A MOHORAI VIDFFYEK CZÍMERES-LEVELE ÉS NEMZEDÉKRENDJE. (Első közlemény.) Színes czímerrajzzal.
1A MOHORAI VIDFFYEK CZÍMERES-LEVELE ÉS NEMZEDÉKRENDJE.
(Első közlemény.)
Színes czímerrajzzal.
(Első közlemény.)
Színes czímerrajzzal.
A fi-ágon kihalt mohorai Vidffy család majd harmadfél századon át virágzott Nógrád és Hont vármegyékben. Első, általunk ismert törzse, Mihály, a XIV. század vége felé élt. Ennek fia: Vid (I), nógrádmegyei Mohora nevű birtokáról Mohorai-nak nevezte magát s mint Zsigmond királynak híve, ennek azon fényes magyar kiséretéhez tartozott, mely őt sok évi németországi útjaiban mindenütt követé s nevezett királytól ugyancsak ily külföldi utazás alkalmával, 1418. évi julius havában, Strassburgban – úgy itthon, mint Németország különböző vidékein teljesített hű szolgálataiért – nehány társával együtt, czímert nyert, «nemességük nagyobb dicsőségére», mint az illető oklevél mondja.
Sajnos, hogy ezen oklevél fölötte szakadozott állapota miatt, a különben ép czímerképből a sisaktakaró bal foszladéka az azt környező virágdíszítménynyel együtt, valamint a szövegnek épp azon részei hiányzanak, melyekből a czímert nyerő mohorai Vid szolgálatainak részleteit, valamint többi adomány-társainak teljes névsorát megismerhettük volna. Ez utóbbiak közűl csupán egy Miklós-nak és János mesternek, Perényi Péter országbíró itélőmesterének nevei vehetők ki, a nélkül azonban, hogy a meglévő szövegből ezeknek miféle rokonsági viszonya Mohorai Vidhez kitűnnék.
A hártyára irott oklevélnek szövege imez:
Sigismundus dei grati Romanorum rex semper augustus ac Hungariae Dalmatiae Croatiaet etc. rex, omnibus Christi fidelibus tam praesentibus quam futuris praesertium notitiam habituris, salutem in eo, qui dat regibus regnare et victoriose triumphare. A claro lumine throni regii, velut e sole radii, nobilitates legitimo iure procedunt et omnium nobilitatum insignia a regia dignitate sic dependent, ut non sit dare alicuius generositatis isngine, quod a gremio non proveniat regiae claritatis. Sane ad universorum tam praesentium quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod fidelis nostrae maiestatis veniens in praesentiam, propositis et recensitis suis fidelibus servitiis et fidelium obsequiorum gratuitis meritis sincerisque complacentiis [utique] acceptis et laudandis, quibus ipse sacro nostro diodemati …………………. agendis, prosperis scilicet et adversisi, signanter …… …………………. nostro regno Hungariae et praesentibus Alamaniae.......indefesse studuit complacere reddiditque se gratum et acceptum, arma seu nobilitatis insignia [in praesentium litterarum nostrarum capite] depicta maiestati nostrae exhibendo, a nostra celsitudine eadem arma seu nobilitatis insigmia sibi et per eum..........magistro Johanni de .. e .. [Nesa?] prothonotario magnifici [Petri de Pe-]ren, iudicis curiae maiestatis ………………………………………… gratis affectibus intuentes, fidelium obsequiorum …………… nibus ac indefessis hactenus erga nostram …………. quottidieque claret et in antea eo studiosius clarere [poterit, quanto se et suos] singularioribus gratiis sentiet decoratos, animo deliberato [et ex certa nostrae] maiestatis scientia, eidem Vito et per eum Nicolao …… et Johanni praedictis, ipsorumque haeredibus et posteritatibus universis, ad praerumque haeredibus et posteritatibus universis, ad praefati Viti supplicationis instantiam, praescripta arma seu nobilitatis insignia, hic depicta ac pictoris magisterio distincte descripta, virtute praesertium conferimus, immo de habundantiori plenitudine specialis nostrae gratiae, ad maiorem praelibati Viti et aliorum supradictorum nobilitatis gloriam, proprio motu concedimus, damus et elargimur, ut idem Vitus et alii supradicti, ipsorumque haeredes et posteritas universa, nata et nascitura, haec arma seu nobilitatis insignia, prout praesentibus literis nostris circa principium appropriatis coloribus diversis, inserta pictura denotat et 2declarat, a modo et in antea in proeliis, hastiludiis, tornaementis et in omni exercitio militari et clientali gestare valeant pariter et deferre, gaudeant igitur favore regio ac de tanto munere singularis gratiae antefatus Vitus et alii supradicti, eorumque posteritas merito exultet, tantoque fideliori studio ad honorem regium eorumdem in antea solidetur intentio, quanto se et suos ampliori praeventos conspiciunt munere gratiarum. Praesentes autem ad praemissorum memoriam perpetuam, cum pendenti nostro secreto regio sigillo, quo ut rex Hungariae utimur, munitas, praelibato Vito et aliis supradictis, ipsorumque haeredibus et posteritatibus universisi duximus concedendas. Datum in nostra imperiali Argentinensi civitate quarta die Julii, anno domini millesimo quadringentesimo decimo octavo, regnorum nostrorum anno Hungariae etc. tricesimo-secundo, Romanorum vero octavo.
Az oklevél, melynek; eredetie a Kubínyi család kóvári ágának levéltárában őriztetik, eredetileg halvány rózsaszínű selyem zsinóron lefüggött pecséttel volt ellátva, ez azonban jelenleg hiányzik.
A Mohorai Vidnek és társainak adományozott czímer, mely az oklevél jobboldali felső szögletében, a sorok elébe festve szemlélhető s melynek képmását itt bemutatjuk, a balra vagyis az oklevél szövege felé hajlott dobor pajzs vörös mezejében, két kivont s aranyozott fokú kard között, egy szakálos török alakját tünteti fel, halvány kék s fent arany szegélylyel ellátott köntösben, melynek fejét hátra kötött s hátúl lefelé lengő fehér kendő fedi, homlokát pedig arany párta-abroncs veszi körűl. A szintén balra fordított nyilt sisak oromdíszét hasonló török alak képezi, azon különbséggel, hogy ennek köntöse nem kék, de vörös. Az ezüsttel bélelt vörös sisaktartó egyszerű és símán színezett foszladékaiból csak a jobboldali van meg, minthogy mint érintők, a baloldali, az oklevél ezen részének szakadozott volta miatt hiányzik. Az egészet vörös kereten belűl, halvány zöld virágszálak veszik körűl, a felső jobb szögletben ezüst, a többiekben pedig arany rózsákkal. Azon körűlmény, hogy ezen czímerképet, az oklevél szavai szerint, maga Mohorai Vid terjeszté fel Zsigmond királynak, oda látszik mutatni, hogy az abban ábrázolt főalak Vidnek valamely vitéz tettére vonatkozott, mely szerint ez talán ily török főnököt a csatamezőn elfogott vagy megölt volt.
A czímerkép arányai ezek: a pajzs aljától az oromdísz legfelső pontjáig: 16.1 ctm., mely magasságból a paizsra 8.5 ctm., az oromdíszre a sisakkal együtt pedig 7.8 ctm. esik, a paizs szélessége 7 ctm. Látnivaló, hogy ezen arányok elütnek azoktól, melyeket azon korból való czímerképek nagyobb részénél találni szoktunk, mert itt az oromdísz a sisakkal együtt, nem hogy magasabb volna a paizsnál, de ennél 0.7 centiméterrel kisebb. Egészben véve ezen czímerkép az eddig ismertek t. i. a «Turul»-ban eddig kiadottak, valamint a kezünknél lévő kiadatlanok (XV. századbeliek) közt a legmagasabb. Mázszerkezetére nézve azon magyar czímerképek számának szaporításához járul, mely eltérőleg a külföldi s különösen franzia heraldikai szabálytól, a fémes színek mellőzésével, vagy csak csekély alkalmazása mellett, csupa színmázat tüntetnek fel s melyeknek száma, mint valószinűleg az ezutáni közleményekből is kitünni fog, nálunk túlnyomó volt a XV. században, mi oda látszik mutatni, hogy azon czímertani szabály, mely a paizs mezejének és a főczímeralaknak színezésénél a fémes és színmázas festékek felváltva való alkalmazását kivánja meg – valamint Németországban nem,* úgy nálunk Magyarhonban sem jutott teljesen érvényre, mert alig tehető fel, hogy királyaink midőn híveiket, kik többnyire előkelő és büszke nemes urak valának, czímer-adományozások által ki akarák tüntetni, nekik czímertani tekintetben kifogás alá eshető vagy gáncsolható czímereket adományoztak volna «nemességük nagyobb dicsőségére», mint az illető oklevelek többnyire ki szokták jelenteni.
* Hefnek német heraldikus alighanem tévedett, midőn a németországi nagyszámú színmázas czímerekre, nézve is az említett francia czímertani szabályt, alkalmazni óhajtván, úgy okoskodott, hogy azon színmázas czímerek eredetileg nem voltak gáncsos czímerek (franczia értelemben), de hogy fém-mázaik oxidálása és átváltozása által lettek azokká, miután, úgymond, az oxidált ezüst kék színre szokott változni, a többnyire vörös alapra alkalmazott arany máz lekopása után pedig a vörös szín marad fenn – holott az ezüst festék oxidálás által nem kék, de fekete színre szokott átváltozni, mint erről ki-ki meggyőződhetik, ha régi czímerképek eredeti festményeit vizsgálat alá veszi – a lekopott arany szinezések pedig nagyobbrészt csak betűknél mutatnak halvány vörös alapszínt, de a czímerképeknél – eddigi tapasztalataink szerint legalább – többnyire az oklevél puszta, színezetlen hártyáját tüntetik fel.
Mohorai Vid czimere 1418.
Mohorai Vid alapítója lett a mohorai Vidffy családnak, minthogy utódai ő róla magukat Vidffyeknek kezdték nevezni s ezen nevet a végső 3ízekig híven megtartották, megkülönböztetésűl a mohorai Bak családtól, mely szintén mohorai előnévvel élt, Alsó-Mohorán levél birtokos, míg a Vidffyek Felső-Mohorát ismerték öröktulajdonuknak.
A Vidffy családról ismertetést hozott Nagy Iván «Magyarország családai» czímű gyűjteményes munkája, a VII. kötet 578. XII. kötet 180–81 és 475–76. lapjain. Minthogy azonban a kezüknél lévő adatok lehetségessé teszik az ott közlötteket, különösen a Vidffyek származékrendét kiegészíteni s részben kiigazítani, legyen szabad ezúttal erre is kiterjeszkednünk.
Mohorai Vidnek három fia volt, ú. m. János mester, I. László és I. Sebestyén, kik közűl I. László, hontmegyei Nagy-Csalomja birtoka után csalomjai előnevet használt és első volt, ki atyjáról Vidffy-nek nevezte magát, de úgy látszik, maradék nélkül halt el, – I. Sebestyén szinte Csalomjai előnévvel élt, de pestmegyei Farnos birtokáról Farnosi-inak is mondatott.* Ezen Sebestyén túl a Dunán, a vasmegyei Hetye helységben is birt* s ugyanott több társával ú. m. Kelledi Gállal és Hetyei Istvánnal elkövetett hatalmaskodásai miatt, nevezetesen mert 1444-ben kis-somlyói Balázsnak hetyei szántóföldéből foglaltak s 1459-ben erdejét kivágatták, valamint özvegy Hetyei Illésnél és leányát, Annát erőszakosan az ő hetyei udvarházukba vitték és letartóztatták – ellene és nevezett társai ellen László király és az országos tanács rendeleteiből a csornai konvent és Vasmegyei törvényszéke által vizsgálatok eszközöltették s mindhárman több izben a király elébe idéztettek. I. Sebestyénnek két fia volt, ú. m. II. László és II. Sebestyén, kik, mint alább látni fogjuk, 1497-ben Farnosiaknak neveztettek, de Sebestyén Csalomjai Vidffy néven is fordul elő az egykorú oklevekben.*
* Nagy Iván, Magyarország családai XII. 181. l.
* Hazai okmánytár, IV. 336, 360, 365 és 382. l.
* Lásd a tudós Kovachichnak csalomjai Vidffy Sebestyénre vonatkozó megjegyzését: Suppl. ad Vestigia Comitiorum, II. 255. l., – hahogy ezen megjegyzés II. Sebestyénre, és nem atyjára, I. Sebestyénre vonatkozik, ámbár Kovachich Vidffy Ambrussal egykorú, tehát a XV. század második felében kelt okleveleket említ.
Ezen három testvér közűl a Vidffyek tulajdonképeni ágazata János mestertől származott le, ki nem csekély tehetséggekkel és jogismeretekkel lehetett felruházva, mert a jeruzsalemi sz. Jánosról nevezett s azon korban nagyhatalmú lovagrend magyar- és tótországi főnökének, Szentgyörgyi Tamás gróf auránai perjelnek legbensőbb familarisa s ama lovagrendnek főügyvezetője és gondnoka volt* s mint ilyen a nevezett auránai perjeltől a neki és az említett lovagrendnek szivességből és jóakaratból teljesített számos szolgálataiért 1453. évben a nógrádmegyei Szirák birtokot, melyet már elébb is birtokolt, nyerte adományba «praedialis» czímen, oly föltétel alatt t. i. hogy azon birtoktól a nevezett kereszteslovagok esztergomi egyházának évenként egy akó bort (unum vas vini, sexaginta cubulos Budenses in se continens) és egy mérő buzát (unam garletam frugum) adni, vagy ha ezt nem tehetné, minden hadba-szállás alkalmával két lovas vitézt a keresztesek zászlaja alá állítani tartozzék.* 1474. évben, nagycsalomjai Vidffy László nevében is, Nyéki Imre honti alispán és birótársainak bizonyság-levele szerint, Kóváry Lászlóval és Simonnal, valamint Kenderesy Balázszsal s ennek fiával Benedekkel oly egyességre lépett, hogy összes egymás ellen támasztott pörös ügyeiket kölcsönösen beszüntették. Ezen pörös kérdések azon mohorai birtokrészre vonatkozhattak, melyet néhai Kóváry Pál, László atyja és Gara Miklós nádor itélő-mestere, kövesdi máskép mohorai Bak Istvántól szerzett volt meg.* János mester, ki még nem élt a Vidffy névvel, valószinűleg az ország déli részein is volt birtokos, legalább az 1447. évi országgyűlésen egy Vitusfia János, mint Varasdmegye követe, említtetik.* Három fia marad, ú. m. Miklós mester, váczi olvasó-kanonok, továbbá: 4Ambrus* és Márton, kik már Vidffyek-nek irattak, mohorai előnévvel.
* Az oklevél szavai: «familiaris nostri specialissimi, solicitatorisque et provisoris universarum causarum ecclesiae nostrae praedictae….»
* Lásd az illető oklevelet kézirati másolatban Pray, Mss. Tom. XVI. p. 236, és kiadva: G. Pray, Dissertatio hist. crit. de prioratu Auraae p. 48–50.
* Fejér, Codex dipl. X. 8. pp. 453–5, 471–4 és 495.
* Pesty Frigyes «A horvátok képviseltetése a m. országgyülésen», Egyetértés 1884. 187. sz.
*Ered. oklevél a kubinyi cs. levéltárában.
Ambrus 1477. évben Báthory István országbirótól másolatban kivette Gara Miklós nádornak 1404-ben kelt oklevelét, melyben a nógrád- és hontmegyei királyi vámok és tizedek össze valának írva.* 1486-ban Nógrád vármegyének alispáni tisztét viselte* s különös érdeméűl rovatik fel, hogy I. Mátyás király 1486. évi törvényeinek kinyomatását «Constitutiones incliti regni Vngarie» czím alatt, létesítette, mint ezt az illető könyvecskének előszava magasztalólag említi, hol Vidffy Ambrus «nagyságos» czímmel illettetik.* 1487-ben kezdetét vette egy hosszú, százados pör, melyet a Vidffy és Kóváry családok a Kóvár, Nagy- és Kis-Csalomja faluk határai közt feküdt Kóvárszeg nevű birtok miatt egymás ellen folytattak. Ez évben ugyanis Orbán egri püspök, kir. kincstárnok és a nádor elébe tartozó ügyekben kiküldött királyi biró, tisztelendő Miklós mester váczi kanonoknak és mohorai Vidffy Ambrusnak, kiket Thábi István képviselt s kik a Baboni Barnabás által képviselt Kóváry László elleni ügyben igért oklevél-előmutatásukat nem eszközölhették, e czélból újabb határidőt tűz ki.* 1489. évben Miklós mester és Ambrus ugyanazon ügyben, a törvényes birság lefizetése után újabb halasztás nyernek.* Nyolcz évnek kellett elmulnia, míg ezen ügy egy lépéssel ismét előbbre haladt, t. i. 1497-ben a váczi káptalan előtt almási Hanczo János, Kóváry Ferencz és János nevében eltiltotta mohorai Vidffy Ambrust és fiát Lőrinczet, valamint farmosi Sebestyént és Lászlót, Sebestyén fiait, Kóvárszeg nevű szántóföld és erdő részletek birtoklásától.* Egy évszám nélküli oklevél töredék szerint pedig Kis-Csalomjai Miklós és Balkan, többi rokonaik nevében is, ellent mondtak a hontmegyei Nagy-Csalomja falura és Kapasz pusztára, valamint a nógrádmegyei Szent-Lőrinc, Felzerfalu és Mamoncz pusztákra vonatkozólag Mohorai Vid unokája, Miklós mester* váczi olvasó-kanonok és testvérei: Ambrus és Márton által való birtoklásának.* Ugyancsak 1497. évben Vidffy Ambrust egy másik pörben mint nyertes félt találjuk a Nagy-Csalomja szomszédságában fekvő Ipolykeszi falu egyik birtokosa, Balázs literatus és neje, Potentiana asszony ellenében, kiket Zápolya István nádor azon tettük miatt, hogy jobbágyaik által egy körtefát, mely a Nagy-Csalomjáról Ipolykeszibe vezető őt mellett határt képezett, kivágattak és Vidffy Ambrus földeinek részét elfoglalni akarák – hatalmaskodás bűnében elmarasztalt s a váczi káptalan által nevezett Balázs litteratus összes, bárhol fekvő javait, nejének pedig 50 márka vagyis 200 arany forint erejének összes hozományát és kelengyéjét, kétharmad részében a biróság és egyharmad részben felperes Vidffy Ambrus részére lefoglaltatta.* Hat évvel később, 1503-ban Vidffy Ambrus Szentgyörgyi Péter országbiró előtt 175 forint készpénz felfizetése mellett, pribeli birtokrészét elcserélé bizonyos Apollina asszonynyal, ennek mohorai birtokrészeért.* A következő 1504. évben jelen volt a Rákoson tartott országgyűlésen, minthogy az 1495. évi 26. törvényczikk rendelete szerint a nemesség nem követek által képviselve, de fejenként tartozott az országgyűléseken megjelenni – s azon országgyűlés befejezése után harmadnapra midőn többekkel 5ú. m. Kalondai Györgygyel, vojkoczi Vidffy Miklós mester tótországi itélőmesterrel s másokkal dereglyén Budáról Pestre át akart hajózni, a dereglye egy malomba ütődve, felfordult, s Vidffy Ambrus és társai, – «ezen vitézlő és örök emlékezetre méltó férfiak», mint egy régi feljegyzésben ránk marad – a hullámok közt lelék halálukat.*
* Ered. oklevél a Kubinyi cs. levéltárában.
* Mocsáry, Nógrád vármegyének historiai stb. esmértetése IV. 232. l.
* M. G. Kovachich, Supplementum ad Vestigia Comitiorum, II. 255. l. – és Tudom. Gyűjt. 1833. II. 34. l., hol Horvát István úgy vélekedik, hogy az illető nyomtatvány előszava alatt látható B. R. L. betűk a kiadó nevét rejtik, kik ő «Blasius de Rakamaz Literatus»-nak lenni gyanít – s hogy Vidffy Ambrus ama törvényt vele csak közlötte --- de ama kezdőbetűk után következő jegyzetnek ezen szavai: «Humanitate quadam et profecto innata bonitate non mediocri magnifici Ambrosii Wydffy de Mohora, vice-comitis comitatus Neugradiensis opusculum hoc: in primis participatum; castigatum tandem et: impressum exstat, cujus sane ingenium ad optimarum artium cognitionem, commodumque et profectum reipublicae: et agendo, et consulendo natura comparatum est» – oda látszanak mutatni, hogy Vidffy Ambrus ama törvényeket nem csupán közölte a névtelen kiadóval, de egyúttal bőkezűsége által azoknak kinyomatását lehetővé tette, mely értelmezés felé hajlott Kovachich is, midőn ezt írta (Suppl. ad Vest. Comit II. 310): «Ambrosius Vidffy de Mohora….. cujus beneficio Mathiae I. Corvini R. Decretum majus typis editum esse in Epistola supra ad Annum 1486 relata commemoratur.»
* Ered. oklevél a Kubinyi cs. levéltárában.
* Eredeti oklevelek a Kubinyi cs. levéltárában.
* Eredeti oklevelek a Kubinyi cs. levéltárában.
* «Magister Nicolaus filius Johannis filii Viti de Mohora, lector et canonicus ecclesiae Waciensis ac Ambrosius et Martinus fratres eiusdem magistri Nicolai lectoris.»
* Ered. oklevél.
* Ered. okl. a Kubinyi cs. levélt.
* U. o.
* M. G. Kovachich Suppl. ad Vest. Comit. II. p. 309.
Hogy a fönt említett vojkóczi Vidffy Miklós mester, Tótországi itélőmestere, ki Vidffy Ambrussal együtt fúlt a Dunába, a mohorai Vidffyek családjából vette-e eredetét, vagy éppen egy személy volt-e azon Vidffy Miklós mesterrel, ki, mint föntebb láttuk, 1487–9. években mint váczi olvasó-kanonok említtetett – a kezüknél lévő adatokból ki nem tűnik.*
* Nagy Iván külön horvátországi családból valónak véli. Magyarország csal. XII. 181.
KUBINYI FERENCZ.
