A GENEALOGIA KÖZÉP- ÉS ÚJKORI FEJLŐDÉSE.
A GENEALOGIA KÖZÉP- ÉS ÚJKORI FEJLŐDÉSE.
(Harmadik, befejező közlemény.)
A genealogia időszaki irodalmát Ranfft Mihály* nyitotta meg a következő folyóiratokkal: Genealogischer Archivarius I–VIII. Lipcse 1731–1738; Genealogisch Historische Nachrichten I–XII. 1739–1749; Neue genealogisch historische Nachrichten I–XIII. 1750–1762; Fortgesetzte neue genealogisch-historische Nachrichten I–XIV. 1762–1777.
Született 1700-ban a Lipcse melletti Güldengossán; 1749 óta lelkész az Altenburg melletti Grosstechauban; meghalt 1774-ben.
További kiadványok e téren a következők:
Gauhen J. Fr. Des heiligen Römischen Reischs historisch-genealogisches Adels-Lexicon, Band I–II. Lipcse 1740–1747.
Schumann G. Europäisches Genealogisches Handbuch für 1756 (folytatva Krebel és Jacobi Chr. F.-tól). Lipcse, Gleditsch kiadónál.
Gotha’scher genealogischer Hofkalender, 1763 óta, amely napjainkban három részben (uralkodók, grófok és bárók) jelenik meg, és pedig a «Gothacher Taschenbuch der gräflichen Häuser» 1825. «Taschenbuch der freiherrlichen Häuser» 1848 óta jelenik meg.
«Taschenbuch der Ritter-und Adelsgeschlechter» Brünn 1870–1894.
«Taschenbuch der bürgerlichen Familien. Berlin, 1889 óta, melyből 1903-bar már a 10-ik kötet jelent meg.
A monographiák első sorban a császári családokat tárgyalják, pl:
Bettinger János Ádám (Zweibrückenből), Exercitatio genealogica de familia augusta Carolingica, Altdorf 1725.
Köhler irt 1722-ben a frank császárokról, 1725-ben a Karolingokról, 1731-ben a szász császárokról és a Hohenstaufiakról. Hoffmann János Vilmos 1731-ben a Babenbergekről. Pregitzer János Ulrik 1730-ban a Würtembergi családról.
Nagyobb szabású müvek:
Schöpflin János Dániel* «Historia Zaeringo-Badensis» Karlsruhe 1763–1766. Tom I–VII. (a II. kötettől kezdve Koch-tól folytatva).
Hergott «Genealogia diplomatica augustć gentis Habsburgicć». Bécs, 1737–1738, 3 köt. Eccard J. G. 1721-ben szintén a Habsburg családról.
Furer C. G. 1722-ben a frank császárokról.
Gebhard I. L. 1736-ban a Merovingokról.
Az országos és az egyetemes genealogia tágabb terén működtek többek között a következők:
151König Bálint Genealogische Adelshistorie der chursächsischen Geschlechter. Lipcse, 1727–1736.
Hörschelmann F. L. A. Sammlung zuverlässiger Stamm- und Ahnentafeln verschiedener adelicher und freiherlicher Familien. Koburg, 1774.
Gebhardi L. A. Genealogische Geschichte der erblichen Reichsstände Teutschlands, Bd. I–III. Halle, 1776–1785.
Gatterer János Kristóf Handbuch der neuesten Genealogie und Heraldik, Nürnberg 1761.
Pütter János István,* Tabulć Genealogicć ad illustrandam Historiam inperii Germanici. Goettingć, 1768 (többnyire Hübner szerint, házassági összeköttetések nélkül).
Született 1725-ben Iserholm-ban; előbb ügyvéd és magántanár Marburg-ban, 1748-ban az államjog tanára Göttingában, hol mint emeritus 1807-ben meghalt. Irt számos jogi művet is.
Estor I. G: Praktische Anleitung zur Ahnenprobe. Marburg, 1750.
Voigtel Traugott Gotthelf: Genealogische Tabellen zur Erläuterung der europäischen Staatengeschichte. Halle, 1811, Supplementband 1829.
Oertel F. M. Genealogische Tabellen zur Staatengeschichte der germanischen und slavischen Völker im XIX. Jahruhunderte. Lipcse, 1846. Ujonnan kiadva 1857-ben. Igen kedvelt és annak idején nagyon elterjedt mű.
Broemmel Frigyes, Genealogische Tabellen zur Geschichte des Mittelalters bis zum Jahre 1273. Bázel 1846.
Ezen munka többnyire a Heeren és Ukert-féle «Geschichte der europäischen Staaten» czimü gyüjtőmunka egyes részeinek genealogiai kivonata; de oly kritikai érzékkel, a kortani és birtokviszonyoknak oly szabatos figyelembevételével összeállitva, hogy a legjobb és megbizható munkák sorába számithatjuk. Sajnos, a mü csak 1273-ig terjed, szerző azt irja, hogy a mű folytatása felette nagy költséggel járt volna, mert egy kitünő szedőnek egyetlen egy nyomtatott iv kiszedésére négy heti idő kellett!
Behr Kamill, Stammtafeln der europäischen Fürstenhäuser 1854. (azóta ujonnan kiadva 1870-ben Lipcsében). Pompás kiállitásu és nagyon kedvelt mű, nem mindig kellő kritikával szerkesztve.
Hopf Károly, sokoldalu kutató, ki első sorban Görögország genealogiájával foglalkozott. Ernyedetlen szorgalommal a helyszinén kutatva, ő az első, ki a középkori görög hűbéres államok történetét biztos alapra fektette, a számtalan idegen származásu görög dinaszta-család genealogiáját okirati kutatások alapján tisztázta, és «Chroniques Grčco-Romanes inédites; ou peu connues» (Berlin 1873) cimű műve függeléke gyanánt önálló nemzedékrendi táblák alakjában tette közzé. Ezen táblákat gondos kritika, a kortani s birtokviszonyi adatok rostálása, az archontologiai adatok minuciózus beható vizsgálata és a házassági összeköttetések kifogástalan megállapitása és páratlan teljesség jellemzi.
Hopfnak másik hatalmas műve, a «Historisch-Genealogischer Atlas seit Christi Geburt bis auf unsere Zeit.» Hopfnak az volt a szándéka, hogy összes elődeit túlszárnyalva, az egész genealogiai anyagot, a mennyire az uralkodó és féluralkodó családokra vonatkozik, összeállitsa és kiadja. A munka hét osztálya Európát, két osztálya pedig a többi földrészeket tárgyalta volna. Tervét azonban nem valósitotta meg. Munkájából az első kötet Gothában, 1858-ban jelent meg, ehez 1866-ban még egy kis függelék (4 füzet) járult, s ezzel a vállalat teljesen megszünt. A megjelent részek Németország uralkodó és fél-uralkodó családait tárgyalják. Ezen műről már nem beszélhetünk oly elismerőleg, mint a középkori görög családok tábláiról. Hopf elég megrostálatlan anyagot is felvett, a mivel munkája megbizhatóságát különösen a legrégibb korszakbeli adatokra vonatkozólag, kétes alapokra fektette. Egyik főhibája továbbá, hogy a családok női tagjait egyáltalán nem, a házassági összeköttetéseket pedig csak ott méltányolta, hol ez a birtokok átruházása folytán kikerülhetetlennek mutatkozott. Mindezen fogyatkozásai mellett Hopf Atlasza még számos kutató nemzedékeknek nélkülözhetlen útmutatóul fog szolgálni.
Cohn Lajos Adolf, 1871-ben a Voigtel-féle nemzedékrendi táblákat adta ki ujra, melynek Németországot és Németalföldet magában foglaló kötetét oly önállósággal dolgozta ki, hogy Voigtelnek már nyomait sem lehet benne felfedezni. Voigtel könnyelmü gondatlansággal másolta le Hübner hibáit Cohn dolgozata pedig, 152az irodalomnak lelkiismeretes felhasználása mellett mindenütt, a hol csak lehetett, még az okirati anyagot is magában foglalja.
Grote Hermann (1802–1895.), a kiváló érmész, szintén kitünő munkával gyarapitotta a genealogia irodalmat; munkája «Stammtafeln» czim alatt Lipcsében 1877-ben jelent meg és még sokáig nélkülözhetetlen útmutató marad.
Kneschke Ernő Henrik kiváló szemész genealogiai téren is hatalmas munkásságot fejtett ki. Művei: Die deutschen Grafenhäuser der Gegenwart, Lipcse 1853–1855, négy kötetben. Die Wappen der deutschen freiherrlichen und adeligen Familien, ugyanott 1856–1858. Neues deutsches Adelslexikon. 1858.
Európa többi országainak családtörténeti irodalmából csak némi szemelvényeket nyújthatunk.
Angolországban Dugdale Vilmos* «Baronage of England» czimü művével (1675, 2. kötet) kezdődik a tulajdonképeni tudományos genealogia irodalma.
Született 1605-ben a, Warwicki grófságban fekvő Coleshill-ben; 1638-ban királyi czimernök; elkisérte I. Károlyt ennek hadjárataiban; később czimerkirály és 1677-ben a térdszalagrend első heroldja; meghalt 1665-ben (mások szerint 1688-ban.)
Őt követték: Douglas Betham Vilmos hasonló czimü müvével és újabb időben Gordon.
Olaszországból kiemelendők a következők:
Tinto G. Ferencz, La Nobilta di Verona. Verona 1590.
Pigna Keresztelő János (Ferrarából), De principibus Atestinis (= Este). Ferrara, 1595.
Crescenzi G. P., Corona della nobilta d’Italia, Bologna, 1639.
Sarsovino Ferencz, «Origine e fatti delle famiglie illustri d’Italia. Velencze, 1670.
Biffius, Nobilitas illustris familić Vicecomitum etc. Milano, 1671. 1.
Lellis C.: Discorsi degli familie nobili del regno di Napoli. Nápoly, 1654–1701.
A legkiválóbb olasz genealógus azonban kétségkivül gróf Litta Pompejusz. Született 1781-ben Milánóban; akadémiai tanulmányai után franczia katonai szolgálatba lépett, melyet mint őrnagy elhagyván, magát történelmi és genealogiai tanulmányokra adta. Az 1848. évi forradalom alatt hadügyminiszter és a nemzetőrség parancsnoka; meghalt 1852 aug. 17-én. Főműve az óriási kiterjedésü «Famiglie celebre italiane». Milano, 1819–1875. Tekintve az anyag rengeteg voltát, nem lehet csodálni, hogy Litta művének vannak kevésbbé sikerült, a szigorú birálatot ki nem álló részei is.
Gravina V. P. Genealogia della familia a Colonna Romano di Sicilia. Pisa, 1876.
Famiglie Notabili Milanesi: Milano, 1875–1881 (folytatódik azóta).
A jelenlegi olasz nemesség nyilvántartását a Pisában megjelenő Annuario della Nobilta italiana adja, mely 1892-ben már a tizennegyedik évfolyamban volt.
Spanyolországban a következők tünnek ki:
Garsia Saabedra J., Tractatus de Hispanorum nobilitate. 1597.
De Salazar y Castro L., Historia genealogica de la Casa de Lara. Madrid, 1696–1697.
Florez Henrik: Memorias de las Reynas catolicas, hist. genealog. de la Casa de Castilla y Leon; Madrid 1770.
Piferrer F.: Nobiliario de los reinos y senorios de Espańa, Madrid 1857.
Portugália legnagyobb genealogusa Sousa, kinek munkája a köv. czimet viseli: Historia geneal. da Casa Real Portugueza.
Dániában kiváló tekintélynek örvend Gerschow J. Munkája: Genealogia Regia Danica et Regio-Ducalis Holsatica. Schleswig, 1639.
Közismert a «Lexikon over adelige familier s Danmark, Norge og Hertugdommene. Kopenhága, 1787» czimü mű.
Svédországból a következőket ismerjük:
Törsök till en Historia om Sveriges Adel etc. Stockholm 1822.
Stiermann, Rehbinder és Rothlieb, Matrikel ofwer Swea Rikes Ridderskap. Stockholm, 1754–1823.
Klingspor Károly Arvid,* Sveriges Adel under 1600–1700 talen. Upsala, 1872–1877. «Sveriges Ridderskaps och Adels Vapenbok, Stockholm, 1874–1879. (5 kötetben).
Svéd királyi országos czimernök, dragonyos őrnagy.
Az osztrák tartományokból ismereresek:
Balbini Boleszló jezsuita, született 1611-ben Königgrätzben,; kidolgozta a cseh genealogiát; 153főműve: Miscellanea histor. regni Bohemić, Dec. I–II. Prága 1679–1687; 4 kötet.
Gróf Coronini Rudolf, született 1731-ben, titkos tanácsos és görczi alkormányelnök; meghalt 1790-ben; a görczi genealogia művelője. Főműve: Tentamen genealogicum promovendć seriei comitum Goritić. Bécs, 1759.
Hoheneck J. G. A. Die löblichen Stände des Erzherzogthums Oesterreich. Band I–III. Passau, 1727–1747.
Wissgrill Ferencz Károly. Schauplatz des landsässigen niederösterreichischen Adels. Band I–V. Wien, 1794–1824.
Mindkét munka még mai nap is az ausztriai genealogia fő-forrása, bár Wissgrill sok helyen nem megbizható és zavaros. Tervbe vett művéből csak 5 kötet jelent meg, s jelenleg (teljes példányban) a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. A bécsi «Adler» czimü heraldikai-genealogiai társulat évkönyvében a mű folytatása megkezdődött.
Belgiumban Goethals F. V. vált ki, a ki önálló munkáin kivül, másokkal együtt még a következő gyüjtőmunkát is kiadta: L’indicateur nobiliaire de France, de Belgique, de Hollande, d’Allemagne, d’Espagne, d’Italie et d’Angleterre, d’aprčs les collection mss. des bibliothéques publiques en Belgique. Paris, 1869.
A jelenkori genealogiai kutatók egyik főképviselője gróf du Chastel de la Hovarderie Pál Armand; született 1847 május 26-án a hennegaui Kain les Tournai-ben. Főműve: «Notices genealogiques Tournaisiennes» 1881–1887, három kötet. Számos családtörténelmi dolgozatai közül minket leginkább a Crouy-Chanel családra vonatkozó, 1885-ben kiadott dolgozata érdekel, melyben e családot egyszerüen «kalandor család»-nak (famille roturičre) nevezi.
Az orosz genealogusok közül kiválik: herczeg Dolgorukij Péter, kinek főműve: Notices sur les principales familles de la Russie, először 1843-ban Bruxelles-ben, azután, már 1858-ban harmadik kiadásban jelent meg. Ezen mű miatt kegyvesztett lett. 1856-ban egy nemességi lexikont adott ki 4 kötetben. Oroszországból kiutasítva, részint Párisban, Bruxellesban és Angolországban, utoljára Genfben élt, hol 1868 aug. 18-án meghalt.
Lengyelország legnagyobb genealogusa Niesiecki Gáspár, kinek műve a következő czimmel jelent meg: Korona Polska przy zlotey wolności, starźytnemi wszystkich katedr, Prowincyi, i Rycerstwa kleynotami, etc.» 4 kötetben, Varsóban, 1728–1743. E munkát oly tekintélynek tartották, hogy az, kinek családja benne előfordult, nemességének bebizonyítása czéljából egyébre nem szorult. Bobrowicz 1832-ben ujra kiadta.
Az ujabb irodalomból emlitendők:
Gr. Lodia-Czarniecki Kázmér, született 1839 márcz. 4-én Tifliszben, kinek «Herbarz Polski» czimü, Gnézenben 1882-ben megjelent műve számos lengyel család genealogiáját tartalmazza.
Gr. Corvin-Kossakowski; született 1837 jul. 3-án az orosz Kowno nevű kormányzóságban levő Wojtkuszki-ban. Főműve: Monographie historique et généalogique de 70 familles polonaises; 3 kötet. Varsó; az első kötet második kiadása 1876-ban jelent meg.
Zychlinski Tivadar Szeliga, született 1837 jun. 24-én Grzymizlaw-ban. Főműve: «Zlota Ksiega Szlachty Polskiéj», Pózen 1877–1889 tizenkét kötetben.
Balzer Ozsvát, lembergi egyetemi tanár «Genealogia Piastów» czimű művét a krakói tudományos akadémia 1895-ben adta ki. Szerző a lengyel-magyar genealogiai érintkezésekre vonatkozólag a magyar kutatás eredményeit kellőleg figyelembe vette.
Görögországban tulajdonképeni genealogiai irodalom csak a legujabb időben fejlődött ki. Főképviselője pedig Christomanos Konstantin Atanáz, Erzsébet magyar királynénak görög nyelvmestere. Főművei: «Genealogiai tanulmányok Athén középkori archon-nemzetségéiről (görög nyelven), Athén 1887» és «Feudal-Organisation des Königreichs Klein-Armenien» 1890 (a bécsi «Adler» czimü herald. genealogiai társulati évkönyv 145–153-ik oldalán.
Hg. Rhodocánakis Dömötör. A Chiosi Marnesi-család történetéhez» czimü genealogiai munkát irta.
Hogy a görög középkor, nevezetesen pedig a Görögországban letelepedett latin családok genealogiáját egy nem görög nemzetiségü ember, hanem a német Hopf Károly gyüjtötte össze, azt már fentebb hangsulyoztuk.
A magyarországi genealogia fejlődési menetéről 154e helyen szintén csak rövid vonásokban szólhatunk, mert e sorok feladata nem annyira az irodalmi termékek részletezésében, mint inkáb a legkimagaslóbb fejlődési pontok megjelölésében rejlik. Reméljük azonban, hogy a magyar heraldika és genealogia fejlődésének története talán már nem igen távol időben szakavatott monografusra fog akadni.
Nálunk a rendi felosztás és a nemesség jogainak szigoru megőrzése már a legrégibb időktől kezdve a genealogia érzék kifejlődésére és gyakorlati alkalmazására vezetett; mindamellett azonban még sem mondhatjuk, hogy a XIX. század második harmada előtt szorosan veendő genealogiai irodalom létezett volna. Valódi genealogiai munkák ezen korszak előtt nagy ritkaságok.*
Hogy újabb időben erősen lebecsült XVIII. századi jobb genealogusaink kritikai érzék dolgában az egykorú németeknél nem állnak hátrább, azt a szekemberek előtt felesleges hangsúlyozni. Családtörténeti irodalmunk egészen más szinben tünnék fel, ha a külföld irodalmát is olyan szigorúan birálnók el, mint a hazabelit s ezen az alapon ejtenők meg az összehasonlitást. Természetesen a nagyszámú kéziratban maradt munkákat is figyelembe kellene venni.
Szerk.
Kiemelendő, hogy már legrégibb krónikásaink közül Keszői Simon (IV. László alatt) és Turóczi János nagyon becses genealogiai adatokat nyujtanak, hogy az Árpádok családtörténetével – bár felületesen és nagy szófukarsággal – egy kis genealogiai krónika foglalkozik és hogy okirataink genealogiai szempontból nézve sokkal figyelmesebbek és részletesebbek, mint a külföldéi. Hogy Imhoff Nadányi Jánosnak, «Florus Hungaricus» czimü művére hivatkozik, legyen szintén megemlitve.
A későbbi korszak történelmi munkáiból, melyekben genealogiai adatokat már számbaveendő mértékben találunk, vagy melyek már kizárólag családtörténettel foglalkoznak, a következőket akarjuk kiemelni:
Pulma Károly Ferencz, Notitia rerum Hungaricarum; Nagyszombat, 1770. Még kétszer kiadva.
Kéri György Ferencznek a bizánczi császárokról, Nagyszombatban 1744-ben megjelent művét csak azért emlitjük e helyen, mert ő volt az első, ki «Szynadene» magyar királyné családi hovatartozandóságát kritikailag tárgyalta.
Benczur József «Ungaria semper libera (Bécs, 1764.) czimü művében Péter királyunk származásával foglalkozik.
Schier Xystus «Reginć Hungarić primć stirpis» (kiadta Rosnak Márton 1776-ban) tisztán csak a királynék genealogiájával foglalkozik.
Ide sorozhatjuk Gánóczy Antal prépost munkáját «de Sancto Ladislao rege». Bécs, 1775.
Cornides Dániel genealogiai munkája: «Regum Hungarić qui seculo XI. regnavere, genealogiam illustrat atque ab objectionibus Antonii Gánóczy vindicat Daniel Cornides ...», Pozsony és Kassa, 1778. Polémiai természetű munka, kiterjedt kritikai apparatussal sok helyütt szerencsésen összeállitva. Cornides a kútfők alapos tanulmányozója, bár eredményeiben elég lényeges hiba is van.
Wagner Károly,* több nagy okirattáron kivül a következő családtörténelmi művet adta ki: «Collectanea genealogico-historica illustrium Hungarić Familiarum, quć jam interciderunt» 1778-ban és még később is. Helylyel-közzel még ma is hasznavehető mű, mely némely helyen azonban minden kritika nélkül, a személyek és a kortani adatok felcserélésével van kidolgozva.
Született 1724 ápr. 11-én; jezsuita; a rend feloszlatása után a pesti egyetemi könyvtár őre és tanár; meghalt , 1790. jan. 7-én.
1796–1798-ban Lehotzky András a következő munkát adta ki: «Regni Hungarić et partium eidem annexarum IV. status et ordines, seu nobiliarum familiarum stemmatographia, etc. Ez Wagner után az első mű, mely a magyar családok genealogiáját terjedelmesen tárgyalja.
Sokáig az egyedüli útmutató e téren és így magától érthető, hogy genealogiai bibliának tekintették. Elődeinél jobb ugyan, de számtalan helyen – egyes archontologiai adatait kivéve – nem megbizható.
Horvát István 1820-ban «Magyarország gyökeres – régi nemzetségeiről» czimü kis munkájával a magyar genealogiai kutatókat uj irány felé vezette, a mennyiben az ő idejéig alig figyelembe vett «nemzetségek» kikutatását kezdeményezte s ezáltal a napjainkban annyira elterjedt nemzetségismének alapitója lett. Mint minden kezdet, úgy ez is nehézségekkel járt. A szerzőnek 1551820-ban még vajmi kevés okirati anyag állhatott rendelkezésére s így meg kell neki bocsátanunk, ha műve hézagos és helylyel-közzel helytelen.
Kőváry László «Erdélyország családai» czimü művével az erdélyi főrendü és kiválóbb köznemes családok ismertetését szolgálta.
Ezen többé-kevésbbé pusztán családtörténelmi munkákon kivül, még Budai Ferencz, Magyarország polgári historiájára való Lexicon a XVI. század végéig» czimü, Nagyváradon 1704–1705-ben három kötetben megjelent műve, melyet öcscse Ezsaiás adott ki, tekintélyes családtörténeti anyagot szolgáltat. A mű ezen téren annyira bevált, hogy 1866-ban második kiadásban is megjelent.
Korszakot alapitott a magyar genealogia terén Nagy Iván,* kit teljes joggal a magyar Hübnernek nevezhetek. «Magyarország családai» czimü műve 1857–1868-ban tizenkét kötetben és egy pótkötetben jelent meg. Nem lehet e sorok feladata, hogy ezen mennyiség és minőség tekintetében óriási művet kritizálja, történt ez már sokkal avatottabb oldalról a legmérvadóbb helyen; csak annyi legyen itt is kiemelve, hogy ezen alapvető munka, bár szerkesztésekor a mai szigorú bizonyitó módszer még nem volt általánosságban elfogadott irány és habár ezért, részint pedig a felhasználás végett beküldött anyag megbizhatatlansága következtében számos helyen fogyatékos, hü utmutatója lesz mindenkor a magyar genealogusnak.
Született 1824 jun. 18. Balassa-Gyarmaton; 1852-ben Budapesten az egyetemi könyvtár tisztje, később első őre, azután a képviselőház napló-szerkesztője. Meghalt Horpácson; 1898 okt. 27-én.
***
Uj lendületet kapott a genealogia a XIX. század utolsó harmadában a heraldikai-genealogiai társulatok által, melyek közül a következőket akarom betüsorrend szerint kiemelni.
1. Bécs. Heraldisch-genealogischer Verein «Adler» (később cs. kir. heraldikai társulat) 1870 máj. 10-ike óta. Közlönyei: a) Heraldischgenealogische Zeitschrift, 1871–1873, b) Jahrbuch des herald. Vereins «Adler», 1874–1882, c) Jahrbuch der k. k. heraldischen Gesellschaft «Adler» 1883 óta, d) Monatsblatt der k. k. heraldischen Gesellschaft «Adler» 1881 óta (5 évfolyam képez egy kötetet).
2 . Berlin. «Herold» czimü heraldikai-genealogiai egyesület. Alapittatott 1869 decz. 8-án. Kiadványai: «Der deutsche Herold» czimü havi folyóirat és «Vierteljahrsschrift für Genealogie, Heraldik und Sphragistik», mely évnegyedenként jelenik meg. Ezeken kivül 1894-ben, 25 évi fennállása alkalmából egy diszesen kiállitott «Festschrift»-et adott ki, mely többek között egy Magyarországra vonatkozó dolgozatot is foglal magában.
3. Boroszló. Genealogiai társulat. Czélja különösen sziléziai családokról szóló genealogiai adatok gyüjtése s ezeknek a boroszlói városi levéltárba való későbbi letéteményezése; továbbá nemesi családok számára kiadandó archivum összeállítása.
4. Boston. «New England» czimü történelmi s genealogiai társulat.
5. Budapest: Magyar heraldikai és genealogiai társulat, 1883 óta. Közlönye: «Turul» czimü évnegyedes folyóirat. Kiadványairól e helyen felesleges lenne szólni.
5. Hága: a) «de Nederlandsche Héraut» 1881 óta. Hasonló czimü közlönye 1883 óta jelenik meg, évnegyedes füzetekben.
b) «De Nederlandsche Leeuw» czimü heraldikai s genealogiai társulat, 1883 óta. Közlönye a «Maandblad».
6. Lipcse: «Rother Löwe» czimü egyetemi egyesület a történelmi társtudományok ápolására.
7. Paris: «Societé héraldique et genealogique de France» 1880 óta. Közlönye (1881 óta): a «Bulletin de la societé héraldique et généalogique de France». Megjelenik minden hó 10-én és 25-én, 16 oldalból álló füzetekben.
8. Pisa: «Reale Academia araldo-genealogica» 1876 jun. 25-ike óta: Közlönye a havonként megjelenő « Giornale araldico-genealogico-diplomatico.»
9. Svájcz: «Societé Suisse d’ Héraldique» 1891 óta. Közlönye (1892 óta) «Archives héraldiques suisses».
Azon álláspontot, melyet ezen egyesületek a genealogiával szemben, Magyarország határain kivül, elfoglalnak, – csekély kivétellel – korántsem 156lehet olyannak nevezni, a minőt a genealogia mint tudomány érdemelne. Egészen eltekintve attól, hogy a legtöbb társulat első sorban csak a heraldika különös művelését tüzte ki magának főfeladatul és hogy ennek következtében a genealogia náluk csak alárendelt szerepet játszik, azt tapasztaljuk, hogy még a genealogia művelésében, illetve a vele szemben tanusitott bánásmódban is több irány felé szükkeblüen és egyoldaluan járnak el.
A legtöbb egyesületben csak hazai, illetve nemzeti genealogiát művelnek*; helylyel-közzel befolyásolják őket politikai s felekezeti korlátok; az ókor genealogiájáról mit sem akarnak tudni; az egyetemes, vagy az országos történelembe vágó genealogiai kérdések elől állhatatosan kitérnek, kivételes kegyelem számba megy, ha évek alatt ily természetü dolgozatot közlönyeik hasábjaiba felvesznek; főtörekvésük oda irányul, hogy a hozzájuk intézett, a legkülönfélébb egyéni czélok és igények kielégitésének szolgáló kérdésekre válaszoljanak és igy a mindennapi szükségletnek megfeleljenek vagy – hogy valamely kevésbbé sujtó kifejezéssel éljünk – az úgynevezett gyakorlati (alkalmazott) genealogiát üzzék.
Mint a hogy valamely nemzet történetirói is első sorban hazájuk multjával foglalkoznak. A meddig az emberiség nyelvek és nemzetek szerint tagolódik, addig a humanisztikus tudományokat nemzetközivé tenni merő lehetetlenség. Szerk.
Hiba lenne ezeknek alapján ezen egyesületek müködését teljességgel rosszalni, vagy létjogukat egyáltalában eltagadni; a genealogia fejlődési menetéről szólva okvetlenül szükség volt arra, hogy e társulatok jelentőségét rövid elbirálás tárgyává tegyem, de viszont ki kell emelnem azt is, hogy a dolgok jelen állásában a viszonyok nem is lehetnek kedvezőbbek. A hatóságok, a közművelődési intézmények nem támogatják őket; azok, a kiknek legtöbb szolgálatot tesznek, a kiknek családjaik multjának felderitésével és felkutatásával, a történeti szereplés kideritésével társadalmi felsőbbségét és fokozott jelentőségét biztosítják, megelégednek azzal, hogy némi csekély tagdijak lefizetése mellett a társulat kötelékébe lépjenek, a nélkül, hogy a társulat czéljait, felvirágzását és fennállásának biztositékait anyagilag és erkölcsileg kellőleg támogatnák. Pedig: sint Mćcenates, non deerunt Flacci Marones.
Másrészről tapasztaljuk, hogy ezen társulatok szellemi, vagyis irodalmi tevékenysége még a tudomány emberei részéről sem méltányoltatik kellőképen.
***
Elértük elmélkedéseink végpontját.
Láttuk, hogy a genealogia a római világuralom bukása után több századig teljesen parlagon hevert, mindaddig, mig a frank állami rendszer által kezdeményezett és a Karolingok által megszilárditott európai nemesi intézmény neki uj lendületet nem adott; hogy erre delelő korszakát érte el; oly korszakot, melyben a genealogia, bár helytelen alapokon, a gazdagok, nagyok és hatalmasok kedvencz tárgyává vált és hogy elvégre, hosszas irodalmi harczok után a komoly, kutató és szabatos tudományok sorában tudott magának helyet kivivni. E helyet minden ellenséges áramlat daczára mai napig elfoglalja, és most már, bár nem minden tekintetben kielégitőleg, a genealogiai egyesületek körében állandó és biztositott ápolásra akadt. Záradékul még egy észrevételünk van.
Első pillantásra úgy látszik, hogy éppen napjaink nem igen alkalmasak arra, hogy a genealogiai tudományt ápolják és népszerűsitését emeljék.
Napjaink uralkodó iránya a demokratikus (de a valódi szabadelvütől még nagyon távol álló) szellem és jelenkorunk túlbecsülése. A demokrata irány attól tart, hogy a genealogiának különös művelése az egyén túlbecsüléséhez és a család bálványozásához vezethetne s hogy ellentétben napjaink haladó irányával a maradiság és hűbériség, szóval a politikai, társadalmi és szellemi életben kisebb-nagyobb mérvben hanyatlást okozó tényezők győzelmét mozdithatná elő.
A másik irány abban mutatkozik, hogy saját korszakunkat a tökéletesség mintaképének tekintjük, minek következtében annyira jutottunk, hogy elődeinket szeretjük lebecsülni s magunknál tökéletlenebbeknek tartani. Miután pedig a genealogia a történelem valamennyi társtudományainál nagyobb mérvben hivatva van arra, hogy a mult alakjait előtérbe helyezze, attól kellett 157tehát félnünk, hogy napjaink fentérintett iránya a genealogia törekvéseit csak szánalomteljes vállvonással fogja kisérni.
Csakhogy a genealogiának a nevezett mai áramlatok egyikétől sem kell félnie; harczol mellette oly tényező, mely elég gyakran már élesebb áramlatokkal szemben is győzött, harczol – a társadalmi közfelfogás. Mert ha még a legszélsőbb demokrata is zokon veszi, hogy fia nem «jó» családból származó feleséget vesz magának, – ha még a segélyt keresőt is bővebben és szivesebben támogatjuk, ha «jó» családból származik, ha «jobb» napokat látott és ha végre a biró is a bünösnek «jó» családból való származását veszi tekintetbe: akkor el kell ismernünk, hogy ezen az emberi kedélyi életnek semmi górcsővel észre nem vehető végpontjaiban székelő genealogiai érzék mindaddig fenn fogja magát tartani, mig egyáltalában emberek lesznek.
Dr. WERTNER MÓR.
