II.
II.
Vegyük sorra a családfa egyes ágait.
A második nemzedék, II. Simon és Mihály grófok, tekintélyes* és szerző emberek voltak. Megvették a sopronmegyei Kövesdet és pedig akkor igen tetemes összegen: 300 márka tiszta ezüstön; Bogyoszlót vagyis a mai Német-Kereszturt, Gorbolnokot, Zillingtali hét telket, Peter-Németit, Sikremset (?) és a Német-Ujváriaktól a Sár melletti két Ikkát.*
2 Botka Tivadar szerint (Győri tört. és rég. füzetek IV. 282.) II. Simon 1272-ben Bars vármegye ispánja volt. Botka szava nyomatékos ugyan, de bebizonyítva e tételét nem találjuk. A Nagy-Martoniak tekintélyéről tanúskodik, hogy a viszályt Wolfló soproni biró és a Muzslai testvérek közt ők simították el. II. Simon gróf kezességet vállalt a Muzslaiak által két év alatt fizetendő összegekre nézve. Ha időközben meghalna, e kezességet áthárítja «in comitem Michaelem, fratrem nostrum». E kezeslevelét így kezdi: «Nos Symon comes». (Hazai Okmt. IV, 69.)
3 Fejér, CD. V. 3, 375. VIII. 1, 71, 72, 103, 104, 145. – Hazai Okmt. V. 71. Mind e vásárlások 1287 és 1302 közt történtek. Hogy Nagy-Martoni Simon fia Mihályunk-e, kinek IV. Béla Garigfeu helységet adja 1263-ban, ki azt 1266-ban meg eladja: meghatározni nem tudjuk. (Tkalčić, Monum. hist. eppatus Zagrab. I. 128, 130. – Árpádk. új Okmt. XI. 525, 556.)
A Német-Ujváriak szomszédai, rokonai, sőt barátai* levén, igen valószínű, hogy azon zavaros időben, melyet V. István vetekedése atyjával támasztott, valamint Kún László szerencsétlen uralkodása alatt is ezekkel tartottak.* Minek meg is adták az árát. Mert mikoron, 1289 április végén Albert osztrák és stájer herczeg Magyarországba tört, hogy a «ragadozó farkasokat», 61kik tartományait annyiszor pusztították, megfenyítse, az első csapás a Nagy-Martoniakat érte. Az osztrákok legelőbb Nagy-Martont vették ostrom alá. Az őrség bizva a Német-Ujváriak segélyébe tizenegy napig kitartott. Ekkor meg is érkezett Iván bán, de várat fölmentenie nem sikerült, minthogy támadását az ellenség visszaverte. Nagy-Martoni Mihály tehát, kinek neje osztrák lány volt, Taufert Hugo osztrák úr közbenjárására oly feltétel alatt adta föl a várat, hogy az őrség, minden vagyonával szabadon elvonulhasson.*
1 Nagy-Martoni II. Simon és Mihály mint tanuk szerepelnek a Német-Ujvári Miklós nádor által kiállított egyik levélen, hol ez őket «chari nostri»-nak nevezi. (Fejér, CD. VIII. 5, 468.)
2 1277-ben megerősíti és átírja ugyan IV. László király IV. Bélának Csenkéről szóló, 1243. évi adományos levelét Simon és Mihály grófok, a Simon fiai részére, de érdemeiket nem, csak kérésök igazságos voltát említi. (Fejér, CD. V. 2, 393.)
1 A stajer Otaker rímes krónikája Peznél, Scriptt. rer. Austr. III. 267–271. ll. és a Hagen-féle krónika ugyanott, I. 1101. 1.
III. Endre uralkodása alatt, épen úgy mint a Német-Újváriak, a Nagy-Martoniak is hol jó, hol feszes viszonyban állottak a koronához. Midőn III. Endre király uralkodása elején a magyar határszéleket Albert osztrák herczegtől visszakövetelte, és követelésének súlyt adandó haddal támadta meg Ausztriát, a Nagy-Martoniak vele voltak, vele egyéb, «mind közönséges, mind részleges hadba szállások» alkalmával. A miért a király megerősítette őket Röjtökőr birtokában, sőt a Suslan (ma Schadendorf) nevű földtért is nekik adta, mert meg kellett nyugodniok abban, hogy Martonvára a haimburgi békekötés értelmében lerontassék, a minthogy csakugyan földig romboltatott.*
2 Fejér, CD. VI. 1, 293. – Árpádkori új Okmt. X. 333.
De a békekötés föltételeit csak oly nehezen tűrhették, talán zabolátlankodtak is miatta, mint a Német-Ujváriak. Ez volt az oka – úgy látszik – a miért III. Endre király Röjtökőrt tőlök elidegeníteni akarta. Azonban a Nagy-Martoniak siettek hűségöket megmutatni és megjelentek az 1299. évi pesti országgyűlésen;* felmutatták leveleiket, melyek mellett Röjtökőrt birják, mire aztán a király az egyházi és világi főurak tanácsára meghagyta azt nekik, de birtoklevelöket újra nem erősítette meg, hanem csak az ország főurai állítottak ki bizonyságlevelet a történtekről.*
3 «In generali parlamento domini regis in Pest celebrato.»
4 De dato 1299. julius 14. Fejérnél, CD. VI. 2, 228.
Az Árpádok fiágának magva szakadtával valószinűleg a Venczel, később az Ottó pártjához szegődtek Nagy-Marton urai, ebben is a Német-Ujváriak nyomdokain járván. Legalább azon anjoupárti főurak ékes sorában, kik Pozsonyban 1304. augusztus 14-én Rudolf osztrák herczeggel szövetséget kötöttek, aztán a cseh hadjáratban részt vettek, épúgy nem találkozunk nevökkel, mint nem Esztergom ostrománál és bevételénél, noha Pozsonyhoz Nagy-Marton, Esztergomhoz Bajót egyaránt közel esik. A rozgonyi csata hősei közt is hiába keressük őket.
Csak miután Károly királynak sikerült a dunántúli részek jobb elemeit, a Nádasd, Osl, Gutkeled nembelieket, s a Köcskieket a Német-Ujváriaktól elvonni és pártjára hódítani, találkozunk a Nagy-Martoniakkal is a király táborában.
Birtokai elpusztítása, jószágaik elhamvasztása lett azért jutalmok a Német-Ujváriak részéről.* Tartózkodások Sopronmegyében tűrhetetlenné vált; levonultak tehát bajóti uradalmokba, melytől magokat ez időtájt sürűbben Bajótiaknak nevezgették.
1 Fejér, CD. VIII. 2, 241.
A második nemzedék ekkor már lelépett a szintérről. Mihály gróffal 1303 után nem találkozunk; Simon gróf 1318-ban ugyan még Győr vármegye ispánjául jő elő, de a következő évben már csak mint «néhai» említtetik.* – Nyomukba a harmadik nemzedék lép; II. Simon gyermekei: Klára, I. Pál és Lőrincz; Mihály fiai: I. János, I. Bertalan, András, Dénes és I. Miklós.
2 U. o. 198, 199.
«Bajóti Klára, Simon gróf leánya, Pál és Lőrincz mesterek nővére» Köcski Sándornak, a jeles országbirónak volt neje, és lett 1328 elején özvegye.*
3 Hazai Okmt. I. 155. Köcski Sándornak egy fia maradt: György, ki atyja végrendeletének végrehajtója, tehát atyja halálakor nagykorú volt. Ennek – úgy látszik – Klára mostohája vala, egyszer azért, mert Klárával szemben nem neveztetik az ő, hanem csak Köcski Sándor fiának; aztán mert Klára férje halálakor java korában levő asszony lehetett, minthogy feltételezik róla, hogy még egyszer férjhez mehet; végre Köcski Sándor tíz évvel halála előtt a Nagy-Martoniakhoz arányítva szegény ember, mindössze szent-mártoni várnagy volt. Ekkor tehát alig vehette el a főrangú Nagy-Martoniak leányát. Egyébiránt Klárának száz márkát hagyott férje és jószágai egyikét özvegyi székül.
62I. Jánosról csak kétszer történik említés: egyszer a XIII. század végén, midőn tanuvallomást tesz az esztergomi káptalan részére az esztergomi polgárok ellen;* másszor 1307-ben, mikora Halifa fiai péli (ma Péliföld-Szent-Kereszt, Bajót mellett) birtokrészöket eladják «Bajóti Jánosnak, a Mihály gróf fiának és Bajóti Pálnak a Simon gróf fiának».* Feleségéről, maradékáról nincs említés.
1 Knauz, Monum. eccl. Strigon. II. 474. – Árpádk. új Okmt. X, 106.
2 Anjoukori okmt. I. 124.
I. Bertalan, a Mihály fia 1312-ben szintén együtt említtetik I. Pállal, a későbbi országbiróval.*
3 Fejér, CD. VIII. 1, 469. megveszik a magok és testvéreik nevében Bideskuti Márton suslani részbirtokát 100 márkáért.
Mihály fia Andrást vagyis Endurlt, miként valószinűleg német anyja szólítgatása után nevezték a királyi apródot, édes testvérével Nikullal, vagyis I. Miklóssal, nemkülönben unokatestvéreivel a Simon fia I. Pállal és Lőrinczczel 1320-ban együtt és első helyen említi Károly király, midőn vitézségök jutalmául átengedi nekik a kövesdi királyi vámot és a sopronmegyei Pomogyot.* De már 1324-ben nem őt, hanem testvére, a most nevezett Nikul mellett, Dénest emeli ki vitézi szolgálatáért a király, melynek jutalma ez alkalommal a németek által az ország határa megszakításával bitorolt Alramus nevű földtér volt a Sár folyó mellett.*
4 Fejér, CD. VIII. 2, 241, 246.
5 U. o. 536.
Mindezen Nagy-Martoni testvéreknek: Jánosnak, Bertalannak, Andrásnak és Dénesnek nem maradtak gyermekeik; csak az ötödiknek, I. Miklósnak maradt egy fia: II. Miklós – Cheyawei Ottó német úrnak Margit nevű leányától, kit 1325 körül vett I. Miklós feleségül. A jótállást az asszonynak «osztrák szokás» szerint fizetendő hitbéreért, illetve özvegytartási díjáért ekkor már csak Dénes vállalta el, mert a többi testvérek – úgy látszik – már nem éltek.*
6 Fejér, CD. VIII. 2, 652: I. Miklós nőül vevén «nobilem dominam Margaretam, filiam domini Ottonis de Cheyawe in Teutonia dote et dotalitiis mediantibus consuetudine terrć Austrić exigente». A miért leköti neki birtokrészeit Ikkán, Kövesden és Bessenyőn 80 talentum bécsi denár évi jövedelem erejéig. Ha ő, a férj, előbb meghalna és örökösök nélkül, akkor rokonai a lekötött jószágrészeket megválthatják 800 talentumon. Ez volt a házasság osztrák módra. Míg a magyar nő mindig hozott a házhoz, példát erre magok a Nagy-Martoni leányok fognak szolgáltatni; addig a német nő csak vitt, és búsásan sokat, a háztól. Az osztrák urak leányaikkal valóságos vásárt ütöttek. Eléggé drasticus példája az ilyennek a kötés, mely mellett Laczfi István erdélyi vajda néhai Puchaim Henrik leányát, Ágnest, Nagy-Martoni Pál országbiró sógornéját feleségül kapta. István vajda 1000 márka finom ezüstöt avagy 2000 bécsi talentumot (hat pensát számítva egy talentumra) igér a leányért. Puchaim Albert és János, a menyasszony rokonai, készpénzt követelnek s ennek megszerzésére két heti időt engednek a vajdának. Ha fizet és a mely napon fizethet, megtörténik az egybekelés. («Cum virgine Agnete coniacendo aliqualis commixtio.» A Puchaimok a mondott kötés teljesítése napján «tenentur virginem Agnetem assignare et apponere per copulam carnalem»). E kötést az evangeliumra és keresztre tett eskü által erősítik és pecsétjeikkel hitelesítik mint tanuk Comes Paulus de Mćrteinsdorf (az országbiró) és Piligramus Strćun. (Fejér, CD. IX. 1, 448.)
Nagyon megdöbbentő lehetett a Nagy-Martoniakra mondott fivérek halála, mert ugyancsak 1325-ben nősült meg Lőrincz is, a Simon-ág egyik sarja és feleségűl vette néha Horsundorfer Volfing, a történetünkben jó emléket hagyott főúr leányát Margitot.*
1 Fejér, CD. VIII. 2, 605.
Lőrincz gróf vitéz férfiú volt. Neki és testvérének köszönte Károly király, hogy míg ő Uros szerb király támadásait visszaverte és Macsó várát bevette, ők Német-Ujvári András ellen Győr és Sopron városokat megvédelmezték, és mikor a Német-Ujváriak hivására némely osztrák főurak segítségökre jöttek, ezek megverésében is részök volt.* – Midőn pedig Károly király az oláh Basarab ellen indult, ama szerencsétlen hadjáratban Lőrincz gróf is vitéz részt vett, de része volt a szerencsétlenségben is, a mennyiben ez alkalommal balkeze gyógyíthatatlanúl megsebesült.* Mely jeles tettekért nemcsak többféle, alább felsorolandó adományban részesítette őt a király, de kinevezte pankotai várkapitánynak és zarándi vármegye-ispánnak. – 1342. évi juliusban már nem élt, özvegyet, két fiút és egy leányt hagyván hátra.*
2 U. o. 199.
3 U. o. 625.
4 U. o. 599 és IX. 3, 315.
Valamint a Nagy-Martoniak e harmadik nemzedéke 63jelességre nézve kivált valamennyi többi nemzedék közől, úgy magából e harmadik nemzedék sorából kimagaslott I. Pál, az országbiró, e nagytehetségű férfiú, ki nemcsak családjának volt fénye és legfőbb gyarapítója, de érdemei az ország törvényes állapotának helyreállításában is nagyok.*
1 Külön tanulmányt készülök – ha Isten segít – Pál országbiróról írni, a miért e helyt országos érdemeit csak röviden érintem.
Neve eddig ismert történeti adatainkban legelőbb 1301-ben fordul elő,* aztán előfordul 1307-ben, 1312., 1318., 1319., 1320., 1221-ben többnyire vagy jószágvásárlásoknál, vagy adományos leveleken, melyek által a király őt hűséges vitézi szolgálataiért jutalmazza.* – 1322-ben hatalmaskodása említtetik, melylyel Bajótról a közel fekvő Lábatlant megtámadta és kifosztotta.* Mi volt oka e hatalmaskodásnak, közelebbről nem tudjuk. De aligha más, mint megtorlása valamely hasonló túlkapásnak, mi ama pártos világban szinte mindennapos vala. Értesülünk ugyanis, Károly király által, hogy Csák Máté Bajótot elfoglalta, és ugyancsak Pál országbirótól magától, hogy (a Csák nemzetségből való) Márk fia István és ennek fia Péter tömérdek kárt okozott a Nagy-Martoniaknak főleg az által, hogy Bajót várát szétdulatta.* – De hogy Pál gróf az országbiróság előtt hivatalt viselt, arról eleddig nem értesülünk. Azon nagyfontosságú szövetségi oklevelen is, melynek erejével Károly király 1323-ban az osztrák herczegekkel frigyet köt, az elsőrendű magyar főurak közt, kik e kötés megtartásáért szavatosságot vállaltak, Nagy-Martoni Pál neve olvasható ugyan, azonban hogy valamely országos tisztet viselt volna, nincs megemlítve.* – Jelen volt 1328 elején testvérével Lőrinczczel együtt, midőn Köcski Sándor halála után nővérét, özvegy Köcski Sándornét kielégítik; ott sincs valamely hivatala megemlítve, hanem egyszerűen Pál mesternek, Bajóti Simon fiának neveztetik a király által.* Pedig ekkor legalább is ki volt már szemelve a királyi udvar birájának vagyis országbirónak,* mely magas hivatalát az ország javára 1349. évi junius közepéig viselte.
2 Fejér, CD. VIII. 1, 72. Hogy 1291-ben és 1299-ben győri, soproni és mosonyi vármegye-ispán volt, mint Ráth Károly állítja az Új M. Múzeum 1853. évi folyamában (V. ö. Győri tört. és régész. füzetek I. köt. 109. 1.), kétségbe vonom. A Fejér CD. VI. 1, 130. és VI. 2, 230. említtetik ugyan Pál nevű főispán, de hogy ez a Nagy-Martoni Pál, az idézett helyekből kideríteni nem lehet.
3 Fejér, CD. VIII. 1, 469, 470. 2, 198, 199, 241, 246, 213.
4 Anjoukori Okmt. II. 15.
5 Knauz. Monum. eccl. Strigon. II. 737. – Fejér, CD. VIII. 3, 601.
6 Kurz, Österr. u. Friedrich d. Schönen, 467. 1. – Ez oklevelen neve egyszerűen így van írva: «Paulus de Mertensdorf», míg egy német levelen, melyet ő maga állított ki, ekként nevezi magát: «Ich Graff Paul von Merteinstorf». (Duellius Hist. Ord. Teut. P. III. c. III, p. 83. nro XVI. Fejérnél CD. VIII. 4, 663.)
1 Hazai Okmt. I. 156.
2 Először, mint ilyen 1328. márczius 23-án fordul elő az Anjoukori Okmánytár II. kötete 355. lapján.
Károly király mind haláláig megbizott Pál országbiró hűségében; fiában pedig, Lajos királyban, ha lehet, még növekedett e bizalom, a mennyiben Vitus baráttal a nyitrai püspökkel őt állította a fényes küldöttség élére, mely Avignonban, a pápai consistoriumban, 1344. évi januárius 19-én, az egyházi és világi jogból oly meggyőzőleg fejtette ki Endre királyfinak jogát a siciliai koronára, miszerint a pápa megigérte, hogy Endrét királynak czímeztetni, fölkenetni és megkoronáztatni fogja.* – János, a küküllei főesperes ugyan még azt is tudja, hogy e kedvezményt 44000 márkáért eszközölte ki ama követség, és hogy Lajos király nagy megütközéssel hallotta, hogy a jogot, mely Isten s az igazság szerint megillette Endrét, pénzen kell megvásárolnia; mégis, nehogy királyi fensége fösvénységgel, követei pedig hazugsággal vádoltassanak, szétküldötte végrehajtóit minden megyébe, a király és a királyné városaiba, kik az utolsó denárig behajtották ez összeget és biztos követek által átszolgáltatták a pápai kamarának.*
3 Theiner, Monum. Hung. I. 664.
4 Chronicon Budense Podhradczkynál, 274. lap. – Hogy e második követségben Pál országbiró szintén részt vett, hozzávethető Erzsébet királyné 1345. évi május 1. kelt leveléből, melylyel bizonyos pör elhalasztását elrendeli, «ad quindenas diei reversionis comitis Pauli de curia romana». (Hazai Okmt. I. 190.) – Valamint Pál országbirónak év nélkül kelt leveléből, melyben megkéri István, királyi tárnokmestert, hogy egyik, vele Avignonba utazandó belső szolgájának 24 darab ökrét, melyeket Tót Lőrincz ok nélkül elhajtatott, szerezze vissza. (Anjouk. Okmt. V. 164.)
64Mindvégig azonban Nagy-Martoni Pál gróf a királyi udvar kegyét nem élvezte. Lajos király, ugyanis, megfosztotta őt 1349 közepe felé az országbirói méltóságtól s azt Szécsenyi Tamásra, előbb erdélyi vajdára ruházta.* Okát e rendszabálynak nem ismerjük; de irigykedésre sőt méltatlankodásra* elég okot adott Pál országbiró, ki felette jövedelmes hivatalát huszonegy évig viselvén, – mint látni fogjuk, –tömérdek gazdagságra tett szert, és nem mindig kifogástalan módon. Pedig fiutóda nem maradt, noha kétszer is nősült. Mind a két feleségét Erzsébetnek hítták. A második, kit 1343 elején vett el, néhai Lihtenbergi Puchaim Henrik leánya és előbbi feleségének negyedfokú rokona volt.*
1 Az új országbiró ezt maga mondja: «medio tempore ipso domino rege honore iudicatus curić suć ab ipso comite Paulo ablato, nostram personam sublimante.» Zichy-Okmt. II. 406.
2 Anjouk. Okmt. V. 44. Miklós nádor által 1347. ápr. 30. tartott közgyűlésen Győr vármegye tisztviselői jelentik, hogy Nagy-Martoni Pál által «tempore potentie… tributariam exactionem… factam.»
3 Nagy-Martoni Pál 1344. évi, avignoni követsége alkalmával a szent-székhez folyamodott a maga és neje: «Elizabet de Lihtenberg Saltburgensis diocesis» nevében, hogy a pápa utólagosan dispensálja őket a negyedfokú rokonság akadálya alól, melyet nem ismerve kötöttek házasságot. (A vatikáni levéltárban, Supplicationes Clementis VI. an. II. parte II. fol. 209. t.) Vesd össze Lajos király levelével, hol megengedi Pál országbírónak, hogy néhai Henrici Puhamar˙ leányát nőül vehesse, «cum ipsius nuptić celebratio et conthoralis coniugium ex nostra benevola admissione existat.» (Fejér, CD. IX. 1, 92.)
Minthogy pedig időközben Lőrincz grófnak II. Bertalan nevű fia is elhúnyt, 1346-ban már csak két termő rügye volt a Nagy-Martoniak főúri családfájának: II. Miklós, a Mihályági hasonnevű atyának, – és III. Miklós a Simonági Lőrincznek fia.
E két Miklóssal jelent meg Pál országbiró az esztergomi káptalan előtt, hogy az osztályt köztök a nemzetségi javakban megejtse. Az elv, mely az országbirót ez osztályban vezérelte, az volt, hogy a régibb szerzemények a két unokatestvér közt közösek maradjanak; az ő, az országbiró szerzeményei azonban kizárólag III. Miklósnak, édes testvére fiának jussanak. Kivételt képezett a kétes természetű Kabold vára a hozzá tartozó Veperddel és Péter-Németivel, melyeket noha tényleg az országbiró saját emberségéből, nagy költséggel szerzett meg a családnak, minthogy névleg mégis régibb eredetű családi birtokok valának, – szeretettel felosztotta azokat mindkét Miklós közt.
Mivel pedig ez osztályos levél, melyet az esztergomi káptalan 1346. évi julius hava 8. napján állított ki,* felsorolja a Nagy-Martoniak öszszes birtokait névszerint, alkalmasint esik e helyt a Nagy-Martoniak birtokviszonyait részletesen előadni.
1 Fejér, CD. IX. 1, 407–411.
A régibb szerzemények a következők: 1. Röjtökőr az ott régidőtől szedetni szokott úti vámmal.* 2. Ábrám-Kéthida.* 3. Kövesd szintén az úti vámmal.* 4. Heren (Hirm.).* 5. Siklósd ma: Sieglos. 6. Nagy-Marton* 7. Fraknó vár és váralja.* 8. Vyzum (Rétfalu?). 9. Sandorf (talán Suslan) a mai Schattendorf.* –Az eddig elősorolt helységek Sopron vármegye felső részében voltak: 10. Bogyoszló másként Keresztur* és 11. Család.*
2 Hogy Röjtökőrt II. András király adta szállóul föntebb előadtuk, a hol a kútfőket is idéztük.
3 Másként Ábrámos, melyet Károly király 1324-ben adott a Nagy-Martoniaknak (Fejér, CD. VIII. 2, 536.)
4 A mai Millendorf. Kövesdet Arnold mestertől vették meg II. Simon és Mihály 300 márka ezüstön 1287-ben. (Fejér, CD. V. 3, 375. V. ö. Ugyanott, VIII. 1, 143.) 1320-ban Károly király adta a Nagy-Martoniaknak a kövesdi vámot. (Fejér, CD. VIII. 2, 241. IX. 1, 82.)
5 Hereni István sopronmegyei birtokait, köztök Herent Lőrincz grófnak elzálogosítja. (Fejér, CD. VIII. 3, 75. 1.)
6 Mint juthatott Nagy-Marton a családra, tudjuk. Pál országbiró nagyította templomát és alapította plebániáját. (Vatikáni levéltár. L. ily czímű értekezésemet: Kálmán, győri püspök, Századok, XXIII, 382.)
7 Hogy Fraknó várát a Nagy-Martoniak építették, kétséget nem szenved. Főtornya, donjonja, egyik legalsó helyiségének zárkövét maig is, mint Thaly Kálmán felfödözte és Könyöki tanár lerajzolta, a Nagymartoniak czímere, a sas diszíti. Építették valószinűleg azután, hogy Martonvárát le kellett rombolniok, tehát a XIII. század végén. Ők építették ott a templomot is. VIII. Bonifácius pápa 1304-ben bucsút engedett mindazoknak, kik a fraknói templom építése költségeihez járultak. (Fejér, CD. IX. 7, 71.)
8 Miként jutott a Nagy-Martoniakra? 1. Fejér, CD. VI. 2, 128. VIII. 1, 469.
9 Bogyoszlót részben II. Simon és Mihály vették meg Prágai Marcel fiaitól 1288-ban. (Hazai Okmánytár V. 71.) Részben Szántói Harapától és testvéreitől 1299-ben (Árpádkori új Okmt. X. 353.)
10 Család Bertrand gróf hagyatéka (Fejér, CD. IV. 2, 227. VIII. 1, 113.)
65A Nagy-Martoniak Esztergom vármegyei birtokai: 12. Kesző.* 13. Bajtót, melyről már beszéltünk. 14. Ujfalu, előbb Nyerged-Szeg, ma Nyerges-Ujfalu a Dunamentén. 15. Pél, ma Péliföld-Szentkereszt.* 16. Csenke.*
1 L. föntebb és Fejér, CD. IV. 1, 275.
2 I. János és I. Pál szerzeménye. (Anjouk. Okmt. I. 124.)
3 Csenkét II. Andrástól kapta I. Simon. E helység birtoklási fázisait előadtuk.
A Nógrád vármegyei birtokok: 17. Mohora.* 18. Oroszd. (Oroszi.)
4 Pál országbiró Mohorát Lipót fia Paskának adja át benépesítés végett 1332-ben. (Fejér, CD. IX. 7, 736.)
Ezen régebben szerzett birtokokhoz sorolta még Pál országbiró: 19. Kabold várát az ott szedetni szokott úti vámmal,* továbbá 20. Veperét* és 21. Péter-Németit.*
5 II. Simon elsőben az osztrákoktól vette meg, aztán elfoglalták valószinűleg a Német-Ujváriak; 1319-ben Károly király visszaadja I. Pálnak és Lőrincznek. (Fejér, CD. VIII. 2, 199, 428.) Csák Péter lemond jogáról Kaboldra. (Fejér, CD. VIII. 3, 601.)
6 Vepurnak is iratik, ma Veperd, Wepersdorf.
7 Előbb zálogba birták, aztán örökáron, 200 márkáért vették meg II. Simon és Mihály. (Fejér, CD. VIII. 1, 103–4.)
Újabb, Pál országbíró által szerzett birtokok: 22. Pomogy* a Fertő folyó mellett, a mai Czillingtál vidékén. 23. Széleskút (Breitenbrunn).* 24. Feukas (Stepke fia) összes birtokai Vas vármegyében, melyeket Károly királytól kapott az országbíró. 25. Pordány.* 26. Dorog. 27. Teuful a Seley folyó mellett, melyet ma Vulkának hínak.* 28. Höflein.* 29. Szerdahely (a mai Stodra vagy Stettera Sopron felett.)* 30. Morócz (ma Márcz).
8 Károly király elveszi némely hűtlen Biki nemesektől és Nagy-Martoni I. Pál, Lőrincz, András és Miklósnak adja. (Fejér, CD. VIII. 2, 246. 449.) Később birtoklása kérdésessé válhatott, de Lajos királytól újólag Pál országbírónak adatott. (L. Fejér, CD. VIII. 1, 71. IX. 1, 82.)
9 Királyi adomány Pál országbíró részére, melynek eléggé botrányos történetét 1. Fejér, CD. VIII. 3, 604. 607. 612. VIII. 5, 599.
10 Vétel útján került Pál országbíró és Lőrincz zarándi főispán birtokába. (Fejér, CD. VIII. 5, 89. V. ö. VIII. 4, 225. 314–316.)
11 Fejérnél: Theseul (CD. VIII. 4, 89.)
12 Osl Margit adta 1312-ben Pál országbírónak (Fejér, CD. VIII. 1, 470. V. ö. VII. 2, 254. VIII. 1, 24. 471.), miből hosszantartó pör lett.
13 I. Pál előbb zálogba, aztán 500 márka örök áron vette meg az Osloktól 1318-ban. (Fejér, CD. VIII. 2, 198. 312.)
Mind e helyek Sopron vármegyében feküsznek. – Pál országbíró Pozsony vármegyei szerzeményei: 31. Stemeth (Szemet, a Csallóközben). 32. Sárfő. 33. Csataj.* 34. Kizey (Kerzi?). 35. Csánok.* 36. Nyárasd.
1 Az esztergomi káptalan 1337-ben arról tesz tanúbizonyosságot, hogy Pál országbírót bizonyos, őt illető bírság fejében beiktatta Bogárfia Márton fiának, ifjabb Gergelynek Csataj és Sárfő nevű birtokaiba. (Anjoukori Okmt. III, 406.
2 Csánok a pozsonyi várjobbágyoké volt 1256-ban és Modor szomszédságában feküdt. (Árpádkori új Okmt. II, 270. XII. 644. V. ö. Hazai Okmt. I, 190.) Ma Senkvicz fekszik helyén.
3 80 márkáért vette meg Pál országbíró Eddi Miklóstól. (Fejér, IX. 1, 198.)
4 Pál országbíró 100 márkán és összes őt illető bírságok elengedése árán szerezte meg Miháld, Bük és Keleviz nevű birtokokat Somogyban Koronczói Istvántól. (Anjouk. Okmt. II, 600. – Fejér, IX. 1, 61.) – Bakoczai Egyed Miháld nevű somogy-váremegyei birtokát eladja Nagy-Martoni Pál országbirónak 600 márkán. (Anjouk. Okmt. II, 579.)
Zala vármegyében: 40. Rokolyán.*
5 Károly király adományozza Pál országbírónak és testvérének Lőrincznek a kihalt Rezneki Herbort összes zalamegyei birtokait 1337-ben. (Fejér, CD. VIII. 4, 229.)
Szabolcs vármegyében: 41. Bolcs. 42. Szent-Lélek.
Végre Komárom vármegyében: 43. Althy. 44. Ruol.*
6 Feltűnő, hogy az országbíró Ikkát, Zillingdorfot nem említi meg birtokai közt. Valószínűleg nejének hagyta, valaminthogy Ikkát a Pucheimok később is bírták még. (Teleki, Hunyadiak kora. VI, 40.)
Hogy ez osztozkodás a rövidséget szenvedett I. Miklós fia II. Miklósnak tetszését nem nyerte meg, könnyen elképzelhetjük. Jellemző azonban unokatestvére, Lőrincz fia III. Miklós könnyelmű jószívűsége, melylyel nagybátyjának, Pál országbírónak, röviddel aztán, hogy országos méltóságától megfosztatott, bekövetkezett halálával, a pozsonyi káptalan előtt 1351. június 23-án megegyezett abban, hogy a nagybátyja által imént vázolt osztályos levél semmisnek nyilváníttassék és helyébe mindkét Miklós által létrejött azon egyesség tétessék, hogy javaikat közösen bírják, és ha valamelyikök örökösök nélkül halna meg, annak részét az őt túlélő, vagy utódai örököljék.*
7 Fejér, CD. IX. 2, 107.
