Az itteni vendégség.
Az itteni vendégség.
Itt van a czifrán felterített, mézes pálinkával és kalácscsal megrakott asztal, melynél az első helyre, mint a nap hősei, a vőlegény ül menyasszonyával, közvetlen melléjök, ha jelen vannak a papot és mestert helyezik, ezek után az éltesebb és tisztesebb egyéneket.
A letelepedés után a lakadalom gazdája a paphoz fordulva igy szól: „Kedves Tisztelendő ur! s atyámfiai közönségesen! N. N. uram ez előtt egy nehány napokkal megszólította volt kegyelmeteket a maga gyermekeinek tisztességtétele napjára egy kevés ételnek és italnak elköltésére, a melynek első zsengéjét itten feltéve látják, tessék részesedni belőle, s a miből részesedik, azt az Isten szolgáltassa kinek kinek egészségére.”
Erre a pap egy két szóval felel, s miután rövid asztali imát mond, elkezdődik a lakoma.
A nők előszedik az alkalomra hazunnan* hozott süteményeiket, kalácsaikat, mézes pálinkájukat s van köszöntgetés, kinálgatás. Mindenki többnyire asztali szomszédjára köszönti poharát, de azután a távolabb ülőkre is el nem mulasztják ezt tenni ily módon: Egy kis üveget megtöltnek italukból, tetejére darab kalácsot, vagy süteményt helyezve, kalácscsal tölt tányérra teszik s az asztal mellett mindig fennállva vigyázó gazdának adják, ki azt a megjelölt egyénhez vivén igy szól:
Hazulról helyett.
„N. N. uram tisztelte kegyelmedet s ime ennyi jó akarattal kiván kedveskedni kegyelmednek.”
A megkinált megköszönve s elfogadva a küldeményt, többnyire hason módon viszonozza; a fiatalság az ifju nőknek élczes és tréfás, nem gyakran ingerkedő két értelmü izeneteket is szokott tenni, melyekben a székely leleményesség és finom észjárás nem egy példáját lelhetni fel, s mely folytonos derültség, nevetkezés, és jó kedvben tartja a társaságot. A székely vendégeskedésekben még feltalálhatók most is azon ős hun szokások, melyeket Príscus Retor Atilla udvarának leirásánál oly élénk szinekkel ecsetelt; még megvannak a hunoknál szokásos pohártöltők, az ünnepélyes pohárköszöntések, melyeket a felköszöntött fennállva fogad, meg a Priscus leirta compotatiók, kinálgatások, s meg főként a lakadalmok alkalmával szokásos móriók, vagy étel után élczeskedések; mert nincsen nép, mely a régi jó szokásokat oly szivósan megtartá, mint a székely nép.
Ezen előleges italozás és csemegézés után felteszik a lakadalmi ebédet, rendesen levest, sóba főttet, és az elmaradhatlan töltött káposztát, midőn pedig az étkezés lejárt, a nők előveszik sültjeiket, rendesen az emblematikus töltött csirkét, mert itt a Nyikó mellett az a szokás van, hogy az odahivottak feleségei hazunnan hoznak sültet, miből aztán ujból elkezdődik a kinálkozás.
Az asztalozás végeztével szokásban van, hogy egy magát a megnem ősmerhetésig beburkolt egyén, kezében egy nagy fakalánt tartva, megjelenik az asztalnál siránkozva. „Jaj! Jaj Édes! atyámfiai? a szakácsasszonyunkat nagy szerencsétlenség érte, mikor a levest kevergette, az ráömlött s elégette a feje tetejétől lába talpáig mindenét. Segéljenek uraim, asszonyaim, rajta; mert ha nem, kifogyunk belőle.” Az ilyes kéregetésre aztán pénzt vetnek a szakácsné számára a vendégek.
A zenészeknek is igy kéregetnek, egy – többnyire az előbbi – magát kendővel beburkolt egyén rémitő siránkozó hangon betartja a vendégek elébe a hegedüt mondván: „No édeseim! elhasadt a muzsikus hegedüje, nincs mivel megcsináltassa; ha nem segéljük, ma biz egyet sem húz többet,” mire a betartott tányérra adakoznak a zenészeknek.
S miután mindezek megtörténtek, a pap, vagy ha jelen nincsen, egy más egyén megköszöni a gazdának szivességét, mit az viszonoz. Az asztalozást ismét berekeszti egy rövid ima s megkezdődík a vigság
