I.
I.
Kezdetben fölváltva Bajótiaknak és Martoniaknak, aztán hosszabb ideig Nagy-Martoniaknak, végre Fraknóiaknak hitták magokat.
Voltaképen pedig Spanyolországból, Aragoniából származtak.
Midőn III. Béla király fia, Imre király 1198-ban feleségül vette II. Alfons aragon király és kastiliai Sancha leányát, Konstancziát, – úgy beszéli Kézai Simon, a koríró, – elkisérték a fejedelmi menyasszonyt új hazájába Simon és Bertram grófok, a Martoniak ősei. A nevezett grófok kivándorlásának oka, a kedvező alkalmon kívül – úgy mondják – az volt, hogy folytonos viszálkodásban éltek bizonyos «nagy gróffal», kit elvégre is haddal megtámadtak, elfogtak és megöltek. Ez erőszakos tettök által, noha ügyök egyébként igazságos vala, ellenségeskedést vontak magokra, mi őket kiköltözködésre birta.
Különben becsületes vitézek és előkelő nemzetségből valók voltak. Nemzetségök sast szokott pajzsán viselni, melyet használni más grófok és vitézek Spanyolországban nem bátorkodnak vala. Ők e kiváltságot a király és vitézek községének végzéséből azért kapták, mert a tunisi szultán seregét, mely Majorka és Minorka szigeteket hajóhaddal szállotta meg, megverték s e szigeteket visszafoglalták. Előbbi czímerök pusztán veres mező volt, minden reá rajzolt alak nélkül.
Imre király örömmel fogadta az érkezőket és terjedelmes jószágokkal adományozá meg őket Magyarország különböző részeiben. Mivel pedig a szóban forgó nemzetség fővára Spanyolországban Bajót nevet viselt, azért az említett grófok is legelső szállásokat Nyergedszeg (ma Nyerges-Ujfalu, Esztergom vármegyében) vidékén Bajótnak nevezték.
Elhozta Kontanczia királyné magával Simon és Bertram grófok Tota nevű nővérét is. Oly gyönyörű leányt, hogy az időben párja is alig akadt a világon, ki midőn Benedek herczeggel Konrád fiával házasságra kelt, Martonfalvával együtt más ajándékokat is kapott Imre királytól és Kostanczia királynétól.*
1 M. Florianus, Fontes domestici II. 95.
Kézai Simon mester mintegy nyolczvan évvel később élt, mint a dolgok, melyeket elbeszél, megtörténtek, s így könnyen megeshetett, hogy egyben-másban téves tudósítások után indult. Eltekintve a spanyol eseményektől, melyekből 58egy kétségbe vonhatatlanúl igaz, hogy tudniillik Simon nemzetsége sast viselt czímerében, birjuk Imre királynak 1202-ben kelt, jeles alakú levelét, mely szintén azt vallja, hogy Tota asszony Kostanczia királynéval jött Magyarországba; hogy itt nőül ment Benedek «vajdá»-hoz, ki neki Marton nevű falvát, melyet ő épen Imre királytól kapott, nemkülönben Bajótot hitbérűl (pro dote) adta, és arra kérte a királyt, hogy ez adományt jóváhagyásával megerősítse. A király nemcsak készséggel teljesítette e kérést, de a királyné óhajtására annál többet tett, amennyiben megengedte, hogy a nevezett két helység minden adótól mentes és nemes Tota asszony által bárkinek: egyháznak, rokonainak vagy idegeneknek elajándékozható, sőt eladható legyen.*
1 Fejér, CD. III. I, 318. V. ö. Tört. Tár IX. 5. 1.
Nem épen lehetetlen az sem, hogy Benedek vajda vőlegényi kedvezésből a menyasszonyának szánt helységek egyikét Bajótnak nevezte el; efféle helynévcsere az időben se volt szokatlan. De hogy Simon és Bertram grófok már ez időben, Konstanczia királyné megérkeztével Magyarországban megtelepedtek, az valótlan: elsőben is azért, mert a föntebb idézett oklevélben az mondatik Totáról, hogy elhagyván szüleit, testvéreit és rokonait, (tehát egymaga) követte Konstancziát Magyarországba; aztán a dubniczi és vele rokon koriratok úgy tudják, hogy a nevezett grófok II. Endre király korában jöttek az országba;* de magának II. Endre királynak leveléből is azt olvassuk, hogy Simon gróf (Bertramról szó sincs) Aragoniából, hol nemes és tekintélyes rokonsága lakik, nem szükségből vagy kénytelenségből, hanem a király, II. Endre kegyességének hirétől vonzatván, látogatni jött őt (no meg talán Tota asszonyt is) Magyarországba. Ez alkalommal kölcsönösen megszivelték egymást. Miután, ugyanis Endre király megismerte eddigi készségeiből Simon gróf jelleme nemességét, kéréseivel és ajándékaival maradásra késztette. Simon gróf engedett a király szavának és örökös szállóhelyet kért tőle a maga, a vele jött és jövendő rokonai számára. A király tehát fölvevén Simont az ország főnemesei közé (inter alios barones), neki adta Röjtökőri (Rahtukeuri) nevű földtért az ott szedetni szokott vámmal együtt, s annak birtokába beigtatni rendelte. (1223.)*
2 M. Florianus, Fontes domestici III. 37.
1 Fejér, CD. III. 1, 393.
Feküdt pedig Röjtökőri* Sopron vármegyében, Sopron fölött, a mai pecsenyédi határban,* Bessenyő (ma: Pecsenyéd), Telek (ma: Uj-Telek), Földvár,* Ekca (Ikka, Zillingdorf?) helységek közt, a Sár vagyis Lajta vize mellett az osztrák határon. Birtokával az ország végeinek ótalma a németek ellen volt összekötve.
2 Röviddel utóbb a Röjtökőr alak használatosb.
3 Nagy Imre, Századok V. 372.
4 A lajta-szent-miklósi határ Wart nevű dűlője melletti erdőben egy földvár nyomai maig is megvannak. (Nagy Imre, Győri tört. és régészeti füzetek. IV, 99.)
Háboríthatatlan azonban már Simon se birhatta a király adományát, mert bizonyos Theha zsidó annak Ausztria felé fekvő legnagyobb részét magának követelte azon állítólagos privilegium alapján, melyet ugyancsak II. Endre királytól kapott, és melynek alapján a mondott földtért el is foglalta. – II. Endre király, kihez Simon e miatt panaszosan fordult, háromszor is felszólította a zsidót jogigénye és emlegetett privilegiuma bemutatására; de a zsidó csak nem jelent meg. A király tehát őt is, állítólagos privilegiumát is hazugnak és hamisnak jelentvén ki, Simont röjtökőribe újolag beigtatta. (1228.)*
5 Fejér, VIII. 2, 140.
Azonban Theha zsidó követelése még se lehetett teljesen alaptalan, mert IV. Béla király egyideig szükségesnek látta, hogy kárát pótolja, midőn az esztergom-vármegyei Csenkét, melyet II. Endre király szintén Simon grófnak adott volt, Theha zsidónak engedte át.
Miközben Simon gróf II. Endre király kedvezését nagy mértékben kiérdemelte, addig Benedek «herczeg» a Korlát* fia, Tota asszony férje, noha előbb vitézségének és hűségének kitünő jelét adta volt, azt elvesztette, számüzetett és összes birtokaitól megfosztatott. Ekkor idegen kézre kerültek a bajóti és martoni birtokok is, hanem csak rövid időre. Mert Tota asszony, ki Imre király halála és Konstanczia királyné távozta* után is megmaradt a királyi udvarban, 59nem követte férjét sem a számkivetésbe, hanem II. Endre király nejének nemes és tisztes szolgálatával mutatta meg hűségét, – visszakövetelte jószágait, s Endre király méltányosnak találta részint jó szó, részint csere útján újból megszerezni azokat és törvényes birtokosának, Tota asszonynak visszaadni. (1221.)* Így maradt meg Marton (a későbbi Nagy-Marton) és Bajót továbbra is a család birtokában, daczára annak, hogy a hűtlen Aján fiai 1230-ban pörrel támadták meg Simon grófot (Bertramról még mindig nincs szó) Marton birtokáért. Úgy kell lenni, hogy tota asszony ekkor már nem élt és Martont Simonra hagyta, ki ellen azon jogon, hogy Marton örökös birtokuk, indítottak pert Aján fiai. De a király nemcsak Simonnak itélte oda a per tárgyát képző Martont, hanem a felpereseket patvarkodásban is elmarasztaltatta.*
6 Konrád, Korrád, Korlád, Korlát egy név.
7 Konstanczia 1209. augusztusban II. Frigyes német császár neje lett. Meghalt 1222. junius 23.
1 Fejér, CD. III. 1, 316.
2 Fejér, CD. III. 2, 207.
Aligha csalódunk állítván, hogy Bertram vagy Bertrand még akkor nem volt Magyarországon, mert se Röjtökőri adományozásánál, sem ez imént előadott pörben, se másutt 1241 előtt említés felőle nem történik. Ő sokkal fiatalabb is lehetett Simonnál, kit mintegy harmincz évvel túlélt.
A bőkezű vendégszeretetet, melyet Magyarországon tapasztalni szerencsések valának, Simon és az időközben megérkezett Bertrand hű és hasznos szolgálataikkal iparkodtak meghálálni. Már II. Endre korában tüntek ki sokféle jó szolgálataikkal.* Midőn pedig a tatárok pusztították az országot, akkor mutatták ki főleg vitézi voltukat. Előbb valamelyik mezei ütközetben csaptak össze velök, aztán az esztergomi várba vetették magokat, melyet daczára annak, hogy a város magát megadni kényszerült, «számos faristárjok» segítségével férfiasan megvédtek.*
3 «Multiplicia servitia fidelium.. Simonis et Bertrandi comitum, quć.. Andreć.. regi.. necnon regno.. laudabiliter impenderunt», úgymond IV. Béla király 1243-ban.
4 Lásd IV. Béla király két rendbeli oklevelét Fejérnél CD. IV. I, 272, 274, és Rogerius mester siralmas éneke 40. fejezetét: «cum multis balistariis». Balistarius, a hadi vetőgépeket kezelő katonák régi magyar neve faristár vagy falistár lehetett. Felistál és Alistál nevű helységek maig is vannak Pozsony vármegyében; hajdan kétségkívül «terra balistariorum» valának. Egy 1337-ben kelt oklevél (Fejér, CD. VIII. 4, 144) említ Faristár nevű helységet, mely Gyurikovics Mátyás ezrint a mai csallóközi Bruck. Az Anjouk. Okmt. I, 51. szintén említ «particulam terrć Faristár vocatam» Pozsony vármegyében.
A király visszaérkezvén a dalmát részekről, hova a tatárok elől meneküle, nagy hálával magasztalta a Martoni grófok jeles tetteit, és azonnal visszaadta Simonnak az esztergom-vármegyei Csenkét a hozzá tartozó szigettel együtt és megerősítette őt Röjtökőri birtokában.* Szolgálatát is újra igénylette, a mennyiben elküldötte külföldi követségekbe, nevezet szerint Bertalan pécsi püspökkel IV. Incze pápához, segélyért esdeklendő.* És az időben terhes szolgálatnál egyéb nem lehetett, midőn harminczkét ekényi elhagyott földekkel, a mosonmegyei Gadundorffal, a sopronmegyei Zolontával, Puczinnal és a komárommegyei, vágközi Keszővel ajándékozta meg Simon és Bertrand grófokat IV. Béla.* Mert e vidéket újra kellett népesíteni, fölszerelni és a művelésre alkalmassá tenni.
1 Fejér, CD. VI. 1, 277.
2 Koller, Hist. Eppatus Quinqueeccl. II. 121.
3 Fejér, CD. IV. 1, 275.
«Nemes Martoni Bertrand gróf»* utóbb is kimutatta vitézségét, főleg az ország határainak védelmében. Részt vett a németújhelyi ütközetben (1246. junius 15.) Babenbergi frigyes ellen, hol ez életét vesztette, viszont Bertrand gróf fogságba került, melyben sokat szenvedett. IV. Béla király hivének érdemeit és szenvedéseit három sopron-vármegyei Család nevű helységgel jutalmazta.*
4 «Comes Bertrandus nobilis de villa Mortun».
5 Fejér CD. IV. 2, 227. IV. 3, 306.
Már előbb megnősült Bertrand gróf, s elvette néhai Salamon bán, még előbb Batiz gróf özvegyét.* Ezt hítták-e Erzsébetnek, vagy talán már második felesége volt ez Erzsébet? nem tudjuk. A mit tudunk, hogy egyik leányát, Annát Gerlosoki nevű úr, a másikat az Osl nembeli Osl mester vette nőül, kinek ismét két fiát ismerjük: Oslt és Péter.
6 Árpádkori új Okmt. VII. 166.
Bertrand gróf szerző ember is volt, a menynyiben megvette a sopronmegyei Puginát,* és 60nagy kort érhetett, mert noha csak 1272-ig történik felőle névszerinti emlékezés, azon körülmény, hogy Nagy-Martoni Simon és Mihály grófok csak 1302-ben elégítették ki imént nevezett özvegyét hitbére, – és leányait leánynegyedi illetőségeik czímén,* arra enged következtetni, hogy Bertrand gróf alighanem megérte a XIV. század hajnalát, de egyszersmind arra is, hogy fiutódot nem hagyott maga után.
7 Pagonyt, Bessenyő, Heren és Telek helységek szomszédságában 16 márkáért vette meg nehány soproni várjobbágytól. (Fejér, CD. IV. 3, 301.)
1 Fejér, CD. VIII. 1, 113.
Ellenben Simon, ki felől 1243 után szakadnak meg már tudósításaink, két fiat hagyott maga után: Simont, kit e néven II-nak fogunk nevezni, és Mihályt.
Simon tehát a Nagy-Martoni grófi család magyarországi őse, ki utána a családfa harmadfél századon át, vagyis a nemzetség magszakadtáig így alakult:
Tota 1198–1221. férje Korlátfia Benedek herczeg; I. Simon 1223–1243.; Bertrand 1241–1272. neje Erzsébet 1244–1302.; II. Simon 1277–1318.; Mihály 1277–1304. neje osztrák leány. 1289.; Anna 1362. Gerlosoki özvegye.; N. 1302. Osli Osl neje.; Klára 1329. férje Köcski Sándor országbiró; I. Pál 1301–49. 1. neje Erzsébet. 2. neje Puchaim Erzsébet 1343.; Lőrincz 1301–42. neje Horsundorfer Margit 1325–1342.; I. János 129*–1307.; I. Bertalan 1312.; András 1320.; Dénes 1324–25.; I. Miklós 1301–25. neje Cheyawei Margit 1325.; Osl.; Péter.; György †; Katalin (?) 1362. férje Imre, főlovászmester, István bán fia.; II. Bertalan 1342–43.; III. Miklós 1339–81.; II. Miklós 1332–1374.; II. Pál 1374–1400. neje Bazini Anna 1387–1395.; Johanna 1377. férje Móriczhidai János, Simon bán fia.; II.János 1377–1400.; III. Pál 1400–1437. neje Potendorfi Anna 1437–1453.; IV. Miklós 1400.; Vilmos 1433–1465.; Margit 1437–1447.; Valpurgis 1437–1447.; IV. utószülött Pál 1438. †;
