaján öcscséről, Aszparukhról vagy Iszperikről, ki 676–677 körül elfoglalta Moesiát s alapitotta az aldunai bolgár hatalmat, azt mondja a régi bolgár fejedelmi lajstrom, hogy nemzetsége Dulo. Ez a bolgár Dulo fejedelmi ház s a magyar Gyula nevü fejedelmi méltóság mindenesetre összefügg egymással, melynek történeti hátterét teljesen megvilágítja a kabarok és Batbaján kubánvidéki bolgárjai közt keresett viszony, melynek értelmében a kabar fejedelmi háznak is ugyanazon Dulo nemzetséggel kellett azonosnak lennie, melyből az első al-dunai bolgár fejedelmek valók.
Három nemzedék alatt végbement fejlődési folyamat, a régi politikai szervezet s a magyarság lelki világának teljes átalakulása választja el Gyejcsa korát attól az időtül, midőn ismét föléled a társfejedelemség lappangó hagyománya. Ennek a nagy átalakulásnak egyik eredménye, hogy ekkor már csakis Árpád ivadékai osztozkodtak az ország területében. Ezt nem szabad szem elöl tévesztenünk; nem szabad elfelejtenünk, hogy Gyejcsa és Sz. István uralma alatt emelkedett a nemzet szemében az Árpádház oly magasra, hogy minden más fejedelmi nemzetség elhomályosult mellette; nem szabad felejtenünk, hogy a mikor Gyejcsa lett a nagyfejedelem, a magyarság politikai szervezete a törzsek laza szövetségéből állt, melyben a társfejedelmek, a gyula és harka, nemcsak az ország területében, hanem a fejedelmi jogok végrehajtásában is osztozkodtak Árpád ivadékaival; nem szabad felejtenünk, hogy Gyejcsa uralkodása sokkal közelebb esik a 955-ki hadjárathoz, melynek vezérei (Lél, Bulcsu, Sur) közt egyetlen egy Árpád-ivadékot sem találunk, mint I. Endre és Béla korához, a mikor az ország területén már csak Árpád családjának tagjai osztozkodnak. S ha ilyen szempontból tekintjük a magyarság 1000 körüli viszonyait, akkor nem akadhatunk fel azon, hogy az a Gyula fejedelem vagy rex Julus, kit 1002-ben vagy 1003-ban Sz. István levert, más nemzetségbeli is lehetett s nem kellett Árpádházbelinek lennie s a mikor az egykoru hildesheimi évkönyvek azt mondják róla, hogy Sz. Istvánnak anyai nagybátyja, avunculusa volt, nem kell apai nagybátyára gondolnunk.
Más elbirálás alá tartozik aztán, hogy tulajdonkép mi volt a neve ezen anyai nagybátyjának: Julus = Gyula-e, vagy pedig Procui, mig a «gyula» név csak a fejedelmi méltóságát jelenti.
Mindegyik vitatható; részemről egyik felfogás mellett sem tudnék határozott állást foglalni. Megjegyzem azonban, hogy a többé-kevésbé eltorzitottnak tekinthető Procui név, mely annyi fejtörést okozott boldogult Pauler Gyulának, alighanem összefügg a Béla király jegyzője által emlitett Horca névvel. Igaz, hogy nála Horca idősb Gyulának az apja s ifjabb Gyulának nagyapja, de a nélkül, hogy ezen adat helyessége fölött bármely irányban is találgatásokba bocsátkoznánk, lehetett a Horca a nemzetség ezen ágához tartozó második «gyulá»-nak is a neve.
A Horca nevet Vámbéry Á. a török-tatár karga, kargaj «holló» szóval magyarázza,* etymologiai tekintetben pedig ez utóbbit egynek veszi a magyar karvaly, karuj (a szláv nyelvekben: kraguj) szóval. Tekintve, hogy az I. Gyula leányainak mondott Sarolt és Karold neve szintén a török-tatár nyelvekből magyarázható meg legalkalmasabb módon (Vámbéry sz. «saraldi» a. m. szőke, sárgás, «karaldi» a. m. barna, feketés), de másfelől is a Gyulák nemzetsége a bolgárokkal hozható közelebbi kapcsolatba úgy a Gyula név (ó-bolgár Dulo-dinasztia), mint a Konstantin-féle kabarok vagyis a kozároknak meghódolt kubánvidéki onogur-bolgárok révén a Horka név föntebbi értelmezése ellen alig lehet kifogást tenni.*
A magyarok eredete. 1882. 172. 1.
Megjegyzendő, hogy a török szó értelme a madárfaj megjelölésében ingadozó. A kazáni tatároknál kétféle alakban is megvan, u. m. kargha «varjú» és kirghi «karvaly»; ez utóbbinak felel meg a török kirgaj «karvaly»; mig az ezzel egyező kun horgui a. m. «veréb». (Codex Cumanicus. Edidit c. Géza Kuun. 130. l.) Más madárneveknél is tapasztaljuk ezt a határozatlanságot. A Képes Krónikában feketének ábrázolt turul a törökben Ahmed Vefik pasa ozmanli szótára szerint a. m. turul «nagyobb fajta sólyom, sas» (Turul. 1889. évf. 3. füz.), a keleti törökben turghul a. m. «kis fekete sólyom», de már a torgaj vagy az altaji tatár turuj a. m. «seregély». A magyar sólyom szónak megfelel a kun soulun, ennek jelentése azonban a. m. «fáczán». (Cod. Cum. 130. l.)
58A Horka névalak ó-bolgáros (csuvasos) hangváltozatot tüntet föl a török kargá-val szemben, mig a karga, kargaj, karguj változatok megmagyarázzák a Horka és Prokuj végzete közti viszonyt. Ez utóbbi különben a kargujnak megfelelő; magyaros karuj, karvuj (karvaly) elszlávositásának tekinthető, a mennyiben a kraguj mellett egy magyarországi szláv kravuj, krabuj, krobuj változat is számitásba jöhet. Ez utóbbi alakok szolgáltatják az átmenetet a Thiethmarféle Procui névhöz.
