XLII. Alsó-rákosi szoros.
XLII. Alsó-rákosi szoros.
A szoros kapuja. Somóskő. Zálogkő. Turdolya. Solyomkő. A rákosi és ürmösi Tepej. Mihályvára. Szőrmállika. Szép leány sirja. Várkapu. Az ürmösi és rákosi Tepejen lévő várromok. Kilátás. Tolvajosi barlang. Ágaskő. Függőkő. A függőkői ösvény. Veresföld árka. Vasmüvelet. A Kakas-borozda. Post-helyek. Kormos-lángos. Zarándok réve. Remete oldali kápolna. Felső-rákosi népviselet.
Alsó-Rákoson felül egy félórányira az Oltnak addig tág völgyét gyönyörü idomu szikla-hegyek szoritják össze. Kezdeténél vagyunk az alsórákosi szorosnak, mely bérczes hazánk legszebb s legregényesebb tájait tárja szemünk elé. Nagyszerűség és pompa mindenütt köröskörül; de mindabban semmi része sincs az emberi észnek és szorgalomnak; a kifogyhatatlan erejü természet szűz műve ott minden.
Szeszélyes idomu szikla-hegyek közé, a szoros kapujához, értünk. Mindkét oldalról csudás alakzat szikla-csúcsok emelkednek. Somoskő és Zálogkő a jobb parton, Turdolya a bal parton. Ezen utóbbinak alját kivésték az Oltnak zajongva csapdosó hullámai; gulaszerűleg magasuló tetejéről ugratta le – mond a rege – a magyar levente az űzőbe vett törököt, s patkó-helye még most is látszik ott a szikla-fokon.
Alján az egybeszoritott folyam zajongva őrvényül; partjain mindenféle bizár alakot, gulát, ind pagodát, tornyot, szoborcsoportot utánzó sziklaszálok (Ökör-sütő, Kecskekő, Báránykő) emelkednek mint a természet játékának csudás s elragadóan szép alkotásai. Az út ezek közt szikla-oldalba vésve vonul tova az Olt örvényei felett, s az ember remegés és bámulat közt léptet tovább. Áthaladva a szoros ezen első büvkörén, még nagyobbszerű táj-csoport merül fel; a szoros mindkét felén roppant hegy-óriások emelkednek, jobbról a sziklagula idomu rákosi Tepej, balról a vele versenyző sisak idomu ürmösi Tepej. E hegyóriások oldalaiból szeszélyes alaku sziklaszálok, mint ódon várak festői omladványai, emelkednek; de nincsen arra szükség, hogy a képzelet alkosson e szikla-ormokból magának várakat; épitett oda a két szikla-óriásnak tető csucsára várakat az ember is, melyeknek most is látszó romjait mi is felfogjuk keresni. A nép óriások által épitteti ezen mesés várakat, – s valójában alig felfogható, hogy ember miként tudott azon gondolatra jönni, hogy ezen, csaknem megmászhatlan, fellegekbe rejtőzködő hegyormok tetejére véderődöt épitsen magának, hol a harcz villámai Isten villámaival találkoztak. A gondolat mindenesetre óriási volt, s kik azt kivitték, azok méltán kiérdemlék az óriás elnevezést.
A rákosi Tepejnek Oltra néző oldalában szép sziklacsarnok van, melyet Szőrmál likának azért neveznek, mert abba barlang mélyül bé, hová a nép rege szerint a hegytetői várban lakott, de az ember által elüzött óriás rejtette el kincsét, aranygyapjas berbécseit. E barlang oly mély, hogy oda ember be nem hatolhat. Egykor megkisérté egy bátor öreg pásztor, ki kötelen leeresztette magát a bennebb kútszerűleg ereszkedő üregbe; de ott oly nagy zajt, lármát halott, hogy hamar visszahuzatta magát.
A Szőrmál likának környezete nem csak festőileg szép, hanem földtanilag is nevezetes; a mennyiben itt a csokolád szinü agyagos vaskő (sphero siderit) zöldes trachyttal keverve jön elő, abból pedig hófehérségü mészkő csompok (szikla-szálak) lövelnek ki, szeszélyes idomzataikkal gyönyörködtetvén a szemet.
Felettük és alattuk szép zöld erdő szegélyzet. Ezen sziklaszálakkal szaggatott erdős párkányzat szolgál talapul a rákosi Tepej nagyszerü szikla-gulájának.
A rákosi Tepej körülbelől 3000 láb (tengerszin felett) magas gula idomu mészkő-csúcs, mely minden más hegyet uralogva kopár meredeken emelkedik. Képzeletben ugyan könnyen tetejére juttathatom kedves olvasómat; nekem azonban nem volt könnyü a feljutás, mert ezen önálló hegycsúcs minden oldalról oly függélyes meredek, hogy csupán északnyugati szögletén, ott is veszélyes sziklarepedések küzött hatolhattunk fel csaknem csúcsban végződő tetejére. Figyelmünket legelébb szép sziklanövényzet ragadta meg, de nem volt időnk azt sokáig élvezni, oly nagyszerü volt a kilátás, mely minden irányban feltárá bűbájos képleteit. Körvonalozzuk azt néhány szóval.
Alatt, széditő mélységben az Olt által átnyargalt szoros madártávlati képe, a ragyogó folyam ragyogó környezetével. A szoroson túl – hol a szikla-hegyek korlátaiból kiszabadult folyam kénye-kedve szerént kigyózva ömleng – Alsó-Rákos tünt fel, sugár négy tornyával, ódon kastélyával, mely kaczéron nézegeté magát az Olt csillámló tükrében, tovább, a mátéfalvi szép tért elzáró Solyomkőn túl, felötlött egyfelül a magaslaton büszkén trónoló Ugra, másfelől pedig Kőhalom, sziklabérczet koronázó várával. Hátterét e gyönyörü képletnek a fogarasi havasoknak hókoszoruzta roppant sziklái alkoták, melyek a közeli zöld hegyekkel ellentétesen mint tündöklő ezüst bérczek fénylettek.
Szemben a túlparton büszkélkedő ürmösi Tepej körülálló udvaronczaival, a szép félkör hajlatu hegységek közül kiemelkedő Köveshegy, Tolvajos és Feketehegy ormaival, melyeken a Barcza havasóriásai kacsintgatnak át. Keletre Erdővidéknek, az Oltba nyargaló folyóktól átragyogott szép tere felett Tiburcz várának zöldellő orma; odább a Piliske és Hatod büszke csucsai, melyeken a távol Szent Anna tó feletti Nagy Csomág, és a vészjóslatu Büdös pillantanak át.
Északra a Rika hullámzatos zöld bérczei felett a Hargitának indigo szinbe derengő bérczóriásai; távolabb várromokat hordó büszke hegyormok, a Galath, a bágyi várhegy, kadácsi várhegy, Firtos és Bekets, – várromok, melyek egykor ezen most piedestalunkul szolgáló szikla ormon büszkélkedett várral álottak láttani egybeköttetésben. Ellenség ellen fedezték egykor e várak a székelynek ős hazáját, most pedig nagy multjának homályba vesző dicsőségéről regélő romok.
De hát ki építhetett ide várat, e fellegekkel szomszédos sziklacsúcsra, hová csak bajosan és remegve lehet felhatolni? s hol vannak azon követelt várnak maradványai? Kérdheti, ki e bércznek hegyesen végződő tetején, – vár elhelyezésre sem helyet, sem annak egykori létét tanusitó maradványokat nem talál.
A ki csak felületesen vizsgálja e sziklaorom tetejét, az el is távozhatik azon hittel, hogy az itten állni követelt vár soha sem létezett; hogy azt csak a csudás és megfoghatatlant kergető és kedvelő képzelet alkotá magának; de ki figyelmesebben és alaposabban kutatva, a Tepejnek erdőnőtte északi oldalán vagy 80 lábnyira leereszkedik, azonnal ráakadhat a még most is 3–4 láb magasságban fenn álló várfalakra. Várfalak, de hát a hegy oldala – mint fennebb mondók – meredek lévén miként lehetett azt oda elhelyezni?
Éppen ezen falelhelyezés az, mi az észlelve vizsgálót méltán bámulatra ragadhatja, mert a hegy sziklájába emberkéz vésett egy ölnél szélesebb oly bemetszést, mely az egész hegyet karimaszerűleg körülfutja; s mely a 400 lépés hosszuságu, a hegyet három oldalról félkör idomban körülölelt várfalnak támzatul szolgált. E fal és bemetszés a falmeredeken leszelt s csak madár által megközelithető keleti oldalon, mint merőben felesleges megszünik.
Ugyan az északi oldalon található a sziklába vésett várutja mely kanyarulatok alkalmazásával elég szakértelemmel volt ezen megközelithetetlennek tetsző várhoz felvezetve.
Ki lehetett azon merész ember, ki ide a fellegek szomszédságába, a csak saskeselyük, s kicsinyeiket féltékenyen rejtegető solymók által lakott sziklacsucsra várat épitett? Oriások – mond a nép rege – oly roppant ember feletti lények, kik innen a szoros túl felén emelkedő ürmősi Tepejre léptek át. Valójában e vár épitésénél ugy az eszme, mint a hegyidomitással kapcsolatos kivitel óriási elannyira, hogy törpe jelen korunk azt bámulni, de megérteni nem tudja. Csuda-e azért, ha a megfoghatatlant regékkel hozza kapcsolatba a néphit? csuda-e, hogy oly müvet, mely emberileg kivihetetlennek látszik, emberfeletti lényekkel emeltet a rege költészete?
A rákosi Tepejen állott vár – miként a rege is mutatja, – egybeköttetésben látszott lenni a szoros túloldalán állott várakkal, melyekkel ezen hadtanilag fontos szorost látszott fedezni. Majd amazokkal kapcsolatosan elmondom erre vonatkozó szerény sejtelmemet.
A Tepej aljában számos mészégető kemencze van. Az ember, ki egykor a büszke hegy ormán lakott, most alját vájkálja; kárt nem igen tesz azzal, mert van e hegyben anynyi mészkő, hogy ezred éves mészmüvelet sem hagyhat látható nyomokat. Sokkal érzékenyebb veszteség, hogy az ezen katlanok épitésekor nagy menynyiségben a földben talált fegyverek, buzogányok, nyilveszszők, s más műtárgyak mind a kovácsok műhelyébe vándoroltak, annál inkább veszteség, mert arról, hogy e nagy mennyiségü fegyverzetekkel koponyák és csontok (még pedig mint mondják, szokatlan nagyságúak) is fordultak elő, arra lehetne következtetnünk, hogy ottan ős temetkezési vagy éppen csatahely volt.
E leletek mindenesetre a vár multjára vonatkozással biró észleletre vezethették volna a régészeket* s azért azoknak ily kimélytelen megsemmisitését méltán fájlalhatjuk.
Csak egyetlen rézcsákány mentetett meg, melyet alsó-rákosi haszonbérlő Józsa András a kolozsvári muzeumnak küldött be.
Ha a szoros jobb oldalának van Tepeje, érdekes várroma, mesés barlangja, a balparti vidék sem akar hátra maradni, sőt e tekintetben még felül is mulja a mennyiben Tepeje neki is van, egy vár helyett kettőt, egy barlang helyett pedig hármat mutat fel. Ezekhez is elvezetjük a kedves olvasót és ezt igy szóval és képzeletben könnyen is megtehetjük; de nem volt oly könnyü ám nékünk, mert hogy a minden híd vagy más közlekedés nélküli Olton átszállhassunk, Alsó Rákoshoz kellett vissza kerülnünk.
A bal parti hegyek közvetlenül a folyammederből emelkednek, ugy, hogy két helytt, a Turdojánál és Függőkőnél a szoros áthatolhatlanul el van zárva. A hegységek közül virgoncz patakok törtetnek le, e patakok elseje (Alsó Rákostól) a Fenespatak, másodika a Várpatak. Ez utóbbinak hegységek közé felnyuló völgyülete egyike a legfestőibb és legkiesebb helyeknek. Völgy fenekén az ős erdőségekkel koszoruzott Mihályhegy magasul fel, két oldalán diszes előékitményként két büszke sziklaszál tornyosodik, balról a Hasadtkő nevü, érdekes hegyrepedést s hófehér alabástromot mutató mészkő csúcs, tulról egy ellentétesen sötét szinezetű* másik sziklaszál, az ugynevezett Mihálykő emelkedik vagy 4–500 lábnyira a völgy szinvonala fölé.
Az egész hegy agyagos vaskő, vagy sphero-sideritből áll.
Ezen czukorsüveg idomu, hegyesen végződő, teljesen önálló csompó, sokban hasonlit a rákosi Tepejhez, s valamint azt, ugy ezt is vár koronázta, melynek szerkezete ismét sokban hasonlit a Tepejen levő váréhoz, a menyiben a meredeken emelkedő sziklacsúcs oldalába itt is a várfalak elhelyezésére alkalmas két öl szélességü bemetszés van téve, mely bemetszés oromszélére vannak fektetve az egész hegycsúcsot körül ölelő 140 lépés hosszuságu várfalak.
Ezen válogatott lapos kövekből forró mészszel épült falak itt ott még ölnyi magasságban állanak; a falak vonalába eső sziklák (miként a Bálványos váránál) be vannak épitve a falak közé; a falaknak ezen sziklákkal való egybeforrasztása teszi aztán azt, hogy ezen viharcsapkodta romok oly soká daczoltak és még fognak daczolni az idővel. Itt a szikla pótolta a falat, de északi oldalán van egy hely, hol a fal pótolja a sziklát, a mennyiben két falba épitett szikla-szál között támadott bemélydésnél az alap hiányozván, azt falrakattal tölték ki, mely töltelékfal még most is négy öl magasságban áll.
Sajátságos volt minden esetre az eszme, ezen meredek sziklaszálra, hol annak helye nem volt, várat erőszakolni, a megfogamzott esszmének roppant munkát feltételező kivitele pedig a hatalomnak és erőnek nem kis mérvét feltételezi, annál inkább, hogy ezen sziklaidomitó erőt, s azon sajátságos modort következetesen keresztül vive találjuk nem csak a vár körfalainál, hanem a hegy tetőcsucsát koronázott hatalmas (30 lépés kerületü,) kördonjonnál is, a mennyiben ezen zömtoronynak keleti oldala magából a sziklából van kifaragva, s csak nyugati oldalán, hol a szikla hiányzott, van fallal kiegészitve. Öreg emberek emlékeznek arra, hogy századunk elején a zömtorony annyira épen állott, hogy még ablaknyilatai is megvoltak; jelenleg fennállo falzata alig haladja tul az öl magasságot.
Ezen érdekes vár a rákosi Tepej várának miniature képe lévén, igen valószinü hogy mindkettő egy korban, s egy nép által épittetett, keletkezési története és multja ennek is ép oly homályos és bizonytalan, mint amannak. Hagyományok szerént oriások épitették, később egy Mihály nevü hős lakta, honnan Mihályvára neve is ered. Képét az érdekes sziklaszálnak melléklem.
MIHÁLYVÁRA A RÁKOSI SZOROSBAN.
Várpatak völgyéből, a Turdoja nyakán félelmes ösvényen hatoltunk át a Tepejpatak kies völgyébe. A havasias küllemü völgy fenekén hatalmas hegységek: Tolvajos, Borostyános, és a 2500 láb magas Feketehegy emelkednek, Oltra néző torkolatjának baloldali előfokát az Olt medrében mosakodó Turdoja,* alkotja, mig jobb oldalán a sisakidomu ürmösi Tepej emelkedik.
Melylyel a barlanggal diszlő Sólyomkő függ egybe.
Mindenek előtt az oly sok tekintetben érdekes Tepejt teszszük vizsgáladásunk tárgyává; hogy ezt alaposan végrehajthassuk, a 2500 láb* magasságu hegynek fennlapjára kell felhatolnunk; azonban ez nem oly könnyü, mert e hegy is minden oldalról megmászhatlan meredeken emelkedik, egyedül csak keletoldali hegynyakán lehet oda nem kis nehézséggel felhatolni, követvén a hegytetőn feküdt várhoz vezetett azon sziklába vésett utat, melynek még ma is elvitázhatlan nyomai mutatkoznak s mely még napjainkban is Várútja néven ismeretes. Fennebb a hegynyak keskeny sziklagerinczczé keskenyedik; e helyet ma is Várkapunak nevezik, s látszanak is ottan olyan üregek és rommaradványok, melyekből azt lehet következtetnünk, hogy a bajosan megmászható keskeny sziklagerinczre egy kapubástya volt épitve, mely a várba juthatást elzárta.
Hausmann szerént.
Ezen szorulaton belül az út téres helyre jut, hol előbb délnek, azután délnyugatnak tartva kanyargólag emelkedik a hegy fennlapjára.
Az ürmösi Tepej kőzete vereses szinü jura mészkő, melynek felületén vékony rétegü fekete humus terül el; ezen termékeny talajba a havasi flora gyönyörü szinpompában váltakozó virágait ülteté a mindenütt izléssel kertészkedő természet, ott egy szenvedélyes füvész kétségtelenül szép és ritka példányokkal gazdagithatná gyüjteményét, mi azonban a régészeti szenvedélytől vezettetve a hegy fennlapjára siettünk, hogy az ottan feküdt várnak homályos maradványait tegyük vizsgálatunk tárgyává. Az ürmösi Tepej téres és meglehetősen sima fennlapjának keleti oldalán egy hosszukás négyszög idomu 120 lépés hosszu, 40 lépés széles kiemelkedés van. Ezen szabályos szögletekkel ellátott plateau oromszélén falvonalnak látszik homályos gátonya, mely gátony a keleti oldalon – hol a hegy falmeredeken hanyatlik le – megszakad. A gátony övezte belteren lévő egy bemélyülést Várkutjának nevez a nép; ez azonban alig lehetett más, mint esővizgyüjtő cisterna, mert a tömör sziklahegyben bajosan vagy csak nagyon mélyen ásva akadhattak volna forrásra.
Hausman* tüzetesebben, ásatások segélyével észlelte az itt lévő műmaradványokat. Szerinte a felfedezett várfalak szabálytalan idomu szögletes mészkődarabokból voltak rakva, e kövek idomitottaknak tetszettek, a menyiben azok hason-nagyságuak voltak. Még alább ásva, szénfekvetekre, őzcsontokra, vadkanagyarokra, s nagy mennyiségü nyilveszszőkre találtak, továbbá – folytatja ő – számos cserépdarabokat szedtünk ki mind kicsiny darabokban, azonban a cserépfülek alakja oly diszitmények nyomait, s oly sajátszerű feldolgozást észleltet, melyek semmi kétséget nem hagynak fenn e észitmények roppant régi korból való származásáról. Ezen edények nagy része ugy látszik kicsin volt, keményen égetett, fénymáz nélkül, vastag szélü (3–4 hüvelyk.) Más cserépedények csinosabb készűletüek, valami fehér máz nyomait hordják, ezeken égetlen állapotban bekarczolt ékitmény és hullám vonalok láthatók, melyeket saját szerű, e czélra szolgáló eszközzel csináltak. A vastag mázatlan edényeken szabad ujjakkal benyomkodott korona diszitmények vannak. Az anyag durva homokos agyag stb. Ezen mázatlan cserépedényeket vizhütőkül használták. Mindenütt szép világos tégladarabokat találtunk.
Érdekes ismertetése közölve volt a „Kolozsvári Közlöny” 1863-iki évfolyamában.
Mind ezekből pedig Hausman azon következtetést vonja ki, hogy a Tepejen egy római castrum vagy határszéli állomás feküdt, hol legfelebb 25–50 ember állomásozott, s tüz által jelzett Köhalomba, hol nagyobb római telep volt sat.
Én minden, föként meggyőződésen alapuló véleményt tisztelek, s Hausmannak észleléseken nyugvó véleményét elvitázni nem akarom, annál kevésbé, mert Róma hatalmának e vidéken számos nyomaival találkozhatunk, az is igen valószinünek látszik, hogy Ponte Vetere-től (Héviz) az Erdővidéki Veczelhez (hol miként látni fogjuk, castrum állott) katonai ut vezetett, ily utnak pedig mulhatatlanul az alsó rákosi szorosan kellett felvonulnia, mivel másutt nem is mehetett; de ezen ut e szorosnak csak tuloldali jobb partján a jeleni országut helyén vonulhatott, mert a Turdolya és Függőkő által elzárt bal parton semmi esetre nem mehetett és igy a balparti ürmösi Tepejen lévő vár ez utat sehogy sem fedezhette, és igy Hausman véleménye elhibázottnak tetszik előttem, mert a Tepej sokkal magasabb hegy, hogysem az erődeik épitésére térséget vagy csekély emelkedésü magaslatot választó rómaiak oda felhatoltak volna; az általam észlelt cseréptöredékek is sokkal durvább anyaguak, hogy sem azokat a fazékas mesterségben jártas rómaiaknak tulajdonithatnók, sőt határozottan barbar müveknek tartom.
Téglát, bár több helytt mély ásatást tettem, sehol sem találhattam, hanem igen világos veres átmeneti mészkődarabokat, melyeket – miként én is elein hivém – tégladaraboknak nézhetett Hausman.
Más részről ezen erődnek mindenesetre egybefüggésben kellett lenni a rákosi Tepejen és Mihály kövin lévő két más erőddel, már pedig azok római épitkezések semmi esetre sem lehetnek, és igy Hausman nézetével szemben azon ellenvéleményt vagy inkább szerény sejtelmet bátorkodom koczkáztatni, – hogy valjon ezen erőditvényeket nem rokontalanul ide szorult, ellenséges népektől szorongatott székely eldődeink épitették-e? Valjon e három hatalmas vár nem az ős székelyföld határszélét fedezte-e? Valjon nem itt volt-e a Jornandesnél előforduló Taba szoros, mely a Bontával e területnek nyugat oldali bejáratát alkotá*. Ezt pedig annyival inkább feltehetjük, mert a két Tepej, régi határjárási okmányokban gyakran fordul elő Tapaj és Tabaj néven, mi Jornandes Taba szorosával azonositható; annál is inkább, hogy mint már másutt felfejtők, az Olt és Küküllő völgye alkotja még most is a Székelyföld főbejáratát nyugatról, s a két folyamnak erőditett két szorosa közt feltalálhatjuk a váraknak egymással egybefüggésben állott lánczolatát*. És igy miután e várak keletkezési kora felett történeti sötétség tévedez, mondjuk ki azon multunknak hizelgő seltelmet, hogy az ezen szorost fedező várak őseink határszéli erődjei lehettek.
A Bonta szorossal kapcsolatos Taba szorosról láss többet e munka ugyanezen kötete III. fejezetében.
E várak a rákosi szoros három vára, a Rikában lévő Kustaly vára, a bágyi vár, Szabárcz vára, Galath, és a galambfalvi várfelén lévő vár.
Hausman mondja, hogy a Tepejen alól egy zugban sok ezüst zablát, s más régi fegyverzethez tartozó műtárgyakat találtak, de avatatlan kezekbe jutván a tudományra nézve elvesztek. Nagy kár biz a, mert az ily műtárgyak nem ritkán utasitnak el ott, hol az irott adatok hiányoznak, hanem fájdalom ez eset mindenütt előfordult eddig nálunk, talált régiségeink vagy lelkiismetlen anyagmüvesek kohóiban olvasztattak egybe, vagy mi kevés megmentve lett, azt külföldre hordották el azok, kik e szegény hazát mindentől, még a mult emlékeitől is, kifosztani igyekeztek. Hidjük, hogy viszonyaink változtatával a tudományosság ily kincsei, a mult nagyságnak ily műmaradványai is több tiszteletben részesülendnek, hogy a mindinkább terjedő müveltség, s tudományos intézeteinknek hivatott figyelme e térre is kiterjedve, ezután felmerülő ily leletek meg lesznek mentve a kihordástól és megsemmisüléstől.
A Tepej keleti oldalán egy nagy halom kő jelölte sir van, melyet szép leány sirjának neveznek. Szép leány utazott itt át – mond a hagyomány – énekétől zengett az erdő s a madarak csiripolva feleltek rá; de meghallotta Tódor, a lelketlen haramia is s a leányt – bár egy bogláros övnél és egy veres hagymánál egyéb nála nem volt – meggyilkolta. Az ártatlan áldozatnak emléke századokon át fennmaradt s az arra járók mindég követ dobva sirjára, emlékhalmát naponként növelik, az esemény emlékét örökitve.
Az ürmösi Tepej semmi tekintetben nem akarván a rákosi után maradni, alján barlangot is rejteget, még pedig oly terjedelmest, hogy 50–80 ember kényelmesen beszállásolhatja magát. Mondják, hogy e barlang sokszor nyujtott menhelyet tatárjárások alkalmával a szegény üldözött népnek, sőt később a katona-fogdosások alkalmával is fel lett használva. Van azonban a Tepej patak völgyének egy harmadik, mindeniknél nevezetesebb, barlangja, melyhez szintén elrándulunk. Ahogy az utas a délirányu völgybe fennebb hatol, azonnal utnélküli rengetegekbe jut, melyeknek félelmes mély szakadásai között, honnan fürge őzek pattognak ki, csak a patak ad irányt, e patak pedig roppant mészkő – és márvány* – sziklák halmaza közt szürődik át, másutt sziklahid alatt nyargalva egy-egy szép zuhatagban bámultatja magát. – Egyedül zajong ez őserdők nagyszerü magányában.
Itt fehér erekkel tarkázott sötét veres márvány nagy mennyiségben fordul elő, ilyen márványtöredéket a hévizi castum romjai közt nagy mennyiségben találván, azt kell hinnem, hogy a rómaiak ismerték és hasznosították is ezen most ismeretlenül heverő kincset.
Az utazás partjain nem épen kényelmes, mert, nem is számitva, hogy többnyire a patakban lubicskolva kell haladni, sok helytt még azon közlekedési utat is eltorlaszolják a kivénült vagy vihar által halomra döntött fatörzsök, mely erdő romokat kikerülve, – a hol lehet – vagy megmászva tudhat csak előre hatolni az utas.
Fennebb már az őserdők szűzies pompája eltünik, mert az ember romboló kezének sajnálatos müvei tünnek fel, a hammászok* által kimélytelenül leégetett fák ezreiben, melyek, mint az erdő gyászoló alakjai, sötéten s szemrehányólag ötlenek elő.
Hamuzsirfőzők, kik egy üsttel s csak fészekkel, s élelmi szerrel ellátva, felmennek tavaszszal az erdőkre, s egész nyáron át ott mulatnak, egész vidéket elkietlenitvén.
Pusztitásról, minőt az erdők e vészes pondrói végbe visznek, polgárosodott embernek fogalma nem lehet; mert ők nem az elhullott, hanem az élő, legszebb fákat kiválasztva, azoknak alját bemetszik, s közepén meggyujtva a tüz a fa belsejébe harapódzik, mig nem az lassan senyvedve kiég s hamuba hull alá. Az egészen épnek tetsző fa még fennáll, a tenyészet még folytatja harczát az enyészettel, még zöldelnek a fakérgén életnedvet szivólombok, de jön egy vihar, s ledönti az alapjában aláásott faóriást, az, esésében szomszédait is magával ragadván, rémesen viszhangoztatja az erdőt, ijesztve az e rengetegekbe vetődő vándort, kinek gyakran utját is elzárják az ily faomlások. Megesik az is, hogy egy-egy senyvedő fa kigyulad; a szélroham el kapja a lángot s ekként egész erdőségeket tüztengerbe boritva kietlenitnek el egész vidékeket. Valójában az ily vandal modoru erdőemésztő hamuzsirfőzést ideje lenne betiltani, mert annak folytatása lassanként minden erdeinket felfogja emészteni.
Két egész óráig utaztunk ezen rengetegek megdöbbentően nagyszerü magányában, követve mindig a Tepej patakot, mely a Boroslános gyönyörü idomu hármas sziklaszálánál nevét vesztve*, kétágra oszlik, a nagy és kis Csörgőkut patakára. Az első továbbra is megtartja dél irányát, az utóbbi ellenben nyugati irányból foly le a Homályárka nevü szakadáson, melyen felmenve csakhamar a roppant sziklahalom közül nagy vizbővséggel felbuzgó kis Csörgőkut-hoz ér a fáradt utas. A forrás mellett közvetlenül függélyes sziklaoldal emelkedik, déli lejtője azon hegynyaknak, mely a Nagyköves és Tolvajos hegycsucsokat egybeköti. Ez oldalban tátong a csak néhány év óta ismeretes Tolvajos barlangnak sziklaszáda*. E barlang a mészkő-hegybe messze hatól be, néhány tágabb termét kivéve, sokfelé ágazó szük sikátorokból áll, melyek néhol annyira egybeszűkülnek, hogy csak sugártermetü ember tud áthatolni, azért a testesebb egyéniségeknek nem ajánlom e barlang belső részének meglátogatását, mert könnyen odaszorulhatnának, mi már azért is káros lenne, mert az érdekes barlang ez által jó darabig elzáródnék.
Mert a Tepejpatak elnevezés itt megszűnik.
Száda, a székely tájbeszéd szerint bejáratot, nyilatot, valaminek kezdetét jelenti.
Van egy hely, hol három folyosó vonul egymás felett, itt csak könyökön csuszva, másutt meg hason kuszva lehet áthatolni, de belebb ismét, kitágul, s igen szép hófehér jegeczek, arabesz, diszes fodrozatok, oszlop-csilláralaku és más bizárr idomu csüngvények gyönyörködtetik a szemet.
Fenekén kis csermely folydogál, mely ezred évek türelmével véste ki e barlangot; a csermely egy bemenetelhez közel levő néhány köb-öl nagyságu tóba vesz el, honnan láthatatlan földalatti csatornán táplálja a hegy alján felbuzgó kis Csörgőkútat. A barlang száda e tó szinvonalán vagy két öllel felül fekszik, s a bemenni akaró a tó sikamlós martjára illesztett Osztorun* ereszkedhetik csak le.
Osztoru ezen vidéken létrát pótló ágasfát jelent, ezen erdőkön használt tárgynak négy különböző elnevezését találtam, Osztoru Rákos tájékán, Perpelág Köpeczen, Csereke Torján. Csákja Siklódon; ezen sok nemü elnevezés a székely tájszavak gazdagságát tünteti fel.
Ezen barlang, mely terjedelem és szépségre nézve azonnal az almási csudálókő után következik, 1862-ben fedeztetett fel egy nyilatára nőtt fának kidölése által; e nyilatot ember kéz által emelt falrakat zárta el, mi mutatja, hogy e barlang már századokkal ez előtt* nyitva volt, s csak azután falaztatott be. Embernek korábbi ottan való megfordultát bizonyitja az is, hogy 1862-ben az első látogatók, a tóhoz levezető régi elporlott osztorut találtak ottan. A nép azt hiszi, hogy e barlang a Tolvajosban tanyázott rablóknak volt kincstartó helye, s azért sokan vannak maig is, kik kincs után kutatnak. – A barlangtól az Olthoz tértünk meg s annak balpartján folytattuk utunkat. A szoros a Tepejen felül kissé kiszélesedik, mind két oldalról kristály patakok csörtetnek le; a balpartiak közül megemlitem a Fehérpatakot* és a Szökőpatakot*.
Mert a berakott nyilatra nőtt fa legalább is két százados volt, mi mutatja, hogy e barlang mily hoszszas ideig volt elzárva.
Fehérpataknak arról neveztetve, mert medrét hófehérségü mészkőkavicsok borítják.
Szököpataknak azért neveztetik, mert több helytt zuhatagokat alkotva rohan le.
A Szökőpatak fejénél egy Ágaskőnek nevezett mészkő szikla van, egy az erdők rengetegébe rejtett csudás idomu sziklaszál, mely északi részén egészen át van repedve akként, hogy e repedés által egy oly 50 lépés hosszu folyosó támad, melyen – elragadó szépségeit bámulva – kényelmesen lehet átsétálni. Keleti oldalában szoba nagyságu barlang van, vihartól meglepett pásztorok és utasok menhelye. A 100 lábot megközelithető szikla tetején bokrétaszerüleg fák nőttek ki; körülte oly roppant bükkfák emelkednek, melyeknek lombsátra a szikla felett terjeszkedve beárnyalja azt. – Annyira szép e szikla és környezete, hogy annak képét melléklésre méltónak itélem.
ÁGASKŐ AZ ALSÓ-RÁKOS SZOROSBAN.
A Szökőpatakon felül az Olt szorosa ujból egybeszükül, s a mind végig elragadóan szép szorosnak nagyszerü felső sziklakapuja áll előttünk, melynek jobbparti szirtoszlopát a Nyires csaszló, balparti támfalát a Függőkő alkotja.
Azonban a Függőkőhöz ért vándor előtt egyszerre elzárul az út, mert egy, több száz öl magasságu, falmeredeken emelkedő gyüleg (conglomerat) szikla, a félelmes Gudunak előfokát alkotó Függőkő tornyosodik előtte, sötét szinezetével baljóslatu roppant sziklahegy, mely a lábánál örvényülő Olt fölött erkélyszerüleg kihajolva mered ég felé.
A sziklamederbe szoritott folyam haragosan zugva ütődik e sziklához, melynek alját százados dühében elnyalta. Ott kanyarognak elnyeléssel fenyegető vészes örvényei, melyeknek mély tölcséreiben lakik – a néphit szerént – a halak királya, az óriás nagyságu koronás harcsa, oly szörnyeteg állat, mely az embert légyként nyeli el; mondják, hogy gyakran látták gyémánt ragyogványos fejét a hullámokból kiemelkedni. Egy alkalommal pedig a mátéfalvi halászok nagyhálójába kerülvén, azt oly erővel szaggatá szét, hogy a két csolnak, – melyen a háló végét tartók voltak – összecsapódott. Ez és több ilyen rémes rege él a nép között a Függőkő örvényeit lakó óriási harcsáról, melyek képzelt vészekkel még félelmesebbé teszik azon sziklát, melynek veszélyeivel amugy is meg kell birkózni az utasnak ki, ha megszakadt ösvenyének folytatását keresi, a Függőkő Oltra néző oldalán egy alig 6–8 hüvelyk szélességü bemetszést fedez fel, mely most felemelkedve, majd lelejtve vonul tova. Ez az út, melyet követnie kell és azon mulhatlanul keresztül kell hatolnia, mert a balparton ez az egyedüli kizárólagos közlekedési vonal; s bár még a gondolat is borzalommal tölti el, hogy ez lesz követendő útja, de azért elvégre mégis el kell határoznia magát, hogy ezen Mohamed paradicsomának kardélü hidjánál is veszélyesebb ösvényre lépjen.
Ott csüngünk már a széditő magasságban, elnyeléssel fenyegető örvények felett vonuló keskeny szikla párkányzaton, nincs ott egy karfa vagy csak bokor is, hová kapaszkodni lehetne, nincs más fogantyu, mint a gördülékeny gyülegsziklának kiálló, de könnyen is kiszakadható sikos kövecse, nincs ott több hely, mint a hová az egyik lábot lehet tenni, mig a másik ürben csüng. Aztán ha még egyenes vonalban menne; de nem, hanem a sziklafalnak szeszélyes alakzatát követve, most meredeken emelkedik a sziklagerinczre, majd leszáll egy egy vihar által vésett repedésbe. És ha csak néhány ölet tartana! de nem, hanem ekként van ez a Függőkő egész szélességében 600 lépést meghaladó hosszuságban, pedig 600 oly lépést tenni, melyek mindenike életveszélylyel jár, ugyancsak nem tréfa! De ha – megvallom – nem egészen hideg vérrel is, előre kellett haladni, mert a visszafordulás veszélyessége elzárta a megtérhetés utját, és elzárta az önérzet is, midőn a vezetőül csatlakozott kecskepásztort zergeként láttam előttem ugrálva haladni; hol ő – ki az örvény mellett az óriás harcsától is félhetett, – oly merész volt, ott félelmet mutatni gyávaságnak tartottam volna.
Ezen első alkalommal való tétovázásomért kiállottam a tüzpróbát másodszor, midőn a Tolvajos barlanghoz tett kirándulásomkor társaim által, kiknek a Függőkő alatt kellett volna rám várni elhagyatva, és el is estéledve, egyedül sötétben* tettem meg ezen vészes utat.
mertelindulásomkor fáklyát gyujtottam ugyan, de nemsokára mindkét kezemre szükségem lévén, azt az Oltba kellett löknem.
A tervelt Kolozsvár-bodzai vasut az Olt balpartján levén végig vonandó, annak mulhatlanul a Függőkő sziklafalába kell, hogy helyet véssenek, mikor aztán borzasztóan nagyszerű ösvényünk meg fog semmisülni. Azonban nem várva azon időt, midőn gőzmozdonyok fognak merészen átrobogni e félelmes sziklán, jelenleg átszállitom képzeletben a kedves olvasót a kényelmes országuttal kinálkozó jobb partra, hol a Függőkővel szembe lévő Veresföldárkában* oly vasbányákat találunk* honnan a tervelt vasut egy kis jó akarattal kikerülhet.
Az onnan lefolyó patak medrében festésre alkalmas veresföld jön elő, honnan neve is származik.
Ezen bánya a Dániel családé volt, most a fülei hámorhoz tartozik, hova ezen jó minőségü, érczdús vaskövet hordják.
A Függőkő fénypontját a felső torkolatját is alkotja az alsórákosi szorosnak, mert azonfelül a völgy azonnal kiszélesedik; az előbb tombolva rohanó folyam kényelmesen kiterjeszkedve lassu méltósággal kanyarog; a havasias jellegü magas hegyek eltörpülnek; kurjongató kaszások szeldelik a rétek buja füvét, nyomukbon éneklő szép lányok térítik el a virágokkal tarkázott illatos szénát; a vadon nagyszerűségét a szorgalom és munkás földmüvelés vonzó képe váltja fel.
De a hol ezen szép, müvész ecsetjére méltó mezei jelenetben gyönyörködik a szépész, ott a komolyabb irányu régész is igénybe lesz véve, mert e réten a Függökőtől alig pár száz lépésre vonul át a Kakasbarázda, mely innen a Kövesdombra, onnan a Butadombra emelkedve a Somostető alatt a Rikára kap, honnan, miként nyomozatainkból ki fog tűnni, folytonos egybefüggésben, felvonul az almási barlanghoz, honnan már elvezettük egészen a görgényi havasokig. Az alsórákosi szoroson alól a Függőkő felett ujból feltünik s a föld átalakulásai által eszközölt megszakadásokkal (miként annak helyén meglátandjuk) lecsap a dakki, apáczai erdőségeken, egészen a krizbai vár tájáig, hol én vonalát tovább követni nem tudám, hanem, miként egy nagy helyismerettel biró öreg vadász mondja, Lupsa irányába haladva, egészen az oláhországi határszélig követhető.
E töltésről már másutt elmondtam nézeteimet, itten csak azt jegyzem meg, hogy ezen tájékon is, miként odább, közelében vannak elhelyezve a várak legtöbbjei, mint a krizbai vár az alsórákosi szoros három vára, a Rikai Kustaly, Huszt, és Hágymás vára.
Még helyre kell igazitanom azon téves nézetet, melyet Benkő József nyomán mások is adoptáltak t. i., hogy a rikai Kakasbarázda a Réty melletti (Háromszéken) Honárkával egybeköttetésben lenne, mi nem áll, mert én a Honárkát a legnagyobb figyelemmel nyomoztam (e munka III-ik kötetéből kitetszőleg), de azt a Fekete-Ügy jobb partján innen sehol fellelni nem tudtam.
A nép ezen megfoghatatlan, óriási munkával itt is, mint másutt, regéket köt egybe. E tájatt azt mondják, hogy azt 32 óriási büvös kakas egy hegyes sziklával árkalta; honnan Kakasbarázda neve is; azonban a hajnal ezen bűvös munkájokban meglepvén őket, szétreppentek, s sziklakapájukat leejtvén, az most is ott van az olaszteleki réten. De hagyjuk a büvös barázdát, s lássuk azon büvös körszemlét, mely a Kárhágóra* felemelkedő úttól nyilik. E pontról tünik fel legelőbb Bardoczszék az őtet keletről félkörben környező gyönyörü havassorral, melynek északi karajánál, az almási szorosnak – egykor világhirüvé válandó – nagyszerű hegyrepedése felett felötlik a Hargita büszke három csucsa. De ellenálhatnánk-e a vágynak, hogy vissza ne forduljunk bucsut mondani az annyi élvet nyujtott rákosi szorosnak? s ha e visszatekintést megtevők, látni fogjuk e nagyszerü szorost legelőnyösebb pontjáról, honnan annak felső kapuja felett kiemelkedve szemlélhetjük a csonkitott gulaidomu ürmösi Tepejt, s győztes vetélytársát, a hegyzett gulaidomu, félig zöld, félig fehér rákosi Tepejt, várkoszorus büszke őreit ezen gyönyörü szorosnak, mely a tuloldali almási barlang szorosával vetekedik az elsőség felett. A Kárhágóról Bardoczszék öt faluja akként átszik csoportositva, mintha egy terjedelmes város büszkélkednék ott a szép völgy virányain.
Régi időben nagyon rosz ut lévén, sok szekér és ló ment kárba e hegyen, azért lett neve Kárhágó.
Az Olt partján ismét régészeti tapasztalatok várnak az utasra, hogy azon sorba helyezett gödröket szemlélje meg, melyeket a nép Post helyeknek nevez, s melyek valószinüleg az ott elvonulhatott római hadút mellett állhatott vigiliák homályos maradványai lesznek.
Az Olt tere mind szélesebbé lesz; balpartján – épen azon ponton, hol a délről jövő folyam nyugati irányt veszen – kiszökelő előfok emelkedik; ez előfokon fekszik, még pedig igen szépen, a még F. Fehérhez tartozó Ágostonfalva. Még regényesebb lehetett kinézése e falunak akkor, midőn a felette emelkedő Monaszteria nevű hegycsucsot a kalugereknek fényes kolostora koronázta. Ezen hires zárdát M. Theresia alatt annyi másokkal együtt Bukov rombolta le, romjaít vagy 80 évvel ezelőtt a falu közt épitett templomhoz hordva hasznositák.
A Kárhágóról lelejtve csak hamar a Kormos Lángoshoz értünk, melynek azon pontját, hol a Köpeczről Alsó-Rákosra vezető ut ezen folyót érinti. Zarándokrévinek nevezik, ezen alól pedig a folyó maga is egészen Oltba ömléseig Zarándok nevet kap; a közeli hegyoldalt meg Remete oldal-nak hivják. Mind ezen szent nevek pedig, a szóhagyomány szerént, onnan erednének, hogy hajdan e tájtt egy szent életü, Jeruzsalemből megtért zarándok épitett magának remete-lakot, s mint bölcs és az orvosmesterségben jártas, tanitá, tánácsolá és gyógyitá a népet, a hálás nép pedig akként örökité nevét, hogy folyót és hegyet nevére keresztelt el.
Nem sokára a megkerült Rika aljában fekvő Fekső-Rákosba lejtettünk be. Ezen nagy falut unitáriusok lakják, s az is a Krisztus palástjaként szétszaggatott, országszerte szétszórt F.-Fehérmegyéhez tartozik.
A.-Rákos, Ágostonfalva, Héviz, Dakk, Mátéfalva és Ürmös alkotják a székely és szász székek közzé beékelt egy darabkáját e megyének, mely 15 elkülönített darabban van Szebentől egész a Bodza sorosig szétszórva.
E felosztás nevetségesnek tetszhetnék, ha előzményeit nem tudnók, azt t. i. hogy hajdan az egész mostani Szászföld s Fogaras vidéke is Fehérmegye volt; a mongol duláskor néptelenített ezen részébe az országnak németeket telepített II. Geyza királyunk, előbb csak Szeben környékére; de az ide települtek jólléte mind több települőt csalt be, a Szászföld mind nagyobbodott, terjeszkedett; megszorult vegyes házból való királyaink egy-egy öszvegecskéért egész vidékeket (Barczaság, Besztercze) adományoztak és csatoltak az ugy nevezett fundus régiushoz; a magyarság illedelmesen elvonult vendégei utjából, végre a Szászföld határainak végleges megállításakor a Szászföld szélein és közepette lakó magyarság, és a Székelyföldön lévő jobágy faluk F.-Fehérmegyéhez soroztattak, s ekként lett ez a dirib-darab megye.
Felső-Rákos azon pont, hol három törvényhatóság érintkezik (F.-Fehérmegye, Bardocz- és Miklósvárszékek).
A falu déli végénél egy lankás oldalt Várhegy-nek, sőt a falunak egyik közel levő utczáját is igy nevezik; fennebb egy szántót Bakvárnak; de hiába keres ott a kutató e nevek által feltételezett várromokat; nincsen ott semmi nyom. Az eke elegyengette e hantokat; barázda alá temetődött, ha volt is ott valami erőd. De ha régi romokat nem találunk F.- Rákoson, még is találunk feljegyezni valót a nép életből, s főként az itteni sajátságos népviseletet jellemezzük néhány szóban, melyhez képet is csatolunk.
FELSŐ-RÁKOSI NÉPVISELET.
Itt és Alsó-Rákoson még fennmaradt a nép között a régi magyaros viselet. A férfiak hosszú kivarrott bőr mellényt, az alatt flánel ujjast viselnek, melyet Duki-nak (dugd ki) neveznek; ezt bogláros őv egészíti ki, melyet a férfiak kétszer, a nők csak egyszer kerekítnek derekukra.
De főként csinos és szép a nők ünnepi öltönye, melyet csak a négy communiókor és lakadalmak alkalmával vesznek fel.
Ekkor az asszonyok fehér fátyolosan, s a lehetőleg fehér öltönyben jelennek meg, mely különös szabásu és nagyon redős.
A leányok ilyenkor szintén pártáson járulnak Isten asztalához. Máskor a letett pártát nyakkötő helyettesíti, melyről az egész hát hosszában sűrün egymás mellé varrt szalag-hálózat csüng le. Hétköznap nagy széles fekete kalapot hordnak, melynek karimája három helytt van felkötve, hanem a menyaszszony esküvőjén mindég pártásan jelenik meg és az itteni sajátságos szerkezetü párták nem a fő elejére, hanem hátul a kontyra vannak téve. A czifrán himzett ezüstös-aranyos párta-abroncsra egy arany csillámból készült csokor van feltűzve; hütlés után a vőfély a csokrot tartó tőt kihuzza, a párta levált legékesebb csokrát pedig saját kalapjára tűzi, jelvényeként annak, hogy a párta-jelképezte leányságnak vége van. Ezen párta-csonkításért azonban a vőfély kárpótlás képpen tartozik a leánynak egy bárányt, gazdagabbaknál egy borjút adni; a leány is visszonzásul egy vőfély-ruhát (czifra keszkenőt) ad vőfély uramnak.
A leányok mind piros csizmát viselnek, csak mídőn gyászban vannak, cserélik fel azt feketével. A piros csizmát egy évig az új aszszonyok is megtartják, de azon túl viselniök tilos. A bogláros övet is leteszik 50 éven túl.
Ezen sajátságokat, ezen nép életből kifejlődött szokásokat feljegyezni itt-ott szükségesnek láttam főként azért, mert a divat hódító hatalma előtt mind inkább korcsosulnak azok. Kezdi már a nép is eredeti szokásait, viseletét elhagyni, ős eredetiségéből kezd kivetközni. Hadd maradjon fenn legalább e lapokon azoknak emléke.
E kis megállapodás után folytassuk utunkat.
Az Olt-völgy egész Hidvégig, a belé szakadó Kormos-Lángos és Baróthvize vidéke, általános összefoglaló néven Erdővidékének neveztetik. Az utóbbi említett két folyam völgyeiben van Bardóczfiszéknek 9 faluja, Miklósvár széknek három faluja; legelőbb is azokat teendjük vizsgálódásunk tárgyává.
