d) Arabok.
d) Arabok.
Az ó-kori araboknál a szabaeusok birodalmával, a tulajdonképeni régi arabokkal és a nabataeusokkal van dolgunk. E három közül a másodsorban említett törzs nomád lévén, nem igen vehető számba.
Yemen-ben, a szabaeusok későbbi birodalmában, a kasztkormány ember emlékezet és a legrégibb lakosok, a kusiták (chamiták) kora óta otthonos volt. Ugyanazt elfogadták a szabaeusok is, kik között öt szorosan elkülönített kaszt létezett, melyek másokkal össze nem házasodhattak.
E társadalmi különálláshoz járult még a joktanidák által létrejött törzsek és a katonai hűbéri nemességnek rendszere.
Szába királyának államában nagyszámú vazallusai voltak, kik mindnyájan függetlenségre 86törekedtek és kiknek alattvalósága mindig kétes volt. A «kayl» nemzeti czímmel éltek. Minden kayl-t a terület nevével, melyen uralkodott, és az ezen név elé tett szócska által: dhu (= dominus de) által jelöltek.
Annak daczára, hogy az egész nemzet megtelepült, a törzsek épúgy mint a vándorló arabok egymástól elválasztva maradtak. Minden törzs bizonyos kerületben lakott és a kayl volt a főnöke. A törzsek megkülönböztetése azonban csak a katonaiban mint a legfőbb kasztban, történt. A kaylok között is akadunk katonai nemesi uralkodásra, mely különféle reánk szállott czímek szerint több fokozatra oszlott. Az egyes czímeket a feliratokból ismerjük, de a czímek rangsorát nem tudjuk meghatározni. E nemesi czímek minden képviselője (az összességet «Abaali Saba», szábai uraságnak nevezték) a törzsek különféle családjainak és házainak feje volt, és viszont a kayl vazallusa, ki a részére kijelölt kerületben a souverainitást ugyanazon módon gyakorolta, mint a középkor bárói (Lenormant).
A királyi család, a kaylok és hihetőleg az ezek alatt állott kisebb vazallusoknak örökösödési rendje igen régi szokás szerint, melyet a későbbi izlam is törvényre emelt, lőn szabályozva. Az örökségben előbb végig mentek valamely atya fiainak teljes során s azután került a következő nemzedékre a sor; ily módon valamely uralkodónak közvetlen utódja fivére, nem pedig fia volt.
Az eddig mondottak a régi Yemenben létezett és erősen kifejlődött genealogiai érzéket és ennek élénk gyakorlati alkalmazását mulhatlanúl szükségessé tették.
Eltekintve a később felhozandó, minden arabsnak közös nemzeti jellemvonásúl tulajdonítandó, élénk genealogiai érzéktől, Yemen társadalmi intézményei arra mutatnak, hogy egyfelől a főnöki jogok megóvására, másfelől az örökösödési rend tisztántartására való tekintettel a genealogiai nyilvántartást és a nemzedékrend registrálását Yemenben szigorral gyakorolták.
A nabatoeusok-ról csak annyit tudunk, hogy szintén törzsekre oszlottak, melyek magukat kormányozták. Minden törzsnek volt főnöke, ki a király főhatalmának hódolt. A feliratokban ily czímekre akadunk: «emir», «a törzsek legvénebbje», «lovag» stb.
Az egyik helyről a másikra költözött arabokról (hedják) csak két adat maradt reánk, melyeknek alapján genealogiájukat megitélhetjük.
Bizonyos családjaiknak t. i. jogában állt, az egyik vagy másik templomban előljárói hivatalt és bizonyos tisztet viselni. Másrészről kétségtelen, hogy a vándorló arabok a történetet egyedül csak egy álláspontból ismerték és művelték, t. i. családfáik szaporodásának, illetőleg azon traditiók szóbeli megtartásának szempontjából, melyek törzseik vérének tisztaságát illették. Ezt élő szóval kellett tenniök, mert ellentétben a yemeni szabaeusokkal és a köves Arábia népeivel (edomiták és midjaniták) az írást késő időig nem ismerték és csak időszámításunk hatodik századában a keresztény Syria befolyása alatt kezdtek írni.
Mellékesen megjegyezzük, hogy a vándorló arabok, annak daczára, hogy családfáik tisztántartására nagy súlyt fektettek, az idegenekkel való egybekelésektől époly kevésbbé tartózkodtak, mint a különösen városokban megtelepült arabok.
A vándorló araboknak imént felemlített sajátságos tulajdonsága: a történeti nemzeti törzsemlékeket családfáik nyilvántartása és szaporítása czéljából fentartani, – ama fentemlített, kivétel nélkül minden arabban meglevő nemzeti közös vonásban rejlik.
A bibliai tudósításoknak az arab források genealogiai adataival való szembeszökő összehangzása világosan bebizonyítja e nemzeti vonás helyességét. Azt találjuk ugyanis, hogy Arabia lakosai, kor, alkotmány és valláskülönbség nélkül, tehát tisztán maradva mindennemű áramlatoktól, törzseiknek és családaiknak az őstörzsöktől való leszármaztatásában mindig következetesek maradtak.
Ha az Áditák (Délarabia ős lakosai) a belföldi hagyomány szerint Ád, Cham egyik unokájának ivadékai, úgy a Joktanodák Joktán, Héber fiának sarjai. Yemen, az izlam keletkezésekor létezett törzseinek nagyobb része, származását Himjár és Kahlan-tól, a joktanida testvérpártól mutatá ki.
A későbbi arabok származásukat Izmaeltől, Ábrahám fiától vezették le, ámbár a Katurákban Ábrahámnak másik házasságából származó utódjait is elismerték. Igaz, hogy Izmael utódjainak genealogiai sorrendje igen hiányos, – de az izlami kornak azon törekvése, hogy Mohamed őseinek, hasonlóképen Mohamed valamennyi törzságazatának (Ommajádok, Abbasszidok, Mohamed első utódai stb.) Izmaeltől való leszármazását is kimutassa, valamint oly család rendkívüli tiszteltsége, mely eredetét az ős hajdankorig felvihette, továbbá a próféta családjához való hozzátartozásnak kimutatása után való hajhászás s a genealogiai eszközök útján előmozdított életpálya: eléggé bizonyítják az araboknak szerfelett kifejlődött genealogiai hajlamát.
Ezen, a genealogiára nézve oly kedvezőnek bebizonyult tényezőknek köszönjük az arab dynastiáknak és törzsöknek oly mérvben reánk maradt genealogiáját, minőt ily szabatosságban és mennyiségben egy ó-keleti nép sem hagyott hátra.
