A pannonhalmi apátság kiváltságlevele hitelességének kérdéséhez. (Három pecsétrajzzal.)
A pannonhalmi apátság kiváltságlevele hitelességének kérdéséhez.
(Három pecsétrajzzal.)
(Három pecsétrajzzal.)
A pannonhalmi apátság kiváltságlevele még most is vita tárgya tudósaink között. Pedig hitelessége fölött immár másfél század óta folyik irodalmunkban a harcz. Ismételve megtámadták, ismételve védelmére keltek, mindamellett máig sincs eldöntve: hiteles-e valóban, vagy nem?
Fejérpataky, kiváló diplomatikusunk, 1878-ban egész könyvet írt róla. Közelebbi czélja volt, hogy megczáfolja Horváth Mihálynak, a nagynevű történetírónak, az oklevél ellen felhozott érveit. Voltakép azonban terjedelmes monografiát adott, a melyben leírja az oklevél külsejét, szól a különböző kiadásokról és átiratokról, közli az oklevél kritikai szövegét, ismerteti az ellene intézett támadásokat Mansi-tól (1747) kezdve Horváthig (1878}, még pedig a czáfolatokkal együtt, végül a diplomatika legujabb fegyvereivel száll síkra az oklevél hitelessége mellett, kimutatván, hogy az az egykorú oklevelekkel, főleg III. Ottó császáréival egészben és részleteiben megegyezik, írása is megfelel a kornak, a melyben állítólag készült, hogy tehát «valóban Szt.-István hiteles oklevele s így legrégibb oklevelünk.»*
* L. bővebben Fejérpataky: «A pannonhalmi apátság alapító oklevele» czímű művét.
Fejérpataky meggyőző érvelése után azt lehetett volna hinni, hogy most már elnémul a kétely, annál is inkább, mert az ifjabb történetírói gárda egyik jeles tagja: Karácsonyi János dr. «Szent-István király oklevelei és a Szilveszter-bulla» czímű diplomatikai tanulmányában a pannonhalmi apátság kiváltságlevelét Fejérpataky idézett műve alapján szintén hitelesül ismeri el, azzal a különbséggel mégis, hogy nem 1001-ben, hanem 1030 körül keltnek mondja, a három utolsó sort pedig sokkal későbbi, csak 1137 után készült hozzátoldásnak.
S ime, mi történik? Előáll Pauler Gyula dr. s az Árpádokról szóló korszakos művének függelékében,* annak alapján, hogy Karácsonyi a kiváltságlevél záradékának koholt voltát bebizonyította, kimondja meggyőződését, hogy nemcsak az utóirat, hanem «az egész oklevél rendkivül sikerült hamisítvány a XIII. század elejéről.» Állítását psychologiai alapra, az oklevélben előkerülő téves adatokra s arra építi, hogy a XII. századi pápai bullákban egymás után tünnek fel némely kiváltságok, melyek a pannonhalmi oklevélben már mind enfoglaltatnak.
* Pauler: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt, II. k. 752–756. ll.
Pauler érvelésével hatalmas rést ütött a kérdéses oklevél hitelességén. E rés tágítása czélja a jelen értekezésnek, hogy végre eldőljön a hitelesség kérdése s véget érjen a másfél százados harcz.
Arra fektetem a fősúlyt, a mire eddigelé csak mellékesen vetettek ügyet: a pecsétre.
Tudvalevő dolog, hogy a középkorban, a mikor az aláírást még nem ismerték, a pecsét adta meg az oklevél hitelességét. Ha tehát a pecsét hamis, annak kell lennie az oklevélnek is, a melyre függesztették.
Részemről ki fogom mutatni, hogy a pannonhalmi apátság kiváltságlevelén levő pecsét nem Szent-Istvánnak, hanem Kálmán királynak pecsétje, a miből következik, hogy maga a kiváltságlevél sem ered Szent-Istvántól, hanem későbbi hamisítvány.
62Előbb azonban hadd mondjam el: mikép jöttem erre a gondolatra. 1893–94-ben Szalay Józsefnek általam sajtó alá rendezendő történetéhez a képeket gyüjtögetvén, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát úr szíves engedélyével lefényképeztettem az apátság kiváltságlevelét is a rajta levő pecséttel együtt. Egyiknek sem bírtuk még hiteles másolatát, én pedig csak ilyent akartam bemutatni olvasóimnak.
Kezemhez vevén a fényképeket, első tekintetre feltűnt a hasonlóság Szent-István állítólagos pecsétje és Kálmán királynak általam jól ismert pecsétje között. Azonnal elővettem utóbbinak a rajzát s a mint azt Szent-István pecsétjének fényképével gondosabban összehasonlítottam, meggyőződtem arról, hogy nem két különböző, hanem egy és ugyanazon pecséttel van dolgom, még pedig Kálmán király pecsétjével. Éreztem, hogy fölfedezésem fontos bizonyíték az oklevél hitelessége ellen, azért közölni is óhajtottam. De súlyos családi bajok és elfoglaltságom eddigelé megakadályoztak szándékom megvalósításában.
Föntebb említém, hogy Szent-István állítólagos pecsétjéről csak mellékesen emlékeztek meg azok, a kik a pannonhalmi apátság kiváltságleveléröl írtak. Első volt Cornides, a ki Székely Sámuelhez intézett egyik levelében az oklevél ellen felhozott érvek között fölemlíti azt is, hogy Sajgó főapát tudósítása szerint az oklevél függő pecséttel van ellátva, pedig abban a korban, t. i. a XI. század kezdetén, a függő pecsét még ismeretlen.* Cornides emez ellenvetését ismétli Benczur, azonfelül Heineccius-ra hivatkozva, azt állítja, hogy II. Henrik császár, Szent-István sógora és kortársa volt az első, a ki 1003-ban készült pecsétjén egész alakban, trónuson ülve ábrázoltatá magát, hogy tehát István, a ki a német császárokat vette mintaképül, 1001-ben még nem használhatott az előbbihez hasonló pecsétet. Ugyanő fölveti a kérdést: vajjon a kérdéses pecsétet nem vették-e le III-ik, IV-ik vagy V-ik István valamely okleveléről és függesztették rá a pannonhalmi oklevélre? Katona István szerint a pecsét köriratából a következő betűk vehetők ki: «S. ... NUS UNGARORUM RE.» «Ha az első betű C s nem S – folytatja Benczur – s e közé valamint 63a három utolsó betü közé ezeket a betüket iktatjuk: OLUMA, akkor megkapjuk Kálmán király nevét, a kinek pecsétjét hogy, hogy nem? Szegedi János tényleg összetévesztette Szent-István pecsétjével.*»
* Fejérpataky, id. m. 51. l.
* (Benczur): Libelli quibus Anonymus authentiam diplomatis de anno MI. in dubium vocans adversus III. Agamantis Palladii Responsa; Clar. Chrys. Novák Vindicias; Rev. Ant. Ganoczi Castigationes defenditur, 87–92. ll. – L. Szegedi: Assertor libertatis ungaricae etc. Andreas II., 83. l.
Látni való, hogy Benczur már gyanítá, a mit én állítok, csakhogy nem ismervén közelebbről
Szent-István és Kálmán pecsétjeit, határozott itéletet nem mert mondani.
A pecsét ellen felhozott állításait egyébiránt Batthyány, Gánóczi és Novák megczáfolták, kimutatván, hogy függő pecsétek igenis fordulnak elő a XI-ik század elején. A mit pedig Heineccius nyomán mond, azzal Fejérpataky foglalkozott behatóbban. Állítását igen fontos ellenvetésnek tartja; mert ha igaz, az oklevél pecsétjét csakugyan nem fogadhatjuk el hitelesül.
Csakhogy nem igaz. Ugyanis Foltznak a német császárpecsétekről írt dolgozatából bizonyos, hogy már III. Ottónak van olyan pecsétje, a milyen a szóbanforgó, és Szent-István ezt vehette mintául.
Mikép Fejérpataky, úgy Karácsonyi is meg van győződve arról, hogy a pannonhalmi kiváltságlevélen látható pecsét valóban Szent-István pecsétje, a minthogy szerintük maga az oklevél is tőle ered. «Az okleveleknek mindenkoron legfontosabb, hitelességökre nézve döntő része volt a pecsét – mondja Karácsonyi. – A pannonhalmi kiváltságlevél egyik nevezetessége, hogy rajta van a királyi pecsét: Szent-István királyunknak egyetlen fenmaradt pecsétje, melynek hitelességéhez gyanu sem férhet(?)»
És most lássuk: milyen Szent-István állítólagos pecsétje, milyen Kálmán királyé s aztán mindakettőt hasonlítsuk össze egymással.
A Szent-Istvánnak tulajdonított pecsét átmérője 85 millimeter. Fehér viaszba nyomták, melynek szine azonban már nagyon megbarnult. A pecséten a királyt látjuk térden alul érő 64tunikában, a mely fölött bő palástot visel. Fejét kétségkívül korona ékesíté, de ennek már a nyoma sem látszik. Jobbjában pálcza, a melynek már csak az alsó vége van meg. Baljában az ország almája s ezen némi halvány nyoma a keresztnek. Mindakét kezét eltartja magától. Arczának vonásaiból immár semmi sem vehető ki. Különben alacsony trónuson ül, lábait zsámolyon nyugtatva. A trónus felső részén, jobb felől, a párna egyik csücskének a kidudorodása látszik, a sarkokon pedig díszítmények nyoma. A pecsét felülete nem sima, hanem tele van domborodásokkal és mélyedésekkel. Nem tévedünk talán, ha azt állítjuk, hogy mindezek erőszakos behatás, valószínűleg égetés folytán keletkeztek. Ennek tulajdonítható, hogy a pecsét köriratából, bal felől, már csak annyi betűzhető ki: VNGARO … REX. A név teljesen eltünt. E körülmény már magában véve is fölötte gyanússá teszi a pecsétet. A megerősítés úgy történt, hogy az oklevél közepe táján két 25–30 milliméter hosszú, párhuzamos hasítást tettek, erre egy 75 milliméter széles, vastag, pergamen-szalagot öltöttek s ennek a végére rányomták a pecsétet, úgy hogy az oklevél hátára ragadt. Idővel azonban levált onnan s ez az oka, hogy némelyek tévesen függő pecsétnek nézték.
Kálmán király pecsétje a veszprémvölgyi apáczák részére 1109-ben kiállított renovationalis oklevélen, az országos levéltárban látható, az imént leírt pecsétnél sokkal épebb. Nagyságra nézve megegyezik vele: átmérője szintén 85 milliméter, csak a fészke nagyobb valamivel. A király ülő helyzetben van ábrázolva rajta. Testét hosszú, szűk tunika s bő palást födi. Az utóbbi, úgy látszik, a jobb vállon volt megerősítve, mint azt a német császárok pecsétein láthatjuk. A koronának alig van nyoma. Arczvonásokról sem lehet szó. Jobb kezében a király liliomos pálczát tart, bal kezében az országnak keresztes almája. Csakhogy a liliom s a kereszt jóformán egészen eltüntek már. A trón alacsony, román stilű, mindkét sarkán kiszögellő díszítménynyel, lent pedig zsámolylyal. A párna kidudorodásai jól kivehetők. A körirat betüi nagyon elkoptak már, mindazonáltal majdnem egészen elolvasható: CO. OMANNVS DEI GRA . I . VN . ARO .. M REX; azaz: Colomannvs Dei Gracia Vngarorvm Rex. A pecsét felülete sima, egyenletes. Megerősítése ép úgy történt, mint Szent-István állítólagos pecsétjéé.
Ha már most a két pecsétet egymás mellé állítjuk és egymással egybevetjük, lehetetlen, hogy első tekintetre fel ne tűnjék a pecsétalakok nagy hasonlósága. Egyenlő magasak, egyforma helyzetben vannak, karjuk, lábuk egyforma tartásban; egyenlők a fej körvonalai, egyforma a ruha, egyforma a trón, a melyen ülnek. Szóval: bármely részét nézzük a pecsétnek, teljes egyezést konstatálhatunk. Legyen szabad az olvasó figyelmét felhivnom különösen a fej, a váll s a kar által képezett vonalakra, valamint a lábak és karok állására. És ez az egyezés kiterjed a betükre is, a melyek nagyságra, alakra nézve nemcsak egyenlők, hanem ugyanazon szög alá is esnek.
A pecséteken eszközölt mérések is egyenlő eredményekre vezettek, mint azt a következő összeállítás mutatja, a melynél a pannonhalmi apátság kiváltságlevelén levő pecsétet I., Kálmán királyét pedig II. számmal jeleztük.
| I. | II. |
| Átmérő | 85 mm. | 85 mm. |
| Alak magassága a zsámoly alsó szélétől | 60.5 « | 60.5 « |
| Jobb lábszár magassága | 28 « | 28 « |
| Bal lábszár magassága | 27 « | 27 « |
| A zsámoly alsó szélétől a nyakig | 47 « | 47 « |
| Távolság az ország almája s a fej között | 15 « | 15 « |
| A jobb párna közepétől a bal párna közepéig | 26 « | 26 « |
| A jobb könyöktől az ország almája közepéig | 33 « | 33 « |
| A fejtől a pecsét felső széleig | 12 « | 12 « |
| A zsámoly aljától a pecsét alsó széleig | 12 « | 12 « |
Hogy még jobban megbizonyosodjam a két pecsét azonosságáról, diapozitiv képeket is csináltattam róluk, a melyek egymásra téve, teljesen fedik egymást. Ez pedig, mint tudjuk, a mértani kongruencziának netovábbja.
Mindezek után, azt hiszem, kétségtelen, hogy a Szent-Istvánnak tulajdonított pecsét voltaképen Kálmán király pecsétje, a melyről a nevet eltüntették s a melyet oklevélre úgy erősítettek rá.
Az oklevelet ennélfogva szintén hamisnak kell tartanunk, mert psychologiailag nem képzelhető, hogy hiteles oklevélre hamis pecsétet tegyenek. Hisz azzal aláásták volna a hitelét!
65Különben, hogy a pannonhalmi kiváltságlevélen látható pecsét nem Szent-István, hanem Kálmán király pecsétje, onnan is kitetszik, hogy a német császárok pecsétjei közül leginkább egyezik V. Henrik császárnak itt közölt pecsétjével, a melyet Heffner művéből* vettem. A trónus jellemző sarokdísze ugyanis V. Henrik eme pecsétjén fordul elő először. Már pedig V. Henrik 1106-tó1 1125-ig uralkodott és Kálmán királyunknak volt a kortársa.
* Heffner, Die deutschen Kaiser- und Königs-Siegel.
Közleményemet nem fejezhetem be a nélkül, hogy fel ne hívjam tagtársaim figyelmét a történelmi kiállítás egyik kiváló érdekességű sorozatára: a magyar királyok pecsétjeiről készült galvanoplasztikai másolatok gazdag gyüjteményére. Első helyen áll e sorozatban a Szent-Istvánnak tulajdonított pecsét, a harmadikon Kálmán királyé. A ki e két pecsétet látja, még inkább meggyőződik állításom igazságáról. Szent-István pecsétjét nem létezőnek kell tekintenünk. De megvannak többi királyainkéi egy-kettő kivételével. E gazdag sorozat világosan mutatja a magyar király-pecsétek fejlődését. A figyelmes szemlélő sok érdekest tanulhat belőle: milyen volt királyaink czíme a különböző korokban? milyen az ország czímere? A királyok viseletére is vonhatni a pecsétekről következtetést, valamint a művészet koronként való állapotára.
Bizonyára, mint a kiállítás sok egyéb tárgyát, a pecsétsorozatot is fel fogja használni hazai történettudományunk egy és más vitás kérdés tisztázására, a nemzeti mult megvilágítására. De hogy ezt tehesse, kivánatos volna, ha társulatunk a galvanoplasztikai másolatok alapján hasonmásokban, szakszerű leírás kiséretében, kiadná királyaink összes pecsétjeit.
Dr. Baróti Lajos.
