e) Perzsák.
87e) Perzsák.
A médek, Perzsia egykori főurainak társadalmi szervezetét nem ismerjük részletesen.
Herodot hat osztályt nevez meg. – Valószínű, hogy a médek törzsönként szétszórva éltek, melyek mindegyikének egy főnöke volt, míg a méd királyi dynastia ősatyjának (nem bizonyos, hogy a Herodottól reánk maradt Dejokesz név személynév-e vagy csak czím) sikerült valamennyi méd törzset hatalma alatt egyesíteni. – Nincsenek adataink arról, vajjon az egykori önálló törzsfejeknek rokonai és utódai részesültek-e születésük bizonyos előnyeiben a királyi uralkodás alatt is? Csak annyit tudunk, hogy a méd királyok isteneknek szerették magukat tartatni s a legnagyobb despotismust választották uralkodásuk alapjául. – Ily módon nem birunk a médek korából, a királyi dynastiának családfáját kivéve, genealogiai adatokat.
A mi a tulajdonképeni Persist, az Achaemenidák (kik az első perzsa nemzeti dynastiát alapították), szorosabban vett anyaországát illeti, tudjuk Herodot nyomán, hogy a régi perzsák tíz törzsre voltak felosztva, melyek közt a pasargádok gyakorolták a hatalmi felsőbbséget. De úgylátszik, hogy a VIII. század közepe táján a perzsák – épp úgy mint a médek – már királyok alatt birodalmat alapítottak, melyet az assyr hódítók hatalmukba ejtettek. – Midőn a perzsák Esarhaddon assyr király halála után (669) az igát lerázták, élükön Hakhamanis (a görögök szerint: Achaimenes) állott, történelmileg hiteles őse az első perzsa királyi dynastiának.
Az önállóság azonban nem tartott soká. Ninive bukása után Média oly módon erősödött, hogy Phraortes királynak sikerült Perzsiát meghódítania, mely azonban nemzeti, Hakhamanistól származó, a méd király által helybenhagyott királyait megtartotta, míg II. Kurus, Achaemenes harmad unokája lerázta a méd főhatalmat és Médiát a perzsák hatalma alá ejtette.
Ily módon feltehető, hogy a perzsa nép eredeti társadalmi felosztása, éppen úgy mint a médeké, a törzsalkotmány szerint történt: már az ősidőben aristokratia által korlátolt fejedelmi hatalom, mely Achaemenes alatt egyed-uralommá emelkedett. Magától érthető, hogy a nemzetséget, melyből Achaemenes származott – azon időtől fogva a pasargádok törzsében a legelőkelőbbnek tartották.
De szintén látszik az is, hogy az egykori törzsfők utódai, az Achaemenidák idősb ágának egész uralkodásá alatt, kitüntetett és befolyásos nemesi osztályt képeztek. Ezt legjobban bizonyítja a héttagú összeesküvés eljárása, mely Kambuyija halála után a méd bitorló Gaumata ellen 521-ben alakult és mely Daryavusnak (Darius), az örökösségre jogosult ifjabb achaemenida ág képviselőjének, a koronát megszerezte.
Ezen összeesküvők egyikének (Intaphernes) eljárása, ki származásánál és az új fejedelemnek tett szolgálatainál fogva a királyi méltóságot megbántá, valamint Darius uralkodása kezdetén a birodalom minden pontján kitört lázadások bizonyosan alkalmúl szolgálhattak arra, hogy Darius, az ó-keletnek nagy diplomatája, az örökölhető emlékezések és érdemek eltörlésével az autokratiát Perzsia társadalmi alakulásának korlátlan kiinduláspontjává tette.
Darius ideje óta eltűnik minden, az örökölhetőség útján kitüntetett osztály nyoma. E helyett a satrapa-rendszerben oly tisztviselői testület lép életbe, mely azon időtől fogva az úgynevezett örökös-nagyok helyét foglalá el.
Azon körülmény, hogy ezen satrapák, valamint a többi főhivatalnokok, első ifjuságuktól fogva, gondos nevelésben részesültek a király szemei előtt, ép oly kevéssé dönti meg állításunkat, mint azon körülmény, hogy a legfőbb hivatalnokokat az előkelő családok gyermekei közűl választották. – Mert ezen úton mindig csak a család illető tagja léphetett, nem az örökölt jog, hanem a nyert kiképzés és előkészítés alapján, kiváló tisztviselői pályára, míg maga a család jelentősége és hatalma teljesen háttérbe szorult. Természetes, hogy eléggé gondoskodtak arról, hogy hatalmuk határán túl ne csapjanak. A satrapáknak, mind a mellett, hogy királyi hatalommal voltak felruházva, tűrniök kellett, hogy melléjök más hivatalnokokat tegyenek, kik a királyi érdekek megóvása czéljából oly jogokkal bírtak, melyek a satrapák hatalmát ellensúlyozták.
Így tehát azt találjuk, hogy az Achaemenidák idejében a genealogiai érzék ébresztésére és alkalmazására a talaj kedvező nem volt. Annál jobban gondoskodtak azonban a királyi család krónikájáról és az Achaemenidák genealogiájáról.
Az 1500 láb magas Behistan (Bizutun) sziklából Darius mintegy 300 láb magas területet faragtatott le, hogy arra feliratokat és faragványokat alkalmazzon; erre magának háromnyelvü feliratban emlékjelt készíttetett, melyben az uralkodása kezdetén kiütött lázadásokat elbeszéli s melyben az Achaemenidák Achaemenestől Dariusig terjedő tökéletes származékrendjét is közli velünk.
Többé-kevésbbé megvan e genealogiai hajlam Darius utódainál is, kik minden alkalmat felhasználtak, hogy egy vagy több ős megnevezése által achaemenida származásukat bebizonyítsák.
Noha Ktesias görög orvos tanusága szerint Perzsiában országos évkönyvek voltak, mégis az Achaemenidák genealogiáját többnyire csak külföldi, nevezetesen görög forrásokból ismerjük. 88Herodot, Ktesias, Xenophon és Diodor főforrásaink.
Az Achaemenidák genealogiája az egyetlen az ó-keletiek között, mely mellékágaiban is reánk szállott. Egyéb ó-keleti uralkodók családjai közt többnyire csak az egyenes sort: a fiunak atyja utáni következését ismerjük, míg a fiu- és leánytestvérek, valamint a nők is teljesen ismeretlenek. Az Achaemenidák genealogiája már e tekintetben nagy haladást tanusít. Nem csak az első őstől való leszármazásukat, hanem az ifjabb ágtól fogva egészen I. Daryavusig valamennyi közbeeső tagjaikat is ismerjük. I. Darius testvérei utódaikkal együtt, Darius gyermekei, a királyok hitvestársai, (kik közül csak hármat nem ismerünk), a királyleányok, szóval az Achaemenidák házassági összeköttetései oly pontosan szálltak reánk, hogy összefüggő családfájuk megszemlélésénél könnyen lehetne valamely újabbkori család származékrendjére következtetni. Hogy egyes fejedelmeknek, kiktől a soknejűség következtében nagyszámú gyermekek származtak, összes ivadékait nem ismerhetjük, a dolog természetében rejlik. – Az Achaemenidák idejéből csak két, genealogiai becscsel biró családi genealogiát ismerünk. E családok a Megabyzidák s a Pharnakidák, kik a királyi házzal sógorsági viszonyban voltak.
Az achaemenida uralkodás bukásával, a Diadochok és Szeleukidák felsőbbségének korával, Perzsia történetében tárgyunkra vonatkozólag tökéletes pangás állott be. Több század hosszú során át Kyros és Dárius monarchiája már csak a «párthusi birodalom» nevével jelöltetik; a párthusok pedig oly keveset gondoltak genealogiai hajlamuk emlékjeleinek számunkra való megtartásával, hogy nem szabad csodálkoznunk, ha a történelem az ős perzsákról a párthusok uralkodása idejében semmi tudósítást nem tartalmaz.
De világuralmuk elmult dicsőségéről nem halt ki a perzsáknál az emlékezet. Midőn Ardesir (Artaxerxes?) perzsa fejedelem a párthusi birodalom meghasonlását az Arzakes által alapított párthusi dynastia (Arzakidák) utolsó tagjai idejében arra felhasználta, hogy törzsének a nagy királyságot újra kivívja, azonnal készen volt mindenki, a perzsa hatalom szerencsés helyreállítójában (226 Kr. u.) oly férfiut üdvözölni, kinek nemzetségfáját az Achaemenidákéval összeköttetésbe lehet hozni.
Bár nem állíthatjuk határozottan, hogy maga Ardesir, Szaszán unokája és a szaszánida dynastia alapítója Perzsiában, achaemenida származásával dicsekedett volna, mégis saját és utódjainak eljárása azon következtetésre jogosít, hogy dynasztiája alatt a genealogiai érzék kifejlődésére és annak alkalmazására kedvezőbb tér nyílt meg.
Ardesir a trónra való igényeit az által szentesíté, hogy Artadokta (perzsa nyelven: Gülnáre) arzakida herczegnővel házasságra lépett, míg utódai az achaemenida királyok közt mintaképeiket keresték és saját uralkodásukat az újra érvényre jutott ősperzsa, minden külföldi befolyástól megszabadított életmód korszakának nevezték (Justi).
Az Achaemenidák nemzetségfájának Ardesiréval való összeköttetésbe hozásának és – ellentétben az arzakidák által mívelt hellenizmussal – az ősperzsa nemzeti életmód divatbajöttének az volt következménye, hogy az egykori előkelő perzsa családok ivadékai újra a tekintély és hatalom bizonyos polczára emelkedhettek, mely szemben a despotismussal, az ős perzsa nemességnek korszakára emlékeztetett. De mihelyt az ős perzsa nemesség ivadékai látták, hogy kitüntetésben részesülnek, mihelyt születésük által jogosított előnyök birtokába léptek, magától érthető, hogy ily családok származását, registrálását, nyilvántartását stb. nagyobb figyelembe kellett venni, és hogy a törekvés, genealogiai adatokat az utókorra hagyni, már nem függhetett többé egyes író jóakaratától és kedvező véleményétől.
Tudjuk, hogy Ktesias (II. Artaxerxes alatt) történelmi iratait a perzsa országos évkönyvek nyomán, (melyeket az ó-héber «Eszter» czímű elbeszélés is említ) szerkesztette; ezek valamint a párthusok országos évkönyvei is, (ha olyanok léteztek) a világtörténet viharai közt elvesztek, – és minthogy a szaszánidák azon voltak, hogy a történelmi hagyományok megtartására való hajlamot növeljék, Chosro Anosirván alatt (531– 578) élénk mozgalom kezdett a történelem terén kifejlődni.
Néhány korábbi kisérlet (Agathangelos örmény történelmének perzsa nyelvre való fordítása) után Anosirván alatt a királyi könyv vagyis Perzsia a világ kezdetétől fogva Anosirván idejéig való történetének kidolgozásához fogtak. Justi perzsa történelmében világosan azt mondja, hogy a népies hagyományok feljegyzését és gyűjtését Anosirván részéről azért sem lehetett elhamarkodott vállalatnak mondani, mivel több ezen intézkedés czélszerűségét igazoló körülmény összevágott; ilyenek: a perzsák történelmi hajlama, az ősi szokásokhoz és a mult emlékeihez való ragaszkodás különösen a falusi földesuraknál (Dihgan), kik nemzetségüket gyakran ó-kori hősöktől és fejedelmektől származtatták, továbbá az elbeszélők és énekeseknek néha igen nagy emlékező tehetsége.
Az utolsó szaszánida, III. Jezdegerd, Anosirván fáradozásait folytatá, ama elbeszéléseket rendezteté és tökéletesítteté. Különféle kidolgozások, bővítések és fordítások után, e királyi könyv kidolgozásával végre Firdusit († 1020 ) bízták meg, ki «Schanameh» czímű munkájában a perzsa költészet nagy művét megteremté: 89Irán történetét 60,000 kettős versben, oly nyelvezettel, mely sohasem sülyed közönséges élet beszédéhez, hanem ünnepélyes szavakban dicsőíti a régi királyok és hősök tetteit.
Tekintve a mult idők ismerete iránti fogékonyságot és a Szaszánidáknak nyiltan tanusított törekvését, hogy a történeti emlékeket az utókor javára feljegyezzék, magától érthető, hogy a Szaszánidák genealogiája, első ősatyjuktól kezdve III. Jezdegerd-ig († 651), szakadatlan sorban reánk szállott. De éppen ezen okoknál fogva csodálkoznunk kell, hogy e háznak előttünk ismeretes családfája többnyire csak uralkodó tagjaira szorítkozik és hogy sem leányokról, sem mellékágakról adataink nincsenek.
A szaszánida hatalomnak az arabok által okozott bukásával a perzsa dicsőség mindenkorra megszűnt; ily módon, tekintve feladatunk határait, szükségtelen a későbbi perzsa viszonyokat megvilágítani.
