BHG Híradástechnikai Vállalat
BHG Híradástechnikai Vállalat
Címe: 1119 Budapest, Fehérvári út 70. Gyárak (telepek): Fejlesztési Intézet, 1115 Bp., Petzval J. u. 31.; 1. sz. gyár, 1119 Bp., Fehérvári út 70.; 2. sz. gyár, 4031 Debrecen, Köntösgát sor 1–3.; 3. sz. gyár, 5340 Kunhegyes, Tiszaszentimrei u. 13.; 4. sz. gyár, 7100 Szekszárd, Keselyűsi u. 4–8.; 5. sz. gyár, 2800 Tatabánya II., Tavaszmező u. 3.; 6. sz. gyár, 1119 Bp., Fehérvári út 70.; 7. sz. gyár, 1119 Bp.; Fehérvári út 70.; 8. sz. gyár, 5600 Békéscsaba, Temetősor 8.; 9. sz. gyár, 5300 Karcag, Beloiannisz u. 17.; Műszaki Szolgáltató Gyár, 1119 Bp., Fehérvéri út 70.; Termelési Szolgáltató Gyáregység, 1119 Bp., Fehérvári út 70.; Szerviz és Vevőszolgálat, 1113 Bp., Daróczi út 1–3. Fontosabb termelési ágak, termékek: AR rendszerű crossbar központok, elektromos üzemfelügyeleti és karbantartó rendszer, teljesen elektronikus telefonalközpontok, elektronikus főnök-titkári telefonberendezés, jelfogós kapcsolású telefonközpontok, távbeszélő vonalkoncentrátor, előfizetői nagytávolságú vonalhosszabbító, teljesen elektronikus felfűzős vagy sugaras hálózatú diszpécserrendszerek, tápáramellátó berendezések, URH-FM adóberendezések, tv-adók és tv-átjátszó berendezések, professzionális antennák és antennarendszerek, közszükségleti antennák, csatlakozók és egyéb híradás-technikai szerelvények, mátrix sornyomtatók.
Vezetői: Kovács Kálmán (vezérigazgató); Rakaczki Szilárd (kereskedelmi igazgató).
Fontosabb gazdasági mutatók (1988): vagyon 3653,8 M Ft; értékesítés nettó árbevétele 5999,7 M Ft; konvertibilis export árbevétele 464,2 M Ft; rubelexport árbevétele 2392,3 M Ft; tiszta eredmény 85,7 M Ft; teljes munkaidőben foglalkoztatott átlagos létszám 9499 fő; évi átlagos összes kereset 102 487 Ft/fő; évi átlagos összes kereset az ágazat átlagához képest 100,0%.
A vállalat rövid története: A vállalat őse – Egger Béla budapesti kisiparos távíróüzlete – 1894-ben alakult. Az 1886-os magyar ipari kiállításon távírókészülékük díjat nyert. 1896-ban a kisvállalkozás Egger Béla és Társa néven rt. formát öltött. A dinamikusan fejlődő belső piac, az állami monopóliumok megrendelései fontos húzóerőt jelentettek a vállalkozás növekedésében. 1897-ben fúzióra léptek az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-vel, 1899-ben pedig megvásárolták a Western Electric Company, a legnagyobb amerikai telefontársaság egyik leányvállalatának a szabadalmát a telefontechnikai termékek gyártására. 1910 és 1927 között ötszörösére nőtt a létszám, világszínvonalú izzó-, telefontechnika- és rádiógyártást valósítottak meg. 1928-ban az ITT híradás-technikai vállalata, az ISEC megvette a híradás-technikai profilt; ettől kezdve – új elnevezéssel: Standard Villamossági Rt. – az ITT kelet-európai bázisává váltak. A legfejlettebb nyugati technika átvétele és az erre épülő saját fejlesztői tevékenység magában hordozta a világpiacra kitörés lehetőségét. A gazdasági válság okozta átmeneti megtorpanás után jelentős volt a fejlődés; a termelés 25%-a belföldre, 16%-a a balkáni országokba, 29%-a más külföldi piacokra jutott. A háborús konjunktúra is húzó hatást gyakorolt a fejlődésre; 1937-ben a Standard megvette legfőbb konkurense, a svéd Ericsson egyik budapesti gyárát. A II. világháborúban létesítményei szinte sértetlenek maradtak. Az újjáépítés belső igényei és a szovjet és jugoszláv jóvátételi szállítások gyors fejlődéshez vezettek, de egyúttal megalapozták a vállalat erős állami függőségét. Az ITT-vel való kapcsolat kezdetben alig változott, de aztán – a hidegháborús légkör hatására – az anyavállalat információs csatornái bezárultak. A vállalatot a legutolsók közt, 1949. dec.-ben államosították; jelenlegi nevét 1977-ben vette fel. Az 50-es években véglegessé vált a piacváltás: Kínába és a KGST-országokba átviteltechnikai és mikrohullámú berendezéseket exportáltak, a hazai igények kielégítésére telefonközpontokat gyártottak. A fejlődés új lehetőségét kínálja a KGST telefonközpontgyártás-kooperációjában való részvétel. A 60-as évek első felében az óriási mennyiségi igények hosszú távra biztos, tervezhető piacot jelentettek; ezt is figyelembe vevő nagyarányú „profiltisztítás” eredményeként telefonközpont-gyártásra specializálódott, egyprofilú egységgé vált a BHG. A kapacitásbővülést vidéki ipartelepítéssel – tatabányai és kunhegyesi egységek – biztosítják. 1965-ben a Szovjetunió átadta az új crossbar kapcsológépes ATSZK telefonközpontok dokumentációját; a vállalat ezt követően szovjet gépekkel, cseh és magyar alkatrészeket beépítve e típust gyártotta. A világszínvonalhoz való felzárkózás érdekében a vállalat 1968-ban megvásárolta a svéd Ericsson cég AR főközpontjának licencét és gyártási eljárását. A honosítás belső gondjai és az átadóknál felmerülő problémák miatt a felfutás elhúzódott, a vállalkozástól várt nyugati piaci sikerek elmaradtak. A vállalat legnagyobb válságát 1970–1973-ban élte át: a csehszlovák importalkatrészek hibája miatt a Szovjetunióba szállított háromévi exportját kellett kijavítani. A nehéz gazdasági helyzet átvészelését állami beavatkozás enyhítette. 1976-ban az Elektromechanikai Vállalat beolvasztása révén az adás- és átviteltechnikai profillal bővült a vállalat tevékenysége. A 70-es évek második felében két új telephellyel bővült a vállalat (egy szekszárdi gyár beolvasztása és egy debreceni „zöldmezős” telepítés). A beruházási hiteleket 1985-re visszafizették, e teher azonban jelentősen fékezte a vállalat belső felhalmozását. 1986-ban a vállalat kollektívája a vállalati tanács megalakítása mellett döntött. Ebben az évben átvették a veszteséges Híradótechnikai Vállalatot. A BHG megújulási törekvéseit fejezi ki az 500 fős Fejlesztési Intézet 1978-as megalapítása. A 80-as évek elején nagyszabású felzárkózási program körvonalazódott a KGST-ben: fejlesztési együttműködésre alapozva, szocialista alkatrész- és szabványbázison, ill. mikroelektronikán alapuló telefonközpontok gyártásának terve. A vállalat kifejezte együttműködési készségét. Jelenleg az éves árbevétel fele belföldi piacról származik, első számú belföldi partner a Magyar Posta. A termékek másik részét exportálják, elsősorban a szocialista országokba (fő partner a Szovjetunió), részben pedig a fejlődő és a tőkés piacokra.
