MISKOLCZ CZÍMERE. (Hét rajzzal.)
MISKOLCZ CZÍMERE.
(Hét rajzzal.)
(Hét rajzzal.)
A ki csak valamennyire is ismeri a középkori jogszokásokat és városi szervezeteket, tudja, hogy mily nagy fontossága volt a köz- és magánéletben egyaránt bárminemű functiónál is a pecsétnek és pecsételésnek. Volt idő, midőn maga a perbe idézés is a biró pecsétjének puszta megküldéséből állott. Innen van, hogy tulajdon pecsétjére mindenki büszke, azt féltékenyen őrzi, hogy testületeknek és városoknak maga a koronás király adományoz pecséteket, sőt ő engedélyezi a különböző színű pecsétviasz használatának jogát is, s hogy armálisokban és diplomáknak, vagy ha czímert adományoz, mindig megemlíti a királyi adománylevél, hogy azzal szabad-e pecsétein is élni az adományozottnak.
Annyira megy e korban a pecsétek fontossága, hogy a midőn különböző csalási czélból azokat hamisítani kezdék, törvény hozatik a bűnösökre, mely hűtlenséget s fej- és jószágvesztést mond ki reájok.
Azt hiszem könnyű megérteni a kor műveltségi állapotából a pecsétek fontosságát. Kevés volt az írni, olvasni tudó ember. Ha valaki meg akart győződni valamely tény vagy parancs valódiságáról, első sorban a pecsétet nézte meg, mert azt talán már ösmerte s csak annak engedelmeskedett. Éppen ezért fordulhatott elő azután annyi visszaélés is. Keserűen emlékezhetünk vissza például arra az esetre, midőn a IV. Béla alatt hazánkba tört tatárok a királyi pecsét alatt rendeletet bocsátottak ki az elbujt néphez, hogy térjenek vissza, s mikor visszatértek, lekaszaboltattak, vagy fogságba ejtettek.
Különösen becses kincse és ereklyéje volt városainknak a város pecsétje. Rendszerint czímerét is hordozta benne, s mig egy részről királya kegyeire s az őrökre emlékeztetett, más részt minden hivatalos okmányának hitelessége attól függött; a miért is sohasem mulasztják el az okmányok záradékában megemlíteni, «miről is kiadtuk ezen városunk közönséges pecsétjével megerősített levelünket».
A mindenkori főbiró kezénél feküdt ez ereklye s esküjének jelentékeny része ezen pecsét hűséges kezelése és megőrzésére vonatkozott.
Ha háborús idők zivatarai között a féltékenyen őrzött kincs még is elveszett volna, legsürgősebb dolga volt a magistratusnak azonnal újat csináltatni a régi lenyomatai után, vagy ha már az sem volt lehetséges, sürgős kérelemmel fordulni a királyi felség színe elé, egészen új pecsétnek adományozásáért.
Kétségtelen, hogy községgé alakulása óta Miskolcz városának is mindenkoron volt törvényesen és rendszerint használt hivatalos pecsétje. Alig fér ahhoz is kétség, hogy miután, mint e folyóiratban már más alkalommal kimutatnunk sikerült, a Miskócz nemzetség birtokolta legrégibb időktől fogva területét, s általában fejlődésére és alakulására oly befolyással volt, hogy utóbb nevét is e nemzetségtől vette s minden valószínűség szerint e nemzetség elismert czímerét a sas 6használta városi czímerésül. S ez állításunk nem pusztán hozzávetés. Önként folyt az a középkori jogszokásokból és gyakorlatból, s nem egy ösmert példa van reá.
Fájdalom azonban eddigelé egyetlen esetben sem találtunk ilyen pecséttel ellátott okmányt. Nem lehetetlen azonban, hogy még felfedezhetünk ilyet is.
Legrégibb eddig ismét pecsétje városunkban az, mely a város magistratusának egy 1389-ik és julius 7-én kelt kiadványán látható. Az okiratban bizonyíttatik, hogy Meszes Benedek miskolczi jövevény a Mályi hegyen levő szőllőjét 24 márkáért a ládi paulinus conventnek eladja.*
* Országos Levéltár. Dipl. oszt. 7511. szám. Paulinus conventek ládi iratai.
A hosszúkás papir okmány aljára sárga viaszba van nyomva a pecsét töredéke, mint ábránkon látható:
A köriratból jóformán csak másfél betű vehető ki. A pecsét közepe azonban, a czímerszerű fő tárgygyal világosan látható. Egy liliomos három ágban végződő koronával díszített emberfőt ábrázol; úgy látszik egész mellkép volt, mert a vállak rajzának némi folytatása szintén kivehető még.
A kérdés az, kit ábrázolhat ez alak? Tekintve azt, hogy a város az Avas hegyen levő templomának és így a városnak is Szent István király volt védszentje s tekintve továbbá azon érmészeink előtt ismeretes tényt, hogy első szent királyunk iránt való hódoló tiszteletének a nemzet azzal is kifejezést adott, hogy halála után még századok mulva is alakját az ország pénzeire verette, épp úgy a mint azt később Szt.-László arczképével tette: az látszik legbizonyosabbnak, hogy Miskolcz város lakossága osztozkodva e kegyeletben, czímerűl szintén a Szent István király arczképét vette fel pecséteibe is. A liliomos korona ugyan azt a gondolatot is támaszthatja bennünk, hogy a fő talán Nagy Lajos királyt ábrázolja az Anjouk liliomos koronájával fején. Azt sem lehetetlen, hogy ő ajándékozta e pecsét jogát a városnak, mert hiszen a diósgyőri várban oly örömest tartózkodó leánya Mária révén bizonyára kegyelte Miskolcz városát is. Véleményünk szerint azonban a két feltevés közűl egyiknek oklevetetlenűl állania kell, hogy melyiknek, azt szintén talán majd csak a jövőben dönti el valamely szerencsés kutatás.
Hogy különben keletkezése csaknem a XIII. vagy a XIV. század elejére esik, legbiztosabban megitélhető a pecsét stiljéből és munkája modorából. A szakértőt rögtön azokra a byzanti művészek által készített első rézpénzekre emlékezteti, melyek IV. Béla királyunk alatt voltak forgalomban s ma is nagy számban találtatnak különösen Borsodmegye területén. Egyik veret előlapjának rajzát, melyen a király fiával együtt trónon ülve ábrázoltatik, összehasonlításul itt közöljük.*
* Weszerle érmészeti táblái. Tab. XVII. Nro 11.
Különösen az arcz modellirozása, a száj, szemek és az orr ábrázolásának hasonlósága meglepő. Annyival valószínűbb különben, hogy tárgyalt pecsétünk is byzanti, vagy ha úgy tetszik izmaelita művész munkája, mert hiszen Miskolczon görögök már akkor megtelepedve élnek s ők rendszerint a város fürminderei, ötvösei és lakatosai. Utóbb már Nagy Lajos idejében pedig a borkereskedés kerítik kezeik közé.
Pecsétünk kora különben e szempontból már csak azért is meglehetős pontosan meg van határozva, mert az okmány, melyen szerepel, Zsigmond és Mária királyné közös országlása idejére 1389-re esik, s bizonyos, hogy már akkor is jó régi lehetett, mert hiszen az okmány szövege 7azt mondja, hogy azt szokott pecsétjükkel erősítik meg.
Nem tudni biztosan, mi lehetett az oka, hanem 44 év mulva városunk magistratusának okmányait egészen új más pecsét alatt látjuk kiadva. És ez talán még érdekesebb az előzőnél.
Az okmány,* melyen először találkozunk ez új pecséttel, Miskolcz város birája által 1433-ban van kiadva hártyán, melyről piros-zöld selyem zsinóron függ a rajzban itt közlött jól konzervált pecsét. A sárga viasz pogácsába nyomott kerek pecsét belső átmérője 4 cm., két gyöngyözött körvonal között lévő körirata következő:
* Bárczay család levéltára. Fasc. XXXIII. Nro 1.
Középen egy czipó-szerű tárgyon Zsigmond király szakállas koronás feje látszik. Jobbról csillag, balról félhold veszi közre az alakot. Az alól levő tárgyat báró Radvánszky Béla is czipónak nézte.* Utóbb azonban az országos- és muzeumi levéltárakban több hasonló pecséttel ellátott okmányt találván, mint azt a később közlendő rajzzal is lesz alkalmam bebizonyítani, sikerült kimutatnom, hogy az nem egyéb, mint a rajz folytatása a vállak ábrázolására, hogy az egész egy mellképet adjon ki, s hogy a Radvánszky által először közlött fentebbi pecséten az csak azért látszik czipónak, mert a vállak körvonala a könnyen romló viaszban vagy elkopott, vagy ki sem nyomódott tisztán.
* Archaeologiai Értesítő. 1877. XI. k. 56. lap.
A város szép és dicsteljes multjára nézve nagy esemény volt maga a pecsét adományozására is, mert csaknem páratlan nyilvánítása a királyi kegynek, hogy a koronás fő saját arczképét adományozza hűsége és ragaszkodása megjutalmazásául egy községnek. Mert arra igenis volt példa hogy a király saját czímerét, vagy annak egy részét adományozta híveinek; de arczképének adományozására ily szempontból, alig találhatnánk példát.
Még fontosabb azonban köztörténetünk szempontjából az a másik historiai bizonyságunak vehető tény, melyet szintén pecsétünk igazol, hogy tudniillik ezen pecsét adományozásával egyidejűleg Miskolcz városa Zsigmond király által szabad királyi várossá emeltetett. A köriratban azt olvassuk «Civitatis Miskolcz». Már pedig Civitas névvel élni csak szab. királyi városoknak volt kiváltságuk. Ha tehát maga az okmány nincs is meg, melylyel e tény kimondatik, ha nincs is meg az azon korbeli Liber Regius, a királyi könyv, melybe az ilyen dolgok feljegyeztettek, mindannyi megsemmisülvén az idők viharában: itt van e pecsét és a magistratus vallomása, mely magát ettől fogva «Civitatis Miskolcz» előljáróinak vallja, holott azt, míg ahhoz joga nem volt, sohasem tette, s mindez eléggé igazolja városunk királyi városságát.
Így s csakis így érthetjük azután meg, hogy miért kellett új pecsétet készíttetni az első sorban ismertetett helyébe. Mert a szabad királyi városi rangra való emeltetés kivánta azt meg.
Az egész esemény történeti constatálásához még csak azon gondolatot fűzöm, hogy e magas kitüntetést városunk bizonyára Nagy Lajos király leányának, a diósgyőri várnak a nép emlékezetében örökkön elő tündérének, Mária királynénak köszöni, ki férjénél Zsigmond királynál Miskolcznak mindvégig kegyes pártfogója volt. Hiszen már 1387-ben Máriának a lázadók kezéből való megszabadulása után Diósgyőrbe, városunk tőszomszédságába siettek megpihenni mind a ketten, s közel egy álló hónapig mulatnak itt. Azután is nem egyszer rándul ki Zsigmond 8a diósgyőri várba vadászatra.* Bizonyára mindannyiszor bő alkalma van Miskolcz város viszonyaival megismerkedni s viszont a város előljáróságának ragaszkodásukat kimutatni, esetleg kéréseiket is előadni.
* Fejér Cod. Dipl. X. 7. 350. – Hazai Okmt. II. 151.
Városunknak éppen tárgyalt pecsétjét vizsgálva, önkéntelenűl is fölmerűl a kérdés, hogy csakugyan Zsigmond király arczképét foglalja-e az magában?
Ennek eldöntésére ösmernünk kell a király egykorú arczképeit. Ilyen pedig meglehetős kevés maradt fenn.
Ezek közűl a konstanczi zsinat lefolyásának képekben és írásban való ábrázolásában, mely az 1414–18. években készült, két ízben látjuk arczképét, borzas hajjal és hosszú szakállal,*
* Richental Ulrich féle kiadása, facsimilében az egyetemi könyvtárban Budapesten.
A Schedel-féle, 1493-ban Nürnbergben megjelent krónikában szintén van egy fametszetű arczképe;* azonban ez nem vehető figyelembe, mert mint a figyelmesebb vizsgálatból is kitünik, több fejedelmet és császárt ugyanazon metszvénynyel nyomtat le, csak a nevet változtatja meg alatta. Így például Zsigmond császárnak ugyanaz az arczképe, mint Nagy Károlynak.
* Hartmann-Schedel krónikája: 239-ik levél.
Közelebbről ismeretlen korból, azonban nagy valószínűség szerint még a király életében készült képei vannak Mantuában és Görlitzben.* Ezek azonban eddigelé kevésbbé ismeretesek s kiadva sem igen vannak.
* Scriptores Rerum Lusaticarum. Neue Folge. IV. 1870.
Thuróczi krónikájában ugyancsak megrajzoltatja a király képét s bár az ő arczképei sem megbízhatók, mégis, mint a mellékelt rajzból látható, van benne sok hasonlatosság a későbbi biztosabb keletkezésű képek vonásaihoz.
Zsigmond király arczképe. (Thuróczi Krónikájából.)
Froissart krónikája színes képben közölvén Zsigmond esküvőjét Máriával, e képben meglehetősen hasonlónak festi őt Thuróczi képéhez.*
* Frossardi historiarum opus omne. Fankfurt 1584.
Legfigyelemreméltóbb s leghitelesebb arczképe azonban Zsigmond királynak az, mely ma is a nürnbergi városházán őríztetik s mely a világ egyik legnagyobb festőjének, Dürer Albertnek műve.
E kép másolatát Csontosi János hozta Nürnbergből s volt szíves számukra átengedni.
A «Történelmi Életrajzok» egyik közelebbi füzete közli is azt; s noha az oda tőlünk kerűlt, a forrást nem nevezi meg.
Dürer, bár jóval Zsigmond után élt, s így őt magát nem láthatta (Zsigmond 1437-ben halt meg, Dürer 1471-ben született), tekintve mégis Dürer kiváló művészi tehetségeit s Thausing tanárnak,* az ő művészete legalaposabb német ismertetőjének bizonyítékait, melyek szerint ez arczképet, régibb és egykorú más arczképek és Zsigmondnak függő pecsétein levő ábrázolata után készítette, a megrendelő Nürnberg város tanácsa részére, – bizonyára ezt kell leghitelesebbnek vennünk Zsigmond király összes arczképei között.
* Moritz Thausing. Albert Dürer, sa vie et ses oeuvres. Traduit par G. Gruyer. Paris. 1878. 81. 375. lap.
Ha most összehasonlítjuk e képet Miskolcz városának, előttünk legutoljára az 1433-ik évről ösmeretes pecsétjén levő képpel, lehetetlen egy perczig is kétségbe vonnunk a tökéletes hasonlóságot, jóllehet a miskolczi pecsétet bizonyára 9százszorta ügyetlenebb művész metszette Dürernél. Ugyanaz a göndör borzas haj, mely a korona alól messze eláll, az a hosszú sasorr, lecsüngő vékony bajúsz s az a kétfelé álló hosszú (úgynevezett kecske) szakáll.
Zsigmond császár és király arczképe.
(Dürer Albertnek a nürnbergi városházán levő eredetije után.)
Mindezek alapján teljesen bebizonyítotva látjuk, hogy városunk pecsétjén csakugyan Zsigmond királyunknak arczképét, még pedig portrait hűségű arczképét bírjuk.
Van még egy arczképe Zsigmondnak a bécsi Ambrasi gyüjteménynek; ez azonban, mint utóbbi kitűnt, a nürnbergi Dürer-féle képnek csak egy régibb másolata.* Ugyancsak pecsétünk arczképének hűsége mellett szólanak: egy bár későbbi de a király arczképével ellátott emlékérem* s fennmaradt királyi függő pecsétein látható képei az 1397.,* 1406.* és 1432.* évekről, bár e pecsétek némelyikén szakáll nélkül ábrázoltatik.
* Dr. Eduard Frh. v. Sacken. Die k. k. Ambraser Sammlung. Wien 1855. 8 r. II. k. 13. l.
* Széchenyi Tabulae Numismaticae Misc. Tab. 8.
* Országos Levéltár Dipl. oszt. 8257. sz.
* U. o. Dipl. oszt. 9140. sz.
* Pray Syntagma hist. de Sigillis. Budae. 1805. Tab. XIV.
Hogy meddig használta s mily megszakításokkal városunk magistratusa e pecsétet, biztosan ki nem mutatható. Annyi azonban kétségtelen, hogy egy 1624 április hó 20-án kiállított okmányon* még Zsigmond király arczképével ellátott pecséttel él. Ennek nyomója azonban már más véset; az első talán elveszett. A különbség csak igen csekély a kettő között:
* Muzeumi levéltár registrálatlan adták.
Így, mint a rajzból is látni, a csillag most a bal (heraldikailag), a félhold pedig a jobboldalon áll, míg az első pecsétnél az megfordítva van. A körirat pontozásában és a név leírásában van azután a második különbség. Így itt olvassuk:
Feltünő, hogy a betűk közűl különösen az I betűk rendeletnek s inkább byzanti típusuak. Az első pecsétnél is van egy ilyen rendetlen betű a különben szép majuskulás typusok között, a végső Z betű. – Talán még mindég görögök voltak a pecsétmetszők Miskolczon.
Érdekes ez utóbbi pecséten, hogy a fej mellett tisztán tünteti fel a vállak és mell rajzát és 10így megmagyarázza az első pecsétnél is a czipónak magyarázott alakot.
Különbözik végűl utóbbi pecsétünk az előbbenitől abban és pedig lényegesen, hogy többé nem függő alakban van kiállítva, hanem sárga viaszban nyomva, az okmány aljára van alkalmazva.
Lényegesnek és feltünőnek találom e körülményt, mert ott van ma is Ulászló királynak 1512 november 3-án Budán kelt privilegiális levele Miskolcz város levéltárában,* mely szerint különösebb kitüntetés gyanánt és kegyelme jeléűl megengedi, hogy pecsételéseiknél zöldszínű viaszt használhassanak, még pedig úgy függő, mint közönséges pecséteiken. Két pecsétje, s különösen függő pecsétje csak szabad királyi városoknak volt akkoron. Ebből is bebizonyítva látom, hogy Miskolcz város szabad királyi várossága még 1512-ben is köztudomásu, elismert tény volt.
* Miskolcz város levéltára. Másolat az Orsz. Lev.-tárban Dipl. oszt. 22352. sz.
Egyébiránt a mi a Zsigmond király arczképét illeti, tény hogy azt a város mint czímerét is használta s zászlaján viselte még az 1683-ik évben is.
Ez év május 1-én ugyanis a városházán levő ingóságokat iratván össze a tanács. Ez összeirás 11-ik pontjában írva találom:* «Vannak két fejér gyolcs gyalog zászlók, kék fejtő az közepin».
* Annales. Miskolcz város levéltárában.
A városnak tehát fehér színű zászlaja volt, melyen két színbe festve hordta Zsigmond király arczképét. – Nem éppen szokatlan dolog a régi időben, hogy jeles férfiak arczképe diszíti akár az ünnepi, akár a hadi zászlókat. Ez utóbbira nézve például említhető Nagy Lajos nápolyi hadjáratában a zászló, melyen a megölt Endrének arczképe lobogott a magyar hadak előtt.
Ezek után kevés időre úgylátszik egyszerre veszett el minden, a mi városunknak közel harmadfél száz év gyakorlata által is szentesített czímerére és pecsétjére emlékeztetett.
Ekkor kellett nyomtalanúl elveszni Zsigmond király adományozó oklevelének, a város zászlajának és pecsétjének is.
Ez időtől fogva gyorsan követi egymást több, különböző jelvényű pecsét használata, minek okát abban találom, hogy a régi pecsétnyomó nem levén többé kéznél, annak csak okmányokon levő hiányos és töredezett lenyomatait használták az új pecsétek metszetésénél, restelve a fáradságot az alaposabb utánanézésre; a kevésbbé kifejlődött historiai érzék mellett talán emléke sem levén már meg a réginek, – a metsző ki nem tudván venni az alakot, mindenfélét összerajzolt, metszett és combinált.
Így volt egy idő, midőn Miskolcz város pecsétjében egy szétvetett lábú szerecsen állott. – És ennek a csudálatos czímerképnek a keletkezése igen egyszerűen megmagyarázható. A rajzoló kezébe a régi pecsét lenyomatának egy kopott példánya kerülvén, a Zsigmond király képén a kétfelé fésült hosszú szakállat lábaknak, a hosszúkás arczot deréknak, a koronát pedig fejnek nézte és kész volt a szerecsen.
Ebből utóbb egy másik vésnök megint mást csinált. Mert talán nem tudták megérteni a szerecsennek összefüggését Miskolcz városával s mert az avasi nagy templomnak, de meg az egyházmegyének is Szent István király volt a védnöke, reá fogták az előbbeni szerecsenre, hogy a Szent István király s kezébe a két oldalt levő félhold és csillag helyett, jogart és országalmát adtak.
Hogy a reformatusok mennyi kegyelettel viseltettek a város traditiói iránt, még akkor is, midőn a tulajdonképeni uralkodó vallást képezték, abból is látszik, hogy egész 1687-ig a Szent István egész alakjával ellátott pecsétet használt a város. Az éppen említett év után azonban már ismét új pecsét készült, s ekkor a valószínűleg minden eddiginél tudatlanabb vésnök, a szent király alakja helyett egy hajdut metszett ki és kezébe a hosszúkás királyi pálcza helyett buzakalászokat, a birodalmi alma helyett pedig szőllőfürtöt adott. A két utóbbi jelvény helyességét különben azért sem lehetne elfogadni, mert bár a bortermelés mindig virágzó lábon állott Miskolczon, de a buzatermelésre nézve éppen az ellenkező áll. – Így állott elő tehát Zsigmond király s utóbb Szent István király alakjai helyett Miskolcznak az a mai napig is használt piros nadrágos, kék dolmányos hajdu pecsétje.
Az 1700-as évek elején azután a czímperpaizs fölé ötágú nyilt korona s mellé két oldalt pálmaág helyeztetett. Ezúttal a régi traditiók közűl 11egy ismét fölélesztett, t. i. 1702-ben a zöld viaszkot kezdik ismét pecsételéseiknél használni.*
* Szerző gyűjteményében levő okmányon.
Miskolcz város tanácsának mai pecsétje ilyen:
Végűl meg kell említenem, hogy városok és nagy községek okmányaik összefűzésére és függő pecséteik alkalmazására rendszerint színeiknek megfelelő színű selyemzsinórt használtak. Az 1433-ik évből ismertetett pecsétje városunknak piros és zöld selyemzsinóron függ. Ebből következtethetjük, hogy Miskolcz városának megkülönböztető színei a piros és zöld.
Az előadottak folyamán azt hiszem, minden kétséget kizárólag sikerült kimutatnom azt, hogy Miskolcz városának egyedül hiteles czímere és pecsétje Zsigmond király arczképe; – bizonyítja ezt nem csak a maig is meglévő pecsét, hanem a kimutatható harmadfélszáz éves gyakorlat is. Minden azonkívül és azóta használt pecsétje és czímere városunknak világos tévedés alapján származott s minden jogi alapot nélkülöz, – tehát nem is törvényes, – azzá legfeljebb a tévedés által támogatott gyakorlat emelte.
Tekintve egy részről a fontosságot, melylyel a városok pecsétei köz- és hivatalos életben mai is birnak, tekintve azon kegyeletet, melylyel minden község multjának emlékei iránt viseltetik, s a melylyel és pedig méltó büszkeséggel Miskolcz város közönsége is dicsekszik:
úgy történeti multja iránt való lelkesedésének, nagyrabecsülésének s a történeti igazságok iránt való hódolatának adta Miskolcz város közönsége kifejezést, ha mostani, minden historiai és jogi alapot nélkülöző czímerét és pecsétjét letéve, annak helyébe dicső multjára, koronás királya kegyeire és ősi hűségének megjutalmazására, valamint szabad királyi városságára emlékeztető régi czímerét, régi zászlaját és színeit minél előbb újra fölvenné.
A történelmi kutatásnak éppen egyik nagy eredménye az, hogy gyakran századok csalódásai által szentesített eszméket és tényeket is megdöntenek.
Kénytelen voltam már egy traditiót megdönteni, a Miskolcz nevéről szólót – ez a második. – Mindannyi helyett azonban, tisztemhez képest történelmi igazságokkal fogom kárpótolni igyekezni az ideálokat. A mely igazságok hiszen feledtethetik velünk a régi meséket, mert minden sugaruk egyszersmind az igazi mult egy-egy dicsőségteljes lapját világítja meg előttünk.
DR. SZENDREI JÁNOS.
