Műholdak, űreszközök
Műholdak, űreszközök
A világűrben lévő mesterséges tárgyak csoportosítására szolgáló legáltalánosabb fogalom az űrobjektum fogalma, amely magában foglal minden, a világűrbe juttatott tárgyat, a hasznos űreszközökön kívül azok levált, működésre alkalmatlan részeit – pl. a rakéták kiégett utolsó fokozatait, az űrállomások hulladéktartályait vagy az égitestekbe becsapódott eszközök darabjait – is. E fogalmon belül az űreszközök olyan önálló műszeregységek, amelyeket meghatározott céllal a világűrbe juttattak. E kategóriába tartoznak a kozmikus szállítási feladatokat ellátó űrjárművek, az égitestek felszínén és a körülöttük lévő pályákon vagy a bolygó- és csillagközi térben méréseket végző űrszondák, mesterséges égitestek.
Műholdak (helyesebben mesterséges holdak, közhasználatú, latin eredetű szóval szatellitek) a Föld, a Hold, valamely más bolygó vagy hold körül keringő űreszközök. A mindennapi gyakorlatban, így a szűkebb értelemben vett űrtávközlésben is használt műholdak a Föld mesterséges holdjai, amelyeket rakétákkal vagy űrrepülőgépekkel bocsátanak fel, és amelyek a Föld körül fizikai törvények által meghatározott pályákon keringenek. A műholdak pályára állításához el kell érni az ún. első kozmikus sebességet, amelynek elméleti értéke a földfelszínre számítva 7,91 km/sec, és amely a keringési magassággal csökken.
Műholdpályának azt a térbeli görbét nevezzük, amelyet a központi test (általában a Föld) körül keringő mesterséges hold egy meghatározott referencia-koordinátarendszerben a természeti erők, elsősorban a gravitációs erők hatására leír. A Föld körüli pályákat a földi koordinátarendszerhez viszonyítva megkülönböztetünk egyenlítői, dőlt és poláris (a sarkokon átmenő síkban lévő) pályákat, kör- és elliptikus pályákat, alacsony, közepes és magas pályákat. A különböző pályák használata az adott műhold funkciójához kötött. Távközlési célra jelenleg lényegében csak kétféle pálya használatos.
A Szovjetunióban belső távközlési célra használt Molnyija-pálya igen nyújtott ellipszis alakú, amelynek síkja az Egyenlítő síkjához képest kb. 65o-os dőlésű, és amelynek földközeli pontja kb. 500 km, földtávoli pontja kb. 40000 km magasságban van. Az ezen a pályán lévő műholdak 12 órás keringési idejűek, naponta kétszer kerülnek tehát a pálya azonos pontjára. Az ilyen, a Földhöz képest mozgó műholdakat a földi állomások antennájával folyamatosan követni kell, és az egyik műholdról a másikra való átálláskor az összeköttetés megszakad. Távközlési szempontból a legfontosabb pálya az ún. geostacionárius pálya, amely 35752 km magasságú egyenlítői körpálya, és amelynek speciális tulajdonsága, hogy a rajta elhelyezkedő testek keringési ideje megegyezik a Föld tengely körüli forgási idejével, ezért a Földhöz képest állni látszanak (mozdulatlanok). A geostacionárius műholdakkal folyamatos távközlés valósítható meg.
A geostacionárius pálya hosszúsága adott, műholdbefogadó kapacitása korlátozott. Egyes szakaszain, főleg az Atlanti-óceán felett, már jelentkeznek a telítődés jelei. Ezért az ITU ezt a pályát korlátozott természeti kincsnek tekinti, és optimális felhasználása, a pályához való hozzáférés minden ország részére való garantálása érdekében 1985-ben és 1988-ban is kétszakaszos világértekezletet rendezett.
