Tarczay Tamás sírköve. (Egy rajzzal.)
39Tarczay Tamás sírköve.
(Egy rajzzal.)
(Egy rajzzal.)
A Tarczayak fényes nemzetségének a mai nap már csak csekély romokban heverő tarkői sziklavár volt ősi fészke, de a család elhunyt tagjait, a nem messze délre fekvő Héthárs mezőváros templomának sírboltjába helyezték. E csúcsíves templom sírboltjában nyugszik Tarczay Tamás, Mátyás király jeles hadvezére is, kinek sírköve ma a templom déli kápolnájának, keleti falába álló helyzetben van beillesztve. E sírkő anyaga veres márvány, magassága 1.90, szélessége 1 méter, keretén a lapidaris betűkkel vésett legenda következő:
HIC SEPULTUS EST
GENEROSUS ET STRENUUS MILES DOMINUS
THOMAS TARCZAY
ANNO MILESIMO CCCC NONAGESIMO TERTIO.
GENEROSUS ET STRENUUS MILES DOMINUS
THOMAS TARCZAY
ANNO MILESIMO CCCC NONAGESIMO TERTIO.
E sírkő egyike legszebb, legplasztikusabb alakos sírköveinknek, mely a legkedvezőbb hatást gyakorolja reánk s mely úgy egészben, mint részleteiben a legszigorúbb gothikának hódol.* A kereten belől, a bemélyített képesmezőből, erőteljes, emelt plastikával dolborodik ki a pánczélos alak, álló (nem fekvő) helyzetben, mi azt mutatja, hogy e sírkő eredetileg sem volt sírláda (tumba) fedeleűl szánva, hanem a templom falába befalazva, kikerülte az idő romboló hatását s teljes épségben maradt reánk. Az alak plastikája kifogástalan, erőteljes, zömök, középtermetet mutat, a művész ügyesen töltötte be vele a képes mezőt, a mennyiben csak a két könyökvas s a két vassaru csúcsos vége nyulik ki a kereten, de az erőteljes dombormű itt is erősen kiemelkedik a kereten felűl.
A köpenyt s az azt tartó angyalokat sem tarthatjuk – a hazánkban e korban mindinkább tért foglaló – renaissance hatásának, mert találunk példát reá, hogy sírkövekre ilyen lebegő angyalok, már a XIV század második felében – tehát a gothika virágzó korában – vésettek. Landschaden Ulrich sirkövén († 1369) a Neckar-Steinachi templomban [olvashatatlan], melyen a lovag feje nyugszik, két lebegő angyal tartja.
Az alak arcza férfias, fiatalos, bajusz és szakálltalan, mint az azon korban szokásos volt, mint ezt több azon korbeli alakos síremlékeinken látjuk, ezzel hódolva mintegy a Mátyás királyunk által követett szokásnak, kit reánk 40maradt nagyszámú arczképei, szintén bajusz és szakáll nélkül ábrázolnak. Fejét a vértre erősített szakállvédővel (Barthaube) ellátott vassipka (Schale, Salade) fedi, rajta az ötszörös liliom-ékesítéssel (melyből csak három látszik) díszített vizirről a szokásos látó hasíték hiányzik. A lovag termetét teljes gothikus vértezet takarja, mely mintája az ezen korbeli legszebb vértezetteknek. Ezek tekinthetők az első – teljes sima lapokból álló vértezetnek, melyek az egész testet vasba burkolták, mert ezeket megelőzőleg azok egy részét a sima sisak mellett, sodrony és bőr részletek képezték. A vállvédők símák, a felső karvédek lemezesek, az alsók bordázottak, a könyökvasak hegyesek, a kezek fedetlenek. A mellvért, két lemezből áll s az alsó, mely a felsőt részben takarja, felső karimáján, középen csúcsívben kimagasló ékítést mutat, felűl egy gyűrűvel egybefoglalt hármas liliommal. A lándzsa támpontjáúl egy a mellvért jobb oldalára erősített hatszögű vaspánt szolgál. A derékvédő lemezes, alján csipkés nyujtványokkal (tuiles), az ágyékvédőt vassodrony képezi. A lemezes térdvasak felett és alatt a lábszárvasak símák, alól a lábakat lemezes vassaruk takarják s a reájuk erősített hosszú, egyenes nyakú csillagos tarajú sarkantyúk egymást keresztezik.
A lovag derekára hatalmas egyenes pallos van csatolva, melynek markolatán balkeze nyugszik, jobbjában zászlónyelet tart, melynek lándzsás vége, a feliratos keretbe nyulik, maga a zászló, a lovag feje megett kecses hajlásban a hátteret tölti ki. A természetes s nem túlterhelt redőzetekben lecsüngő köpenyt a sírkő két felső sarkában, ügyesen alkalmazott, két lebegő angyal tartja.
E sírkő kétségtelenűl német mester műve. E mellett bizonít szívós ragaszkodása a gothikához, mely az egész művön feltűnő, sőt szembe szökő, holott ugyanezen korból olasz mesterektől már nem ritkák az átmeneti, sőt tiszta renaissance alkotások, de mutatja a jobb kézt alúl levő czímer is. E czímer szabatos stilja, a pajzs és csőrsisak kifogástalan alakja, a sisakdísz helyes aránya a pajzsalakhoz, a lombszerű, izlésesen alkalmazott takarók, , mind heraldikai érzékkel bíró német mesterre vallanak, de arra vall különösen a czímerképben alkalmazott párna, mely a magyar heraldikában ismeretlen, e a németben sisakdíszeknél gyakrabban előfordúl. E czímerrészlet itt teljesen fele4sleges s úgy látszik, hogy azt a művész önkényesen alkalmazta, minthogy a Tarczayak egyéb ránk maradt czímerein, a párnát sehol sem találjuk. De ez felesleges czímerészlet alkalmazásánál is helyes tapintattal járt el a művész, a mennyiben szem előtt tartotta a heraldika azon szigorú szabályát, hogy a pajzsban semminemű czímerrészlet perspectivszerűen nem ábrázolható, s így a párnát álló helyzetben véste, holott annak különben feküdnie kellene, mint a tulajdonképeni czímerkép alapzatának. Ezért a külföld klasszikus heraldikájában párna, a czímerpajzsban – mondhatnók – sohasem fordúl elő, de igenis a sisakdíszeknél, czímer állatok, vagy más közönséges czímeralakok alapjáúl gyakran, s perspektiv helyzetben, s e helyzetet a heraldika nemcsak megengedi, de sőt követeli. A sisakdísznél művészünk e szabály ellenében hibát követ el, de e hibájával a heraldika egy másik szabályának hódol, t. i. hogy a pajzsalakkal egyenlő sisakdíszeknek amazzal, minden kis részleteikben egyezniök kell.
41A sírkövünkön levő czímert következőleg irhatjuk le: két lombos fa között, négy sarkán bojttal ékített párnán, evet (mókus) háttal áll, kiterjesztett első lábaival a fák lombjaiba kapaszkodva. Sisakdísz a pajzsalak. Ez a kihalt tarkői Tarczay család czímere.
Ha fentebb kiemeltem is a művész helyes heraldikai érzékét, a teljes czímer compositióját illetőleg, viszont nem hallgathatom el a czímerállat, heraldikátlan, hibás alkotását. Az evet a heraldikában mindig természetes alakjában ábrázoltatik, s e czímerben levő állatról voltaképen azt sem tudjuk mi? s mind azok, kik e sírkövet tekintették kútfőűl a Tarczayak czímerére nézve, hibás eredményre jutottak, medvének nézve a czímerállatot.* E feltevéstől csakis bozontos farka menti meg, melylyel medvét ábrázolni a heraldikában nem szokás.
Nagy. Magyarország Családai XI. 46. Reichenau Siebenbürger Adel 20 tb.
A Tarczay család czímerállatáról felvilágosítanak régibb sphragistikai emlékeink. Ilyenek. Tarkői Rikalf pecséte 1453-ből,* hol az egész pajzsot, egy szökő helyzetben, igen jellemzően ábrázolt evet foglalja el, szájában hihetőleg diót tartva; ilyen Tarczay Anna pecsétje 1562-ből, melyen két fa között a földön, jobbra fodúlt evet áll.*
Orsz. ltár 30., 315.
Széll Farkas levéltára.
A kihalt tarkői Tarczay család* egyike Sáros vármegye legrégibb nemzetségeinek. Törzse Rutker (Rüdiger) comes, ki a XIII. század első éveiben költözött Tyrolból Magyarországba. Ezen Rüdiger utódai két különböző családot alkottak, az idősbik ág Berzeviczy név alatt ma is él és kiterjedt, czímerében a szepesi Kárpátok szikláin tartózkodó kőszáli kecskét viseli, az ifjabbik ág Tarkő várától, ősi fészkétől előbb a Tarkői, majd a Tarczay nevet vette fel s czímerét a tarkői újvári erdők evetje képezi. A család fénykorát a XV. században érte el. Ekkor élt Tarczay György erdélyi alvajda és Tarczay Tamás Mátyás király jeles hadvezére, sírkövünk pánczélos lovagja.
Berzeviczy E.: Tarkő és a Tarczayak, Vas. Ujs. 1864. 41. o.
Tarczay Tamás mint «aulć familiaris» kezdte pályáját Mátyás udvarában. 1474-ben 6000 főnyi csapattal Lengyelország pusztítására küldé út a király, hol Zmigrod városát éjjel megrohanva hatalmába keríté. Innen megostromolta a várat is s azt elfoglalva, portyázásainak központjává tette, felpusztítván innen közel kétszáz falut, s nagyszámú rabokkal tért vissza Magyarországba. 1478-ban ismét rablóhadjáratra küldte őt a király s ismét Lengyelország ellen, de a lengyel királylyal kötött fegyverszünet ezt félbe szakította. Tarczay Tamás más hadjárataiban is hűségesen kísérte a királyt Ausztriába, Karinthiába; 1480-ban bevette Radkersburgot s ostromolta Gráczot.
Tamás ez érdemeit a király adományokkal jutalmazta s mivel a Tarczayak kihalt ágainak birtokai is az ő kezében összpontosultak, családját anyagi téren is fényre emelte. Meghalt 1463-ban. Fia Miklós már az ország bárói sorába emelkedett, II. Ulászlónak főkamarása volt, Mohácsnál mint a magyar lovasság vezére hősi halált halt. Egyetlen fia a kalandos életű György 1557-ben Nagy-Szőllősnél esett el s vele az ősrégi tarkői Tarczay nemzetség, fiú ágon sírba szállott.
E sírkő egyike azoknak hazánkban, melyről a nép ajkán monda él. E monda szerint, a köpenyt tartó két angyal Tarczay Tamás két ikerfia, kik apjok féltékenységből eredő dühének áldozataivá lettek.
CSOMA JÓZSEF.
