A barczasági magyarok.
A barczasági magyarok.
Fennebb a Barczaság ős történelménél előadtam a barczasági magyar nép eredetéről való sejtelmeimet, arra majd e nép által lakott terület ismertetésénél tüzetesebben fogok reflectálni; azért itt mellőzve csak azt emlitem fel, hogy a barczasági magyarokat az ős székely lakók és kun-bessenyők keverékének tartom, kiknek számát Nagy Lajos királyunk egy második, Bethlen Gábor fejedelmünk egy harmadik székely gyarmatositással növelte. A barczasági magyarok, vagy a mint nevezik csángók, sokkal tekintélyesebb számban vannak itt, mint az gondolták, mert azok a brassai magyarsággal együtt megközelitik a 22,000-et, tehát a barczai szászok létszáma amazokét alig haladja meg 1500-al*. Ezen magyarság a Barcza délkeleti szögletében tömörült a hosszan elnyuló s csaknem összeépült 7 faluban, másik 3 falu a Barcza északnyugati szögletében huzódott meg.
Sőt ha a Felső-Fehérvármegyéhez tartozó falukban levő mintegy 5000-nyi csángót ehez adjuk, akkor a barczasági szászok létszámát jóval túlhaladják.
E nép iránti rokonszenv hozott engem leginkább a Barczaságra, annak elnyomatása s végtelen szenvedései ébreszték fel bennem az érdeklődés, a vonzódás, a szeretet testvéries érzetét; azért e kötetben igen sokat fogok ezen oly régóta elfeledett testvéreinkkel foglalkozni; igyekezni fogok fölfejteni történelmüket, előadni szenvedéseiket, ismertetni szokásaikat, erkölcseiket, foglalkozásaikat, iparkodni fogok behatolni e nép benső életébe, betekinteni lelkületébe, hogy e félredobott drága gyöngyöt odatűzhessem nemzetünk jövő nagyságának fényes koronájába, hogy az eddig hozzájuk oly mostoha anya: a haza figyelmét, érdeklődését és kötelességérzetét felkölthessem, ide irányozhassam e szegény martyr nép felé, mely a szenvedések nagy iskolájában nemesült.
Itt tehát csak röviden jellemzem e népet, mintegy bemutatandó az olvasónak.
A barczasági magyarságnál jobb, nemesebb nép alig létezik; valójában bámulnunk lehet, hogy a százados szolgaság, melyre a szász patriciusok önkénye hazánk közjoga és törvényei ellenére kárhoztatta e szegény népet, oly kevés nyomot hagyott. Valójában bámulnunk kell, hogy az erkölcsöket mindenhol megmételyező hosszas jobbágyság vasigája alatt is e nép megőrizhette erkölcsei tisztaságát, ős nemzeti erényeit, sőt azt gyarapitá, mert e népnél oly szép tulajdonokat észlelehetünk, a melyek nem mindenütt vannak meg fajunknál. Ilyen első sorban a magyar nemzetiséghez való szivós ragaszkodás, melynek alapján e nép a szászok annyi századokon át következetességgel folytatott beolvasztási törekvéseivel szemben megvédte, még pedig teljesen önerején, nemzetiségét és magyar nyelvét. Ez annál nagyobb érdem, mert ezen vérrokonaitól elhagyatott, elfeledett és azoktól teljesen elszigetelt néptöredék a hatalmaskodó szászoknak ugy politikailag mint egyházilag teljesen alá volt rendelve. A brassai tanács mindenhatóságával, kegyetlen provisorai és inspectorai mogyorófa pálczájával, a szász papság az egyvallásuság (mert e magyarság leginkább lutheranus) alapján hozzájuk küldött szász lelkészei által igyekezett e népet szászszá tenni és az mégis magyar maradt, daczára annak, hogy fajrokonai vétkesen elfordultak tőle, s három századon át, az 1848-ki korszak kivételével, soha csak egy biztató, egy vigasztaló szót se intéztek hozzájuk.
Megvan a barczai magyarságnál a műveltségi hajlam és tanulásvágy, a mit fájdalom, nem mindenütt találhatunk fel népüknél.
A tiz barczasági magyar falu irni és olvasni tudó 10,000 egyénéből legalább is 8000 az ottani magyarságra esik, mihez ha hozzáadjuk a brassai magyarság irni és olvasni tudó részét, akkor e szám 11,000-re emelkedik, mi 21,000-nyi népnél, főleg ha tekintetbe veszszük a nőnevelésnek általános elhanyagolását hazánkban, igen kedvező arányt mutat, oly arányt, minőt hazánkban kevés helyt vagy talán sehol (faluhelyen) feltalálni nem fogunk. Az 1849-ben itt alakult 126. honvédzászlóaljban egyetlen egy se volt, ki irni, olvasni nem tudott volna. A barczasági magyarok legiskolázottabbak, a tanitók itt egész Erdélyben legjobban vannak fizetve, a magyar haza legszebb iskolaházai itt találhatók; e nép olvasás szerető, csaknem minden falunak megvan olvasóköre, hol a nép ünnep- és vasárnapokon hirlapokat, könyveket olvas, s arra örömest áldoz; s mind ezt létrehozta e nép önerején, mert a szászok a nagy nemzeti vagyonból, melyből a szász tanintézeteknek oly bőven adtak, a barczai magyarságnak, az egyvallásuság daczára is, egy árva fillért se jutattak, sőt mindent elkövettek arra, hogy e nép magyar tanitókat ne tartson, iskolákat – hol magyarul tanitnak – ne állithasson. A korszellem intő szavát még korunkban is legelőbb e nép értette meg, s ma a barczasági 10 magyar falu népe minden iskoláját községivé tette, sőt Hosszufaluban egy felsőbb népiskolát is létrehozott.
Megvan e népben a végtelen szorgalom és páratlan munkásság; hisz e néptől Brassó mindent elvett; roppant, 60,000 holdat meghaladó erdőségeit, havasi legelőit erőszakkal lefoglalta, minek következtében oly csekély területre van szoritva e nép, hogy a művelhető földből alig jut egy-egy családra középszámitásban 3/4 hold, s e nép mégis megél, mert a maga ritka szorgalommal művelt csekély földjéhez a szomszéd szász községektől földeket bérel, igen sokat meg is vásárol, s igy kiteremti a mindennapi kenyeret; e mellett fával s az erdők más terményeivel kereskedik, szekereskedik. Régen, midőn még vasutak nem voltak, a hétfalusiak roppant nagy szekerei hordották a kereskedelmi czikkeket Bécsből és a Duna-tartományokból, most a vasutak által leszorittatva kelet felé szekereskednek; szekereik, üzéreik és munkásaik egészen az aldunáig elhatolnak; mert e népben megvan az üzérkedési hajlam, mert e nép, talán éppen azért mert el volt nyomva, mentesült a magyar faj azon régibb álbüszkeségétől, hogy az ipart, kereskedést lenézte, s annak üzését és nyereményeit idegeneknek engedte át. A barczasági magyar mindenhez hozzányúl, ha egy jövedelmi forrása elapad, másikat fakaszt; szóval olyan nép, a melyről mondani szokták, hogy a jég hátán is megél.
E mellett e nép a szó nemes értelmében vallásos és erkölcsös, ugy hogy bűntény ritkán merül fel; s keresztyéni türelemmel is nagy mértékben fel van ruházva, mert bár a szászok és oláhok részéről is sok igazságtalanság, elnyomás és boszantásnak volt s van kitéve, mégsem szokott czivódni, veszekedni vagy verekedni, pedig hogy fajának bátorságával és hősiességével nagy mértékben bir, azt megmutatták 1849-ben az innen kikerült magyar honvédek.
Megvan e népben a bántalmat megbocsátó és feledő nagylelkűség; 1848-ban a szászok és oláhok felégették, felprédálták, sokakat legyilkoltak, börtönbe hurczoltak; e mellett Brassónak három százados gyötrésért, leigázásért voltak a megtorlással adósai, s mégis midőn felülkerekedtek, midőn lett volna alkalmuk maguknak elégtételt venni s visszatorlást gyakorolni, senkinek még csak a haja szála sem görbült meg az ő kezeik által.
Megvan e népben a közszellem, az áldozatkészség, s mind ezen szép tulajdonok önlelkéből fejlődtek ki, mert e népnek fejlettebb értelmisége nem volt s ma sincsen; papjai, jegyzői, előljárói idegenek voltak, kiket Brassó helyezett oda; csak a legujabb időben tudott a választási joghoz jutva néhány önmaga közül kiemelkedett egyént a lelkészi és jegyzői hatáskörbe behelyezni; ezek a Székelyföldről toborzott lelkes tanitókkal állanak e nép élén, s a nép nemes hajlamainak felhasználásával vezetik e népet jövő hivatásának nagy és nemes czélja felé.
Szóval e nép szelid erkölcseiben mintaképül tekinthető, s óhajtandó lenne, hogy hazánk magyar népe lenne mindenütt olyan, mint a minő a Barczaság magyarsága.
