Az aranyosszéki székelyek menyegzője.
Az aranyosszéki székelyek menyegzője.
A házasság első föltétele a szerelem, ezt a rokonszenv és érzelmek találkozása, s hosszabb ismeretség általi fejlesztése, fokozása előzi meg népünknél, hol a legtöbb lelki szövetség ily nemes alapon köttetik meg, mert a számitáson, a rút önzésen alapuló viszony a kevéssel megelégedő népnél a ritkább esetek közé tartozik, mivel náluk a munkaképesség a földművelésben való jártasság, a fonás, szövés, s más gazdasszonyi teendők tudása képezi a főhozományt, ugy hogy ha még ehhez megvan a parafernum*, mi minden leánynak – miután maga fonja, szövi – mulhatatlanul meg van, s ha hozzá még egy vagy két tehene – mit ha a szülőktől nem telik – munka béréből* rendesen minden leány megszerez, akkor a leány már gazdagnak tartatik. Ez alapon a szülők beleszólásuk, vagy éppen erőltetés által soha sem szokták a szivek frigyét zavarni. Az ily frigy teljesen a rokonszenv alapján fejlődik ki, már rendesen mint gyermekek kezdik egymást szeretni, „együtt játszanak, együtt mulatnak, nevekedtökkel a gyermeki lélek rokonszenve hovatovább inkább fejlődik, felnőttükkel pedig szabadon fakad fel a szerelemnek üdvhozó érzelme. Mikor azonnal bevallott viszonynyá lesz, mert a szerelmes pár együtt jár minden felügyelet nélkül a mulatságokba, fonókákba, tánczokba, vásárokra, de sőt még az imára is. Midőn végre az ily hosszabb ismeretség után* elhatározták az egybekelést, s erre a mind két oldali szülőknek előleges beleegyezését kinyerték, következik az ünnepélyes kikérés és ezzel kapcsolatos jegyváltás.
Parafernum alatt ágynemü, fehérnemü értetődik, a mihez hozzájárul a lakadalom előtt beszerzett tulipános ágy, láda és tálas is.
Mert az ily szegényebb leány szolgálatba áll, vagy a nyári munkák alkalmával bérért megy kapálni, aratni, kendert nyüni és léhelni, az ekként szerzett pénzből aztán borjucskát veszen, mely a közös legelőn hamar felnő a háztartáshoz szükséges tehénné.
Az ily hosszabb ideig tartó ismeretség rendesen a házassági előkészületek végett van, mert ez idő alatt mind a két fél igyekezik minél többet szerezni uj gazdaságuk berendezhetése tekintetéből.
Ezen ünnepélyességre mindig egy szombat nap tüzetik, a mindkét oldali rokonság ez estvélyre, előleges meghivás következtében a leányos háznál megjelenik, megjelenik választott násznagya vezetése és szülőinek kiséretében a völegény is. Ekkor a násznagy a szóba közepére kiállva a leányt a leány szülői által megbizott gazdától a következő módon kéri meg:
„Édes gazda ur! A vándor pihente után útazását tovább folytatni igyekezik, tehát én is, hogy a czélt, a melyre törekszem, Isten rendeletéből elérjem, kérem biztos gazd uramat, hogy N. N. uram bátyám hajadon leányát X-et, miután ezen ifju legény barátom (vőlegényre mutatva) jövendőbeli házastársul szemelte ki, legyen szives nekem átadni, hogy egymást jegyeztetném el, mivel Isten rendelete a párasodás. Ugyis az ember egy tövises pusztára vagyon kitéve, s mint vándornak több nyomorokkal kell szembe állani, melyek közt ha vándortársa vagyon, könnyebb a küzdelem. Csak ha lepanaszolhatják is egymásnak jobb- és balsorsukat, az által a nyomort egymás közt felosztva türhetőbbé teszik; tehát szükséges a vándortárs, szükséges a párasodás és pedig mint Elézer urának nőt talált, ugy én is ezen családi körben találtam meg ezen ifju legény barátom (vőlegényt jelölve) jövendői házas társát Isten rendeletéből.”
Erre a leányos ház megbizott gazdája feleli:
„Édes násznagy uram! Ha ez Isten rendelése, nem állunk ellent és az ifijak kihallgatása után csak a jegyváltás vagyon hátra.”
Ekkor a nászn. előteszi az asztalra a vőlegény jegyét, ugyanakkor a gazda a menyasszony jegyét. A völegény jegye ezüst- vagy arany gyürű, nagy selyemkendő és pénz is, az mindig fehér papirba van csinosan bepakolva és bepecsételve. A menyasszonyi jegy – mi gyürű, selyem nyakkendő és a leány által vart ing – szintén igy van becsomagolva, csak hogy ismertető jelvényként ékes szalaggal van átkötve.
Ha az ifjak a letett jegyet kicserélve veszik fel, azzal beleegyezésüknek adnak kifejezést, mire a nászn. szerencse és boldogság kivánat közt megáldja az Isten szerezte frigyet, s miután a szülői áldást is kinyerték, rövid estéli, s néha táncz is fejezi be ezen első tiszteségtételt.
Az eljegyzést rendesen követi a háromszori kihirdetés (a templomban.) A mindig kedd napon tartott menyegzőre két megbizott fiatal – kiket vőfényeknek neveznek – hivja meg a rokonokat, ismerősöket, barátokat, ezen megbizottak czifrán felbokrétázva és sarlangozva, hasonlóan fölvirágzott, felszalagozott pálczákkal indulnak el a menyegzőt megelőző vasárnap délutánján, a vendégeket meghívni, mit ezen mondókával teljesitnek:
„Tisztelt házi család! Tudjuk, hogy a házassági szent szövetség isteni szerezmény, s minden szövetségek között a legboldogitóbb üdv árad ebből az emberi nemre, kit pedig egy hivtárs átkarol, annak keblében üdv lakik. Ezen házassági szent czél által tartotta fenn Isten a teremtés első szép napjától olta az emberi nemet mind eddig.
Az ifjak virágai a családi kertnek, titkos varázserővel vonja a szeretet egymáshoz ezeket. Egy ilyen pár ifju virág nevekedett és nyilt ki N. N. és M. M. családi kertjeikben, ezek édes vonzalommal hajolnak egymáshoz, s a páros élettel egy menyegzői öröm ünnepnapot akarnak megkezdeni, melynek óhajtják, hogy szeretett rokonaik, jó barátaik és jóembereik részesei legyenek. Ez okból kifolyólag tisztelve kéri én általan ezen tisztelt házcsaládot, hogy következő kedden délután, menyegzőjükbe megjelenni és a közös örömmel fűszerezett vacsorában részesülni ne sajnálja. Mit ha megigér és tesz e házcsalád, egy szép nap derül fel az uj pár házi egére, s ezer áldást kér az ég urától e tisztelt ház becses életére.”
Kedden reggel ujból eljárják a vőfények a vendégeket, figyelmeztetve, hogy a mai szent napon van a hütlés és menyegző, melyről hogy meg ne feledkezzenek, ujból emlékeztetik stb.
Elkövetkezvén a délután, a násznagy az ő népével – mi lóháton páronként sorakozott fiatal legényekből s szekerekre kerekedett más férfiakból áll – legelőbb a vőlegény házához megy, hol a legényt a szülőktől, vagy ezek helyettes gazdájától hosszabb mondókával – melyben a házasélet czélját fejtegeti – kikéri, továbbá a fiu nevében megköszöni a szülöi gyöngéd szeretet, hálát mond fölnövelés gondjaiért, s kéri, hogy ezután is tartsák meg szülői szeretetükben stb. Ezután elbúcsúztatja testvéreitől, el legény barátjaitól, kikkel társalgott, s igéri mint nős is továbbra fűzni és fentartani a testvériességet, a barátságot, mi az életnek oly szükséges föltétele stb.
Mind ezek végeztével, miután a vőlegény szülőit átölelve búcsút vett, lóra pattan, s vig zeneszó s pisztolydurrogások közt megindul a násznagy népe a leányos házhoz; közeledtükkel a nászn. előfuttatja a vőfényt, hogy vándor csapatok számára szállást kérjen, megérkeztével pisztolylövéssel adott jelére a leányosház megbizott gazdája s az oda is felgyült vendégsereg a kapuhoz gyülve fogadja, – mikor a vőfény igy szól:
„Jó napot, urambátyám, hogy mint vannak kegyelmetek? Kérem uram bátyámat, mig mint fáradt útasok pihennénk, egy pár órára szállásért.” Erre a gazda igy felel: „Édes barátom! ilyen czifrán felszerelt útazót én még soha sem láttam, kérem azért a passusokat megmutatni, s nekem, mig nálunk mulatnak, beadni, mert nálunk ez a szertartás.” Mire ujból felel a vőfény. „Jól vagyon, a passust be fogjuk mutatni, mikor az egész gyülekezet megérkezik, mert ez a vezérnél szokott állani.” „Mi a! – felkiált a gazda vezér – hát kentek egész táborral jönnek, ugy hát széles a határ és ott táboroljanak, a jószágomra ugyan be nem bocsátom. Elmehet kend, Isten megáldja.”
Megviszi az elútasitó izenetet a násznagynak; de ez abból mit sem csinálva, előre vezeti népét a menyasszony kapujához, hol jellövésére megjelenik vendégsergével a gazda, s bámul e nagy tömegen, s kérdi, hogy mijáratbeliek lennének? Mire a nászn. ekként felel:
„Jó uram, gazd’ uram! hogy mijáratbeliek és mifélék vagyunk, lebeszélni késő lenne; hanem hogy igaz emberek vagyunk, itt a passusunk bizonyitja, olvassa el gazd uram, jere elé fiam (megnevez egyet seregéből) mutasd meg igazságunkat ennek a jó urnak.”
Ekkor előrukkol a nevezett fiu lován viszszafelé ülve, kantárszár helyett a ló felemelt farkát tartva kezébe, s mondja: „Tessék elolvasni, itt a passus uram bátyám.” Mire a vendégsereg jót nevet, de a gazda látszólag haragosan felkiált: „Ugy látszik, hogy előállott a népvándorlás, mint Atilla első királyunk idejében, ennek elibe senki sem állhat; de mégis a mig lehet magam meg nem adom. Tágas a mező, Isten áldja kenteket.” „Nem elég ez nekünk – felel a nászn. – egy percz is késő, vesse be kend vőfény uram a kaput, ha ugy beszél ő kegyelme, osztán ugy menjen tettünkért panaszra, megfelelek én, legyen az akár ki is.” Ezen biztatásra az egész násznép lövöldözéssel rohan be a vőfény által felnyitott kapun az udvarra, onnan a násznagyot kisérve a házba, hol a nászn., miután felköszönti az örömatyát, anyát és a háznak felkért gazdáját, s miután a napot szerencsélteti, s jelen műveletökre Isten áldását kéri, felhozza hogy „az éjjel megjelentődött nekem, hogy tán ezen családi körben volna azon hajadon leány, kit Isten az én kedves N. N. barátomnak (nevezi a vőlegényt) házastársul rendelt. És ugyan, hogy itt lenne, bizonyitom a csillag vezérletével is, minek világánál jöttünk oly nagy útat, sőt hogy még bizonyosabb legyen uram gazd’ uram sok ifju leányt látok körülötte, kérem ha netalán nem ismerné, eléparancsolni őket, hogy eljegyzettünket választanók ki.” „Mi a! – mond csodálkozva a gazda – eljegyzettünket; hát már meg is jegyezték, ugy látszik, hogy erősen közel állanak a tárgyhoz.” Ekkor előállit rendszerint egy rút vén leányt, azután másokat, de a nászn. szabadkozik, hogy máskor más számára ezeket is elfogadja, de most nem talál. Végre előállitják a valódi menyasszonyt, mire a nászn. előkéri a gazdától a menyasszony, a vőfénytől a vőlegény jegyét, mit ha rögtön elő nem tudnának mutatni, egy veder bor büntetést fizetnek annak, ki azt helyettük előadja, miért a legények mesterkednek is abban, hogy a jegyeket elsajátitsák, mi a tolongásban gyakran is sikerül. A nyoszolyó asszonyok ekkor felkoszorúzzák a menyasszonyt, mialatt a násznagy, vagy néha a vőfény elbúcsúztatja a menyasszonyt a szülőktől, testvérektől, rokonoktól, barátnéitől. – A menyasszony megilletődve könyezve borul szülöi, testvérei nyakába, azoknak utolsó leányi csókját adva.
A násznagy búcsúztatóját ezen bevezetéssel kezdi:
Tisztelt N. N. minekutána sziveskedett kéréseimet teljesiteni, t. i. mit az elébb kérék, hogy N-t (menyasszony nevezve) a vallásunk szent papja által a szeretet gyémánt lánczával egybekapcsolva, az életnek bocsáthassam. Nem tehetem, hogy ezen szeretett szülői háztól csak ugy eltávozzék, a nélkül, hogy szülőinek, rokonainak és jó embereinek egy Isten hozzádot ne mondjon.
Tehát legelőbb is, minekelőtte távoznék, szeretett szülőitől veszen búcsút, kiknek köszöni általam azon szülői ápolást, gondozást, egy szóval minden irányában tanusitott jóságokat, melyekkel hozzá viseltettek és fölkéri általam szeretett szülőit, hogy minden eddigi tett hibáit neki megengedjék, s ugy testvéreitől hasonlókép bocsánatot kér, hogy ha őket tettel vagy szóval megbántotta. Végül leánybarátnéitól hasonlókép búcsút vesz és köszöni általam eddigi társaságokat, s kivánja, hogy mindenik érje el szive kivánságát, s ezzel az ég áldása kisérjen mindnyájunkat.
Ennek előrebocsátása után kezdődik a verses búcsúztatás és pedig:
