Rómer Flóris. (1815–1889.)
Rómer Flóris.
(1815–1889.)
(1815–1889.)
Igazgató-választmányunk tagjaiból a folyó évben már a másodikat gyászoljuk. Gróf Lázár Miklóst, a buzgó és lelkes főurat, a magyar régiség-tudomány egyik megalapítója, Rómer Flóris Ferencz követte a sírba. Alig pár hónap leforgása alatt a hazai archćologia két úttörőjét vesztettük el. Henszlmann Imre volt az első, kinek a kassai domról a negyvenes években kiadott műve megmutatta az útat a régiségtan tudományos, a kor színvonalán álló művelésére; míg ő elméletileg vetette meg az új tudomány alapját, addig Rómer ügybuzgósággal, teljes odaadással hívta fel a figyelmet úgy irodalmi, mint kivált társadalmi téren a hazai régiségekre, és ezekből tömérdeket mentett meg a végelpusztulástól.
Változatos és mozgalmas élete pályájából kiemeljük a következő adatokat:
Rómer Flóris 1815-ben született Pozsonyban, hol szülei jó módú polgárok voltak. Tizenöt éves korában a benczések közé lépett. Egész lelkesedéssel adta magát a tanári pályára; a római klasszikusok mellett kivált a mennyiségtan, utóbb a természetrajz volt kedves tantárgya. Mint pannonhalmi tanárnak kiváló alkalma nyilt a főapátság gazdag levéltárával megismerkednie, s e nyolczszázados multnak emlékei az ifju tanárnak fogékony lelkét természetszerűleg a történelem és az oklevéltan művelésére terelték. Összeköttetésbe lépett Horvát Istvánnal, kinek megbizásából az apátság 1001-ik évi alapító oklevelének hasonmását a Tudományos Gyűjtemény részére elkészíté. E nagyfontosságú oklevélnek első teljes szövegét a Tud. Gyűjt. 1836. évi folyamában Rómer másolata után vésték réztáblára.
Ekkor kezdé meg irodalmi működését, buzgón írván dolgozatokat hazai és külföldi folyóiratokba.
Törekvését a pannonhalmi könyvtárnokságra és az oklevéltan tanszékére nem érhette el. Győrött, majd Pannonhalmán tanárkodott, természetrajzot, vegytant adván elő; utóbb a természettan tanárának nevezték ki Pozsonyba, hol teljesen neki adta magát tudományos ismeretei bővítésének. Bejárta többször az országot, buzdítva, tanulva, s ezáltal széleskörű ismeretekre, tapasztalásra tett szert, melyek későbbi munkáiban élénk nyomot hagytak.
A szabadságharczban mint utász-kapitány vett részt, s ezért a josephstadti várban őrízték foglyúl 1854-ig. Kiszabadúlván, hosszú ideig élt visszavonulva Bakonybélen, majd tanárkodva több helyen; tanárságának emlékét mindenütt, Pápán, Győrött, Zirczen, Pannonhalmán, egy-egy általa épített múzeum hirdeti.
A hatvanas években a pesti kir. gymnasium igazgatójává lett, majd elérte vágyait, s a Nemz. Múzeum érem- és régiségtárához őrnek s az egyetemen a régiségtan tanárának nevezték ki. Ebből az időből valók legbecsesebb művei, melyek közűl kivált egyet emelünk ki: a Műrégészeti Kalauzt, mely mai napig is nélkülözhetetlen annak, ki a régiségtan alapvonalaival óhajt megismerkedni.
104Tevékenysége ebben az időben érte el tetőpontját; számos vidéki történelmi és régészeti egylet és múzeum neki köszöni létezését. A központban lakván, alkalma nyilt megismerkedni a tudományos körökkel s a tudományszerető ifjabb nemzedékkel, melynek körében a legjobban érezte magát. A hol tehetséget, törekvést, hivatottságot látott, ott nem szünt meg szóval és tettel buzdítani az illetőt; s való igaz, hogy a fiatalabb archćologusok az ő tanácsainak és támogatásának sokat köszönhetnek.
Ipolyi püspök átvévén őt a világi papságba, előbb jánosii apáttá lett, majd a tudomány terén szerzett örök érdemeinek egyházi téren is elnyerte jutalmát 1878-ban, a nagyváradi «stallum literarium» által.
Az Akadémia 1860-ban levelező, 1871-ben rendes tagjai sorába iktatta. Alapítója és buzgó terjesztője volt a történelmi, régészeti, heraldikai társulatoknak; általában nem volt senki, ki a tudomány ügyét, áldozatokkal is, önzetlenebbűl szolgálta volna az elhúnytnál. Nem volt tudományos mozgalom a történelem és segédtudományainak terén, melynek ő első pártolói, leglelkesebb hívei közé ne tartozott volna.
Utolsó éveit betegeskedésben töltötte, de súlyos baja daczára folyton gyűjtötte az anyagot Zalamegye történetéhez, melynek megírására több kiváló történetírónkkal szövetkezett. – A folyó év márcz. 18-án döntötte őt a halál sírjába.
Nem terjeszkedhetünk ki nagyszámú műveinek felsorolására. Nevét örök időkre fenn fogja tartani a hazai régiségtudomány, mely benne, s az imént elhúnyt Henszlmann Imrében alapítóját, fáradhatatlan művelőjét és terjesztőjét gyászolja.
