Pázmány Zoltán. A szilasi és laki Pázmány-nemzetség.
Pázmány Zoltán. A szilasi és laki Pázmány-nemzetség.
Genealogiai és heraldikai tanulmány, czimerrel, okmánytárral s nemzedékrendi táblázatokkal. Pozsony, Angermayer Károly, 1904. 8r. 58 old. 1. lev. (Ára 3 korona.)
E munkácska azon családtörténeti kis monografiák sorába tartozik, a melyek nincsenek nagyobb körnek szánva, de viszont nem is elégitik ki azokat az igényeket, melyeket a nyilvánosságnak átadott irodalmi termékekkel szemben támasztani szoktunk.
Egy tisztes nemes család történetéről nyujt vázlatos és igen hézagos képet, a melynek első nyomaira a XVI. század elején akadunk. Sajnos, szerző az igy is elég messze visszanyuló eredettel meg nem elégedve, egyenesen Hunt-Pázmánnal kezdi el genealogiáját, összekötve családját, pusztán névhasonlóság alapján, egy olyan nemzetséggel, a melyhez semmiféle köze nincs.
Családját – minden alap nélkül – a panaszi Pázmány családdal tartja rokonságban levőnek s e réven, meg a sokszor bizonyitékul emlegetett «családi hagyomány» alapján, a Hunt-Pázmán genusból eredezteti. A szerző megtévesztéséhez hozzájárult családi iratainak legkorábbi darabja is. Ezen 1518-ban kelt olkevél szerint zylasi Pazman Simon és fivére Lőrincz, valamint fiaik, ugyszintén Bogyai Ambrus és fia Farkas, Olchai Boldizsár, Bogyai János deák és felesége Zsófia, két fiukkal, a komárommegyei Szakálas, másként Lak községben feküdt bizonyos birtokot az andrásházi Kys családtól megvettek s ehhez a királyi jóváhagyást és rá a donatiót megszerezték. Az oklevélben irja szerzőnk, Pázmán Simon neve «négyszer jön elő előnévvel kapcsolatosan. A zylas szó azon a két első helyen, a hol előfordul, későbbi javitás; s még a tinta is feketébb, mint magában a szövegben. A zewlews szó a két utolsó helyen világosan olvasható; a zylas szó első elő fordulásánál a z betü még a zewlews szó maradványa, második előfordulásánál pedig az ujabb irás alatt kivehetők a zewl szótagnak nyomai.»
Már pedig Szőlős, a mint azt a szerző jól tudja, a Hunt-Pázmán nemzetség egyik biroka volt s a bazini grófok ősei néha e birtokukról is nevezték magukat. Ez alapon aztán kész az összeköttetés a Hunt-Pázmán ivadékok és a komárommegyei egyházi nemesek között.
Ha a munkácska összeállitója kevesebb elfogultsággal s több kritikával vizsgálja adatait, magától is rájött volna, mekkorát tévedett. Hogy az idézett oklevélben előforduló előnevet illetőleg igaza van-e, nem kutatjuk; tény az, hogy a királyi adománylevél után még ugyanazon évben, a budai káptalan által kiadott igtatólevél a Pázmánokat következetesen zylasi-aknak irja. De bátran irhatta volna őket zewlewsi-eknek is, a Hunt-Pázmáni eredet mellett ez sem bizonyitana, mert hiszen ez a Szőllős ugyancsak komárommegyei helység (ezért tévedhetett rá az iródiák tolla az első oklevél irásakor), a melyben akkortájt épp úgy, mint Szilason az esztergomi érsek nemes-jobbágyai laktak; mig ellenben a Baziniak Szőlősse innen igen messze, Pozsonymegyében feküdt!
Az utódok különben soha sem nevezték magukat szőllősieknek, hanem mindig szilasiaknak.
A genealogiai hagyományok szövevényeiben való eltévelyedésért – sajnos – a biztosan megállapitható ősöktől való leszármazás sem nyujt kárpótlást. Kapunk ugyan egy genealogiát, a mely az 1518-iki oklevélben megnevezett Simontól napjainkig levezeti a családot, ennek adatait azonban semmiféle bizonyítékok nem 101támogatják. Azok a historiai személyek, a kikről a szöveg szól, e levezetéssel kapcsolatba nem hozhatók; viszont a leszármazás legfontosabb alakjairól hallgatnak a szöveg s a hozzácsatolt oklevelek.
Az «Okmánytár» a már emlitett 1518-iki két okiraton kivül egy 1730-ból való nádori és egy 1744-ből való érseki adománylevelet, az előbbire vonatkozó igtató parancsot, Komárommegye 1824-iki, Hevesmegye 1826-iki nemesi igazolványát és a pannonhalmi főapátnak 1831-ből való adománylevelét egy fél nemesi telekről tartalmazza. Sajátságos, hogy mig az ilyen csekély fontosságu irattól, a minő pl. az utóbbi, három nyomtatott oldalt nem sajnált a munka kiadója, addig becses okleveleit csak melesleg emliti meg. Igy elmulasztja közölni P. Ferencz és János 1758-iki osztálylevelét, a mely a család genealogiáját tartalmazza 1480-tól 1758-ig, vagy Szilasi Pázmán Istvánnak és anyjának P. Simonné sz. Bogyai Krisztinának 1549-ben kelt magyar nyelvü záloglevelét. De nem közli, még kivonatban sem, a másutt található azon igen fontos okleveleket, a melyekről tudomása van. Igy p. o. tudja, hogy Pestvármegye levéltárában megvan laki és szilasi Pázmány György armálisának 1639-iki kihirdetése s ugyanott feltalálható a család leszármazása 1619-től, azonban még annyi figyelmet sem fordit ez adatokra, hogy a dátumokat kiirná belőlük. Pedig abban a kihirdetésben bizonyosan megvan az armalis kelte s ezzel meg volna fejtve a család eredetének kérdése. Persze ez az adat esetleg megdöntené a Hunt-Pázmánoktól való leszármazás romantikus meséjét.
A magyar családtörténet tudományos jellegének megőrzése megkivánja, hogy művelői több komolysággal fogjanak munkáik megirásához s még akkor is, a mikor végczéljuk a családi és egyéni hiuság kielégitése, ragaszkodjanak a történeti igazsághoz. Nincs az a szerény körben mozgott nemes család, a melynek története ne szolgálhatná egyben-másban a köz-, vagy a művelődéstörténetet; ám a legelőkelőbb ősnemzetségé is hasznavehetetlen lommá válik, mihelyt adatai a megbizhatóságot nélkülözik.
Kivánjuk, hogy az itt ismertetett munka szerzőjének – akinek nem ez az első kisérlete családja történetének megirásában – nyiljék alkalma a Pázmány család multját uj alapokon megismertetni.
Cs. E.
