XIV. A Bálványos és Torja vára.
XIV. A Bálványos és Torja vára.
Bálványos várhegye. A vár topografiája, donjonja. Felső és alsó vár. Kilátás. Regék, történelme. Opur László. Egy est a Bálványos alatt. Torja vára. Almás mezeje. Kecskekosár. Bara mezeje. Piripó sziklája.
Bálványos vára egy, hozzávetőleg 3500 láb magas*) czukorsüveg-alaku sziklaszálnak csaknem ikesen végződő tetejét koronázza, felhőkkel szomszédos sasfészek, melyet nem földet turkáló emberek, hanem légürt hasitó keselyük laknak most; s pedig azt hajdan emberek épiték lakul az embernek, de oly emberek, kik emberi erővel óriási dolgokat létesitének, oly emberek, kik itt e sziklavárba elszigetelten, egy országosan számüzött vallásnak emelék fel tiltott oltárait s évtizedeken át nyujtának e, most időbarnitott falak, menhelyet az ősök megtagadott hitének.
Ez ugyan felmérve nem volt, de nagyon kevéssel örpébb a Büdösnél.
Szent hely tehát az, melyet most meglátogatandók vagyunk, szent tüzhely, hol őseinknek számüzött hite utólszor melegité a hivők kebleit, szent hely, hol a hontszerző ősök legdicsőbb multjának emlékei vannak eltemetve; hol őseink hitének a keresztyénség napja által elhomályositott vezércsillaga lenyugodott, azon vezércsillag, mely Ázsiából idevezérlé, mely a honfoglalás és alapitás nagy munkájára az erkölcsi világosság fényözönét árasztá.
Itt áldoztak utóljára Hadúrnak, ki hont szerezni s azt megtartani segité párduczos őseinket, itt szóltak utóljára a táltosok s zengtek háladalt azon nemzeti istennek, ki bizalmat s kitartást ada a honszerzőknek Európát megrenditő, ujra alakitó, s e hon birtoklását biztositó küzdelmeikben, Hadúrnak, kinek neve és védpaizsa alatt hőssé lett a magyarnak minden fia.
Egy múlt, egy dicső, nagyszerü emlékek s világra ható események által szentesitett korszak van itt eltemetve, azért a késő ivadék csak tisztelettel és szent ihlettel közelitheti meg e felszentelt romokat. Mert ha egy díszes régi templom nagyszerü mérveivel, gyönyörü díszművezetével meghat, elragad, s azt ugy tekintjük, mint a régi kor kőépopeá-ját, akként a régi várromnak is megvan költészete, azok a roppant művek, azok a földgömb forradalmait átélt, századok romboló hatlamával, emberek dúlásaival daczoló zömtornyok, ős várromok, oly hatalmas műemlékek, s keletkezési koruknak oly büszke képviselői, miszerint hidegen nem hagyhatják az utókor fiát, s midőn még az ily műemlékekhez a történelemnek dicsteljes emlékei fonódnak, midőn az ily ódon falakhoz nagy emlékek vannak csatolva, akkor az észlelve szemlélő bizonynyal hidegen és közönyösen nem közelithet egy ily emlékszentesitett romhoz.
Ily eszméktől áthatottan, ily gondolatoktól lelkesülve kezdtem az előttem feltornyosodó sziklaszál meghágásához, melyet nyugatról a Várpatak, keletről a Suvadáspatak, délről az ezeket felfogó Bálványos patak foly körül, s mely minden oldalról csaknem függélyes meredeken emelkedik fel, kivéve északi oldalát, hol egy – a tető szinvonalán több száz lábbal alól levő – hegynyak köti össze a hátrább levő Törösfejével. Ezen hegynyakon kanyargólag emelkedik fel az elég kényelmes ut (a vár régi utja) a sziklahegy tetejére.
Feljutva oda, bámulattal láttuk ez alólról oly kicsinynek tetsző várromok megdöbbentő nagyszerüségét s roppantságát; mikén áhitatos muszulmán Mekkába, tisztelet és szent ihlettségtől remegő kebellel lépünk ezen imposans ős romok közé.
Hogy jobban tájékozhassuk magunkat, előbb is e várromoknak topografiájával ismertetem meg a kedves olvasót, s csak azután fogom lehető rövidséggel az e várhoz kötött regék s történeti hagyományok által annak multját felvilágositani.
Az emlitett hegynyakról függőleges szirtfal, a hegynek félelmes sziklacsúcsa emelkedik fel 15–20 öl magasságra, ennek csaknem hegybe végződő tetején egy roppant toronyerőd (donjon) A (lásd az alaprajzon) sötét faltömege emelkedik a többi falak fölé, uralogva e várromot s az egész vidéket. Bálványos várát két képben mutatjuk be, az első ezen zömtornyot ábrázolja ugy, a hogy az a Törösfőtől látszik.
A másik pedig Bálványos hegyét a tetőormán büszkélkedő várromokkal mutatja, ugy a mint az a Büdös délre kiszökellő hegyfokáról látszik.
Ezek egyaránt könnyitik leirásom felfogását, miért azok bemutatása után közelebbről vizsgálhatjuk Bálványos várának roppant zömtornyát.
Ezen még a vár belteréről is bajosan megközelithető torony volt hihetőleg a vár legrégibb része. Valódi cyclopsi mű, mely a vár teljes elestével is végvisszavonulási pontul szolgált; mint ilyennek épitészete is sokkal erőteljesebb a többi falakénál. E zömtorony – mint egyáltalában a vár – nem faragott, hanem válogatott laposkövekből épült, oly szilárd ragacscsal, hogy az ezredév esőjétől áztatott falak még most is bonthatlan szilárdan állanak. Zömtornyunk alapfala sziklavésetbe van illesztve, alján csaponyólag hajlik kifelé, ugy, hogy minden oldalról legalább 5 lábbal szélesebb a felső rész oldalfalánál. Ezen alsó kiszökellő rész párkányán nyugszik a négyszög zömtorony, melynek mindenik oldalhossza 6 öl; szabályszerü négyszög torony tehát ez, még pedig oly hatalmas, hogy épebb részének magassága még most is 15 öl. Ily magasságban azonban csak az északi oldalfal van meg, más három oldala (bizonyosan az itt gyakori földingások következtében) leomlott s csak alja áll még fenn vagy 2 öl magasságig. A falhoz támasztott cserekén (létrát pótló ágas fa) felmásztunk, hogy bámuljuk e falaknak roppant két ölnyi vastagságát, minek következtében a bástya bel világa csekély, alig 4 négyszögöl. Csudálhattuk innen e zömtoronynak sajátságos épitészetét, s most részben leomlott boltozatának roppant tömörségét, valamint észlelhettük főképpen azt, hogy némi kis lőrésszerü lyukakon kivül semmi más ajtó vagy ablaka nem volt, sőt még most is egészen ép alsó részében semminemü kapu vagy bejárat felfedezhető nem lévén, arra kell következtetnünk, hogy az donjon volt, vagyis oly toronyerőd, melybe a bejutni akarók a torony felső részéből leeresztett kötélhágcsón vagy létrán másztak fel. Bel-üre most romokkal van tele, a falak belalkatából azonban lehet látni, hogy ez erőd négyemeletes volt. A három alsó osztály – ugy látszik – csak fapadozattal volt elkülönitve, erre engednek következtetni a falban most is látszó gerenda-üregek, a negyedik emelet azonban boltozva volt. Roppant tömör, apró kövekből rakott vastag boltivéből még egy darabka a fennálló északi oldalfalhoz tapadottan megvan; üregeiben sólymok raktak fészket, melyek az ember közeledtére sivitozva repkedik körül féltett kicsinyeiket.
Az ezen boltozaton felül helyezett negyedik emelet fala – ellenkezőleg az épitészet eddig alkalmazott elveivel – befelé nyuló, vagy két lábbal vastagabb az alsó falaknál. Északkeleti szögletében a fal vastagságában ürt képező kerek fülke van, melynek alja szép faragott kőből készült gyámkövön (console) nyugszik. E fülkébe a boltiven áthajlott kürtőszerü keskeny üreg vezet, mely lehetett a felső emelet belső grádicsa. Fülkénk pedig őrállomása lehetett ezen elzárt toronynak, vagy lehetett parancsnoki páholy is, honnan az őrizetet harcz idején vezényelték, de figyelmes kiszépitéséből itélve, lehetett kedvencz pavillonja is valamely e tornyot lakott szép hölgynek, honnan elmerenghete a szép vidéken s gyönyörködhetett a feltáruló nagyszerü kilátásban.
Hogy ezen felső emeletet kivül tornáczozat vagy inkább zúzműves erkély környezte, mutatják a fal külszinén egyenes vonalban levő azon lyukacskák, melyek egyikéből még most is cserfagerenda vége áll ki. Im ilyen e zömtorony, melynek csudás nagyszerüsége, valamint épitészeti sajátsága méltán bámulatra ragadja a szemlélőt; de minden épitészeti nagyszerüsége mellett sem tehetők, hogy a természet üde szépségeiről megfeledkezzünk, hogy ne bámuljuk azon elragadó kilátást, mely a bástyafokról feltárult előttünk.
A várhegy körül szép alakzatu s azzal magasságban versenyző hegycsúcsok emelkednek. Nyugatra a félelmes zord tekintetü Büdös, szemben a sugár Piritó köve és a testes Bara mezeje. Balról a hullámzatos Gorgány és Törösfő lánczolata, ezek aljában pedig a Bálványos patak (mely alább Torja patak nevet kap) szép virányos völgye és e völgy torkolatánál, az egészen odáig leágazó erdőségek szélén, Torja, ez az 5 faluból összealkotott s két törvényhatósághoz tartozó hosszu, nagy falu, dombon ülő mogorva templomával. Túl rajta Kézdi-Vásárhely egyik szöglete, a Feketeügy szép terével; a tért szegélyző határszéli Kárpátok alján pedig hosszu lánczolata az egymást követő faluknak, melyek: Lemhény, Haraj, Hilib, Gelencze, Zabola, Páva, Kovászna, Körös, Papolcz, Zágon, mint megannyi őrállomásai a haza határszélének.
Idább a fénylő, ragyogó tér bársony leplén más faluk; kis hangyabolyjai a hangyaszorgalmu népnek. Észak felé a Kászon havasain túl emelkedő Nemere csúcsa, mely a mikor rosz kedvében elsohajtja magát, akkor nem jó vele tréfálni, hanem legjobb utjából kiállani, mert hát könnyen sánczba dobja az embert szekerestől együtt. Hanem most éppen derült homloka jó kedélyállapotjára mutatván, mi kényünk kedvünk szerint elsétáltathattuk vizsga pillanatainkat Felvidéknek (Kézdi és Orbai-szék) szép térségén. Hanem elvégre is meg kellett válni ezen szép látványtól, mert a természet üde szépségétől az emberi mű nagyszerüségének bámulata vont el, leszálltunk azért az óriásoknak óriási tornyából, hogy a vár többi részét is megvizsgáljuk.
E vár két részből: alsó és felső várból áll.
A felső vár, vagy felső Ballium BBB, 40 lábbal alább a sziklahegynek délnyugatra hajló fekmentes fennlapját öleli körül. Ennek alakját bajosan lehetne meghatározni, mivel az a sziklaalakulásnak szeszélyes hajlatait követi. A falak még most is elég épek, ölnél szélesebbek, s vagy három öl magasságban állanak, kivéve a déli oldal egy részét C, hol husz lépésnyi hosszuságban leomlottak. E fal – vivó folyosóval környezett fogrovátkosan végződő – felső része keskenyebb, s hogy az az alsó része csak később épült, már csak az is mutatja, miszerint gondosan ki van vakolva, a mi sem a zömtoronynál, sem a többi falaknál nem fordul elő.
Az északi várfal közvetlen a szikla ormára van fektetve, de mivel a szikla egy helytt merész szökéssel száll alább, a fal is követi. A fal vonalában eső sziklák mindenütt be vannak a falba épitve, azzal elválaszthatlanul egybe forrva, s éppen ez adhatott e falaknak oly megdönthetlen szilárdságot, hogy ezred éven át daczolva az idő vasfoga és az elemek romboló hatalmával*) megdönthetlenül fennállanak még ma is.
Az ember itt nem sokat rombolt csak azért, mert a lakott vidéktől messze van, különben már rég elhordta volna falait.
Az ezen várfalaktól körülövezett tér 180 lépés kerületü. Ezen beltér – a zömtorony sziklatalapjának kivételével – elég sima és lakályos, miért itt kellett a vár épületeinek (ha ilyek voltak) állani, bár azoknak most semmi nyoma sem látszik. Itt van a zömtorony északnyugati szöglete alatt egy félköralaku bevésett D, melyet kivül a várfal, belül egy, azzal szögletben összeütköző másik fal zárt el, ezen féltékenyen körülépitett hely rejtett kincstár lehetett. Mellette van a szép, lapos kövekkel kirakott kut F, mely szintén fallal van körülépitve, s mely be lévén telve, most alig 2 öl mély, pedig hagyomány szerint 300 öl mélységü volt. Ide ezen kútba rejtette el az utolsó óriás király a 300 öl hosszuságu arany lánczot, mely felett éber kutya őrködik; ha a kútban ásnak, az eb ugat, s a láncz tovasíklik; csak ha a kutya elszöndörödnék (elszunnyadna), lehetne ezen országot érő lánczot kivenni, mondja a rege.
A leirt felső vár északnyugati szöglete G függőleges sziklára van fektetve; ennek aljából kis kerekdedséget H alkotva indul ki az alsó várfal, mely azután egyenes vonalban futva vagy 34 lépésnyire roppant sziklahalmazhoz I ér, ezen csompó a falak tetővonalán felül emelkedve, feleslegessé tette a falat, túlfelének aljából azonban ujra folytatódik a védfal, mely 20 lépésnyire ujból óriási szikladarabot ölel körül; ennek tetejéről százados bükkök nőttek ki, aljánál pedig szédelgős meredeken hanyatlik le a hegy. E szikla képezi a nyugati fokot; az ennek aljából kiinduló várfal LLL félkör alakban futja körül a hegynek délre hajló meredeken lehanyatló oldalát. Ezen külső vár vagy alsó Ballium kerülete összesen 300 lépés. Falai – bár ugy látszik később épültek – elég tömörek, 1–2 öl magasak, s azok közé is be vannak épitve a vonalába esett sziklák. E falak a felső vár szinvonalán legalább 100 lábnyival feküsznek alább, s ekként az általok körülkeretelt beltér oly meredek, hogy ott épület meg nem álhatott, félelmes szikladarabok mint kövesült óriások meredeznek, melyek fölött a felső vár alapsziklái tornyosodnak fel, oly magasra, hogy ha széditő tetejükre feltekint az alant álló, azok a sötét sziklákra fektetett zord falak, s az a fellegekig felnyulni tetsző donjon mozogni látszik a megdöbbent ember pedig remeg, hogy oda omolva el ne temessék.
Ezen alsó vár délkeleti karajánál – ott, hol a külső várfalak a belső várhoz hajlanak – van e vár egyetlen kapuja M.
E kapunál a fal meg van kivülről kerekitve és befelé tömöritve, a belső várfaltól egy másik meredek sziklaoldalon lefutó, 25 lépés hosszu szárnyfal N rug ki, mely a kapu mellett szintén befelé vastagodik. A kapun kivül, hol a sziklába vésett ut P felvezet, mély üreg O – talán valamely sülyesztő helye – látszik.
Benkő (Spec. Tran. Sic. Sed. Háromsz.)*), azt mondja, hogy apáink olvasták még a várpalota ajtaja felett ezt: „Ladislaus Apor Vajvoda Transilvaniae”. Bálványos várában azonban semminemü palota sincsen, akkor se lehetett, mert romjai bizonynyal látszanának, ugyszintén más kapu ez egyen kivül az egész várban nincsen (a belső várral közlekedő kapu hihetőleg a most leomlott déli falban lehetett). Ha tehát ez a felirat ugyancsak létezett, az ezen egyetlen kapu felett kellett hogy legyen, s ha annak valódiságát elfogadjuk, akkor azt kell következtetnünk, hogy e külső várat azon Apor épittette, ki a Róbert Károly trónraléptét megelőzött zavaros időkben Erdély ura volt, ki Fogaras várát építtette, s ki a trónkövetelő bajor Ottót letartóztatva (sokak véleménye szerint éppen Bálványos várában) tartotta fogva.
Kállay „A ns. székely nemz.“ 221. lapján szintén emliti, hogy Apor László Ottót fogságban tartotta Bálványos várában Kézdiszékben, hol a palota ajtaja felett levő kőben be volt metszve: „Comitis Ladislai Apor,“ mely felirás még a XVII. század végén olvasható volt. Apor Péter Lusus Mundi 12. lapján e felirat egykori lételéről szintén emlitést tesz.
Al-Torján a kath. egyházközség birtokában egy régi kulcs van, melyet már századok óta szent ereklyeként őriznek, mert az róla a hagyomány, hogy Bálványos várának lenne kulcsa. Ha ezen feltevés valódi, ugy az csakis ezen várkapunak lehetett kulcsa. Rajzát fele részére kisebbitve melléklem.
A vár mindkét udvarában, sőt magukon a falakon is százados, de elcsenevészett cser és mogyorófák nőttek ki, vad tulipánok és jáczintok tenyésznek, a falakat, a romtöredékeket, a zord sziklákat zöld repkény, szederinda és folyondárok sokféle nemei fonják be, ifju hévvel ölelvén ezen redős, ódon romokat. Zöld lomb és virágok diszlenek az enyészetnek e sötét jelképein, a halálból és enyészetből is mindenütt életet fakasztó természetnek enyelgő kedves szokása szerint.
Könnyebb megértés kedvéért ide csatolom Bálványos várának alaprajzát.
Bálványos vár alaprajza.
Már most miután e vár alakja, fekvése s rommaradványainak jelen állapotáról fogalommal és tájékozottsággal birunk, térjünk át annak történetére is.
Minden régi, főleg a történet előtti korba felható romnak vagy dolognak eredetét bajos meghatározni; hol a történelem szövétneke nem világit, ott a titokszerüség homálya dereng, ott a csudás, tündéres rege képe tünik fel, mely csak homályos vázlatokban mutatja fel az ezredévek eseményeit. Igy a Bálványosról szóló első adataink is ily homályos regék, ily elmosódó képek, melyek azonban néha parabólás igazságokat rejtegetnek; azért én azokat itt is mint mindenütt figyelmesen és szorgalmasan egybegyüjteni igyekeztem, mert azokban az elleplezett történelmi vonatkozások mellett igen gyakran a leggyönyörübb, a legmeglepőbb költőiséget, a nép eszmemenetének legszebb jelentkezését találhatni. Iszapba tévedt drágakövek azok a legtöbb esetben, melyek csak szakértő kezek csiszolására várnak, hogy belértéköket és ragyogványukat visszanyerjék. A felkeresést elvállaltam tehát én, mig a csiszolást másra bizom. Lássuk azért Bálványos várának regevilágát.
A rege szerint Bálványos várát egy óriás, vagy tündérkirály épitette és pedig lágy kőből, mely csak azután keményedett meg. Vára elkészültével onnan a Büdös tetejéig érő aranyhidat csinált, hogy szép leánya, a napkint tündöklő tündérkirálynénak legyen ő hozzája illő sétahelye, de a leány minden tündér létére is kiváncsi volt, s egy szép tavaszi reggelen megszökött, hogy az alanti világban széttekintsen. De mivel utja sietős volt, két lépéssel leért Póka halmára (K.-Vásárhely közelében) hol a derüs nap által kicsalt emberek szorgalmasan szántottak-vetettek.
Csudálkozva nézte az ilyet még nem látott tündérkirályné ezen fürge kis lényeket, s midőn végre kibámulta magát, néhányat ekéstől, ökröstől kötényébe szedve visszalépett atyja várába, hol bemutatá a talált szép kis bogarakat; apja azonban feddő hangon intve mondá neki: „Tedd le leányom, s bocsásd szabadon azokat a bogarakat, mert azoknak a haragja pusztulásunkat okozhatná, – kiméld őket leányom, mert ők lesznek a mi utódaink.”
Már most ha e regéket elemezni akarjuk, kitünik, hogy e várat valami hatalmas lovag épitette; kitetszik továbbá az, hogy annak családja a Büdöshöz járt fürödni és mulatozni, hogy a Büdös tetőn egy őrállomása volt, honnan féktelen csapatai lerobogtak a térségre, hol a békés földmivelőket sanyargatva, azok barmait elhajtották. És mily szép és erkölcsi fontosságu a következtetés, melyben az emberi szellem felsőbbségének és feltörő szabadságérzetének megvan adva az illő hódolat az által, hogy a hatalmas harczfi és zsarnok bevallja, miszerint a békés földmivelő polgárosodása előbb-utóbb kiirtandja a nyers erőre támaszkodó zsarnokságot.
Legtöbb régi várainknál meg kell elégednünk a rege utján nyert homályos sejtelmekkel. A Bálványosnál azonban e tekintetben is szerencsésebbek vagyunk, mert valamint az legépebben megmaradt minden ős várromjaink között, ugy a hozzá csatolt események körül is legtájékozottabbak vagyunk, a mennyiben itt már a történelem muzsája is kitüzi szövétnekét, hogy a múlt kétes homályát eloszlassa.
Bálványos várának épitése történelmileg is igen messze, mintegy a tizedik század kezdetéig vihető fel. Vannak ugyan többen, azok közt Timon*) és Apor Péter is, kik meg nem elégedve a classicitásnak ily mérvivel, azt még távolibb időkre viszik fel, állitva, hogy Bálványos vára kezdetlegesen egy dák vagy gót erőd volt, s a székelyek már mint meglevőt foglalták el és ujitották ki. Azonban Timon atyának ezen véleménye, mivel sem levén támogatva, mint puszta feltevés meg nem állhat, annyival inkább nem, mert ezzel szemben igen is bebizonyitható, hogy Bálványos várát a székelyek, még pedig a hatalmas Apor (Opour) család épitette, mint Kunits mondja* fundamentumától tetejéig, és hogy e vár már szent István korában nemcsak állott, hanem hatalmas erőd is volt, hol az őseinek vallásához rendületlenül ragaszkodó Apor Sándor királylyal és országgal daczolva, oltalmazta az ős hitet. Kiviláglik ugy a csíki székely krónikából, mint Zsigmond királynak 1402-ben kiadott azon adományleveléből, mely által az Apor családot Bálványos vára és tartozandóságainak birtokában megerősiti, mely vár, mint oklevelében mondja, „Arx Idolatriae”-nek azért neveztetett, mert azt az Aporok még akkor épitették, mikor szent István az ős pogány vallást pártoló Gyulát legyőzvén, a vele szövetséges Opour ezen rengetegbe helyzett, megmászhatlan sziklára épitett várat, hogy ottan bátorságban áldozhasson bálványainak*).
Imago Ant. et nov. Hung. epist. II.
Dacia Sic. Kunits azt mondja, hogy Opos régi scytha név, melyet az S kihagyásával ur toldatván lett Opour.
Okolicsányi Sándor Decreta et vitae reg. Hung. qui Trans. possederunt czimü munkája 129. lap, megjelent Kolozsvártt 1744. 4-edr.
Szent István az Aporral szövetkezett ős hitvédőket egy véres harcz után legyőzvén, a székelyeket a keresztény vallás elfogadására szoritá; de Péter, Aba és András királyok trónfeletti viszálygásai alatt az őshithez ragaszkodók ujból felemelvén fejeiket, Bálványosban ujból füstölgött Hadúr tiltott oltára, mignem I. Béla azt fegyveres erővel véglegesen le nem dönté*).
Hammer L. III. p. 79. és a csíki székely krónika.
Az ős valláshoz annyi szivósággal ragaszkodó Aporok kersztyénné lételét regényes szinben adják elő. Ugyanis a Bálványos várában lakó Apor István, Sándornak fia beleszeretett a hatalmas Mikének egyetlen bájos és dúsgazdag leányába. A leány is osztá szerelmét, de a tutorok e viszonyt, s a szerelmesek egyesülését ellenezték éppen azért, mert a levente pogány volt. István keblében a hit, a lelki meggyőződésnek a szerelemmel való küzdelme a legiszonyubb harczot vívta, kétségbeesetten tépelődött sötét rengetegjeinél is sötétebb fájdalmában; már el is indult a Büdös barlangnak halálos üregébe, hogy véget vessen gyászos életének, midőn Hadúr papja, a nagy tiszteletben álló jós, azon tanácsával, hogy rabolja el a leányt, bátor lovagként visszatérité.
István követte a szive szerinti tanácsot, két fitestvére s néhány hű fegyveresével átöltözködve, lement a torjai vásárra, hol midőn Mike bájos leánya anyja a s több leánytársával az egyházból jönne ki, elragadta s gyors paripájára emelve, kedves terhével sebesen robogott erős vára felé. Azonban a leányvesztett anyának jajveszéklésére a vásáros nép fegyvert ragadva rohant a merész nőrabló után, de ott állott Istvánnak legifjabb testvére feltartóztatni a boszus népet. Elszánt harcz fejlődött ki, melyben a győztes nép a fiatal Apor elejtésével folytatta üldözését. Már-már nyomában voltak a kettős terhével lassabban haladó ménnek, midőn az erdő végső kanyarulatánál a középső testvér tartá fel őket a vár csatlósaival. Az elszánt védelmezőket itt is legyőzte a nép, a második testvér is elbukott, de ezalatt István várába ért.
Nyugton azonban itt sem lehetett, mert a leányát vesztett anyától és a papoktól feltüzelt nép ostrom alá vette a várat, de nem volt, a ki azt védje, mert István testvérei s a harcznokok elhullottak már s az ellenállást, mit a várban maradt öregek kifejthetének, hamar megtörte a nép dühe. Már a kapu betörve s a nép az udvaron van, midőn István a vár zömtornyába vonulva, egymaga akarta védni azt.
A nő, kinek keblében a gyermeki érzet és a szerelem harcza dúlt, esdve kérte, hogy legyen keresztyénné, akkor aztán anyja átok helyett áldást adand frigyökre s mindketten mentve lesznek. De István őseinek hitét elhagyni nem volt hajlandó. Végre is alkudozásba bocsátkoztak s a leány szivható kérelmének azon eredménye lett, hogy István beleegyezését adta arra, miszerint születendő gyermekei megkereszteltessenek. Az anya, papok és nép is megnyugodtak ebben, s az ostromlóhad násznéppé változva, fényes menyegzőt tartott*).
Ily regényes szinben adja elő a hagyomány az Aporok keresztyénné lételét, miként azt Kővári László Erd. régiségei czimü munkájának 189. s köv. lapjain szintén elmondja. Ezen eseményt Okolicsáni is Decr. et vit. reg. Hung. qui Trans. pos. czimü munkája II. k. 160–161. lapján elbeszéli sokkal egyszerübb modorban, a mennyiben előbb előrebocsátván a Mike-családnak messze felvitt és nádorokkal összeköttetésbe hozott genealogiáját, elbeszéli, hogy Apor István beleszeretett egy Mike-leányba, kit a tutorok hozzá adni nem akartak, ő tehát egy torjai vásár alkalmával elrabolta azt. Az ennek következtében kifejlett harczban István kisebb testvére mindjárt a tett perczében, a másik Fel-Torján a Mike-család rokonainak fegyvere alatt esett el. István azonban felért várába, s ott a leányt nőül vette, daczára annak, hogy a szülők, rokonok s főként a papok ellenezték azt az egyház azon canonjának alapján, mely az elraboltnak a rabló által való nőül vételét tiltja, de azért Apor István a leányt ki nem adta, s ezen szövetségükből származott Ilona leányuk az Aporfi nevet vette fel. Okolicsáni leirásában e szerint nem találjuk azon indokot, hogy a szülők és papok azért ellenezték volna e szövetséget, mintha Apor István pogány lett volna, pedig igen valószinü, hogy a hagyomány és Kővári leirásának kutforrása is egy, t. i. Okolicsáni lehet. A rege mindenesetre összetévesztette a kort és a személyeket, mert a követelt három Apor testvér Apor Sándornak István (ki vajda volt), Endre és János nevü fiai Mátyás király korában éltek; István is nem a Mike-leányt, hanem hidvéghi Mikó Bálint leányát vette nőül, s igy a Mikó név a Mikével egybetévesztetett. Megtörténhetett, hogy a leány szülői vagy tutorai ellenezték e viszonyt, s Apor, mint az azon korban szokásos volt, elrabolta szerelmesét; de a nőrablás, ha csakugyan megtörtént is, nem vont maga után oly véres jeleneteket, mert István testvérei mind életben maradtak, István maradék nélkül halt el. Endre nőtelen maradt, de Jánosnak számos gyermeke volt, kik a családot tovább folytatták, a mint ez az Apor-család leveleiből kitünik. Torma József jeles történetbuvárunk nem tagadta ugyan a nőrablás történetét, hanem azt a szolnokmegyei Bálványos várában történtnek állitja, a mennyiben a Mike-család még most is létezik Bálványos Váralján.
De nem csak az ős vallás, hanem a haza védelmében is szerepelt, még pedig dicsőségesen Bálványos vára, mert midőn IV. Béla alatt a mongol csordák dúlták szegény hazánkat, a székelyek Bálványos várába huzódva, azt megnagyitva és uj védfalakkal ellátva, hősileg ellenálltak a mongolok ostromának, családaikat és kincseiket megoltalmazván*). Tehát a hazánkat árként elboritott mongol járatkor felmutatható két győzelmet a székely fegyverek vivták ki, egyiket az aranyosszéki toroczkói várnál, másikat itten Bálványosnál. Nem voltak ugyan ezek oly fényes győzelmek, melyek a hazát megvédték volna, hanem mégis volt annyi jó hatásuk, hogy sok szegény fogoly meg lett szabaditva, s mindenesetre fényes bizonyitványa a székelyek hősiességének, kik még akkor is – midőn a haza védsereg nélkül volt, midőn a király elmenekült, s midőn senki ellenállásra gondolni se mert – fel merték emelni fejeiket, büszkén csillogtatván győzelmes fegyvereiket.
Okolicsáni Decr. et vit. reg. Hung. stb. II. rész 128–129. Apor Péter „Lusus mundi“ 43. lap. (Lásd a „Magyar tört. emlékek“ II. kötetében). Ez alkalommal épülhetett Bálványos várának alsó része. Apor Péter annak épitését 1236-ra teszi. A mongoloknak Bálványos várát ostromló csapatjáról emlékezik: Szegedi is in Syn. Belae regis II. 17. szak. 128. lap.
Sőt még egy másik alkalommal is dicsőségesen szerepel Bálványos vára történelmünkben. Ugyanis a tatárok Béla unokája, László alatt ujból rácsapván hazánkra, a székelyek ismét Bálványos várába vonultak s annak falait kiujitván, azt nem csak hasonló szerencsével és hősiességgel védték, hanem a tatárokat egészen a Feketetengerig üzve, Athén nevü vezérüket is elfogták*).
Okolicsáni ugyanott 134. lap.
Bálványos várában székelt Apor László (Opor László), Erdélynek azon hatalmas vajdája, ki az Árpád-házból való királyok kihaltával bekövetkezett magyar trón feletti viszályokban oly nagy és döntő szerepet játszott. Azon Apor László, ki mint erdélyi vajda, székelyek és szászok ispánya, oly nagy hatalommal birt, hogy a magyar koronát bitorló bajor Ottót, ki szövetségét s mint hiszik, leánya kezét is jött keresni, elég merész volt letartóztatni s mindaddig – közhiedelem szerint Bálványos várában*) – fogva tartani, mig meg nem esküdött, hogy a magyar trónról lemond és soha Magyarországba vissza nem tér. Az ekként visszaszerzett koronát a hatalmas vajda mindaddig kezei közt tartá, s minden fenyegetőzéssel, s még a kimondott egyházi átokkal is daczolva, mindaddig ki nem adá, mig Robert Károly vetélytársai felett fölényt nyerve, a magyar trónon erős állást nem foglalt; ekkor, de ekkor is csak egyezkedés és biztositékok mellett helyezte Robert Károly fejére a sz. koronát*).
Hogy bajor Ottó Bálványos várába volt bebörtönözve, azt Okolicsáni is emliti fenn jelzett munkája 137-ik lapján. És Apor Péter is „Lusus Mundi“ czimü munkájában.
Lásd az erre vonatkozó adatokra hivatkozást Kővári Erdély Tört. I. k. 156–160. lap.
Ha elfogadjuk azon elméletet, hogy Apor László bajor Ottót Bálványos várában tartotta fogságban, akkor nem tagadhatjuk meg Bálványos várától azon dicsőséget sem, hogy az sok trónkövetelő által veszélyeztetett magyar koronának két évig letéteményezési őrhelye volt. Mert hogy a korona ennyi ideig Apor kezei közt volt, arra elvitázhatlan adataink vannak, hogy pedig ő a nemzeti szent ereklye biztositására – melyért egyházi átokkal, pápa és király haragjával daczolt – mily nagy sulyt fektetett, azt az események logikája mutatja. Már pedig a féltett nemzeti kincs sehol biztosabb nem lehetett, mint a fekvésileg erős és bevehetetlen Bálványos várában, melyet a vajdához hű székelyek hős fegyvere legbiztosabban védett és oltalmazott.
És ezen elvitázhatlan adatokkal szemben Scheint*), Philippi*), Ackner s más szász irók Bálványos várát mégis a német lovagok által épittetik. Ackner archaeologiai térképében ezt is, valamint minden székelyföldi régi várunkat (a melyekről tudomással birt) „Deutsche burgnak” jelölte és minő alapon? egyszerüen azon álokoskodás, azon okadatolhatlan feltevés alapján, hogy a székelyek kővárakat nem épitettek, s hogy kiválóan a Bálványos épitészete határozottan jelöli, hogy az német lovagvár volt. Ugy de éppen Acknernek – ki régészeti szakismerettel bir – bölcsen kellett volna tudnia azt, hogy ugy a szent, mint a hadi épitészetben meg voltak bizonyos épitészeti elvek és alakok határozva, s Európa bármely országában is, ha templomot vagy várat épitettek, azt ezen elvek és szabályok szerint létesiték. Éppen Ackner mint szakértő régész tudhatná, hogy a román korban ugy Angol-, mint Francziahonban, ugy Németországban, mint hazánkban román izlésü templomokat emeltek, és hogy éppen ez volt az eset akkor is, midőn a csúcsíves styl a körívest háttérbe szoritotta. Ackner mint szakképzett régész igen jól tudhatná, hogy a középkor lovagvárai minden országban s minden népnél ugyanazon hadépitészeti elveken emeltettek, s igy nagyon kell csudálkoznunk azon, hogy minő indok vezethette a különben nagy tudományu Acknert azon szándokos ferditésre, hogy ugy a Bálványost, mint a szent-léleki, ugy az udvarhelyi, mint a (Háromszék) várhegyi várat*) német lovagvárak közé sorozá; midőn éppen ezek kiválóan azok, melyeknek magyarok által való épitése történelmileg is be van bizonyitva*).
Land und Volk der Székler. 116. lap.
Die deutschen Ritter in Barz.
Ezeken kivül a bágyi várt, Firtost, Rabsonné várát, szóval mindazon székelyföldi várakat, melyekről tudomással birt.
Különben német várrá tette Ackner Vajda-Hunyadot, Dévát, Fogarast, Vécset, Szamosujvárt stb. szóval Erdélynek minden várát. Ez aztán egy oly önkényes ferde eljárás, a nemzeti előszeretetnek az igazsággal üzött oly játéka, mit megmagyarázni nem lehet.
Azért itt szükségesnek hittem az ily túlkapásokat megróva, a valót ilyképpen elferditőket rendreutasitani. Most pedig folytassuk Bálványos várának történeti nyomozását.
Bálványos épen fennálló és az Aporok által lakott vár volt egészen a 17-ik század kezdetéig. 1603-ban Apor Miklós lakja; ki némely fejedelmi irnokokat bántalmazván, e miatt fiscalis kereset alá esett, de mielőtt e per lejárt volna, Brassónál Székely Mózessel hősileg daczolva, életét veszté*).
Apor Péter „Lusus Mundi“ 20. lap.
Ezen vértanuilag elhalt Apor Miklósnak özvegye született Lázár Borbára, elhagyta a bajosan megközelithető Bálványos várát, s Torján kényelmes lakot épitve, oda költözött le*).
Apor Péter ugyanott mondja, hogy az Apor Miklósné által Torján épitett lak igen terjedelmes és tekintélyes kastély volt, de az elromladozván, az ő (Apor Péter) nagyatyja azt kisebbre vonta össze.
Azóta az elhagyatott és annyi emlék által szentesitett vár romba dűlt, századok óta folytatván tusáját az enyészetnek pusztitó szellemével; csak sólymok és keselyük tanyáznak jelenleg a hősöknek elhagyott védművei között, csak néha-néha vetődik oda egy-egy mult dicsőségnek szétszórt emlékeit kutató vándor, mikor felelevenedik a mult, s az emlékezetnek ködfátyolképein lefestődnek az ott élt, az ott szerepelt hősöknek óriási alakjai. Feltünik első helyen az első ismeretes Opur, ki a Konstantinápolyt ostromló Botondnak volt vezértársa*), fel a rettenthetlen, az ős hagyományokat védő Opur Sándor, ki országgal és királylyal daczolva, Bálványos várában gyujtá fel Hadurnak tiltott oltártüzét, fel a mongol és tatár csordákat visszaverő hősök, fel Apor László, a hon viszályai közt a magyar koronát oly hűségesen megőrzött hatalmas vajda, ki Róbert Károlynak trónját biztositá, s fel az e várban utoljára lakott, s nemes önfeláldozása által dicsőült utolsó hőse e várnak, a haza függetlenségének védelmében elvérzett Apor Miklós, s midőn igy következetesen a századok hosszu során át a mult dicsőségének fényes dicsteljes korától lejutunk a jelen eltörpülésére, csudálhatjuk-e, ha a nép a nagy ősöket óriásoknak látja, hisz a jelen pygmeusai mellett azok alakjai valójában óriásokká magasulnak.
Okolicsáni, Benkő József és Apor Péter szerint.
Utunkon változtatandók, s talán azért is, mert mi magunk is bátraknak akartunk látszani a nagy hősök nyomdokai által szentesitett helyeken, visszafelé nem az eléggé kényelmes várutján, hanem egyenesen indultunk le a várhegy délre néző meredek oldalán. Mondhatom, hogy nagyon furcsa séta volt ez, mert az egész hegy megmozdult lábaink alatt, az omladozó várfalakból legurult, egymásban fennakadt kövek lépteink által megingattatva, elkezdettek a meredek oldalon nagy szökésekkel leiramodni, a felsőbb kövek is ekként támpontjukat elveszitve gurulni kezdettek, mi pedig ezen mozgó kőtömeg, ezen zajló kavicszuhany közt rohantunk, csúsztunk és estünk lefelé, mert visszatérni, de még csak megállapodni is ezen mozgékony talajon lehetlen volt. Hanem végre is minden komolyabb baj nélkül, néhány kék folttal leérkeztünk az aljba; de ezen esetünkből vont tapasztalás nyomán szükségesnek hiszem a nyomdokaimba lépőket figyelmeztetni, hogy jól teendik, ha a Bálványos oldalának ember léptei elől eltiltott oldalát kisérletök tárgyává nem teszik.
Mire az aljba értünk, már alkonyodott, s mi megragadtatva az eszme költőiségétől, elhatárzók az éjet a Bálványos vára alján tölteni. Egy igen kellemes izü jéghideg savanyuviz buzog itt fel oly bőséggel, hogy kifolyása malmot hajthatna; e mellett lett kiválasztva éjitanyánk, csakhamar magasan lobogott máglyaszerü tanyatüzünk, s ki a távolból megpillantotta volna tanyánkat, könnyen jöhetett volna azon hiedelemre, hogy a régi pogány székelyek szellemei keltek fel Hadúrnak titkos oltárát felgyujtani az est sötétében.
Ezen kevéssé ismert hegységeknek tömkelegében, ezen magányos lakatlan vadonban, a Bálványoson kivül még egy másik, azzal egykoru és sorsában osztozott várat találhatunk, ez a teljesen ismeretlen Torja vára; hajnalban ennek felkeresésére indultunk.
A Bálványos patakának szük szirtes völgyén lemenve, már a rosz és a pataknak nagy kövekkel tölt medrén annyiszor átmenő ut is önkénytelenül eszünkbe juttatta, hogy mily könnyen s mily kevés költséggel lehetne Bükszádról Torjára utat vezetni, mely a mellett hogy egy csekély hegyhát (a Sósmező) kivételével minden hegy nélkül vezetne, egyszersmind olyan vidéken vonulna át, mely ugy történetileg, mint természettanilag annyira nevezetes, s mely annyi feldolgozható kinccsel kinálkozik, mely fürdőinek gazdagsága, idylli szépsége, s régi emlékei mellett a rövidség előnyét is kinálja, mert midőn most Bükszádról akár Sz.-György, akár Tusnád felé kerülve 8–10 óra alatt lehet eljutni K.-Vásárhelyre, akkor a bükszád-torjai utvonalon ez utat 3 óra alatt lehet megtenni, mely Baczon felé folytatódva, nem csak hadtanilag nevezetes és fontos problemát oldana meg, hanem a kifelé utazó kézdi és orbai székieket egy egész napi kerülettől mentesitené.
Azonban ezen annyi érdek által támogatott és ajánlott utvonal jó darabig alkalmasint még hiu ábránd lévén, mi egy szebb jövő képeinek biztató kilátásával a képzelhető legroszabb uton ballagtunk le a Putna tövéhez, vagyis azon hegysarokhoz, hol a Bálványos patak a délnyugatról letörtető Torja patakával egybefoly*).
Hol Bálványos patak neve elveszvén, a Torja patak neve lesz uralgóvá.
Elhagyva a fő völgyet, Torja patakának ismeretlen vadon völgyébe tértünk be. A Putna tövétől néhány ezer lépésnyire a völgy ismét kétfelé ágazik, közből magas kerekded domb emelkedik fel, melyet északnyugatról a Bakszilos pataka, délkeletről Torja várpataka foly körül. Ezen – a Csiklony-nyal keskeny hegyhát által egybefüggő kúpidomu hegynek tetejét koronázta Torja vára*).
Torja várához a Bálványostól egyenesen is el lehet menni és pedig két uton, ezek egyike a Baramezején és a Csiklonyon át egyenesen vezet Torja várához, másika a Piripo hegyén át a Begyenkő völgyön lejövő Taliga-uton, mely, mint a hagyomány mondja, a Bálványos és Torja várát egybekötő régi ut volt. Mindezek csak egyszerü havasi ösvények, melyek a vadon rengetegjein vonulnak s bár néhol a legszebb és elragadóbb helyeken vonulnak át, nagyon fáradságosak, sőt néhol veszélyesek is levén; a fennebb leirt Bálványos várpatak mellett levonuló kerülő utat ajánlom legalább azok számára, kik a kényelemre is tekintettel szoktak lenni.
Torja várának multjáról mitsem tudunk, fennmaradt maradványai is jelentéktelenek, bár maga a vár – jeleni nyomairól itélve – terjedelmes, s már fekvésénél fogva is nagyon erős lehetett.
E vár körteidomu volt, oly elhelyezéssel, hogy hegyes csúcsa délnek, vastagabb bütüje északnak volt forditva, a beltért körülölelő gátony 360 lépés kerületü, s a falrakatnak csalhatlan nyomait tünteti elő. E gátony a hegynek meredeken lehanyatló ormára levén fektetve, külső sánczokra sem hely nem maradt, sem arra szükség nem volt.
Azonban e tekintetben kivételt szenved az északi oldal, vagyis azon része a hegynek, hol a várhegy a Csiklonynyal, miként emlitém, keskeny hegynyak által függ össze. Ez levén azon oldal, hol a várhoz lehetett közeliteni, itt a hegynyakot egész szélességében egy még most is 4–5 öl széles átmetszés szeli át. Sürü erdő fogta fel a vár belterét, ez erdő látszólag romok halmazában gyökerezett meg. A vár déli csúcsán túl a hegynek végcsúcsáig terjedő, vagy 160 lépés hosszu, 50–60 lépés szélességü oly fenntér van, melyen régi épitkezések homályos nyomai látszanak, s melyek arra engednek következtetést vonni, hogy itten egy a külső vár által fedezett oly belső ballium volt, mely zömtornyával végvisszavonulási erődöt alkotott.
A leirtakból az tünik ki, hogy Torja vára az idő szerint hatalmas vár lehetett, keletkezése egykoru lehet Bálványos várával, melylyel a rege is egybecsatolja, a mennyiben azt mondja, hogy Torja vára oly hatalmas óriásnak szolgált lakásul, ki innen egy lépéssel a Bara mezejére lépett. Ez a Bara mezeje pedig nem más, mint a két testvérvár között felmagasuló s mindkettőnek fekhegyénél magasabb sziklacsúcs, melyen a két vár között egybeköttetést eszközlő őrtorony állott, honnan – hagyomány szerint – tüz és zászlóval jelezték az ellenség mozdulatait.
Valamint keletkezése, ugy e vár elpusztultára vonatkozó semminemü adat birtokában nem vagyunk, igen valószinü azonban, hogy ezt is a Bálványossal egykorulag az ős valláshoz ragaszkodó s azt fegyverrel is oltalmazó székelyek emelték, s hogy azt vagy sz. Istvánnak a kersztyénséget felparancsoló hadserge, vagy a mongolok dúló csordái rombolták le.
Torja vár vidéke egyike a megragadóbb havastájaknak, mely idylli szépsége mellett vizbősége által előidézett dús tenyészetet is mutat fel, mert a Várhegyet körülfolyó s már fennebb emlitett Bakszilos és Torja vár pataka mellett még ott találjuk az Oltág, Halaság és Begyenkőrét patakait, melyek dús legelőket nyujtó kies völgyületekből törtetnek le. E vidék hátterében a Forishágója és Torjahágójának nevezett magas havasok emelkednek, délre pedig Almásmezeje vagyis azon erdőségekkel körülkeretelt terjedelmes havasi kaszálló terül el, melyet – miként a fennebb közlött oklevélből látók – Bethlen Gábor adományozott a torjai bányászoknak.
Ezen völgy éppen oly dús ásványos forrásokban, mint a túlsó. Számos jelentéktelenebb forrás mellett felemlitendőnek hiszem a Begyenkő rétjén levő igen jó ivókutat*) és a fürdésre berendezett (már ugy ahogy) Kecskekosár nevü másik ásványos forrást, mely a Hammassal ugyanazonosnak látszik lenni.
E forrás vegytartalma ismeretlen, helyben nagyon erős és kellemes izü.
