ADATOK A KAR HERALDIKAI SZEREPLÉSÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ
145ADATOK A KAR HERALDIKAI SZEREPLÉSÉNEK TÖRTÉNETÉHEZ
(Egy táblával és egy czimerképpel a szöveg között.)
A heraldikai kutatásnak egyik érdekes tárgya egyes czimeralakoknak fejlődését és átalakulását különféle nemzeteknél, különböző korszakokon át követni. A heraldikai izlés majdnem minden nemzetnél másképen érvényesül; itt a természetből vett képek uralkodnak, ott pedig a heroldalakoknak van nagyobb kelete. Vannak ismét motivumok, melyek bizonyos határok közé szoritott területeknek heraldikai különlegességét képezik; mint például, hogy mást ne említsünk, a régi német birodalom némely vidékén az üsthorog (Kesselhacken), másutt pedig a stilizált párducz. Spanyolországban a mohamedán mór befolyásra vezethető vissza ama szokás, hogy a pajzsba szókat, mondatokat, néha egész verseket beleirnak; a skót czimerekben pedig gyakran található a királyi pajzsból kölcsönzött, kivül-belül liliommal diszitett lebegő kettős keret.
A magyar heraldikának ha nem is kizárólagos tulajdona, de igen gyakran használt, kedvelt alakja a kar, mely többnyire harczra, néha békés foglalkozásokra emlékeztető tárgyakkal kapcsolatosan szokott szerepelni. Nincs olyan czimergyüjteményünk, mely a magyar czimereknek csak megközelitőleg is teljes számát adná; hiányzik tehát az anyag, mely pontosabb számitást lehetővé tehetne, de nem igen fogunk csalódni, ha azt állitjuk, hogy a magyar czimereknek 25% -ában kar fordul elő. A társaságunk által 1905. évben kiadott Nemzetségi Zsebkönyv második része kétszázhat (nem kétszázötven!) család czimerét közli; ezek között – pajzsban és sisakdiszben – ötvenötben, tehát több mint negyedrészében találtuk meg a kart.
Tudvalevő, hogy a karnak, mint czimerképnek közkedveltsége folytán nemcsak a czimerrel nem birók választották azt jelvényül; akadtak családok, melyek érette régi czimerüket is feláldozták. A Hunt – Pázmán genusból származó Vajday († 1500 táján) és Jánoky († 740 körül) családok ősi czimerüket, a holdat és csillagot, a Zsigmond király által 1431. évben adományozott uj czimerrel cserélik fel: kék pajzsban arany koronából két ezüstruhás kar emelkedik ki, markaikban három-három leveles és száras rózsát tartva (Turul, 1890. 112. l.) A Békássy család pedig kardot tartó karral helyettesitette 1417. évben adományozott czimerét (Turul, 1898. 39. 1.). Mások megtartják ugyan régi czimerképüket, de azt – például halat, liliomot stb. – kar markába helyezik. Különösen a törökkel való hosszu háboruskodások korszakában a kardot, hegyes-tőrt, zászlót stb. tartó kar a harczias nemesség par excellence jelképévé válik; czimerbővitések alkalmával ezzel «javitják» meg a királyok a kitüntetendők régi czimerét; példa erre a Ghyczy család 1364. évben, Erdődy cs. 1565., Kubinyi cs. 1578. és Abaffy család 1609. évben adományozott czimerbővitése. Kevésbbé érintette e divat a czimerükhöz jobban ragaszkodó Zrinyi, Drugeth, Széchy, Perényi-féle nagy dinasztiákat.
Figyelmére méltatta e czimerképet heraldikánk nagymestere, Csoma József is; nagy tudománynyal 146megirt terjedelmes dolgozata: A kar a magyar heraldikában (Turul 1898. 14. 1.) teljes képét adja annak, hogyan jelentkezik és fejlődik a kar a magyar czimerekben, és hogyan jut itt bizonyos körülmények között olyan szerepre, mely a hazai heraldika jellemző különlegességét képezi.
Talán nem lesz érdek nélkül való, ha magyar czimereink ezen kedvelt alakját a külföldre követve, összehasonlitjuk, mennyiben tér el ottani szereplése a hazaiétól.
Mig nálunk a kar általában a harczias vitézségnek, a férfias tetterőnek kifejezője: addig nyugaton a legkorábbi példái, melyekre már a tizenkettedik században, a mai értelemben vett czimerek keletkezésével majdnem egyidőben akadunk, teljesen más jelleget mutatnak. E korszakban a francziáknál, angoloknál, németeknél stb. ezen czimeralak rendszerint nem a bátor harczosnak félelmetes fegyverforgató karja, hanem női kar, a szerelemre gerjesztő, bájos női test gyöngéd tagja. Ennek magyarázata a lovagias középkor romantikus nőkultuszában található meg. «Ha a világon nő nem volna, hová lennének a lovagok? mi által lennének hiresek? mi adna nekik bátorságot?» kérdezi a «Frauenehre» szerzője (1230 előtt). A lovag, hadbaszállás vagy harczi játék alkalmából, választott hölgyétől szerelmi zálogképen valami ruhadarabot, kendőt vagy más ilyenfélét kap, melyet pajzsára, sisakjára erősit vagy zászló gyanánt kopjájára tüz. Ezen czélra leggyakrabban a hölgy ruhájának ujja szolgált. G. A. Seyler; «Geschichte der Heraldik» czimü nagy munkájában erre nézve sok érdekes adatot sorol fel (142. lap. Das Minne Kleinod cz. fejezet); azokból, melyek tárgyuknál fogva czikkünk keretébe bele illenek, néhányat alábbiakban fel fogunk használni. Wolfram von Eschenbach «Parcival»-jában (1212. év táján egy kis leányka, Obilót, ruhájának ujját Gâwân királyfinak adja, ki azt sajátkezüleg pajzsára erősiti; a leányka jobb karja meztelen marad. A viadal után Gâwân pajzsáról lefejti az átszurt és összevagdalt ujjat, és visszaadja Obilôtnak, ki azt karjára ölti. Hartman von der Aue (1190. kör.) Erec czimü művében leirja a lovag három pajzsát; mindegyiken női ruhaujj van. A ruhaujjat e régi német verselők frouwenermel vagy mouwe néven emlitik; mouw hollandi nyelven most is ruhaujjat jelent; innen származik a «muff» szó.
Az ilyen szövetből kiszabott ruhaujjat a pajzsra erősitették, és rendesen odafestették a kezet is. Hogy e ruhaujj és a kar között nem igen tettek különbséget, azt abból is látjuk, hogy a két alak váltakozva szerepel ugyanazon család czimerében. Különben is az egykoru pecsétek igazolják, hogy az emlitett költők olyan eseményeket beszélnek el, melyeket az életből vettek, vagyis kortársaik is akként diszitették pajzsaikat, mint a verses regények hősei. Egyednek, a Trier felett fekvő Conz várnagyának 1199. évi pecsétje mezején: bő ujjba bujtatott kar kezében rózsaszerü virágot tart; a ruhaujj elől a kézfejnél zsákszerüen lelógó nyulványnyal van ellátva.* Ugyancsak virágot tartó női kar, hasonló ruhaujjban szerepel Lössnich-i János 1268. évi pajzsalaku pecsétjén. A virág itt mindenesetre a kar női jellegének kifejezése; ismeretes, hogy a középkori heraldikai ábrázolás a species megjelölésére ilyenféle járulékokat használ fel; azért tart a farkas fogai között bárányt, a róka ludat vagy tyukot.
Prof: Dr. Hauptmann: Zehn mittelrheinische Wappengruppen. II. Die Gruppe mit dem Frauenarm. Jahrbuch der K. K. heraldischen Gesellschaft Adler. 1900. 8 1. és 3. tábla 39. a. szám.
Itt önként felmerül azon kérdés: valjon a legrégebbi magyarországi példák nem női kart ábrázolnak-e? Egerváry Mihály vasvármegyei alispán 1365. évi pecsétjén meztelen (?) kar égerfaágat tart; Szepesi Jakab országbiró 1378. évi pecsétczimere: pávatoll legyezőt tartó kar. A Szente-Mágócs nemzetségből eredő családok czimerének közös ábrája: három virágot (rózsát vagy liliomot) tartó kar, mely az Alsáni család czimerében koczkás pajzsfő alatt szerepel. A Kende és Kölcsey czimerben, valamint az emlitett Egerváryban is – a modern ábrázolás szerint a kar pánczélos; ebben alkalmazkodik az általános magyar divathoz, mely a karban férfias, harczias jelvényt lát ott is, a hol az a növényvilágból stb. vett békés, nőies tárgyakat tartja. Igaz ugyan, hogy a női kar a XIV. században már a külföldön is – hogy úgy mondjuk – divatját multa, de mint látni fogjuk, a határozottan férfias jelleg inkáb a későbbi korszakban mutatkozik.
147Igen korán jelentkezik a kar a flandriai és franczia nemesség czimerében. Balduin, Mortagne ura és Tournai (Doornick) várnagya, 1911. évi lovaspecsétjén, pajzsán kart visel. Ugyanezt használják utódjai 1217., 1226. és 1234. évi pecsétjeiken; utóbb a kar helyett keresztet vesznek fel, mely már az 1238. évben előjön; ez a Mortagne család végleges czimere: aranyban veres kereszt.* Mortagne-i Roger, Espierres ura, 1275. évi lovaspecsétjének ellenpecsétjén a két jelvényt egyesiti: a keresztes zászlót kar tartja; itt tehát a kar női jellegét már elvesztette, ámbár – különösen pecséteken – nem ritkán látható zászlót tartó női alak, a pecsét tulajdonosnője.*
Louis Bouly de Lesdain: Notes sur quelques changements d’armoiries aux XIIe et XIIIe sičcles. 9. lap.
Id. 12. lap.
Lille várnagyai közül Vilmos 1235. évi és II. János 1237. évi pecsétjeiken a kart evetbőrös (vairé) pajzsban viselik. Később ezen család is más czimert: arany pajzsfős veres pajzsot vesz fel; ezen ujabb jelvény már egy 1242, évi pecséten szerepel.*
Id. 7. lap.
Touraine egyik legfényesebb nemesi háza a Preuilly család; Geoffroy de Preuilly már az 1066. esztendőben lovagias harczijátékot rendezett, mely állitólag Francziaországban a legelső volt. Utódja, szintén Geoffroy, 1218. évi négy sasos czimerpajzsán kar is ábrázoltatik; ez, úgy látszik, személyes jelvény, igazi Minne Kleinod; utódjainál, kik aranyban váltakozó számu (3–16) kék sasocskákat viselnek, a kar nem fordul többé elő.*
Id. 13. lap.
A heraldikus karnak több rajzát közöljuk Gelre heroldnak a tizennegyedik század végén keletkezett Wapenbockjából.
Lössnich. Veres pajzsban, mely kereszteságu, hegyeslábu sárga keresztecskékkel (croisettes recroisetées au pied fiché) van beszórva, kékköves sárga gyürüt tartó, sárgával diszitett fehér ujjba öltöztetett kar. Sárga sisak, zöldbélléses hermelin takaróval. Sisakdisz: hermelinkalap, két oldalt egy-egy pávatoll-forgóval. (1. ábra.)
Mint fentebb láttuk, a keresztecskék és a virágot helyettesitő gyürü ujabb járulék ezen 1376. esztendőben kihalt család czimerében.
Villiers (a franczia király kiséretében). Sárga pajzsfős kék mezőben hermelin ujjba öltöztetett kar fehér kézzel. (5. ábra.)
A fényes, történelmi hirü de Villiers de 1’Isle-Adam család czimere. A modern heraldikusok félreismerve a kar női jellegét, a ruhaujj lelógó részét az egyházi ruhatár egy darabja után manipule néven blazonálják. Összehasonlitásképen itt adjuk a czimert mai alakjában, melynél a mező arany, a pajzsfő kék. (13. ábra.)
Hardouist (Rajna-menti család). Sárga pajzsban az oldalokból benyuló, könyökeiknél egymást keresztező két kar, zölddel diszitett veres ruhaujjban; a kéz fehér. H. Henrik lovag czimere. (8. ábra.)
Ezen beszélő czimer: harde vuist, Gelre herold művében talán az egyetlen, mely minden kétséget kizárólag, határozottan férfikart, még pedig kemény öklüt, ábrázol.
Névtelen (a magyar király kiséretében). Sárgában fekete vadkanfőt, veresruhás kar támaszt; a ruhaujjat sárga gombok diszitik. (7. ábra.)
A vadkanfő és kar eme sajátságos egyesitése a lengyel Swinka czimertörzsé. Modern források más mázakkal, és növekvő nőalakot ábrázoló sisakdiszszel adják.
Hee Yrnmerain. (A magyar király kiséretében) Veresben alul félgyürübe végződő fehér nyilvas, hegyével felfelé. Sisakdisz: kékruhás karpár; a kéz természetes szinü; a ruhaujjon kivül sárga gombsor. Ez a lengyel Ogoúczyk czimer; ujabb adatok szerint a hozzávaló sisakdiszben két meztelen női kar fordul elő. (4. ábra.)
Kettős kar – úgy pajzsban mint sisakon – már a legrégibb időkben is előfordul; példákat erre a lovagi költészetben is találhatunk. – Az 1260. táján keletkezett Meleranz-ének hosszadalmasan irja le hősének sisakját; két kar: egy kékruhás lovagkar, és egy veresruhás női kar disziti; az aranygyürüs ujju, fehér kezek egymásban nyugszanak «mint mikor a férfi hüséget fogad a nőnek, hogy soha el nem hagyja Meleranz királyfi pajzsán is kettős kart visel. A karinthiai Welz család ősi czimere a fenti idézetnek mintegy megérzékitése: veressel és ezüsttel hasitott pajzsban, elől ezüst pánczélos lovagkar, hátul veresruhás női kar, egymás kezét szoritja (14. ábra).
A férfi kar tehát mindkét esetben csak a női karnak kisérője és mintegy kiegészitője.
148A zürichi Wappenrolle 388. sz. czimere a pajzsban és a sisakon két feketeruhás kart mutat olyan helyzetben, mint az Inmerain sisakdiszében, úgy, hogy csak a két kiterjesztett kéz hüvelykujja érinti egymást. Ezt – az elzaszi Ezelmayx család czimerét, H. Runge, a Wappenrolle kiadója, beszélőnek tartja; szerinte a szamárfület mutató kezek jelentése: Esel, merk’s!
Ananderdeel (Annandale, a skót király hübérese). Sárgában, veres pajzsfő alatt ugyanolyan harántkereszt. Fehér sisak; disze: czölöpösen állitott jobb kar, természetes szinü kézzel, két ujj áldólag felemelve; a kar ruházata, a csuklónál három gombbal ellátott szűk fehér ujj, e felett bő veres ruhaujj; a korona vagy tekercs helyett felhőkoszoru, mely alatt a bő veres ruhaujjon a pajzsbeli czimer ismétlődik. (2. ábra.)
Ide tartozik a Bruce család czimere is. Ennek a tagjai Annandale grófságot birták s belőle erednek I. Róbert és II. Dávid skót királyok. Gelre herold a skót király czimerében a sisaktakarón a Bruce czimert ábrázolja. A Bruce család másik régi jelvénye: ezüstben veres nyelvü és karmu kék oroszlán. Több ágban virágzik, (Bruce Earl of Elgin and Kincardine; Bruce lord Burleigh, Bruce baron Aberpare stb.); némelyik megtartotta a régi sisakdiszt, de változott alakban: pánczélos kar arany királyi pálczát tart; a hozzá tartozó jelmondat: Fuimus, czélzással a család azon tagjaira, kik a skót királyi trónra kerültek.
A felhőből kinyuló karnak érdekes blazonálását találjuk a Vadkerti és Szentgyörgyi Vincze családnak Zsigmond király által adományozott czimerlevélben, hol az leirásában angyali karnak mondatik: ... angelicć manus cum brachijs subrubei seu prćsilini coloris de coelo prodeuntes ...; a felhőből kinyuló karokat baraczkvirágszinü mez fedi.*
Turul, 1883. 82. lap.
Sííy Robbert Colleuille (Sir Robert Colleville skót lovag.) Fehérben fekete, horgonyvégü kereszt, erősen behajlitott ágakkal (croix recercelée). Sárga sisak zöld takaróval; sisakdisz: sárga torony, melyből kékruhás kar emelkedik ki; az ujjat az előkaron három sárga gomb disziti; a fehér kéz sárga nyelü ostort tart, melynek három ága csillagban végződik. (3. ábra.)
A Colville lord Colville of Culross skót család czimerében a kar kezében levő ostor hasonlit az önostorozók által használthoz.
A vallásos vonatkozásu Bruce és Colleville czimerhez sorakoztatjuk még Gelre herold Wapenbockjából egy aragoni ur czimerét:
Die Marques de Villena (Villena marquis-ja). Hasitott pajzs: elől a prades-i grófok czimerpajzsának jobb fele; czimerük haránt négyelt 1. és 4. Aragon: sárgában négy veres czölöp; és 2. és 3.: kékben elszórt sárga liliomokon veres tornagallér három függővel; – hátul vágott; fenn veresben sárga szárnyas fehér kéz, sárga markolatos fehér kardot tart; lenn mint a Prades czimer 2. és 3. mezeje. Gelre heroldnál a tornagallér fehéren maradt. (9. ábra.)
Az ezen czimer szerkezetében szereplő kardos szárnyas kéz a Manuel család czimere; a régi heraldikusok ezen czimeralakot is angyali karnak blazonálják.
Itt emlitjük fel a karral olyan rokon és vele olyan szoros viszonyban álló női ruhaujjnak további szereplését, mely majdnem kizárólag Angolországra szoritkozik. Láttuk a Villiers de 1’Isle-Adam czimernél, hogy annak fő motivumát menynyire félreismerték és elferditették; ugyanez történt más esetekben is. A mai belga és németalföldi tartományokban gyakran találunk csuklyát ábrázoló czimerképeket; ez többnyire a női ruhaujjnak értelmetlenség folytán elferditett alakja.
Azon angol családok közül, melyek a női ruhaujjat viselik czimerükben, első helyen a Hastings családot emlitjük; különféle mázakban már a tizenharmadik század óta használják; a főág, a prembroke-i grófok vonala, aranyban veres ujjat viselt; másik ágazata pedig ezüstben feketét, ez látható itt a Gelre herold után közölt ábrán, és ugyanezt viseli máig a huntingdon-i gróf.
A KAR A HERALDIKÁBAN.
1. Lössnich.
2. Ananderdeel.
3. Colleville.
4. Heer Inmerain.
5. Villiers (régi).
6. Hastings.
7. Swinka.
8. Hardouist.
9. Villena.
10. Mohun (Sommerset).
11. Mohun.
12. Hastings.
13. Villiers (új).
14. Welz.
15. Tremaine.
16. Sz. Ferencz-rend.
A cćrlaverocki verses krónika így énekli (1300. évben) meg a vár vivásánál szereplő család egyik tagját:
Celui ki honour enseigne
Johan de Hastingues a nom ...
Escu avoit fort e legier
E baniere de śvre pareille
De or fin a la manche vermeille ...
Johan de Hastingues a nom ...
Escu avoit fort e legier
E baniere de śvre pareille
De or fin a la manche vermeille ...
A + Mohun család tagjai a ruhaujjat és a női kart is használták; itt látható a Somerseti gróf 149czimere: veresben hermelinujjas kar kezében arany liliomot tart; lord Mohun pajzsán hasonló mázakkal pusztán a ruha ujját viseli (1. a 11. és 12. ábrákat).
Bár megmaradt a tudat, hogy e czimerkép ruhaujjat ábrázol, a stilizálás annyira kivetkőztette eredeti formájából, hogy az ujabb heraldika a «rosszul szabott» jelzőt adta hozza (mauche mal taillée). Itt adjuk a huntingdoni gróf czimerpajzsát, a mint azt a modern Peerage-könyvek ábrázolni szokták, a természetet megközelitő formában.
Ugyanezen naturalizáló törekvés észlelhető a mecklenburgi herczegek nagy czimerében is, hol a stargardi czimer női karját, a «mouwe» nélkül, meztelenül ábrázolják; a ruhaujj lelógó részét pedig a csuklóra kötött lebegő kendő pótolja.
A karnak heraldikai szereplésére még egy angol példát mutatunk be, a cornwallisi Tremaine család beszélő czimerét, veresben három aranyruhás kar a pajzs szivén össze illesztve; természetes szinü kezük ökölbe szoritva. Emberi lábnak ilyen hármas összetétele már az ókorban is ismeretes. (15. ábra.)
A kar az egyházi és világi rendek jelvényeiben is szerepel. A középkori lovagrendek vagy lovagi társaságok között az Albrecht osztrák herczeg által 1433. évben alapitott sasrend jelvényében: felhőböl kinyuló kar vesszőcsomót tart. Ugyancsak valamely lovagi társaságnak jelvénye: arany felhőből alányuló, bő, lelógó, csipkésszélü ujjba öltöztetett két kar, egymás kezét szoritja; a jobboldali kar ruházata sárga, széles fehér szegélylyel, a bal karé egészen sárga; ez az arlbergi szent Kristóf confraternitás könyvében a magyar sárkányrend jelvényével együttesen szerepel a von Dachsperg család egyik tagjának czimere mellett.*
Prof. H. G. Ströhl: Herald. Atlas. Tafel XXX. Nr. 1. és Tafel XXVI. Nr. 4.
Az assisi szent Ferenczről nevezett kolduló szerzetesrend (Ordo Seraphicus Sancti Francisci) a szent alapitó életéből vett esemény emlékét őrzi meg czimerében: veresben (vagy kékben) dicsfénytől körülsugárzott latin kereszt lábánál két, a felhős pajzstalpból előnyuló kar keresztezi egymást; az egyik a rend barna csuhájának bő ujjába van öltöztetve; a másik meztelen; mindkettőnek nyitott tenyerén a véres stigma (l. a 16. ábrát). A mázakat illetőleg ingadozók az adatok.*
Joh. E. V. Kirchberger, Die Wappen der religiösen Orden. Jahrbuch der K. K. herald. Gesellschaft Adler, 1895. 507. lap.
Bizonyos esetekben a kar nemcsak a pajzsban és a sisakon szerepel, hanem mint külső járulék a pajzs mellett talál helyet. Igy V. Gerhard holsteini gróf 1342. évi pecsétjén két harántkeresztbe helyezett kar látható, a jobbkar a sisakot, a bal pedig a pajzsot tartja.* Bernát regensteini gróf pecsétjén pedig a pajzsot mintegy átölelő kar, föléje emeli, a czimeres sisakot.* Tekintetbe véve, hogy a veringeni grófoknak több* XIII. és XIV. századbeli pecsétje a tulajdonos és nejének képét adja, a mint utóbbi a sisakját férjének nyujtja: nem habozunk a holsteini és regensteini grófok czimerét kisérő karokat szintén női karnak nyilvánitani. Seyler szerint a legrégebbi ismert példája a valódi pajzstartóknak Scharfeneck-i Henrik 1292. évi pecsétjén található fel; a pajzs mindkét oldalán egy-egy hölgy áll, belső kezét a pajzs felső szélére támasztva; a jobb oldalon álló hölgy rózsát, a másik pedig liliomot tart.* Az előbb emlitett két esetben feltehető, hogy egész nőalak helyett annak karja – pars pro toto – ábrázoltatik.
Seyler id. m. 464. 1.
Id. Tab. II. Nr. 4.
Id. 143. lap.
Seyler, Geschichte der Heraldika 464. lap.
A régi franczia királyság heraldikájában a kar mint hivatali rangot jelző külső járulék, a 150legfőbb országos méltóság jelzésére volt hivatva. A connétable czimerpajzsa alá két, felhőből előtörő kifelé fordult pánczélos kart helyezett, mely markában a pajzs oldala mentén királyi kardot emel. Rajzunk az 1626. évben elhalt François de Bonne, Duc de Lesdigničres connétable egykoru czimerét ábrázolja.
Itt megemlitjük, hogy az ujabb franczia heraldikának a jobbkar és balkar megjelölésére külön műszavai vannak, de ezeknek használatában nincs egyöntetüség; egyesek ugyanis eltérően a szószerinti értelemtől; dexter, a, um – sinister, a, um és a 
: szókból csinált megjelöléssel a pajzs baloldalából benyuló kart dextrochčrenek, és a jobboldalról benyulót senestrochčrenek nevezik.
: szókból csinált megjelöléssel a pajzs baloldalából benyuló kart dextrochčrenek, és a jobboldalról benyulót senestrochčrenek nevezik.
A heraldika hanyatlásával a külföldi czimerekben is elszaporodnak a kardot, bárdot stb. tartó karok; jellegük nem igen üt el a magyar czimerekben olyan gyakorta előforduló karokétól. Általában azt tapasztaljuk, hogy a franczia, angol stb. heraldikai izlés szivesebben a sisakdiszben látja a kart; pajzsban aránylag sokkal ritkábban fordul elő mint nálunk, hol annyira divatos a sisakdisztermészetü alakoknak a pajzsba való helyezése.
Összegezve a czikkünkben felsorolt adatokat, eredmény gyanánt azt a tételt állithatjuk fel, hogy az élő heraldika korszakában a czimerekben szereplő karban többnyire női kar ismerhető fel; az egykoru csekély számu magyar példák is ilynemüek.
GHYCZY PÁL.
