Ipari iránytű

Teljes szövegű keresés

Ipari iránytű
A magyar ipar néhány nagyvállalatának történetét, jelenlegi profilját, szervezetét és gazdálkodási teljesítményét mutatja be a következő monografikus összeállítás. Kiválasztásuk alapja a nagyságukat jellemző három mutató: a nettó árbevétel, a létszám és a konvertibilis export volt. A mintába azok a vállalatok kerültek, amelyek valamelyik mutató szerint az első 30, illetve legalább két mutató szerint az első 50 közé tartoztak 1988-ban. Az így képzett toplistán összesen 55 vállalat szerepelt, közülük 26-an vállalkoztak az adatszolgáltatásra.
A magyar ipar ágazati struktúrája, vezető vállalatainak köre erősebben kötődik a múlthoz, az iparosítás korához, mint a jövőhöz, az új ipari kultúrához. Az információt adók között pl. egyetlen olyan cég sem akadt, amelyiket 1965 után alapítottak volna. Az elmúlt évtizedek iparpolitikája nem serkentette az új üzletágak, új vállalkozások megjelenését. A meglévő gazdálkodó szervezetek számára pedig hosszú időn át lehetővé tette a régi profil, üzletág megtartását, vagy nem engedte új tevékenységek meghonosítását. A tőkepiac hiánya – sok egyéb feltétellel együtt – az ipari struktúra konzerválásához is hozzájárult. A hosszú időn át központilag meghatározott profil, az ún. profilgazda szerep előírása sem tette tehetővé, hogy egy-egy működő vállalat a jövedelemtermelő képességét, versenyképességét új tevékenységi körök megszerzésével is megőrizze, javítsa.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem